Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-28 / 176. szám, csütörtök
Együttműködve - a nézőkért Csehszlovák televíziósokkal a Veszprémi Tévétalálkozón Az idei Veszprémi Tévétalálkozón kevesebb volt a külföldi vendég, mint a korábbi esztendőkben, a műsorvásárlóknak ugyanis ezúttal Budapesten tartottak bemutatót a Magyar Televízió drámai és zenés produkcióiból. Akik a találkozóra jöttek, azok célja elsősorban a tapasztalatszerzés volt, és még valami: kapcsolatteremtés, együttműködés kialakítása vagy éppen bővítése, kop- rodukciós tervek megbeszélése. Mert hiszen minderre is kiváló alkalom egy-egy ilyen szemle, rendezzék azt Veszprémben, Prágában, Taskentben vagy Monte Carlóban. A csak hazai televíziós alkotásokat felvonultató Veszprémi Tévétalálkozón évről évre megjelennek a külföldi vendégek között csehszlovák televíziósok is. Most Prágából voltak többen, élükön Libor Batrlával, a Csehszlovák Televízió központi igazgatóhelyettesével, akivel, valamint két kollégájával a fesztivál résztvevőinek szálláshelyén, a balatonalmádi Auróra Szálló halijában beszélgettem.- Hagyományosan jó az együttműködésünk a magyar televíziós alkotókkal, vezető képviselőkkel- kezdte válaszát Libor Batrla.- Személyesen ismerjük egymást, kapcsolataink eredményesek, fejlődnek, az utóbbi időben már az ifjúsági műsorok cseréjét, illetve az ilyen tematikájú programok közös gyártását tekintve is. Folyamatos a zenés műsorok cseréje. Sokáig tartana sorolni az eredményeket, de talán fölösleges is, hiszen hosszú évek óta a szó szoros értelmében láthatják a nézők, konkrét műsorok formájában.- És a jelen? Vannak-e újabb tervek, elképzelések, melyeket közösen szeretnének megvalósítani?- A budapesti színházakról készítünk egy műsort. Egy másiknak már a címe is megvan, A költészet hajója. A helyszín valóban hajó, mely Bratislavából indul Budapestre, miközben a fedélzetén szlovák és magyar versek hangzanak el neves színészek előadásában, költők jelenlétében. Szerepel tervünkben egy további „hajós rendezvény" is, ennek megvalósításában valameny- nyi Duna menti ország részt venne. Ami a drámai műsorokat illeti, a magyar kollégák szeretnének tévéváltozatot készíteni Jiŕí Marek és Hrabal egy-egy művéből; koprodukciós munka lenne ez is. Tárgyaltunk azután egy olyan műsorról, mely Prága és Budapest zenei életét mutatná be a két ország tévénézőinek.- Hallott-e itt valamit arról, hogyan fogadta a magyarországi közönség a Mindenki tanköteles című csehszlovák tévéfilmsorozatot?- Nem volt olyan sikere, mint annak idején a Kórház a város szélén, a Nő a pult mögött vagy a Mentők című sorozatnak. Van viszont egy magyar sorozat, a Szomszédok. Ezt külön eljövünk megnézni, tapasztalatszerzési céllal, tudniillik, mi szintén tervezünk hasonlót, egy család életének ábrázolásával bemutatni hétköznapjainkat. Sőt, már többről van szó mint tervről, szeptemberben szeretnénk indítani a sorozatot, x A következő beszélgetésekben átkerül a hangsúly az együttműködésről az alkotómunkára, a prágai stúdió két műhelyébe is bepillantást nyújtva. Premysl Veverka a drámai műsorok főszerkesztőségének dramaturgja, író, forgatókönyvek szerzője.- Mi kevés filmet készítünk, jóval több a tévéjáték, számuk évenként negyvenkettő-negyvenöt között mozog. Véleményem szerint sok ez, de hát olyan a műsorszerkezet, hogy ezt meg kell csinálni. A kevesebb több lenne, mondjuk, ha két tévéjáték helyett egy készülne. Egyre drágábban tudjuk előállítani ezeket a produkciókat. És stúdióban nem mindig jó forgatni, azaz, sok mai téma külső felvételeket igényel, reális környezetet, hátteret. Természetesen, műtermi körülmények között is lehet jót produkálni, ha olyan a téma.- Az említett, több mint negyven tévéjátékból általában mennyi foglalkozik a mával, és mennyi a múlttal, a történelemmel?- Számokban kifejezve, hatvan, illetve negyven százalék ez az arány. Egyébként az én területem, mint dramaturgé és forgatókönyv- szerzőé, a történelem. Regényeket, elbeszéléseket és a tévé számára írt eredeti műveket viszünk képernyőre. Külföldieket is, de főként olyanokat, amelyek valamiképpen kötődnek a cseh történelemhez vagy egyetemes érvényű a mondanivalójuk. Úgy tapasztaljuk, hogy a nézőket érdeklik a történelmi tárgyú tévéjátékok, nem kevésbé az életrajzi feldolgozások, ezeknek hagyományuk van a cseh kultúrában.- Mint televíziós alkotónak, mi szerez önnek örömet?- Ha jó alapanyagot látok magam előtt, amelyből aztán sikerül jót is csinálni. Igényes munka, sajátos terület ez. Kezdőnek ritkán sikerül eredményt elérni. Szeretem a gondolatgazdag alkotásokat, azokat a történelmi tárgyú műveket, melyek hú képet adnak az adott korról, a korabeli társadalmi mozgásokról, miközben gondolatokat közvetítenek. Ezért tetszett itt a Nyomozás a Kleist-ügyben című tévéfilm. Bizonyos gondolati rálátással megpróbálta megvilágítani a porosz hatalmi gépezet működését, azt a közeget, melyben Kleistnek, a költőnek élnie kellett, és meghalnia. Ivan Bednár a szórakoztató műsorok főszerkesztőségének vezető dramaturgja, forgatókönyvíró.- Mi szórakoztató dramatikus alkotásokat készítünk, most éppen azon a sorozaton dolgozunk, melyről már szó esett, vagyis az Egy család történetén. Ez még csak munkacím, de mint Libor Batrla mondta, ősszel elkezdjük a közvetítését, minden héten egy epizódot adunk. Műfajunk azután a komédia, széles skálán, a groteszktől a sci- fiig. Feldolgozunk elbeszéléseket a világirodalom klasszikusaitól, általában jeles színészekre osztva a főszerepet. Gyakran szolgálnak alapanyagként a nézők levelei is, melyekből forgatókönyvíróink, úgymond, minitörténeteket írnak.- Népszerűek ezek a műsorok, tudjuk különböző forrásokból. Televíziós formákban folytatói-gyarapítói a legjobbak a híres cseh humor hagyományainak.-Valóban, magas a nézettségi szintjük. Ez pedig még felelősségteljesebb munkára, kritikusabb magatartásra kötelez bennünket. Engem, mint forgatókönyvírót is. Éppen nemrégiben fejeztem be egy komédiát, főszereplője harmincéves fiatalember, aki elégedetlen az életével. Színdarabokat szintén írok, a Bohócok már szerepelt a képernyőn. Hogy munkáink iránt külföldön is érdeklődnek, bizonyítsam most csupán azzal, hogy a legutóbbi Arany Prága tévéfesztiválon bemutatott csehszlovák műsorkínálatból a Magyar Televízió megvásárolta egyik, Chesterton novellájából készült feldolgozásunkat, valamint a Nagyon hihető történetek című tévéjátékot, mely Grigorij Gorin nyomán, szatirikus komédia a társadalmi szolgáltatásokról. Nálunk mindkettőnek sikere volt, reméljük, a magyar közönségnek is tetszeni fog. Ami még a feladatkörünket illeti, közreműködünk revük, zenés műsorok, kabaréjelenetek ' létrehozásában. Széles a skála.- Mely alkotások tetszettek önnek a Veszprémi Tévétalálkozó versenyprogramjából? És mi a véleménye magáról a rendezvényről?- A Mami blue és a Brigádeltérítés, melyben a mi problémáinkhoz hasonlók kerültek szatirikus megvilágításba. És lekötötte figyelmemet a Volt egyszer egy úrlovas című film, gazdag motívumvilágával és érdekes struktúrájával. Láttunk itt dolgokat, melyekből sokat tanultunk, és sokat meríthetünk. Nekünk ugyan nemzetközi fesztiválunk van, az Arany Prága, de nemzeti nincs, örülnénk, ha nálunk is létrejönne ilyen találkozó. Azonkívül, hogy megmérettetik egy-egy év televíziós drámai termése, lehetőség ez eszmecserére, tapasztalatszerzésre, új törekvések és célok kijelölésére. BODNÁR GYULA Fiatal szlovákiai képző- és iparművészek tárlata Az egyetlen művész alkotásait bemutató és a csoportos, de a képzőművészet egyetlen ágából válogatott alkotásokat felsorakoztató tárlattal szemben a szemle jellegű reprezentatív kiállítás előnye, hogy többféle közönségigénvnek és elvárásnak tud eleget tenni. Általános képet ad a képzőművészet, és az azt alkalmazó művészetek helyzetéről, törekvéseiről. Mindez elmondható a Bratislavában megrendezett Ember és környezete című kiállításról, amelyen fiatal művészek mutatkoztak be. A kiállított műtárgyakat szemlélő látogatóban felmerülhetett a kérdés: jó, vagy rossz az, ha kezdő művészek tárlatán a művek legtöbbjéből hiányzik a játékosság, a derű? Ha a kitárulkozások, önvallomások, az életet élvező magatartás megnyilatkozása helyett komor reflexiókkal jelentkezik a legifjabb képzőművész-ge- neráció? Az ifjú szobrász - Ľubomír Ferko - miért állítja kitűnően megformált figuráit fröcskölt üvegbúrák alá, merev elutasítással fosztva meg őket a távlatoktól? A festők miért olyan formákkal dolgoznak, amelyek nem kifejezik, hanem sejtetik életérzésüket? Többen expresz- szív közlésformát választanak, és sokirányú érdeklődésüket burjánzó képiség- gel fejezik ki. A figurák, az alakok homályosak, árnyékoltak, nem árulkodnak az alkotói világképről. A legjobbak, Darina Gladišová, Ivan Pavle és Peter Poliág képein is inkább csak a montázs- és sokszorosító eljárásokhoz hasonló technika élvezhető. Az absztrakt foltfestészetet képviseli Stanislav Stankoci és Marcela Záhorová. Képeiken nehéz követni a kompozíciós építkezés vonalát, és még nehezebb valamiféle tartalmat találni (talán csak belemagyarázni lehetne). Marek Trizuljak tájPavol Kuzma: Karosszék képeket fest, alkotásain átértékeli a természeti képet. Egyéniségéhez a groteszk, torzító elemek állnak közel. A torzulás nála kettős szűrés eredménye: a művész megalkotta a figurát, és úgy festi köré a tájat, ahogy azt az ábrázolt emberalak látja. A kép jó, de a tájnak így nincs varázsa. A következő irányzat is jobbára csak formai kísérlet: a mesék és a gyermekek világának megidézése. A mesékben mindig meglepetéseket tartogató utakat járva ábrándozik Jaroslav Novák, aki kifinomult érzékkel fest. Ó és Gály Kati is a gyermekiélekben kutatnak. Gály Kati háromdimenziós alkotásán - térben elhelyezett összetartozó nagyobb és kisebb képek - a harsány, tomboló színek mutatják azt, ahogy a gyermek környezetét látja. Esetleges, szélesen húzott vonalakkal a nagyobb vásznon a felnőtt, a kisebben a gyerek fantáziaképét vetíti ki az alkotó. A szobrokon és a képeken kívül olyan alkotások is szerepeltek a tárlaton, melyek hozzájárulhat(ná)nak közvetlen környezetünk, otthonaink belső tereinek meghittebbé, egyénibbé és impozánsabbá tételéhez, örvendetes, hogy a textilművészek olyan ízléses faliszónyegeket szőnek, melyekhez akár bútort is lehetne (és kellene) tervezni. Jó lenne, ha a sorozatban gyártott kommersz termékek helyett Az út Gondolatok Karol Horák új darabjának előadásáról A jelenkori szlovák drámairodalomban az idősebb drámaíró-nemzedék képviselői (Peter Karvaš, Ján Solovič, Osvald Záhradník és mások) mellett egyre határozottabban hallatják hangjukat és mind nagyobb teret követelnek maguknak a színpadon a fiatalabb nemzedék olyan, csalhatatlan drámaköltői vénával rendelkező tagjai, mint többek között Karol Horák. Emellett feltétlenül megérdemli a színházkedvelő közönség figyelmét az a bátor művészi szándék, mellyel a bratislavai Új Színpad Költészeti Társulata (Poetický súbor) napjaink szlovák dráma- irodalmának korszerű törekvéseit felvállalja. A Költészeti Társulat, annak ellenére, hogy súlyos gondokkal küzd, (már két éve felújítás alatt áll a központi színházépület), az utóbbi esztendőkben az igényes színházi közönség ízlésének is megfelelő, mind eszmeileg, mind művészileg korszerű músordramaturgiát alakított ki. Mielőtt Karol Horák új darabjáról szólnánk, hadd bocsássuk előre, hogy már első, Medzivojnový muž (A törzskapitány) című darabja is nagy sikert aratott, ezt 1984-ben a martini Szlovák Nemzeti Felkelés Színházban állították színpadra. A törzskapitány című, jelkép- és metafora-rendszerre épített (az idén magyar fordításban is megjelenő) darabot mind a közönség, mint a kritika nagy tetszéssel és elismeréssel fogadta. Karéi Horák Az út (Cesta) című új drámáját az évad végén mutatta be az Új Színpad Költészeti Társulata a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Darnica művelődési otthonában. (Mi most a június 29-i reprízelőadásról számolunk be.) A szerző értelmezése szerint a darab az első világháború végéhez kötődik, ám a dráma végső színházi megformálásánál ez a tény ,,nem kell, hogy döntő jelentőséget kapjon“. Ugyanis modellként kezelhető emberi helyzeteket próbál megoldani, a cselekmény a néző elé tárt drámai sorsoknak, az egyes szereplők történetének inkább csak a külső keretét adja. A18 szereplőt felvonultató, sajátos dramaturgiával, mozaikszerűen, több idősík váltogatásának lehetőségét nagyszerűen kiaknázó darabnak voltaképpen négy kulcsfigurája van. Mégpedig Katarína Pohledko- . vá falusi szegényasszony, Lendacký vegyeskereskedő, Rajcup, a segédje és a Rokkant. Karol Horák drámaírói módszerére jellemző a többrétűség, a központi gondolatnak és mondanivalónak szimbólumok és szóképek, képszerű példabeszédek által való megfogalmazása. A nézőnek szánt írói „üzenetét“ e darabjában voltaképpen Katarína sorsában és küzdelmében fejezi ki, a többi figurát mintegy kiegészítésül csoportosítja a főhős, s jelen esetben annak ellenpólusa, Lendacký boltos alakja körül. Életük felvillantásával mintegy kiteljesíti az emberiotthonainkban a kiállításon látottakhoz hasonló minőségű és művészi értékű darabok kapnának helyet. Soňa Pavleová és Danica Tyková nem keres meghökkentő új formákat, nem kíván mély tartalmakat közölni, hanem rusztikus formákból, színekből harmóniát teremt, és arra törekszik, hogy a faliszőnyegek nyugalmat árasszanak. Ľudmila Fintorová ötletes, színes rongyállatkái kedves játékai lehetnek a gyerekeknek. Mariam Valkovi- čová és Albert Smolka ötvösművészek nemesfémek és finoman megmunkált bőrök kombinációjával, aprólékos műgonddal dekoratív ékszereket készítenek. Mária Hajnová és Éva Potfajová puritán formájú üvegtárgyakat - ivópoharakat és tálalásra alkalmas edényeket - kínálnak a harmonikus terítékekhez. Kár, hogy a tárlatról hiányzott a funkcionális és a figurális kerámia. Az ipari formatervezők munkái közül Pavol Kuzma tetszetős, praktikus - fekete műbőrből és fehécre festett fából készült - karosszéke érdemel figyelmet. A tudományhoz hasonlóan az útkeresés a művészetekben is nélkülözhetetlen. Formai kísérletezések alapozzák meg a művészi kifejezés továbbfejlesztését. A szlovákiai képző- és iparművészek legifjabb nemzedéke egy csoportjának bemutatkozását a kísérletező szándék és a változatos formai megoldások alapos ismerete jellemzi. Viszont valamennyiük esetében szükség van az alkotói világkép erősítésére. TALLÓSI BÉLA ség sorsát is képviselő és jelképező Katarína szenvedését. Az emberi gonoszságot és zsarnokságot megtestesítő Lendacký vegyeskereskedő, visszaélve az ínség és háborús idők teremtette szorult helyzettel, a hét gyermekével férj nélkül egymagára maradt Katarínának - arra számítva, hogy úgy sem lesz képes teljesíteni az emberfeletti feladatot - megígéri: megkapja a boltjában heverő liszttel teli zsákok egyikét, ha azt a vállán egymaga fölcipeli a dombtetőn fekvő faluba. Az asszony vállalja a könyörtelen feltételhez szabott, de falubeli asszonytársai által még így is irigyelt „fogadás számba menő“ megpróbáltatást. Ám amikor verejtékezve, a nagy út megtétele közben egész addigi életét emlékképekben visz- szapörgette maga előtt, újra fájdalmasan átélve - s az álnok Rajcup segéd által folyton zavarva - holtfáradtan fölér a zsákkal a dombtetőre, megdöbbenten kell fölfedeznie, hogy a zsákban az annyira áhított liszt helyett, melyből kenyeret szeretne sütni az öt várva váró hét éhes gyermekszájnak, homok van. Lendacký tehát embertelenül becsapta őt. Miután félholtan visszavánszorog hozzá, a szemébe vágja az aljasságát. A férfi a jelenlevők füle hallatára cinikusan újabb ígéretet tesz, hogy csakugyan ad Katarínának egy zsák tiszta lisztet, ha újra nekivág az útnak, fölviszi a zsákot a hegyi faluba. Karol Horák, aki már előző darabjaiban is bebizonyította, hogy ismeri a színpad törvényeit, a színpadi emberábrázolást és sorsok felmutatásának eszközeit, e drámájában is határhelyzetben állítja elénk a főhőst, s a főhős sorsát megvilágító többi szereplőt. Nem véletlenül említettem Katarína sziszifuszi erőpróbáját, ugyanis aki csak egy kicsit ismeri a görög-római mitológiát, mindjárt nyilvánvaló lesz számára, hogy a szerző a darab gondolati magjának, alapötletének keresésekor Sziszüphosz mitológiabeli történetéhez nyúlt vissza. Mi is e történet lényege? Minthogy a hős éles eszével még az istenek gondolatait, sokszor ravasz terveit is ki tudta kémlelni, a csala- finta fóisten és gyanakvó kisebb istentársai Thészeusszal megöletik őt. Amint ismeretes, lelkének büntetése az alvilágban az lett, hogy egy súlyos sziklát kellett egy meredek hegyre felhengerítenie, de az a csúcsról mindig visszazuhant. Vagyis testet-lelket kimerítő és mégis hiábavaló munkát végzett. Nem más ez, mint az alvilági „igazságszolgáltatás“ mítosza. Az alvilági bírák aszerint, hogy hogyan ítélik meg a helyzetet, tehát a saját tetszésüknek vagy nemtetszésüknek megfelelően, örök büntetésre a Tarta- roszba vagy az Elüszion mezejére küldik az árnyakat. Ám itt felmerül a kérdés: bűnös-e Katarína? Nem. Tehát csak egy bűne lehet: az, hogy bátor, okos, aki gyermekeiért, s a sors által neki rendelt férje háborúból való visszatérésében bízva, még harmincnyolc hónapi bizonytalan várakozás után is vállalja a küzdelmet. Tehát azt, hogy hűséges, becsületes és tiszta marad - minden áron. A hatalmaskodáshoz szokott figurákat vajon érdeklik-e az efféle „idejétmúlt“, „kor- és időszerűtlen“, „gyermeteg és naiv“ emberi életkrédók, magatartások?... Sajnos, aligha. A mi megítélésünk szerint mind a szerző, mind pedig a színház emberjobbító szándéka és törekvése fölöttébb időszerű, társadalmilag - de az egyén szempontjából is - rendkívül hasznos. Bízvást megállapíthatjuk, hogy a Költészeti Társulat dramaturgja, Jozef Mokoš szerencsés kézzel választott darabot, a rendező, Martin Kákoš pedig igyekezett mindent megtenni azért, hogy a neves szerző drámája igazi színházi nyelven szóljon a közönséghez. Eva Žiíineková Katarínája, Štefan Kožka m. v. vegyeskereskedője, Michal Suchánek Rajcupja és Ladislav Konrád hadirokkantja hiteles, kellő plaszticitással megformált figuraként hatott a színpadon. A leghitelesebbnek talán Eva Žilineková és Milan Suchánek játékát ítélhetjük, Kožka boltosát túlhaj- tottnak éreztük. Ami a múltat felidéző retrospektív képeket illeti, megítélésünk szerint ezeken mérhető le legjobban, hogy a minél kifejezőbb színpadi produkció érdekében mennyire sikeresen együttműködött a szerzővel a dramaturg és a rendező. Végezetül csupán annyit jegyeznénk meg: kár, hogy a Darnica szűkös „színháztere“ nem adhat igazi lehetőséget a társulatnak egy nagyobb szabású, tehát eleve hatásosabb színházi produkció létrehozásához. KOVESDI JÁNOS EMBER ÉS KÖRNYEZETE
