Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)
1988-03-14 / 61. szám, hétfő
Vannak nevek a történelemben, amelyeket sem az idő, sem a szenvedélyek nem tudnak kiirtani az utókor emlékezetéből. Ilyen név Maxi- milien Robespierre-é. Azé a Robes- pierré-é, aki az 1789-1794-es nagy francia polgári forradalom kimagasló alakja volt. Róla írt kitűnő esszét Albert Manfred (1906), amely az Európa Könyvkiadó népszerű Mérleg sorozatában jelent meg. A le- ningrádi születésű történész-szerző (egyetemi tanár, akadémikus), jelentősebb műveiben az újkori francia tes, hogy a szerző könyvében nem riad vissza a kényes- és ellentmondásos kérdések felvetésétől sem. Robespierre korábbi életrajzíróinak, monográfusainak (és a történészek, pl.: A. Mathiez, Louis Blanc és mások) hibáira, tévedéseire és túlkapásaira is rámutat, illetve könyörtelenül kiigazítja azokat. De Albert Manfred tárgyilagos szemlélete arra szintén rávilágít, hogy Robespierre politikai pályájának voltak ellentmondásosságai és gyengeségei. A Robes- pierre-legendákat, az eltorzított vagy dicsőített Robespierre-képet - Manfred - biztos kézzel teszi a helyére; „minden állítását dokumentálva a tényekhez ragaszkodik". Albert Manfred könyve - különösen most, a francia forradalom bi- centenáriuma közeledtével - méltó emléket állít a ,,megvesztegethetetlen “-nek, aki forradalmár volt. Annak a célnak az elérésére törekedett, amelynek egész életét szentelte. Robespierre élete rövid volt. A nagy francia forradalmat és annak Egy elfelejtett költő: Berkó Sándor A forradalmár pályaképe és utóélete _____ Alb ert Manfred: Robespierre történelemmel foglalkozik. Magyarul eddig A Nagy Francia Forradalom (1958) és a Napóleon (1981) című művei jelentek meg, mindkettő a Gondolat Könyvkiadó gondozásában. Jelen kötetében - a Robespierre- ben - egy ízig-vérig forradalmár ,,szellemi arculatát“ rajzolja meg. Albert Manfred hatalmas mennyiségű irodalmat használt fel könyve írásakor. A gondosan összeállított jegyzetapparátus 221 pontban foglalja össze az orosz és külföldi forrásanyagokat. A lapalji jegyzetek (szám szerint 24) is az olvasó jobb tájékozódását és a szöveg közérthetőségét szolgálják. A magyar nyelvű szöveg élvezhetőségéből megállapítható, hogy a fordító - Osztovits Ágnes - ezúttal is kiválóan oldotta meg feladatát. Dicsérevívmányát, a „Köztársaságot“ 1794. thermidor 9-én (július 28-a), az árulók és összeesküvők - ellen- forradalmi puccsal megbuktatták. Másnap Robespierre-t és társait tárgyalás nélkül lefejezték a párizsi Greve téren. A könyv legnagyobb értéke és hozadéka abban rejlik, hogy segít megértenünk Robespierre életét, politikai pályáját és utóéletét, ugyanakkor történelemszemléletünket is gyarapítja és alakítja egy olyan fontos korról és korszakról, amelyről Lenin a következőket írta: „...A francia forradalom, annak ellenére, hogy leverték, diadalmaskodott, mert a burzsoá demokrácia, a burzsoá szabadság olyan pilléreit adta az egész világnak, amelyeket már nem lehetett megsemmisíteni. “ VÖRÖS PÉTER Štefan Žáry: VÁLOGATOTT VERSEK A harmincas évek derekán induló szlovák szürrealista költöcsoportbói Štefan Žáry közelítette meg a leginkább azt a szürrealista költőtípust, amelyet a magyar olvasóközönség mondjuk, Éluard vagy akár a cseh Vítézslav Nezval költészete alapján megképzett magának. Nezvalhoz közelíti Žáryt nemcsak képteremtő fantáziájának szertelensége, hanem életművének műfaji tarkasága s az az elegancia is, amellyel a legváltozatosabb témákat a legváltozatosabb formákban megverseli. A válogatás ezt a sokszínű, váltóÚJ KÖNYVEK zatos tematikájú és poétikájú lírát mutatja be. Az egyes ciklusok a versek születésének időrendjéhez igazodnak, így a kötet egyben a költő fejlődésképe is. Duba Gyula: EURÓPAi MAGÁNY Duba Gyula előző két tanulmány- kötete - Valóság és életérzés (1972), Látni a célt (1983) - irodalmunk valamennyi barátja számára igazolta, hogy a neves és elismert prózaíró, epikai alkotásaival párhuzamosan, gondolati és elméleti szempontból is rendszeresen foglalkozik az irodalommal, azon belül természetszerűleg főként szlovákiai magyar szerzőkkel és jelenségekkel. Új kötetének tanulmányaiban, műhelyvallomásaiban, elmélkedéseiben is a nemzetiségi irodalom képezi a kiindulópontot, mégpedig sok esetben Duba Gyula írói pályájának gazdag tapasztalataiból, alkotói problémáiból és kérdésfelvetéseiből merítve. Berkó Sándor, aki a csehszlovákiai magyar líra egyik legígéretesebb tehetsége volt, idén lenne 70 éves. Huszonnégy évet élt. A fasizmus, a II. világháború embertelensége az ô életét sem kímélte meg. Az anyakönyvi kivonat szerint 1918. február 10-én született Losoncon (Lučenec). (A vele foglalkozó írások születési dátumát tévesen február 13-ban jelölik meg!). Édesapja korán meghalt, anyja és testvére varrásból próbálták eltartani a családot. Gyermekéveinek néhány részletét a szerencsés körülmények között fennmaradt ifjúkori leveleiből ismerhetjük meg. A losonci gimnáziumban tanult. Tehetségével korán kitűnt, annak ellenére, hogy nem tartozott a legjobb tanulók közé, önképzőkörben és autodidaktaként művelte magát. Jó érzéke volt a nyelvekhez. Diákköri szerelméhez, Haas Évához írt leveleiben gyakran kitért olvasmányaira is. Legkedvesebb írója Stefan Zweig. eredetiben olvasta Goethét és a francia költők verseit. Alig tizenhétévesen már négy nyelven olvasott, s többek között sikerrel fordította le a cseh szocialista líra jelentős képviselőinek - Jiŕí Wolker, Petr Bezruč, Robert David, Vítézslav Nezval - alkotásait. Meglehetősen széles körű tudásáról az önképzőkörben is többször tanúbizonyságot adott, ahol a kezdés hibáitól nem mentes elbeszélésein és versein kívül az alábbi tanulmányokat is felolvasta: Stefan Zweig, az ember és a művész; Mai ifjúság; Vörösmarty költészete. Hatással voltak rá, s írásra biztatták haladó nézetű tanárai: Ligeti Edit és Fürst Anna. 1934-ben Sándor László vezetésével Losoncon jelent meg a csehszlovákiai haladó középiskolai diákság folyóirata az Indulás. Berkó első írását, egy rövid novelláját is ez a lap közölte Karácsonyi ajándék címmel. Sándor László egyike azon keveseknek, akik nyomon követhették Berkó költői fejlődését. Megismerkedésükre így emlékezik vissza: „Én mint a szerkesztő bizottság tagja (az Indulásé - P. J.), emlékezetem szerint a lap »szerkesztőségében« ismerkedtem meg vele: valamelyik szerkesztőbizottsági tag lakásán, vagy a Nagybég (ma Hercz utca - P. J.) utca gömbakácai alatt sétálva, avagy talán a losonci liget egyik árnyas zugában. A lapnak ugyanis nem volt szilárd anyagi bázisa s így természetesen helyisége sem. Ezért a szerkesztő bizottság ott ült össze és „tartotta" fogadó óráit, ahol éppen alkalom adódott rá". Az Indulás jórészt az idézett gondolatok következtében rövid életű volt, s anyagi okok miatt megszűnt. Berkó első versei a helyi lapokban, a Losonci Hírlapban és a Magyar Híradóban jelentek meg. Majd az egyik legértékesebb, a legnagyobb tekintélyű lapban, a Korunkban mutatkozott be, szintén Sándor László baráti segítségének köszönhetően, aki 1935-től a lap szlovákiai szerkesztője volt. „Gaál Gábor felkérésére vállaltam a Korunk csehszlovákiai képviseletét. Gaál ösztönzésére igyekeztem új munkatársakat tömöríteni a lap köré. Felszólítottam Berkót is, adjon verset a Korunk részére. Eleinte vonakodott. A Korunknak általában igen nagy volt a tekintélye, ő is felnézett rá, s félt a visszautasítástól. 1936 végén azonban - negyedéves gimnazista korában - végre kötélnek állt. Mily nagy volt az öröme azután, amikor a folyóirat 1937. évi első számában napvilágot látott a Vers az öreg napszámosról című verse, méghozzá egy sereg beérkezett költő (Bárd Oszkár, Forbáth Imre, Ge- reblyés László, Korvin Sándor és mások) közös ciklusában! Büszke volt rá, hogy a haladó írók elismerten legszínvonalasabb vezető folyóirata avatta költővé". A fiatal költőre nagy hatással voltak az 1937-ben ugyancsak Sándor László vezette Tűz kulturális egyesület előadásai és szemináriumai, amelyek ,,jótékonyan hatottak Berkó Sándor eszmei fejlődésére, s Berkó határozottan rálépett a szocializmus útjára". Az Ostraván szerkesztett Magyar Nappal 1938 közepén került kapcsolatba, ahol versein kívül könyvismertetései, politikai és kulturális cikkei is megjelentek. A lapban írja meg egyik, legjobb tanulmányát Komjáth Aladárról, Egy ismeretlen magyar költő címmel. Berkó elhivatottságának egyik jellemző példája, hogy nehpz anyagi helyzete ellenére írásait a Korunkban és'a Magyar Napban jelentette meg, amelyek anyagiak hiányában nem tudtak honoráriumot fizetni. 1938 nyarán a haladó csehszlovákiai magyar írók egy része is a jobboldalhoz pártolt Tettüket a kommunista eszmékhez hú írók, közöttük Berkó is nyilvánosan megbélyegezték és elítélték. A Magyar Napban, sorait Forbáth Imrének, Fábry Zoltánnak és a többieknek ajánlva, így írt: „Csak dadogok. s mint sírását a gyermek, / fojtanám el a feltörő keservet, / ám fesse szégyen mindnyájunknak arcát: / szent ügyünket az árulók eladták. / ...akik a poszton, ím, még megmaradtunk, / mi végigharcoljuk megkezdett harcunk, / ha kell fokossal, ha kell tintalével, / az elnyomottak töretlen hitével A müncheni árulás után Budapestre került, ahol a Népszava külső munkatársa lett. írásaiból csak nehezen élt meg. Sándor Lászlóhoz írta: „Magamról egyelőre csak any- nyit: a üunábaugrás gondolatáig már eljutottam, de amint e sorok mutatják - még nem tettem meg. Vagyis jól élek, 1939 májusában, amikoris az írásból próbálok megélni." Barátságot kötött Kassákkal is. A Munka című Kassák-folyóirat 1939, februári számában két kevésbé ismert verse is megjelent (Töredék, Útravaló). A Magyarországi Szociáldemokrata Párt antológia jellegű kiadványokkal próbált publikálási lehetőséget adni a munkásmozgalom írói számára. A Munkáskultúra című antológiában neves költők társaságában Berkó is helyet kapott. E kötetben jelent meg a Losoncon írt Téglagyár című verse és Jirí Wolker Ballada a fűtő szeméről című költeményének fordítása. 1939-ben és 1940-ben a nehéz, válságos körülmények ellenére a fent említett versein kívül is számos alkotása született. 1938 őszére tervezte a Korunk kiadásában Ez nem legenda című verskötetének a kiadását. De ez a terve csak 1940 őszén valósult meg, amikor Losoncon saját költségén megjelent első és életében az egyetlen kötete Az ördög köpenyében címmel. Ez a mű a szlovákiai magyar irodalom egyik legértékesebb gyűjteménye. Többségében politikai témájú verseket tartalmaz, magas művészi színvonalon megírva. A Korunkban a folyóirat megszűnéséig több tanulmánya is megjelent. 1940 őszén munkaszolgálatos katonának hívják be. Sándor Lászlóhoz írt levelei alapján Pétervásárról, Szolnokról, Sajószentpéterről, Husztról majd ökörmezőről adott magáról életjeleket. Utolsó leveléből „fáradtság, lehangoltság és valami végzetes dolognak az előérzete csendül ki": „.. .szorongva figyelem a körülöttem kavargó eseményeket, s egy kicsit - őszintén szólva - pesszimista vagyok: közel egy éve már, hogy az enyémeímet nem láthattam, sőt bajtársaimon kívül egyetlen élőlényt sem láttam". Innen soha többé nem tért vissza. Testét feltehetőleg tömegsír rejti. Emlékét nekünk, az élőknek kell megőrizni. Több évvel halála után, 1965-ben jelent meg a Nem vagy magadban című verskötete. Ebben olvasható legjobb és legérettebb verse, az Ének a Tátra alján, amely először 1939-ben a Korunkban látott napvilágot. Befejezésül egy részlet ebből: „a lélek, mely most is örök rendületlen / dalra nyitja ajkát, / makacsul idézve egyre haloványabb / csillagod, Szabadság!" PUNTIGÁN JÓZSEF Távoli tájakról - tudományosan A MAGYAR NÉPRAJZ KLASSZIKUSAI A magyarországi könyvkiadók legtöbbjének szerepel kiadási tervében egy- egy néprajzi sorozat is. Nem kivétel ez alól a Gondolat Kiadó sem, amely A magyar néprajz klasszikusai sorozatban immár a tizennegyedik kötetet jelentette meg tizenkét év alatt. Az eddigiek Az ősi magyar hitvilág, Az ősi társadalom magyar kutatói, Messze népek magyar kutatói l-ll, Berzeviczy-Tessedik A parasztok állapotáról Magyarországon, Herman Ottó Halászélet, pásztorkodás, Kiss Lajos A szegény emberek élete l-ll, Katona Lajos Folklórkalendárium és Magyar tájak néprajzi felfedezői, Kiss Géza Ormánság, valamint Bíró Lajos Hat év Új-Guineában című kötetek voltak. Az elkötelezettség, megszállottság, tudatosság, szakmaszeretet, ami általában jellemző a legtöbb néprajzkutatóra, akár képzett vagy társadalmi munkásról van is szó, az Bíró Lajost is jellemezte. Érdeklődését, a több mint száz éve magyarul is megjelent Lubbock Történelem előtti idők című kötet ismertetése kapcsán tanára keltette fel az addig szinte teljesen ismeretlen Új-Guinea iránt. Tulajdonképpen ez adta azelső impulzust Bíró Lajos döntéséhez. Öt mindenek előtt a természettudományok érdekelték, ezen belül pedig az entomológia (rovartan). Ennek ellenére teológiai tanulmányokba kezd, mivel ezen a pályán kínálkozott a „biztos kenyérkereseti lehetőség'1. De amint az a „megszállottaknál" várható, vállalván a bizonytalanságot, teológiai tanulmányait félbeszakítja, és most már végérvényesen dönt, hogy „természetvizsgáló“ lesz. Hogy némi keresethez jusson, oklevél nélkül nevelősködik, segédtanárkodik, majd 1892-ben beiratkozik a természettudományi karra. Ekkor rovargyújteménye már eléri a húszezer darabot. De mivel álma mindig is a „terepmunka“ felé vitte, így ott is megszakítja tanulmányait, hogy előkészítse „nagy álmát“, hogy eljusson Új-Guineába. így olyan elmélyülten végezte autodidaktaként a rovartan és néprajzkutatás elsajátítását, hogy közben megjárta Új-Guineát is. Hat év után, amikor a távoli földrészről 1901-ben visszatért, a szakma széltében-hosszában fejet hajtott munkája előtt. Az elismerés betetőzéseként, húsz évvel később, a szegedi egyetemen Győrffy István biológus javaslatára bonoris causa doktorrá avatták. Megadva így a formális címet is, az azt „már régen kiérdemelt tudósnak". ,, Pályája szabálytalan, rendhagyó. Egyéniségét, kutatási módszereit, sokan különösnek tartották. írásai azonban sok mindent megmagyaráznak, a többi között világosan kiderül belőlük, miért mond le a nyugalmas nyugdíjjal kecsegtető állásról, az egyetemi végzettségről es érdemrendekről azért, hogy az új-guineai darazsak életét vagy a jabim dobok ornamentikáját tanulmányozza. A témák talán jelentéktelennek látszanak, a rájuk fordított munka pedig aránytalanul kicsivé törpül a tudomány egészéhez képest. Mégis, az ilyen és hasonló teljesítményekből tevődik össze a tudomány teljessége, a részektől jutunk el a természet és benne az ember egyre mélyebb és tökéletesebb megismeréséhez". A három- és félszáz oldalnyi kötet Bíró Lajos válogatott írásait tartalmazza: néhány levélen kívül, az ember és természet kapcsolatát Új-Guineában. Puskával és lepkehálóval való vadászatot, az őserdők kígyóinak, gyíkjainak, békáinak, darazsainak, hangyalesóinek életét. Ezenkívül beszámol a vademberekről és emberevók- röl, a kőkorszaki egészségügyről, ugyanakkor az emberevök humanizmusáról is. A könnyed, olvasmányos stílusban megírt tanulmányok élményt szereznek minden, távoli tájak iránt érdeklődő olvasónak. A kötet a Madách kiadóval közös kiadásban jelent meg, így hazai könyvesboltjaink polcain is megtalálják az érdekl0d0k D. VARGA LÁSZLÓ
