Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-17 / 245. szám, hétfő
Mihail Gorbacsov felszólalása a mezőgazdasági-ipari komplexum vezetőinek tanácskozásán Tegyük az embert ismét a termőföld teljes jogú gazdájává A múlt szerdán Moszkvában, az SZKP Központi Bizottságán találkoztak a kolhozoknak, a szovhozoknak és a szovjet mezőgazdasági-ipari komplexum bérleti vagy szállítási szerződések alapján gazdálkodó egyéb vállalatainak vezetői, hogy megvitassák a mezőgazdaságban alkalmazott bérleti szerződéses rendszer eddigi eredményeit és továbbfejlesztésének lehetősegeit. A tanácskozáson felszólalt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Beszédének főbb részeit az alábbiakban ismertetjük. ÚJ SZÚ 1988. X. 17. Az SZKP KB főtitkára üdvözölte a tanácskozás résztvevőit, majd a találkozó céljáról szólva kiemelte: azért hívták egybe a mezőgazdasági-ipari komplexum vezető dolgozóit, a bérlőket, a vidéki járási pártbizottságok titkárait, a minisztereket és más elvtársakat, akiknek a munkája szorosan kapcsolódik a komplexum tevékenységéhez, hogy közösen vitassák meg az eredményeket és tennivalókat. „Figyelembe vettük, hogy küszöbön a tél, az az időszak, amikor alaposan át kell gondolnunk az idei és az ötéves tervidőszak eltelt éveinek eredményeit, s értékelni, mivel gyarapodtunk az átalakítás éveiben, hogyan változik a helyzet a mezőgazdaságban" - mondotta egyebek között Mihail Gorbacsov. „Fel kell mérnünk, mi történik a mezőgazdaságban, mit mutat ez a három év, mire kell összpontosítani a figyelmünket, milyen feladatok várnak haladéktalan megoldásra, s minek kell azonnal s egyszer és mindenkorra véget vetnünk. Ez mindenre érvényes, ami a mezőgazdaságban és az egész ágazatban fékezi a haladást, vagyis hátráltatja a legfontosabb gazdasági és szociális, valamint szociálpolitikai feldatoknak a teljesítését, mint amilyen egyebek között az ország élelmiszerrel való ellátása. Valószínű, hogy az új gazdálkodási formákra való áttérés szempontjából az átalakítás éveiből éppen az elkövetkező hónapok lesznek a legmozgalmasabbak. Azok vannak jelen a tanácskozáson, akik már bekapcsolódtak ebbe a folyamatba, tapasztalatokat szereztek, és akiknek valószínűleg örömben és csalódásban egyaránt részük volt. A gazdálkodás új módszerei elsajátításának iskoláját mindenkinek ki kell járnia, persze, mindig azoknak nehezebb, akik ta- posatlan ösvényen járnak. Az a célunk, hogy az egész mezőgazdaság ezen az úton haladjon. Ez azt jelenti, hogy az őszi-téli hónapokban a kolhozokban, szovhozokban és az ágazat valamennyi irányítási szintjén élénk vita kezdődik arról, miként lehetne meggyorsítani az új módszerek elsajátítását és a gazdasági kapcsolatok átalakítását fal- vainkban". Kísérlet vagy politika? A moszkvai találkozó jelentőségét növeli, hogy az SZKP KB 1989 februárjára tervezett ülése a tervek szerint szintén a mezőgazdaság fejlődésével fog foglalkozni. Tehát fölöttébb időszerű összegezni az eredményeket és a mezőgazdaság irányításában a szocializmus fennállása óta, de különösen az utóbbi években szerzett tapasztalatokat, amikor kezdetét vette a gazdálkodás új módszereivel való ismerkedés. Ezzel kapcsolatban a párt főtitkára kiemelte, hogy hosszú távú mezőgazdasági politikát kell kidolgozniuk. A mezőgazdaság feladatai megkövetelik, hogy teljesítésükbe mindenki bekapcsolódjon, mertenélkül nem lehet megoldani az élelmiszer-ellátás kérdését. Ez az egész nép ügye, a feladat a népgazdaság valameny- nyi ágát érinti. „Éppen ezért a népgazdaság valamennyi ágában tisztázni kell a legfontosabb kérdéseket", hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, majd így folytatta: „Ezt mindenekelőtt a mezőgazdasági tárca dolgozói, a falusi dolgozók igénylik. Azt kérdezik: belevágjunk-e, megbízható-e ez az út? Miről van szó, kísérletről vagy hosszú távú állami politikáról? Mindez természetes, hisz ha az ember olyan dologba kezd, mint amilyen a bérlet, hosszú évekre határoz. Emlékszem, amikor nemrég Krasznojarszkban voltam, élénk vita bontakozott ki szövetkezeteink, szövetkezeti mozgalmunk sorsáról. A szövetkezetek tagjai között sok a becsületes ember, akik valóban készek kezdeményezni, segíteni azoknak a kérdéseknek a megoldásában, amelyekre a nagy vállalatok erejéből talán nem futja. És éppen ezzel a céllal alakítottuk ki a politikánkat, amely részben az előzetes hazai tapasztalatokon, részben a baráti országok tapasztalatain nyugszik. A szövetkezetek révén azonban a társadalomellenes elemek számára is lehetővé vált, hogy legalizálják törvénytelen bevételeiket. Ne gondolják, hogy ezt nem látjuk, erről nem tudunk. Persze nem keltünk pánikot, vizsgáljuk a jelenségeket. Kulcsproblémák reflektorfényben A mezőgazdaság fejlődésének meggyorsításáról és a feltételek megteremtéséről szólva a főtitkár utalt arra, hogy egyre több megbízható információt kell szerezniük az új módszerekről és eljárásokról, mert valószínűnek tartja, hogy a párt mezőgazdasági politikájának középpontjában az utóbbi években felhalmozott ismeretek érvényesítése fog állni. Mint mondotta, figyelmük a haladást fékező kulcsproblémák megoldására irányul. Nagyon fontosnak tartják az új gazdálkodási módszerek elsajátítását, mert nélkülük nem biztosítható a fejlődés kedvező üteme, nem emelhető a növénytermesztés és az állattenyésztés színvonala, s a falvakon nem valósítható meg az átalakítás. Nem tévesztik szem elől, hogy a mezőgazdaság fejlődésében a haladó technológiák ugyancsak fontos szerepet játszanak. Azt is tudatosították, hogy az új módszereket és korszerű technológiákat az embereknek kell elsajátítaniuk. Vagyis a mezőgazdasági politika megvalósításának további feltétele, hogy a falvakon olyan szociális körülményeket teremtsenek, melyekben az emberek jól érzik magukat, s amelyek a haladást szolgáló teljes erőkifejtésre ösztönzik a dolgozókat. A fejlődés feltételeként említett további kérdéscsoportot a feldolgozással, tárolással és szállítással összefüggő problémák alkotják. Megoldásuk ma olyan fontos és időszerű feladat, hogy mindenekelőtt erre kell összpontosítani a forrásokat. Az SZKP KB főtitkárának szavai szerint, ha fel tudnák mindazt dolgozni, ami a kolhozokban és szovhozokban megterem, ha az egész termést képesek volnának veszteségmentesen betakarítani, felvásárolni, elraktározni, feldolgozni és továbbadni a kereskedelemnek, illetve a fogyasztóknak, már ma legkevesebb 25 - egyes termékek esetében 40 - százalékkal több áru állna a rendelkezésükre. „A közgazdászok kiszámították, hogy a mezőgazdasági termelés emelése szempontjából a tároló és feldolgozó kapacitás növelését szolgáló beruházások háromszor-négy- szer hatékonyabbak, mint a közvetlenül a termelésben eszközölt beruházások" - hangsúlyozta Gorbacsov elvtárs. „Elvégre minek termelnénk többet csak azért, hogy a termékek megromoljanak? Hét évre 80 milliárd rubel beruházásra teremtettünk lehetőséget, s a feladat teljesítésébe a gépipar valamennyi ágát bekapcsoltuk, beleértve a védelmit is. A mezőgazdasági dolgozók már a közeljövőben kedvező változást tapasztalhatnak ezen a téren". A későbbiekben a főtitkár az úthálózat bővítéséről és korszerűsítéséről beszélt, aláhúzva, hogy „ez gazdasági és szociális szempontból egyaránt időszerű feladat". Teljesítésére központi programot dolgoztak ki, melynek értelmében a nem feketeföld övezet járásaiban hét év alatt 35 milliárd rubelt fordítanak az úthálózat fejlesztésére. A mezőgazdaság gyorsabb fejlődését segítő kulcsfeladatokat már rögzítették a 13. ötéves tervben, amelyen az SZSZKSZ Állami Tervbizottsága és kormánya most dolgozik. Gazdából napszámossá lett a földműves A szónok az alapvetőnek mondott problémák után is fontos dolgokról beszélt. Például arról, hogy a falvak fejlesztésével kapcsolatos áldozatok eddig nem hozták meg a várt eredményt. Mint a felszólalásból kitűnt, az 1966-1970-es időszakhoz viszonyítva 1986-ban és 1987-ben évi átlagban 41 százalékkal nőtt a teljes mezőgazdasági termelés. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági beruházások értéke 140 százalékkal növekedett. Az ágazat alapeszközeinek értéke 1987-ben 347 milliárd rubelt képviselt, vagyis 230 százalékkal volt nagyobb, mint 1970-ben. Az egyik oldalon tetemes beruházások, a másikon alacsony hatékonyság. „Mi ennek az oka?" - tette fel a kérdést az SZKP KB főtitkára, s azonnal válaszolt is rá: „A legnagyobb gondot ma, elvtársak, az okozza, hogy a vidéken kialakult gazdasági kapcsolatok nyilvánvalóan nem ösztönzik az alkotó, aktív és vállalkozó emberi tevékenységet. Hogy ez mivel kapcsolatos? Nos, mindez oda vezetett, hogy a kolhozokban és szovhozokban az emberek elszakadtak a földtől, a termelőeszközöktől. Most bérmunkásként jönnek a gazdaságba, hogy meghatározott idő alatt csináljanak valamit, mert élniük kell valamiből. Van bizonyos ösztönzés, ám ezek a dolgozók mások, mint amilyenek a mezőn vagy farmon tevékenykedő mezőgazdasági dolgozónak lennie kell. Tudni kell, hogyan él és lélegzik a talaj, „érezni" kell a földet. Aki falun nőtt fel, emlékszik a kapcsolatra a természettel, az állatvilággal való találkozásokra. Mindez alakítja az embert, a mező- gazdasági dolgozó pszichológiáját, életformáját. Azzal, hogy az embert elszakítottuk a földtől, a termelőeszközöktől, napszámost csináltunk a gazdából." Innen már csak egy lépés kellett a munkaerő-elvándorláshoz. Az emberek látták a rossz falusi ellátást, a kényelmes életet kínáló, csillogó városokat, a szabott munkaidőt stb., s elhagyták a falut, a földet. Aki maradt, egyre rosszabbul viszonyult a munkához, s ez kihatott az eredményekre. A kolhozok nem értek el kellő eredményeket, így nehéz gazdasági helyzetbe kerültek. Végül már csupán néhány élen járó gazdaságnál igyekeztek egyre jobb eredmények elérésére. Úrrá lett az a nézet, hogy ha a társadalom nem becsüli meg a kolhozok, szovhozok és a falusi emberek munkáját, hanem szinte ingyen kisajátítja azt, akkor nem érdemes törődni semmivel. Mihail Gorbacsov szavai szerint, minderre azért kerülhetett sor, mert a vezető tisztségviselők óriási tömege számára közömbös volt a mezőgazdaság sorsának alakulása. Szövetséget - ma is „Keményen megfizetünk azokért a hibákért, melyeket elkövettünk a mezőgazdasági politikában, amelynek alapjait már Lenin megfogalmazta" - hangsúlyzta a találkozón az SZKP KB főtitkára. „Lenin a legnehezebb időkben, még a polgárháború idején is törődött a munkásosztály és a parasztság, a falu és a város szövetségének megszilárdításával. A párt a nehéz forradalmi napokban sem zárkózott el ezeknek a kérdéseknek a megoldásától. Például a középparasztság kérdésének helyes megoldása elősegítette a Kolcsak fölötti győzelmet és fordulatot hozott a polgárháborúban. És végül a NÉP, akkor még szintén tartott a polgárháború. Mégis milyen fordulatot sikerült elérni! Ennek a politikának is az volt az alapja, hogy figyelembe kell venni a földművesek reális érdekeit és az országban zajló eseményeket. Az ezt követő hosszú időszakot látszólag a falu problémáinak megértése de a valóságban a problémák meg nem értése és lebecsülése jellemezte. Ez vezetett el a mához, azokhoz a problémákhoz, melyeknek megoldásához hozzáfogtunk. Most az a legfontosabb, hogy véget vessünk az elidegenedési folyamatnak, s az embert ismét a föld teljes jogú gazdájává tegyük. Ez az értelme a gazdasági kapcsolatok átalakításának falvainkon. Tapasztalataink azt mutatják, hogy futja az erőnkből a feladat teljesítésére, bár nem szabad leegyszerűsítenünk a feladatot". A főtitkár elmondta, hogy érdeklődött azoknak a kollektíváknak az eredményei iránt, amelyek csak az idén tértek át a bérleti szerződés alapján való gazdálkodásra. Mint mondotta, óriási változásokról hallott. A bérleti szerződés szerint dolgozó kollektívák 1 -1,5 tonnával nagyobb hektárhozamokat, minimum 500-600, de többnyire 1000 kilogrammal több tejet termelnek! És egycsapásra megváltoznak a mutatók is - a munkatermelékenység, illetve annak viszonya a munkadíjhoz. Növekszik a munkadíj, de konkrét munka van mögötte. Törvénybe foglalják a bérleti szerződéseket Mihail Gorbacsov hosszasan ecsetelte a bérleti szerződésen alapuló gazdálkodás előnyeit, konkrét példákkal támasztva alá szavait. Kiemelte, hogy a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás nagy lépés a fejlődésben. A bérleti szerződés első pillantásra hasonló, csak éppen tökéletesebb kapcsolat- a vállalkozó meghatározott időre bérbe veszi a termőföldet és a termelőeszközöket, s a bérbeadóval már csupán gazdasági kapcsolatot tart fenn. Ezt a különbséget meg kell magyarázni az embereknek. Annál inkább, mivel már készítik a bérleti szerződésekről szóló törvényt, s mert a termőföld kihasználásáról rövidesen szintén új törvényt kell kidolgozni. Szóba került, hogy a bérleti szerződés alapján történő gazdálkodás nem terjed-fejlődik olyan mértékben, mint azt szeretnék. Ezzel kapcsolatban újabban sokan felteszik a kérdést, miért harcolnak ellene a gazdasági vezetők és a szakemberek? Miért nem terjed az érdeklődés a kolhozok és szovhozok dolgozói körében? Ezzel kapcsolatban Mihail Gorbacsov úgy fogalmazott, hogy valószínűleg gyökeresen megváltozna a helyzet, ha a gazdaságok csakis kiérdemelt munkadíjat fizetnének dolgozóiknak. Minek kössön bérleti szerződést, minek gondoljon a földre és szerezzen magának álmatlan éjszakákat, aki a jelenlegi díjazási alapelveknek köszönhetően, kevés munkából is jól meg tud élni? Ennek az az oka, hogy a gazdaságok nem a termelésért, hanem a munkáért fizetnek. Mi lesz a veszteséges gazdaságokkal? Az utóbbi időben sokan felteszik ezt a kérdést a Szovjetunióban, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a veszteséges gazdaság tulajdonképpen jelenség, amely mindenképpen elemzést és megoldást igényel. A témával kapcsolatban az SZKP KB főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy országos viszonylatban a veszteséggel gazdálkodó mezőgazdasági vállalatoknál a béralap 80 százalékkal magasabb, mint a bruttó bevétel. Vagyis ezek a gazdaságok veszteséggel dolgoznak, de béralapot kapnak. Ezzel szemben a nyereséges vállalatoknál a béralap 65 százalékot képvisel, a nyereség 35 százaléka pedig fejlesztésre és egyéb kiadásokra szolgál. Ha figyelembe vesszük, hogy a Szovjetunióban összesen 6500 lemaradozó kolhoz és szovhoz van, amelyek a mezőgazdasági földterületnek 21, a szántóföldnek pedig 18 százalékán gazdálkodnak, akkor bizony komolynak mondható ez a probléma. Vagyis nem véletlen, hogy Mihail Gorbacsov aláhúzta: ilyen jelenségekkel nem lehet megbékélni. A vállalatok eredményeiben tapasztalható, indokolatlan különbségeket bírálva, a főtitkár több konkrét példát említett. Például a Nazarovszkij szovhozban 4508, a közeli Podszo- szenszkij szovhozban pedig csak mintegy 2300 kilogramm az évi fejé- si átlag. Akárcsak a tejtermelés, a munkatermelékenység is csaknem kétszer akkora az első szovhozban, ugyanakkor 1987-ben a dolgozók havi átlagjövedelme mind a két gazdaságban 236 rubel volt. A Kritovsz- kij szovhoz ráfizetéssel termel, a vezető szakemberek havi átlagkeresete 1987-ben - a hat tételben kifizetett 1620 rubel prémiummal együtt- mégis 411 rubelre rúgott. így aztán aligha lehet jobb munkára ösztönözni az embereket, felemelni a mezőgazdasági termelés színvonalát. Vagy: a Kagalnyickij szovhozban a gabona hektárhozama 3,17 tonna, a tehenek évi tejtermelése 3151 kg, az egy dolgozóra számított munkatermelékenység értéke pedig 15 000 rubel. Ezzel szemben a Vlaszty kolhozban gabonából 1,33 tonna termett egy hektáron, a tehenek csupán 1947 kg tejet adtak, a munkatermelékenység értéke pedig 10 000 rubel volt. Nyereségesség tekintetében kis híján 62 százalék különbség volt a két gazdaság között, viszont az átlagkeresetek csaknem megegyeztek. A Rossija kolhozban a rentabilitás mértéke 65,4 a Cska- lovov kolhozban 11,6 százalék volt, de az utóbbiban például a gépkezelők és a sertésgondozók mégis lényegesen többet kerestek. A felsorolt és a további példák is egyértelműen igazolják azt a korábbi megállapítást, mely szerint a bérleti szerződések alapján történő gazdálkodásra való áttérést leginkább az gátolja, hogy a kolhozok és a szovhozok olyan pénzösszegeket fizetnek ki dolgozóiknak munkadíj címén, amelyért tulajdonképpen nem dolgoztak. Másutt az vet gátat a tömeges kezdeményezésnek, hogy a gazdaságok szakemberei és ve-1 zető tisztségviselői ellenzik a bérleti szerződéses rendszert, s funkciójukkal, vagy tudásukkal visszaélve - mint például a Mogilevszki terület egyik kolhozában -, hátráltatják az érvényesülését. Kollektív bérlet és családi farm A bérleti és szállítási szerződések alapján történő gazdálkodás eredményei mutatják meg igazán, milyen sikerrel dolgoznak a vállalatoknál a szakemberek. Mint ezzel kapcsolatban Mihail Gorbacsov megjegyezte, nem csupán arról van szó, hogy a szakemberek nem dolgoznak teljes erőből és nem kamatoztatják tökéletesen a képességeiket. Elvégre a mezőgazdaságban uralkodó viszonyok között erre eddig nem sok lehetőség kínálkozott. Viszont most, amikor végre előnyösen megváltozik az embernek a munkához, a földhöz, a termelőeszközökhöz, és egyáltalán a mezőgazdasági munkához fűződő kapcsolata, egyre nagyobb szükség van arra, hogy jó szakemberek álljanak a földművesek mellett. A bérleti szerződéses rendszer gyorsan megmutatja, felkészültek-e szakembereink az új feltételek közötti munkára. A bérlők csak azokkal fognak szerződést kötni, azoknak fognak fizetni, akiktől segítséget remélhetnek. A jó szakembereknek ez kitűnő érvényesülési lehetőség. Lehet, hogy élére állnak valamelyik kollektívának, de a főtitkár szerint olyan megoldás is elképzelhető, hogy a gazdaságok szakemberei szerződésben vállalnak szaktanácsadói vagy egyéb szolgáltatási tevékenységet. „Gyakran felteszik a kérdést az érdeklődők, hogy a bérleti szerződést csak a kolhoz és szovhoz, vagy esetleg a család szintjén is érvényesíteni lehet?" - említette Gorbacsov élvtárs. „Azt szeretnénk, ha elsősorban a vállalati kollektívák kezdeményeznének, de a szocializmussal az» sincsen ellentétben, ha valaki saját földet, ún. családi farmot szeretne létrehozni.“ Érthető az alapállás, hisz az ilyen vállalkozók ugyebár össznépi tulajdont képező, meghatározott időre bérelt földterületen, s olyan országban fognak a szocializmus érdekében tevékenykedni, ahol a hatalom a munkásosztály és a földművesek kezében van. Ez tehát nem leküzdhetetlen ellentét, de megoldás többféle is lehet. Mint az SZKP KB főtitkára kiemelte, még előnyös is, ha az emberek úgy határoznak, hogy visszatérnek az elhagyott portákra és újra művelésbe veszik a földjeiket. Azonkívül Bielo- russziában és a nem feketeföld övezetben szintén akadnak a központtól távol eső, művelőkre váró területek. Mihail Gorbacsov végezetül kérte a találkozó résztvevőit, számoljanak be a bérleti szerződéses rendszer megvalósításában szerzett tapasztalatokról, a felmerült és gyors megoldást igénylő gondokról, és mondják el, hogy véleményük szerint a mezőgazdasági politika kidolgozásánál az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának mire kellene összpontosítania a figyelmét. (Alcímek: Új Szó)