Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-26 / 97. szám, kedd
írni múltat és jelent OLESZ HONCSAR HETVENÉVES A kortárs ukrán írók közül kétségkívül Olesz Honcsar (1918) a legismertebb. Közvetlenül a második világháború után megjelent Zászlóvivők című regénytrilógiája (Alpok - 1946, Kék Duna - 1947, Arany Prága -1948) Picasso békegalambjához hasonlóan bejárta az egész világot. A mű bővelkedik autentikus részletekben, hiszen szerzője a Vörös Hadsereg ifjú tisztjeként maga is sok harcban vett részt, és az első felszabadító csapatokkal érkezett Bratislavába; járt a várban és gyönyörködött az alant hömpölygő kék Dunában, amely bizonyára Strauss ismert keringőjét juttatta eszébe. Az átélt események íróvá érlelték a fogékony ukrán fiatalembert. Egyszerűen nem tudott ellenállni annak, hogy ne vesse papírra mindazt, amit érzett, látott és tapasztalt. A háború után a dnyepropet- rovszki egyetemen fejezte be filológiai tanulmányait, majd Kijevbe költözött, ahol teljesen az irodalomnak szentelte magát. Többször töltötte be az Ukrán írószövetség elnöki tisztét, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselőjeként tevékenykedett. Az újkori történelem legpusztítóbb háborúja, amelynek nemcsak aktív résztvevője, hanem éles szemű megfigyelője is volt, állandóan újabb művek megírására inspirálta. Az 1948-ban keletkezett Ilonka és a Kék kő című novellák cselekménye hazánk területén játszódik és a két testvérnemzet, a szlovák és az orosz vérrel megpecsételt barátságának apoteózisa. Ugyancsak a háború eseményei ihlették Tavrija (1952), Perekop (1957), Emberek és fegyverek (1960) című regényeit, amelyek a forradalom előtti, a polgárháborús és a második világháború alatti Ukrajnában játszódnak le. Mai témát dolgozott fel Tronka című regényében (címe lefordíthatatlan, azt az ágyúlövedékból készült birkakolom- pot jelenti, amelyet a sztyeppei pásztorok akasztanak az állat nyakába); ebben fontos társadalmi-er- kölcsi problémákat taglal, miközben hangsúlyozottan figyelmeztet az egyén felelősségére a társadalommal és a történelemmel szemben. A műben az író olyan kérdéseket érintett, amelyek ma, az átalakítás időszakában különösen fontosak. Hősei bátran leplezik le a szovjet társadalomban fellelhető hibákat és hiányosságokat, ostorozzák a karrieristákat, a dogmatikusokat, s mindazokat, akik útját állják a szociális, kulturális és morális fejlődésnek. Igaz hazafiként nem feledkezik meg szülőföldje sérelmeiről, tragédiáiról. Hősei ismerik és tisztelik az ukrán föld múltját, büszkék anyanyelvűkre, nemzetük történelmére és kultúrájára. A szülőföld, a saját nemzet sze- retete nélkül nem létezik igazi interNézzünk szembe nevelési gondjainkkal Ez a címe a neves magyarországi nevelésügyi szakember, Ligetiné Verebély Anna legújabb könyvének, amely a budapesti Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg. A szerző célja az, hogy elősegítse az iskolaügy jobbításában érdekeltek egymásra találását, az ifjúság nevelését előmozdító megértést. Teszi ezt úgy, hogy igen széles hatósugarú problémákat elemez - például a fiatalok értékszemléletét, az iskola, a család, a társadalom értékorientáló tevékenységét, a tanulás tekintélyét, a pedagógusmunka mai nehézségeit, az iskola nyitottságát, a szülők és az iskola viszonyát, s nem utolsósorban a pedagógia presztízsét. Az első fejezet gondolatébresztőén szól az értékek (rendező elvek) világáról. Az iskola és a család saját erkölcsi, kulturális, anyagi és egészségügyi időálló értékszféráit jó esetben igyekszik megőrizni és elsajátíttatni. Rendkívül fontos az alapértékek elfogadtatása és gyakorlása, a felelősség mindennapi gyakorlatban történő tudatosítása, a gyermekek és a fiatalok felkészítése a konfliktusokra, amiben „nem kis szerepe van a kritikai ellenőrző képességnek, a ténybeli igazságra törekvés kialakításának, s az állásfoglalási, döntési képesség formálásának, nem utolsósorban önmagunk ismeretének, csiszolni tudásának“ (34. o.). Számos újszerű teendőnk van az emberi kapcsolatok felvételében, erősítésében, miközben „újra meg kell találnunk a közösségalakítás tennivalóit, adaptálni azokat a jelenlegi helyzethez, adottságokhoz“, mivelhogy „a közösségi célzatú nevelési jelenségek egyre jobban széttöredeznek“ (36. o.). A szerző nemcsak a széttöredező emberi kapcsolatok okait tapogatja ki, hanem azt is vizsgálja, mit kellene megtanítani a gyermekeknek. Nevezetesen azt, hogy milyen tartalmúak ma a különféle kapcsolatok, milyen érdekek mozgatják, miért vált szinte sivárrá és nyerssé az a forma, amelyben a kapcsolatok megnyilvánulnak, tudjuk-e igazán, hogy a közösségi életnek, az emberi kapcsolatoknak az ápolása az egyént gazdagítja és társadalmi kapcsolatait teszi színesebbé. A Legfontosabb: a gyermek című fejezet egyik leglényegesebb mondanivalója, hogy „az idők folyamán megváltozott társadalmi követelmények közepette formálódik tanulóifjúságunk arculata, sót világnézeti hatások befolyásának következtében is módosul. Ugyanakkor a tanári arculat nagyrészt olyan maradt, amilyen korábban volt...“ (89. o.). A káhyv mondanivalója nagyszerű példa arra, hogy miként lehet szakmailag igényesen és egyben közérthetően feltárni közérdekű tapasztalatokat és elgondolásokat, hogyan célszerű logikai és történeti ellenőrző módszert alkalmazni és nyíltan megnevezni a hibákat, torzulásokat. Segít tisztábban látni olyan kérdéseket, mint az igazi nevelőmunka lényegét jelentő értékátadás, az elerőtlenedónek tűnő közösségformálás, a tanulás értékének a csökkenése, az iskolai indiszkréció és kisszerúség, a tanulók fegyelmezése stb. Kinek ajánlható Ligetiné Verebély Anna könyve? Mindenkinek, aki felelősséget érez a gyermekek és ifjak tudása, gondolkodásmódja, viselkedése iránt, s némi tapasztalata is van e téren. Ugyanis alkalmat ad az olvasónak, hogy ellenőrizze eddigi ismereteit, támpontot kínál megfontoltabb pedagógiai működéshez és különféle konfliktusok alkotó feloldásához. (sz-t) nacionalizmus. Még nyíltabban, művészileg hatásosabban foglalkozik ezekkel a kérdésekkel A templom című regényében; ennek középpontjában a nemzeti hagyományok állnak, melyeket tudatosan irtani próbáltak a sztálini önkény éveiben. Egy Dnyeper menti iparközpont dolgozókollektívájának példáján érzékelteti a történetiség elméletének és gyakorlatának bonyolult dialektikáját, a nemzeti hagyományok fontosságát a nemzetek egészséges internacionalista együttélésében. A regény időszerűségét és hangsúlyozott humanista tendenciáit figyelmen kívül hagyva A templomot csaknem két évtizeden át káros műnek nyilvánították és csak napjainkban kapott elismerést. A Ciklon (1970) című filozofikus regényében az író ismét háborús témát dolgoz fel. A kritika Honcsar- nak ezt az művét tartja a legintellek- tuálisabbnak, legmagvasabbnak. A belső monológok, párbeszédek és viták korunk súlyos társadalmi, filozófiai és etikai-esztétikai kérdéseit fogalmazzák meg. Vörös fonalként húzódik végig a regényen a szocialista művészet problémája. Egyetemes kérdéseket, gondokat tárgyal kétrészes regénye, a Tavrija (1952) és a Perekop (1957), valamint az Emberek és fegyverek (1960). Az utóbbiban egy hiányosan felfegyverzett és katonailag kiképzetten diákalakulat példáján szemlélteti a háború borzalmait és a vérontás értelmetlenségét. Generációs problémák és a nevelés foglalkoztatják Brigantina (1975) című elbeszélésében és A szerelem partja (1976) című regényében. Az 1978- ban megjelent A te csillagod című regényben Honcsar a társadalom, valamint a modern tudomány és technika kapcsolatát elemzi. Nem állítja szembe az embert a haladás vívmányaival, de hangsúlyozza a természettől való eltávolodását, miközben időszerű ökológiai problémákat vet fel. Több forgatókönyv mellett Honcsar, a szenvedélyes utazó számos színes, élvezetes útirajzot is írt. Közülük a legismertebb a csehszlovákiai útját megörökítő Baráti találkozás (1950), Kína közelről (1957) és a Japán etűdök (1961). Honcsar az úgynevezett lírai próza képviselője, Dovzsenkóí, Kocjubinszkijt és Saint- Exupéryt vallja példaképének. Háborús regényeiben művészete megkeményedik, érdessé, realisztikussá válik, ugyanakkor más műveiben éppen poézise megragadó. A nagy közösségek ábrázolásának mestere, rajtuk keresztül egyetemes problémákról szól. Tronka című regényével elnyerte a Lenin-díjat, munkásságát három állami díjjal és Sev- csenko díjjal jutalmazták. MIKULÁŠ NEVRLÝ Szpivakov és muzsikusai Tízéves a Moszkvai Virtuózok zenekar Vlagyimir Szpivakov hegedűművész, több jeles külföldi verseny díjnyertese szervezte meg éppen tíz éve a népszerű Moszkvai Virtuózok zenekart.- Hogyan lett a világszerte ismert hegedűművész karmesterré? - kérdeztem Szpivakovot.- A gyermekkorommal kell kezdenem - feleli. - Anyám egy zeneiskola tanára volt és mert gyakran magával vitt, teremről-teremre jártam. Egyszer a zenekar karmestere, tréfából, az együttes elé állított egy székre. Elkezdtem utánozni őt, s egyszerre csak azt éreztem, hogy a mozdulataim összhangba kerültek a ritmussal. Aztán sok nagyszerű muzsikát hallgattam, Leningrádban, ahol gyermekéveimet töltöttem, sokszor kiváló karmester, vendégegyüttes lépett fel. Ott hallottam dirigálni Sztravinszkijt is. A Moszkvai Virtuózok zenekar az első pillanattól kontaktust teremt a hallgatósággal, s nemcsak azért, mert nagyszerű muzsikusok a tagjai, hanem azért is, mert mindnyájan teljes odaadással, szeretettel szólaltatják meg a műveket.- Amikor Sosztakovics alkotását, a fasizmus áldozatainak szentelt Kamara szimfóniát játszottuk, azok, akik átélték a háborút, világosan érzékelték azt, ami a zeneszerzőt foglalkoztatta - folytatta Szpivakov. - S amikor Hirosimában szólaltattuk meg ezt a művet, újra meggyőződtünk róla, milyen nagy ennek a zenének a hatása. Elhangzása után két és félezer ember állt néhány percig néma csöndben. Az együttes hírességekkel és kevésbé ismert szólistákkal egyaránt dolgozik. A Moszkvai Virtuózok otthonosak a különböző zenei stílusokban és rendkívül sokszínű a repertoárjuk. Vlagyimir Szpivakov például nagyon szívesen játssza a keringőkirály, Johann Strauss műveit is.- önök bejárják a világot, de sokszor fellépnek a Szovjetunió kis városaiban. Vologdai barátaimtól tudom, milyen ünnep volt számukra az együttes koncertje. Jelent-e önöknek valamit a vidéki közönséggel való találkozás?- Az ilyen találkozások egészen más érzéseket keltenek, mint a leghíresebb koncerttermek hangulata. Olyan emberek előtt játszunk, akiket nem kényeztetnek el nagyszabású rendezvényekkel. Mi ugyanolyan odaadással játszunk Moszkvában, Londonban vagy Párizsban, mint például Vologdában. Ezt a közönség is megérzi és honorálja. FARIDA FAHMI (APN) r t jr wp -W jr li «/ JL M. M—J JLWJL JLj Jlm, A Nagy Generáció (magyar) Nem generációs film A Nagy Generáció, még ha címe erre is utal. Azok a negyvenvalahány évesek, akiknek néhány képviselőjével találkozhatunk ebben a történetben, már indulásukkor, a hatvanas évek közepén, második felében is tartalmatlanul éltek, mostani, csaknem húsz évvel későbbi kiábrándultságuk, kudarcaik, egész életérzésük szerves folytatása ennek az ifjúságnak. Azért sem tekinthető nemzedéki filmnek András Ferenc rendező és Bereményi Géza író munkája, mert azok, akiknek a sorsát nyomon követi a film, nemzedéküknek nem tipikus figurái, inkább peremjelenségei, deviáns elemei. Pedig az alkotók szándékuk szerint a magyar beatkorszak fiataljainak közérzetét akarták bemutatni: vajon merre vitt az útja a hatvanas évek nagyreményű nemzedékének - A Nagy Generációjának. A nyitó jelenetekből legalább is erre következtethetünk. De a korkép felvázolása után a magánélet világában kalandozunk. Réb, a gátlástalan vagány fondorlatos úton disszidál. Magával viszi barátjának a barátnőjét is. Ennyi a film előtörténete; a cselekmény aztán napjainkban folytatódik, amikor Réb tizenöt év múlva, amerikai állampolgárként hazalátogat, kint született szép kamaszlányával. Azért hozza magával a lányát, hogy viszonyát es a teljesen gyökértelen Réb életének kilátástalanságát. Három szálon fut a fiim cselekménye. Egyrészt a csodatalálmány felfedezőjének a nyomozásával, másrészt annak a megakadályozásával, hogy Makai első házasságából való fiának be kelljen vonulnia katonai szolgálatra, harmadrészt az amerikai kislány és anyja konfliktusával. Minden kudarcba fullad, a remények és lehetőségek hamvukba halnak, mire az erőszakos Rébet sikerül ha- zaküldeni, csak Makai és Bea házassága jön rendbe és Nyikita üzletei maradnak változatlanul sikeresek. Kellemesen és rokonszenvesen előadott mozi A Nagy Generáció; míg a három férfi „nyüzsgését“ szemléljük, az emlékidéző Omega vagy Elvis Presley-számokkal átitatott, jó poénokat tartalmazó dialógusokat hallgatjuk, közben igen jól szórakozunk. Cserhalmi György (Réb), Eperjes Károly (Makai), Koltai Róbert (Nyikita), Kiss Mari (Mari), Melanie Jeane (Réb lánya), Udvaros Dorottya (Bea), Major Tamás (a feltaláló) remekbe szabott alakításai, figurái élvezetessé teszik a filmet. S hogy a jól megrendezett, magas hőfokú, érzelmi töltésű jelenetek kiváló színészi alakítások, szépen fotózott külső és belső helyszínek, egyszóval, a magas színvonalú szórakoztatás ellenére mégsem lett az Cserhalmi György és Kiss Mari a magyar film egyik jelenetében (Bartók István felvétele) az anyjánál hagyja, aki vagy egy évtizede elhagyta őket és hazaköltözött. Réb New Yorkban is ugyanaz a nagyképű, erőszakos, randalírozó maradt, aki otthon is volt; azért jött haza, mert egy magyar mezőgazdasági találmány hírét vette, s annak olcsó megvásárlásától reméli kinti meggazdagodását. Találkozik régi cimboráival: Makaival, a gyermekien hiszékeny és jóhiszemű rádiós lemezlovassal, Nyikitával, az újgazdag butikos vállalkozóval. Megjelenésével felkavarodik a hőseink körüli állóvíz, kuszáit magánéleti viszonyaik átrendeződnek, illetve ugyanolyanok maradnak, mint voltak. Kis epizódok tárják fel a három szereplő mikrokör- nyezetének viszonylatrendszereit: Makai házasságának és apai szerepének csődjét, Nyikita és Mari (egyébként Réb volt felesége és gyermekének anyja) üzleti-szeretői alkotás egy nemzedék generációs filmje (pedig a lehetőség adott volt), az azzal magyarázható, hogy András Ferenc és Bereményi Géza a valóság sokféle aspektusáról beszélve, a negyvenévesek közérzetét felvillantva nem végzett igazán alapos, igazán mély elemzést, oknyomozásuk csak részeredménnyel járt. Élettelibb forgatókönyvből fajsúlyosabb, jellegzetesebb film kerekedhetett volna, a korszak fiataljainak szellemi arculata - a hősök társadalmi-szociális háttere híján - ugyanis egyoldalúra sikeredett. A Nagy Generáció egysíkú helyzetelemzése, egyoldalú tanúságtétele ellenére is valódi izgalmat nyújtó alkotás, mely hazai bemutatója idején vitákat inspirált a magyar szellemi életben. A filmet - melyet a budapesti televízió nézői ősszel már láthattak - stúdióhálózatban vetítik. Eric Rohmer, a hazánkban, sajnos, kevésbé ismert francia filmrendező, egyike a ma élő legeredetibb tehetségeknek. Eddig csupán egy filmjét mutatták be nálunk: A pilóta feleségét; a Teliholdas éjszakák most kerül a mozikba. Pedig Rohmer kiemelkedően fontos életművet alkot-alkotott a francia film- művészetben. Játékfilmjeit maga rendezi ciklusokba: az első nagy vállalkozás a Morális példázatok, a második a Komédiák és közmondások összefoglaló címet viseli. A Teliholdas éjszakák ez utóbbi sorozatnak a negyedik darabja (a korábbiak: A pilóta felesége, A szép házasság, Pauline a tengerparton). Azzal a champagne-i közmondással kezdődik: „Akinek két asszonya van, elveszti a lelkét, akinek két háza van elveszti az eszét." De a rendező egyik interjújában bevallotta: ál közmondás ez - ő találta ki. Mindenesetre illik a filmjére. Az alkotó ezúttal a mindennapi kapcsolatteremtés nehézségeit szemlélteti, kihívóan illusztratív képsorokban, minimális látvánnyal és rengeteg fecsegő diskurzussal. Nála a szó ugyanis fontosabb, mint a látható tett; viszont a helyszínek látványa, a díszletek olyan lényegesek filmjeiben, mint manapság csak kevés filmművésznél a világon. Most látható alkotása egy fiatal és nyugtalan vérű párizsi nőről szól, aki helyét nem találva megállapodott, zavartalan békére vágyó szeretője oldalán, kiharcolja, hogy önálló garzont, egy kis „stúdiót“ tarthasson fönn, ahová kiruccanhat nehézkes partnere mellől. Nyomban udvarlója, majd kedvese is akad, de mire rájön, hogy sorsával nem érdemes ujjat húzni, már magára marad. Eric Rohmer fiimi világa bonyolult, izgalmas, változatos. Egyéni hangú rendező, az ösztönösséget, a pillanatnyi hatásokat engedi érvényesülni munka közben. Nem moralizál, nem fűz magyarázatot a történethez. Szép, csendes ez a filmje; főleg azoknak ajánlható, akik szeretik a bölcs, elemző, aprólékos gonddal készült műalkotásokat. -ymÚJSZÚ 4 Teliholdas éjszakák (francia)
