Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-01 / 153. szám, péntek

c£ž9žzz ' g /$$ V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Végre itt a nyár,.. Már alig vártuk, hogy a nap sugarai erőteljesebben felmelegít­sék a levegőt, a földet, a vizeket, a tanulók azt számlálták, mikor zárulnak be az iskolák kapui, hogy kimondhassuk, végre itt a nyár, a pihenés, a szabadságok ideje. A legtöbb családban már eldöntötték, hová mennek üdülni. Van, akiket más országok, idegen tájak megismerése vonz, vannak, akik a hűsítő tengerek mellett el­töltött napokat tartják a legideáli­sabb kikapcsolódásnak. Termé­szetesen azoknak, akik az itthon- maradást választják, sem kell minden romantikáról lemondani­uk, hiszen hazánk természeti szépségeiben is érdemes gyö­nyörködni. A télen hótakaróval borított hegyeink nyáron is kelle­mes pihenőhelyek, fürdővárosa­ink és a strandok pedig várják a nyári sportok szerelmeseit. Megszoktuk már, hogy különö­sen nyáron, külföldi turisták száz­ezrei jönnek hozzánk, hogy meg­ismerkedjenek tájainkkal, az itt élő emberekkel, velünk. Tehát a vendégvárásra is fel kell készül­ni. Ez évek óta nem kis feladat elé állítja az idegenforgalommal fog­lalkozókat, akiknek legfontosabb tennivalójuk a körültekintő, szín­vonalas vendéglátás megszerve­zése és lebonyolítása. Egyáltalán nem lehet számukra (és számunk­ra sem) közömbös, hogy az esz­tendőnként Szlovákiába látogató 6 millió turista, akik nagy része épp nyaranta tartózkodik rövi- debb-hosszabb ideig nálunk, ho­gyan érzi magát, milyen élmé­nyekkel távozik tőlünk, s az sem mindegy, visszatér-e még hoz­zánk. Az elmúlt idényben Szlovákia 875 szálláshelyén összesen 146 537 hely - ebből 52 742 állan­dó és 93 795 sátortáborokban- állt a kirándulók rendelkezésére. Annak ellenére, hogy a kapacitás 1970 óta több mint kétszeresére növekedett, s hogy csupán tavaly további 9000 székkel gyarapodtak a vendéglátóipari egységek, még mindig nem tudjuk teljes mérték­ben kielégíteni a hazai és a külföl­di turisták igényeit. De nem csu­pán a mennyiségről van szó, ha­nem a minőségről is. Az idegen- forgalommal kapcsolatos szolgál­tatásaink színvonala még sok kí­vánnivalót hagy maga után. Még mindig nem sikerült megtanul­nunk a szíves vendéglátás vala­mennyi fortélyát. Nem feledkez­hetünk meg arról, hogy a szállá­son - a tisztasággal és a higiéniá­val kapcsolatos problémáknak egyáltalán nem szabadna előfor­dulniuk - és az étkeztetésen kívül- ennél viszont a választéknak, a minőségnek, a hozzáférhető­ségnek kell elsődleges szempont­ként érvényesülnie - egyebek is kellenek a színvonalas turistafor­galomhoz. Szükség van a megfelelő tájé­koztatásra, a vonzó sport- és kul­turális programok megszervezé­sére, de a lakossági szolgáltatá­sok széles skálájának is az utazók igényeihez kellene alkalmaz­kodnia. Tény: az alapvető anyagi-mű­szaki felszereltség nélkül ma már aligha lehet határainkon túl is elismert idegenforgalmunk. Egy­ről viszont nem szabad megfeled­kezni: a hozzánk érkezők elsősor­ban a köivűlíen kapcsolataik, észrevételeik alapján alkotnak ró­lunk, hazánkról véleményt. Vala­mennyi turistaközpont dolgozójá­nak és az idénymunkára felvett fiataloknak is ezt kellene szem előtt tartaniuk. DEÁK TERÉZ Az SZKP 19. országos konferenciájának 3. napja A politikai irányvonalat a nép és a szocializmus érdekében kell végrehajtani (CSTK) - A Kreml Kongresszusi Palotájában tegnap a délelőtti órák­ban kezdte meg harmadik munka­napját az SZKP 19. országos konfe­renciája. A küldöttek folytatták a vitát arról a beszámolóról, amelyet Mihail Gorbacsov főtitkár a keddi nyitóülé­sen terjesztett elő. Egyébként a kon­ferencia első két munkanapján összesen 24 küldött szólalt fel, s mint tegnap közölték, további 206- an jelezték, hogy szót kérnek a ta­nácskozáson. Még szerda délután szólalt fel Szűrén Arutyunyan, az örmény KP KB első titkára. Tolmácsolta, hogy az örmény kommunisták elégedetle­nek az átalakítás menetével a köz­társaságban, s határozottan bírálta a gazdasági és a szociális szféra fogyatékosságait. Mint mondotta, a kommunisták tudatosítják, hogy puszta bírálattal nem lehet javulást elérni. A változások megvalósítása érdekében világos és konstruktív koncepcióra van szükség. Arutyu­nyan megállapította: a karabahi ese­ményeket követően Örményország­ban mindeddig nem sikerült normali- zálni a helyzetet. A gondok évtize­deken keresztül halmozódtak és robbanásszerű megnyilvánulások­hoz vezettek. Leegyszerűsítettnek nevezte azokat az állításokat, hogy a zavargásokat a szélsőséges erők robbantották ki, a nemzetiségi kap­csolatokat ugyanis állandóan figye­lemmel kell kísérni. Nem engedhető meg az elhamarkodottság, az admi­nisztratív beavatkozás. A problémá­Mihail Gorbacsov, Andrej Gromiko és Nyikolaj Rizskov az elnökség­ben (Telefoto: ČSTK) kat demokratikusan, alkotmányos alapon kell megoldani. Jefrem Szokolov, a Belorusz KP KB első titkára azokkal szállt vitába, akik úgy ítélték meg, hogy az átala­kítás nem folytatódik. Jurij Bonda­rev, az OSZSZSZK írószövetsége vezetőségének alelnöke az átalakí­tás erkölcsi erőforrásairól és azok társadalmi kihatásairól beszélt. Ha­tározottan fellépett az irodalmi folyó­iratokban kialakult helyzet ellen, a lapok ugyanis egymást bírálják. Szerinte az ilyen negatív hatással van az ifjú nemzedékre. Ivan Po- loszkov, a krasznodari határterület Közlemény a szövetségi kormány üléséről (ČSTK) - A Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság kormánya tegnapi ülésén megismerkedett a KGST végrehajtó bizottsága 1988. május 17-e és 19-e között Moszkvában megtartott 127. ülésének eredmé­nyeivel, s jóváhagyta a csehszlovák küldöttségnek a tanácskozáson kö­vetett eljárását. A kormány jelentést tárgyalt meg a KGST - amint ezt már bejelentet­ték - július 5-e és 7-e között Prágá­ban tartandó 44. ülésszakának elő­készületeiről. A tanácskozásra Csehszlovákia képviseletében kül­döttséget nevezett ki, amelynek ve­zetője Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök. Megvitatta és jóváhagyta a cseh­szlovák küldöttség által e KGST- ülésszakon követendő eljárás elveit, Áttekintették a tájékoztatáspolitikai együttműködést (ČSTK) - Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Mu Quingot, az Új Kína hírügynökség vezérigazgató­ját. A baráti találkozón a két ország népének életével és munkájával kapcsolatos információk cseréjének további bővítéséről, valamint a Csehszlovák Sajtóiroda és az Új Kína hírügynökség által kifejtett tájé­koztatáspolitikái együttműködés új formáinak érvényesítéséről tanács­koztak. A fogadáson részt vett Ottó Ömölik, a CSKP KB osztályvezető­je, Otakar Svérčina, a Csehszlovák Sajtóiroda központi igazgatója és Vang Szing-Ta, a Kínai Népköztár­saság csehszlovákiai nagykövete. s meghallgatta az e találkozó politi­kai és szervezési előkészületeiről szóló jelentést. A kormány a továbbiakban foglal­kozott a mezőgazdasági és az élel­miszeripar gazdasági mechanizmu­sa komplex átalakításának terveze­tével, amely a jövő év január 1-vel lép hatályba, valamint a szövetségi kormány által a mezőgazdasági és az élelmiszeripari állami vállalatok az egységes földmüves-szövetke- zetek és a közös vállalatok pénz- gazdálkodásáról elfogadandó tör­vényerejű rendelet tervezetével. Mindkét tervezet a csehszlovákiai gazdasági mechanizmus átalakítá­sának alapelveiból indul ki. A ja­(Folytatás a 2. oldalon) pártbizottságának első titkára a be­számolóval foglalkozva azt húzta alá, hogy az átalakítás helyes irány­ban halad, s hogy az emberek hisz­nek benne. Mindeddig azonban nem sikerült őket aktivizálnunk - mon­dotta. Viktor Mironyenko, a Komszo- mol KB első titkára síkraszállt azért, hogy a központi szervekben több fiatal kapjon helyet. Szerinte a Kom- szomol a vártnál lassabban lábal ki a válság előtti helyzetből, amelybe a nyolcvanas évek első felében ke­rült. Figyelmeztetett arra is, hogy az ifjúság körében tapasztalható szoci­ális feszültségek nem enyhülnek. Vlagyimir Kabaidze, az ivanovi szerszámgépgyár vezérigazgatója a vállalatok és minisztériumok kö­zötti kapcsolatokat elemezte. Borisz Pugo, a Lett KP KB első titkára arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1988. július 1. XLI. évfolyam 153. szám Ára 50 fillér Üdvözlő távirat (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókí­vánságait Sztipe Suvarnak a Ju­goszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének elnökévé történt megválasztása al­kalmából. Kifejezi azt a meggyőző­dését, hogy Csehszlovákia Kommu­nista Pártja és a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége közötti kapcsola­tok tovább fejlődnek és bővülnek a két szocialista ország népei közti hagyományos barátság, a világbéke és a szocializmus ügye javára. Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Straub F. Brúnónak a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének megválasztása alkalmából. Alois Indra, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban gratulált Stadin- ger Istvánnak a Magyar Népköztár­saság Országgyűlésének elnökévé történt választása alkalmából. Avatóünnepség (ČSTK) - Lezajlott tegnap a szlo­vák fővárosban, a Szakszervezetek Házában a CSKP KB Politikai Főis­kolája bratislavai kara végzettjeinek, valamint a társadalom- és politikai tudományok új doktorainak és kan­didátusainak avatóünnepsége. Je­len volt: Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titká­ra, Ladislav Sádovský és Ján Šváb, az SZLKP KB osztályvezetői s más vendégek. Beszédében Jozef Bobok, a kar dékánja kifejezte azt a meggyőző­dését, hogy a végzettek a gyakorlat­ban továbbadják elméleti ismeretei­ket, s tovább tanulják a dolgozók vezetését, nevelését és szervezé­sét. Hangsúlyozta, hogy a párt szá­mít politikai érettségükre, forradalmi lendületükre és áldozatkészsé­gükre. BEFEJEZŐDÖTT A BÉCSI TÁRGYALÁSOK 45. FORDULÓJA A NATO-országok ezúttal sem voltak hajlandóak a realisztikus kompromisszumra (ČSTK) - Bécsben tegnap befeje­ződött a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások 45. fordulója. Ismét eredménytelenül, mert a NATO-országok nem voltak hajlandók a realisztikus kompro­misszumokra. Ludék Handl csehszlovák kül­döttségvezető a tegnapi plénumülé­Ülést tartott a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksége A jogi nevelés és propaganda feladatairól (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége Ignác Janáknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának, a Szlovák Nemzeti Front KB elnökének vezetésével. Bevezetőben a résztvevők üdvözölték az SZKP 19. országos értekezletét, amelyen Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitká­rának beszédében és az eddigi vita során ösztönző javaslatok hangzottak el a szovjet társadalom átalakításával és demokratizálásával kapcsolatban. A továbbiakban az elnökség je­lentést vitatott meg arról, hogyan járulnak hozzá a Szlovák Nemzeti Front szervei és szervezetei az em­berek jogtudatának megszilárdítá­sához és az antiszociális tevékeny­ség elleni harcra neveléséhez. Nagyra értékelte azokat az erőfeszí­téseket, amelyek a jogi nevelés és propaganda feladatainak teljesítése céljából történtek. Megállapította, hogy az elért eredmények ellenére nem lehetünk elégedettek a jogi ne­velés hatékonyságával, mert a la­kosság egy része továbbra is kö­zömbös munkahelyi és állampolgári kötelességeinek teljesítése iránt. Még mindig gyakoriak a gazdasági bűncselekmények, a társadalmi tu­lajdon fosztogatása, a gazdasági és a technológiai fegyelem megszegé­se. E negatív jelenségek felszámo­lása érdekében javítani kell az ellen­őrzést és a megelőzést, el kell mé­lyíteni az együttműködést a bűn­üldöző szervekkel, s évente értékel­ni kell a jogtudat fejlesztéséhez való hozzájárulást és az antiszociális te­(Folytatas a 2. oldalon) sen elmondta, a Varsói Szerződés országai a jövendőbeni összeurópai tárgyalásokkal összefüggésben igyekeztek megmagyarázni a ha­gyományos leszereléssel kapcsola­tos elvi álláspontjukat. A szocialista országok véleménye szerint a fő cél a katonai konfrontáció csökkentése, a végső cél pedig a katonai erők csökkentése mindkét oldalon, még­pedig a védelemhez szükséges ész­szerű szintre. A váratlan támadás veszélyének felszámolásával kapcsolatos erőfe­szítéseket jellemezve a csehszlovák diplomata emlékeztetett arra, hogy ezzel teljesen összhangban van a Jakeš-terv, amely a VSZésaNATO érintkezési vonalán egy bizalmi, biz­tonsági és jószomszédi övezet meg­teremtését célozza. A most véget ért 45. forduló során a szocialista or­szágok keresték a reális és kiegyen­súlyozott megoldási módokat mind a feltételezett megállapodás tartal­mát, mind az ellenőrzést illetően. Handl leszögezte: a tárgyalásokon csak a két fél kezdeményező lépései­nek alapján lehetne megváltoztatni a helyzetet. Jozef Šesták, a csehszlovák küldöttség szóvivője azt húzta alá, hogy a szocialista országok a fegy­veres erők és fegyverzetek minden összetevőjében készek az aszim­metriák felszámolására. A 46. forduló szeptember 29-én kezdődik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom