Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-30 / 101. szám, szombat

A prosperitás árnyai ... Spanyolországban 250 ezer pedagógus sztrájkol béremelést követelve, az El Ferrol-i hajógyár munkásai 24 órára beszüntették a munkát, tiltakozásul háromezer társuk elbocsátása ellen... A teher­vontató csónakok tulajdonosai Rotterdamban sztrájkba léptek, s követ­ték őket az összes tengeri és folyami kikötőkben dolgozó kollégáik, mert a holland közlekedési miniszter a nagy teherszállító vállalatokat preferáló döntést hozott... A belga ASEC elektrotechnikai cég munká­sai 24 órás sztrájkot tartottak 6 ezer dolgozó tervezett elbocsátása elleni tiltakozásul... A görög állami áramszolgáltató vállalatok 30 ezer alkalmazottja sztrájkkal kívánja elérni, hogy az új kollektív szerződések biztosítsák a jobb munkakörülményeket és a bérek emelését, Athénban a buszvezetők és a bankok alkalmazottai szüntették be a munkát... A doveri kikötőben a tengerészek sztrájkőrsége megakadályozta, hogy sztrájktörők által kiszolgált hajók a tengerre fussanak.... Csupán néhány hír a telexgépen tegnap érkezett hasonló jelentések közül. Igen, újabb sztrájkhullám sö­pör végig Nyugat-Európán, s nem kerüli el a legjobban prosperáló tő­kés államokat sem. A szociális vív­mányok védelme, az egyre gyako­ribb elbocsátások, a munkanélküli­ség elleni küzdelem - ezek lesznek az idei május elsejei nyugat-európai felvonulásokon, nagygyűléseken is a fő jelszavak. És ezekkel már ha­gyományosan fonódik össze egy Sztrájkreneszánsz Az egykor oly híres és erős brit munkásmozgalom igen nehéz idő­szakot él át. Kevés olyan ország van, ahol az uralkodó tőkés osztály­nak ilyen szilárd pozíciói lennének, mint Nagy-Britanniában. A konzer­vatívok a tavalyi parlamenti válasz­tásokon egymásutánban immár har­madszor arattak győzelmet, s így a Thatcher-kormány nyeregben érzi magát, vagyis jó ideig nem kell gon­dot fordítania a szavazók tömegeire. Dortmundban márciusban is tüntettek az acélgyári munkások a töme­ges elbocsátások ellen másik alapvető gondolat: a béke megszilárdítása. A fegyverkezési ki­adások ugyanis elsősorban a szo­ciális költségek terhére növekednek. Márpedig éppen most, az újabb szovjet-amerikai leszerelési megál­lapodások küszöbén lenne aktuális, ha Londonban, Bonnban, Párizsban és másutt is napirendre tűznék a ka­tonai célokra fordított összegek lefa­ragását, annál is inkább, mivel ez lehetővé tenné például új munkahe­lyek létesítését. Mert igaz, hogy több esetben viszonylag jól működő tő­kés gazdaságokról van szó, de a korszerűsítésnek a hagyományos iparágak látják kárát, no és termé­szetesen az így munkanélkülivé lett milliók. Távlatok kellenek Az NSZK gazdasági eredményei kétségtelenül elismerésre méltóak, hiszen az ország tavaly - az Egye­sült Államokat és Japánt is megelőz­ve! - a világ legnagyobb exportőre volt (116 milliárd márkával haladta meg a kivitel értéke a behozatalét). Ennek ellenére a szakemberek a jö­vőre nézve komoly problémákat jó­solnak, ha néhány területen nem történik változás. A fejlett gépipar, az elektronikai, elektrotechnikai és vegyipar világ- színvonalú termékei kelendőek a vi­lágpiacon. De itt van például az acélipar, amely válsága, igaz, nem csupán az NSZK gondja. Az állam hiába próbálja szubvencionálni a Ruhr-vidéki hatalmas vállalatokat, azok évről évre csak veszteségesen termelnek. Sorra követik egymást a gyárbezárások, ami által a munka- nélküliek tábora egyre növekszik. Évek óta ugyanez az irányzat érvé­nyesül más olyan hagyományos iparágakban is, mint a bányászat vagy a hajógyártás. Emellett közis­merten drága a nyugatnémet mun­kaerő: egy munkaóra kb. 32 márká­ba kerül (ennél már csak a svájci drágább). Ennek az a következmé­nye, hogy számos cég külföldön ter­meltet, tehát megint csak munkahe­lyek szűnnek meg. Maguk az érintettek is azt vallják, hogy a munkanélküli segély nem lehet végső megoldás. Az emberek­nek a megélhetéshez úgy ahogy szükséges pénz mellett, valamilyen perspektívára van szükségük. És ez nem lehet más, mint a válság sújtot­ta ágazatok gyors átállása más ter­melésre. Ez azonban további fájdal­makat okoz, ha nem történik új mun­kahelyek létesítésével párhuza­mosan. [gy újabb támadásokat intézhet a dolgozók érdekei ellen, erősítve a tóke hatalmát. Ékes bizonyítéka ennek az idei költségvetés, amelyet márciusban hagyott jóvá a parla­ment. Az egészségügy, az okta­tásügy és más elmaradott területek fejlesztése helyett a gazdagoknak nyújt további kedvezményeket pl. a legmagasabb jövedelmek adóját 60-ról 40 százalékra csökkentette. Az egyik ellenzéki képviselő szkepti­kusan így fogalmazott: „A kormány megjutalmazza a gazdagokat azért, mert gazdagok, és bünteti a szegé­nyeket, mert szegények“. Az ellenzéki Munkáspárt - bár neve szerint a dolgozók pártja - je­lenleg nem lát más utat az esetleges választási győzelem kivívásához, mint a vállalkozói körök érdekeinek a kiszolgálását. Ez a pártban belső válságot okozott, s az útkeresés a jövőben sem ígérkezik könnyűnek. Nagy-Britannia Kommunista Pártját gyengítik az internacionalizmus és a hazai politika kérdéseiben mutat­kozó belső viszályok. A szakszerve­zeti mozgalom néhány éve még rendkívül befolyásos tényező volt a brit politikai porondon, de a kor­mány által keresztül vitt szakszerve­zetellenes törvények fokozatosan ki­szorítják onnan. A brit dolgozók azonban a mosta­ni nehéz helyzetben sem mondanak le a még megmaradt vívmányaik védelméről. Az 1984-85-ös bá­nyászsztrájk még élénken él min­denki emlékezetében, s mint az 1988 első hónapjaiban megmutat­kozott, a kormány elhamarkodottan ítélte meg a helyzetet, amikor a bá­nyászsztrájk letörését hatalmas győzelemnek állította be. Thatcher asszony minisztereit meglepte az idei sztrájksorozat. A legnépszerűbb az egészségügyi nővérek akciója volt, akik munkabeszüntetésükkel az egészségügyi kiadások lefaragá­sa ellen tiltakoztak. És nem is ered­ménytelenül: a kormány épp a múlt héten hagyta jóvá fizetésük mintegy 15 százalékos emelését, pedig Mar­garet Thatcher személyesen igyeke­zett ellenük fordítani a közhangu­latot. Az érem másik oldalán Franciaországnak is kétségtele­nül a munkanélküliség a legnagyobb gondja: az aktív lakosság 10 száza­lékát érinti, ami 2,5-3 millió embert jelent. Az elmúlt két évben sem enyhült ez a probléma, pedig Chirac miniszterelnök hivatalba lépésekor többek között ezekkel a szavakkal „mutatkozott be“ a parlamentben: „A munkanélküliség minden negye­dik fiatalt sújtja, ez pedig szomorú nyugat-európai rekord. Ha valaki nem tud munkát találni, az minden korban személyes és családi drámát jelent. Ha egy olyan fejlett társada­lom, mint a miénk, nem képes ennyi fiatalnak biztosítani a felnőttek státu­sát, az a komoly veszély jelentkezik, hogy nemzetközi összetartozásunk­nak az alapjai repednek meg...“ És mit mond most az elnöki tiszt­ségért harcba szállt Chirac? „Több időre van szükségem...“ Ugyanak­kor a reprivatizálási hullám két év alatt a tetőfokára hágott, ám még csak jele sincs annak, hogy a francia gazdaság kilábalni készülne ebből a betegségből. A csalódottság érzé­se, természetesen, a társadalomban feszültségeket szül, s lehetővé teszi az olyan politikusok térnyerését, mint a szélsőségesen jobboldali Le Pen. A francia szakszervezetek nem elég egységesek ahhoz, hogy haté­konyan lépjenek fel a dolgozók ér­dekeiért. Gyakran apróságok miatti ellentétek osztják meg őket, s így nem ritkaság, hogy ugyanazokért a konkrét követelésekért külön-kü- lön felvonulásokat rendeznek. Az olasz szakszervezetek eseté­ben nagyobb egységről lehet be­szélni. A CGIL, a CISL és az UIL most május elsején is közös köz­ponti megmozdulásokat tart Assisi­ben. Olaszországban jelenleg 12 százalék körüli a munkanélküliek aránya. A lemondott Goria-kormány és a Ciriaco De Mita által vezetett kabinet azonban inkább azt hangoz­tatta, illetve hangoztatja előszeretet­tel, hogy Olaszország az iparilag fejlett államok sorában az ötödik helyet foglalja el. Az érem másik oldalán azonban ott van az említett nagyarányú munkanélküliség, amely a déli országrészekben még súlyosabb. És még egy dolog. A társadalmi feszültségek kiéleződésére utal a terrorizmus visszatérésének ve­szélye. Nemrég Nápolyban öten hal­tak meg egy bombamerénylet során, s nem sokkal ezt követte egy ke­reszténydemokrata szenátor meg­gyilkolása. Róma hajlamos volt azt hinni, hogy a Brigate Rosse, a Prima Linea és más terrorszervezetek már nem jelentenek fenyegetést. Figyel­meztető jelnek remélhetőleg elég volt a két legutóbbi terrorista ak­ció... (p.g.) Milan Chovanec: A munka dicsérete A legnépszerűbb tömegtájékoztató eszköz Harmincöt éve kezdte meg rendszeres adását a Csehszlovák Televízió „Nem akarom, hogy kidobjanak az utcára. Jogom van arra, hogy éljek, s hogy saját munkám legyen “ - hirdeti a Renault-gyár egyik elbocsátott alkalmazottja Holnap lesz 35 éve annak, hogy megkezdte működését a Csehszlo­vák Televízió. A prágai stúdió a Vla­dislav utcában, az egykori Polgári Társaskör épületében volt, az adót a petríni kilátótornyon helyezték el. Az első adást a hazai technikusok és mérnökök 20 évi megfeszített munkája előzte meg. 1953-ban azon az emlékezetes május elsején este nyolc órakor Jaroslav Marvan beve­zető beszédével kezdődött a műsor, majd Václav Dobiáš Építsd a hazát - megszilárdítod a békét című ünne­pi kantátája csendült fel. Ezt egyórás publicisztikai program és híradó kö­vette. Az adást mintegy 50 kilométe­res körzetben foghatták. 1953 végé­ig 356 televíziókészülék volt ha­zánkban, egy évvel később már négyezer... Eleinte szerdán és szombaton, később már vasárnap is volt adás. A műszaki fejlődéssel azonos ütemben formálódott a tele­vízió szervezési struktúrája. A prá­gai stúdió után 1955. december 31- én megkezdte működését az ostra­vai, 1956. november 3-án a bratisla­vai, 1961-ben a brnói, 1962-ben a kassai (Košice) és nem sokkal később a Banská Bystrica-i is. Jelentős mérföldkőnek számítot­tak az egyes stúdiók közti átkapcso- lásos adások, az első színes adás, 1970. február 14-én, a Magas-Tát- rában megrendezett sívilágbajnok­ság helyszínéről, és a második mű­sor létrehozása, amely 1970. május 9-én jelentkezett első adásával. 1960-ban mintegy 800 ezer előfize­tőt tartottak számon, ma 5 milliót. A televízió további fejlődése szempontjából fontos volt a CSKP Központi Bizottságának a Csehszlo­vák Televízió helyzetéről és új fel­adatairól szóló határozata (1960), amelyben többek között ez állt: „A televízió egyidejűleg többmillió né­zőre hat, közvetlenül befolyásolja életüket. Azáltal, hogy egyesíti a film és a rádió minden előnyét, nagyon hatékonyan mozgósíthatja a dolgo­zók millióit.“ A határozat kiemelten hangsúlyozta publicisztikai és hír­közlő szerepét, amely a televíziót a tömegtájékoztatás és propaganda meghatározó eszközévé avatta. 1961 áprilisában létrejött az első közvetlen összeköttetés Moszkvá­val, ez lehetővé tette, hogy a hazai nézők helyszíni közvetítésben lát­hassák az űrutazásból visszatért Gagarin fogadtatását. 1964-ben el­ső ízben rendezték meg az Arany Prága fesztivált, 1971-ben pedig a Duna-díj fesztivált. Ezeket további nemzetközi akciók sora követte; a Csehszlovák Televízió, mint az Intervízió egyik alapító tagja, egyre bővítette külföldi kapcsolatait. Az első éveket az útkeresés jelle­mezte. Fokozatosan létrejöttek a kü­lönböző szerkesztőségek, kialakult az egyes műsorok profilja. A szóra­koztató-műsorokban a színházi köz­vetítések, az élő adásban sugárzott tévéjátékok és a filmek domináltak, csak később alakult ki a tévéjátékok és a tévéfilmek műfaja. A hatvanas évek végén, de főleg hetvenes és nyolcvanas években rendkívül nép­szerűvé váltak a tévéfilmsorozatok (Mérnökodüsszeia, Zeman őrnagy 30 esete, Mindenki tanköteles, Kór­ház a város szélén, Nők a pult mö­gött, Mentők stb.). A gyermekeknek készült sorozatok közül több külföl­dön is jelentős sikert aratott (Katica, Arabella, A fonott kosár titka, Repülő Čestmír). A klasszikus irodalmi alko­tások tévéváltozatai mellett egyre nagyobb szerephez jutottak a jelen­kor időszerű problémáit taglaló ere­deti művek (Mélységrekord, az Ak­kor hát megkérdezem, vagy az Itt kell élned című sorozat), noha a kriti­ka nem fogadta őket mindig azonos lelkesedéssel. Döntő többségüket a valóság hiteles ábrázolására irá­nyuló őszinte törekvés jellemezte, korunk átlagemberének problémáit, örömeit, gondjait mutatták be a né­zőknek. A klasszikus műveket fel­dolgozó és a mai témájú alkotások közül nem egy nyert rangos díjat különböző nemzetközi fesztiválo­kon, olyan mezőnyben, ahol a világ legrangosabb tévétársaságai képvi­seltették magukat. A jelentős belpo­litikai évfordulók alkalmából készített műsorok is élénk visszhangot váltot­tak ki a nézők körében, mint például a Napjaink városai vagy az Egy kerület egy napja, a Hazánk és az Életünk krónikája című sorozatok. Manapság egyre bővül az adás­idő és a músorválaszték. A sugár­zott programoknak csaknem 30 szá­zaléka külföldi anyag, de természe­tesen az adások gerincét az itthon készült, rólunk és nekünk szóló mű­sorok alkotják. A televíziós publicisz­tika és hírközlés számára is irány­adók azok a feladatok, amelyeket a XVII. pártkongresszus és a CSKP KB 7. ülése tűzött ki célul: tevékeny részt vállalni az átalakítás folyama­tában, életünk demokratizálásában, a felelősség növelésében, a munka minőségének és hatékonyságának fokozásában, a tudomány és techni­ka eredményeinek gyors gyakorlati alkalmazásában. Számos műsorban jutnak szóhoz politikai és társadalmi életünk vezető személyiségei, a szocialista munka hősei, munká­sok, tudósok, feltalálók. Szorosabbá válik a kapcsolat a nézőkkel, helyet kapnak panaszaik, javaslataik és észrevételeik. A nemzetközi együtt­működés új formáit jelentik a tévéhi- dak, mint a Moszkva-Prága, Ki- jev-Bratislava között létesített köz­vetlen kapcsolások. A televízió jövője szorosan kap­csolódik a technika fejlődéséhez. Ám bármennyire döntő fontosságú is, a technika csak eszköz, amely az alkotó törekvések és célok megvaló­sítását szolgálja. A Csehszlovák Te­levízió 35 éves fennállása során elért eredmények szavatolják, hogy legnépszerűbb tömegkommunikáci­ós eszközünk a jövőben is megállja helyét és teljesíti a rá váró igényes feladatokat. MIROSLAV BARANOVIČ 1988. IV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom