Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-05 / 183. szám, péntek

Peter Colotka elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) szlovákok és nemzetiségeink összetarto­zását. Hetven éve síkraszállt azért, hogy nemzeteink és nemzetiségeink barátság­ban éljenek, és szorgalmasan dolgozza­nak a szabad csehszlovák államban, hogy közös erőfeszítésükkel hazánk fej­lődjön, és megszilárdítsa nemzetközi helyzetét. E mély internacionalista tarta­lommal teli, haladó, hazafias hagyomá­nyok méltó fejlesztése és gazdagítása az évente tartott Rysy-túra. Múlt évi tátrai találkozónk óta részesei vagy tanúi lehettünk országunk és a nem­zetközi élet jelentős eseményeinek. Az átalakítás és demokratizálás folyamata, amelytől meghatározó mértékben függ a társadalom gazdasági és szociális fej­lesztésének meggyorsítására kitűzött irányvonal sikere, konkrét, mozgósító for­mát öltött. örömmel állapítjuk meg, hogy a cseh­szlovák ifjúság nem állt félre a forradalmi változásoknak ebben a folyamatában, ki akarja venni az ót megillető részt a válto­zásokból. A SZISZ-tagok ezt szervezetük IV. országos kongresszusán tavaly ősszel meggyőzően kifejezték. A tanácskozás kritikus és konstruktív légköre megmutat­ta, hogy a fiatalok többsége megérti a tár­sadalmunk élete minden területe átalakí­tásának és demokratizálásának szüksé­gességét, célját és tudatában van irányá­nak; tudja, hogy ki kell bontakoztatni és jobban kell érvényesíteni a dolgozók, kü­lönösen a fiatalok alkotó képességeit, s nagyobb mértékben fel kell használni a szocializmus előnyeit és potenciálját. A fiatalokkal itt a Tátrában is folytatott beszélgetésekből kiviláglott, mennyire ér­zi az egészséges gondolkodású fiatal a dinamikus fejlődés szükségességét, hogy elveti a szavak és a tettek közötti ellentétet, mennyire vágyik az igazságra, hogy viszolyog a képmutatástól, a protek­ciótól, az élósködéstól, a bürokráciától és más visszásságoktól. Az érés időszaká­ban, a világnézeti értékek keresése és elsajátítása során a fiatalok kritikusan ítélik meg az őket körülvevő mikro- és makrovilágot, de ugyanígy saját soraikat is, s értékelik az idősebb nemzedékek magatartását és cselekedeteit. Ezért a CSKP és a szocialista állam politikai dokumentumai hangsúlyozzák, hogy mindazoknak, akik részt vesznek a fiata­lok nevelésében, oktatásában és az élet­re való felkészítésében - a SZISZ-t is beleértve - kötelességük törődni azzal, hogy a fiatalok helyesen el tudjanak iga­zodni a mai bonyolult világban, és ennek alapján energiájává, mindennap megújuló alkotó erejévé váljanak. Azt akarjuk, hogy ifjúságunk soraiból az anyagi és a szelle­mi értékek olyan alkotói kerüljenek ki, akik megfelelően képesek válaszolni a mosta-- ni és a jövő évszázad követelményeire, és éppen ebben az értelmes munkában lássák nemzedékük küldetését. Az ország minden kerületéből össze- sereglett fiataloknak az idén júniusban a CSKP, a Nemzeti Front és az állam vezetőivel tartott hagyományos találkozó­ján Miloš Jakeš elvtárs azzal a felhívással fordult az ifjúsághoz, hogy erejét és tudá­sát korunk forradalmi feladatai teljesítésé­nek szolgálatába állítsa. Hangsúlyozta, hogy az új társadalmi szükségletek szem­pontjából gyakorlatilag a fiatalokat terhelik a legkevésbé a sztereotípiák, a rutinsze­rűség és az előítéletek, amelyek ma mun­kánk legnagyobb akadályai. Ez az ifjúság nagy megbecsülése volt, egyidejűleg azonban felhívás, hogy az új gondolko­dásnak vagy egyszerűen átalakításnak nevezett program úttörőivé és megvalósí­tóivá váljanak. Igen, éppen önökre, fiatalokra, akik társadalmunk viszonylag müveit és az életkor szempontjából legreménykeltóbb részét képezik, hárul az a szerep, hogy átvegyék a kormánykereket, és a társa­dalmat a tudomány, a technika és a kultú­ra csúcsai felé vezessék a szocializmus nemes céljainak elérésére törekedve. A CSKP és a szocialista állam vezető­sége nagy figyelmet fordít a fiatal nemze­dék sokoldalú fejlődésére, mivel ebben az időszakban rendkívül igényes feladatokat kell megoldani. És ezek a feladatok terje­delmüket tekintve semmivel sem köny- nyebbek azokhoz a problémákhoz ké­pest, amelyekkel például a szlovák nem­zeti felkelés és az antifasiszta ellenállás nemzedékének, a februári győzelem résztvevőinek és a szocialista társadalom alapjai építői nemzedékének kellett meg­küzdenie. A leninizmus segítségével az átalakí­tás, a nyíltság és a demokrácia útján kell közelednünk célunkhoz, amelyet így szoktunk megnevezni: az ember, nemze­tünk és az egész emberiség valódi bol­dogsága. Az idei Rysy-túra is legyen jelképes megtestesítője azoknak az erő­feszítéseknek, amelyeket e cél elérése érdekében tudatosan tettünk. Hatékonyabb szakmunkásképzést (Munkatársunktól) t Bratislavá­ban tegnap tájékoztatták a sajtó képviselőit a Szakszervezetek Szlo­vákiai Tanácsa 1988. június 27-én megtartott 7. plenáris ülésének azokról a határozatairól, amelyek a szakmunkásképzés helyzetével foglalkoznak. Mária Jacková, a ta­nács titkára elmondta: az ülésen számos észrevétel, bírálat, javaslat hangzott el a munkásfiatalok felké­szítésével kapcsolatban. A felszólalók olyan gondokra, ne­hézségekre hívták fel a figyelmet, amelyek évek óta csökkentik a szak­munkásképzés hatékonyságát. A problémák között említette az inté­zetek irányításának kétvágányúsá- gát, ami ellentmondásos helyzetet idéz elő, hiszen ezen az iskolák jelenleg az oktatási, ifjúsági és test- nevelési minisztériumnak, illetve a tárcáknak, a nemzeti bizottságok­Jubiláns kitüntetése (ČSTK) - Alexandr Nagelnek, az Antifasiszta Harcosok Csehországi Szövetsége Központi Bizottsága El­nöksége tagjának 70. születésnapja alkalmából az antifasiszta harcban szerzett érdemeiért, a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért és az igazságszolgáltatás területén vég­zett aktív munkájáért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet ado­mányozta. A magas állami kitüntetést tegnap Prágában Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Jan Bou- chal, a CSKP KB osztályvezetője, Václav Hájek, az Antifasiszta Har­cosok Csehországi Szövetsége Központi Bizottságának elnöke és Ladislav Kilián, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsé­gi Központi Bizottságának alelnöke. nak, a vállalatok vezérigazgatósá­gainak hatáskörébe tartoznak, ezért aztán gyakran nehéz megállapítani, ki felelős az intézetek oktató-nevelő munkájának színvonaláért, szemé­lyi-tárgyi ellátottságukért. Felvetették a plenáris ülésen a szakmunkástanulók elméleti és gyakorlati felkészítésének kérdését is, kifogásolva, hogy a végzősök szakmai tudása, gyakorlati jártassá­ga nem éri el a hajdani szakmunká­sok szaktudását. Szó volt a tanulók pályairányításáról, az egyes szak­mák iránti érdeklődéséről, új szak­mák (például kamionsofőr) beveze­tésének fontosságáról. Elmarasztal­ták a felszólalók a szakmunkáskép­zők egyes növendékeinek iskolake­rülését, közömbösségét, erkölcsi la­zaságát, bírálóan szóltak az intéze­tekben - főleg a kétéves képzési idejű iskolákban - előforduló negatív jelenségekről. Foglalkozott még Má­ria Jacková a szakmunkásképzők tanárairól, szakoktatóiról, növendé­keiről való szociális gondoskodással is. -ym­Atomfegyvermentes Európát! (ČSTK) - Bruce Kent, a legna­gyobb brit békeszervezet, a Kam­pány a Nukleáris Leszerelésért el­nöke tegnap rövid időre megszakí­totta útját Chebben. Megtekintette a város történelmi nevezetességeit, majd elindult a pomezíi határátkelő- hely felé. Elkísérték őt a Csehszlo­vák Békebizottság és a Chebi Járási Béketanács képviselői. Országunkból való távozása előtt ismét hangot adott annak a meggyő­ződésének, hogy atomfegyvermen­tes Európát kell létrehozni, s kijelen­tette: 1000 mérföldes menetével szeretné mozgósítani a nagy-britan- niai békeerőket az atomfegyver­mentes világ létrehozására tett to­vábbi erőfeszítések támogatására. Tájékozódtak a terv teljesítéséről (ČSTK) - František Hanus, a CSKP KB titkára a Kelet-szlovákiai kerületben tett látogatását folytatva tegnap a Poprádi járásba érkezett. Gejza Šlapkának, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárá­nak, Rudolf Juríknak, az SZLKP KB osztályvezetőjének, valamint a kerület és a járás pártszervei tiszt­ségviselőinek társaságában a Pop­rádi Vagongyárba látogatott, ahol megismerkedett az alvázak és a te­hervagonok gyártásának távlataival. A vállalat évente 4200 tehervagont és 9500 alvázat gyárt. A vendégek ezután a poprádi Tat- ramat vállalatnál jártak, ahol az idei terv minőségi és mennyiségi muta­tóinak teljesítésével kapcsolatos problémák megoldásáról tájékozód­tak. A vezető dolgozók a vállalat innovált gyártmányait is bemutatták. Sevardnadze Kabulba érkezett (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter teg­nap munkalátogatásra az afgán fő­városba érkezett. Kabulban fogadta öt Abdái Vakil külügyminiszter és több más hivata­los személyiség. A szovjet diplomácia vezetője ezt megelőzően Moszkvában tárgyalt a pakisztáni külügyminiszterrel, aki tegnap utazott el a szovjet fővá­rosból. Carlucci befejezte szovjetunióbeli látogatását (ČSTK) - Frank Carlucci ameri­kai hadügyminiszter tegnap befejez­te négynapos szovjetunióbeli láto­gatását, melyre Dmitrij Jazov had­seregtábornok, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere hívta meg. Car­lucci Szimferopol repülőteréről uta­zott Ankarába, Törökország főváro­sába. Szovjetunióbeli tartózkodása alatt az amerikai politikust fogadta And­rej Gromiko, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnö­ke, s tárgyalt Dmitrij Jazovval, meg­látogatott több katonai objektumot Moszkva mellett és Szevasztopol- ban, ellátogatott a Krím-félsziget déli partvidékére. GENF Folytatódnak a négyoldalú tárgyalások (ČSTK) - Genfben tegnap folytatódtak Angola, Kuba, a Dél-afrikai Köztársaság és az Egyesült Államok delegációinak megbeszélései a délnyugat-afrikai konf­liktus politikai megoldásáról és a Namíbia függetlenségének megadására vonatko­zó ENSZ-határozat gyakorlati megvalósí­tásáról. A résztvevők több munkacsoport­ban igyekeztek megoldani a rendezésre vonatkozó angolai-kubai javaslat és a Dél-afrikai Köztársaság indítványa közti vitás pontokat. A megbeszéléseket - meglepetésre - meghosszabbították, még ma is folyta­tódnak. Burma Rendkívüli állapot (ČSTK) - A burmai rádió szerdán beje­lentette: a fővárosban, Rangunban meg­határozatlan időre rendkívüli állapotot hir­dettek ki, amely azonnal hatályba lépett. A döntésről nem hoztak nyilvánosságra részleteket, az esti órákban csupán annyit közöltek, hogy a lépéssel a,,továbbtanul­ni szándékozó diákok számára szeretnék lehetővé tenni a zavartalan felkészülést". A fővárosban előzőleg ugyanis kor­mányellenes diáktüntetésre került sor. Fényképkiállítás (ČSTK) - Cseri László kiváló magyarországi fotóművész fényké­peiből és fotomontázsaiból nyílt kiál­lítás tegnap a Prágai Magyar Kultu­rális Központban. A Magyar Fotóművészek Szövet­ségének és a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének tagja az el­múlt években számos elismerésben részesült a hazájában, Olaszor­szágban, Jugoszláviában és Svéd­országban megrendezett nemzetkö­zi kiállításokon. Kompromisszumos javaslat az iraki-iráni konfliktus megoldására (ČSTK) - Javier Perez de Cuel­lar ENSZ-főtitkár a Biztonsági Ta­nács tagjaival együttműködve kompromisszumos javaslatot dolgo­zott ki az iraki-iráni konfliktus rende­zésére. A világszervezet főtitkára feltételezi: a két ország külügymi­nisztereivel külön-külön megtartan­dó találkozókon megszerzi hozzájá­rulásukat ahhoz, hogy tárgyaljanak a viszály átfogó rendezéséről, s ezu­tán kihirdetik a tűzszünetet. Ezt kö­vetően kezdenének a felek közvet­len tárgyalásokat. A BT öt állandó tagja készséget tanúsított arra, hogy garantálja az ilyen megállapodást. Egyelőre nem ismeretes az érde­kelt felek reagálása. Irán eddig ugyanis azt hangoztatta, csak a tűz­szünet meghirdetése, a csapatok­nak a nemzetközileg elismert hatá­rok mögé való visszavonása és a hadifogolycsere után hajlandó a közvetlen tárgyalásokra Irakkal, míg Bagdad azt követeli, hogy erre még a tűzszünet előtt sor kerüljön. Az ENSZ erőfeszítései nem érez­tetik hatásukat a fronton; a térségből légitámadásokról és vegyi fegyverek ismételt alkalmazásáról, illetve en­nek és a támadások tényének a cá­folásáról érkeznek jelentések. Nyug­talanító, hogy a jelek szerint kiújult a tanker-háború is: július 18-a, a BT 598. számú határozatának elfoga­dása óta az iráni naszádok tegnap első ízben hajtottak végre támadást olajszállító hajó ellen. A célpont a Berge Lord norvég tartályhajó volt. Az öbölháború rendezése mellett a kétoldalú kapcsolatokról is szó volt Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter és Mohamed La- ridzsani külügyminiszter-helyettes, az iráni vezetés képviselőjének szerdai moszkvai megbeszélésein. A szovjet fél leszögezte: kész sok­oldalú támogatást nyújtani az ENSZ-főtitkár tűzszüneti erőfeszíté­seihez. Napirenden szerepelt az Af­ganisztán körüli helyzet megoldása is. Megszállt területek Még tart a sztrájk (ČSTK) - Az Izrael által megszállt arab területeken folytatódnak az arab lakosság megmozdulásai. Az izraeli katonák ezek feloszlatása so­rán gumilövedékekkel és könnyfa­kasztó gránátokkal tegnap további 69 személyt sebesítettek meg, kö­zülük ötöt súlyosan. Ciszjordániában folytatódott az általános sztrájk a nyolc palesztin személy Libanonba való deportálá­sa miatt. Nabluszban az vezetett a helyzet kiéleződéséhez, hogy iz­raeli katonák szerdán lelőttek itt egy palesztin fiatalembert. Varsói Szerzódés-NATO Szünetelnek a konzultációk (ČSTK) - Szerdán tartották a nyá­ri szünet előtti utolsó konzultációju­kat Bécsben a huszonhármak. A Varsói Szerződés és a NATO- tagországok képviselői az európai hagyományos leszerelési fórum mandátumáról tárgyalnak. Eddigi te­vékenységük mérlegét megvonva nyugtázhatták, a mandátumokmány korábban jóváhagyott fejezetein kí­vül - így például a tárgyalások célja­iról, az információcseréről és ellen­őrzéséről - az utóbbi hetekben sike­rült egyetértésre jutni a küldöttségek összetételének kérdésében, s arról •«?. hogy a jövendőbeli megállapodá­sok kötelező nemzetközi érvényűek lesznek. Gyakorlatilag jóváhagyták a szervezési feltételeket és a tárgya­lási eljárást is. A tárgyalások tartalmát illetően is közeledtek az álláspontok, főleg ami a kettős rendeltetésű fegyvereket illeti. A huszonhárom ország képvi­selői megegyeztek abban, hogy au­gusztus végén újítják fel a konzultá­ciókat. Azért ilyen hamar, hogy mie­lőbb kidolgozhassák a mandátum­okmányt, s a hagyományos lesze­relési fórum még az év végéig meg­kezdhesse a munkát. Reagan megvétózta a katonai költségvetést (ČSTK) - Ronald Reagan ameri­kai elnök szerdán megvétózta az Egyesült Államok jövő évi 299,5 mil­liárd dolláros katonai költségvetését, melyet előzőleg a Kongresszus már jóváhagyott. A Fehér Ház főnöke nem az október elsejével folyósítan­dó összeg, hanem annak az elsőd­leges célokra történő elosztása ellen foglalt állást. Míg a Fehér Ház 4,8 milliárd dol­lárt követelt az űrfegyverkezési program megvalósítására, a Kong­resszus csak 4 milliárdot hagyott jóvá. Reagan ezzel veszélyeztetve érzi a program fontos fázisainak idő­beli betartását, s ez, véleménye sze­rint, veszélyeztetné az Egyesült Ál­lamok biztonságát is. A demokrata párti képviselők sze­rint Reagan mostani döntésével George Bush alelnök, republikánus párti elnökjelölt esélyeit kívánja nö­velni a közelgő elnökválasztásokon. A Kongresszus egyedül abban az esetben nyilváníthatja semmisnek az elnöki vétót, ha a képviselőház és a szenátus tagjainak kétharmada Reagan döntése ellen foglal állást. Sajtótájékoztató az APN-ben A guatemalai béketerv elvezet a rendezéshez (ČSTK) - Az APN moszkvai köz­pontjában tegnap sajtókonferenciát tartottak a közép-amerikai helyzet rendezésének kilátásairól, s a Szov­jetuniónak ezzel kapcsolatos állás­pontjáról. Jurij Pavlov, a szovjet külügymi­nisztérium képviselője rámutatott a tavaly augusztus 7-én aláírt guate­malai megállapodások jelentőségé­re, s hangsúlyozta: a béketerv ked­vező feltételeket teremt a konfliktus rendezéséhez. A Szovjetunió teljes mértékben támogatja az említett megállapodásokat, s a Contadora­csoportnak a helyzet politikai eszkö­zökkel történő megoldására tett erő­feszítéseit. A szovjet politikus ugyanakkor rámutatott: a megálla­podások egyes előírásait még nem teljesítették, mivel az Egyesült Álla­mok által támogatott jobboldali mili­tarista körök akadályokat gördítenek megvalósításuk elé. Anatolij Bekarevics, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája La­tin-amerikai Intézetének igazgatója a Szovjetunió és a szocialista orszá­gok Nicaraguának nyújtott segítsé­géről tájékoztatott. Vietnam bírálja az USA álláspontját (ČSTK) - Nguyen Co Thach viet­nami külügyminiszter levelet intézett John Vesseyhez, az amerikai elnök személyes megbízottjához, amely­ben sajnálatosnak nevezte Gaston Sigurnak, az USA külügyminisztere tanácsadójának közelmúltban tett nyilatkozatát, miszerint a washingto­ni kormány elutasítja bárminemű külképviselet létrehozását Hanoi­ban, mivel az Egyesült Államok ér­dekeit Vietnam elszigetelésének po­litikája szolgálja. A miniszter levelé­ben felhívja a figyelmet arra a tény­re, hogy a kijelentés röviddel azután hangzott el, hogy a vietnami és az amerikai fél közös lépésekben álla­podott meg a vietnami háború idején eltűnt amerikai katonák sorsának tisztázásáról. A kialakult helyzetre való tekintettel a vietnami külügymi­niszter közölte: országa kénytelen ideiglenesen beszüntetni az elesett amerikai katonák földi maradványai­nak felkutatását és elhalasztani az átnevelő táborokból kiengedett sze­mélyek USA-ba való emigrálása kérdésének megoldását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom