Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-15 / 218. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■ ■ ■ I Miloš Jakeš vendégével beszélget (ČSTK-felvétel) Befejeződtek Abdel Aziz ed-Dali és Bohuslav Chňoupek hivatalos megbeszélései A barátsági szerződés szellemében kapcsolataink SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Az átalakítás és a gyorsítás útján A Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság, mint a Nemzeti Front egyik szervezete, jelentős mértékben veszi ki részét a népgaz-, daság hatékonyságának növeléséből, az intenzifikáciős folyamatok elmélyítéséből. A szervezet VII. kongresszusa az elmúlt hét végén megvonta az előző kongresszus óta végzett munka mérlegét, s kitűzte azokat a feladatokat, amelyek a gazdasági mechanizmus átalakítása terén állnak előtte. A CSSZTMT VII. kongresszusára olyan időszakban került sor, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével megkezdtük az egész szocialista társadalom forradalmi átalakítását, amelynek célja a szocializmus minden elő­nyének kihasználása, alkotó erőinek felszabadítása, valamint orszá­gunk nagy belső potenciáljának felhasználása a gazdasági és a szociális fejlesztés meggyorsítására. Vitathatatlan, hogy a csehszlovákiai műszaki értelmiségnek, újí­tóknak és feltalálóknak, kiváló dolgozóknak ez az önkéntes szerve­zete az elmúlt öt évben figyelemreméltó munkát végzett. 1983 óta jelentősen gyarapodott a szervezet tagállománya. A tagság lét­száma harminc százalékkal nőtt, s ma már meghaladja a hétszázez­ret. Az üzemi és vállalati CSSZTMT-szervezetek száma is megha­ladja a hétezerötszázat. A fejlődést tükrözi a szervezet tevékenysége is. Számottevően megnőtt a szakmai rendezvények száma. A CSSZTMT-szervezetek együttvéve évente több mint hatvanezer szakmai rendezvényt szerveznek, elsősorban az alapszervezétek- ben, tehát a konkrét termelőmunka színhelyein. Ezek a számadatok egyben a CSSZTMT népszerűségéről, termé­szetes vonzerejéről is tanúskodnak. Bizonyítékai annak, hogy a műszaki képességek fejlesztése, a jobb gazdasági eredmények elérésére való irányítása képes mozgósítani az emberek alkotó­erejét. Az elmúlt fél évtizedben a CSSZTMT tevékenységének gerincét az állami tudományos-műszaki fejlesztési terv alapvető irányaival összefüggő tíz célprogram alkotta. Ezek teljesítése elősegítette a tudomány és a technika vívmányainak a termelésben való alkal­mazását, a takarékos energia-, alapanyag- és fémgazdálkodást, s nem utolsósorban a termelési bázis korszerűsítését. A szervezet a tagság szakképzettsége növelését célzó országos tanfolyamok rendezése mellett fontos szerepet töltött be például a mikroelektro­nika és a robottechnika elterjesztése terén. Előadások, népszerűsítő és szakmai kiadványok sorával, oktatási és konzultációs központok létesítésével közel negyvenezer szakembert avatott be e korszerű szakterületek titkaiba. A szervezet számára nagy ösztönzést jelentett a Prágai felhívás néven ismertté vált kezdeményezés. A CSSZTMT részt vett e felhí­vás kidolgozásában, sokat tett annak elterjesztése érdekében. Ez érthető is, hiszen a mozgalommá terebélyesedett kezdeményezés alapvető célja - a tudomány egybekapcsolása a termeléssel és az ötéves terv feladatainak teljesítésével - teljes összhangban van a szervezet fő célkitűzéseivel. A Prágai felhíváshoz csatlakozott CSSZTMT-alapszervezetek száma 1987-ben már meghaladta az ezret. A szervezet tanácsadói és konzultációs központjai különösen a felhívás első éveiben azzal nyújtottak nagy segítséget, hogy tanácsaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a felhíváshoz csatlakozó szervezetek vállalásai valóban megfeleljenek a meghirdetett köve­telményeknek. A CSSZTMT cselekvő részt vállal a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött, valamint a KGST-tagállamok 2000-ig szóló tudományos- műszaki fejlődése komplex programja és a gazdasági mechanizmus átalakításával összefüggő feladatok teljesítésében. Az új gazdasági feltételek közt arra helyezi a hangsúlyt, hogy szervezeteinek szak­mai tevékenysége összhangban legyen a vállalatok, a kerületek és az egész társadalom igényeivel. Mindezt tükrözte a kongresszusi beszámoló vitája is. A küldöttek aláhúzták a műszaki fejlesztés és a gazdasági szempontok szoro­sabb egybehangolásának fontosságát. Többen rámutattak, hogy már nem elég, ha az anyag- és energiatakarékosságról csupán előadásokat, tanfolyamokat szerveznek. Ezeket konkrét célokat kitűző intézkedéseknek kell követniük. A szervezet tagságát is nyugtalanítja az emberi környezet rombolása, örvendetes, hogy több üzemben a CSSZTMT-szervezet vállalta a konkrét környezet- védelmi munka feltételeinek megteremtését. Másutt a termőföldalap és az erdei kultúrák védelmére, vagy a hulladékanyagok gazdasá­gos felhasználására irányítják figyelmüket. A kongresszus feladatul tűzte ki a szervezet irányítómunkájának javítását, a hatékonyabb politikai nevelőmunka kibontakoztatását, az ifjúság még szélesebb rétegeinek megnyerését a műszaki-tudományos tevékenység szá­mára. A küldöttek felszólalásaiból is kitűnt: tudatában vannak szerveze­tük növekvő felelősségének a társadalmunkban végbemenő válto­zások, a forradalmi átalakítás sikeréért. A jelen és a jövő feladatai egyaránt megkövetelik a CSSZTMT tagságától, hogy cselekvő módon, kezdeményezően vegye ki részét a szocialista társadalom és a gazdasági mechanizmus átfogó átalakításából, a szocialista demokrácia sokoldalú fejlesztéséből. A tanácskozásra a szocialista demokrácia alapelveinek jegyében került sor. A CSSZTMT munkájában a demokratikus munkamódsze­rek hangsúlyozása nem öncélú. Arról van szó, hogy e fontos társadalmi szervezet minden tevékenysége megszabaduljon a for­malizmus még fellelhető jegyeitől, hogy ezzel is elősegítse tevé­kenységének még kifejezőbb fellendülését. SOMOGYI MÁTYÁS CSÜTÖRTÖK 1988. szeptember 15. XLI. évfolyam 218. szám Ara 50 fillér Eszmecsere a BASF elnökével (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök tegnap a prá­gai Hrzán-palotában fogadta Hans Alberst, a nyugatnémet BASF tár­saság vezetőségének elnökét. Esz­mecserét folytattak a csehszlovák vegyipari vállalatok és a sok évtized­del ezelőtt alapított híres BASF tár­saság együttműködéséről. Ľubomír Štrougal tájékoztatta vendégét a csehszlovákiai gazdasá­gi reform menetéről és a széles körű nemzetközi gazdasági együttműkö­dés új feltételeiről, valamint méltatta a BASF cég tapasztalatait. Hans Albers hangsúlyozta, a BASF igyek­szik fejleszteni kapcsolatait Cseh­szlovákiával. övezet létrehozására irá- csehszlovák kezdeménye­Miloš Jakeš és Gustáv Husák találkozója a vendéggel • Díszvacsora a Černín-palotában (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára tegnap Prágában fogadta Abdel Aziz ed-Dalit, a Jemeni Szocialista Párt KB tagját, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság külügyminiszterét, aki hivatalos látogatá­son tartózkodik hazánkban. A baráti és elvtársi légkörű talál­kozón a felek áttekintették a jelenle­gi nemzetközi helyzetet és lehetsé­ges távlatait. Nagyra értékelték a re­ális leszerelés megkezdett folyama­tának az egész nemzetközi légkörre gyakorolt pozitív hatását, és ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy fokozatosan kedvezőbbekké válnak a helyi konfliktusok politikai rende­zésének feltételei. Ezt teljes mérték­ben ki kell használni a közel- és közép-keleti békefolyamat aktivizá­lására, mert ezekben a térségekben a helyzet továbbra is nagyon bonyo­lult. A vendég nagyra értékelte a csehszlovák külpolitikának a glo­bális és helyi problémák megoldását célzó kezdeményezéseit, s országá­nak teljes támogatásáról biztosította a Varsói Szerződés és a NATO érintkezési vonalán létesítendő bi­zalmi, együttműködési és jószom­Míhail Gorbacsov Norilszkban A gondok megoldása érdekében kezdeményezésre van szükség TALÁLKOZÓ A KRASZNOJARSZKI TUDÓSOKKAL (CSTK) - Mihail Gorbacsov, az nak, hiszen szakadék jött létre a ter­SZKP KB főtitkára szibériai látogatá­sának harmadik napján szerdán No- rilszkba, a világ egyik legészakibb ipari központjába látogatott. Megér­kezése után azonnal ismerkedni kezdett a várossal, amely ötven év­vel ezelőtt jött létre a sarkkörön túl. Norilszknak ma több mint 200 ezer lakosa van. Mihail Gorbacsov keddi program­ja keretében Krasznojarszkban a Szovjetunió Tudományos Akadé­miája szibériai tagozata helyi osztá­lyának tudósaival találkozott. Beszé­dében szólt a terület legégetőbb problémáiról, majd a tudósok mond­ták el véleményüket, s a vitát ismét az SZKP KB főtitkára foglalta össze. Gorbacsov bevezetőül leszögez­te, a Krasznojarszki határterületen ag­gasztó helyzet alakult ki. Milliárdos összegeket ruháztak itt be, s ennek alapján úgy tűnhetne, hogy minden jól fejlődik. De a dolgok nem így áll­Megfigyelőink norvégjai hadgyakorlaton (ČSTK) - Norvégia közlése sze­rint szeptember 16-án és 17-én az ország területén tartják meg az Amerikai Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Norvégia és Hollandia Team Work fedőnevű közös had­gyakorlatát. A stockholmi értekezlet doku­mentumával összhangban a had­gyakorlaton szeptember 15-e és 17-e között csehszlovák megfigye­lők is jelen lesznek. melés és az infrastruktúra fejlődési üteme között, s a kapacitások növe­lése kiélezett ökológiai problémákba ütközik, a vízerőművek további épí­tése hektármilliók pusztulásával fe­nyeget. Ha ez így megy tovább, milliárdos összegek lesznek itt elte­metve, a helyzet tarthatatlanná válik. Az SZKP KB főtitkára a továb­biakban az élelmiszer-problémáról szólt, amely Krasznojarszkban külö­nösen égető. Az emberek készek vállalni a nehézségeket és a környe­(Folytatás a 3. oldalon) szédi nyúló zést. A felek tájékoztatták egymást or­száguk belpolitikai helyzetéről és azokról a feladatokról, amelyeket a két párt Csehszlovákia és a népi Jemen gazdasági és szociális fej­lesztési programjának megvalósítá­sa kapcsán teljesít. Kifejezték, hogy érdekük a két ország kapcsolatainak továbbfejlesztése. A fogadáson részt vett Bohuslav Chňoupek külügyminiszter és Szaif Mohszen Husszein, a népi Jemen csehszlovákiai nagykövete. Tegnap Gustáv Husák köztársa­sági elnök is fogadta Abdel Aziz ed- Dalit. A szívélyes légkörű találkozón a vendég tájékoztatta Gustáv Husá- kot országának belpolitikai helyzeté­ről, majd a két államférfi a kétoldalú kapcsolatokat és elmélyítésük lehe­tőségeit tekintette át. Megelégedés­sel állapították meg, hogy a kapcso­latok a két ország barátsági és együttműködési szerződésének szellemében fejlődnek, s mindkét ország számára és a világbéke ügyére nézve is hasznosak. A to­vábbiakban megvitatták a nemzet­közi helyzet néhány időszerű kérdé­sét, főként a közel-keleti kérdést. Bohuslav Chňoupek tegnap a prágai černín-palotában Abdel Aziz ed-Dali tiszteletére díszebédet adott, amely szívélyes légkörben zajlott le. (Folytatás a 2. oldalon) Szovjet-amerikai kísérleti atomrobbantás Szemipalatyinszkban A konstruktív együttműködés példája (ČSTK) - A kazahsztáni Szemi­palatyinszk térségében moszkvai idő szerint szerdán 8 órakor 100-150 kilotonna erejű föld alatti atomrobbantást hajtottak végre a közös szovjet-amerikai kísérlet keretében. A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a kísérlet helyszí­nén és környékén a sugárhelyzet normális. Az atomrobbantások ellenőrzését célzó szovjet-amerikai kísérlet a két ország közötti konstruktív együttmű­ködés példája, s az atomrobbantá­sok korlátozását, majd teljes meg­szüntetését szolgálja - ezt állapítot­ta meg Szemipalatyinszkban Igor Palenih, a kérdéskörről Genfben fo­lyó tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség vezetője. A szerdai kísér­letnél egyébként szovjet és amerikai szakemberek mellett diplomaták és újságírók is jelen voltak. A közös kísérlet keretében augusztus 17-én a nevadai lőtéren hajtották végre az első robbantást. A felek akkor és most is a Szovjet­unió által javasolt teleszeizmikus, valamint az amerikaiak által indítvá­nyozott hidrodinamikus módszerrel egyaránt végezhettek méréseket. A szovjet-amerikai kísérlet célja a gyakorlatban meggyőződni arról, mely intézkedéseket célszerű beve­zetni a föld alatti atomrobbantások korlátozásáról szóló, 1974-ben kö­tött szerződés ellenőrzése során. Ez a szerződés, akárcsak a békés célú föld alatti atomrobbantásokra vonat­kozó 1976-os megállapodás, még nem lépett érvénybe, mert az ameri­kai kormány véleménye szerint a bennük foglalt ellenőrző intézke­dések nem megfelelőek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom