Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-23 / 95. szám, szombat

ÚJ szú 7 1988. IV. 23. Az I. jégkorongliga döntőjének második mérkőzésén VSŽ Košice - Sparta Praha 4:0 (0:0,2:0,2:0) (Munkatársunk telefonjelentése) - A csütörtöki hideg zuhany után tegnap este nagy volt az öröm a kassai (Košice) téli stadionban: az exbajnok VSŽ Košice az I jégkorongliga play off-döntőjének második találkozóján visszavágott a Sparta Prahának az egy nappal korábbi 2:0-ás verségért. A prágai visszvágót (április 26, 27) előtt 1:1 -re áll a bajnokság fináléja. Ott folytatta a két csapat, ahol csütör­tök délután befejezte. A hazaiak nagy len­dülettel, helyenként ösztönösen támad­tak, a Sparta pedig fegyelmezetten, takti­kusan védekezett, minden lehetőséget kihasznált a gyors ellentámadásra. Az első öt percben ismét Šindel kápráztat­ta el a nézőket. Sýkora közeli, majd Slanina kék vonalról leadott bombáját védte bravúros reflexmozdulattal. A másik oldalon Kastner foglalkoztatta Švarnýt, aki a gólvonal előtt elcsípte a korongot. A 8. percben Slanina nagy erejű kapáslö­vését követően már mindenki gólt kiáltott, Šindel azonban a felső, sarokban tartó korongot hárítani tudta. Alábbhagyott a VSŽ lendülete, talán kedvét szegte a féltucat kihagyott ziccer. Feljöttek a prá­gaiak, a Volek - Doležal duó jó párszor megkeverte a sokat kapkodó hazai vé­delmet. SPORTHÍRADÓ • A 7. forduló mérkőzéseivel folytató­dott a Szovjetunió labdarúgó-bajnoksága: Dinamó Kijev-Torpedo Moszkva 3:0, Ze­nit Leningrád-Zalgiris Vilnius 1:2, Cser- nomorec Ogyessza-Szpartak Moszkva 0:1, Sahtyor Donyeck-Dnyepr Dnyepro- petrovszk 0:0, Metaliszt Harkov-Alma- Ata 1:1. A bajnokság élén a Dinamó Kijev áll 10 ponttal. • Két játékos helyett három megy majd doppingvizsgálatra az új idénytől az I. ligás labdarúgó-mérkőzések után - ha­Az NB I állása A magyar labdarúgó NB I állása a szerdai forduló után: 1. Bp. Honvéd 23 13 6 4 33-17 32 2. Tatabánya 23 11 8 4 50-25 30 3. Újpest 23 10 9 4 40-24 29 4. MTK-VM 23 12 3 8 42-38 27 5. Rába ETO 23 11 5 7 34-30 27 6. Szombathely 23 8 9 6 30-26 25 7. Pécs 23 9 7 7 25-22 25 8. Ferencváros 23 7 8 8 32-29 22 9. Vasas 23 6 10 7 26-28 22 10. Siófok 23 8 6 9 29-33 22 11. Vác 23 6 8 9 24-27 20 12. Zalaegerszeg 23 6 8 9 22-26 20 13. Békéscsaba 23 5 10 8 22-35 20 14. Videoton 23 4 11 8 21-25 19 15. Debrecen 23 5 6 12 24-39 16 16. Kaposvár 23 3 6 14 18-48 12 SAKK A nagy világversenyek szinte futósza­lagon gördülnek. Közvetlenül az első Vi­lág Kupa előtt két jelentős torna állt az érdeklődés középpontjában: a spanyolor­szági Linaresben a világranglétra harma­dik helyezettje, a holland Timman másfél pontos előnnyel lett első a szovjet Bel­javszkij és további élvonalbeli nagymes­terek, mint Juszupov, Chandler, Ljuboje- vics, Kir. Georgijev és mások előtt. Vi­szont ugyanez a Timman röviddel később Amszterdamban a II. Euwe-emlékverse- nyen az utolsó lett. Ezen a kétmenetes négyes tornán a 23 éves angol Short győzött, míg a 2.-3. helyet Karpov volt világbajnok és Ljubojevics osztotta. Itt játszották az alábbi játszmát, mely a király üldözésének nem mindennapi példája: Szicíliai védelem Világos: Short - Sötét: Ljubojevics 1 e4 c5 2. Hf3 d6 3 d4 cd4: 4 Hd4: Hf6 5. Hc3 Hc6 6. Fg5 e6 7. Vd2 a6 8 0-0-0 h6 9. Fe3 (játsszák e helyen 9. Ff4-et is) 9. . Fd7 10. f4 (10. f3 b5 11. g4 He5 12. Fd3 b4 13. Hce2 d5 14. Hg3 Vc7 majd Hc4 jó ellenjátékot ad sötétnek) 10.... b5 11. Fd3 Fe7 12. Kb1 b4 13. Hc2 0-014 h3 Vc7 15. g4 Vb7 16 Hg3 Hd4: 17. Fd4: Fc6 18. Bhe1 Bfe8 19. g5 (nyilván­való, hogy világos támadása gyorsabb­nak bizonyul a h6-al meggyöngített király- szárny ellen, mint sötét próbálkozásai a másik oldalon) 19... hg5:20. fg5: Hd7 21. Fg7:! (ez a tisztáldozat vezeti be a rohamot, mely vándorútra kényszeríti a sötét királyt) 21.... Kg7:22. Hh5+ Kg6 (nincs más, mert 22.... Kg8-ra vagy Kf8- ra 23. g6 majd 24. Vh6. nyer) 23. e5+! Kh5: 24. Vf4 (Vg4 mattfenyegetéssel) 24. . Fg5: 25. Vf7:+ Kh4 26. Vh7+ Kg3 27. Vh5 Kh2 28. Vg5: Bg8 29. Bd2+ Fg2 30. Vf4+ Bg3 31. Fe4 Ve4: 32. Ve4: és sötét feladta. És még egy rövid játszma Linares-ból, mely mutatja, hogy még a közel 2600 Élő­A második harmad elején érthetet­lenül elvesztették fejüket a kassaiak, Svitek, Liba, majd Salnina került a bünte- tőpadra. A prágaiak azonban nem tudták kihasználni a 154 másodperces kettős emberelőnyt. A 26. percben aztán meg­tört a jég, a másodpercekkel korábban dühöngő szurkolók örömmámorban úsztak: Liba emberelőnyből bevette a szenzációsan védő Šindel kapuját. Ezután eldurvult a mérkőzés, ez főleg az igen elnézően bíráskodó Adam játékve­zetőnek köszönhető, aki teljesen megza­varodott. A 28. percben Liba megsérült, majd elhagyta a játékteret. A másik olda­lon Slanina, majd Svitek kemény beleme- nését követően Doležalt is letámogatták a jégről. A 38. percben Marcinko indításá­val Vodila tört kapura, s nem hibázott. Góllal kezdődött az utolsó húsz perc. Jančuška távoli bombáját Šindel tározták el a labdarúgó szövetség elnök­ségének legutóbbi ülésén. Ha kettőnél pozitív lesz az eredmény, a mérkőzés két pontját 3:0-ás gólaránnyal a vétlen csapat kapja. A vétkes futballistát hat hónapra is eltilthatják a játéktól. Slovan - Senica 0:0 (č) - A labdarúgó SZNL 122. forduló­jának előrehozott mérkőzésén a lista­vezető nem boldogult a Senicával. A hazaiak játékát a tanácstalanság és a tehetetlenség jellemezte, rosszul kom­bináltak, alig-alig vezettek épkézláb tá­madást. Ilyen tekintetben eredményeseb­bek voltak a vendégek, s ha pontosabban lőnek kapura nemcsak egy pontot szerez­nek. Két alkalommal a kitűnő Stromšik kapusnak köszönheti a Slovan, hogy nem kapott gólt. A vendégek teljes mérték­ben rászolgáltak a döntetlenre. A talál­kozót 1500 néző előtt Christov vezette, xxx A 22. forduló további műsora - április 23., 16.00: ZŤS Košice-Trebišov, Spo­je Bratislava - Prievidza, Martin - ČH Bratislava, Hurbanovo - Humenné, Pov. Bystrica - Lokomotíva. Április 24., 16.00: Čadca - Michalovce, Stropkov - Levice. Az olimpiai Sazka (17. játékhét) „5 a 40-ből“ sorsolásának nyerőszámai: 9 17 30 33 39 Pótszám: 27 (ČSTK) ponttal rendelkező nagymester is meg­botlik a szokatlan megnyitásban. Caro-Kann védelem Világos: Nunn - Sötét: Kir. Georgijev 1. e4 c6 2. d4 d5 3. Hd2 de4:4. He4: Hd7 5. Hg5?! (Szokolov új lépése, melyet a bolgár nagymester nem ismert) 5. ... h6? (Hgf6! 6. Fd3 e6 volt a helyes folyta­tás) 6. He6! Va5+ 7. Fd2 Vb6 8. Fd3 fe6:? 9. Vh5+ Kd8 10. Fa5 és sötét feladta. 1560. sz. fejtörő J. Haring (Holland feladványvers. 1964 l-díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kb5, Vg2, Bb3 és h4, Hb1 és e5, Fg8 és h2, gy: f3 (9 báb). Sötét: Kd4, Ve4, Bd1 és h6, Fel és h7, gy: a3, b6, d3 és e3 (10 báb). A meg­fejtés beküldésének határideje: április 25. A megfejtések az Új szó szerkesztőségé­nek címére küldendők „Sakk“ megjelö­léssel. A helyes megfejtést beküldők kö­zött minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraver­senyt vezetünk. Az 1558. sz. fejtörő (I. Berger) megfej­tése: 1. Hc6! Az e heti nyertesek: Rado- csák Tamás, Tejfalu (Mliečno), Bernáth Sámuel, Kéty (Kvetná nad Hronom). Delmár Gábor elnézte és a korong a bal alsó sarok­ban kötött ki. Tíz perc békés játszadozás után az 53. percben Vodila lepókhálózta a jobb felső sarkot. Az utolsó öt percre a feldühödött Šindel helyére a fiatal Tóth állt be a Sparta kapujába. Az utolsó két percben emberelőnyben korongoztak a vendégek, ám helyzeteiket nem tudták értékesíteni. Švárný bravúrjaival és a 6000 lelkes szurkoló vastapsa közepet­te ért véget a bajnokság fináléjának má­sodik felvonása, melyet a végig nagy fölényben korongozó vendéglátók bizto­san nyertek meg Adam játékvezető 15 (11:4) játékost állított ki két percre. Ezen kívül Božikot a második harmad elején tízpercre. Ján Šterbák (VSŽ): ,,Az első harmad­ban nem ment a játék, a másodikban azonban doppingként hatott Liba -gólja. Ezután jól játszottunk, kár, hogy sokszor fölöslegesen szabálytalankodtunk“, Pavel Wohl (Sparta): ,,Nem tudtunk gólt ütni, ezért szenvedtünk vereséget. Ami a második harmadban történt, arról nem nyilatkozom. A visszavágók előtt elégedett vagyok. VSŽ Košice: Švárný - Bôžik, J. Bondra, Jančuška, Bakoš, Slanina, Ba­ča - Svitek, Vodila, Liba - Belas, Sýkora, Staš - P. Bondra, Štefanovič, Talpaš - Marcinko. Sparta: Šindel, Tóth -Tatek, Gudas, Kročák, Kučera, Reindl - Volek, Kastner, Doležal - Jelinek, Petrovka, Žemlička - Hrbek, Cerný, Pázler. Zsigárdi László Az I. labdarúgóligában nem lesz forduló a hét végén, az SZNL l-ben viszont nincs pihenés, tovább folyik a pontküzdelem. Felvételünk a korábbi Lokomotíva - Slovan meccsről készült: tömegjelenet a ven­déglátók kapuja előtt. (Berenhaut felvétele) ■ .......- I. labdarúgóliga................- .............-i. Sp arta - Slavia 5:0 (0:0) ÚJ Itt a 18. játékhét Sazka-mérkőzéseire (1 - 8.1. labdarúgóliga, 9-11. labdarú­gó CSNL 1,12 -13. labdarúgó SZNL I): 1. Slávia - Prešov 1 2. Bohemians - Cheb 1,0 3. DAC - Ostrava 1,0 4. B. Bystrica - Olomouc 1 5. Žilina-Dukla 0,1,2 6. Vítkovice-Trnava 1 7. Inter ZŤS - Hr. Králové 1 8. Nitra-Sparta 2,0 9. Havíŕov - Plzeň 2 10. Opava - Gottwaldov 1,2 11. Chomútov - Zbrojovka 0,2 12. Pov. Bystrica - Slovan 1 13. Lokomotíva-Hurbanovo 1 (č) - Ezzel a mérkőzéssel fejeződött be az I. labdarúgóliga 22. fordulója. A rangadót ezúttal az esélyesebb csa­pat nyerte. A szép számú nézőközön­ségnek több mint egy órát kellett várnia az első gólra, bár a Sparta már a 14. percben vezetést szerezhetett volna, de Chova­nec kihagyta a tizenegyest. Ez egy pilla­natra visszavetette a hazaiak lendületét. Szünet után azonban újra fölénybe ke­rült a listavezető s hibázásra kénysze­rítette a piros-fehérek védelmét. Sokáig pontatlanul lőttek kapura Grigáék, tiszta helyzetből sem tudták eltalálni a kaput. A 61. percben Cabala átadását Skuhravý 18 méterről értékesítette, aztán már po­tyogtak a gólok. A találkozót 21 000 néző előtt MAR- KO vezette. Góllövők: Skuhravý és Gri- ga (2-2), Lavička. Sárga lap: Knoflíček. SPARTA: Stejskal - Bielik, Straka, Chovanec, Bílek - Hašek, Némeček, Čabala (Vrabec), Lavička - Skuhravý, Griga. SLAVIA: Veselý - Janu (Ŕehák), Ondrejčík, Jeslínek, Beránek - Takáč, Kubík, Žák, Šimúnek - Knoflíček, Siva. Az I. labdarúgóliga állása: 1. Sparta 21 16 4 1 55:13 36 2. DAC 21 10 6 5 29:21 26 3. Ostrava 21 9 7 5 36:28 25 4. Dukla 21 9 6 6 33:25 24 5. Olomouc 21 8 7 6 37:31 23 6. Cheb 21 8 7 6 23:24 23 7. Bohemians 21 10 2 9 31:35 22 8. Inter ZŤS 21 8 4 9 35:35 20 9. Trnava 21 8 4 9 27:33 20 10. Slavia 21 7 6 8 25:32 20 11. Hradec 21 6 8 7 21:38 20 12. Nitra 21 8 3 10 29:26 19 13. B .Bystrica 21 8 3 10 32:35 19 14. Vítkovice 21 7 4 10 36:36 18 15. Žilina 21 4 5 12 23:38 13 16. Prešov 21 3 2 16 22:44 8 A 22. FORDULÓ MŰSORA - április 30., szombat, 17.00: DAC-Ostrava (az őszi mérkőzés 0:1, játékvezető Havlíček), Slavia-Prešov (3:2, Chocholouš), B. Bystrica-Olomouc (1:1, Hycl), Vítkovi- ce-Trnava (1:2, a játékvezetőt később jelölik ki). Május 1., vasárnap, 17.00: Nitra-Sparta (0:1, Liška), Inter ZfS-Hr. Králové (1:1, Jašek), Žilina-Dukla (0:2, Matušík), 18.00: Bohemians-Cheb (1:2, Marko). Jutalom nyeremények Az olimpiai Sazka 16-17. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei (utazás az NSZK-ban sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnokságra): Gyűjtőhely sorozat és szám Bratislava Pošta Bratislava 1 01 015 9079 TJ Slávia UK Bratislava 01 751 1586 TJ Slovan ChZJD Bratislava 04 525 8865 Nyugat-Szlovákia Pošta Vŕbové, Trnavai járás 01 673 7226 TJ TTS Trenčín 01 871 4450 TJ Slovan Agro Levice 01 054 3881 Közép-Szlovákia Pošta Veľký Krtíš 02 885 2340 Pošta Turany nad Váhom, Martini járás 03188 9467 TJ ZVL Považská. Bystrica 01 824 0450 TJ Červená hviezda Banská Bystrica 04 055 9989 Kelet-Szlovákia Pošta Košice 19 03 817 4730 Pošta Snina 1, Humennéi járás 02 896 4692 TJ Chemkostav Humenné 01 799 5768 (ČSTK) Füstmentes nyári olimpiát! (N) - A dohányzás betiltását javasolta a szöuli nyári olimpiai játékok idejére az egészségügyi világszervezet (WHO) egyik tisztségviselője. A füstmentes téli olimpiai játékokat az idén Calgaryban félig-meddig sikerült elérni: Kanadában a sportolók számára fenntartott létesítmé­nyekben nem engedélyezték a dohányzást. A dél-koreai kormány elé ter­jesztett WHO-javaslatban az állt, hogy a nyári olimpia idején a já­tékok színhelyén és minden ki­szolgálóintézményben, a szállo­dákban és éttermekben tiltsák el a dohányzást. A füstölő vendé­gek számára - a sportolók közül csak igen kevesen dohányoznak - külön erre a célra kijelölt helye­ket tartanának fenn. Tornaidőszak az I. kézilabdaligában MAGABIZTOS A DUKLA, PONTOKAT OSZTOGAT A PREŠOV Tornákkal folytatódik a rájátszás az I. kézilabdaligában. Múlt héten mind a nőknél, mind a férfiaknál lejátszották az első mérkőzéssorozatot, s vasárnap pályára léptek a férfibajnokság kiesójelöltjei is. Holnap újabb fordulót rendeznek számukra. Előtte ilyen a sorrend: ČH Brati­slava 6, Plzeň 5, Náchod 2, Martin 1 pont. Tegnap Prágában és Prešovban már újabb tornát kezdtek a férfiak. Nincs megállás tehát a bajnokságban. De térjünk vissza az elmúlt heti eseményekre... Olomouci kisiklásai ellenére már elődöntős a bajnok ZVL Pre­šov a női I. ligában. Trandžíkováék szinte osztogatták a pontokat ellen­feleiknek, mintha már a prešovi tor­nára és a play off-mérkőzésekre gondoltak volna. Kétszer is kikap­tak ... Itt játszottak a nyárasdiak (Topoľníky) is. Otthonában győz­ték le az Olomoucot (a Bohemians elleni sikert várni lehetett) és mi­nimális arányban maradtak alul az Inter ZŤS-szel szemben. A tovább­jutás szempontjából még kulcs- fontosságú volt ez a mérkőzés, ké­sőbb a sárga-feketék a bajnok ellen is képesek voltak nyerni. A bajnok ellen, amelytől mindössze négy gól­lal kaptak ki a csallóköziek. Teljes partizánskej sikert ho­zott a vágsellyei (šaľa) torna. P. Hummel irányításával taktikailag is jól felkészültek a cipőgyáriak. Ele­ve számoltak azzal, hogy Tomašo- vičová külön őrzőt kap. Mivel a tor­nán mindegyik csapat kulcsemberét így próbálták kikapcsolni a játékból, edzőiket többé-kevésbé felkészület­lenül érte ez a taktika. Szabadosék így már lépéselőnybe kerültek, emellett jó védekezésük is kitűnt. Majdnem végleg eldőlt: tavalyi ezüstérme után ebben az évben a kiesés elkerüléséért kénytelen pályára lépni a Štart. Ďurišinová formán kívül játszik, Staáová na­gyon egyedül maradt, átalakulóban van a csapat stílusa, miután Adria­na Walterová vette át irányítását, így is két szoros összecsapáson húzták a rövidebbet a szövetkeze­tiek. Függetlenül attól, hogyan vég­ződnek az e hétvégi tornák a férfi­bajnokságban, már Kessán (Koši­ce) kiharcolta elődöntőbe kerülé­sét a Dukla és a VSŽ. A katonacsa­pat újra legyőzhetetlennek bizonyult, annak rendje-módja szerint fektette két vállra csoportellenfeleit, köztük osztálykülönbséggel a házigazda kassaiakat is. Ujabb bajnoki címe aligha forog veszélyben. Kiegyen­súlyozott a helyzet a másik cso­portban, még egyáltalán nem biz­tos, hogy a Prešov és Karviná jut-e a play off-sorozatba. Ennek megvá­laszolására holnapig kell várnunk. Egy héttel később pedig a női I. liga kérdőjelei is eltűnnek, miután április 26 és 30 között Prešovban és Gott- waldovban randevúznak a mezőny csapatai. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom