Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-07 / 107. szám, szombat

CSEHSZLOVÁK - SZOVJET GAZDASÁGI EGYÜTTMÚKÖDÉS A közvetlen kapcsolatokon a hangsúly Az én szakmám egyszerűen szép! Ha két ország gazdasági együtt­működését vizsgáljuk, akkor aligha tudjuk elkerülni a számadatokkal va­ló érvelést. Elvégre azok bizonyos objektív összehasonlítási alapot nyújtanak, mégha számos lényegi kérdést önmagukban nem is fejez­nek ki. Ezért, ha érvelnek, politiku­sok is szívesen nyúlnak a számok­hoz. Mihail Gorbacsov tavalyi cseh­szlovákiai látogatása alkalmával is így jellemezte a szovjet-csehszlo­vák kapcsolatokat: „önökkel van a legnagyobb mértékű gazdasági együttműködésünk. Az idei év köl­csönös árucsere értéke eléri a 14 milliárd rubelt“. Amikor az elmúlt esztendő mérle­gét megvonták a külkereskedelmi szakemberek, megállapíthattuk, hogy Gorbacsov ,,előrejelzése" meglehetősen pontos volt. Nos, a kölcsönös együttmüködés - amelyben az árucsere értékének összege az egyik „fokmérő“ - fejlő­dési ütemének tartása azért nem kis feladat, mert kölcsönös megálla­podásban rögzítette a két fél a 8. ötéves tervidőszak idejére’ (ami egyébként a 12. szovjet ötéves terv megvalósításának ideje is egyúttal) az árucsere 30 százalékos növelé­sét, s ez 1986 és 1990 között össze­sen 73 milliárd rubelra rúgna. Természetesen a számok önma­gukban nem beszélnek az együtt­müködés minőségi kérdéseiről. Napjainkban, amikor mindkét or­szágban a népgazdaság hatékony­ságának növekedését célzó gazda­sági átalakítás útjára léptünk - ha nem is azonos intenzitással mind­két országban megnőttek, és foko­zatosan növekednek a vállalatok jo­gai és önállóságuk, s egyúttal a fele­lősségük is a termelésben, az előál­lított termékekért, akárcsak a dolgo­zókollektívák feladata - nemcsak a termelési, hanem a társadalmi élet kulcsfontosságú kérdéseinek meg­oldásában. Ez pedig szinte kikény­szeríti a minőségi változást a két ország gazdasági együttműködésé­ben, ahol egyre fontosabb szerep jut a gazdálkodó egységek közvetlen kapcsolatainak, majd pedig a ve­gyesvállalatok alakításának. Igaz, mindez nem mindig halad olyan ütemben, amint az kívánatos volna. Amikor immár huszonhárom éve a Moszkva-környéki Podolszk Or- dzsonikidze nevét viselő gépgyára a prágai CKD Slaný-i üzemével fel­vette a kapcsolatot, nagyon sokan kétkedve fogadták az eseményt, mondván ismét egy formális lépés, aminek aligha lehet gyakorlati hasz­na. Igaz, látszólag a szkepticizmus­nak volt valami alapja, s ez elsősor­ban a két vállalat gyártási program­jában megtalálható különbség volt. A podoszki gépgyár messze földön híres volt már akkor is az atomener­getikai berendezések gyártásáról. Ezzel szemoen a Slaný-i Šverma Művek nagy teljesítményű darukat, földgyalukat és útépítő gépeket gyárt. Hogy a két gyár kapcsolata mégis kiállta az idő próbáját, és gyümöl­csözőnek bizonyult, az elsősorban annak köszönhető, hogy már az ele­jén megegyeztek a kölcsönös, ala­pos és objektív információcserében. Nemcsak a sikerekről szóltak, ha­nem a gondokról is. Kölcsönösen ismerkedtek a szakemberek egy­más munkájával, majd megpróbál­tak közelíteni, éppen a termelési tevékenység terén. A podolszkiak azt tanulmányozták, miként oldják meg csehszlovák kollégáik a tech­nológiai folyamatok minél magasabb fokú gépesítését és automatizálá­sát, a túlságosan munkaigényes fo­lyamatok robotizálását, a termelés- irányítás szervezési kérdéseit. Mind­ez konkrét eredményekben is meg­mutatkozott. Most, amikor a Szovjetunióban jelentős erőfeszítéseket tesznek a termelés korszerűsítésére, még­pedig a gyártás és a technológiai folyamatok kiemelt fejlesztésével, a közvetlen kapcsolatok felvétele új megközelítést kíván. E feladatok megoldása során lehetőség nyílik a partnerek berendezéseinek, mű­szaki és technológiai tapasztalatai­nak kölcsönös kihasználására, al­kalmazására. Mindez a két említett partner esetében is a termelési koo­perációra való áttérést jelenti, ami a kapcsolatok új, magasabb foka. A jövőben - de már a jelenben is - a közvetlen kapcsolatok kialakítá­sa a KGST-tagországok 2000-ig szóló tudományos-műszaki fejlesz­tése komplex programjának alapján történik. E dokumentumból követke­ző feladatok megvalósításába Szlo­vákia gazdasága is aktívan bekap­csolódik. Ennek bizonysága, hogy az elmúlt esztendő során a SZSZK kormányának irányítása alá tartozó ágazatokban több mint félszáz köz­vetlen megállapodás született szov­jetunióbeli partnerekkel. Az érdekesebbek közé tartozik például, hogy közös csehszlovák -szovjet bútortervezési központ ala­kult, amely a számítástechnikai is­meretek kiaknázására épül, s ebben a két együttműködő fél a Bratislavai Fa- és Bútoripari Kutatási-fejlesztési Intézet, valamint a moszkvai Mebel- prom. Együttműködik a Žarnovicai Furnérlemezgyár az uzsgorodi Za- karpatlesztorggal, s ennek az együtt­működésnek az eredménye jelentős devizamegtakarítást jelent mindkét fél számára, mert egzotikus, trópusi fák importját helyettesíti a bútori­parban. Kedvezően fejlődnek a közvetlen kapcsolatok a textil- és vegyiparban is. Néhány ágazatban a közvetlen kapcsolatok kialakítása azonban kí­vánnivalókat hagy maga után. Ilyen az üvegipar, a cipő- és papíripar is, mert a Trnavai Tatraslo, a Banská Bystrica-i Slovcepa, valamint a Par­tizánskej Cipő-, Bőrdíszmű- és Bőri­pari termelési-gazdasági egység eddig nem aknázta ki a közvetlen kapcsolatokban rejlő lehetőségeket. Több rejlik a mezőgazdasági és élelmi- szeripari ágazatban is, mint amennyi ed­dig történt. Itt a leggyorsabban a tudomá­nyos-műszaki területen történő együttmű­ködés fejlődik. Megkötötték már az érin­tett felek a keretegyezményt a biotechno­lógiák fejlesztéséről. Ennek teljesítéséért a Nyitrai (Nitra) Állattenyésztési Kutatóin­tézet a felelős. A Nyitra-parti városban már közös csehszlovák-szovjet laborató­rium működik. Jóval előbbre tartanak például a Sig- ma-konszernben, amelyben a szovjet partnerekkel folyó tudományos-műszaki, termelési- és szállítási együttműködés­nek ugyancsak két évtizedre tehető ha­gyományai vannak, és innen magasabb fokra lépni nyilván könnyebb is. Ezt tanú­sítja az a tény, hogy jelenleg immár hat közvetlen kapcsolatról szóló megállapo­dás van érvényben. A korábbi években az egyezmények elsősorban a kutatási-fejlesztési, eseten­ként a termelési technológia terén meg­valósított kölcsönös információkra vonat­koztak. Ez a megállapodás 1986 végéig volt érvényben, de az elmúlt esztendőben új, magasabb szintű, kölcsönös közvetlen termelési kapcsolatokról szóló megálla­podás született. így 1987 augusztusában az érsekújvári (Nové Zámky) Sigma és a kisinyovi Moldavgidromas írt alá egyez­ményt. Ez a közvetlen kapcsolat kölcsönösen előnyös feltételeket biztosít mindkét fél számára a búvárszivattyúk gyártásában. A megvalósítás során az első lépések a megfelelő feltételek kialakítását és a ti­pizált búvár szivattyúk gyártásának előké­szítését szolgálják. Az idei esztendő vé­géig befejeződnek az előkészületek mindkét szerződött félnél. A jelzett első szakasz közvetlen hasz­na mindkét fél számára az, hogy a kutató­munka megfelelő megosztásával kutatási kapacitások takaríthatok meg, csökken a fejlesztési munka időtartama és mindkét fél kölcsönösen a legkorszerűbb ismere­tekhez juthat. E közvetlen kapcsolat azonban nemcsak kétoldalú haszonnal jár. A KGST-országok mindegyike e meg­állapodás révén új, magas műszaki-gaz­dasági színvonalú búvárszivattyúkhoz jut, amelyek gyártásának kiszélesítésével nemcsak devizát lehet megtakarítani, ha­nem általuk remény van előnyös világpia­ci jelenlétre is. A jelenlegi gazdasági helyzetben pe­dig a közvetlen gazdasági kapcsolatok létesítésének ez a legfőbb célja. MÉSZÁROS JÁNOS Bratislava óvárosának építészeti­leg értékes épületei közül vagy féltu­catnyi a Jirásek utcában található. Ezek egyike a kilences számot vise­lő, az egykori Zichy-palota, amely­nek homlokzati falát most mértani pontossággal összeszerelt állvány­zat borítja. Nyitott, boltíves kapual­ján keresztül az udvar felől időnként a kőfaragók fűrészének sikolya hasít a levegőbe, a nyitott ablakokon pe­dig a kőművesek simítóinak serce­gése vegyül az asztalosok ütemes kopácsolásába. Újjászületni készül az 1775-ben épített, állítólagos Fel- nek-mű, amelyet dolgos kezek öl­töztetnek kívül-belül új köntösbe, ám tisztelve eredeti késő barokk stílusá­nak formáját. A saroképület oldalsó kapuja előtt négy kollégájának magyaráz valamit egy napbarnított arcú, szikár kőmű­ves, miközben a ház melletti járda kövezetének megsérült szegélyét javítgatja. Bognár Ernőt, a Bratisla­vai Építővállalat 02-es számú üze­me egyik kőművescsoportjának ve­zetőjét már néhány perce figyelem. A vállalat igazgatóságán csak elis­meréssel, dicsérettel illették.- Az a fajta ember, akinek több évtizedes szakmai gyakorlata pá­ratlan szorgalommal, precizitással és munkafegyelemmel párosul. Ha nehéz feladat elé állítják, sosem a kifogásokat, hanem a megoldást keresi. Ám nemcsak a munkáját végzi becsületesen. Az elmúlt 29 év során - amióta a vállalat dolgozója - mint munkatárs, mint ember is jelesre vizsgázott - mondja róla az építésvezető.- Vannak, akik megmosolyognak, ha azt mondom, szeretem a kőmű­ves munkát, mert az egyszerűen szép - mondja, miután megszólí­tom. - Megbocsátok nekik mert ők nem tudhatják, nekem gyermekkori álmom vált valóra, amikor szülőfa­lumból, Nemesócsáról (Zemianska Olča) Bratislavába, magyar tanítási nyelvű tanonciskolába jöhettem kita­nulni ezt a szakmát, amelynek segít­ségével értem el mindent az élet­ben. Azt, hogy családot alapíthat­tam, annak otthont teremthettem, hogy becsülettel felnevelhettük két fiunkat, s hogy megbecsülik munká­mat, és azt hiszem, boldog ember­nek mondhatom magamat. És ez nem kevés... Pedig Bognár Ernő sokáig keres­te helyét a szakmában. Dolgozott a Nyitrai (Nitra) Magasépítő Vállalat­nál, annak komáromi (Komárno) fióküzemében, a bratislavai Stavoin- dustria vállalat dolgozójaként Dubni- cában, Trenčínben és másutt. Végül A szíve volt az iránytűje és parancsnoka A SZOVJET HADSEREG EGYKORI KATONÁJA Amikor a második világháború kitört, Fedor Kuruc alig múlt tizennégy éves. Még szinte gyermek volt, és napjait szülő­falujának határában hol pásztorkodással, fakitermeléssel, hol pedig földműveléssel töltötte, de már javában foglalkoztatták a „nagyok dolgai“, a világ eseményei is. Foglalkoztatták, mert a hírek Regetovká- ba (Bardejovi járás), az ország északke­leti peremterületének hegyei között meg­búvó kis faluba is eljutottak. Sőt, a hegyen túlról, Lengyelországból az ágyúdörgés is áthallatszott hozzájuk.-A közvetlen frontveszély aztán egy jó ideig nem fenyegetett minket, ugyanis a németek tovább haladtak kelet felé, majd behatoltak a Szovjetunió területére, ám a háború aztán is mindennapi beszéd­téma volt falunkban. S nemcsak a felnőt­tek körében, hanem nálunk, a politikailag még ugyancsak éretlen tizenéveseknél is. Sokat „tárgyaltunk" róla és bármilyen szemszögből is vizsgálgattuk, bármilyen érveket hallottunk vagy olvastunk, nem tudtunk a pártjára állni. Igazságtalan és meggondolatlan cselekedetnek tartottuk a németek tettét, értelmetlennek az öl­döklést, a nagy pusztítást. írásban ugyan nem rögzítettük állásfoglalásunkat, ám lelkünk mélyén annál maradandóbban. Amikor pedig eljött az ideje, szívünk pa­rancsára, sugallatára cselekedtünk. Regetovka községből 1945 elején ti­zenhárom önkéntes jelentkezett a szovjet hadseregbe. Köztük Dmitro Purdes és Petro Surkala voltak a legidősebbek, har­mincnégy évesek, míg Fedor Kuruc a leg- fiatalabbakat képviselte.- Húsz esztendősen indultam a front­ra, tele erővel és elszántsággal. Lehet, ha valaki korábban szól, akkor a szlovák nemzeti felkelésbe is bekapcsolódtam volna társaimmal együtt, csak mi távol esünk a központtól, s nem tudtunk sokat az előkészületekről, illetve a partizánok szervezkedéséről. A szovjet agitátorok­nak aztán nem kellett minket különöseb­ben oktatniuk, meggyőzniük, tudtuk, szükségük van a friss erőre, az utánpót­lásra, hát jelentkeztünk. Ukrán nemzeti­ségűek voltunk mindannyian, tehát nyelvi nehézségek nem voltak beilleszkedé­sünknél a szovjet katonai alakulatba. Első utunk egy lengyel városkába, Rabkába vezetett. Néhány kilométerre a harcvonal­tól, ott képeztek ki minket. A felkészítés rövid ideig tartott, s amikor már úgy- ahogy tisztában voltunk a fegyverek ke­zelésével, átcsoportosítottak bennünket. Munkához láttunk. Én egy tisztán szovjet katonákból álló zászlóaljba kerültem. Egy ideig Krakkóban szolgáltunk, német fog­lyokat őriztünk, majd vonatra szálltunk s Moravská Ostrava irányába indultunk, hogy segítsünk kiűzni a városból és kör­nyékéről a hitleri hadsereg katonáit. Ké­sőbb Opava következett, majd egy újabb kisebb csata Olomouc térségében. Azért mondom, hogy kisebb csata, mert a né­metek már nem tanúsítottak nagyobb el­lenállást. Cáslav felé tartottunk, amikor az úton Prágából jövő szovjet tankokkal és rajtuk örömmámoros katonákkal találkoz­tunk. ,,Kuda ribjata, Praga uzse aszva- bozsgyona“-közölték velünk a nagy hírt. Mondanom sem kell, mekkora ünneplést csaptunk, hiszen ki ne örült volna főváro­sunk felszabadulásának, no meg annak, hogy Berlinben is befejeződtek a harcok s a németek kapituláltak. A hír igaz volt, s Fedor Kuruc alakulata nyugodtan vonulhatott vissza a Kárpát­ukrajnai Tarnopolba, majd a szovjet fővá­rosba.- Már Moszkvában tartózkodtunk, vár­tunk a leszerelési parancsra, amikor jött' a jelentés, hogy a jaltai egyezmény értel­mében a Szovjetunió hadat üzent a kele­ten háborúskodó Japánnak. Azonnyom- ban riadót fújtak. Újból vonatra ültünk és elindultunk a Távol-Keletre. Több napos utazás után értünk Vlagyivosztokba. Ott hajóra szálltunk és szeptember harmadi­kén már a Szahalin-szigeten voltunk. A japánok nem sokáig tartották magukat, így mi a Kurill-szigeteket érintve, aránylag nyugodtan hajózhattunk a Csukcs-félszi- get irányába. Pontosabban nem is annyi­ra nyugodtan, mint inkább lassan, óvato­san, mert a tenger tele volt aknával. A háború végleges befejezését aztán a Szovjetunió legkeletibb csücskében, Pravidenija kikötővárosban ünnepelhet­tük meg. A korán beállt tél ottrekesztett minket, s csak 1946 nyarán indulhattam haza. Előbb Vlagyivosztokba vitt a hajó, majd onnan a kínai határhoz közeli Biro- bidzsanba utaztam, s csatlakoztam az ott gyülekező külföldiekhez. Tizenhármán voltunk, többnyire lengyelek, csehszlová­Fedor Kuruc kok és románok. Ok is úgy kerültek a szovjet hadseregbe, mint én, önkénte­sen. Az Amur folyó partjáról Szverdlovsz- kot, Moszkvát és Ogyesszát érintve jutot­tam haza 1947 júniusában, tarsolyomban néhány kitüntetéssel, köztük a Németor­szág és Japán fölött aratott győzelemért kapott érmekkel, rengeteg tapasztalattal. Természetesen mindennél jobban a bé­kének örültem, és örülök ma is. Fedor Kuruc szerény ember. Szereti az őszinteséget, az igazságot, ugyanak­kor elkötelezett támogatója a közösség, a társadalom érdekeit szolgáló újnak, a haladásnak. A szocializmusért és sza­badságunkért nemcsak katonaként küz­dött, hanem hosszú éveken át megbízha­tó építőipari munkásként és gondos csa­ládapaként is. Most, nyugdíjas fővel is úgy érzi, helyesen cselekedett, s a maga választotta életútjának volt értelme. GAZDAG JÓZSEF (A szerzó felvételei) 1959-ben a főleg épületkarbantartó munkákat végzó jelenlegi munka­adójához szegődött, alighanem nyugdíjaztatásáig.- Miután szüleimmel a fővárosba költöztünk, mindenképpen itt szeret­tem volna dolgozni, de lehetőleg a szakmában. A nagyüzemi építés iránt sohasem éreztem vonzalmat. Engem a kőművesmunka érdekelt. Nos, ennél a vállalatnál - nem pa- naszkodhatom - ki is jut belőle bő­ven. Különösen 1973 óta, hogy az óvárosi épületek felújítását és kar­bantartását végezhetem. Ez a mun­ka nem megszokott technológiai el­járások alkalmazásának és a begya­korolt rutinmozdulatoknak az ösz- szessége. Nekünk módunk nyílik a szakma régi, évszázadokkal ko­rábban élt igazi mestereinek időrág­ta, általában mégis csodálatos mű­veit, sőt, remekműveit közelebbről megismerni, tanulmányozni, majd korszerű eljárásokkal megmenteni a társadalom, a város és a jövő nemzedéke számára. Ráadásul nem egy ilyen épülethez történelmi személyiségek neve is fűződik, amelyekről olvasv^hallva a régmúlt időkről alkotott hiányos képünk ap­ránként kiegészül... - beszél nem kis elragadtatással munkájáról. Aztán arról mesél, hogy szakmá­jának köszönhetően többet látott a világból is, mint egy átlagember. Dolgozott a Szovjetunióban, Len­gyelországban, Ausztriában, Gö­rögországban, Tuniszban és Argen­tínában is csehszlovák intézmények épületeinek felújításán. így lehető­sége volt megismerkedni idegen or­szágok építészetével, népeivel és azok életével, szokásaival. Nem nehéz kitalálni, hogy az ilyen megbízatások egyszersmind kitün­tetésül is szolgálnak, s hogy azt szakmai tudással, emberi magatar­tással lehet kiérdemelni.- Nem titkolom, hogy jó érzés az óvárosban fiaimmal, most pedig már kisunokámmal sétálni a munkatár­saim által és általam széppé vará­zsolt turisták csodálatát is kiváltó épületek között. Számomra ez mun­kám igazi gyümölcse - mondja kissé restellkedve, mert úgy érzi, most dicsekedett. Márpedig a gőgös ma­gatartás távol áil tőle, még ha ép­penséggel lenne is mire büszkélked­nie. Hiszen jó munkájáért többször is megkapta a vállalat, az építőipar legjobb dolgozója címet, továbbá a Bratislava építője kitüntetést és A kiváló munkáért állami kitüntetést. Most pedig a munka ünnepe előes­téjén a prágai várban átvehette a Munka Érdemrendet. Nem mondja, de munkatársai, a vállalat és az üzem vezetősége tudja, Bognár Ernőt, a mintaszerű szakembert, az igaz kommunistát még az oly nagy igényességgel vég­zett munkája sem elégíti ki. Ó ennél is többet vállal. Tíz évig volt a brati­slavai II. városkerület pártbizottsá­gának tagja és csoportvezetői mun­káján kívül 1980-tól végzi az üzemi pártbizottság elnöki teendőit is a tagság általános megelégedésére.- Mindig úgy igyekeztem, hogy amit vállalok, azt maradéktalanul tel­jesítsem, mégha a szabadidőm, né­ha talán a család rovására is. Minderre azonban aligha lennék ké­pes megértő feleségem nélkül... BARANYAI LAJOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom