Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1988-06-29 / 151. szám, szerda
Mihail Gorbacsov előadói beszéde (Folytatás a 3. oldalról) megmaradtak az elöregedett árak és a forráselosztás korábbi centralizált módszerei. Sok minden megmagyarázható ezzel is. Sok minden, de távolról sem minden. A keletkezett nehézségeket jelentős mértékben a meggyökeresedett gazdálkodási sztereotípiák okozták, továbbá az a törekvés, hogy fennmaradjanak a gazdaságirányítás megszokott utasításos-adminisztratív módszerei, valamint az, hogy a vezetők egy része ellenállást tanúsít minden újjal szemben. Sok esetben találkozunk az olyan közvetlen kísérletekkel is, hogy kiforgassák a reform lényegét és az új irányítási formákat régi tartalommal töltsék meg. A minisztériumok és a hatóságok gyakorta eltérnek a vállalati törvény betűjétől és szellemétől, tehát amint azt számos gazdasági szakember beismeri, a törvény távolról sem érvényesült teljes mértékben. Éppen erről tanúskodnak a vállalatok idei tervének kidolgozása során szerzett tapasztalatok, amikor is az állami megrendelések formájában gyakorlatilag a termelés volumenére vonatkozó kötelező feladatok korábbi rendszere maradt meg. Ez nem más, mint a minisztériumok önkénye, a nem megfelelő ellenőrzés eredménye, s néha az állami tervbizottság és a minisztertanács állandó szervei is az ó pártjukat fogják. És már teljesen megengedhetetlen az a helyzet, amikor a vállalatokat az állami megrendelésekkel olyan termékek gyártására kényszerítik, amelyek iránt a fogyasztók részéről nincs kereslet. Csak azért kényszerítik erre őket, hogy biztosítva legyen a mennyiség. Ilyen diktátumot alkalmaztak például az olyan nagy kollektívákkal szemben, mint az Uralmas, az ALTAJSZELMAS, a kurgani traktorgyár, a bakui autóabroncsgyár, nem beszélve a közepes és kis vállalatok sokaságáról. Hányán vannak nálunk olyanok, akik hűen szolgálják őfelségét, a mennyiséget. Bizonyára nem kell bizonygatni, hogy ez alapjában véve ellentmond a reform értelmének, hogy ez egyet jelent azoknak az irányítási módszereknek a megőrzésével, amelyek gazdaságunkat zsákutcába vezették. Most már talán mindenki számára világos, hogy nincs és nem lesz visszatérés az előző módszerekhez. Ennek ellenére azonban ma is néha hallani olyan véleményeket, miszerint, ha a vállalatot nem „nyomná a ten/", akkor állítólag nem törekedne a gazdasági mutatók javítására. Első pillantásra úgy tűnik, hogy van ebben egy porszemnyi igazság, ám a valós élet mást bizonyít. Csak egy tényt hozok fel. Sokan attól tartottak, hogy a vállalatok jogainak bővítése és a direktív mutatók körének a leszűkítése a tervmutatók csökkentéséhez és ahhoz vezet, hogy felül kell vizsgálni az ötéves terv feladatait. A teljes önelszámolásra átállt ipari vállalatok által az idei évre tervezett bruttó nyereség valóban 4,5 milliárd rubellel alacsonyabb volt az irányszámoknál. A régi módszerek néhány lázas híve rosszindulatúan dörzsölte a kezét: nézzétek csak, mihez vezet, ha kizárólag a gazdasági eszközökben és ösztönzőkben igyekszünk bízni. És hogyan nézett ki mindez a gyakorlatban? Ezek a vállalatok az év első öt hónapjában nyereségtervüket 2,5 milliárd rubellel lépték túl. A teljes önelszámolás szerint dolgozó kollektívákban a nyereségnövekedés 12,8 százalék volt, miközben a régi módon dolgozó vállalatoknál ez az arány 10,2 százalékot tett ki. Ugyanakkor fontos, hogy a nyereségnövekedést mindenekelőtt az önköltségek és az anyagráfordítások csökkentésével érték el. Egyenesen megmondom, hogy ez az eredmény az utóbbi időben gazdaságunk számára teljesen szokatlan. Megérdemli, hogy figyelmesen és sokoldalúan elemezzük. Mit lehet erről elmondani? A gazdasági mechanizmusban eddig nyilván nem jöttek létre a hatékony ösztönzők ahhoz, hogy a vállalatok elfogadják a magasabb tervfeladatokat. Ezen is el kell gondolkodnunk. Csakhogy számunkra, elvtársak, mégiscsak a végeredmény a fontos. És ha hatni kezdett a gazdasági mechanizmus és ha a reális eredmények javítását biztosítja, éppen ez az, amire szükségünk van. Tanulságos lecke ez! A tervező szerveket végre rá kell bírnunk arra, hogy gyökeresen felülvizsgálják a tervezéshez való hozzáállásukat és a ,,terv általi nyomásról" a gazdasági eszközökre és ösztönzőkre helyezzék át a súlypontot. A tapasztalatok azt mutatják elvtársak, hogy a gazdasági reform alakulása megköveteli az SZKP KB és a kormány szüntelen figyelmét. Be kell ismernünk, hogy az állami megrendelés gondolatának elferdítését későn vettük észre. A beérkező jelzések nem voltak kellőképp komolyak, és késtek. Most igyekszünk helyrehozni ezt a hibát. A legközelebbi időben a kormány külön határozatot hagy jóvá az állami megrendelések alkalmazásának módjáról. A dolgozókollektívák és az irányító szervek figyelmének középpontjában álltak a reform kezdeti szakaszában a gazdasági normatívák kialakításának a kérdései is. A minisztériumok és főhatóságok részéről itt is tapasztalható volt az a szándék, hogy a vállalatokkal szemben megőrizzék a diktatórikus módszereket. Számos minisztérium olyan normatívákat igyekezett meghatározni, hogy általuk továbbra is lehetővé váljon a jól dolgozó vállalatoktól származó eszközök újraelosztása a kevésbé hatékony vállalatok között. A teljes önelszámolásra és a rentabilitásra áttérő dolgozókollektívák különböző kiindulási lehetőségeire való tekintettel az ilyen újraelosztás bizonyos mértékben megmagyarázható. Csakhogy a normatívák legfőbb szerepe másban rejlik - biztosítaniuk kell a bevételek egyenes függését a végeredményektől, mégpedig úgy, hogy a kollektíva által elvégzett munka minőségének javítását a nyereség növekedése ösztönözze. Nem nyugodhatunk bele az élősködés szemmel látható, vagy . burkolt formáiba, annak lehetőségébe, hogy a rossz munka mellett is meg lehet élni. Gondolkodásmódunkban és gazdasági gyakorlatunkban, elvtársak, rendkívül mély gyökereket eresztett az egyenlósdi. Ahogyan azt mondani szokás, az ajtón kizavarjuk, de az ablakon visszajön. Hasonló problémákkal találkozunk a bérreform során. Az első eredmények ránézésre ígéretesek. Az új feltételekre áttért kollektívákban fokozódott a munkatermelékenység és növekedett a munkabér. Az egyenlósdi azonban itt sem adja meg magát. A vállalatok ugyan megkapták a jogot, hogy érdemük szerint megfelelően jutalmazzák a jó dolgozókat és csökkentsék a hanyag dolgozók, a selejtgyár- tók és lusták bérét, de ezt a jogot bátortalanul érvényesítik, ahhoz az elvhez tartják magukat, hogy senkit se sértsenek meg. A dolgozókollektívák tevékenységében mindeddig nem küzdöttük le a pangás időszakából örökölt módszereket, melyek szerint mesterségesen korlátozzák azoknak a munkásoknak, technikusoknak és mérnököknek a bérét, akik alkotó módon, rendkívül hatékonyan dolgoznak és néha egyedülálló eredményeket mutatnak fel. Bírálni kell az e téren érvényes egyes normatívákat is. Vajon kell-e bizonyítani, hogy az egyenlósdi felszámolásához vezető leghatékonyabb út, ha az önelszámolás elvei nemcsak a dolgozókollektívák tevékenységében, hanem valamennyi munkahelyen következetesen érvényesülnek? Egyszerűen a reform nem fog működni, nem hozza meg a remélt eredményeket, ha nem érinti szó szerint minden dolgozó személyes érdekeit, ha nem válik számára létfontosságúvá. A radikális gazdasági reform egyik fő iránya a szövetkezeti mozgalom széles körű fejlesztése. Ezekről a kérdésekről igen részletes vita folyt a kolhoztagok kongresszusán, akárcsak a Legfelsőbb Tanács ülésén, amely jóváhagyta a szövetkezeti törvényt. Ezzel lényegében létrehoztuk a sokoldalú fejlesztéséhez szükséges feltételeket. A Központi Bizottság abból indul ki, hogy a szövetkezeti mozgalom fejlődése széles lehetőségeket teremt a társadalom számos létfontosságú problémájának a megoldásához. A szövetkezeti mozgalom fejlesztésének pontosan olyan jelentőséget és szerepet tulajdonítunk, amilyent Lenin tulajdonított neki. A súlypont most a gyakorlati tevékenységre helyeződik át. És a tanácsok, a pártszervezetek kötelessége, hogy minden erejükből támogassák a dolgozók azon törekvéseit, hogy a szövetkezeti mozgalom keretében mind nagyobb mértékben vegyenek részt az átalakításban. Elvtársak! A gazdasági reform sokkal jobban haladna előre, ha az irányító apparátusban nem lenne olyan szívós a konzervativizmus. A parancsuralmi és az adminisztratív módszerek elszántan védelmezik pozícióikat. A reform gyakorlati bevezetése során tudatosítjuk a visszatartó erők ellenállá-'* sát, s ez néha félmegoldásokhoz, kompromisszumos, esetenként hibás döntésekhez vezet. Tény, elvtársak, hogy az állami termelési társulások létrehozásának ürügyén kísérletek történtek a korábbi bürokratikus minisztériumi főosztályok rendszerének a helyreállítására. Az önálló vállalatok önkéntes társulásának gondolatát így akarták felcserélni a reszortkorlátok megőrzésével és a túlburjánzott irányító apparátussal számoló keményen centralizált szervezetre. Mind a központban, mind helyi szinten mindeddig sokan vannak olyanok, akik nem fogadják el a demokratizálás és a gazdasági reform feltételeinek megfelelő új irányítási formákat. , Megmutatkozott ez a szövetségi és a köztársasági minisztériumok, a főhatóságok, a kerületi és járási irányító szervek adminisztratív apparátusának a korlátozása során is. Mit lehet ehhez hozzátenni? Számunkra ez elvi kérdés. Az apparátus fenntartásához szükséges költségek csökkentésére, az apparátus korlátozására, munkája hatékonyságának növelésére kell összpontosítanunk. Egyben gondoskodni kell arról is, hogy az ebben a folyamatban felszabaduló emberek ne kerüljenek át más irodákba, hanem hogy a termelésben, a szolgáltatásokban, a szövetkezetekben, a kereskedelemben és a kommunális gazdaságban dolgozzanak, ott, ahol valóban emberhiány van. Mint látható, a reform kezdeteivel összefüggő folyamatok rövid elemzése is azt mutatja, mennyire nem könnyű ez a munka és milyen nagy, fáradhatatlan figyelmet igényel. Igen, vannak itt nehézségek, ezeket nem zárhatjuk ki a jövőben sem, de a reform a gazdaság mind szélesebb szféráit foglalja magába és bebizonyítja életképességét. A tapasztalatokat figyelembe véve gondosan kell előkészítenünk az anyagi termelés területén dolgozó valamennyi vállalat 1989 elejétől történő áttérését az új gazdálkodási feltételekre. Ez rendkívül komoly kérdés, semmi sem másodlagos, mert a reform a dolgozók további millióit érinti. A múltban elkövetett legnagyobb hiba az volt, s ennek semmi esetre sem szabad megismétlődnie, hogy a vállalatokat az új feltételek közötti munkára kabinetmódszerekkel készítették fel. Ahol a dolgozók és a dolgozókollektívák tanácsai távolmaradtak a reform megvalósításától, ahol mindenről zárt ajtók mögött és felülről döntöttek, - éppen ott mutatkoztak meg a legsúlyosabb hibák, ott merült fel számos, előre nem látható nehézség. És ez megmutatkozott az emberek társadalmi hangulatán és a reformhoz való viszonyukban is. Az idei tapasztalatok meggyőztek bennünket arról, hogy meg kell gyorsítani az átmenetet a termelőeszközökkel való nagykereskedelemhez. Mit figyelhetünk meg ma? Azok számára, akik áttértek az önelszámolásra és az önfinanszírozásra, a nagykereskedelem nemcsak szükséges, hanem létfontosságú is. Mivel a jövő év elejétől kezdve az anyagi termelés területén működő valamennyi vállalat a teljes önelszámolás szerint fog dolgozni, nyilván újszerűén kell majd megvizsgálnunk a termelőeszközökkel való nagykereskedelemre történő áttérés időpontját is, nehogy elhúzódjon, s hogy még a jelenlegi ötéves tervidőszakban befejeződjön. Azt hiszem, az állami tervbizottság és az anyagi-műszaki ellátási állami bizottság erre konkrét javaslatokat terjeszt elő. Természetesen most sok függ az árképzés reformjától. A nagykereskedelmi felvásárlási és kiskereskedelmi árak, valamint díjszabások átalakítására gondolok. Az a tény, hogy e probléma nincs megoldva, nagyon bonyolulttá teszi a gazdasági reform bevezetését. Az árreform nélkül a népgazdaságban nem tudjuk kialakítani a normális gazdasági viszonyokat, biztosítani a termelés költségeinek és eredményeinek megalapozott kiszámítását, az áruk és szolgáltatások cseréje során az egyenértékűséget, ösztönözni a tudományos-műszaki haladást és az erőforrásokkal való takarékosságot, normalizálni a helyzetet a piacon, s bevezetni a munka szerinti igazságos elosztást. Az alacsony nyersanyag- és tüzelőanyag-árak mellett a gazdálkodás során hogyan lehet például takarékoskodni? Ez egyszerűen lehetetlen. Vagy egy másik kérdés. A termékek egyik csoportjánál az állam nyeresége magas, ugyanakkor egy másik termékcsoportnál kénytelen a költségből tízmilliárd rubeleket dotálásra fordítani. Köztudott viszont, hogy sem az alacsony dotált árak, sem pedig az indokolatlanul magas árak nem ösztönzik a termelés növekedését, s nagyon kedvezőtlenül nyilvánulnak meg a tudományos-műszaki fejlődésben. Úgyszintén hangsúlyozni kell, hogy az árképzés reformja önmagában nem javítja meg a gazdasági helyzetet, ha azzal párhuzamosan nem oldjuk meg a pénzügyi egyensúly kérdéseit, nem vezetjük be a rendet a hitel- és pénzügyi rendszer terén, a bankok munkájában, a költségvetésnél és így tovább. Ezért az árképzés reformjának végrehajtását szorosan össze kell kapcsolni a népgazdaság pénzügyi helyzetének javítását célzó program megvalósításával. Ez pedig összefügg a vállalatok pénzügyi helyzetével, minden dolgozókollektíya munkájával. Erről sem szabad megfeledkezni. Az árképzés reformjának elkerülhetetlenül érintenie kell a kiskereskedelmi árakat is, mert azok szorosan összefüggnek az egész árrendszerrel. Számos élelmiszer, főleg a hús és a tej kiskereskedelmi ára napjainkban sokkal alacsonyabb az előállításukhoz szükséges reális költségeknél és a felvásárlási áraknál is. Az állam kénytelen ezt a különbséget a fogyasztóknak nyújtott dotációk formájában fedezni. Ez a helyzet nem normális. Aláássa ezen élelmiszerek termelésének ösztönzőit, nem gazdaságos viszonyulást vált ki velük szemben, főleg a kenyér iránt. Elvtársak, mindezt tudjuk. Ezért ezt a feladatot, bármilyen bonyolult is legyen, meg kell oldanunk, még akkor is, ha az első pillantásra kétségeket és aggodalmakat vált ki. Most komolyan folyik a kiskereskedelmi árak kérdésének a feldolgozása. Az ezzel kapcsolatos javaslatokat össznépi vitára bocsátjuk. Csak egyféle hozzáállás lehetséges itt - a kiskereskedelmi árak változását semmilyen esetben sem kísérheti az emberek életszínvonalának a csökkenése. A kérdést ekképp fogalmazzuk meg: azokat az eszközöket, amelyeket ma az állam dotációk formájában kifizet, a lakosság számára teljes mértékben kompenzálni fogjuk. Úgyhogy a kiskereskedelmi árak revíziójával az állam nem jut semmilyen közvetlen pénzügyi előnyökhöz, a lakosság pedig nem veszít semmit. Arról van szó, hogy egészségesebbé tegyük a helyzetet a népgazdaságban, s kedvezőbb feltételeket hozzunk létre a gazdasági ösztönzők érvényesítéséhez, a termelés fokozásához és a termékek minőségének javításához, a piac élelmiszerekkel való mielőbbi feltöltéséhez. Az átalakítás és a radikális gazdasági reform keretében nagy munkát végeztünk a külgazdasági politika átértékelésében is. Itt is szükségesnek mutatkozhatnak az alapvetően új megközelítések, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi munkamegosztás előnyeinek jobb kihasználását. A vállalatok és egyesülések most lehetőséget kaptak, hogy nagyobb mértékben hozzáférhessenek a külföldi piacokhoz, felvegyék a közvetlen külgazdasági kapcsolatokat és közös vállalatokat hozzanak létre. Az eddigiekhez hasonlóan a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok előnyt élveznek. Barátainkkal közösen - két- és sokoldalú alapon, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében - látunk hozzá a tudományos-műszaki haladás kulcsfontosságú feladatainak megoldásához, a gazdasági együttműködés korszerű formáinak fejlesztéséhez. A távlatokat a konvertibilis rubelre való áttérésben, az egységes szocialista piac létrehozásában látjuk. A külgazdasági kapcsolatok fejlesztésére fogunk törekedni a kölcsönös előnyösség alapján a tőkés és a fejlődő államokkal. Itt úgyszintén a mély és komplex együttműködést szorgalmazzuk a tudományban, a technikában, a termelésben, mégpedig a nemzetközi kooperáció és szakosítás különböző formáinak alapján. Elvtársak! Amikor a gazdasági reform első eredményeit összegezzük, nemcsak arra kell gondolnunk, hogy hogyan teljesítsük a jelenlegi ötéves tervidőszakot. Alapvetően fontos, hogy a jövőre szóló stratégia, s elsősorban a 13. ötéves tervidőszak kidolgozása során hasznosítsuk az átalakítás első éveinek tanulságait. A központi bizottság és a kormány egységes véleménye: a 13. ötéves tervidőszak koncepciójában és országunk további fejlesztése során mélyebben és következetesebben kell érvényesíteni az áprilisi plénumülésen és az SZKP XXVII. kongresz- szusán elfogadott, gazdaságunk szociális orientációját célzó irányvonalat. Ez mindenekelőtt a jó minőségű élelmiszerek biztosítását, a piacnak a jó minőségű fogyasztási cikkekkel és szolgáltatásokkal való ellátását jelenti, s úgyszintén a lakásépítési programok megvalósítását, valamint az egészség- és iskolaügy, a kultúra helyzetének a javítását. Az elsőrendű feladatok közé tartozik a környezet védelmét szolgáló erőfeszítések aktivizálása, hogy lényegesen javuljon országunkban az ökológiai helyzet. Csak így tudjuk kiegyenlíteni a stagnálás időszakából örökölt adósságainkat, gazdaságunkat - a nép érdekében - az egészséges fejlődés útjára állítani. A gazdasági fejlődés szociális orientációja, a nemzeti jövedelem fogyasztásra fordított hányadának a növelése kell, hogy az egész szerkezeti és beruházáspolitika gerincévé, a gazdaság ütemének és arányainak alakításában alapkővé váljon. Jelenleg nyilvánvaló, hogy olyan mély változások szükségesek, amelyek felölelik az egész népgazdaságot, a szolgáltatásoktól kezdve egészen a nehéz- és védelmi iparig. Az SZKP KB bízik abban, hogy a konferencia ezt az irányvonalat támogatni fogja. Ezzel összefüggésben még egy fontos kérdést kell megvitatni. A gazdasági fejlődés kritériumairól és mutatóiról van szó. Nem először beszélünk arról, hogy nem önmagában a termelés növekedésének üteme a fontos, hanem a reális tartalma, a nép szükségleteinek valódi kielégítése. Hiszen milyen haszon származik a nyersanyag-, valamint a tüzelőanyag-energetikai ágazatok termelésének növekedéséből, ha azt a források irracionális, gazdaságtalan kihasználása elnyeli? Vagy minek fokozni a mezőgazdasági gépek gyártását, ha azokat, tekintettel alacsony hatékonyságukra, senki nem vásárolja? S a könnyűiparban nemcsak a mennyiségre, nemcsak a termelés volumenére van szükségünk, hanem a termékek olyan választékára, amely kielégíti az emberek reális keresletét. Még nem vagyunk képesek megszabadulni a régi hozzáállásoktól. Egyszerűen szólva nem az acél, a cement és a szén millió és millió tonnáira van szükségünk, hanem konkrét végeredményekre. Meddig fogunk még bolyongani a „termelést a termelésért", a „tervet a tervért" jelszavak alatt ismert, reménytelenül idejüket múlt elképzelések és képletek bűvkörében? A Szovjetunió Állami Tervbizottságának és a Tudományos Akadémiának e kérdéssel kapcsolatban olyan javaslatot kell kidolgoznia, amelyek alapján már a 13. ötéves tervidőszakban lehetne tervezni és elvégezni a gazdasági fejlődés eredményeinek értékelését. Elvtársak, ilyenek a szociális-gazdasági szférában végzett munkánk egyes eredményei, ilyenek a radikális gazdasági reform kezdeti szakaszának ellentétei és problémái, ilyenek a közeli időszakra és a távlati jövőre szóló egyes elképzelések. 3. Aktivizálni a társadalom intellektuális és szellemi potenciálját Elvtársak! A szocializmus átalakítása és megújulása elképzelhetetlen a társadalom intellektuális, szellemi potenciáljának sokoldalú aktivizálása nélkül, ezt a potenciált a tudomány, a művelődés és a kultúra egésze alkotja. Ennek a puszta konstatálá- sa azonban nem elég. Cselekedni kell, mégpedig energikusan és nagyvonalúan, s emellett figyelembe venni azt is, hogy világszerte éppen erre a területre hatalmas erőfeszítéseket összpontosítanak, hogy éppen ide irányul a beruházások növekvő áramlata. Már az átalakítás kezdetén kitűztük a feladatot: alapvetően megváltoztatni a prioritásokat, növelni a szellemi szféra szerepét, véget vetve az alábecsü- lésének. Itt is sok minden változott. Kialakult az új társadalmi-politikai légkör - a nyíltságnak, a szabadságnak, az alkotó munkának és vitának, az objektív vizsgálódásnak, a kritikának és önkritikának a légköre. A tudat valódi forradalma megy végbe, ami nélkül nem lehet építeni az új életet. A párt nagy jelentőséget tulajdonít tudósaink átalakításhoz való hozzáállásának. A központi bizottság tézisei hangsúlyozzák: a párt gazdasági és szociális stratégiájának alapja a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsítása, s főleg az, hogy jól sáfárkodjunk jelenlegi szakaszának eredményeivel, azokkal, amelyek a progresszív technológiák fejlesztésével függnek össze - a mikroelektronika, a robotika, az informatik?, _ a biotechnológia stb. fejlesztésével. A tudomány és a technika fejlődésében pozitív változások körvonalazódtak, emelkedtek a termelés műszaki színvonalával szembeni követelmények, a tudományos kutatóintézetek munkaeredményei gyakorlatba való bevezetésének időtartama lerövidült. Jelentős intézkedések születtek a kutatás és fejlesztés tervezési, finanszírozási és anyagellátási rendszerének megváltoztatására, a tudományos eredmények mielőbbi gyakorlati alkalmazására, a tudományos munka ösztönzésére. Ezek az intéz- (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4
