Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-28 / 99. szám, csütörtök
Mediterrán széllel ORDÓDY KATALIN ÚJ KÖNYVÉRŐL. A sokáig élő ember nem sokat tud, a sokat utazó ember sokat tud - olvashatjuk a török közmondást népszerű írónőnk új könyvében. A mai embernek tudvalévőén viszonylag jók az esélyei arra, hogy sokat tudjon: egyéni turistaként vagy az utazási irodák révén eljusson legalább közelebbi, sőt olykor még messzi tájakra is. Persze, nincs any- nyi szabadidőnk és főleg pénzünk, hogy minden érdekes, szellemi értékekben és más látnivalókban gazdag vidéket bebarangoljunk, ezért útikönyvek kalauzolásával is iparkodunk megismerkedni külhoni tájakkal, emberekkel. E kiadványokból évről évre gazdagabb a kínálat, elsősorban a magyarországi, valamint a cseh kiadók jóvoltából. Nem tudom, hogy a szlovákiai magyar írók szeretnek-e utazni, mennyit járnak külföldre. Annyi azonban bizonyos: ha el is jutnak idegen országokba, élményeiket csak ritkán osztják meg az olvasókkal. A hatvanas években Dobos László, néhány évvel később pedig Bábi Tibor járta be Közép- Kelet-Európát, s találkozott neves, érdekes személyiségekkel. Élményeikről, találkozásaikról nem szokványos írásokban számoltak be. Intellektuális régiókban járó, szellemi élményt jelentő vallomásokat olvashattunk tőlük e tájon élő nemzetek és nemzetiségek történelméről, félmúltjáról és jelenéről, az együttélés tragikus és fölemelő, ma is sok tanulsággal szolgáló példáiról. Ordódy Katalin valamivel távolabbi országban járt több alkalommal és ő is gyakran szembesült a történelemmel, a múlt emlékeivel. Öt azonban elsősorban a mai Törökország, az ottani tájak varázslatos szépsége érdekelte. Mégis elmondhatjuk, hogy ez a könyv a szokványos útleírásokhoz képest értékesebb, színesebb. Elsősorban azért, mert szenvedélyes utazó és íróember írta ezt a könyvet. Utazó, aki nem riad visz- sza semmilyen akadálytól: gyalogosan, taxin, szárnyashajón (és nem rakétahajón... 81. oldal), a vámtisztek szolgálati kocsiján, valamint sok más módon, tikkasztó hőségben jut el az áhított célhoz, keresi föl Törökország nevezetességeit. S ezek a kalandozások azért érdekesek számunkra, mert az írónő érzékletesen, magával ragadóan és őszintén számol be róluk. Az első törökországi utazását felelevenítő részek még nem egészen hitelesek, a szavak, a jelzők olykor kissé fellengzősnek tetszenek. A továbbiakban azonban árnyalt és hiteles lesz a leírás, s mind többet tudunk meg erről az országról. Szinte személyes ismerősünkké válik dr. Ergan, továbbá dr. Hicran Akin, az ankarai egyetem fiatal hungaroló- gusa, a szőke Ali és a könyv lapjain szereplő más török személy. Emlékezetünkbe vésődik a rodostói látogatás, s az írónőnek az az élménye, amikor az egyik ankarai boltban tizenhatodik századból származó, csodálatos faragású ládikót talál, amelyen magyar felirat olvasható.,. A múlt és a jelen, a társadalmi háttér szinte mindvégig árnyalja és hitelessé teszi azt a képet, amely elénk tárul. Az írónő stílustörés és didakticizmus nélkül szól a szellemi értékek megismerésének fontosságáról, a törökországi politikai helyzetről, az infláció következményeiről, a mai török valóság sok apró, de jellemző mozzanatáról.Elismerően ír a különböző szolgáltatások színvonaláról, a taxisok, a szállodatulajdonosok, sőt a vámtisztek kedvességéről, a törökök vendégszeretetéről. Ordódy Katalin emlékezetes élménnyel ajándékozott meg bennünket: könyve, érzékletes leírásai, • portréi révén közelebb került hozzánk a török táj, már jóval többet tudunk az ottani emberek mindennapjairól, életéről és munkájáról. (Madách kiadó) SZILVÁSSY JÓZSEF A PEDAGÓGUS - TANÍTSON ,,Anyu, miért mondtad annak a néninek, hogy tanítónő vagy? Hisz a tanító nénik tanítanak, nem?“ ,,Hát persze, én is tanítok, kicsikém.“ „Nem, te nem tanítasz, te mindig írsz vagy olvasol valamit és nem szabad zavarni téged, meg gyűlésen vagy és akkor én maradok utolsónak az oviban! Te nem is vagy tanítónő! Mert azok tanítanak, de te otthon is csak írsz és sokszor nem is jössz haza, csak késő este!" Az utolsó szavakat már zokogva mondta a lányom, pufók arcán végigcsorogtak a könnyek. Kishíján én is elsírtam magam, ahogy belémhasí- tott: a gyereknek igaza van. Este aztán, amikor végre csend volt a lakásban, papírt és ceruzát vettem elő és számolni kezdtem: osztályozó konferencia - évente négy délután, munkaértekezlet -11, osztályfőnökök különértekezlete -4, tantárgybizottság - 4, eszmei-politikai nevelés - 6, szülői értekezlet - 5, szülői munkaközösség - 6... Szak- szervezeti értekezletek, délutáni foglalkozások, szombati társadalmi munka, osztálykirándulások, sport- és honvédelmi akciók, átképzés, előadások, a gyerekek különböző versenyekre, vetélkedőkre való felkészítése, társadalmi szervezetek gyűlései, amelyeken a pedagógus megjelenése kötelező: nos, összeszámoltam ezeket a legkülönfélébb akciókat és nem hittem a szememnek. Évi 122 délután jött ki! A pedagógus azonkívül, hogy naponta átlagosan mintegy 4,5 órát tanít, ünnepi alkalommal feldíszíti az osztályt, krónikát vezet, kiállításokat szervez, iskolai lapot szerkeszt, különböző műsorokat tanít be, a táncosoknak és a színjátszókor tagjainak segít a kosztümök elkészítésében, felkészíti a versenyzőket az olimpiákra, külön foglalkozik a tehetséges és külön a rossz előmenetelő tanulókkal (ez a tanítás alatt, 40 gyerekből álló osztályban lehetetlen), végiglátogatja a problémás vagy rosszul tanuló tanítványok szüleit, ott van az elsősök beiratásán és számtalan egyéb akción. Otthon lelkiismeretesen felkészül a másnapi órákra, segédeszközöket készít, kijavítja a tollbamondásokat, felméréseket, fogalmazásokat, kimutatásokat és statisztikákat készít, véleményezést ír a pszichológus számára a gyenge előmenetelű taSzondák - a tévében Szonda: „... különféle alakú és rendeltetésű eszköz a nehezen hozzáférhető területek megfigyelésére“. Feltehetőleg ez, a lexikonban meghatározott tartalma vezette néhány hónappal ezelőtt a Csehszlovák Televízió dolgozóit arra a gondolatra, hogy útjára indítsák Szondák című műsorukat. A hetente jelentkező adás tartalmi nyíltságának, problémafelvetésének köszönhetően hamar magára vonta a nézők figyelmét. A műsor szerkesztői ugyanis elsősorban azokra a gondokra összpontosítják figyelműket, amelyekről eddig is tudtunk, az okokat is sejtettük, csak éppen nem nagyon beszéltünk róluk. Vállalkozókészség, merészség, gyorsaság, rugalmasság, önellátás - ezek a szavak a Slušovicei Agrokombinátot, illetve annak számítógépgyártó részlegét bemutató adásban hangzottak el. A gazdaság már tevékenységének kezdetén is alkalmazott számítógépet különböző feladatok elvégzéséhez. Az adatok hosszadalmas feldolgozása miatt a számítóközpont egy idő után azonban már nem tudta kielégíteni a szövetkezet igényeit. A probléma megoldását a kis helyet igénylő, könnyen kezelhető személyi számítógépek jelentették. S mivel akkor is nagy volt a hiány ezekből, s öt évvel ezelőtt a külföldi gépek beszerzésére sem volt mód, az Agrokombinát maga kezdett számítógépeket gyártani. Akkor elsősorban saját használatra. Azóta a részleg kisebb üzemmé fejlődött. Számítógépeik a szövetkezet biotechnológiai részlegén nagy pontosságot igénylő folyamatok irányításában segédkeznek. A minőség megőrzése - ez a legfontosabb feladata a szövetkezet dolgozóinak. Ha egy számítógépük gyártási hiba miatt visszakerül a szövetkezetbe, akkor az ellenőrzésért felelős vezető 5000 koronával lesz szegényebb. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha hazánk más üzemeiben is ezt a módszert alkalmaznák. Borravalós szakmákkal foglalkozott a Szondák legutóbbi adása. A választási lehetőségek közül kettőt vettek nagyító alá: a vendéglátóipart és a fodrászatokat. A műsor készítői többször utaltak arra, hogy kényes témához nyúltak. A forgatás során több helyen zárva maradt előttük az ajtó, másutt kerek perec elutasították őket. A műsorban nemcsak szakmabeliek szerepeltek. A sok megkérdezett közül azonban csak egy valaki akadt, aki egyértelműen elítélte a borravaló szükségességét. A többség elfogadta azt. Még akkor is, ha szinte valamennyien tudták, hogy saját jövedelmük a legtöbb esetben messze elmarad a borravalót kapók havi jövedelmétől. A szakmabeliek részéről ennek nagyságáról is hallhattunk egyet s mást. Ezzel kapcsolatban hangzott el a műsorban egy ugyancsak elgondolkoztató statisztika a „másik jövedelmi forrásról“. Eszerint a lakosság mintegy 4 százalékának teljesen mellékes, hogy mennyit keres a munkahelyén. Jövedelmének nagy részét a másik műszak biztosítja. Sót, még a jó fizetéssel rendelkezők 38-40 százalékának is vannak másodlagos jövedelemforrásai. Ennek egyik okát szintén megfogalmazták. Sok esetben még a csúcsteljesítményt nyújtó dolgozók sincsenek kellőképpen megfizetve. Érdekesnek ígérkeznek a műsor következő adásai is. „Új vállalatok - önállóság. Van esélyük rá?", „Vasúton utazunk“, „Robotok a hegesztésben", „Tanuljunk nyelveket" puNT|GÁN JÓZSEF nulókról, a nemzeti bizottság szociális osztálya számára a hátrányos helyzetű növendékekről, a rendőrségnek az iskolakerüló gyerekekről - mindezt persze gépen, mert a pedagógusnak gépelni is tudnia kell -, megírja a bizonyítványokat, összeállítja a vetélkedők kérdéseit stb. Ezenkívül továbbképezi magát, hisz mindig akad valami elsajátítani való (új koncepciók, számítógépek bevezetése stb.), figyelemmel kell kísérnie a szakirodalmat, a pedagógiai szaklapokat és a napilapokat, hogy mindig naprakészen tájékozott legyen... Kérdés, mennyit „túlórázik" a pedagógus, anélkül, hogy túlórapénzt vagy csúsztatott szabadságot kapna? összhangban van mindez a Munka Törvénykönyve paragrafusaival? Valóban nincs lehetőség arra, hogy 2-3 napos csúsztatott szabadságot vegyen ki például a tavaszi szünidő alatt, amikor szünetel a tanítás? A mások gyermekeiért fáradozó pedagógus nem tölthet néhány zavartalan napot a saját gyermekeivel? Mi elsősorban tanítani akarunk, hisz ez a hivatásunk! De látni is akarjuk munkánk eredményét a növendékek - és nemcsak a kitűnő képességűek - tudásszintjén. Hisz döntő fontosságú, az egész társadalom érdekeit, jövőjét érintő munka a pedagógusé. De hogyan tehet maradéktalanul eleget az egyre növekvő elvárásoknak és követelményeknek ilyen túlterheltség mellett, hogy a nagylétszámú osztályokról már ne is szóljunk? Aznap este eltöprengtem azon, vajon valóban tanítónő vagyok-e? Vagy inkább adminisztrátor, gépíró- nő, kulturális szakelőadó, agitációs felelős, gyermekkosztüm-varrónő, esetleg korrektor? Szomorúságot és lelkiismeret-furdalást éreztem, amikor bementem a két kicsi szobájába, hogy betakargassam őket. Hogy jönnek ahhoz ezek a csöppségek, hogy ilyen agyonhajszolt anyjuk legyen? Pár év múlva nem éppen az én gyerekeim okoznak-e majd problémát a pedagógusoknak, mint érzelmileg elhanyagolt gyerekek? És tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nemcsak az én gyerekeim okoznak majd gondot, ha nem redukálódik a különféle akciók száma és továbbra is felesleges adminisztratív, bürokratikus munkát kell végezniük a pedagógusnőknek, akik egyben anyák és feleségek is. Sokezer gyerekkel lesz baj, akiknek érzelmi nevelése már most is elhanyagolt. Milyen anyák vagyunk, ha saját gyerekeinkre sem jut időnk?! Nem bosz- szulja meg magát ez egyszer? Nem kéne ezen elgondolkodni? De a puszta gondolkodás nem segít, tettekre van szükség. Legyenek a pedagógusok ismét pedagógusok. Az átalakítás lehetőséget ad erre. EMÍLIA ZAMCOVÁ Utak - tiszta források felé Ág Tibor hatvan évére Még mindig nem tudjuk kellőképpen becsülni, megbecsülni értékeinket. Vagy más okok játszanának közre abban, hogy az egyébiránt oly sok mindenre kiterjedő figyelmünk elkerül jeles napokat, kiemelkedő teljesítményeket, egész életműveket? íme az újabb példa. Ág Tibor április 13-án volt hatvanéves, és egy soványka újságcikk sem méltatta őt, csak a legnagyobb népzenekutatókéhoz és kórusmozgalmi személyiségekéhez mérhető munkásságát, mely a maga nemében páratlan a mi tájainkon. Pedig, hogy stílusos legyek, zeneszóval kellett volna megünnepelnünk születésnapját. Úgy látszik, nem akadt egyetlen intézmény, szervezet, amely felhívta volna erre a jubieumra azok figyelmét, akik többek között a szerkesztőségek számára állítják össze minden esztendőre az évfordulós naptárt. „Magáncsatornán“ jutott el hozzánk is a hír. Nem feledkezett meg ugyan Ág Tiborról a Csemadok Központi Bizottsága, elismerték újfent munkáját Dióspatonyban (Orechová PoGyújtőúton Péterfalán (Petrovce) (Archív-felvétel) tőn), ahol énekkart vezet, Nagyme- gyeren (Čalovo), ahol él és immár huszonöt éve a Bárdos Lajos Vegyeskórus karnagya, de azért más szintű kitüntetések is eszébe jutnak az embernek. Persze, Ág Tibort mindez a legkevésbé sem érdekli, sosem is érdekelte. Legfeljebb elmosolyodik, és megy tovább. Neki dolga van - melyre idestova negyven esztendővel ezelőtt tette fel életét. Azóta járja tájegységeinket, a Csallóköztől a Bodrogközig. Nem tudom, akad-e dél-szlovákiai magyar- vagy vegyeslakta falu, melyben ne fordult volna meg legalább egyszer 1951- től kezdve, amikor első gyűjtóútjára indult, Bartók és Kodály nyomában, hogy egyik, évekkel ezelőtt sugárzott rádiós sorozatának a címét idézzem. Riportútjaim során gyakran bukkant fel a neve, senkié annyiszor kulturális-művészeti-tudomá- nyos életünk képviselői közül, mint az övé. „Járt nálunk Ág Tibor.“ Énekkarokat szervezett és vezetett, folklórcsoportokat segített életre, menyecskekórusoknak, néptáncosoknak, táncházi zenekaroknak adott tanácsot, a Csemadok KB szakelőadójaként és magánemberként egyaránt - profi szinten, nem lankadó szenvedéllyel. Tehát nem csak „fent“ dolgozott, az irányításban, hanem „lent“ is, ott, ahol az értékek születnek. De miért írom múlt időben ezeket, amikor Ág Tibor útjai folytatódnak? A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, a Pántlika zenekar, a már fentebb említett kórusok, és még ki tudja, hány csoport felé. És, amint tapasztaltam és tapasztalom, mindenütt elismeréssel, szeretettel szólnak róla. „Tibor bácsiról.“ Amit csak múlt időben jegyezhetek le, az sem kevés. Művészeti vezetője volt az 1953-ban megalakult Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttesnek, a Népesnek, mely ugyan mindössze két évig működött, de jelentős szerepet játszott néptáncmozgalmunk fellendülésében; öt évig az Ifjú Szívek igazgatója; karnagya a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának; a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Karon nemcsak kórust vezet, tanít is. És tanít mindenütt, ahol megjelenik. Ma számos olyan karnagyunk tevékenykedik, akit ő indított el a pályán. Ez pedig nem kevés a mi viszonyaink között. Mert ha karnagy van, hamarabb verbuválódik kórus, és ha létrejön, terebélyesedik a mozgalom, gazdagodik zenekultúránk. Ág Tibor neve elválaszthatatlan a Kodály Napoktól, a Tavaszi szél... fesztiváltól, és a további országos vagy „csupán“ járási szintű énekkari, illetve népművészeti seregszemléktől is. Vitázó hajlama, jobbító szelleme, zenei gondolkozása, melynek egyik alappillére a kodályi életmű és a tiszta forrásokhoz való ragaszkodás, szemlélet- és koncepcióformáló erővel hatott, mindig az adott időszak legújabb hazai és nemzetközi eredményeihez, legjobb tapasztalataihoz igazodva volt egyik meghatározója az említett rendezvények arculatának. Természetesen, sohasem elszakadva a valóságtól, melyet szinte hétről hétre ismétlődő útjainak révén oly kitűnően ismer. Amikor ezeket a sorokat írom, szombat van, és Ág Tibor megint „kiutazott“ valahova, azelőtt kerületi versenyen volt. Esténként próbákon. Mindig valahol. Pedig nem egyedül él. Van felesége, és vannak gyermekei, három is, igaz, már felnőtt emberek, akik kicsik még, azok az unokák. Ág Tibor, persze, mindig hazatér- gyűjtőútjairól is, melyeken idős emberektől, nótafáktól, és fia- talabbaktól még élő, még megtalálható, még „előcsalogatható“ népköltészeti kincseket rögzít magnószalagjára. Népdalokat, népballadákat, olyan dallam- és szövegváltozatokat, melyek a magyar nyelv- területen másutt nem lelhetők fel, csak a mi tájainkon, a Zoboral- ján, Mátyusföldön, az Ipoly mentén, Gömör- ben. Mintegy tizenöt ezer dallamot gyűjtött eddig, ennek egy részét nagymegyeri otthonában, gondosan rendezett és rendszerezett adattárban őrzi. És gyarapítja tovább. Egyetlen dallam sem holt anyag a számára, nincsenek örök csendre, hallgatásra ítélve a magnószalagokon, kazettákban. Hanem arra törekszik gyűjtőjük, elejétől fogva, hogy közkinccsé váljanak, énekeljék őket, néptáncegyüttesek zenei kíséreteként szolgáljanak, ismerje meg a lehető legtöbbet belőlük a széles nyilvánosság. Az esztétikai élményeken túl gyarapodjék ezáltal is önismeretünk, hiszen ha elődeink kultúrájáról van szó - rólunk, gyökereinkről. Az utóbbi negyven év csehszlovákiai magyar szellemi teljesítményei között éppen ezért is külön megbecsülendő érték Ág Tibor palóc népdalainak gyűjteménye, az Édesanyám rózsafája, valamint a Vétessék ki szóló szívem című, több mint százötven szlovákiai magyar népballadát tartalmazó könyve. Nem rajta múlott, hogy mindeddig nem jelent meg a zoboraljai gyűjtésből készített válogatása. És készül, formálódik egy, több kötetre tervezett gyűjtemény anyaga, mely közben újabb kincsekkel bővül. Mert Ág Tibor szenvedéllyel járt útjai - amiként a népi együttesek és énekkarok felé -, a nótafák, a régi és új adatközlők felé is folytatódnak. Folytatódjanak sokáig. BODNÁR GYULA Eszme és mérték Sokan úgy vélték, hogy Kodály Zoltán és kortársai már begyűjtötték valamennyi fellelhető népdalkincsünket. Nálunk Ág Tibor volt az, aki az elmúlt években faluról falura járván, talált új nótafákat és így eddig ismeretlen népdalokat is. Ót egy ideig az énekkari mozgalomból ismertük, mint a kodályi eszme és mérték szószólóját. Ez a megalkuvás nélküli magatartás az, ami egész életművét jellemzi. Ez a magatartás emelte a Tavaszi szél... mozgalmat is a mai szintre. De munkájának egyik fontos része, az utóbbi évek gyűjtése még mindig kiadatlan. Én ezért éppen e születésnap alkalmából szeretném az illetékesek figyelmét felhívni Ág Tibor gyűjtései mielőbbi kiadásának fontosságára. Itt az ideje, hogy a kincset közkinccsé tegyük. Ág Tibornak pedig jó egészséget, boldogságot, erőt és további töretlen munkakedvet kívánok a sokezer karénekes nevében. SZAMÁK ISTVÁN
