Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-14 / 217. szám, szerda

Szovjet-osztrák megbeszélések Alois Mockot fogadta Andrej Gromiko (ČSTK) - Alois Mock osztrák alkan- cellár, külügyminiszter, aki vasárnap óta hivatalos látogatáson tartózkodik a Szov­jetunióban, hétfőn találkozott Eduard Se- vardnadzéval, az SZKP KB PB tagjával, szov|et külügyminiszterrel. A megbeszé­léseken mindkét fél megelégedéssel nyi­latkozott a kölcsönös kapcsolatok fejlődé­séről, a két ország közti tartalmas politikai párbeszédről. Mock külügyminiszter beszámolt Ausztriának az Európai Gazdasági Kö­zösséghez fűződő viszonyáról, s hangsú­lyozta, az osztrák fél elsősorban gazda­sági szükségleteit veszi figyelembe a kér­dés megítélésekor. Véleménye szerint az EGK-be való belépés egyike azon lehető­ségeknek, melyek módot adnak Ausztriá­nak a szervezettel fennálló kapcsolatai rendezésére. Eduard Sevardnadze ezzel összefüg­gésben kijelentette: a Szovjetunió megér­téssel fogadia Bécs erőfeszítéseit az Eu­rópai Közösséggel fennálló gazdasági gondjainak megoldására. Egyidejűleg azonban kifejezte aggályát is. Mint mon­dotta, egyik dolog a gazdasági kérdések rendezése, másik viszont, hogy egy sem­leges ország olyan szövetségbe lép, melynek csaknem minden tagja a NATO kötelekébe tartozik. Kérdés, hogy Auszt­ria ebben a helyzetben is megtudja-e tartani függetlenségét és semlegességét. A megbeszéléseket követően a két államférfi szovjet-osztrák megállapodást írt alá a nukleáris balesetekről szóló haté­kony tájékoztatásról és a nukleáris beren­dezéseket érintő információcseréről Az osztrák külügyminisztert tegnap fo­gadta Andrej Gromiko szovjet államfő. Mock Leningrádban folytatja szovjetunió­beli programját. Bonnban tárgyal az albán külügyminiszter (ČSTK) - Nem egész egy évvel azután, hogy Bonn és Tirana felvette a diplomáciai kapcsolatokat, tegnap az NSZK fővárosába érkezett Reis Malile, az albán diplomácia vezető­je. Először jár albán külügyminiszter tőkés országban. Megszállt területek Izraeli terror (ČSTK) - A megszállt területeken az izraeli katonák tegnapra virradó éjszaka legkevesebb 9 palesztint sebesítettek meg. A Gázai övezet­ben és Ciszjordániában a megszál­lók berontottak több palesztin mene­külttáborba, ahol razziákat hajtottak végre, s gondolkodás nélkül lőttek az akció ellen tüntető arab lakosok közé. Az ENSZ palesztin segélyügy­nökségének (UNRWA) tagjai sokáig egyezkedtek a hadsereggel, míg vé­gül engedélyt kaptak arra, hogy a sebesülteket a kórházba szállít­sák. A katonák később berontottak az egyik gázai kórházba is, hogy onnan elhurcolják a palesztinokat. A személyzet megakadályozta ezt. A már egy hete blokád alatt levő Kalkilia város lakosai tiltakozó meg­mozdulásokat rendeztek, s felszólí­tották a katonákat, tagadják meg a szolgálatot a megszállt terüle­teken. Albánia fejleszteni kívánja külpoli­tikai és gazdasági kapcsolatait, erről tanúskodik Malile mostani látogatá­sa is. Albánia az egyedüli ország, amely nem vett részt sem a helsinki európai biztonsági és együttműkö­dési konferencián, sem az-utótalál­kozókon. Reis Malile tárgyalásokat folytat Hans-Dietrich Genscher külügymi­niszterrel és valószínűleg gazdasági vezetőkkel is találkozik. A nyugatné­met diplomácia vezetője tavaly tett látogatást Tiranában. A burmai hadsereg nem egységes (ČSTK) - So Maun tábornok, burmai nemzetvédelmi miniszter, a fegyveres erők főparancsnoka hétfői rádióbeszédé­ben óva intett minden olyan próbálkozás­tól, amely a hadsereg egységének bom- lasztását célozza. Mint mondotta, ez a burmai függetlenség elvesztésének ve­szélyével járhat. Kijelentette továbbá, hogy a több politikai párt részvételével tervezett általános választások előkészü­letein a hadsereg is részt vesz. A miniszter beszédében azoknak a röpcéduláknak a felhívására válaszolt, melyekben a haditengerészet és légierő parancsnokai ultimátumot intéztek a kor­mányhoz. Ebben követelték, hogy keddig mondjon le, ellenkező esetben katonai beavatkozást helyeztek kilátásba. Varsóban ülésezett a pártközi koordinációs bizottság El kell mélyíteni a reformokat (ČSTK) - Varsóban hétfőn meg­tartották a Lengyel Egyesült Mun­káspárt, az Egyesült Parasztpárt és a Demokrata Párt együttműködését koordináló bizottság ülését. A LEMP küldöttségét Wojciech Jaruzelski, az Egyesült Parasztpárt delegációját Roman Malinowski vezette, a De­mokrata Párt küldöttsége élén pedig Tadeusz Mlynczak állt. A bizottság áttekintette Lengyel- ország társadalmi-politikai helyze­tét. Aggodalmát fejezte ki azon je­lenségek miatt, amelyek hátráltatják a párbeszédet, bonyolítják a gazda­sági helyzet javítását célzó erőfeszí­téseket, veszélyeztetik az ország al­kotmányos és jogi rendjét, valamint Lengyelország állami érdekeit. A bi­zottság egyben megerősítette, hogy Argentína Általános sztrájk (ČSTK) - Argentínában hétfőn éj­félkor befejeződött az a 24 órás általános sztrájk, amelyre az Általá­nos Munkaszövetség (CGT) felhívá­sára került sor. Az akcióval a rendőri önkény ellen tiltakoztak a Buenos Airesben múlt pénteken megtartott nyolc órás általános sztrájkkal kap­csolatban. Mint ismeretes, a rendőr­ség akkor brutálisan közbelépett. Saul Ubaldini, a CGT főtitkára közölte, a hétfői sztrájk incidens nél­kül ért véget, s ezzel összefüggés­ben sikeresnek minősítette az akci­ót. Az Argentin KP a pénteki rendőri beavatkozással kapcsolatban hang­súlyozta, a csaknem száz sebesültet követelő incidensért a belügyminisz­tert, és a Buenos Aires-i rendőrség parancsnokát terheli a felelősség, s követelte mindkettejük lemon­dását. kész folytatni a válság áthidalását, a reformok meggyorsítását és elmé­lyítését célzó erőfeszítéseket. xxx A gazdasági és politikai reformok mélyebb és következetesebb meg­valósítása mellett foglalt állást teg­nap Varsóban megtartott ülésén a Nemzeti Megújhodás Hazafias Mozgalma országos tanácsának végrehajtó bizottsága. A gazdasági reform megvalósításának eddigi módszereivel összefüggésben a testület megerősítette bíráló állás­pontját. Nicaragua Tüntetést tervez a szélsőjobboldal (ČSTK) - A nicaraguai szélsőjobb­oldali politikai pártokat tömörítő ún. koordinációs bizottság közölte, szeptember 24-én Managuában til­takozó megmozdulást szervez a kormányzó Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front politikája ellen. A bizottság legutóbbi akciójára július 10-én Nandaime városban ke­rült sor. A megmozdulás akkor a rendőrség ellen intézett fegyveres támadásba torkollott. Az incidenst követően több jobboldali vezetőt le­tartóztattak, s a jobboldali körök arra próbálták felhasználni a történteket, hogy az emberi jogok állítólagos megsértése címén kampányt szítsa­nak Nicaraguában. A nicaraguai nemzetvédelmi mi­nisztérium valótlannak minősítette a hondurasi külügyminisztérium állí­tását, hogy a sandinista népi hadse­reg támadást intézett a hondurasi állások, és a nicaraguai határ köze­lében lévő hondurasi falvak ellen. A NOB 94. ülésén: elismerés a prágai szervezőknek Pezsgő élet az olimpiai faluban (ČSTK) - Hétfőn este a szöuli Nemzeti Színházban rendezték g=Si meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 94. ülésének ünnepélyes megnyitóját. Az ünnepi beszédet Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke mondta. Szólt az olimpiai mozgalom jelenlegi helyzetéről, az elért eredményekről és a meglevő gondokról. Megállapította, hogy az olimpiai mozgalom egységesebb és erősebb mint bármikor korábban, pedig az utóbbi nyolc évben komoly gondokkal kellett szembenéznie. A XXIV. nyári játékok színhelyén tegnap megkezdte háromnapos tanácskozását a NOB, amely csütörtö­kön dönt arról, ki rendezi 1994-ben a téli olimpiát. Az ülésen a NOB képviselői elismerésüket fejezték ki a csehszlovák testnevelési mozgalom vezetőinek a májusban Prágában lebonyolított Szabadidő-kongresszus sikeres szervezé­séért. A csehszlovák küldöttség már otthono­san érzi magát a szöuli olimpiai faluban. A csapatvezetés tegnap megkönnyebbül­ten lélegzett fel, egyhetes késéssel meg­érkezett az a Szingapúrban veszteglő 24 láda, amelyekbe mérőberendezéseket, masszázsgépeket és különböző technikai felszerelést csomagoltak. Berendezked­tek a küldöttség orvosai is, a lakószobá­hoz csatolt helyiségben nyitottak rendelőt. „Mindeneste megbeszélést tart a csa­patvezetés, amely az egyes sportágakat képviselő szakemberrel pontosan rög­zíti az elkövetkező nap műsorát, az ellá­tásra, a közlekedésre és az edzésekre vonatkozó követelményeket. A legna­gyobb problémát eddig a közlekedés okozza. A szabályok szerint három sze­mélyautóra, két mikrobuszra, a kollektív sportokban egy autóbuszra tarthatunk igényt. De a szervezők eddig nem bocsá­tották ezeket rendelkezésünkre, vala­hányszor igénybe akarjuk venni azokat, komplikált utánjárásra van szükség, s a pontossággal is bajok vannak, ami zavarja az edzésfolyamatot. Az étkezés ezzel szemben már megoldódott, az étla­pon mindig nyolc fajta étel szerepel sok­sok zöldséggel, ráadásul minden ötödik napon változnak a fogások. A szabadidő kihasználásáról is gondoskodtak a szer­vezők, kirándulásokat, gyárlátogatásokat szerveznek a környékre. Ezt a lehetősé­get elsőként kézilabdázónőink használták ki, akik nem tagadva meg a nói nemet, egy kozmetikai üzembe látogattak. A teni­szezőket megörvendezteti a hír, hogy leg­Sportfogadás A Športka 37. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 173 nyertes á 9701 korona, IV. díj: 8208 nyertes á 349 korona, V. díj: 125 913 nyertes á 38 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 69 nyertes á 24 480 korona, IV. díj: 4879 nyertes á 600 korona, V.'díj: 93 001 nyertes á 53 korona. A Sazka 37. játékhetének nyeremé­nyei: l.díj: 1209 nyertes á 443 korona, II. díj: 18 162 nyertes á 44 korona, III. díj: 108 308 nyertes á 12 korona. Az olimpiai Sazka 5 a 40-ből nyere­ményelosztása: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 7 nyertes á 34 934 korona, III. díj: 353 nyertes á 2076 korona, IV. díj: 9957 nyertes á 117 korona. (ČSTK) alább egy napra sikerült számukra kétfá- zisos edzést biztosítanunk“ - nyilatkozta Miloň Miller, a CSSZTSZ KB élsportosz­tályának vezetője, a csehszlovák küldöt- ség titkára. Vojtéch Mareš, a férfi kézilabdázók edzője kitűnően ejti ki a szöuli csarnokok neveit, de az ott tapasztalt körülményektől nincs elragadtatva: „Tegnap nem volt öltözőnk, ma meleg vizünk, ráadásul ami­kor a lányok megérkeztek a tornaterem­be, ott éppen a házigazdák edzettek A suwom csarnokba, a torna színhelyére csak csütörtökön jutunk be, így a borítás­sal csak akkor ismerkedünk meg. A borí­tónál nézetem szerint több gondot okoz majd a pályán való tájékozódás, mivel a csarnok óriási méretű, kör alakú és mindkét kapu mögött hatalmas üres tér van még.“ Martin Vrábeľ, a legjobb csehszlovák hosszútávfutó holnap részt vesz abban a nemzetközi váltóban, amelyben 167 nemzeti olimpiai bizottság egy-egy futóval képviselteti magát. A váltóban nemcsak atléták, de számos más híres sportoló is rajthoz áll, köztük a torna háromszoros olimpiai bajnoka, a kínai Li Ning, az indiai teniszező Vidzsaj Armitraj, vagy a japán gyorskorcsolyázó és kerékpározó Hasi- moto Seiko. Negyvenhárom gól az I. jégkorongliga nyitányán Hajrában mentett pontot a bajnok (r-uk) - Három hazai, egy vendéggyőzelem, két döntetlen, 43 gól született az I. jégkorongliga 1988/89. évi nyitányán. A forduló legna­gyobb érdeklődéssel várt találkozóján, a bajnok VSŽ és a bronzérmes Jihlava összecsapásán a címvédő csak a hajrában mentette meg a pontot, a tavalyi döntő másik résztvevője, a Sparta viszont otthon tartotta mindkettőt. Ä bajnoki küzdelem pénteken folytatódik a kővet­kező párosításban: Gottwaldov - Vítkovice, Jihlava - Pardubice, Slovan - Košice, Trenčín - Sparta, Plzeň - Litvinov, Č. Budéjovice - Kladno. VSŽ KOŠICE - JIHLAVA 2:2 (0:2,0:0, 2:0). Gólütök: P. Bondra, Svitek, illetve R. Kaňkovský, Sršeň. Drámai percek­ben nem volt hiány, főleg a hajrá bővelke­dett izgalmakban, mivel a saját jegén az addig elég sok hibával játszó bajnok két­gólos hátránnyal kezdte a befejező har- madot. A végén mégis sikerült egyenlí­tenie. VÍTKOVICE - Č. BUDÉJOVICE 2:2 (0:1, 2:0, 0:1). Gólütők: Tejkl, Flašar, illetve Lála 2. Kezdetben nem sok örömet szerzett közönségének az újonc: idege­sen, óvatosan játszott. Csak a szünet után élénkült az iram, a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak, s át is vették a vezetést. A befejezésben ismét a Motor kezdeményezett többet, s megmentette - a pontot. LITVÍNOV - TRENČÍN 8:2 (4:1, 2:0, 2:1). Gólütők: Kašťák 2, Reichel, Pro- cházka, Beránek, Kadlec, Hübl, Zíma, illetve Rúžička, Cíger. Végig a hazaiak uralták a jeget, s ez a megállapítás érvé­nyes annak ellenére, hogy a katonák már a 2. percben beütötték az első gólt. Utána SPORTHÍRADÓ • A szocialista országok belügyi ju­nior sportolói kézilabdatornájának né­hány mérkőzését Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) rendezik. Szerda, 16.00: Románia - Lengyelország, 17.20: Ma­gyarország - NDK. Péntek, 16.00: Csehszlovákia B - Magyarország, 17.20: Angola - Románia. Szombat, 9.00: a 7. helyért, 10.20: az 5. helyért. • Mats Wilander nyerte Flushing Me- adow-ban az Egyesült Államok nemzet­közi teniszbajnokságán a férfi egyes dön­a Litvinov ragadta magához a kezdemé­nyezést, a Trenčín csak védekezett SPARTA - SLOVAN 5:3 (2:2, 3:0, 0:1). Gólütők: Geffert 2, M. Černý, Kast- ner, Gross, illetve Rusnák, Jaško, Ho- ranský. ötvenkét másodperc alatt már 2:0-ra vezetett a tavalyi ezüstérmes, utá­na viszont felocsúdtak a vendégek és egyenlítettek. A szünet után a Slovan volt aktívabb, mégis ő kapott 3 gólt, s aztán már hiába igyekezett... PARDUBICE - GOTTWALDOV 5:3 (1 , 2:0, 2:2). Gólütők: Musil 2, Marek, Hrubeš, Jiroutek, illetve Požárek, Tráv- níček, Santarius. A hazaiak ötleteseb­ben kezdtek, de a jól védekező vendégek ütöttek gólt. A folytatásban a Tesla táma­dásai jelentettek több veszélyt a kapura. KLADNO - PLZEŇ 3:6 (0:2,1:3,2:1). Gólütők: Fiala 2, Hoŕava, illetve Polák, Ŕezníček, Koreis, Kučera, Setikovský, Hauer. A vendégek agresszívabban ko- rongoztak, jól szőtték akcióikat, a Kladno a végén kapcsolt rá, emberelőnyeit sike­rült kihasználnia, de egyenlítenie nem. tőjét, ötjátszmás küzdelemben 6:4, 4:6, 6:3, 5:7, 6:4 arányban győzte le Ivan Lendít. A találkozó 4 óra 54 percig tartott, ami a leghosszabb a verseny eddigi törté­netében. • A Szovjet Labdarúgó Kupa nyol- caddöntőjének eredményeiből: Zenit Leningrád - Dnyepr 0:1, Harkov - Tor­pedo Moszkva 1:1, Vilnius - Dinamó Kijev 1:1, Alma-Ata - Kutaiszi 0:0, Minszk - Baku 2:0. • A bányásznap alkalmából a Prie- vidzában folyó nemzetközi férfi kosárlab­datornán: Prievidza - Handlová 91:75 (50:32), Zalgiris Kaunas - Slask Wroclaw 108:87 (52:38). Nyári olimpia ’88 ■ Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke a dél-koreai újságoknak nyilat­kozva annak a kifejezésének adott re­ményt, hogy a szöuli olimpia a barát­ság, a megértés, a béke és a kiváló eredmények olimpiája lesz. Megje­gyezte: az olimpiai mozgalom napjainkban olyan erős, mint még soha ezelőtt. A dop­pinggal kapcsolatban Samaranch kije­lentette: „A dopping egyenlő a halállal. Károsan hat a pszichikumra és az érte­lemre, rombolja a személyiséget“. ■ Három aranyérmet akar nyerni a vi­lág leggyorsabb nője, az amerikai Floren­ce Griffith-Joyner: a 100 és a 200 méteres vágtában, valamint a 4 x 100-as váltóban. A jelenlegi formáját tekintve nem kizárt, hogy a szakvezetők a 4 x 400-on is „be­vetik“, hiszen 50 mp-en belüli időre képes. ■ A 31 olimpiai úszószám közül 29- ben világcsúcsjavítást várnak Szöul­ban. Ezt a kijelentést azután kezdték hangoztatni a szakemberek, hogy versenyzőik kipróbálták az úszóme­dencét. - A medence nagyon gyors, technikailag nagyszerűen kivitelezett, s ez alkalmat ad a rendkívüli eredmé­nyek elérésére. Annál is inkább, mert van motiváció a versenyzők számára: az olimpiai presztízs és az a tény, hogy tizenkét év után találkoznak a világ legjobbjai - mondotta Richard Quick, az amerikai úszók főedzője. Vélemé­nye szerint csak két női pillangószám­ban nem döntik meg a világrekordot, amelyeket Meagher állított fel 1981- ben. Meagher teljesítménye csak Bea­mon 890 cm-es ugrásához hasonlít­ható. ■ Az Egyesült Államokat összesen 611 sportoló képviseli Szöulban. Az 50 tagállam közül 49 képviselteti magát, a legtöbb sportolót Kalifornia (168) adta az olimpiai csapatba. Az átlagéletkor 26 esztendő, az átlagmagasság 179 cm, az átlagsúly 73 kg. A legalacsonyabb és a legkönnyebb versenyző a tornász Chel- le Stack; mindössze 143 cm magas és 34 kg. A legmagasabb a kosárlabdázó Ro­binson (216 cm), a legsúlyosabb Mario Martinez (143 kg). ■ Megfelelő időben kezd formába lendülni a női gerelyhajítás exvilág- csúcstartója, a 27 esztendős finn Tiina Lillák. A lappenrantai versenyen az 1983-as világbajnok 73,30 m-es telje­sítményt ért el. - A gerelyhajítás legna­gyobb esélyese természetesen Felke, de előre nem adom fel a küzdelmet az aranyéremért. A pillanatnyi forma dönt - mondta Lillák. ■ Ausztria sportlövői állították fel az olimpiai játékok első rekordját: 56 óráig utaztak Dél-Koreába! Bolyongásuk a hamburgi'repülőtéren kezdődött, ahol két órát késett a repülőgépük, Tokióban pedig lekésték a csatlakozást. ■ A 27 esztendős berlini Andrea Pollack harmadik olimpiáján vesz részt. Montrealban és Moszkvában az úszásban állt rajthoz, 3 arany- és 3 ezüstérmet szerzett. Most a csapat pszichológusa. ■ A legtöbb atlétikai versenyszámban egyelőre senki sem rivalizálhat a Szovjet­unió, az NDK és az USA sportolóival. A szovjet atléták kétszázra akarják növel­ni olimpiai érmeik számát, 1952 óta 167 érmet szereztek, ebből 54 aranyat. Szöul­ban 86 szovjet atléta áll rajthoz, a 42 versenyszám közül 38-ban éremre pá­lyáznak. ■ Bulgária lesz a negyedik? - teszi fel a kérdést a szöuli olimpiai újság, a szervező bizottság lapja, hogy az országok versengésének első három helyére a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok és az NDK a legesélyesebb. Bulgária negyedik helye a sportágak­ban felvonuló klasszisok egész sora miatt nem elképzelhetetlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom