Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-28 / 176. szám, csütörtök

A forradalmi ideológia tisztaságát meg kell őrizni Fidel Castro beszéde az ünnepi nagygyűlésen (ČSTK) - A Moncada laktanya elleni támadás 35. évfordulója alkal­mából 200 ezres nagygyűlést tartot­tak kedden Santiago de Cubában, amelyen több külföldi vendég is megjelent. így például Heng Sam- rin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, államfő, Tomás Borge nicaraguai belügyminiszter, valamint a CSKP küldöttségének vezetője, Miroslav Slavik, a KB tag­ja, a dél-csehországi kerületi pártbi­zottság vezető titkára. Fidel Castro ünnepi beszédében méltatta 1953 júliusának történelmi jelentőségét és elemezte az azóta megtett utat. A több mint három órás szónoklat bevezető részében leszö­gezte, hogy Santiago tartomány és egyáltalán egész Kuba hatalmas fej­lődésen ment keresztül a forradalom 1959-es győzelme óta. A még jobb eredmények elérése kemény mun­kát, az anyagi és emberi erőforrások jobb kihasználását, a munkaterme­lékenység növelését követeli meg. A jelenlegi időszakban már látni az első gyümölcseit a munkastílus javí­tásának, amelyet Kuba az 1986-os III. pártkongresszus óta bontakoztat ki. Emlékeztetett arra, hogy az új megközelítés rendkívül fontos ab­ban a helyzetben, amikor az ország akut devizahiánnyal küszködik. 1959 óta e téren most a legnehe­zebb a helyzet. Ezért maximálisan ki kell használni a cukortermelés növe­lésének lehetőségeit, s nem utolsó­sorban növelni a turistaforgalmat. Mint mondotta, hozzávetőleg azonos időszakban mint Kuba, más szocialista országok is intenzíven hozzáláttak gondjaik megoldásához. Kijelentette, hogy ebben a folyamat­ban Kubának nem szabad mechani­kusan átvennie az ő módszereiket. Visszautasította a szocialistaellenes erők azon törekvését, hogy éket ver­jenek Kuba és a Szovjetunió közé, azt állítva, hogy a két országban zajló folyamatok módszerei nagyon különböznek. Kuba és a Szovjetunió között teljes az egyetértés - szögez­te le Castro. A forradalom túlélése alapvető feltételének nevezte a forradalmi ideológiai tisztaságának a megőrzé­sét. Ha megtámadnak bennüket, ne­künk kell megvédenünk magunkat, senki nem jön majd kívülről a segít­ségünkre, nem azért mert nem akar, hanem azért, mert nem lehet - tíz­ezer kilométernyire vagyunk a szo­cialista tábortól. Ezért nem kokettálhatunk a kapi­talizmussal, amely megpróbál ideo­lógiailag gyengíteni és leszerelni minket, hanem Marx, Engels és Jó­sé Marti tanításához kell tartanunk magunkat. A továbbiakban hangoztatta, hogy a múlt tévedéseinek és hibái­nak kijavításában a kommunista párt játszik döntő szerepet. Beszédének zárórészében az an­golai helyzettel foglalkozott, ennek az afrikai országnak Kuba már 1975 óta nyújt segítséget függetlenségé­nek és területi egységének megvé­déséhez. A múlt év végén anélkül, hogy ebben Kubának része lett vol­na, Angolában kritikus helyzet ala­kult ki, amely veszélyeztette az or­szág önállóságát. Ezért Kuba eleget tett a luandai felkérésnek és megerősítette Ango­lában állomásozó csapatait, ame­lyek aztán az angolai népi erőkkel közösen visszaverték a dél-afrikai egységek támadásait. Ennek ered­Innovációs Célbank alakult Leningrádban (ČSTK) - Leningrádban 14 nagy ipari vállalat, tudományos kutatóintézet és tár­sadalmi szervezet - beleértve a felfede­zők és újítók országos társaságát - meg­alapította az Innovációs Célbankot. A Szovjetunióban a maga nemében első ilyen pénzintézet feladata az lesz, hogy összefogja a tudományos-műszaki újdon­ságok, hatékony technológiák kifejleszté­séhez, valamint a szovjet technika konku­renciaképességének növeléséhez szük­séges pénzeszközöket. A perspektivikus ötletek és újdonságok kiválasztásával kü­lön szakértői csoport foglalkozik. A bank Burma Személyi változások (ČSTK) - U Sein Lwint, a Burmái Szocialista Program Párt KB végrehajtó bizottságának új elnökét választották meg tegnap a parlament Rangunban megtar­tott rendkívüli ülésén az ország államfőjé­vé. U San Yut váltotta fel ebben a tiszt­ségben. A parlament Tyjo Tin tábornokot, az eddigi hadügyminisztert nevezte ki az államtanács elnökévé. A burmai rádió közölte: a kádercserék keretében leváltották U Maun Maun Ko kormányfőt, valamint Mjin Maun államü­gyészt is. az állami intézetek garanciái alapján ad hiteleket. Fiókokat nyithat a Szovjetunió más városaiban és külföldön is, a hitelt devizában is nyújthatja, s ha kevés saját pénzeszközzel rendelkezik, akkor felve­het másoktól, többek között külföldi ban­koktól hiteleket. Ezen túlmenően saját (közös) vállalatokat is alapíthat. Érdekes­ségként még megemlítjük, hogy az új bank első ügyfele Viktor Barkman 50 éves feltaláló és csoportja. Ók 2 millió rubeles hitelt vettek fel. (ÓSTK-felvétel) ményeként a délvidéken megváltoz­tak az erőviszonyok, mégpedig An­gola és Kuba javára. Mint a legfel­sőbb kubai vezető mondotta, ennek ellenére nem a katonai győzelem volt a fontos, hanem továbbra is az igazságos politikai rendezést szor­galmazzák. Az azóta folytatott tár­gyalások nagymértékben előreha­ladtak ebben az irányban. Reális lehetőség van arra, hogy sikerül a mindenki számára elfogadható ki­indulási pontokat megtalálni, s ezek szavatolják majd Angola biztonságát és Namíbia függetlenségét. Az ilyen átfogó megoldás keretében Luanda és Havanna kész arra, hogy a kubai egységeket fokozatosan, teljes mér­tékben kivonják Angolából - szö­gezte le Castro. Marcos hazatérhet? (ČSTK) - Ferdinand Marcos, a Fü­löp-szigetek egykori elnöke, aki 1986 óta emigrációban él az Egyesült Államokban, kedden megerősítette, hogy tárgyaláso­kat folytat hazatérésének lehetőségéről. Marcosnak állítólag vissza kellene fi­zetnie azt az ötmilliárd amerikai dollárt, amit az ellene emelt vádak szerint az államkasszából tulajdonított el. A volt el­nök ezt tagadta. Amerikai források szerint Marcos ha­zatérésének az lenne a feltétele, hogy támogatni fogja Corazon Aquino kormá­nyát és tartózkodni fog a politikai tevé­kenységtől. Politikai kommentátorok rá­mutatnak, hogy Marcos azért igyekszik kompromisszumot kötni és azért sürgeti hazatérését, mert az Egyesült Államok­ban befagyasztották bankbetétjeit. Kiemelték a japán halászhajó roncsait (ČSTK) - A japán mentőszolgálat tegnap egy hatalmas úszódaru se­gítségével 50 méteres mélységből a felszínre emelte a Fudzsi Maru halászhajó roncsát. A hajó a Tokiói­öbölben szombaton összeütközött egy tengeralattjáróval, majd elsül­lyedt. A roncsok között további tíz holt­testet találtak. Ezzel 19-re nőtt az áldozatok száma. Tizenegy embert eltűntnek nyilvánítottak és valószí­nű, hogy ók is életüket vesztették. Tizennyolc utast sikerült megmen­teni. A japán sajtó szerint a Fudzsi Maru a Csendes-óceán, míg a Na- dasio tengeralattjáró a 3 km-re levő Jokoszuka támaszpont felé tartott. A szabályok szerint a víz felszínén úszó tengeralattjárónak kellett volna kitérnie. A japán sajtó és televízió amiatt is bírálta a Nadasio parancs­nokát, hogy csak 21 perccel az összeütközés után tájékoztatta a parti őrséget. Hírek terjedtek el arról, hogy Ka- vara Cutomu hadügyminiszter, aki a katasztrófáért vállalta a felelőssé­get, lemond tisztségéről. Ez jelenleg nem valószínű, mivel Kavarát bízták meg a szerencsétlenség okainak ki­vizsgálásával. A BKP KB ülésének margójára Tartalmas és nyílt országos vita Nagy érdeklődés kísérte a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának múlt heti plenáris ülését, amely a szellemi szféra átalakításá­val foglalkozott. Az ülést megelőző hónapokban ugyanis össznépi vita folyt arról a négy fontos dokumen­tumról, melyeket a plénumülés az említett téren való átalakítás alapja­ként hagyott jóvá. Országos vita folyt Todor Zsivkovnak a BKP KB Politikai Bizottságában a tudomá­nyos front átalakításának egyes problémáiról és feladatairól, a kultú­ra terén való átalakítás fő irányairól kifejtett eszmefuttatásairól és arról a dokumentumról, amely az oktatási reform folytatását elemzi. A központi bizottság ezeket az anyagokat mint a tudomány, az oktatás és a kultúra dolgozói közelgő kongresszusai elő­készítésének platformját fogadta el. Valóban figyelmes, össznépi vita folyt az említett dokumentumokról. Csak a Rabotnicseszko Delo napi­lap több száz levelet kapott, s ha­sábjain 267 cikk és állásfoglalás, számos bíráló vélemény jelent meg. Más tömegtájékoztató eszközök is teret adtak a párttagok és a párton- kívüliek tartalmas, nyílt és elkötele­zett párbeszédének. Mint azt Jordan Jotov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a központi bizottsági ülésen mondott nyitóbeszédében hangsú­lyozta, a vitában ellentétes álláspon­tok is felmerültek. A fontos azonban az, hogy mindezeket a kiegészítésre vagy változtatásra tett javaslatokat az az őszinte törekvés vezérelte, hogy áthidalják a lazaságokat, a tu­dománynak, a kultúrának és az ok­tatásnak biztosítsák azt a pozíciót, amely lehetővé teszi számukra, hogy eleget tegyenek a bolgár társa­dalom átalakítása történelmi felada­tában rájuk háruló szerepnek. Hasonló szellemben zajlott a vita a BKP Központi Bizottságának ülé­sén. A résztvevők nagyra értékelték a dokumentumtervezetek előzetes közzétételét, a kialakult vitát az új politikai tapasztalatok iskolájának nevezték. Hangsúlyozták: a vita le­hetővé tette, hogy a társadalmi élet e területén tevékenykedő pártszer­vezetek munkájában feltárta az új realitásokat. Ez a vita nemcsak szel­lemében és stílusában volt újszerű, hanem tartalmában is. Próbatétel volt egyben, s a legfontosabb az, hogy megmutatta: támogatást élvez a párt irányvonala. Lehetővé tette, hogy széles körben kifejezésre jus­son mindaz az új és értékes, ami a párt kollektív gondolkodásában és minden pártszervezetben születő­ben van. A vita során a hangsúly az em­berre került, aki a fő tényezője an­nak a szükséges fordulatnak, amelynek be kell következnie a tár­sadalomban a kultúra és a szellemi munka irányában. A nyolcvanas évek elején ezen a területen hibák történtek, a bírálatnak ezek áthidalá­sához kell vezetnie, nem pedig az elért értékek elutasításához. Ehhez szükség van a pártszervezetek éle­tének sokoldalú megújítására is, mi­vel a pártszervek tevékenysége nem nélkülözheti a gondolkodás, a hoz­záállások új formáit, až új munkastí­lust és -módszereket. Az ülésen hangsúlyozták, a szervezeteknek meg kell tanulniuk dolgozni a véle­mények szocialista pluralizmusa, a fokozott nyilvános tájékoztatás, valamint a művészek és a szellemi szféra dolgozói növekvő aktivitásá­nak feltételei között. A vitában felszólalók közül sokan mutattak rá arra is, milyen jelentősé­ge van a szocialista önigazgatás­nak, mint a nép hatalmas intellektu­ális potenciálja teljes kihasználása és a tehetségek érvényesülése leg­demokratikusabb eszközének. Egy­ben lehetőséget nyújt az alkotó kol­lektíváknak arra, hogy önállóan old­ják meg a társadalom alapvető szo­ciális-gazdasági és kulturális-nevelő feladatait. Támogatták azt a gondo­latot is, hogy a dolgozókollektívák működjenek együtt a kulturális és tudományos intézményekkel, s ez utóbbiak tevékenységét részben a gazdasági szervezetek finanszí­rozzák. Megállapították, véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a szellemi szféra finanszírozására csak a megmaradt eszközöket for­dítsák, s változtatni kell azon a né­zeten is, hogy mindenről az állam­nak kell gondoskodnia, mindent az államnak kell pénzelnie. A KB-ülés résztvevői úgyszintén hangsúlyozták a társadalom további demokratizálásának feladatát, meg­különböztetett jelentőséget tulajdo­nítottak eközben a nyilvános tájé­koztatásnak, amely rendkívül érté­kes eszköze a negatív jelenségek elleni harcnak. Ezen a téren fontos szerep hárul a tömegtájékoztató eszközökre. Tevékenységük javítá­sára több konkrét javaslat hangzott el. Időszerű a tudományos véle­ménycserék és alkotó viták kérdése is, mivel ezek gyakorta új felismeré­sekhez vezetnek. Sok szó esett a szellemi szféra irányítási struktúrájának megváltoz­tatásáról, anyagi-műszaki bázisá­nak további tökéletesítéséről. Sok értékes javaslat hangzott el az egyes dokumentumok konkrét pon­tosítására. Ami például a tisztségek időtartamának korlátozását illeti, megállapították, hogy ez különösen a szervező tisztségekben időszerű. A Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága ülésének vitája részletes képet rajzolt az ország szellemi szférája egyes területeinek helyzetéről, sok értékes elemmel já­rult hozzá gazdagításához. Hang­súlyt helyeztek arra is, hogy a ma­gas fokú professzionalizmushoz lét­rehozzák a gazdasági normatívákat és a megfelelő feltételeket. Megnyil­vánult az a törekvés, hogy véget vessenek a monopolizmusnak és a szellemi szférában növeljék min­den dolgozó, elsősorban a kommu­nisták felelősségét e terület további fejlesztéséért. (6) nPABfíA ÚJ szú ,388. VII. 28. Egy kis kazah faluba, Szariozek- ba utazott tegnap a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták fel­számolásával megbízott operatív csoport. Sztanyiszlav Petrenko, a szovjet szárazföldi erők ezredese, a felszámolással foglalkozó központ parancsnoka, aki e csoportot vezeti, elmondta: augusztus elsején, ponto­san délben látnak hozzá az SS 22- es és SS 23-as rakéták megsemmi­sítéséhez. A Moszkovszkije Novosz- tyinak adott nyiatkozatában kijelen­tette: „35 éve szolgálok a hadsereg­ben, s mindig arra tanítottak, hogy vi­gyázzak a fegyverekre. Most először fogom őket megsemmisíteni. Nem is olyan régen még Csehszlovákiában és az NDK-ban részt vettem az ilyen rakéták hadrendbe állításán. Beis­merem, nem vártam volna, hogy minden ennyire megváltozik. Azon­nal megkezdtük a felszámolásra az előkészületeket, amint a szerződést aláírták. A szovjet fegyveres erők vezérkara mellett ez év januárjában létrehozták a nukleáris veszély csökkentésére szolgáló központot. Azoknál az erőknél pedig, amelyek a közepes és rövidebb hatótávú ra­kétákkal vannak felszerelve, létre­hozták a megsemmisítéssel foglal­kozó központokat.“ Petrenko ezredes a továbbiakban elmondta, hogy a kazah faluban a felszámolást a szárazföldi erők hajtják végre az indítóállásokat és a szállítóeszközöket egy Minszk melletti faluhoz közel semmisítik meg. „Az emberek általában azt kép­zelik, hogy a rakéták megsemmisí­tése egyszerű, de a valóságban na­gyon bonyolult műveletről van szó, amely komoly műszaki tudást igé­nyel a személyzet minden tagjától. Korábban begyakoroltuk az egé­szet, most már minden készen áll, csak hozzá kell látni. Másfél év alatt 238 indítóállást, 150 szállítóeszközt, 957 harci és 311 gyakorlórakétát kell megsemmisítenünk.“ (ČSTK) A társadalomtudományok növekvő szerepe A társadalomtudományok lénye­ges átalakításának, a dogmatizmus felszámolásának szükségességére mutatott rá tegnapi vezércikkében a moszkvai Pravda, amely a társa­dalomtudományok egyre növekvő szerepét elemezte. Az átalakítás időszakában fontos, hogy a társadalomtudományok job­ban közeledjenek az élethez. A tu­dósok alkotókészségétől, objektivi­tásától, kutatásaik elfogulatlanságá­tól függ nagymértékben az ország egész intellektuális és szellemi po­tenciáljának az aktivizálása. A szo­cializmus megújulásának elkerülhe­tetlen feltétele ez. A lap hangsúlyozza: a tudósok munkájának a szovjet társadalom fejlődéséről szóló egységes koncep­ció kidolgozására kell összpontosul­nia. Ehhez napjainkban kedvező a helyzet. A párt ösztönzi az alkotó útkeresést a társadalomtudomá­nyokban, s a hozzájuk való viszo­nyulás radikális megváltoztatására törekszik. Eltörölték a szociális-gaz- dasági és politikai jellegű statisztikai adatok kihasználására vonatkozó indokolatlan korlátozásokat, köny- nyebben hozzá lehet jutni a levéltári anyagokhoz. Ennek ellenére mind a mai napig lehet találkozni olyan esetekkel, amikor figyelmen kívül hagyják a tudományos megismerés eredményeit. Ennek következmé­nyei károsak mind a társadalomra, mind pedig magára a tudományra nézve. A gazdaság radikális átalakítása egy egész sor új kérdést vet fel, s ezekre a politikai gazdaságtannak választ kell adnia. Az e tudo­mányággal foglalkozók nagy felelős­séggel tartoznak a társadalomnak azért, hogy az emberek helyesen értsék a megtett utat. Esetenként teljesen új módon kell közelítenünk a marxizmus-leninizmus klassziku­sainak a különböző folyamatokkal és jelenségekkel kapcsolatos néze­teihez. Úgyszintén itt az ideje, hogy ismét a figyelem homlokterébe ke­rüljenek a gazdasági viszonyok reá­lis szubjektumai, hogy elemezzék ezek érdekeit és szükségleteit, az emberek gazdasági tevékenységé­nek motiváltságát. A gazdaságtudo­mánynak választ kell adnia az alap­vető kérdésekre, így például arra, miként lehet összehangolni a szo­cialista tervgazdálkodás elveit az egyén és a kollektíva érdekeivel, szocialista alapokon kell meghatá­rozni a fejlődés mozgatóeróit, meg­lelni a gazdasági, tudományos-mű­szaki és szociális fejlődés hatékony ösztönzőit. A Pravda végezetül rámutat, hogy a társadalom figyelmének közép­pontjába került a történelemtudo­mány, főleg a párttörténet. Nemcsak a tudományos munkákban, hanem a publicisztikában, a szépirodalom­ban is mind többet foglalkoznak a történelmi kérdésekkel, leküzdjük a vulgáris szociologizálást, megkez­dődött a „fehér foltok“ kitöltése. A jövő hétfőtől: Rakétamegsemmisítés

Next

/
Oldalképek
Tartalom