Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-05 / 209. szám, hétfő
Ami késik, nem múlik Korszerű sporttelep épül a Sajó-partján • A beruházások és a kivitelezők a lakosság segítségére is számítanak Gömör legjelentősebb és leghíresebb bányászvárosa, Rozsnyó (Rožňava), az utóbbi időben fokozott ütemben épül, fejlődik. Nemcsak lakóházakkal, iskolákkal, egészségügyi létesítményekkel és termelő üzemekkel gyarapszik, hanem új sportobjektumokkal is. Az utóbbiakra is fölöttébb szüksége van a helyi lakosságnak, hiszen az olyan környezetben él, ahol a rendszeres testedzés - egészség- ügyi szempontból - szinte kötelező. Igaz ugyan, hogy a Sajó menti települést közrefogó hegyektől és erdőktől jobb „tornatermet“ elképzelni sem lehet - elvégre ott friss levegőn és szép környezetben kedvükre sportolhatnak a futás, kocogás és gyaloglás hívei, a kerékpározás kedvelői, a sísport szerelmesei s nem utolsósorban a barlangászok, valamint a hegymászók, ám az is tény, hogy a természet sem képes mindig és mindenben tökéletesen helyettesíteni a sportpályákat. Mi tagadás, a korszerű sportlétesítmények tekintetében Rozsnyó évekkel ezelőtt nem igen vehette fel a versenyt a vele „egy súlycsoportban“ lévő kelet-szlovákiai járás- székhelyek többségével. Nyitott uszodája, fedett nézőtérrel ellátott labdarúgó-pályája, tornaterme és sífelvonója ugyan volt, ám számos városkában ettől jóval szélesebb sportobjektum-választék állt a tömegsport kedvelőinek, valamint az élsportolóknak a rendelkezésére. Jelenleg több jel is arra vall, hogy Rozsnyó rövidesen behozza lemaradását, s felzárkózik a legjobbakhoz. A város nyugati peremén például épül a fedett uszoda, egy hají- tásnyira távolabb pedig a fedett műjégpálya. Az utóbbin már nincs sok munka. A tetőszerkezet áll, jeget lehet „varázsolni“ alá, s most a csarnok körbefalazása van soron. A legfrissebb értesüléseink szerint már a jégkorongcsapatot is szervezik, a műkorcsolyázás helyi népszerűsítői pedig egyre nagyobb kedvvel dolgoznak, hiszen ezután nyáron sem kell szögre akasztaniuk a korcsolyájukat. Az épülő fedett uszoda, műjégpálya, valamint a már régebben elkészült labdarúgó-stadion szomszédságában már áll egy új épület, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség járási bizottságának a közelmúltban átadott székháza.- Nem véletlenül kerültek egymással tőszomszédságba ezek a létesítmények - jegyezte meg a minap Juraj Králik, a testnevelési szövetség járási bizottságának vezető titkára. - Egy régebbi elképzelés szerint itt szeretnénk kialakítani a város sporttelepét. Erre a célra igen megfelelő a hely, jobbat aligha találnánk városunk területén. Itt nyugodtan építkezhetünk, nyugodtan terjeszkedhetünk, van hová. Remélem, az anyagi fedezet sem hiányzik majd hozzá, azaz a központi szervek és a helyi üzemek is segítenek nekünk, Épülnek a korszerű sportlétesítmények Juraj Králik: „Városunk megérdemelne egy szép sporttelepet“ ugyanakkor abban is bízunk, hogy a lakosság is kiveszi részét a munkából. Ha igen, akkor jövőre a stadion közelében megkezdjük a tenisztelep és a tekecsarnok építését. Mindamellett a tervek szerint edzőterem, valamint a sportcsarnok is lesz majd a Sajó partján. A tennivalónk tehát rengeteg. Sok, ám mi szeretnénk elvégezni azokat, elvégre városunk megérdemelne egy szép, korszerű sporttelepet. Természetesen, a meglévő sportpályák karbantartását, felújítását is igen időszerű feladatnak tartjuk. Ugyanakkor a legutóbbi tanácskozásaink határozatainak értelmében a Rozsnyó környéki turistaközpontokat is rendbe kell szedni, illetve kiépíteni. Az 1293 méter magas ökörhegyen egy új turistaházat szeretnénk építeni, közelében pedig egy sípályát. Nyilván hasznos dolog lenne egy kinti „edzőterem“ létrehozása is. Arra a Lőteret szemeltük ki. Hogy mikor készülnek el ott az erdei futópályák, nyújtók, bordásfalak, az a helyi sportegyesületektől függ. Mindenesetre, nálunk ez a feladat is napirenden szerepel mostanában. Szép, merész tervek. Pontosabban, már nem is tervek, hiszen a munka elkezdődött, s az új sportlétesítmények bíztató ütemben épülnek. Velük majd nemcsak gazdagodik, hanem szépül is a bányász- város. GAZDAG JÓZSEF (A szerző fevételei) Felsőbb osztályban - spartakiádra várva A közelmúltban kisebb örömünnep volt a csilizradványi (Čilizská Radvaň) sportegyesületben. Erre az adott okot, hogy a labdarúgócsapat megnyerte a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási labdarúgó bajnokság III. osztályát, és az új idény kezdete óta két évi megszakítás után ismét a járás legfelsőbb osztályában játszhat. Még jobban megdobogtatta a csilizradványi szurkolók szívét az a fölény, amellyel bajnokságot nyert. Hiszen e sportág történetében ritkán van példa arra, hogy egy csapat veretlenül nyer bajnokságot úgy, hogy mindössze egyszer játszik döntetlenül, és huszonkét bajnoki mérkőzésen 98-szor talál az ellenfél hálójába, ami még testvérek között is majdnem 5 gólt jelent átlagban egy-egy mérkőzésen és csak 7 gólt kap. Úgy látszik, Csilizradványon rendes kerékvágásba került a sportélet. Ezt igazolják Zalka Lajos egyesületi elnök szavai is:- Nálunk mindig szerették a sportot. A két évvel ezelőtti kiesés is inkább az átszervezésnek tulajdonítható, semmint a megtorpanásnak. Nem dicsekvésképpen mondom, de nekünk van az egyik legjobb pályánk a járásban. Ezt nem én találtam ki, a DAC elsőligás játékosai mondták, akik edzőmérkőzést játszottak nálunk. Nem csoda, három évvel ezelőtt teljesen felújítottuk. A munka értékét 150 ezer koronára becsülték, de valójában csak 12 ezer koronát használtunk fel frissítőre. A többi a lakosság és a földműves szövetkezet hozzájárulásából jött össze. Kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy nálunk szeretik a sportot? Nem kell. Elvégre erről tanúskodik az is, hogy nem törődtek bele a megalázó kiesésbe és két év leforgása alatt vissza- verekedték magukat a járási élvonalba. Sőt, az elnök szerint most egy olyan lelkes gárda gyűlt össze úgy aktív játékosokból, mint önkéntesekből, amelyre bátran lehet építeni a község sportéletének jövőjét. Imént szóba került a földműves-szövetkezet. A Csilizköz Egységes Földműves-szövetkezetről el kell mondani: hat község határában gazdálkodik és az ország egyik legjobban gazdálkodó szövetkezete. Érthető, hogy a támogatást is hatfelé osztja, mivel minden községben van sportszervezet, de azért senki sem panaszkodhat. Csilizradványon például jelenleg büfét építenek és panel elemekkel kerítik körül a pályát. Mindkét munka befejezés előtt áll, s mindkettőhöz a szövetkezet szolgáltatja az építőanyagot, a gépeket, a lakosok, a sportbarátok pedig a két kezük munkáját adják. Máskülönben a csapatban nemzedék- váltás folyik. Az új idényben két fiatalt igazoltak át a felnőttek közé az ifjúsági csapatból, amely kis híján úgyszintén bajnok lett a III. osztályban. Ez Krajcsovics József edző jó munkáját dicséri. S ha már itt tartunk, feltétlenül meg kell említeni Lelkes Tibor testnevelőt, aki a serdülőket edzi akkora érdeklődés mellett, hogy legalább két csapatra való fiúval foglalkozik. Az utánpótlás megfelelő garancia arra, hogy hosszú távon gondoljanak a labdarúgás fejlesztésére.- Mint minden hozzánk hasonló községben, nálunk is a labdarúgás a legnépszerűbb és első számú sportág - mondja Zalka Lajos. - Elsősorban e körül forog minden. Éppen ezért sokunkat bántott a dolog, hogy visszaestünk a legalacsonyabb osztályba. Ilyen kis községben, mint a mienk, már az is nagy bonyodalmat okoz, ha három-négy fiú egyszerre vonul be katonai szolgálatra, mert csakis a saját fiainkra támaszkodunk. Az egyetlen, hogy úgy mondjam idegen sportvezető Bertalan András, a felnőtt csapat edzője. Neki viszont sokat köszönhetünk, mert nagy érdeme van abban, hogy újra visszakerültünk a legfelsőbb járási bajnokságba. De hogy a jövőben ne érjen bennünket váratlan meglepetés, nagy figyelmet szentelünk az ifjúság nevelésének, és a fiatalokat fokozatosan igyekszünk beépíteni a csapatba. Ám nehogy azt higgye valaki: nálunk csak labdarúgás folyik és semmi más. Nagyon jól dolgozik az alapozó testnevelés szakköre. A tagok elsősorban turisztikával foglalkoznak. Elsősorban a gyalogturisztikát ápolják, de voltak már vizes vállalkozáson is a Kis-Dunán, Eperjesen (Jahodná). Télen a tornaterembe járnak erőnléti mozgásra, futballozni. Nálunk a tornaterem sohasem áll üresen. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Hnb-elnök, Horváth Ferenc korábban testnevelő volt, s neki nem kell bizonygatni a rendszeres testedzés jelentőségét. S mivel az iskola és tornaterme is a Hnb hatáskörébe tartozik, nem engedi, hogy bárki orra előtt is bezárnák az ajtót. Mellesleg én is tanácstag vagyok, és ha kell, hozzá tudok szólni a dolgokhoz. A körülmények ilyen összejátszásának köszönhető, hogy községünkben a spar- takiád-mozgalom is mély gyökeret vert. A legutóbbi spartakiádra huszonnyolc nő és huszonnyolc férfi készült és vett részt a járási bemutatón, amely mint ismeretes, hagyományosan az első volt az országban. Egy ilyen kis szervezet esetében, mint a mienk, ez nem is kevés. Mi több, két férfi csapatunk az országos seregszemlén is bemutatkozott a prágai Strahov stadionban. Köztük volt több labdarúgó is. Azt hiszem, ezzel kevés falusi szervezet dicsekedhet. Most is alig várják már, hogy kezdhessék a gyakorlást. Szóval az utóbbi időben jól összejöttek a dolgok. Kétségtelen, az egész testnevelési mozgalom szempontjából jó, ha egy kisközségben, mint Csilizradvány, ilyen jól mennek a dolgok. Ilyen apró mozaikokból tevődik össze a kongresszusára készülő testnevelési szövetség terebélyes munkájának rendszere. PALÁGYI LAJOS Kupaellenfelek Szerdán, szeptember 7-én megkezdődik az európai labdarúgó kupatornák új idénye. A csehszlovák csapatok ellenfelei ismertek - BEK: Sparta Praha - Steaua Bukarest, KEK: Inter Slovnaft ZŤS - Szredec Szófia, UEFA Kupa: östers Váxjö - DAC, Real Sociedad San Sebastian - Dukla Praha. Az első helyen említett együttes a pályaválasztó. Steaua Bukarest VERESÉG NÉLKÜL: Főieg az utóbbi néhány évben ért el figyelemre méltó eredményeket a román csapat. 1986-ban Jenei Imre edző vezetésével megnyerte a BEK-et, tizenegyes rúgásokkal jobbnak bizonyult a Barcelonánál. Sokáig emlékezetes marad Helmut Ducadam kapus teljesítménye: a híres barcelonaiak minden lövését védte, így „csak“ 2:0 lett a tizenegyespárbaj eredménye. Egy évvel később a Steaua Hagi góljával 1:0-ra nyert a Dinamó Kijev ellen a Szuper Kupában; tavaly az elődöntőben esett ki a Benfica ellenében (0:0 és 0:2). A csapatnak a hazai bajnokságban szinte nincs ellenfele. Tavaly például veretlenül lett első, csak négy pontot vesztett! Tizenharmadik bajnoki címét szerezte és ezzel megelőzte az örökranglistán a nagy rivális Dynamo Bukarestet. Ezek után természetes, hogy a válogatott gerincét is a Steaua-játékosok alkotják. Kitűnik közülük a technikás, mozgékony középpályás Hagi, aki után lépten-nyomon érdeklődnek a nagy európai profi klubok. A válogatott mezét viseli a hátvéd Bum- bescu és Belodedici, a középpályás Stoica és a Lacatus - Piturca csatárkettős. Az utóbbi lett a gólkirály 34 góllal. A klubot A. S. Armata néven 1946-ban alapították, 1948 és 1963 között Casa Centrala al Armatet név alatt szerepelt, mostani nevét 1964- tól viseli. Stadionjának befogadóképessége 30 000 fő, de a fontosabb meccseit a 95 000 férőhelyes városi stadionban játssza. A klub legismertebb játékosai I. Dumitru és A. lorda- nescu voltak. A megszokott összeállítás: Liliac - lován, Bumbescu, Belodedici, Ungureanu - Stoica, Hagi, Rotariu, Bálint - Lacatus, Piturca. A csapat edzője Angel lor- danescu. 1969-ben a Trnava 4:0 és 1:3-as eredményt ért el a Steaua ellen, tehát „kiejtette“ a román bajnokot. Az idei bajnokság első két fordulójában győzött a Steaua, egyébként sok a sérültje. Jozef Jarabinský, a Sparta edzője: „Nehéz percek várnak ránk, a pillanatnyi fizikai és pszichikai diszpozíció dönthet“. Szredec Szófia CSODACSATÁRSOR. Ennek az élvonalbeli bolgár klubnak Európában szinte egyedülállóan gólképes csatársora van: a tavalyi bajnokságban elért 76 gól közül a csatárok így osztoztak meg a találatokon: Penev 21, Sztojcskov 14, Kosztadinov 13 gól! Ám még ez a gólözön sem volt elegendő ahhoz, hogy a Szredec bajnok legyen. Megelőzte öt a nagy rivális, a Vitosa Szófia. A kupadöntőben aztán 4:1-re nyert a Szredec a Vitosa ellen. A klub megalakulása után (1948- ban egyesült a Csavdar és a Szep- temvri) többször változtatta nevét az együttes. Legutoljára 1985-ben (addig CSZKA volt) a Vitosa (akkor Levszki Szófia) elleni botránnyal végződött meccs után. A katonacsapat eddig 24 elsőséget szerzett a bajnokságban és 13-szor nyerte el a kupát. Ez azt jelenti, toronymagasan a legeredményesebb bolgár klubcsapat. Kétszer szerepelt a BEK elődöntőjében. Tavaly azonban már az első fordulóban kiesett (Bayern München 0:4 és 0:1). A Szredec rendszerint a következő összeállításban szerepel. Aposztolov - Mla- denov, Csavdarov, Bezinszki, Bo- riszov - Jancsev, Kosztadinov, Penev, Donev - Sztojcskov, Kirov. Edző: Dimitrov Penev. Az idei bajnokságot rakétagyorsasággal kezdte a Szredec: három fordulóban 14 gólt lőtt és egyet kapott. Vladimír Hrivnák, az Inter edzője: „Félünk, hogy túl erős ellenfél lesz számunkra a Szredec. Játékukról nem sokat ludunk, de már az a tény, hogy évek óta a bajnoki címért küzd - mindennél többet mond. A bolgárok minden bizonynyal kemények, gyorsak harcosak. Hátrány számunkra, hogy az első meccset itthon játsszuk. Erre 20.00 órakor kerül sor a pasienkyi stadionban, mivel a Duna-parti egy részét rekonstruálják. San Sebastian A KEMÉNYSÉG ELŐNY? A spanyol bajnokság húsz csapata közül tizenkettő nevében szerepel a Real (királyi) szó. A San Sebastian esetében ez azért történt így, mert a francia határ mentén, a tengerparton elterülő 200 000 lakosú város a királyi család nyári kirándulóhelye. A klubot 1909-ben alapították (az első sportág a kerékpár volt!), s a legnagyobb sikereit a 80-as évek elején érte el: 1981-ben és 1982-ben bajnok lett, majd 1987-ben kupagyőztes. A tavalyi bajnokságban tizenegy pontos hátránnyal lett második a Real Madrid mögött, a kupadöntőben pedig kikapott a Barcelonától. Irigylésre méltó elsőséget mondhat magáénak a San Sebastian: az egyetlen I. és II. ligás spanyol klub, amely saját nevelésű játékosokat szerepeltet. Ráadásul - a walesi John Toshack edzőt kivéve - egy idegenlégiós sincs a csapatban. Számtalan kiváló játékos futballozik a piros-kék-fehér színű mezben. Az egyik erőssége kétségkívül a 35 esztendős Arconada kapus. Három válogatottja volt az együttesnek (a hátvéd Rekarte, a középpályás Beguiristain és a csatár Jósé Bakéra). Az új idénytől mindhárman a Barcelona játékosai. Ismert név a spanyol labdarúgásban az exválogatott Zamora és Ufarte. A Real Sociedad San Sebastian 1983-ban érte el legnagyobb sikerét a nemzetközi porondon: bekerült a BEK-elődöntőbe, de ott nem bírt a Hamburggal (1:1 és 1:2), 1975- ben a Baník Ostrava állta útját az UEFA Kupában (0:1 és 0:4), 1981- ben viszont a Zbrojovka Brnót ütötte el a továbbjutástól (1:1 és 2:1). Jaroslav Jareš, a Dukla edzője: „A spanyolok az utóbbi időben a technikus futball mellett a keménységet sem vetik meg. Az utóbbi kedvezne csapatom játékstílusának. Csak úgy juthatunk tovább, ha minden játékosom képességeinek maximumát nyújtja“. Östers Vaxjö FINN KÖZÉPHÁTVÉDEKKEL. 1968-ban került a legjobbak közé a svéd együttes és rögtön bajnokságot nyert! Sikerét még háromszor megismételte, utoljára 1981-ben. Tekintettel arra, hogy Svédországban tavaszi-őszi rendszerben bonyolítják le a bajnokságot, az östers UEFA Kupa-szereplést még tavaly harcolta ki, negyedik lett. Az idén távolról sem megy olyan jól a délsvédországi város csapatának, a sereghajtók között kullog. Tizenkét csapat közül a tizedik, tizenhét mérkőzésen 13 pontot szerzett. Évente indul az Inter Kupában - különösebb siker nélkül. Az idén a Grasshoppers, a Pécs és a Szczecin társaságában az utolsó helyen végzett, egy meccset megnyert, kétszer döntetlenül mérkőzött, öt gólt rúgott és tizenegyet kapott. 1977-ben a KEK első fordulójában a Lokomotíva Košice volt az ellenfele. Kassán (Košice) 0:0-ra játszott, a visszavágón 2:2-re. A csapat első számú csillaga a 29 éves válogatott kapus Thomas Ra- velli, ugyancsak a válogatott keret tagja Truedsson. Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) régi ismerősökkel is találkozhatunk. Mégpedig a két finn középphátvéddel: Petájável (25 éves, 35-szörös válogatott) és Euro- peaus-szal (25/29). A két finn nem kis akadályt jelentett a csehszlovák labdarúgóknak a 3:0-ás helsinki Eu- rópa-bajnoki selejtezőn... A várható összeállítás: Ravelli - Persson, Pe- täjä, Europaeus, Björklund-Wes- terlund, Westring, Truedsson, Jansson - Hansson, Eklund. Edző: Bo Johansson. Feeze Károly, a DAC edzője: „Attraktívabb ellenfelet vártunk. Annak ellenére, hogy ellenfelünknek most gyengébben megy, nem szabad lebecsülni, mert a svéd csapatok már nemegyszer megtréfálták esélyesebb ellenfeleiket. Az utolsó pillanatig küzdenek, hajtanak, jó az erőnlétük, nincs számukra elveszett labda. Talán nem tűnik szerénytelenségnek: bízom a továbbjutásban“. TOMI VINCE