Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-06 / 184. szám, szombat

V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Demokrácia és aktivitás Gazdasági reformunk fokozatosan a megvalósítás szakaszához ér, amikor is központi viszonylatban, valamint a vállalatoknál, a szö­vetkezetekben, a kutatóintézetekben és a nemzeti bizottságokban is számos részkérdést kell gyakorlatilag megoldani. A reform és szerves részeként főleg a gazdasági mechanizmus átalakítása mind világosabb, konkrétabb formákat ölt. Ezzel összefüggésben emlékeztetnünk kell arra, hogy az új gazdasági mechanizmus megteremtése nélkülözhetetlen előfelté­tele gazdaságunk és hatékonysága további fejlesztésének. A jelen­legi rendszer ugyanis már régen nem támasza a fejlődésnek, hanem a hátráltatója, fékezője s nem ritkán leküzdhetetlen akadálya minden kezdeményezésnek, amelynek célja a tudományos-műszaki előrelé­pés, a gyártmányok minőségének javulása és a termelési költségek csökkentése. A gazdasági mechanizmus ma és a jövőben is minden szinten fontos segítséget nyújt az irányító dolgozóknak, mindazoknak, akik nem hajlandóak megelégedni gazdaságunk jelenlegi színvonalával, amely sok vonatkozásban és számos láncszemében jelentősen lemarad a gazdaságilag fejlett országok mögött. Persze, a gazdasági mechanizmus önmagában nem biztosítja a magasabb gazdasági szint eléréset. Ez elsősorban az emberi tényezőtől, attól függ, hogy a gazdasági szférában - a vezető posztokon s a vállalatoknál és az üzemekben egyaránt - hogyan használják fel ennek a rendszernek eszközeit a munkatermelékenység növelésére, a termelés minősé­gének és hatékonyságának javítására. Szocialista társadalmunk átalakítása - ennek oszthatatlan, alap­vető része a gazdasági reform - a demokrácia jelszava jegyében valósul meg. Ennek híján nem vezethet célhoz semmiféle gazdasági reform, még a legátgondoltabb sem, mert a technokraták eltorzíta­nák. Hiszen ennek a reformnak kulcsa, hogy a bérek és általában a jövedelem a vállalatok gazdasági eredményeitől függnek. A dolgozók ezért joggal kívánnak majd részt venni a vállalati gazdálkodás alapvető kérdéseinek eldöntésében, mivel eredmé­nyességét kezdeményezésük is meghatározza. A szocializmusban a gazdaságnak emberközpontúnak kell lennie. Másszóval, minden termelési és gazdasági tevékenységnek célja az emberek anyagi és szellemi szükségleteinek mind jobb kielégítése. Fel kell mérni nemcsak azt, hogy mennyit termelünk, hanem azt is, hogy mennyiért, milyen műszaki szinten, minőségben, miképp teszünk eleget a hazai piac és a kivitel követelményeinek, hogyan biztosítjuk a társadalomfejlesztés kedvező kilátásait. Nem téveszthető szem elöl, hogy az utasításos-adminisztratív irányítási rendszer huzamos hatása a dolgozókban olyan érzést keltett, mintha bérmunkások lennének és ennek következtében gyakran megcsappant az érdeklődésük és az aktivitásuk. Márpedig az egyén kezdeményezése és elkötelezettsége nélkül a társadalom fejlődésében megreked. A párt és a társadalom a szocialista fejlődés négy évtizede alatt jelentős sikereket ért el. Viszont voltak olyan fordulatok is, amelyek egyes értékeket megkérdőjeleztek. Ennek következményeit mind­máig tapasztaljuk. Ezért napjainkban a reform egyik fő feladata megszüntetni az emberek elidegenedését a hatalomtól, a termelő­eszközöktől, a munka eredményeitől, mivel ez az elidegenedés közömbösséghez, a kezdeményezés megcsappanásához vezet. Ez természetesen nem érhető el csak szavakkal, hanem szükségesek a gyakorlati lépések, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók nagyobb mértékben és reálisan részt vehessenek az olyan társa­dalmi kérdések eldöntésében, amelyek elősegítik kezdeményezésük szélesebb körű érvényesülését. Társadalmunk fokozatosan megteremti ezeket a lehetőségeket, lezajlott az állami vállalatról, a gazdasági tevékenység egyéb reformjairól és a Munka Törvénykönyvéről szóló társadalmi vita. A Szövetségi Gyűlés már jóváhagyta az állami vállalatról szóló törvényt és további jogszabályokat, amelyek befolyást kezdenek gyakorolni életünkre. így létrejönnek annak az igyekezetünknek új feltételei, melynek célja gazdaságunkban maradéktalanul érvényt szerezni a szocialista demokrácia alapelveinek. A szocialista állami vállalatról, a szövetkezeti mozgalomról szóló törvény és a további jogszabályok számos olyan intézkedést foglalnak magukba, ame­lyek ezt intézményesen megalapozzák. Jelenleg az a feladat, hogy a párt-, az állami és a társadalmi szervek, valamint szervezetek a mindennapos gyakorlatban széles körű szervező munkát bontakoztassanak ki e törvények alkalmazá­sáért. (Rp) Az üveg és kerámia- anyagokkal foglal­kozó prágai kutató- intézet jelentős ku­tatásokat végez az üvegszálak kikísér­letezése terén. Ez a munka nagyrészt mérésekből áll, mé­rik például a mecha­nikai szilárdságot, amelynek fontos szerepe van a gya­korlati felhaszná­lás szempontjából. A mérésekre az inté­zet munkatársai vi­lágszínvonalú mű­szereket használ­nak. A képen: Karéi Matéjovič mérnök szilárdságot mér. (Jan Vrabec felv.-ČTK) Jégeső pusztított a Komáromi (Komárno) járásban Menteni a menthetőt A marcelházi (Marcelová) szövet­kezetben péntekre tervezték az új kenyér ünnepét. A hosszan tartó szárazság ellenére a 8. ötéves tervi­dőszak harmadik aratása a vártnál jobb eredményeket hozott, hisz a kombájnosok 850 tonna gabonát csépeltek ki terven felül. De a szö­vetkezet tagjainak nem adatott meg, hogy zavartalanul örülhessenek a jó termésnek. Ugyanis szerdán este Marcelháza, Madar (Modrany), Du- namocs (Moča), Búcs (Búč), Bátor- keszi (Vojnice), Alsópéter (Dolný Peter) és Šrobárovo körzetében jég­esővel kísért vihar pusztított, amely röpke 20 perc alatt óriási kárt oko­zott a zöldségfélékben, a gyümölcs­fák termésében, a takarmánynövé­nyekben, cukorrépában és kukori­cában. Rudolf Novotný mérnök, a Komá­romi (Komárno) Járási Mezőgazda- sági Igazgatóság vezetője az előze­tes felmérések szerint mintegy 50 millió koronára becsülte a kárt. Mint mondotta, csupán őszibarackból és almából legalább 100 tonna kiesés­sel kell számolniuk. Mintegy 200 hektáron a szántóföldi paprika, és 400 hektáron a cukorrépa is tetemes kárt szenvedett a helyenként órán­ként 120 km-es erősségű széllöké­sektől és a jégveréstől. A legnagyobb kár a marcelházi szövetkezetet érte. Nagyságát elő­zetesen mintegy 16-17 millió koro­nára becsülik. A végzetes estén Ba- kulár László, a szövetkezet elnöke, a szocialista munka hőse, határ­szemlére indult. Napközben fülledt meleg volt, az ebéd utáni órákban 35 fokot mértek. Este hirtelen lehűlt a levegő s élénk szél kerekedett. Az elnök úgy tervezte, hogy megnézi a kánikulában gyorsan érő silókuko­ricát, nem kell-e már útnak indítani a gépeket. Nézelődésre azonban már nem futotta az idejéből, mert egyszeriben elszabadult a pokol: vi­haros széllökések korbácsolták, 10-15 mm átmérőjű jégdarabok tép- ték-szaggatták a növényzetet.- Csak ültem az autóban, és azt hittem, rögtön megszakad a szívem - emlékezett a keserű pillanatokra a szövetkezet elnöke. - Hallgattam, (Folytatás a 2. oldalon) SZOMBAT 1988. augusztus 6. XLI. évfolyam 184. szám Ára 50 fillér Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Victor Paz Estensso- rónak, a Bolíviai Köztársaság elnö­kének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bo­huslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Guillermo Bedregal Gutiérreznek, Bolívia kül­ügyminiszterének. Ľubomír Štrougal szövetségi mi­niszterelnök táviratban gratulált Ed­ward Philip Seagnek, Jamaica mi­niszterelnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. További csoportok jutottak fel a Rysyre (ČSTK) - Tegnapra virradóra egész éjjel zuhogott az eső a Tat­ranská Lomnica melletti táborhe­lyen, de még ez sem szegte kedvét a 32. nemzetközi Rysy-túra résztve­vőinek. A hajnali órákban ismét út­nak indult egy csoport, hogy eljus­son a 2499 méter magas csúcsra. Közte volt a CSKP KB, a Csehszlo­vák Nemzeti Front KB és a szövet­ségi kormány küldöttsége Peter Co- lotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szlovák Szocialista Köz­társaság miniszterelnökének veze­tésével, valamint több más vendég. A rossz időjárás ellenére a táborhe­lyen is zajlott az élet, sportversenye­ket, beszélgetéseket és kulturális műsorokat tartottak, s A SZISZ a Tátrának kezdeményezés kereté­ben is tovább folyt a munka. A háború és fegyverek nélküli világért Békegyűléseket tartanak országszerte (ČSTK) - A tömegpusztító fegy­verek elleni harc hetén, amely au­gusztus 6-tól 13-ig tart, hazánk lako­sai számos békegyűlést tartanak. Ezzel csatlakoznak azokhoz az em­bermilliókhoz, akik felemelik szavu­kat a háború és fegyverek nélküli jövőért. A tömegpusztító fegyverek betil­tásáért vívott harc hetét a Béke­világtanács hirdette meg. Immár ti- zenharmadszor kerül rá sor. Ez a hét jelképesen a hirosimai tragédia évfordulóján kezdődik. Ennek ellenére az idei akciósoro­zat kedvezőbb nemzetközi helyzet­ben zajlik le, mint az előzők. Nemrég kötötték meg a történelmi jelentősé­gű szovjet-amerikai szerződést a közepes és rövidebb hatótávolsá­gú rakéták felszámolásáról, és az első ilyen rakétákat néhány nappal ezelőtt már meg is semmisítették. Ezek és a nemzetközi kapcsolatok többi pozitív változása a Szovjetunió s a többi szocialista ország, valamint a széles nemzetközi közvélemény erőfeszítéseinek eredménye. Nyári szünet a bécsi utótalálkozón Milliók iparfejlesztésre és szociális célokra (Munkatársunktól) - A Szlovák Nemzeti Tanács már 1967-ben fog­lalkozott a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járás fejlesztésének specifi­kus gondjaival, amelyeket annak idején az ipari és a mezőgazdasági termelés viszonylagos fejlettségével hoztak összefüggésbe. Két évtized elteltével - bár kétségtelenül sok pozitív eredmény született - lénye­gében ugyanazok az akadályok áll­nak a fejlődés útjában, mint koráb­ban. Ezt állapította meg tavaly a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánybizottsága is. Az iparban változatlanul kevés munkaerőt fog­lalkoztatnak, s a mezőgazdasági termelés sem növekedett a várt mértékben. Ami az iparosítást illeti ez év má­jusában döntés született a rima- szombati gépgyár bővítéséről, újabb 500 dolgozó számára munkalehető­ség megteremtéséről. Az építőipari gépek alkatrészeinek gyártására szakodosott üzemnek ehhez leg­alább 80-100 millió korona beruhá­zásra lesz szüksége. A tervek már elkészültek, a kivitelezéshez 1991- ben látnak hozzá. Egy évvel koráb­ban kezdenék meg a szakmunkás- képző építését, egyelőre azonban nincs kivitelező. (Folyta a 2. oldalon) (ČSTK) - Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utótalálkozóján tegnap megszakítot­ták a munkát. A küldöttségek a há­romhetes nyári szünetet arra hasz­nálják ki, hogy konzultáljanak kor­mányaikkal. Ugyancsak megszakí­tották az utótalálkozóval párhuza­mosan megtartott huszonhármak ta­nácskozását. Ezen a Varsói Szerző­dés és a NATO tagországainak kép­viselői az európai hagyományos le­szerelési fórum mandátumáról ta­nácskoznak. A mostani nyári szünet is tükrözi, hogy mennyire bonyolultak a tartal­mas záródokumentum érdekében kifejtett erőfeszítések. Ez az okmány lehetne az európai biztonság és együttműködés további mélyítésé­nek alapja. A szünet azt is érzékelte­ti, hogy nem minden küldöttség vi­szonyul konstruktívan a tárgyalá­sokhoz. Annak ellenére, hogy az előrehaladás lassú, Bécsben egész­séges optimizmus uralkodik. A véle­mény az, hogy végül is sikerül hoz­zájárulni az összeurópai folyamat fejlesztéséhez, a nemzetközi hely­zet, a kelet-nyugati kapcsolatok javí­tásához. Az utótalálkozón eddig elsősor­ban az a szándék volt megfigyelhe­tő, hogy mielőbb megkezdődjenek a hagyományos leszerelésről folyó tárgyalások. Emellett további párbe­szédet készítenek elő a bizalomerő­sítési intézkedésekről. Az országok (Folytatás a 2. oldalon) Tekintse meg Nyitrán (Nitra) 1988. augusztus 20-a és szeptember 4-e között az AGROKOMPLEX ’88 országos mezőgazdasági kiállítást UP-98

Next

/
Oldalképek
Tartalom