Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1988-06-18 / 142. szám, szombat
ÚJ szú 1988. VI. 18. Labdarúgó Európa-bajnokság Ma kialakul az elődöntő mezőnye (sr) - Ma befejeződnek a labdarúgó Európa-bajnokság csoportmérkőzései. Délután egyaránt 15.30 órakor az angol-szovjet és az ír-holland meccsre kerül sor. A továbbjutás matematikája világos: ha a holland futballisták biztosak akarnak lenni továbbjutásukban, győzniük kell, a szovjet és az ír labdarúgóknak a döntetlen is elegendő. Az angolok a presztízsért játszanak. Az írek, ahogy már megszokták tőlük az Eb-n, a meccs óta nem edzettek, Jackie Charlton szakvezető pihenteti játékosait. Csupán McGrath gyakorolt, az első mecs- csen elszenvedett sérülése után igyekszik formába lendülni. Szerepléséről csak a mai találkozó előtt döntenek. Készenlétben áll Sheedy, aki McGrath helyett szerepelt a Szovjetunió elleni találkozón. A balszerencsés döntetlenen már túltették magukat, derűlátással tekintenek a mai összecsapás elé. Stapleton csapatkapitány: „Egyáltalán nem félünk, lelkesedésünk ezúttal is sikert eredményez majd számunkra. Nem akarunk döntetlenre játszani, ez veszélyes lenne“. Stapleton nagyon jól ismeri a holland labdarúgást, futballozott az Ajax csapatában. Rinus Michels, a hollandok edzője is szabadfoglalkozást engedélyezett védenceinek csütörtökön. Ruud Gullit, akinek pszichikumával körültekintően kell bánni, feleségével is találkozott, a többiek videofelvételről tanulmányozták a mérkőzéseket. Pénteken már mindnyájan edzettek. Az összeállítást illetően nem várhatók változások, de valószínű, hogy Kieft kezdőember lesz. Michels meggyőződése, NSZK-Spanyolország 2:0 (1:0) (t-zsi) - Az első 20 percben a spanyolok irányították a játékot. Nem véletlenül, hiszen számukra csak a győzelem jelenthette az elődöntőbe jutást. Az első helyzet Vasquez előtt adódott a 15. percben: 16 méterről alig lőtt mellé. Mindkét csapat idegesen futballozott. Feljöttek a házigazdák, és a 30. percben megszerezték a vezetést: Klinsmann átadását Völler 14 méterről a bal alsó sarokba bombázta. Két perccel az első félidő befejezése előtt Bakero az ötös sarkáról fölé fejelt. Egyenlítési lehetőség volt! Fordulás után az 52. percben Matthäus nagy lendülettel tört kapura, Völlerhez sarkalta a labdát, aki nagy nyugalommal a jobb alsó sarokba lőtte. A házigazdák és az olaszok jutottak az elődöntőbe. X SAKK X A Világ Kupa versenyek és „szuper- tornák“ mellett háttérbe szorulnak a különféle kisebb-nagyobb nemzetközi rendezvények, többnyire nyílt versenyek, amelyeken - elméletileg - ugyanolyan eséllyel indulhatnak az eddig ismeretlen, nemzetközi minősítés nélküli sakkozók, mint a nagymesterek. Végül azonban többnyire a papírforma érvényesül, mint például a norvégiai Gausdalban, ahol négy nagymester - köztük három csehszlovák sakkozó - végzett az élen. Győztes a prágai Jansa lett 7 ponttal a 6,5 pontos bratislavai Mokrý előtt. Az alábbi játszmában a torna győztese a sötét bábokat vezetve erélyes játékkal ragadta magához a kezdeményezést: Szicíliai védelem Világos: Tisdall (norvég) - Sötét: Jansa (csehszlovák) 1 e4 c5 2.HÍ3 e6 3 d4 cd4: 4 Hd4: Hc6 5 Hc3 a6 6 Fe2 d6 7 Fe3 Hf6 8 f4 Fe7 9.Vd2 (az ún. scheveningeni rendszerben világosnak arra kell törekednie, hogy előnyös körülmények között valósíthassa meg az e4-e5 lépést - természetesen kellő előkészítés után. A hosszú sánc erre nem a legalkalmasabb, mert sötét gyorsabban talál ellenjátékot a félig nyitott c-vonalon, mint világos, királyszárnyi gyalogjainak előnyomulásával. Ezért a helyes folytatás 9.0-0 volt kapcsolatban Ve1-el és Bd1 -el) 9. ...0-0 10.0-0-0 Vc7 11 g4 b5 12.g5 Hd7 13 Ff3 Fb7 14.h4 Hd4:! 15.Vd4: (15.Fd4:-re b4 következik) 15. ...Bac8 16.h5 e5! 17.fe5: He5: 18 Fg2 b4! (ezzel a gyalogáldozattal sötét lendületes támadásba kezd) 19.Vb4: Hc4 20.Fd4 d5 21 Vb3 (vagy 21.Va4 Fc6 22.Va6: Ba8 ill. 22.Hd5: Fa4: 23.Hc7: Bc7: 24.b3 Ha3 sötét előnyére) 21. ...Vf4+ 22Kb1 Hd2+! 23.Bd2: Vd2: csapatának újra segítségére lesznek a holland szurkolók. Ezúttal azonban Gelsenkirchenben nem lesznek olyan fölényben, mint korábban, mert az ír „drukkerek" száma 20 - 25 000-re növekedett. A várható összeállítások - ÍRORSZÁG: Bonner - Morris. McCarthy, Moran, Hughton - Houghton, McGarth (Sheedy), Whelan, Galvin - Aldridge, Stapleton. HOLLANDIA: Van Breukelen-Van Aerie, R. Koeman, Rijkaard, Van Tiggelen - Wouters, Gullit, Müh- ren, E. Koeman - Kieft, Van Basten. Az angolok számára tulajdonképpen már nincs tétje a mérkőzésnek, de Bobby Robson edző bízik az első győzelemben: „Méltóan akarunk búcsúzni, győzelmünk segítene Charlton védenceinek“. A játékosok viszont mélységesen csalódottak, nemcsak a korai kiesés miatt, hanem azért is, hogy klubcsapataik nem térhetnek vissza az európai kupatornákra. Az angol szövetség az újabb botrányok elkerülése végett lemondta a szeptemberre esedékes válogatott mérkőzést Olaszországban. A kapus posztját leszámítva, az angolok a megszokott összeállításban lépnek pályára. Valerij Lobanovszkij edző csapata az Eb-n még nem szenvedett vereséget, ennek ellenére a szovjet sajtó keményen bírálja a szbornaját: „Az egyszerű néző is láthatta, hogy az írek elleni passzív játékkal nem lehet győzni - írja a moszkvai Pravda. - A gyors lábú Belanovra és Protaszovra épülő taktika nem vezethet sikerre“. A napilap nem érti a vezetők eljárását sem, akik a ruiti sportiskolát bevehetetlen erődítménnyé alakították át, s az újságírókkal szemben úgy viselkednek, mintha fontos állami titkokat őriznének. Lobanovszkij edzőnek megkönnyebbülést jelent, hogy Da- szajev sérülése nem olyan komoly, mint első pillanatra tűnt; szombaton valószínűleg még Csanov áll a kapuban, de az elődöntőben már Daszajev jön számításba. Tehát nem hívták meg a keretbe a harmadik kapust. A kezdőcsapatba minden bizonnyal visszatér a korábban két sárga lap miatt pihenő Litov- csenko és a sérült Besszonov is meggyógyult, felváltja a védelem jobb oldalán az eléggé bizonytalan Szulakvelidzét. A MAI MŰSOR 15.30 (Frankfurt): Anglia - Szovjetunió, játékvezető: Dos Santos (portugál), 15.30 (Gelsenkirchen): Írország - Hollandia, játékvezető: Brummeier (osztrák). A várható összeállítások - ANGLIA: Woods - Stevens, Wright, Adams, Sansom - Steven, Robson, Hoddle, Barnes - Beardsley, Lineker. SZOVJETUNIÓ: Csanov - Besszonov, Higyijatullin, Kuznyecov, Gyemjanyenko - Li- tovcsenko, Zavarov, Mihajlicsen- ko, Rácz - Belanov, Protaszov. Labdarúgó SZNL I Slovan-ČH 3:0 (0:0), góllövők: Hirko (2), és Guziar. ötven percig egyenrangú ellenfél volt a ČH. Seni- ca-Pov. Bystrica 1:1 (0:1), góllövők: Sadloň, ill. Fiantok. Igazságos pontosztozkodás. Spoje-Martin 4:0 (0:0), góllövők: Janko, Cerovský, Bielka, és Haspra. Szünet után öt perc alatt három gólt lőttek a postások. Michalovce-Humenné 3:1 (1:0), góllövők: Leško (2), čižmár, ill. Kočerha. Csak a négy gólnak 24.Vb7: Vd4: 25.Ve7: Bc3:! (eddig kellett sötétnek számítania) 26.bc3: Bb8+ 27.Vb4 (nincs más, Kc1-re matt két lépésben) 27. ...Bb4:+ 28.cb3: Vb4:+ 29.Kc1 Va3+ 30.Kb1 Vg3 és világos feladta. 1568. SZ. FEJTÖRŐ M. Velimirovics („Mat“ 1977) ül IHII Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka4, Vd7, Ba6 és d2, Hc4 és g2, Fal és d1, (8 báb). Sötét: Ke4, Ba8 és e8, Hb4 és h2, Fa7, gy: c7, e3, g6 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: június 27. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1566. sz. fejtörő (L. Kubbel) megfejtése: 1.Fe4! Az e heti nyertesek: Domonkos János, Bátorkeszi (Vojnice), Križan Zoltán, Losonc (Lučenec). DELMAR GÁBOR örülhettek a nézők. ZŤS Košice -Hurbanovo 4:2 (2:1), góllövők: Gorej (3), Zajac, ill. Ravasz és Hor- nyák. A 15. percben már 2:0 volt az állás. Prievidza-Levice 0:1 (0:1), góllövő: Herman. Alig történt valami a 90 perc alatt. Trebišov-Lokomo- tíva 1:0 (0:0), góllövő: Juraško (11- esből). Két gyenge csapat unalmas csatáját láthatta a közönség. Čad- ca-Stropkov 2:0 (1:0), góllövők: Strapáé és Berešík. A vendégek alig jutottak át a felezővonalon. A SZNL I végeredménye: 1. Slovan 30 19 7 4 51:18 45 2. Pov. Bystrica 30 16 8 6 54:29 40 3. Spoje 30 15 6 9 50:42 36 4. Michalovce 30 15 5 10 48:37 35 5. Hurbanovo 30 13 9 8 34:25 35 6. Levice 30 14 4 12 46:31 32 7. Trebišov 30 13 5 12 41:40 31 8. Čadca 30 13 5 12 33:41 31 9. Senica 30 11 7 12 33:28 29 10. ZŤS Košice 30 11 6 13 36:38 28 11. Stropkov 30 12 4 14 30:39 28 12. Humenné 30 12 4 14 35:37 26 13. Prievidza 30 10 5 15 30:48 25 14. Martin 30 9 4 17 31:50 22 15. Lokomotíva 30 6 6 18 21:40 18 16. ČH Bratislava 30 5 7 18 21:52 17 A Humenné pontszámaiból kettőt levontak, mivel a Chemlon játékosai az őszi idény befejezése előtt feketepénzt kaptak a győzelmekért. SPORTHÍRADÓ • AZ 5 A 40-BÖL 25. játékhetének nyerőszámai: 8-16-19-22-37 Pótszám: 3. • A SAKK VILÁG KUPA 3. fordulója után is megtartotta elsőségét a világbajnok Garri Kaszparov. Eredmények: Kaszparov - Ribli 0,5:0,5, Nogueiras - Szoko- lov 1:0, Elvest - Timman 1:0. A többi mérkőzés döntetlenül végződött: Juszu- pov - Karpov, Hübner - Short, Speelman - Beljavszkij, Szpasszkij - Andersson, Hjartarsson - Ljubojevics. Az állás: Kaszparov 2,5, Andrersson, Elvest és Szpasszkij 2-2, Karpov 1,5 pont. Van Basten egyik gólját lövi az Anglia elleni találkozón (ČSTK-felv.) (sr) - Nem sok izgalmas esemény történt a labdarúgó SZNL I utolsó, 30. fordulójában. Mivel az elsőség és a kiesés sorsa is korábban eldőlt, így a csapatok nyugodtan játszhattak. A tét nélküli mérkőzések nem sok izgalmat hoztak. A Slovan közepes teljesítménnyel fölényesen verte a sereghajtót. Az egyetlen vendéggyőzelmet a lévaiak (Levice) aratták. Féltucat gólt láthatott a közönség Kassán (Košice), ahol meglepetésre négy gólt kapott az élmezőnyben tanyázó Hurbanovo. 37. ROŠICKÝ-EMLÉKVERSENY Elmaradt az izgalom (Munkatársunktól) - Az az egy kategóriányi különbség, amely elválasztotta a szoros egymás utánban soronkövetkező Pravda-Televízió-Slovnaft rendezvényt és a Rošický-emlékversenyt, az a valóságban is igen érezhető volt. Míg az előbbin egy-két kivétellel minden számban nemzetközi mércével mérve is nagyszerű eredmények születtek, addig az IAAF Mobil Grand Prix B-csoportjába sorolt strahovi viadal, annak ellenére, hogy 29 ország versenyzői indultak, és ráadásul ideális idő fogadta őket, igencsak gyengécskére sikerült az idén. Ha egy atlétikai versenyen az ember nem tud igazán odafigyelni az eseményekre, akkor ott valami baj van. Helyenként (sőt talán többször, mint nem) ez történt Prágában, aminek oka pedig abban keresendő, hogy akadt olyan szám, amelynek szintje egy országos bajnokságon is magasabb szokott lenni. Példaként említhetjük a férfi magasugrást, amelyben a győztes Ruffininak 220 cm is elég volt, igaz, a bratislavai atléta három órával a kezdet előtt érkezett meg Bécsből több társával együtt. szenvedett Sedláková a 800 m-en a brazil Tellestől. Eredmények - FÉRFIAK - 100 m: Da Silva (brazil) 10,31, Valik (csehszlovák) 10,33, 400 m: Souza (brazil) 46,21, 800 m: Steel (angol) 1:48,36, Drahoňovský (csehszlovák) 1:48,42,1500 m: Kubista (csehszlovák) 3:43,82, 400 m gát: Kucej 49,68 - új szlovák csúcs, Marineč 50,05, Návesňák (csehszlovákok) 50,67, 110 m gát: Jarret (angol) 13.52, Markin (szovjet) 13,57, Hudec 13,73, Šáda 13,98, magas: Ruffíni 220, Roško (csehszlovákok) 220, diszkosz: Martinez 64,76, Delis (kubaiak) 64,56, Valent 64,34, Bugár (csehszlovákok) 63,32, rúd: Lubenský 560, súly: Machura 20.53, Šila (csehszlovákok) 20,17, távol: Duany (kubai) 814, Gombala 793, Krsek 786, gerely: Železný 83,12, Nenadál (csehszlovákok) 77,60, Knausz (magyar) 71,92, 5000 m: Bulbula (etióp) 13:38,94, 4x100 m: Csehszlovákia (Chochlík, Roun, Bélošek, Valik) 39,44. NŐK - 100 m: Suchovská 11,94, Weegerová (csehszlovákok) 11,95, 400 m: Montalva (brazil) 52,53, 800 m: Telles (brazil) 2:02,96, Sedláková 2:03,03, távol: Csisztyakova (szovjet) 718, Moneva (bolgár) 631, Nováková 608, diszkosz: Šilhavá (csehszlovákok) 66,64, súly: Li Mej- su (kínai) 20,82, Vašíčková 20,75, 3000 m: Kučeríková 9:08,55, Močá- riová (csehszlovákok) 9:08,77. URBÁN KLÁRA Euro ’88 ■ Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) képviselői bejelentették: önként visszavonják igényüket, hogy az UEFA tárgyaljon az angol kluboknak a nemzetközi kupákba való visszatéréséről. Hans Bangerter, az Európai Labdarúgó Szövetség főtitkára megkönnyebbüléssel vegyes megelégedéssel vette tudomásul az önkritikus döntést. ■ „A külföldiek rettegnek érkezésünktől, utálkoznak jelenlétünktől és megkönnyebbülten sóhajtanak, ha ismét távozunk!"- hangzik az egyik angol kommentátor megállapítása. Colin Moynihan angol sportminiszter felteszi a kérdést: „Lehetséges még részvételünk a világ labdarúgósportjában?“ ■ Óriási érdeklődés kíséri az Európa-bajnokság mérkőzéseit. Az első nyolc találkozót összesen 474 190 néző látta a stadionokban, ami 59 273-as átlagnak felel meg. A csúcsot a Gelsenkirchenben rendezett NSZK - Dánia mérkőzés hozta 70 000 nézővel, a legkevesebben a hannoveri Írország- Szovjetunió találkozót látták (45 290). ■ Bobby Robson angol edző az Eb kezdete előtt kijelentette, hogy csapata megnyerheti a kontinensviadalt. Két vereség után az angoloknak már nincs esélyük a legjobb négy közé jutásra. Robson egy szóval sem bírálja a játékosait: „Mindenki a maximumot nyújtotta. Az írek ellen nem volt szerencsénk, a hollandok viszont az Eb eddigi legjobb összecsapásán győztek le minket“. A brit sajtó Robson távozását követeli. Bert Millichip, az Angol Labdarúgó Szövetség titkára azonban kijelentette: Robson szerződése 1991-ig szól. (sr) Ősül Ili a 26. játékhét SAZKA-mérkőzései re (1 - 13. labdarúgó Inter Kupa): 1. Malmö FF - Karl-Marx-Stadt 1 2. Göteborg - Szlavia Szófia 1 3. Aarau - Olomouc 0,1 4. Orgryte - Ostrava 2 5. RH Cheb - Vejle BK 1,0 6. Tatabánya - Vienna 1 7. DAC - Young Boys 1 8. Kaiserslautern - Lodz 1 9. Admira Wien - Luzern 0,1 10. Grasshoppers - Szczecin 1 11. Karlsruhe - Vojvodina 1 12. MTK-VM - Graz 1 13. Magdeburg - Uerdingen 1,0,2 Volt ugyan nagy név a több mint 300 induló között, s a világcsúcstartó távolugrónő, Csisztyakova, valamint a gerelyes Železný, és néhány társuk nagyjából hozta is formáját, csakhogy a legtöbb versenyszámban az volt a baj: a legjobbak ellenfelek híján inkább csak önmagukkal versengtek, ami, mindannyian tudjuk, nem növeli a harci kedvet, sem a színvonalat. Talán csak a férfi diszkoszvetésben jött össze a mezőny (mezőny?), a két kubai és a két hazai hagyományos párharcából ezúttal a szigetországiak kerültek ki győztesen, Bugár a negyedik helyre szorult, de az igazság az, hogy betegsége után még mindig gyengélkedik. Elégedetlen volt 66 méter fölötti eredményével a másik világcsúcstartó, Zdenka Šilhavá, sőt kimondottan dühösen panaszolta: a hazai rendezők széllel szemben helyezték el a dobókört. Aránylag jó versenyt láttunk a 110 m-es gátfutásban, ahol nyolchetes kihagyás után mutatkozott be a fedettpályás Európa-bajnok Aleš Höffer, s ott volt és ki is kapott az Európa-rekord hétvégi társszerzője, a szovjet Márkin, akit az angolok - P-T-S-en is kitűnően futó junior kontinensbajnoka, Jarret vert meg. A harmadik helyen célba ért Jiŕí Hudec az idei legjobb csehszlovák eredményt érte el (13,73). Hazai szempontból még két esemény kíván említést. Két évi szünet után győzelemmel tért vissza az 1500-as Kubista, s első idei versenyén inkább taktikai vereséget