Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-13 / 242. szám, csütörtök

Fejlesszük tovább az ideológiai munkát és emeljük a kor követelményeinek megfelelő szintre ÚJ SZÚ 1988. X. 13. Hatékonyabb propagandát és agitációt Tekintettel a hírközlő eszközök, főleg a televízió és a rádió fejlődésére és nö­vekvő hatására, át kell értékelni a propa­gandisták, az előadók és az agitátorok munkáját. Az előadói tevékenységet fel­tétlenül szükséges következetesen egy­bekapcsolni a hallgatók befolyásolásának aktív formáival, a vitákkal, a beszélgeté­sekkel, amelyekben kifejezésre juthatnak az eltérő nézetek, felmerülhetnek külön­féle kérdések, amelyekre csak tények és érvek alapján adható megnyugtató vá­lasz. A központban, a kerületekben és a járásokban működő, nemcsak a párt- szervezeteket szolgáló előadói testülete­ket ezért fel kell tölteni. Tevékenységükbe be kell vonni olyan embereket, akiknek tekintélye megalapozott ismeretekre, a munkában rendkívüli eredményekre, valamint népszerűsítő képességeikre, kulturált fellépésükre, az emberek iránti figyelmességükre épül. Más szóval: min­den terület élenjáró dolgozóit, politikai személyiségeket, tudósokat, írókat, mű­vészeket, tanítókat, mérnököket, újítókat stb. Át kell hidalni a tárcasovinizmust is, amely a propagandát mesterségesen el­választja az agitációtól. Sehol sem nélkü­lözhető a munkamegosztás, a feladatok­nak és a személyes felelősségnek konk­rét meghatározása. A propaganda és az agitáció között azonban nincs határ, csak a megközelítésük eltérő, ami a politikai­nevelőmunkában megkívánja a teljes összhangot. A propaganda eredményes­sége egyrészt függ az elméleti eredmé­nyek alkalmazásának képességétől, másrészt a kollektívákra és az egyénekre gyakorolt közvetlen hatás lehetőségeitől. Ez feltételezi azonban egyrészt a megfe­lelő elméleti hátteret, másrészt a színvo­nalasan kifejtett agitációt. Sehol sincs helye az általánosságoknak, az elvont­ságnak, a személyre szóló jelleg hiányá­nak, az anonimitásnak. Az agitációt ez formálissá, feleslegessé teszi, és bosz- szantó is lehet. Nem szabad megtűrnünk a közhelyeket, a kioktatást és a hangza­tos szavakat a propagandában, és ehhez hasonlóan nem lehetünk elnézőek az olyan ún. politikai jelszavak, feliratok, és jelképek helytelenségével és alacsony fo­kú kulturáltságával szemben, amelyeknek nem egyszer kétséges a díszítő szerepe, főleg ha elhanyagolt épületeken található­ak, s környezetükben rendetlenség és szenny van. Feltétlenül át kell értékelni az agitációs központok tevékenységét. Módosítani s a tömegpolitikai munka új követelmé­nyeivel kell összehangolni azokat az elő­írásokat, amelyekhez igazodnak. A tö­megpolitikai munkáról maguknak az alap­szervezeteknek és a helyi szerveknek kellene dönteniük. Nagyobb figyelmet érdemelnek a poli­tikai könyvkiadók. Szükséges könyveket és brosúrákat jelentetnek meg. Számos mű iránt azonban igen csekély az érdek­lődés. Elhamarkodott következtetéseket nem vonthatunk le, a széles nyilvánosság érdeklődését ösztönöznünk is kell a politi­kai irodalom iránt, s meg kell tanítanunk ennek az irodalomnak a felhasználására. A kiadói tevékenységben azonban nem lehet feladni a magas fokú igényeket. Gondolat - és információgazdag színvo­nalas műveket kell megjelentetni. Közülük nem hiányozhatnak a külföldi szerzők megalapozott és érdekes művei sem, be­leértve eszmei ellenfeleinket. Tüzetes is­meretük híján szó sem lehet ideológiai harcról. Meg kell oldanunk az aránytala­nul hosszú átfutási idő kérdését is, mivel ez nem kis mértékben csökkenti a kiadói tevékenység értékét. Nem ritka az olyan eset, hogy a jelentős évfordulók után jelennek meg a velük foglalkozó könyvek. Ennek oka rendszerint a nyomdák nehéz­kessége, amelyeknek tarthatatlan helyze­téről már beszéltünk. A könyvek hasznosítását a gazdag könyvállománnyal rendelkező könyvtárak kiterjedt hálózata teszi lehetővé. Az ér­deklődés irántuk nem csekély, s ez két­ségtelenül egyik mércéje népünk bizo­nyíthatatlanul magas kulturális szintjének. Fokozatosan azonban korszerű techniká­val kell őket ellátni. Feltétlenül át kell értékelni a könyvek rendelkezésre bo­csátásának irányelveit is. A könyvtárakról való gondoskodás váljon részévé az át­gondolt politikai és kulturális-nevelő mun­kának, amely átfogja a múzeumok, a kép­tárak, a történelmi emlékhelyek tevékeny­ségét is. Ez utóbbiak kiállításai kell hogy az eddiginél jóval nagyobb szerepet tölt­senek be éppen az olyannyira szükséges hazafias és internacionalista nevelésben. Általában meg kell állapítanunk, hogy politikai nevelőmunkánkat, propagandán­kat és agitációnkat kell hogy jellemezze a tárgyszerűség, a realizmus, az igaz­ságosság, a párt és a nép ügye iránti lelkesedés, amely a szocialista eszmé­nyek helyességébe vetett szilárd meg­győződésből következik. Hatnia kell az ember értelmére, érzelmeire és akaratá­ra, az életben támpontjává kell válnia, és cselekvő részvételre kell vezetnie a szo­cialista építés közös művének megvalósí­tásában. Ezen a területen az átalakítás­nak erre kell vezetnie, ebben látjuk ér­telmét. Ennek során a szocializmus lenini koncepciójából indulunk ki, amely szerint a szocializmus tudomány s egyidejűleg a tömegek alkotóképességének műve. Nem doktrína, amelyre esküt tesznek, nem valamiféle fétis. Népünk keserű ta­pasztalatok nyomán, történelmének drá­gán megfizetett tapasztalatai alapján tért rá a szocialista változások útjára. Szemét elsősorban szabadságának elvesztése és a háború nyitotta meg. Ezért határozott úgy, hogy leszámol a kapitalizmussal, azzal a rendszerrel, amely az országot csaknem a pusztulás szakadékéba taszí­totta, és további sorsát egybefűzi a szo­cializmussal. Annál is inkább, mivel a Szovjetunió volt az, amely megmentette és lehetővé tette azt, hogy a saját kezébe vegye sorsának irányítását. A Szovjetunió a szocializmus első országa, amely az októberi forradalommal megnyitotta a történelem új fejezetét, amelyet nálunk annak idején lelkesen pártolt a mun­kásosztály jelentős hányada és számos haladó ember. Jelentős történelmi határkő Nemsokára megemlékezünk Cseh­szlovákia megalakulásának 70. évfordu­lójáról. Jelentős történelmi határkőnek te­kintjük a csehek és a szlovákok önálló államának, annak az államnak megalaku­lását, amely hazája további nemzetisé­geknek is. Mozgalmas történetünkben, amikor is nem egyszer a pusztulás fenye­getett bennünket, különösképpen drága volt számunkra. Tudjuk azonban, hogy fennállásának München által befejezett húsz éve az éles osztályharcnak, a nagy próbatéteknek időszaka volt. Ezekben az összes korabeli politikai párt közül csak Csehszlovákia Kommunista Pártja állta meg a helyét, amely élére állt a nép harcának, amely a jobb holnapért, s az állami lét megbízható szavatolásáért folyt. A néppel tartott, sohasem hagyta el, lét- fontosságú érdekeiért, boldogságáért és szabadságáért habozás nélkül meghozott minden áldozatot. Ezáltal széles körű elismerésre tett szert, tényleges képvise­lője lett a társadalom többségének. Ez meghatározta további utunkat - a háború utáni időszakban sajátos feltételek között végrehajtott forradalmi változások útját. A szocializmusba való átmenetnek vi­szonylag békés formáját választhattuk meg, mivel élhettünk az előnyös nemzet­közi helyzettel, azzal, hogy a Szovjetunió szabadított fel bennünket, amely szabad­ságunk védőpajzsa lett a külső ellenforra­dalommal szemben. A világ első szocia­lista országának tapasztalatai is felmér­hetetlen értékű segítséget jelentettek szá­munkra. Csehszlovákia szocialista fejlődése végérvényesen 1948 februárjában dőltei. Az azóta eltelt négy évtized bizonyította népünk történelmi választásának helyes­ségét. A forradalmi változások folyamatában, főleg az ország fejlődésében és a dolgozó ember helyzetében elért eredmények ezt egyértelműen bizonyítják. Persze, ezek lehettek volna jelentősebbek is, ha nem fordultak volna elő a közismert torzulások, amelyek más szocialista országokhoz ha­sonlóan a mi fejlődésünkre is rányomták bélyegüket. A történelem azonban nem ismeri a „ha“ szót. Ki kell egyezni vele az összes objektív és szubjektív tényező elemzése alapján, értékelésében helyt nem adva a dogmatizmusnak, amely a történelemre szubjektív elképzeléseket akar rákényszeríteni, s ezek szerint a fej­lődést mesterségesen meggyorsítani, átugrani egyes fejlődési szakaszokat, vagy egész korszakokat. Az ilyen szub- jektivista elképzelésből kiinduló, azt ter­jesztő és megerősítő propaganda rendkí­vül káros és veszélyes, bármennyire is úgy tűnhet, hogy mozgósító jellegű és „forradalmi lelkesedést“ vált ki. Nem egy­szer meggyőződhettünk róla, hogy ábrán­dokat kelt, amelyek előbb utóbb csaló­dottságba, szárnyszegettségbe tor­kollnak. Lenin élete vége felé mintha megsej­tette volna, hogy milyen következmé­nyekkel járhat az ilyen szubjektivista megközelítés. Nyomatékos hangsúllyal óva intett előtte. Főleg azért, mert elken­dőzték a szemében leggyűlöletesebbnek tekintett „forradalmi frázisokkal“. Napja­inkban legfontosabb feladataink egyike tanulmányozni főleg azokat a lenini mű­veket, amelyekben - ahogy azt ő mondta- körvonalazta a szocialista ház építését, elgondolkodott nemcsak a szocializmus általános koncepciója fölött, amelyet Marx és Engels, a tudományos szocializmus alapítói hoztak létre, hanem - főleg- e koncepció megvalósításának megvá­lasztandó eljárása fölött is. Óva intett minden elsietettségtől, amire utal legutol­só cikkének címe is: „Inkább kevesebbet, de jobban". Feltétlenül szükséges, hogy ezek a le­nini művek részévé váljanak napjainkban az átalakítással kapcsolatos politikai ok­tatásnak. Ezek, úgy is mondhatnánk, el­méletének és módszertanának alapját ké­pezik, jóllehet az átalakítás során elsősor­ban az időszerű feladatokat kell megolda­ni. Ebből is nyilvánvaló, mennyire téves az olyan elképzelés, hogy a szocializmus valamiféle „eszményi modell“, amelyet örök időkre meghatároznak a tudomá­nyos kommunizmus tankönyvei, s amely­nek célja tükrözni a gyakorlat gyarlóságait és tökéletlenségét. Nemzetközi érvé­nyessége nem az ilyen meghatározások­ból következik, hanem azokból az alapel­vekből, amelyeknek próbaköve és meg- erősítője az élet, s amelyek nem igazod­nak semmiféle sablonokhoz. Lenin erre nyomatékos hangsúlyt helyezett, rámuta­tott arra, hogy a szocializmus csak a tö­megek „történelmi kezdeményezésének“ eredménye lehet, s minden ország, amely építésének útjára lép, hozzájárul megal­kotásához, s létrejötte csak a közös mun­ka eredménye lehet. Ennek nem az a célja, hogy ez vagy az a forradalmi osztag azonosuljon a másik­kal, hanem az, hogy mindegyikük érvé­nyesítse az általában kötelező, az élet által igazolt alapelveket, összhangban or­szága lehetőségeivel és szükségleteivel, s teljes mértékben tiszteletben tartva sa­játosságait, konkrét történelmi feltételeit. A tudományos szocializmus egyik el­méleti sarkköve a sajátos és az általános dialektikus egysége. Számunkra nagy szerencse volt, hogy pártunk ehhez iga­zodott akkor, amikor országunkban eldőlt a szocializmus útja jellegének kérdése, s hogy ez a februári győzelem után meg­szabta ennek az útnak az irányát is. A pártban és a társadalomban a hatvanas évek végén kialakult válság nagyrészt annak következménye volt, hogy szem előtt tévesztették ezt a dialektikát, ezt a lenini hagyatékot, csakúgy, mint a meg­oldásnak 1968 januárja után választandó módját. A dolog lényegén mit sem változtat, hogy erre különféle cégérek alatt került sor. Egyszer szem elől tévesztették fejlő­désünk sajátosságait, máskor a lenini alapelvek nemzetközi érvényességét. Ezt az alapvető tényt elhallgatják az antikom- munista központoknak - és nemcsak azoknak pártunk és országunk ellen irá­nyuló támadásai, amelyeknek tanúi vol­tunk az utóbbi hónapokban az internacio­nalista segítségnyújtás 20. évfordulójával összefüggésben. Enélkül semmit sem le­het azonban megérteni országunk szo­cialista építésének történetéből. Enélkül azt sem lehet felmérni, hogy az átalakítás valójában mivel járul hozzá a mához, hogy lényege a szocializmusról szóló le­nini tanítás teljes megújítása, általános érvényű alapelveinek valóban alkotó el­sajátítása, hogy alkalmazásukkal teljes mértékben kibontakoztathassuk és bizo­nyíthassuk a szocializmus lehetőségeit és előnyeit, s ne újulhassanak meg, ne áll­hassanak a szocializmus további fellen­dülésének útjában a szocializmus olyan torzulásai, amelyeknek gyökerei mélyen visszanyúlnak a múltba. A múltban nálunk ezekkel a torzulá­sokkal nem egyszer foglalkoztunk. Kénytelenek voltunk arccal fordulni fe­léjük éppen a válság idején és sok minden olyasmit elrendeztünk vagy becsületesen igyekeztünk elrendezni, amiről napjaink­ban más országokban szenvedélyes viták folynak. Ez lehetővé teszi, hogy most erőinket összpontosítsuk a jelen problé­máinak megoldására, anélkül azonban, hogy lemondanánk elsőrendű kötelessé­günkről, kiindulni a múlt tanulságaiból. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egyes torzulások - például a sze­mélyi kultusz munkamódszerei, egész rendszerével és autoritatív gondolkodá­sával együtt - regenerálódóképességét elmarasztalásuk nem számolja fel. Ezen túlmenően gondolnunk kell arra is, hogy a felnövekvő nemzedéket félrevezethetik osztályellenségeink propagandagépeze­tének kampányai. Ez arra kötelez ben­nünket, hogy ne időközönként térjünk ki a múlt kérdéseire, hanem szüntelenül nyílt tankönyvként merítsünk belőlük, s mai munkánkra a történelmi tapasztala­tok szemszögéből tekintsünk. Ez segítsé­günkre van a társadalmunk további fejlő­désének útjában álló akadályok leküzdé­sében s egyben egész ideológiai mun­kánk intenzivitásának fokozásában is. A párt és a tömegek kapcsolata A múlt egyik legfontosabb tanulsága, hogy a fejlődés új utainak keresése és egyengetése során semmiképp sem sza­bad megengednünk a kommunista párt vezető szerepének és a széles népi réte­gekkel való kapcsolatának gyöngülését. Alapvető változásokra csak a párt vezeté­sével kerülhet sor, amely igazodik a mar- xizmus-leninizmus forradalmi elméleté­hez, a proletár és a szocialista internacio­nalizmus alapelveihez, amely a társada­lom igazi élcsapata és a nép bizalmára támaszkodik. Az átalakítás megvalósítása során en­nek szüntelen tudatában kell lennünk. Miloš Jakeš elvtárs, a CSKP KB főtitkára a CSKP KB előző ülésén hangsúlyozta: elsősorban arról van szó, hogy ha sikeresen kívánjuk megvalósítani a szo­cialista társadalom forradalmi átalakítá­sát, akkor a pártnak meg kell szilárdítania a kapcsolatát a munkásosztállyal és a többi dolgozóval. Ez annyit jelent, hogy a párt valamennyi szervének és szerve­zetének egész tevékenységében fordula­tot kell elérnünk az emberek körében kifejtett széles körű és eredményes politi­kai-szervező, tömegpolitikai és eszmei­nevelő munkában“. 4jlvtársak, a változások, amelyekhez hozzáfog­tunk, külpolitikánkban is tükröződnek. Ezen a területen is le kell vonni az új jelenségekből a következtetéseket és el kell sajátítani az új megközelítést. A nemzetközi politika az utóbbi időben rendkívül dinamikusan fejlődik, a világ történésében megnyilvánulnak egyes kedvező tendenciák. Kétségtelenül eny­hült a feszültség, megkezdődött a konf­rontáció csökkenésének folyamata. Rendkívüli siker a szovjet és az amerikai közép- és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról való megegyezés. Ez az egyezmény már megvalósításra kerül, s ez az első reális lépés, amely az atom­leszereléshez, annak a messzemenő programnak megvalósításához vezet, amelyet Mihail Gorbacsov elvtárs 1986. január 15-i nyilatkozatában terjesztett elő. Kedvező tendenciák nyilvánulnak meg a leszerelés egyéb kérdéseiben is, s ami rendkívül fontos, sikerült leküzdenünk az ellenőrzés gátló körülményeit, amelyek hosszú ideig gyakorlatilag megbénították az ezzel kapcsolatos tanácskozásokat. Napjainkban pozitív eredményekkel jár a regionális konfliktusok rendezésének igyekezete is. Aktivizálódik az ENSZ. Korunk bonyolult és ellentmondásos, egyidejűleg pedig összefüggő és egysé­ges világában a változások megértése kifejezésre jut az új politikai gondolkodás- módban. Ez az osztályjelleg és az egye­temes emberi jelleg összefüggésének marxista értelmezéséből következik és lenini választ ad a kérdésekre olyan kriti­kus ponton, amelyhez az emberiség a lá­zas fegyverkezés következtében jutott el a civilizáció globális problémáinak egyide­jű kiéleződése során Az új politikai gon­dolkodásmód továbbfejleszti a különböző társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének alapelveit. Míg ko­rábban ezt az egymás mellett élést a tör­ténelmi fejlődéssel összhangban a szocia­lizmus békés építése előfeltételeként ér­telmeztük, napjainkban joggal látjuk ben­ne az egész emberiség túlélésének elő­feltételét. Az egyetemes emberi értékek megha­tározó fontosságának elismerése nem je­lenti az osztályszempontok feladását a nemzetközi fejlődés értékelésében, nem jelenti azt, hogy lebecsüljük vagy / ideológiai munkánk perifériájára szorítjuk a kapitalizmus jellegének és nemzetközi fórumon a tőke szándékainak leleplezé­sét. Továbbra is ideológiai harcot kell vívnunk minden olyan kísérlettel, amely a szocialista országok átalakításával spe­kulál, amely elferdíti célját. Kétségtelenül folytatódni fog az osztályszempontból megosztott világ tükröződéseként az ide­ológiai harc. Törekvésünk azonban az, hogy az ideológiai ellentétekkel ne nehe­zítsük az államközi kapcsolatokat és az emberiség égető fontosságú kérdéseinek megoldását. Az új gondolkodásmód és ennek alap­ján a szocialista országok bel- és külpoli­tikája az egész világ színe előtt kifejez néhány alapvető és a nemzetközi fejle­mények szempontjából rendkívül fontos tényt, amely arról tanúskodik, hogy napja­inkban a világ fejlődése elképzelhetetlen a szocializmus nélkül. A szocializmus po­litikája középpontjában a dolgozó ember érdekei és szükségletei állnak, valamint a nemzetközi biztonság és az egész em­beriség haladása. Most világosan előtérbe kerül a világ­közösség államai kölcsönös függőviszo­nyának elmélyülő tendenciája, amely a két rendszer békés versengésével és vetélkedésével egyidejűleg tükrözi korunk fejlődésének valós dialektikáját. Döntő fontosságúvá válik az a képesség, hogy gyorsabb ütemben, a korszerű tudomány, a csúcstechnika és -technológia bázisán meghatványozzuk az anyagi gazdagsá­got, azt igazságosan elosszuk és vállve­tett igyekezettel megújítsuk és megvédjük az emberiség átéléséhez szükséges erő­forrásokat. A társadalom szervezése szocialista formáira történő átmenet önmagában nem biztosítja ezt a képességet. A szo­cialista országoknak a konkurenciaharc­ban gazdasági sikereikkel, az egyéni és a társadalmi munka jobb minőségével és nagyobb termelékenységével kell bizo­nyítaniuk, azt, hogy a szocializmus bár­mely más szociális-politikai rendszernél többet nyújthat. Nem kétséges, hogy egyetlen szocia­lista ország sem fejlődhet sikeresen, ha nem fogja fel a többi testvérpárttal való kölcsönösen előnyös együttmüködés és szolidaritás jelentőségét. Az átalakítás ál­talunk megválasztott irányvétele arra késztet bennünket, hogy széles spekt­rumban tüzetesen felmérjük az együttmü­ködés eddigi fejlődésér, azt dinamikusab- bá tegyük, kicseréljük egymással a szo­cialista építés tapasztalatait, azokat ele­mezzük és ésszerűen hasznosítsuk az átalakítás folyamatában, a szocializmus további szilárdítása érdekében. Csehszlovákia összhangban a CSKP XVII. kongresszusának irányvonalával, továbbra is elsőrendű figyelmet szentel a szocialista közösség egysége és felzár­kózottsága szilárdításának, együttműkö­désének a baráti országokkal. E politika megbízható bázisának tekintjük a kölcsö­nös előnyöknek, az érdekek egyensúlyá­nak, a* szocializmus sorsáért és tekinté­lyéért a közös felelősségnek alapelveit annak érdekében, hogy a világ fejlődésé­ben növekedjen a szocializmus szerepe. Együttmüködés - minőségileg új szinten A történelmi fejlődés jelen szakasza szigorú követelményt támaszt a szocialis­ta államokkal szemben: lényegesen sza- porázni a lépést, s nagy javulást elérni a gazdaságban, a tudományban és a technikában. A KGST idei 44. prágai ülésszaka fontos döntéseket hozott az együttmükö­dés mechanizmusának és a Tanács tevé­kenységének átalakításáról, beleértve a devizális kérdéseknek, a cserekapcso­latok és az árak kérdésének megoldását, a nemzetközi munkamegosztás 2005-ig szóló koncepciójának kidolgozását. Ez megteremti közösségünk kereteiben az együttműködés minőségileg új szintje el­érésének előfeltételeit. Úgy véljük, hogy ezekkel a belső reformokkal párhuzamo­san országainkban feltétlenül szükséges alapvető módon - tartalmi és szerkezeti vonatkozásban - megszervezni a gazda­sági együttműködést, főleg a KGST tevé­kenységét Különben a világgazdaság perifériájára szorulnánk, s ez távolabbi kilátásokban általában is veszélyeztetné a szocializmus helyzetét. Komoly figyelmeztetés számunkra a nyugat-európai integráció gyors fejlődé­se. Számolni kell azzal, hogy ez a folya­mat 1992 után Nyugat-Európában nem­csak gazdasági, hanem politikai és eset­leg katonai viszonylatban is minőségileg új struktúra kialakulásához vezet. A szo­cialista országok ezzel nem lennének ver­senyképesek, ha külön-külön, egymástól elszigetelve fejlődnének. Ezért ebből a szempontból is nagy jelentőséget tulaj­donítunk a szocialista gazdasági integrá­ciónak. Az új gondolkodásmód realitása, s az erre épülő alapjaiban új politika győzelme, amely egyetemes normaként ismeri el nemzetközi színtéren a békés egymás (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom