Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-12 / 110. szám, csütörtök

Az MSZMP KB ülésének közleménye (ČSTK) - Közzétették kedden a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleményét, melyben többek között ez áll: A központi bizottság megvitatta és elfogadta a politikai bizottság je­lentését az MSZMP országos érte­kezletének előkészítő munkájáról. A nyilvánosságra hozott állásfog­lalás-tervezetet a párt alapszerve­zetei és a pártbizottságok, valamint a felkért szervezetek és intézmé­nyek vezető testületei vitatták meg. Észrevételeiket, javaslataikat eljut­tatták a központi bizottsághoz, amely megállapította, hogy a fele­lősségteljes, nyílt vitában elhangzot­tak jól szolgálják a pártértekezlet előkészítését. A központi bizottság, a vita ta­pasztalatait hasznosítva, jóváhagyta az országos pártértekezlet elé ter­jesztendő állásfoglalás-tervezetét. A központi bizottság és a központi ellenőrző bizottság szükségesnek tartja, hogy a párt országos értekez­lete válassza újjá a központi bizott­ságot és a központi ellenőrző bizott­ságot. A központi bizottság úgy határo­zott, hogy az 1988. május 20-án összeülő országos pártértekezlet napirendjére az alábbiakat javasolja: 1. Állásfoglalás a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fej­lesztéséről. Előadó: Kádár János. 2. Személyi javaslatok. A KB megvitatta és elfogadta a gazdasági társulási törvény irány­elveiről szóló javaslatot. A nyilatko­zat hangsúlyozza: a szocialista gaz­daság alapja az állami és a szövet­kezeti tulajdon; a szocialista társa­dalom építésének hosszú történelmi szakaszában az alapvető termelő- eszközök társadalmi tulajdona mel­lett a gazdaság fejlesztésében létjo­gosultsága, fontos szerepe van a különféle vegyes tulajdonú for­máknak és a magánvállalkozások megfelelő keretek között tartott mű­ködésének. A társadalom érdeke, hogy a gazdálkodásban a vállalko­zási formák változatos kombinációi alakulhassanak ki. A központi bizottság tudomásul vette, hogy a kormány a gazdasági társulási törvény javaslatát az Or­szággyűlés őszi ülésszaka elé ter­jeszti. (ČSTK) - Ronald Reagan ameri­kai elnök kedden a Fehér Házban találkozott a szenátus republikánus párti képviselőivel. Az a szenátusi döntés szerepelt napirenden, amelynek értelmében bizonytalan időre elhalasztották a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták fel­számolásáról szóló szovjet-ameri­kai szerződés ratifikálási vitáját. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Reagan Mihail Gorbacsov iskolásokkal találkozott (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és felesége, Rai- sza Gorbacsova a Kremlben teg­nap találkozott a szovjet, amerikai és finn gyerekek egy csoportjával. A szovjet vezető átvette tőlük az SZKP KB főtitkárához és az ameri­kai elnökhöz intézett üzenetet, ame­lyet a május elején Helsinkiben megtartott fórumon hagytak jóvá. A főtitkár a gyerekekhez intézett beszédében hangsúlyozta: a jelen­kor nagy igényeket támaszt elsősor­ban a szovjet és az amerikai néppel szemben. A békéért vívott harcban az akadályok leküzdése érdekében egyesíteni kell erőinket. moszkvai látogatásáig ratifikálják-e a dokumentumot, Richard Lugar szenátor kijelentette: „Általában vé­ve optimisták vagyunk. A republiká­nusok és a demokraták részéről is meg van a jóakarat, s azt akarjuk, hogy a szerződést jóváhagyják. Vannak viszont problémák, amelye­ket tisztázni kell, de szerintünk mind a Szovjetuniónak, mind az USA-nak érdeke a ratifikálás.“ Mariin Fitzwater fehérházi szóvi­vő kijelentette, a szerződés megtar­tására vonatkozó ellenőrzési kérdé­sek, amelyeket a szenátusi bizottsá­gok a dokumentum megvitatása so­rán felvetettek, „technikai“ jellegű­ek, s „gyorsan és megnyugtató mó­don megoldják azokat“. Szavai sze­rint az amerikai kormány továbbra is úgy ítéli meg, hogy a moszkvai csúcstalálkozóig a szerződést ratifi­kálni fogják. Szejm-ülés Varsóban (ČSTK) - Varsóban tegnap ülé­sezett a lengyel parlament. A képvi­selők megvitatták és jóváhagyták a minisztertanács rendkívüli jogkö­réről szóló törvényt. A tanácskozás részleteiről holnap adunk bővebb tá­jékoztatást. A dán parlamenti választások eredményei Schlüter ismét kisebbségi kormányt kíván alakítani (ČSTK) - Dániában tegnap közzétették a keddi parlamenti választások részleges eredményeit. A szavazásra jogosult ál­lampolgárok 85,8 százaléka járult az ur­nákhoz. Poul Schlüter kormányfő azt követően írta ki az előrehozott választá­sokat, hogy a kormány szembehelyezke­dett azzal a parlamenti határozattal, amely megtiltja, hogy békeidőben atom­fegyvereket hordozó hadihajók kössenek ki az ország kikötőiben. A kormányzó jobboldali néppárti koalíció a 179 tagú Folketingben megőrizte 70 mandátumát. A legjobban a szélsőjobboldali Haladás Párt tört előre, amely Dánia feltétlen NATO-hűségét hangoztatta a választási kampány idején. Ez a párt, amely nem tagja a kormánykoalíciónak, az új parla­mentben 16 helyet szerzett az eddigi kilenc helyett. A vezető ellenzéki pártok: a Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Néppárt 79 mandátumot kapott a korábbi nyolcvaneggyel szemben. A szociálde­mokraták alkotják azonban a legnagyobb parlamenti pártot, 55 képviselőjük van. A választási eredmények azt jelzik, hogy ha Schlüternek sikerül megalakíta­nia az új kormányt, a döntések elfogadta­tásához továbbra is szüksége lesz a kor­mánykoalíción kívüli pártok támogatásá­ra. A jelenlegi erőviszonyok között az említett két nagy ellenzéki pártnak - ezek azt követelik, hogy a kormány aktívabban tevékenykedjen a béke érdekében - to­vábbra is nagy befolyása lesz a Folke­tingben. Schlüter elegedetten nyilatkozott a vá­lasztások eredményeiről. Szerinte azt bi­zonyítják, a dánok azt akarják, hogy az eddigi kormány maradjon hatalmon. Svend Auken, a szociáldemokraták ve­zetője ezzel szemben azt állította, a vá­lasztások eredményei igazolják, hogy a dánok egyetértenek az említett parla­menti döntéssel. Schlüter tegnap benyújtotta II. Margit királynőnek kormánya lemondását. Ugyanakkor közölte, hogy ismét kisebb­ségi kormányt kíván alakítani. Szumgajt Megkezdődött a zavargások vádlottainak pere (ČSTK) - Szumgajtban tegnap meg­kezdődött a februári zavargások vádlot­tainak bírósági pere, amelyet Albert Klo­kov, az Azerbajdzsáni SZSZK Legfelsőbb Bíróságának tagja vezet. A Karabah-hegyvidéki Autonóm Terü­leten február 23-án nacionalista elemek komoly zavargásokat provokáltak ki, me­lyek során 32 ember életét vesztette és súlyos anyagi károk keletkeztek. A moszkvai Pravda tegnapi számában közölte: több mint 80 személy ellen emel­Iük vádat. Köztük van T. Iszmajlov, a helyi hengermű lakatosa is, akit előre megfon­tolt szándékkal elkövetett gyilkossággal is vádolnak. A városban időközben normalizálódott a helyzet, hangsúlyozza a Pravda. Több család azonban, amelyek a zavargások idején menekültek el, még nem tért vissza eredeti lakóhelyére. A szumgajti vállala­tokban és hivatalokban mintegy 1200 dol­gozó hiányzik. A város vezetői azonban meg vannak győződve arról, hogy ezek az emberek is hamarosan hazatérnek. 41. kerékpáros Békeverseny Regec nyert, és átvette a vezetést (ČSTK) - Értékes csehszlovák sikerrel végződött a 41. kerékpáros Békeverseny tegnapi, II. útszakasza (Levice - Banská Bystrica, 153 km). A Banská Bystrica-i célba elsőként a csehszlovák Jozef Regec érkezett, és az összetettben is a verseny élére került. így ma a III. útszakasz (B. Bystrica - Dubnica nad Váhom, 162km) rajtján ó viseli a sárga mezt. Léván (Levice) a tegnapi útszakasz rajtján már megfo­gyatkozott az erede­tileg 115 főnyi me­zőny. Nem folytatta a versenyt a portugál _____________ Ne ves, a jugoszláv Milenkovics és a ma­gyar Csikós, akik az első útszakasz so­rán időhátrányba kerültek, és így kizárták őket. A verseny feladására kényszerült a kubai Čarbalo, aki a lévai célban bukott, s kulcscsonttörést szenvedett. Tegnap nehéz dolguk volt a kerékpározóknak, hisz négy igényes hegyi részhajrá tarkí­totta az útvonalat. Amint az várható volt, már röviddel a rajt után szétszóródott a mezőny. Az első szökési kísérlet a fran­cia Conan és a dán Jörgensen nevéhez fűződik. A kettős gyorsan elhúzott a töb­biektől, és 3:40 perces előnyre tett szert. Sokáig tartott, míg a többiek befogták a szökevényeket. Röviddel Zvolen előtt négyen - a csehszlovák Regec, a bolgár hogy ez nem szokatlan dolog szá­momra“. A II. útszakasz eredményei: 1. Regec (csehszlovák) 3:55:42, 2. Sztancsev (bol­gár), 3. Surra (olasz) -8, 4. Frebert (fran­cia) -1:40,5. Raab (NDK-beli), 6. Konisev (szovjet), 7. Jagt (holland), 8. Fidenze (olasz), 9. Carling (francia), 10. Abduzsa- parov (szovjet)... 15. Štyks ... 18. Novo- sad (csehszlovákok) mind —2:12 p. Csapatban: 1. Csehszlovákia, 2. Bul­gária mindkettő 11:51:40, 3. Olaszország -1:00, 4. Franciaország -1:30, 5. NDK, 6. Szovjetunió mindkettő -2:02. Az egyéni összetett állása: 1. Regec 6:58:49, 2. Sztancsev -9, 3. Frebert -1:49, 4. Ludwig (NDK-beli) -2:00, 5. Surra -2:01, 6. Ampler (NDK-beli) -2:02, 7. Konisev, 8. Ugriumov (szovjetek), 9. Kreuziger mind -2:03,... 21. Lipták -2:12 ... 24. Vacek -2:14,... 28. Štyks -2:16... 40. Novosad (csehszlovákok) -2:23. összetett csapatverseny: 1. Cseh­szlovákia 21:00:54, 2. Bulgária -6, 3. Olaszország -43,4. Franciaország -1:45, 5. NDK, 6. Szovjetunió mindkettő -1:47, 7. Lengyelország -2:13. I. labdarúgóliga, 24. forduló Gólzápor a Duna-parti stadionban (r-tics) - Tegnap hat mérkőzéssel megkezdődött az I. labdarúgóliga 24. fordu­lója. A legtöbb gólt Bratislavában láthatták a nézők, ahol a kiesés ellen küzdő Inter ZTS váratlanul nagyarányú vereséget mért a Plastika Nitra csapatára. Helycsere történt a táblázat második helyén, az Ostrava idegenben szerzett két pontot a Prešov ellen, mig a DAC otthonában csak 1:1-re játszott a Dukiával. Ezzel a bányászcsapat jobb gólaránya révén feljött a második helyre. Meglepetés, hogy az Olomouc idegenben győzni tudott a Bohemians ellen, így továbbra is versenyben van a nemzetközi kuparészvételt biztosító helyezésért. A forduló ma két mérkőzéssel ér véget: 16.00 Vítkovice - Sparta, 17.00 Slavia - Cheb. A kiesés ellen küzdő hazaiak végig lelkesen, önfeláldozóan játszottak, és igyekezetükért megérdemelték a két pon­tot. A Žilina helyenként hosszú percekre beszorította ellenfelét kapuja elé, gólhely­zetei alapján akár nagyobb arányban is győzhetett volna. 1:1 II: DAC Dukla Dunaszerdahely (Dun. Streda), 8000 néző, játékvezető: Stiegíer. Góllövők: Šoltés, ill. Bittengel. Ilyesmi is régen fordult elő Dunaszer- dahelyen: a 4. percben a katonák gyorsan elvégeztek a DAC térfelén egy szabadrú­gást, s mire a hazai védelem felocsúdott, Bittengel, a kifutó Vahala fölött helyezett lövéssel szerzett vezetést: a labda a bal kapufáról perdült a hálóba. Jó iramú, gyors, színvonalas játékot produkáltak a csapatok. A fölényben futballozó DAC nagy erővel támadott, de a lövésekkel nem volt szerencséje. Nagy erős kapás­lövését blokkolták a védők, Pavlik és Liba labdája a kapu közepébe tartott, Nagy bombája fölé ment. Ügy tűnt, idő kérdése az egyenlítés. A zártan védekező Dukla minden alkalmat kihasznált a ve­szélyes ellentámadásokra, ám többnyire a hárításra szorítkozott. Húsz percig ez sikerrel járt. A pontatlanságok következ­tében a DAC-nak nem sikerültek a kény­szerítő passzok, próbálkoztak hát beíve­lésekkel. A 20. percben Fieber felfutott a bal oldalon, habozás nélkül beívelt, és a mérkőzés egyik legalacsonyabb embe­re, šoltés nyolc méterről erősen a kapu közepébe fejelte a labdát. Változatos, érdekes, sok kemény párharc tarkította a meccset. A DAC irányított, a Dukla kontrázott, a 40.percben Majoros az 5-ösön nem találta el a labdát, Nagy bombáját a felső léc állította meg, Lu­hový lövését Vahala védte. Szünet után nehezen találták meg a csapatok az elsó játékrész ritmusát. Kiegyenlítetté vált a mérkőzés. Nem tetszett, hogy egyes vendégjátékosok rájátszottak a szabály­talanságokra, a csapatkapitány Rada pe­Sportfogadás A ŠPORTKA 19. játékhete I. húzásá­nak nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, III. dij: 86 nyertes á 20 383 korona, IV. díj: 5662 nyertes á 532 korona, V. dij: 110 942 nyertes á 45 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyer­tes, III. díj: 69 nyertes á 25 795 korona, IV. dij: 5621 nyertes á 555 korona, V. díj: 119 580 nyertes á 44 korona. A SAZKA 19. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 12 nyertes á 38 505 korona, II. díj: 527 nyertes á 1316 korona, III. díj: 6867 nyertes á 168 korona. Az OLIMPIAI SAZKA 5 a 40-ből 19. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 5 nyertes á 51 354 korona, III. díj: 90 nyertes á 8556 korona, IV. díj: 4921 nyertes á 313 koro­na. (ČSTK) dig szinte vitadélutánt tartott a bíróval. A DAC nem találta a jó gyorsasági erőn­léttel rendelkező, agresszív, letámadásos taktika ellenszerét. Szertelen volt a játék, össze sem lehetett hasonlítani az első félidővel, melynek során a DAC a maga javára fordíthatta volna a mérkőzés állá­sát. Adatok: kapura tartó lövések 8:4, mellé 9:4, szögletarány 8:2, szabálytalan­ságok 23:16. Sárga lap: Medgyes. (t. v.) Prešov Ostrava Bohemians Olomouc 0:1 (0:1) Prága, 3000 néző, játékvezető: Cho­cholouš. Góllövő: Maroši. Már a 10. percben eldőlt a két pont sorsa: Maroši erős lövése talált utat a hazai kapuba. A Bohemians végig nem tudott magára találni, enerváltan, szét- esően játszott. 0:1 (0:0) B. Bystrica Trnava 1:0 (0:0) Prešov, 880 néző, játékvezető Czető. Góllövő: Danék (11 -esből). Az esős időben átlagon aluli volt a színvonal, főleg a hazaiak tűntek ki pontatlanságukkal; nem tudtak lépést tar­tani a technikásabb bányászcsapattal. A két pont sorsát eldöntő gól tizenegyes­ből született. Az előretörő Nečast felvág­ták a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt Danék értékesítette. Banská Bystrica, 4000 néző, játék­vezető: Peiišek. Góllövő: Gombár (11-esből). Inter ZÝS Nitra 4:1 (1:1) Bratislava, 6500 néző, játékvezető: Jašek. Góllövök: Brezík, Lancz, Rich­ter, Moravec, ill. Molnár. Majális-hangulat uralkodott a Duna- parti stadionban. Igaz, nem úgy indult a találkozó, hogy a vendégek nagyarányú vereséggel hagyják el a pályát. A 18. perctől a Plastika vezetett, de röviddel a félidő befejezése előtt Brezík lélektani­lag fontos góllal egyenlített. Szünet után helyenként sziporkáztak a hazaiak, mind­három góljuk szép akcióból született. Žilina Hradec Žilina, 3000 néző, játékvezető: Matu- šík. Góllövők: Kinier (11 -esből), Šebík. „Sport mindenkinek“ (ČSTK) - A jövő héten, május 16-20 között jelentős nemzetközi sporttanács­kozásra kerül sor Prágában. Immár má­sodszor rendezik meg a „Sport mindenki­nek" nemzetközi kongresszust, melynek középpontjában a tömegsport fejleszté­sének kérdései szerepelnek. Amint a szervező bizottság képviselői a tegnapi sajtótájékoztatón elmondták, hazánk fő­városa minden tekintetben gondosan ké­szül a vendégek fogadására. A kongresszuson 59 ország 72 sport- és testnevelési küldöttsége vesz részt. Számos esetben a testnevelési szövetsé­gek legfelsőbb képviselői lesznek jelen a tanácskozáson. A kongresszus fölött Ľubomír Štrougal szövetségi kormányfő vállalt védnökséget. A legbecsesebb ven­dég minden bizonnyal Juan Antonio Sa­maranch, a NOB elnöke lesz. Tiszteleté­re már hétfőn jelentős ünnepségre kerül sor. A Károly Egyetem aulájában dísz­doktorrá avatják a NOB elnökét. Az I. liga állása: 1. Sparta 23 17 4 2 58:15 38 2. Ostrava 24 11 7 6 39:29 29 3. DAC 24 11 7 6 31:25 29 4. Dukla 24 10 8 6 35:26 28 5. Olomouc 24 10 7 7 41:32 27 6. Cheb 23 8 8 7 24:26 24 7. Bohemians 24 11 2 11 33:39 24 8. Nitra 24 10 3 11 35:28 23 9. B. Bystrica 24 10 3 11 34:36 23 10. Hradec 24 7 9 8 24:42 23 11. Inter ZŤS 24 9 4 11 42:42 22 12. Slavia 23 8 6 9 30:36 22 13. Trnava 24 8 5 11 28:36 21 14. Vítkovice 23 7 6 10 37:37 20 15. Žilina 24 6 6 12 26:38 18 16. Prešov 24 3 3 18 22:47 9 Mechelen - Ajax 1:0 (0:0) (t-zsi) - Hatvanegy ország labdarúgó­rajongói láthatták a tegnap este Stras- bourgban rendezett labdarúgó KEK-dön- tőt. Mindkét csapat hatalmas iramban kezdett, az első húsz percben sok volt a szabálytalanság. A 18. percben Em- mers egyedül tört kapura, de Blind hátul­ról kíméletlenül felvágta. Az NSZK-beli Pauly játékvezető kiállította a holland hát­védet! Tíz perccel később Den Boer kö­zeli lövését védte Mtnzo, majd a 46. percben ismét az Ajax kapusa hárított nagy bravúrral. Fordulás után a 10 emberrel futballozó Ajax hagyta ki az elsó helyzetet, majd az 52. percben Ohana bal oldali beadását Den Boer a hálóba bólintotta. A belgák vezető gólja után kitámadott a holland gárda. Az 58. percben Bosman fejesét védte Preud’ homme. A második játék­rész közepén nagyot esett a játék irama és színvonala. A belgák nemigen igye­keztek, megelégedtek az egygólos veze­téssel, az Ajax pedig csak erőlködött. A hajrában mindent egy lapra tettek fel a hollandok, két nagy helyzetük is volt, ám egyenlíteniük nem sikerült. A Mechelen most először indult a KEK-ben, és óriási meglepetésre el is nyerte a trófeát. • A CSEHSZLOVÁK női röplabda­válogatott a hollandiai portyáján 3:1 arányban legyőzte a bajnok Aver együt­tesét. Washingtoni konzultációk a ratifikálás bonyodalmairól A szenátorok a halasztás ellenére is optimisták Sztancsev, az olasz Surra és a francia Frebert - megszöktek és példásan együttműködve gyorsan növelték előnyü­ket. Tíz kilométerrel a cél előtt Regec ismét robbantott, de később Surra és Sztancsev is csatlakozott hozzá, viszont Frebert leszakadt. Banská Bystrica központjában, a Szlovák Nemzeti Fel­kelés terén levő célba elsőként Regec érkezett, akinek elsőségét a bolgár Sztancsev nagy igyekezete ellenére sem tudta veszélyeztetni. A főboly, melyben a többi csehszlovák versenyző hajtott, közel kétperces hátránnyal érke­zett. A GYŐZTES MONDTA - Jozef Re­gec: „Ilyen jó rajtra a legvérmesebb hazai szurkolók sem számíthattak. A döntő szö­kés a Žiar nad Hronom-i részhajrá után sikerült, amikor az élen haladó kilenctagú csoport két részre oszlott. Ekkor már bíztam benne, hogy esetleg győzhetek. Eddig már kilenc útszakaszon hajtottam sárga mezben a Békeversenyen, úgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom