Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-12 / 162. szám, kedd

Gazdag nyári kínálat Hangversenyek, színházi előadások, filmek, tárlatok Prágában Az idén is gazdag, sokrétű a prágai kulturális nyár. Komoly és könnyűzene, ének, tánc, színház, filmművészet, kiállí­tás: ki-ki kedvére csemegézhet a kultúra és a művészet e nyári seregszemléjének műsoraiból. A komoly zene szerelmeseit július első felében a Mozart Prágája hangverseny- sorozat várja. A koncerteknek többek kö­zött a Máltai lovagok kertje, a Wallen- stein-palota kertje, a Bílek-villa és a Sme- tana-terem ad otthont. Zenei estek a Lob- kovic-palotában címmel júliusban öt, augusztusban négy hangverseny várja a ko­moly zene de a jazz kedvelőit is. A gitár­művészet legjobbjai, a nemzetközi verse­nyek díjnyertesei július kezdetétől au1 gusztus végéig lépnek - az immár hagyo­mányos hangversenysorozatban - a kö­zönség elé. Az idei prágai kulturális nyár újdonsága a Prágai orgonák ciklus, idő­pontja augusztus 22-28. Természetesen az idén sem hiányozhatnak a már meg­szokott hétvégi Vencel téri fúvóskoncer­tek, valamint a kisoldalú kettős hídtorony- nál sorra kerülő, nagy népszerűségnek örvendő harsona- és kürthangversenyso­rozat sem. Érdekesnek ígérkezik az au­gusztus végi Metál-minifesztivál, melyet a heavy metal rajongók várhatnak első­sorban izgalommal. A folklór kedvelői a Csehszlovák Állami Ének- és Táncegyüttes előadásában két kompozíciót tekinthetnek majd meg. Júli­usban Szerelem és dal címmel cseh, morva és kelet-szlovákiai dalokból, tán­Szabadtéri színház - Dél-Szlovákiában Július végén: gazdag műsor Zselizen (Želiezovce) A zselizi Schubert-park melletti (világot jelentő?) deszkákra felépí­tett takaros feáz sugallta a gondola­tot: ez színház is lehetne. Sőt! Egy állandó színház is. Van nemzetiségi kőszínházunk, de egyetlen szabad­téri színház sincs e tájon. A határon túl tudvalévőén számos országban minden patinásabb kőfal vagy park közelében nyaranta állandó színhá­zak üzemelnek. Hála Csenky Dezső fantáziájának, ez a színpadra épült ház lehet díszlet, és lehet egy pró­bafolyamat szereplőgárdájának la­kóhelye is. Soha ideálisabb körül­ményeket egy színházi műhelymun­kára! Van egy hely, amely darabért, társulatért és közönségért kiállt. És nem lakja társbérlő. Ezek a gondola­tok hoztak izgalomba tavaly május­ban, amikor két napot töltöttem a folklórfesztivál nézőterén, és lelki szemeim előtt benépesült ez a ház a Szakhmáry Zoltán tanyáján mula­tozó magyar urakkal... Móricz Zsigmond Úri murijának bemutatójával nyit július 29-én, pén­teken 19 órakor az első csehszlová­kiai magyar szabadtéri színház. Ez a tér, és ez a hely azonban több lehetőséget, több alkalmat kínál egy színházi bemutatónál. Éppen ezért a színház létrehozói más szervezett műsorok révén is az alkotó, a terem­tő, a tenniakaró ember, a közönség találkozójának lehetőségét szeret­nék itt megteremteni. Legyen ez a hely a művészetek fóruma és a kezdeményező, alkotó ember ter­mékeinek vására! Jöjjön el az, aki­nek tevékenysége, teremtményei­nek értékesítése eddig kívül rekedt a szervezett kereteken és formákon. Jöjjön el az, aki érdekesen, értéke­sen és eseményekben gazdagon akarja eltölteni július utolsó hétvégé­jét. Úgy gondolom, nem fog csalód­ni. A színház társulata elsősorban hazai művészekből toborzódott, akik nincsenek egyetlen állandó kőszín­házunk kötelékében (kivétel: Borá­ros Imre), valamint fiatalokból, akik nincsenek becsvágy és tehetség hí­ján. És magyarországi vendégmű­vészekből. Talán most végre kiderül, hogy „a hegy is mehet Moha­medhez“. Az Úri muri szereplői között lát­hatjuk Keres Emil Kossuth-díjas, ki­váló művészt, Medgyesi Mária Já- szai-díjast, Balogh Mártontr Csom­bor Terézt, Pelsóczy Lászlót. Lesz természetesen más program is a hét végén. Találkozik a közönséggel Zorán, Presser Gábor, a Jánosi együttes és eljönnek a Magyar Tele­vízió neves riporterei. Nagyon remélem, hogy a szabad­téri színház első három napja sok kellemes meglepetést szerez a kö­zönségnek. GÁLÁN GÉZA cokból összeállított mozaikot tűznek mű­sorukra, augusztusban pedig Zöldfa cím­mel az együttes megalakulásának 40. évfordulójáról emékeznek meg, váloga­tást nyújtva a népiegyüttes legsikeresebb műsoraiból. A képzőművészeti rendezvények szí­nes palettáján az állandó tárlatok mellett több időszakos kiállítás is szerepel. Alois Fišárek nemzeti művész júliusi tárlatának a Wallenstein-palota lovardája ad otthont, s e hónaptól kezdve a kortárs francia művészetből nyújt ízelítőt a Nemzeti Ga­léria városi könyvtárbeli kiállítótermében megtekinthető kiállítás. Az óvárosi Város­háza kiállítótermeiben Jirí Balzar festő­művész és Miroslav Barták karikaturista munkái, az Óvárosi tér Kóharangos-há- zában - melyet nemrégiben újítottak fel, s mindenképpen érdemes megtekinteni - az RA csoport kiállítása, a Vojan-park- ban pedig Színes plasztika címmel han­gulatos szoborkiállítás várja az érdeklő­dőket. A Július Fučík Művelődési és Pihe­nőparkban több prágai képzőművész állít majd ki, a nagyszabású közös tárlaton. A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfeszti­válon bemutatott munkákból többet a prá­gai premiermozik is műsorukra tűznek. Visszatérések címmel a Hvézda és a Pa­ríž mozi két hónapon keresztül a közel­múlt legsikeresebb filmjeiből válogat, a Szünidei Filmiskola sorozat a filmművé­szet múltját, jelenét idéző filmekből cse­megéz. Emlékezetes élménynek ígérke­zik a Páral-könyvek filmvászonon sorozat is, a filmeket augusztusban láthatjuk a Kosmos, a Sparta és a Moskva mozik­ban. Cseh filmek videoseregszemléje a sétálóutcán sorozatban a Sevastopol videoklubban és a2 Astra videokávéház- ban a nyár folyamán olyan kitűnő meste­rek munkái kerülnek bemutatásra, mint Jifí Menzel, Véra Chytilová, Jan Werich, Vlasta Burian alkotásai-alakításai. Bár a nyár a színházi szünet ideje, Thália mégsem lesz hűtlen közönségé­hez. E napokban a kladnói Jaroslav Prú- cha Színháznak, a pribrami Területi Szín­háznak, majd augusztus második felében ismét a kladnóiaknak tapsolhat a közön­ség. A Kultúrpalota a hagyományokhoz híven ezévben is vendégül látja a Laterna Magica társulatát, amely Odüsszeusz cí­mű programját mutatja be. Nyolc színtár­sulat lép fel az idei Aktualitások színházi fesztiválon, melynek egyik társrendezője a Csehszlovák Televízió. TARICS ADRIENN A TVORBA MAGYARORSZÁGRÓL Mindazok, akik belelapoznak a Prágában megjelenő Tvorba iro­dalmi, politikai, művelődési és mű­vészeti hetilap legutóbbi, 26. számá­ba, láthatják, hogy a hetilapot ezúttal túlnyomórészt a mai Magyarország­ról, illetve a cseh-magyar szellemi kapcsolatok egy-egy területéről szó­ló cikkek töltik meg. Az első oldalon Milan Syruček- nek, a lap külpolitikai szerkesztőjé­nek eszmefuttatását olvashatjuk. A cikk ezzel a mondattal kezdődik: Szeretem Budapestet. Népeink év­százados sorsközösségére, s a je­len tapasztalataira utalva érzékelteti a baráti ország életének kiemelkedő eseményét, az MSZMP nemrég le­zajlott országos konferenciájának nagy horderejű határozatait. Méltat­ja a magyar testvérpárt nyílt, a ked­vezőtlen jelenségeket is feltáró poli­tikáját. „Igaz barátság csakis egy­más megismeréséből fakadhat, s a magyarok nemcsak a szerződé­sek szövege, vagy történelmi okok miatt barátaink, hanem elsősorban abban a közös törekvésünkben, hogy a szocializmust úgy fejlesztjük, hogy előnyei teljes egészükben ér­vényesülhessenek“ - írja a cikk szerzője: Vlasta Ráczová árnyalt képet fest a magyar színházak és a filmvállala­tok gazdasági gyakorlatáról, a mű­sorpolitika és a bevételek összefüg­géseiről. Ugyancsak ő a szerzője a két újságoldalt betöltő, a mai ma­gyar valóság egyes jelenségeit (pél­dául az új adórendszer, a lakáshely­zet, az idegenforgalom, a nyugdíja­sok helyzete) bemutató érdekes és hangulatos riportnak. Dana Špačko- vá a budapesti Švejk-vendéglót ter­vező Jirí Slavík és Tomáš Valent építőművészeket vallatta budapesti tapasztalataikról. A megkérdezettek egyebek közt elismeréssel szóltak a fiatal építésznemzedék nevelésé­ről, arról, hogy a hazai gyakorlattal ellentétben, a jelölteket már diákko­rukban bevonják egyes építkezések tervezésébe. Jaroslav Hejkal, a heti­lap közgazdász szakírója az orszá­gaink közti gazdasági és kereske­delmi együttműködést ismertetve azt emeli ki cikkében, hogy a gazda­sági mechanizmus átalakítása mindkét országban újabb lehetősé­geket teremt a vállalatok közvetlen együttműködéséhez. A Magyaror­szágra utazó cseh turisták értékes tájékoztatást kapnak a Balaton, Bu­dapest butik című írásból. Richard Pražák, a brnói egyetem docense pedig a prágai Svoboda kiadó gon­dozásában megjelenő Magyaror­szág története című összefoglaló munkát ismerteti. Vilcsek Géza, a Rudé právo és a Pravda budapesti tudósítója Szentendre látnivalóit ér­zékelteti hangulatos írásában, s egy másik cikk pedig, a prágai Magyar Kulturális Központban rendezett ki­állítás kapcsán a magyar konstrukti­vizmus öt neves képviselőjének - Bortnyik, Kassák, Moholy-Nagy, Uitz és Weininger- úttörő jelentősé­gét méltatja a képzőművészetben. Jaroslav Cejka költő (a lap főszer­kesztője) tolmácsolásában Veress Miklós Vers egy gyilkosság anatóm i­ájáról című versét olvashatjuk. Nem­rég az Odeon kiadó gondozásában Hymnus človeka (Himnusz az em­berhez) címmel, Rákos Péter össze­állításában válogatás jelent meg Ju­hász Gyula költeményeiből (Jindrich Pokorný és Markéta Pražáková for­dításában, Gál Jenő utószavával). A miniatűr Juhász-verseskötetet és a Nyugat-nemzedék nagyjait mélta­tó recenzióból arról is értesülünk, hogy az Odeon tervbe vette Bródy Sándor és Kassák Lajos alkotásai­ból összeállított válogatás kiadását is. A mai magyar drámairodalomról fejti ki véleményét Viktórie Hradská műfordító. Egyebek közt felhívja a fi­gyelmet Spiró György új alkotásaira, a Csirkefejre, illetve a Kertre, vala­mint az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom élő klasszikusa, Sütő András Álomkommandó című drámájára. Rámutat, hogy a magyar és a cseh kultúra azonos közép­európai gyökerekből táplálkozik, s kultúráink közeledését az azonos történelmi út választása is elmélyí­tette. Ahhoz azonban, hogy kultúrá­ink igazán segítsék és ösztönözzék egymást, még jobban kellene egy­mást ismernünk. A cseh olvasó ízelítőt kap Weöres Sándor Egysoros verseiből (Václav Danék és Hap Béla fordítása) is. Hogy van mit felfedezni egymás „mindennapi kultúrájában“ bizonyít­ja Nad'a Klevisová könnyed hangú beszámolója Budapest tavaszi kul­turális eseményeiről, elsősorban a kiállítótermek gazdag ajánlatáról. Blanka Kovaríková pedig a kecske­méti Szórakaténusz játékmúzeumot mutatja be az olvasónak. Miroslav Lukáč a magyar rockzene úttörőiről, ismert képviselőiről, a rockegyütte­sek népszerűségének alakulásáról számol be az Ébredés az álmok korából című cikkében. A magyar videózás helyzetéről Szilágyi Erzsé­betnek, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont munkatársának cik­kéből kapunk bepillantást. A mai magyar zenekultúra egyes jelensé- geiről Juraj Filas zeneszerző fejti ki véleményét az április közepén Sze­geden tartott kortárs zenefesztiválon szerzett tapasztalatai alapján. A számot Kassák Lajos rajzai, Ingrid Pavlová és Miroslav Hucel fotómű­vészek felvételei teszik még hangu­latosabbá. Elmondható, hogy a heti­lap szerkesztői ismét tanúbizonysá­gát adták annak, hogy hű folytatói a fučíki Tvorba legértékesebb inter­nacionalista hagyományainak. Az elismerést az sem csökkentheti, hogy a lap 2. oldalán, Selmeci La­jossal, a Prágai Magyar Kultúra igazgatójával készített villáminterjú­ban lapunkat, az Új Szót, tévesen a Magyar Kultúra kiadványaként említik. . SOMOGYI MÁTYÁS Bizonytalan idény (cseh) A Bizonytalan idény érdemleges szatíra lehetne, azért is mert Ladis­lav Smoljak rendező jól ismeri az amatőr szinjátszócsoportok valós problémáit, sőt, nemcsak az amatő­rökét. Érzékenyen tud reagálni a színművészet mai helyzetében előforduló negatív jelenségekre is. Meg is próbál szúrós, gunyoros, fa­nyar, kissé támadó hangon szólni ezekről, de ahhoz, hogy alkotása ne süllyedjen el jeltelenül az átlagpro­dukciók között, túlzottan halkan, visszafogottan beszél. A fikció helyett inkább a dokumen­tarista elemekhez vonzódik, ami nem is lenne baj, ha kevésbé direkt módon közölné a tényeket. Ugyanez a fogyatékossága a jellemábrázo­lásnak is. Eltúlozza azzal, hogy sar­kítja a színházat támadók jellemvo­násait. Valamennyien, látásmódjuk­ban korlátoltnak ábrázolt, negatív fi­gurák. Stílushiba - a kiemelés köve­telménye ellen vét azzal -, hogy gyakran nem tesz különbséget a fontos és a kevésbé fontos jelen­ségek között. A tipikus mellett túl sok a jelentéktelen, mellékes epizód. A színházat kívülről érő támadások­kal foglalkozó jelenetek erősebben kidomborodnának, ha nem keverné közéjük a társulat belső, olykor-oly­kor úgy tűnik pitiáner gondjait bemu­tató képsorokat. Meglehet, ezekkel arra akar utalni, hogy a külső táma­dás még inkább veszélyeztetheti a társulatot, ha belső ellentétek is bomlasztják egységét. Csakhogy ezt a filozofikus tartalmat oly halvá­nyan jelzi, hogy legfeljebb a társada­lomtudományokban némileg jártas néző képes felfedezni. El-eltér - sajnos olykor csak azért, hogy hatásvadász eszközöket alkalmazzon - a főmotívumtól is. Kitérés például a „rendőrös“ jele­net, amely, bár jellemző, nem ponto­sítja az arra a kérdésre adható vá­laszt, melyet Smoljak feltesz filmjé­vel. Vagyis, hogy mi a színház sze­repe ma. Az-e, hogy mindenáron - akár kommersz darabok színre vitelével is kiszolgálja a közönség­igényt, és ne akarjon többet, vagy netán az, hogy a színpadon didakti­kus példabeszédeket szavaljanak a színészek. A rendező az ellen tiltakozik, hogy a hozzá nem értők, kívülállók, bele­szólnak a művészetbe, és irányítani akarják az alkotást. Megkérdőjelezi, elfogadja-e, igényli-e az átlagnéző a nehezebb fajsúlyú darabokat. Nem biztos benne, hogy nem foghí­jas nézőtér előtt játszanának ugyan­azok a színészek, akik estéről esté­re telt ház előtt viszik sikerre a bohó­zatot. Érzi, hogy ennek, a jobbára csak olcsó nevettetésnek, nem sok köze van a művészethez. Az elő­adások olyanok, mintha a Goldoni előtt virágzott olasz commedia deli' arte-i játék elevenedne meg. A szí­nészek - állandó típusokat alakíta­nak - az írott szövegtől függetlenül tökéletesen rögtönöznek. Mi taga­dás, a színházteremben ülő közön­ségnek jó szórakozást nyújt az ilyenfajta színjátszás, de a moziné­zőnek aligha. Smoljak túl sokszor és hosszan mutatja a színpadi elő­adást, jóllehet nem azok a Bizonyta­lan idény kimagasló részletei. Ellen­kezőleg, lelassítják a film ritmusát. Helyenként magával ragadó, de egészében túlméretezett Roy Ward Baker bűnügyi történetet feldolgozó komor alkotása. Az operatőr és az építész érdemeként vizuálisan él­vezhető, de cselekményességében suta, hiányzik belőle a szenvedély, a kaland, a játék. Pazar szépségúek a műgonddal, nagystílűén berende­zett ünnepélyes épületbelsők. Le­nyűgöző a rideg kastély tiszta, ren­dezett udvarkertje és a portalan an­gol vidék. A jelmeztervező és a maszkmester a főszereplő Sher­lock Holmes külsejét megváltoztató mulatságos ruhákat és maszkokat talált ki, de egyéb szereplők század- eleji divatot követő ruhái is látványo­sak és találók. A színészek távol­ságtartó eleganciájával, jól játsza­nak. Peter Cushing a pipafüstöt ere­gető titokzatos nyomozó szerepé­ben szórakoztatóan komédiázik. Társát, Watson doktort a soha sem­mit nem értők kétségével és a jó modort követők kiállásával alakítja John Mills. A romlatlan (mű)fogsorú, entellektüell öreg hölgy talán csak azért van jelen, mert ez a figura elmaradhatatlan a kosztümös bűn­ügyi angol filmekből, de jelen eset­ben alig több a funkciója, minthogy női szereplője is legyen a történet­nek, avagy a kora ellenére is deko­ratív Anne Baxter jól mutasson a ké­pen. A film, az említett összetevők tökéletességének ellenére is, unal­mas, mert alig követhető a cselek­ményvezetés fonala, csak nehezen érthetőek meg az elnyújtott, rejté­lyes párbeszédek, nem mutatja be Sherlock Holmes titokzatos mód­szereit, nem válik világossá az éles eszű nyomozó bonyolult logikája, és nem tisztázódnak a történések, a homályos epizódok. Nem a befeje­zéssel érthetjük meg az összefüg­géseket, hanem azzal, ha visszafelé forgatva felidézzük magunkban a lá­tottakat és a hallottakat. Csak ezáltal értjük meg, miért került a filmbe az a többitől hangula­tában és a kidolgozás minőségében elütő rövid epizód, melyben a nyo­mornegyed néptelen utcáján Hol­mes és Watson állhatatossággal ki­faggatja a vértől mocskos koldust. A nincstelen éhezőt alakító színész durva hadonászással, rémületet kel­tő eltorzult hangjával hitelesen ala­kítja az őrület határán levő ember kétségbeejtő, beteges rohamát. A „névtelen" epizódszereplő bravú­ros játéka által ez az alkotás legjobb jelenete, s talán ennyi - de nem több -, megmarad belőle. TALLÓSI BÉLA A közkedvelt Colombo japán hasonmása, a mindig vasalatlan öltönyt viselő, de szemfényvesztően karatézó Katajana szimpatikus rendőrtiszt. Hogy a bankrablás helyszínén talált egyetlen búnjel, a lerágott almacsutka hogy vezeti el őt a bűntett elkövetőihez, erről szól Rokuro Szugimura A karatézó zsaru című izgalmas filmje. A képen a fiatal rendőrtiszt a japán film egyik jelenetében. tj T Fii JíT V K wM -A. -A. M, m x V a JL JÍL Halálmaszk ___________________________(angol)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom