Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-22 / 94. szám, péntek
A köztársasági elnök kinevezte az új csehszlovák kormányt ÚJ SZÚ 7 1988. IV. 22. (Folytatás az 1. oldalról) Figyeljük és felhasználjuk a külföldi tapasztalatokat, mivel több szocialista ország hasonló utat követ - emelte ki Gustáv Husák. - Nemrég tértem vissza a Szovjetunióból, ahol ezekről a kérdésekről Mihail Gorbacsov és Andrej Gromiko elvtársakkal tanácskoztam. Az átalakítás főleg az emberek gondolkodásmódjáért vívott nagy küzdelem. Ha ők azonosulnak az átalakítás gondolataival, és ha megértik őket, akkor a többség támogatni fogja a párt központi bizottságát, a kormányt és más központi szerveket, habár konfliktusok is bekövetkezhetnek. Több dolgot már lebontottunk, és készül jogszabályba való foglalásuk, a többire később kerül sor. De még csak a jelentős változások kezdetén tartunk. Most folynak a járási és városkerületi pártkonferenciák, amelyek küldöttei azon feladatokról tanácskoznak, amelyeket meg akarunk valósítani. Ezekről lesz szó a kerületi pártkonferenciákon is. Az a cél, hogy minden párttag segítsen nekünk a határozatok teljesítésében. Erre a kormánynak, a pártnak és az egész társadalomnak szüksége van. Más út nincs. Magas fokú elkötelezettségre a ma épp úgy kötelez bennünket, mint a holnap, a szocializmus fejlesztése. Programunk van - hangsúlyozta Husák elvtárs. Jelenleg arra kell törekednünk, hogy a kormány minden tagja kritikusan szemlélje azt a munkaterületet, amelyért felelős. Ott, ahol az ágazatokat összevonták, ez érthetően kissé bonyolultabb. De itt is értékelni kell, mi a jó, mit kell tovább folytatni, s mit nem sikerült megjavítani. Az állami szervekben és a társadalmi szervezetekben nem kevés sablonos, mechanikus eljárásba ütközünk. Ezt gyorsan meg kell szüntetnünk, s ezt magunknál kell kezdeni. A kormány minden tagjának példával kell elöl járnia munkaterületén a párt politikájának realizálásában, s e politikát eredményesen érvényesíteni az alsóbb szinteken. Gustáv Husák itt megemlítette azt a CSKP KB 9. ülésén felvetett gondolatot, hogy a párt nem fogja helyettesíteni az állami és más szerveket. Ezért a kormány tagjaira és a gazdasági vezetőkre hárul a felelősség a feladatok megoldásáért. A szövetségi kormány jelentős, országos szintű koordinációs funkciót is betölt. A csehszlovák államszövetség létrejötte óta az volt a gyakorlat, hogy a cseh és a szlovák kormány elnöke egyidejűleg a szövetségi kormány elnökhelyettesi tisztét is betölti, hogy a fő feladatokat az országban egységesen oldják meg. Ezzel összefüggésben megemlítem a politikai, gazdasági, szociális, valamint oktatási és egészségügyi kérdéseket. Egyszerűen és egységesen kell megoldani az emberek problémáit - emelte ki Gustáv Husák. Ennek a széles körű koordinációs szerepét a szövetségi kormánynak következetesen be kell töltenie. Beszédének végén Gustáv Husák sok sikert kívánt a kormány tagjainak. Moszkvában megkezdődtek a szovjet - amerikai külügyminiszteri tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) Vagyim Perfiljev és Charles Redman, a szovjet és az amerikai külügyminiszter szóvivői a tegnapi sajtókonferencián megállapították, a tárgyalások építő jellegűek és kedvező légkörben folynak. A délelőtti tárgyalási forduló legfőbb célja a küszöbönálló szovjet- amerikai csúcstalálkozó előkészítése volt. Ezenkívül a tárgyalópartnerek az emberi jogokkal kapcsolatos problémákat vitatták meg - mondotta az amerikai szóvivő. Délután a regionális konfliktusok problémái kerültek előtérbe. Nagymértékben függ a mostani tárgyalásoktól a szovjet-amerikai kapcsolatok további fejlődése, valamint Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozójának sikere. Az amerikai szóvivő szerint a két külügyminiszterre még sok munka vár. Remélhetőleg a párbeszéd építő jellegű lesz és előrehaladást hoz. A munkacsoportok a hadászati támadófegyverekkel, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló egyezménnyel, a nukleáris kísérletek betiltásával, a vegyi fegyverekkel, a hagyományos fegyverzetekkel, valamint a regionális konfliktusokkal, az emberi jogokkal és a kétoldalú viszonnyal kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. Charles Redman elmondta, hogy nem voltak különösebb nézeteltérések azon az építő jellegű eszmecserén, amelyen az emberi jogokkal kapcsolatos problémákat vitatták meg. A szóvivő viszont kitért az elől a kérdés elől, hogy hozott-e Moszkvába Shultz új leszerelési javaslatokat. Megállapította ugyanakkor, az amerikai fél mindent megtesz annak érdekében, hogy előrehaladást érjenek el a moszkvai csúcsértekezlet előtt. „Érdekünk, hogy még a csúcsig elkészüljön a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló egyezmény“ - jelentette ki Charles Redman. Hozzáfűzte, több nyitott kérdést kell még azonban megoldani. Mindkét szóvivő felhívta a figyelmet a szovjet-amerikai kapcsolatok pozitív alakulására. Rámutattak arra, hogy a washingtoni szerződésnek nagy jelentősége van a kétoldalú kapcsolatok normalizálása szempontjából. Személyi változások az SZSZK kormányában (Folytatás az 1. oldalról) vezte ki, és megbízta az SZSZK Igazságügyi Minisztériumának irányításával. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége az SZNT 9. ülésén elfogadott, az SZSZK minisztériumai és más központi államigazgatási szervei hatáskörének és szervezeti felépítésének módosítására vonatkozó törvényből kiindulva megváltoztatta 1986. július 18-i határozatát, és Pavol Bahylt az SZSZK kormányának alelnöki tisztségével s a Szlovák Tervezési és Tudomá- nyos-Múszaki Fejlesztési Bizottság elnöki tisztségével, František Miséjét a Pénz-, Ár- és Bérügyi Minisztérium irányításával, Dušan Mikláneket az SZSZK Fejlesztési és Építőipari Minisztériumának irányításával, Ľudovít Kilárt az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériumának irányításával, Éva Tököl yovát az SZSZK Egészség- és Szociális Ügyi Minisztériumának irányításával, Štefan Lázárt az SZSZK Belügy- és Környezetvédelmi Minisztériumának irányításával, Vladimír Margetint az SZSZK Erdőgazdasági, Vízgazdálkodási és Faipari Minisztériumának irányításával, Nagy Kázmért az SZSZK Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumának irányításával bízta meg. xxx A Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának új tagjai Viliam Šalgovičnak, az SZNT elnökének jelenlétében letették az alkotmányban megszabott hivatali esküt. A bratislavai vár Szövetségi Termében tartott ünnepi aktuson jelen volt Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, Ivan Knotek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Ján Gregor, Krocsány Dezső, Anna Rybnikárová és Kamii Brodziansky, az SZNT alelnö- kei, Ján šveda, az SZLKP KB osztályvezetője, Pavol Bahyl, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervezési és Tudomá- nyos-Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Anton Korody, az SZNT irodájának vezetője, Daniel Matej- ko, az SZSZK kormányhivatalának vezetője és mások. I. LABDARÚGÓLIGA Csak négy pont a vendégeknek (r-tv) - Az I. labdarúgóliga tegnapi, 21. fordulójában nem születtek váratlan eredmények. Vendégként mindössze a Bohemians tudott nyerni a sereghajtó Prešov otthonában. Értékes pontot szerzett idegenben a DAC és a B. Bystrica. Mivel a Zilina a forduló legnagyobb arányú vereségét szenvedte Olomoucban, továbbra is öt ponttal van leszakadva a mezőny mögött. A 14. helyre esett vissza a Vítkovice. Ismét kitett magáért az ostravai Danék, aki kétszer volt eredményes és az elmúlt három bajnoki mérkőzésen nyolc gólt lőtt. A fordulót ma fejezik be, Prágában a Sparta-Slavia rangadóra kerül sor (17.00), a televízió csak felvételről közvetíti. A következő forduló műsora - április 30., 17.00: DAC-Ostra- va (- az őszi mérkőzés 0:1, játékvezető Havlíček), Slavia- Prešov (3:2, Chocholouš), B. Bystrica-Olomouc (1:1, Hyd), Vítkovie-Trnava (1:2, Pelíšek). Május 1., 17.00: Nitra-Sparta (0:1, Líška), Inter ZŤS-Hr. Králové (1:1, Jašek), Žilina-Dukla (0:2, Matušík), 18.00: Bohemians-Cheb (1:2, Marko). Cheb DAC 1:1 (1:0) Cheb, 4000 nézó, játékvezető: Líška. Góllövők: Prusák, ill. Fieber. Az első félidőben a hazaiak uralták a játékot, aktívan futballoztak, sokat lőttek kapura. A 17. percben Prusák szerzett vezetést a vendéglátóknak. Szünet után feljöttek a vendégek, technikás, kombina- tív játékukkal egyre többször kerültek Krbeček kapuja elé. A 73. percben Mičinec a kapufát találta el, levegőben lógott az egyenlítés. Hosszú percekre beszorult a Cheb, de a DAC csak a 88. percben tudott egyenlíteni: a balhátvéd Fieber mintegy 18 méterről talált a hálóba. Igazságos döntetlennel ért véget a változatos, helyenként jó iramú találkozó. Prešov Bohemians 5:0 (3:0) 1,1 j(U! Prešov, 2000 néző, játékvezető: Matušík. Góllövő: Válek. Esőben, csúszós talajon játszottak a csapatok. A mérkőzés csak közepes színvonalú labdarúgást hozott. Tulajdonképpen az történt a pályán, amit a prágaiak akartak. Megkönnyítette helyzetüket, hogy a prešoviak figyelmetlenül védekeztek. Csak a második félidőben volt néhány épkézláb támadása a hazaiaknak; végeredményben az egységesebb, nagyobb tudású csapat győzött. A gól a 10. percben született. Olomouc Žilina Olomouc, 7000 néző, játékvezető: Chocholouš. Góllövők: Kouŕil (2), Dru- lák, Mlejnek és Kopal. Nagy iramban kezdett az Olomouc és már a 4. percben vezetést szerzett Drulák révén. Állandóan a Žilina 16-osánál pattogott a labda, s a 14. percben újabb gólt lőttek a hazaiak. Csak nehezen talált magára a vendégcsapat, sokáig alig-alig jutott át a felezővonalon. A 39.*percben Mlejnek már a harmadik olomouci gólt rúgta, s a žilinaiak többször csak szerencsével hárítottak. Szünet után aktívabbak lettek, Horváth labdáját a kapufa mentette, a gólokat azonban a hazaiak lőtték. A mérkőzés legjobbja a válogatott Hýravý (Žilina) volt. Trnava Inter ZŤS Trnava, 5000 néző, játékvezető: Grégr. Góllövő: Klejch (2). Kiegyenlített mérkőzésen szenvedett vereséget az Inter ZŤS. A hazaiak elsősorban küzdóképességüknek, harcosságuknak köszönhetik a két bajnoki pontot. Mindkét félidő elején a vendégek voltak jobbak. A vezetést Klejch szerezte meg a 22. percben, miután átcselezte magát a középhátvéd Baginon és a jobb sarokba talált. Lehet, hogy a 65. perc döntött a mérkőzés végeredményéről. Ekkor isSlovan - Plzeň 7:2 (sr) - A VSŽ Košice - Sparta mecs- csen kívül még öt mérkőzést játszottak az I. jégkorongligában - a 7.-8. helyért: Litvinov - Trenčín 5:7 (2:1,1:3, 2:3), az 5 -6 helyért: Č. Budéjovice - Pardubice 7:5 (0:3,2:1,5:1), a 3.-4. helyért: Jihlava - Kladno 7:4 (2:0, 3:1, 2:3), a kiesés ellen: Slovan - Plzeň 7:2 (1:1, 4:1, 2:0), Gottwaldov - Brno 3:1 (0:1, 2:0,1:0). 9. Plzeň 9 4 2 3 29:31 13(3) 10. Gottwaldov 9 4 2 3 30:27 12(2) 11. Slovan 9 4 0 5 34:32 9(1) 12. Brno 9 4 0 5 26:29 8(0) • Brüsszelben a 16. forduló mérkőzéseivel folytatódott a sakk Világ Kupa: Karpov-Winants 1:0, Ljubojevics -Timman 1:0, Portisch-Nikolics 1:0. A többi játszma döntetlenül végződött: Andersson-Sax, Nogueiras-Seirawan, Tal-Korcsnoj, Beljavszkij-Speelman, Nunn-Szokolov. A torna állása az utolsó forduló előtt: Karpov 10,5, Szalov 9,5, Nunn 9 (1), Beljavszkij 9, Andersson, Ljubojevics és Portisch 8,5-6,5 pont. • Labdarúgó olimpiai selejtező mérkőzésen Dánia együttese Aalborgban 4:0 (3:0) arányban győzött Görögország ellen. Dukla Vítkovice Prága, 1000 néző, játékvezető: Stiegler. Góllövő: Korejčík (2). 1:0 (0:0) Hr. Králové Nitra Hradec Králové, 9000 néző, játékvezető: Gonda: Góllövő: Denk. Az I. labdarúgóliga táblázata: mételt szabálytalanság miatt Lanczot (már volt egy sárga lapja) kiállította a játékvezető. A második gól a 75. percben esett, szögletrúgás után Klejch fejjel volt eredményes. Tulajdonképpen mindkét gólt védelmi hibából kapta az Inter ZtS. Az ideális futballidőben lejátszott találkozón jobb játékot vártak a nézők. Ostrava B. Bystrica Ostrava, 6000 néző, játékvezető: Pelíšek. Góllövők: Danék (2), ill. Baláž és Pécháček (öngól). Mindkét csapat óvatosan kezdett a csúszós, sáros talajon. Csak harminc perc eltelte után láthattak a nézők elfogadható játékot. A vezetést a vendégek szerezték meg Baláž révén a 25. percben, egy perc múlva Danék egyenlített. Az utóbbi 11-esból vezetést szerzett, de nem sokkal később Pécháček öngólt vétett. A vendégek bátran futballoztak, szorosan fogtak embert és a védekezés során a lestaktikára építettek, hogy nem született több gól, az nem utolsósorban a két kapusnak, Mikloškónak, illetve Jánosnak köszönhető. Az I. jégkorongliga döntőjének első mérkőzésén; VSŽ Košice - Sparta 0:2 (0:0,0:0,0:2) (Munkatársunk telefonjelentése) - Hosszú szünet után ismét egy napon lépett jégre az I. jégkorongliga 12 csapata. Hatalmas érdeklődés előzte meg a tegnapi Košice - Sparta play off-döntő első felvonását. A szurkolók és a tv-nézők százezrei Sindel bravúrjait és a Sparta váratlan győzelmét láthatták. A helyosztók második találkozói ezúttal is üres lelátók előtt folytak. A kiesés ellen küzdő négy együttes viszont nagy csatát vívott a bajnoki pontokért. 1. Sparta 20 15 4 1 50:13 34 2. DAC 21 10 6 5 29:21 26 3. Ostrava 21 9 7 5 36:28 25 4. Dukla 21 9 6 6 33:25 24 5. Olomouc 21 8 7 6 37:31 23 6. Cheb 21 8 7 6 23:24 23 7. Bohemians 21 10 2 9 31:35 22 8. Inter ZŤS 21 8 4 9 35:35 20 9. Slavia 20 7 6 7 25:27 20 10. Trnava 21 8 4 9 27:33 20 11. Hradec 21 6 8 7 21:38 20 12. Nitra 21 8 3 10 29:26 19 13. B. Bystrica 21 8 3 10 32:35 19 14. Vítkovice 21 7 4 10 36:36 18 15. Žilina 21 4 5 12 23:38 13 16. Prešov 21 3 2 16 22:44 8 Hatalmas lendülettel kezdtek a kassaiak (Košice), akik két év után ismét a bajnoki címért küzdhetnek. Az első páros kiállítás után Vodila került helyzetbe, de Šindel hárított. A jobbára csak védekező Sparta a 10. percben előre merészkedett, s Černý lövése majdnem meglepte Švárnýt. A kezdeti kassai rohamokat gól nélkül átvészelő fővárosiak a 15. percben 47 másodpercig kettős emberelőnyben korongoztak, de eredménytelenül. Sok volt az üresjárat a második harmadban, mindössze egy említésre méltó esemény történt. A 25. percben P. Bondrát szabálytalanul szerelték a Sparta kapuja előtt, ám az emberelőnyből nem lett semmi. Nyolc perc múlva Liba sakk-matt helyzetből Šindelbe bombázott, majd Vodila az üres kapu torkában elvétette a korongot. Sparta-góllal kezdődött az utolsó harmad: a 42. percben Doležal egyéni akcióját követően Volek közelről a hálóba kotorta a korongot. A mérkőzés hátralevő részében Šindel volt a főszereplő, a Sparta válogatott kapusa szinte csodákat művelt a hajrában, mágnesként vonzotta a korongot. Svitek, Jančuška, Vodila, Liba lövését mentette látványos védéssel. 52 másodperccel a befejezés előtt Volek ismét megugrott és megpecsételte a VSŽ sorsát. Ján šterbák (VSŽ): „Több helyzetünk volt, de a Sparta kapusa fantasztikus napot fogott ki.“ Josef Horešovský (Sparta): „Hősiesen küzdöttünk, fegyelmezett, taktikus játékunknak köszönhetjük bravúros győzelmünket.“ ZSIGÁRDI LÁSZLÓ EURÓPAI LABDARÚGÓ KUPATORNÁK Kialakultak a döntők (sr) - Szerdán lejátszották az európai labdarúgó kupatornák elődöntőinek visszavágó mérkőzéseit, s mindhárom kupában kialakult a döntő. Nem kis meglepetésnek számít, hogy a Real Madrid, amely ebben a kiírásban túljutott a Napolin, a Portón és a Bayern Münchenen, nem bírt a holland Eindhovennel. A legérdekesebb mérkőzést Barcelonában láthatták a nézők. Az Espaňol behozta kétgólos hátrányát és hosszabbításra került sor. Ebben a játékrészben a vendégek a kiállított Beyens és a sérült Mamadou nélkül küzdöttek. Ennek ellenére a Bruges közel állt a tizenegyes rúgásokhoz, de a hosszabbítás utolsó percében Pichi Alonso belőtte a portugálok harmadik gólját. A BEK-döntőre május 25-én kerül sor Stuttgartban, a KEK-döntőt május 11 -én játsszák Strasbourgban, az UEFA Kupa döntőjének első találkozójára május 4-én Barcelonában, a visszavágóra tizennégy nap múlva kerül sor Le- verkusenben. BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJA: Eindhoven-Real Madrid 0:0. Eindhoven, 27 000 néző, játékvezető: Gallér (svájci). Az első mérkőzés 1:1. A Real támadó felfogásban futballozott, de a legnagyobb helyzeteket sem tudta kihasználni. Benfica-Steau Bukarest 2:0 (2:0). Lisszabon, 120 000 néző, játékvezető: Vautrot (francia). Góllövő: Rui Aguas (2). Az első mérkőzés 0:0. A gólszerző neve ismerősen hangzik, apja a 60-as évek nagy Benficá- jának volt a játékosa. KUPAGYŐZTESEK EURÓPA KUPÁJA: Ajax-Olympique Marseille 1:2 (1:0). Amszterdam, 42 000 néző, játékvezető: Kirschen (NDK- beli). Góllövök: Larson, ill. Papin és Allofs. Az első mérkőzés 3:0. Az Ajaxnak ez volt az első veresége. Atalanta Bergamo-Mechelen 1:2 (1:0). Bergamo, 40 000 néző, játékvezető: Butyenko (szovjet). Góllövők: Garlini (11 -esből), ill. Rutjes és Emmers. Az első mérkőzés 1:2. UEFA KUPA: Werder Bremen -Bayer Leverkusen 0:0. Bréma, 30 000 néző, játékvezető: Sörensen (dán). Az első mérkőzés 0:1. A Leverkusen még veretlen. Espaňol Barcelona-FC Bruges 3:0 (1:0, 2:0) - hosszabbítás után. Barcelona, 40 000 néző, játékvezető: Kohl (osztrák). Góllövók: Qrejuela, Losa- de és Pichi Alonso. Az első mérkőzés 0:2. A félkövér betűkkel szedett csapatok játsszák a döntőt.