Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-17 / 245. szám, hétfő

A kaucsuklabda bűvöletében Az asztalitenisz végre felnőtt sportággá vált. Hiába voltak világ- és Európa-bajnokai, egészen Szöulig nem jutalmazták olimpiai arany­éremmel legjobbjait. A fehér labda sportja az olimpiai játékokon is sikert aratott. Rászolgált a bizalomra. Az asztalitenisz kedvelői Galán- tán (Galanta) is figyelemmel kísérték a közvetítéseket, szurkolva Hra- chovának, Panskýnak vagy a jó „öreg“ Klampárnak. E mátyusföldi városban, mely eddig csak ökölvívóiról volt híres, új sportág bontogatja szárnyait.- Az igazat megvallva, városunk­ban nem számít teljes egészében újdonságnak az asztalitenisz - álla­pítja meg beszélgetőpartnerem, Kiss Sándor edző. - Közel harminc évig létezett itt pingpong-szakosz­tály, mígnem 1981-ben pénzhiányra hivatkozva feloszlatták. A játékosok ha tovább akarták űzni kedvenc sportjukat, kénytelenek voltak elsze­gődni falusi sportegyesületekhez, ahol alacsonyabb osztályú bajnok­ságban folytatták pályafutásukat. Pár év után Nagyfödémesen (Veľké Uf any) találkozott a régi gárda, s rö­vid idő múltán feljutottak a kerületi bajnokságba. Milyen érdekes, hogy Galánta, a járási központ pénzhi­ánnyal küszködött, Nagyfödémes falu létére biztosítani tudta a sporto­lásunkhoz szükséges anyagiakat. Végre 1986 májusában visszatér­hettek városukba a kaucsuklabda szerelmesei. Azonban mindent kezdhettek elölről. Hiába szerepelt a csapat előzőleg a kerületi bajnok­ságban, most a járási II. osztályban kellett helytállnia. Még szerencse, lehetővé tették számukra, hogy egy év alatt két osztályt ugorhassanak, így a 87/88-as idényben ismét a ke­rületben játszhattak. A szakosztály megalakulásakor az egyik fő célként az utánpótlás felnevelését tűzték ki. Kapóra jött, hogy Kiss Sándor aszta­litenisz-szakkört vezetett a városi pionírházban. A tehetségesekből ki­alakított két diákcsapatot benevez­ték a járási bajnokságba. Az év végén az utolsó két helyen végez­tek, ez azonban nem vette el kedvü­ket a további munkától. A következő idényben az A-csapat a második lett, így jogot szerzett, hogy a Nyu- gat-szlovákiai kerületi legjobbjaival mérhesse össze tudását.- Nagy népszerűségnek örvend a fiatalok közt ez a sport. Jelenleg 46 diákkal foglalkozom két társam­mal együtt. Flórián Lajossal és Srňan Anionnal. Ennyi játékosnak szinte nem is tudunk edzéslehetősé­get biztosítani. A férfiaknál az A-csapat tavaly kiesett a kerületi bajnokságból, így jelenleg együtt küzd a B-vel a járási I. osztályban. A C-csapat a II. osztályban szerepel Az A számára csak a feljutás jöhet számításba az idény végi elszámo­lásnál. Nincs komolyabb ellenfelünk, talán csak a sládkovičovói együttes szoríthat meg bennünket, ahol há­rom profi is játszik. Ottjártamkor a férfiak edzése folyt. Esti nyolc órát mutatott az óra, de mind az öt asztalnál elkeseredett Kiss Sándor (az előtérben) bűvöli a labdát, partnere Szigeti Ľubomír (Archív-felvétel) küzdelem folyt a győzelemért. Hi­szen milyen fegyvertény lenne, ha egy C-és legyőzne egy A-st.- A megalakulás óta állandó probléma a hely-, illetve a helység­hiány. Az ökölvívók is ebben a te­remben tartják edzéseiket. Ók más egyesülethez tartoznak, így enyhén szólva, kapcsolatunk, egymás mel­lett élésünk nem nevezhető rózsás­nak. Hogy ebben ki a vétkes, most hagyjuk. A múlt héten végre sikerült megegyeznünk a bokszolókkal a te­rem használatát illetőn. Reméljük, nem kell majd ismét javítgatnunk a megrongált asztalokat, mint ahogy a múltban szokás volt. A szorító most is ott magaslik a terem végében, figyelmeztetve az alatta játszókat: ti csak megtűrt sze­mélyek vagytok ebben a teremben.- A saját egyesületünkön belül is akadnak problémák. Úgy érezzük, mostohatestvérként kezelnek ben­nünket. Túlságosan is futbaiicentri- kus a Slovan NV. Nem szeretném, ha panaszkodásba fulladna minden mondatom. Azért vannak olyanok, akik segítenek. Közéjük tartozik Mé­zes Sándor, a városi nemzeti bizott­ság elnöke is, aki szinte minden vezetőségi ülésünkön részt vesz és kritikusan rámutat a hibákra, ame­lyek, valljuk be őszintén, gyakran előfordulnak. Anyagi támogatást fő­leg a ČSAD helyi üzemétől kapunk. Módszertani segítséget már az indu­lásunktól kedzve a DAC ad. Mint megtudtam, a szakosztályt csak versenyzők alkotják. Kiss Sán­dor játékosedző és elnök is egy személyben. Hlavatý Sándor, a B-csapat erőssége, aki civilben a Szenei (Senec) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója, a já­rási asztalitenisz szövetség elnöke.- Mi mindent magunk csinálunk. Sokszor nem tudunk a játékra össz­pontosítani, annyi a gond a szakosz­tály háza táján. Ellenzőink azt han­goztatják, minek az olyan sport, amelynek nincsenek nézői. Ez igaz. A bajnoki mérkőzéseinkre csak a hozzátartozók és a szülők járnak ki. A város az ötéves szünet alatt leszokott a pingpongról. Tudjuk, az eddigieknél jobb eredményeket kell elérni. S ha ez sikerül, a nézőszám is növekedni fog. Mindent elkövetünk sportunk népszerűsítéséért. A nem­zetközi gyermeknap alkalmából minden évben megrendezzük a szü­lők és gyermekek versenyét. Már hagyományossá vált a nem igazolt játékosok bajnoksága. Még egyszer sem kellett a kevés érdeklődő miatt elhalasztanunk valamelyik propagá­ló rendezvényünket Mit is kívánhatunk e maroknyi lelkes embernek az alapító tagok­nak, Kiss Sándornak, Flórián Lajos­nak, Klement Mátyásnak, Szigeti Lubomírnak és Srňan Anionnak? Ki­tartást céljaik eléréséhez. Csak az ő fanatizmusukhoz hasonló hittel le­het eredményeket elérni. Eredmé­nyeket, melyekből manapság igen­csak kevés van. NÉMA LÁSZLÓ Lobanovszkij gondja: a góllövés A szovjet labdarúgó válogatott olimpiai bajnok lett. Mégpedig úgy, hogy időközben odahaza folyt a szovjet bajnokság. Az Európa- bajnoki szereplés, annak ellenére, hogy a döntőben ott nem sikerült a győzelem, megtette a magáét: az olimpia idején lejátszott fordulókon nem voltak kevesebben, mint más­kor, amikor nincs ilyen konkurencia. Sőt, a szovjet szövetség még arra is vállalkozott, hogy éppen ez idő alatt a nagyválogatott barátságos mérkő­zést játsszék az NSZK csapatával. A Bundesliga az olimpia miatt szü­netet tartott, s így Beckenbauer örömmel használta ki az alkalmat az edzómérkőzésre. A düsseldorfi meccs után Valerij Lobanovszkij, aki nemrégiben szív- bántalmak miatt kétszer is pihenésre szorult, de egyszersmind továbbra is a Dinamó Kijev szakvezetője, válto­zatlanul a szovjet futball-struktúra megváltoztatásának legfőbb szó­szólója. A közismerten hallgatag, pókerarcú Lobanovszkij nyilatkoza­tai egyre nyíltabbak, kitárulkozób- bak. A nyáron a televízió képernyő­jén az Európa-bajnokság ideje alatt sokszor feltűnt komor arcú, előre- hátra hajlongó, izguló szakvezető mostani szavaiból is kiviláglik, mennyit változott a korábbiakhoz képest a helyzet a szovjet labdarú­gásban. Mi is történt ezen az edzőmérkő- zésen? Halljuk Lobanovszkijt:- Ennek az összecsapásnak két célja is volt - mondta. - Az egyik gazdasági. Még az Európa-bajnok- ságon csapatunk rendelkezésére állt egy Mercedes autóbusz. A leg­modernebb típus, ez volt az EURO '88 hivatalos autóbusza. Megszerettük. Megállapodtunk az NSZK labdarúgó szövetségének ve­zetőivel, hogy az ősszel játsszunk egy barátságos mérkőzést, s ennek fejében végleg átadják a szovjet vá­logatott részére ezt a Mercedes- Benz társas buszt. Ez a legkorsze­rűbb jármű előnyeivel, kényelmével nagy hasznára válik csapatunknak, 600 ezer márkába kerülne különben. Nekünk még többe is. Minden tekin­tetben kifizetődő volt a düsseldorfi mérkőzés. Lobanovszkij persze a sportbeli szempontokat is figyelembe vette. Vagyis a találkozónak - még az olimpia ideje alatt is - sajátos értel­me volt. Mégpedig az, hogy az olaszországi világbajnokság máso­dik selejtezőjére készülve a szovjet válogatottnak újabb komoly előké­születi próbára volt szüksége, s most alkalom nyílt arra, hogy újra felmérje a csapatalakítás lehető­ségét. Vagyis - ugyanúgy, ahogy az NSZK-belieknél - alkalom kínálko­zott néhány játékos kipróbálására, a kísérletezésre. így bekerültek a csapatba olyan labdarúgók, akikre a későbbiekben számítani lehet, de meghívást kapott az együttesbe a már osztrák Steyr csapatához szer­ződött, 107-szeres válogatott Oleg Blohin is, minthogy igen sok jót lehe­tett hallani róla. Különben ugyanígy fontos kísérleti összecsapásnak te­kintette a találkozót Franz Becken­bauer is, aki mivel az Eb után elég sok kritikát kapott, az olimpikonok távollétében szintén kereste az új játékosokat. Barátságos mérkőzés volt - eze-. két mostanában már nemigen szok­ták figyelemmel kísérni, nem is volt rá kíváncsi több 16 ezer nézőnél - de éppen a későbbi cél miatt a játék hőfoka, szenvedélyessége, harcossága, jó értelemben vett ke­ménysége semmiben sem különbö­zött azoktól a találkozóktól, ame­lyeknek nagy a tétjük. Mindent egybevetve: a két neves szakvezető, Lobanovszkij és Bek- kenbauer is elégedett volt, figyelem­be véve azokat a körülményeket, hogy ugyanebben az időszakban több nyugatnémet, illetve szovjet vá­logatott játékos éppen az olimpián szerepelt. Beckenbauer még azt is elmondta: ismét olyan nagyszerű benyomást gyakorolt rá a szovjet válogatott, hogy nemsokára tíz nap­ra ellátogat Moszkvába és még egy­két városba, közelébbről is meg akar ismerkedni a szovjet futball sajátos­ságaival. Lobanovszkij gondja jelenleg az, hogy az együttes jó játéka mellett elmarad a gólhelyzetek kihasználá­sa, amihez - úgy látja - játékosai­ban nincs meg a kellő hidegvér. A szovjet válogatott különben egy héttel előbb kezd készülni az Auszt­ria elleni október 19-ei vb-selejtező­re a mérkőzés színhelyén, Kijevben-Tizennyolc játékost hívok meg erre az edzőtáborozásra, de közülük Zavarov és Higyijatullin csak később csatlakozik Olaszországból és Franciaországból - nyilatkozta Lo­banovszkij. - Az osztrák ellenfelet gondosan tanulmányozzuk. Az eddi­gi benyomásunk az, hogy legköze­lebbi ellenfelünk a barátságos talál­kozókon nem veti be igazán az ere­jét, ám a tétmérkőzéseken szinte átlényegül, s magas színvonalú fut­ballt produkál. Blohin is figyelmezte­tett, hogy semmi esetre se orientál­juk magunkat Ausztria előkészületi mérkőzései alapján, mert Kijevben egészen más csapatot fogunk látni. A szovjet labdarúgás igazán fi­gyelemre méltó eredményeket ért el. Lobanovszkij szerint egyelőre még­iscsak Ladán járnak, pedig korsze­rűbb járművekre kellene átszállni. Mindenesetre egy Mercedes-bu- szuk már van. (KS) Portrévázlat egy hatszoros olimpiai bajnokról ÚJ SZÚ 1988. X. 17. ,,Sajnálom Bent. Remélem lesz ereje, hogy átvé­szelje ezeket a nehéz időket, és később majd ismét versenyezhetünk egymással“ - jelentette ki Carl Lewis Ben Johnson doppingbotránya után, s nem tagadom, megleptek szavai. A nagy riválistól, aki már tavaly a római világbajnokság után célzott rá, hogy többen doppingszert használnak, nem volt nehéz kitalálni, elsősorban Big Benre gondol. A va­gány, a nem éppen kedves King Cáritól mindenki mást várt. No, most itt az alkalom a nagy leszámo­lásra, gondolták, hiszen Johnson a győzelmek után nem igen bánt kesztyűs kézzel ellenfelével. Nem tudom, mennyire őszintén gondolta Lewis ezt a két mondatot, bevallom, én elhittem neki. Ha valaki, akkor Carlton Lewis csak tudja, milyen érzés, ha egyszer az egekig emelik az embert, máskor meg a mélybe taszítják. Két esztendeje, amikor Moszkvában járt, mind­kettőt átélte már. Helsinkiben aratott hármas győzel­me után az egész Amerika lelkesedett, homéroszi ódákban énekelte meg nagy fia hősies tettét. A nagy Carl élvezte a sikert - már miért ne élvezte volna? -, a hacacárét, igyekezvén abból minél nagyobb tőkét kovácsolni. Állítólag több tízezreket kért és kapott is - a rendezőktől egy-egy rajtért. Az Egyesült Álla­mokban minden körülötte forgott, közelgett a Los Angeles-i olimpia, a nagy amerikai „show", a nem titkolt hazai ünnep, amelynek forgatókönyvében Carl Lewisnak szánták a főszerepet. Az előadás lezajlott,- hatalmas sikerrel. Lewis a 100-on szélvészként száguldott az aranyért, s ab­ban a pillanatban ujjongott egész Amerika. Jobban mondva, ő volt Amerika. A nagyság, az erő, a le­győzhetetlenség szimbóluma. S ó nemcsak szimbo­likusan, a valóságban is ügyeskedett, gyűjtögette az aranyakat, a távolugrásban, a 200-on, a váltóban. Egy kis szépséghiba mégis közbecsúszott, s mint később kiderült, elrontotta a közönség teljes örömét. A távolugrásban a győztes egyet ugrott, s miután a 854 cm-nél ért földet, gondolta, ez elég lesz, hogy ott legyen a világ tetején, másodszorra átfutott a gödrön, s aztán szépen csöndben elvonult az. öltözőbe, hogy kifújja magát a 200 méter rajtja előtt Hiába futotta körbe, kezében a nemzeti szín lobogó­val, a stadiont, hiába tette meg a győztesnek kijáró tiszteletkört, a közönség, az amerikai újságírók csalódottak. Úgy érzik, megfosztották őket a nagy élménytől, az igazi mutatványtól, hiszen ott, és azon a napon nekik valami mást ígértek, szenzációs világcsúcsot, Bob Beamon legyőzését. Márpedig Mexikó óta mindenki erre vár, s ott Los Angelesben még csak veszélybe sem került a rekord, amelyet pedig Lewisnak kellett megdöntenie. Mert már Carl felbukkanása után a szakemberek és az újságírók biztosan állították' megszületett a csadaatléta, ide­ális testi adottságokkal és tehetséggel, akinek meg sem kottyan majd a beamoni eredmény. Azóta valamicskével óvatosabban bánnak a ha­sonló kijelentésekkel. A beamoni rekord túlságosan is életképesnek bizonyult. Carl Lewis 1984 januárjá­ban ugyan 11 cm-re megközelítette honfitársát, de azóta valaki még közelebb került az álomrekordhoz: tavaly nyáron a szovjet Robert Emmijan csak négy centire maradt el attól. A Los Angeles-i olimpia után Carl Lewis magán­tanárt fogadott, beszéd- és énektechnikát tanult, mondván, sportpályafutása befejeztével színészetre adja fejét. Közben sem tétlenkedett, „Én a sztár" címmel lemezt adott ki, majd egy albumot is készí­tett, de mivel erre nem akadt amerikai kiadó, Belgi­umban jelentette meg. A csodaatléta énekesnek sem rossz, dalaiból mégsem lett sláger. Az amerika­iak, akik az olimpia előtt, még nemzeti hősként ünnepelték, nem kedvelték igazán, inkább az illedel­mes Moses volt az üdvöskéjük, ezt példázza, hogy nem a négyszeres olimpiai bajnok Lewis, hanem Edwin Moses, a gátkirály lett az év sportolója az Egyesült Államokban, öntelt, beképzelt, egocentri­kus - csak úgy szórták a jelzőket a nemzet nagy fiára, s azt is szemére vetették, a sport helyett az üzletre, a pénzhajhászásra adta fejét. Tény, hogy Carl Lewis extravagáns, nem min­dennapi jelenség. Moszkvában, a Jóakarat-verse- nyeken testre szabott, fekete bőr szerelésben jelent meg, derekán hatalmas csatos övvel, csizmában, szemét fekete szemüveg mögé rejtve. Mint egy macska, úgy surrant be a lelátóra, kihasználva, hogy az ünnepélyes megnyitó kezdetén egy pillanatra kialudtak a fények. így sem maradt észrevétlen. Persze, a közelébe nem igen lehetett jutni, ketten is őrizték, hogy senki ne zavarja az egyik főszereplő nyugalmát. Húga, Carol annál beszédesebb. Moszkva után Budapesten is találkoztam vele, s készségesen elcsevegett bátyjáról is:- Carl furcsának tűnik, de a valóságban nem rossz fiú. Igaz, nem túl barátkozó természet, visel­kedése néha dacos, de ne csodálkozzon ezen, még ma is sokan éreztetik vele, hogy néger. Pedig családunk nem a nyomornegyedben él, édesapánk orvos, s mind a nyolc gyereknek alapos műveltséget biztosított. Ennek ellenére is érezzük a különbséget És hogy pénzt kér!? Mondja, ki nem kér manapság? Mindenki igyekszik összehozni valamit, megterem­teni egy alapot, ahonnan elindulhat, ha egyszer abbahagyja a sportol. Moszkvában csak a 100-as döntőig volt Lewis a nagy sztár. Ott mindenki ámulatára kikapott a ka­nadai Ben Johnsontól, s a Jóakarat-versenyeken ez volt a nagy szenzáció, a fő téma. Sokan azt rebes­gették: Lewisnak vége, Bené a jövő. Úgy tűnt, nekik van igazuk. Tavaly a római vb-n Johnson szédületes világcsúcsot jelentő idővel úgy hagyta faképnél ellenfelét, hogy annak még feleszmélni sem volt ideje. Azért a király sem maradt korona nélkül: nyert egy aranyat a távolban s a 4x100-as váltóban. Szöul előtt viszont az amerikai fiú hallatott többet magáról (Johnson sokáig sérült volt), egymás után érkeztek hírek jobbnál jobb eredményeiről, igaz, a legszenzációsabbak mellett az a bejegyzés állt, a megengedettnél erősebb hátszélben érte el. Aztán jött az első nagy megméretés, élesben a zürichi Johnson-Lewis párbaj, s a híres Letzigrundon Big Ben kénytelen-kelletlen gratulált Lewisnak. Lewis megismételheti négy év előtti sikerét - zengték a lapok, mind a négy számban bajnok lehet. Szeptember 24-én fél kettőkor, amikor eldör- rent a rajtpisztoly, még hihette, de a célban már nem. Big Ben jobb volt - világcsúccsal. Illetve, mégsem. Pár nappal később a doppingoló Ben settenkedve hagyta el Szöult, s aranyérmét Lewis­nak adták. Közben távolban is szerzett egyet, de a négy-arany-álom a 200-on szertefoszlott, itt csak ezüst sikeredett, s a váltóban üres kézzel távozott, az amerikai négyest még az előtutamban diszkvalifi­kálták - túlváltás miatt... URBÁN KLÁRA Carl Lewis (balra) a váltóban. Mögötte C. Smith (ČSTK-felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom