Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-03 / 52. szám, csütörtök

Növekvő számban - jobb minőség A szaktantárgyak magyar nyelvű tankönyveinek kiadásáról A szakközépiskolák, a szakmun­kásképző intézetek és a gimnáziu­mok szaktantárgyainak az oktatása mind szakmai, mind pedagógiai szempontból nagyon igényes fel­adat. Az eredményeket elsősorban a pedagógusoknak és a tanulóknak a munkához való viszonya határoz­za meg, ugyanakkor a sikerességet jelentősen befolyásolja az is, van-e megfelelő tankönyv az adott szak- tantárgyra, illetve a tanulók anya­nyelvükön sajátítják-e el a tanterv által meghatározott - s hozzátehet­jük: nagyon igényes - ismereteket. A szaktantárgyak magyar nyelvű tankönyveit a különböző szakközép- iskolák, szakmunkásképző intézetek és a gimnáziumok számára - a me­zőgazdasági szakiskolákat kivéve - a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztősége biztosítja, az utóbbiak szaktantárgyainak tan­könyveit a Príroda Kiadó adja ki. Mivel az utóbbi időben több kér­dés merült fel a szaktantárgyak tan­könyveinek kiadásával kapcsolat­ban, és az iskolák hiányolják az információt, ezzel a cikkel körvona­lazni szeretném e tankönyvek meg­jelenésének múltját, jelenét és jö­vőjét. A KEZDET A Szlovák Pedagógiai Könyvkia­dó magyar szerkesztősége a múlt­ban (nagyjából 1984-ig) az alap- és középiskolák számára készült közis­mereti tantárgyak tankönyvein kívül csak szórványosan adta ki a szak- tantárgyak tankönyveit. Az évi 2-3 ilyen jellegű kiadvány még nem tette elkerülhetetlenné, hogy szakem­bereket (pl. építész- vagy gépész- mérnököket) alkalmazzunk szer­kesztőkként. A szerkesztőség fő fel­adata az volt, hogy minden iskolatí­pus számára biztosítsa a közisme­reti tantárgyak tankönyveinek kia­dását. Az Oktatási Minisztérium a szak- tantárgyak magyar nyelvű tanköny­veinek kiadására az első nagyobb megrendelést 1983-ban adta a kia­dónak. Az ALFA Könyvkiadó (Szlo­vákia műszaki kiadója, amely az ilyen tankönyveket szlovák nyelven jelenteti meg) a magyar nyelvű könyveket szakemberhiányra hivat­kozva nem tudta vállalni. így fogott hozzá a Szlovák Pedagógiai Könyv­kiadó magyar szerkesztősége ezek­nek a könyveknek a kiadásához, annak ellenére, hogy az adott szak­területeken sem bevált fordítóink, sem lektoraink nem voltak. Az első fordításokkal tehát azokhoz a mű­szaki szakemberekhez fordultunk, akiket meg tudtunk győzni és vállal­ták ezt a komoly munkát. A fordítók és lektorok többsége a termelésben dolgozott, szlovák vagy cseh nyelvű főiskolát végzett, a szakterminológi­át is jobban ismerte szlovákul vagy csehül, mint magyarul, s nyelvi kép­zettség híján minden jószándék és igyekezet ellenére is nyelvi szem­pontból gyakran bizony eléggé sze­rény színvonalú kéziratokat kaptunk. Gondjainkat csak szaporította, hogy a gépészeti, elektrotechnikai, építé­szeti vagy más szakkönyveket ma­gyar, szlovák, jobb esetben mate­matikai vagy fizika szakos szerkesz­tők gondozták, akiknek viszont nem volt meg a kellő szakismeretük. A szerkesztőség ilyen körülmények között mintegy 30-35 szakkönyvet adott ki. Bizonyossá vált, ha a szak- középiskolák, a szakmunkásképző intézetek és a gimnáziumok szak- tantárgyainak tankönyveit megfelelő szakmai és nyelvi színvonalon akar­juk megjelentetni, feltétlenül változ­tatnunk kell a szerkesztőség össze­tételén. A JELEN Szerkesztőségünkben az első műszaki szakember, Urbán Zsolt, gépészmérnök 1985 őszén állt mun­kába. Ót követte 1986-ban Csáder- né Süli Erzsébet vegyészmérnök, Beliczayné Benkovics Erzsébet vil­lamosmérnök, 1987-ben pedig még egy villamosmérnök, Tuba László. Sajnos, építészt mind a mai napig nem sikerült szereznünk. Az említett fiatal szakszerkesz­tőkkel gyarapodva részben megte­remtettük annak a személyi feltéte­leit, hogy eleget tegyünk a szaktan- tárgyak tankönyveinek szakmai és nyelvi színvonalával szemben tá­masztott követelményeknek. Ha­sonló változások következtek be a fordítók és a lektorok megválasz­tásában is: újabb munkával csak a bevált és pontosan fordító és lek­toráló külső munkatársakat bíztuk meg, másrészt azokat a mérnököket igyekeztünk megnyerni a tanköny­vek fordítására, akik az adott tantár­gyat tanítják a magyar tanítási nyel­vű középiskolák valamelyikében. Sajnos, a fordítások színvonala mi­att még így is sok csalódás ért minket, a kéziratok nagy része azonban már megfelelt az igények­nek. Megállapíthatjuk tehát, hogy az utóbbi időben lényegesen javult a szaktantárgyak tankönyveinek szakmai és nyelvi színvonala, mi­közben a kiadott tankönyvek száma egyre nőtt: az 1985-87-es években (tehát három év alatt) a szaktantár­gyak magyar nyelven megjelent tan­könyveinek száma 62 volt. Az idén 30 tankönyv lát napvilágot (már min­den kézirat a nyomdában van), 1989-ben pedig az ilyen jellegű tan­könyvek száma 45 lesz (ezek fordí­tásai nagyjából elkészültek, közülük többet már nyomdába is adtunk). A szaktantárgyak tankönyvei ki­adásának tervezésekor több szem­pontot is figyelembe kell vennünk. Ezek közül legfontosabbak a követ­kezők: milyen állapotban van az ere­deti tankönyv (megjelent-e már cseh vagy szlovák nyelven, jóváhagyta-e a kéziratot az Oktatási minisztérium, illetve készen van-e a szlovák vagy a cseh nyelvű kézirat, átdolgozzák-e a 2. vagy a további kiadását stb.); szabad-e a tankönyv eredeti képa­nyaga (nem kölcsönözték-e a szlo­vák vagy a cseh nyelvű 1. vagy további kiadáshoz); folyamatosan követik-e egymást a tankönyvek az adott iskolatípus osztályaiban; mennyire foglaltak az egyes szakte­rületek fordítói (miközben állandóan keressük az új fordítókat); a szer­kesztőség (amúgy is túlfeszített) tel­jesítőképessége; a nyomdakapaci­tás és a tankönyvek kiadására fel­használható papírmennyiség stb. A felsorolt szempontok figyelem­be vétele idézi elő azt is, hogy a tan­könyv magyar nyelvű változatát nem minden esetben tudjuk az eredeti tankönyv megjelenése után 1-2 év­vel kiadni, néha 3-4 év is eltelik, míg a könyvet be tudjuk sorolni kiadói tervünkbe. Másrészt olyan tanköny­veink is vannak, amelyek a szlovák, illetve a cseh tankönyvvel egyszerre (pl. Matátko: Elektronika a gimnázi­um 4. osztálya számára), illetve az előző évfolyam tankönyvével egyi­dejűleg fognak megjelnni. Általában azonban az az elv érvényesül, hogy a tankönyv magyar változata az ere­deti (cseh vagy szlovák) könyv meg­jelenése után 1-2 évvel a tanulók kezébe kerüljön. Sajnos, a szer­kesztőség minden erőfeszítése elle­nére sem tudtunk maradéktalanul eleget tenni az Oktatási Minisztéri­um megrendeléseinek. Jelenleg kb. 45 tankönyvet (többségük az építé­szeti szakközépiskolák és szakmun­kásképző intézetek szakkönyve) még az 1989-es kiadói tervünkbe se tudtuk besorolni. Az ok egyszerű: ha nem akarjuk felelőtlenül „letudni" ezeknek a könyveknek a kiadását, kénytelenek vagyunk kivárni, míg megfelelő szakszerkesztőt kapunk (minden reményünk megvan arra, hogy nem kell várnunk még egy évet), hogy a kéziratok fordítása, lektorálása, szerkesztése, a képa­nyag beszerzése, elrendezése és nyomdába adása után ezek a tan­könyvek is megjelenjenek. A JÖVŐ A középiskolások szakkönyvei­nek a kiadására nemcsak a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztősége, hanem az Oktatási Minisztérium nemzetiségi iskolák osztálya is nagy súlyt helyez. Meg­beszéléseink során arra a következ­tetésre jutottunk, hogy a már meg­rendelt tankönyveken kívül a legkü­lönfélébb szakmák számára mintegy 100-120 tankönyvvel ki tudjuk elégí­teni az iskolák igényeit. Ez a nem tervezett tankönyvekkel együtt nagyjából 140-160 tankönyv. Mivel a kisegítő iskolák számára minden tankönyvet kiadtunk, s a középisko­lák közismereti tantárgyainak tan­könyvei is biztosítottak, lehetősé­günk van arra, hogy az említett tan­könyvmennyiséget be tudjuk sorolni az 1990-1992-es kiadói tervekbe. Ez évente mintegy 50-60 könyv ki­adását jelenti. A tudományos-műszaki haladás és az ismeretek robbanásszerű bő­vülésének következtében a kilenc­venes évek elejétől kezdve a szak- tantárgyak szlovák, illetve cseh nyelvű tankönyveit is vagy újraírják, vagy átdolgozzák. A Szlovák Pedagógiai Könyvkia­dó magyar szerkesztősége azonban a már felsorolt okok miatt nem képes arra, hogy az átdolgozott, illetve az új tankönyveket (nagyjából 300-350-et) 1-2 év alatt kiadja, an­nál kevésbé, mert ebben az időben kerülnek majd sorra az alap-, a kö­zép- és a kisegítő iskolák közisme­reti tantárgyai tankönyveinek az át­dolgozásai is. Úgy tervezzük, hogy az új vagy az átdolgozott tankönyve­ket folyamatosan adjuk majd ki, ezek megjelenéséig a magyar taní­tási nyelvű iskolák (osztályok) az addig használatos magyar nyelvű tankönyvekből taníthatnak-tanul- hatnak. Mivel a következő években növe­kedni fog mind a cseh és szlovák, mind a magyar tanítási nyelvű négy­éves (érettségivel végződő) szak­munkásképző intézetek száma, en­nek természetes következménye, hogy bővülni fog a szakok száma, ami viszont a tankönyvellátással szemben támaszt majd újabb köve­telményeket. Ha még távolabb te­kintünk, tudatosítanunk kell, hogy az elektrotechnika, a mikroelektronika, az atomfizika, a gépészet, az építé­szet rohamos fejlődése 10-15 év múlva halaszthatatlanná teszi majd új tankönyvek megjelentetését. A jövő terveiről szólva, újra hang­súlyozom: a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztősé­gének elsődleges célja, hogy kellő minőségben és időben biztosítson minden tankönyvet a közismereti tantárgyak oktatásához. Ez a szak- tantárgyak tankönyveivel együtt a szerkesztőségben évi 120-140 tankönyv kéziratának és képanya­gának az elkészítését jelenti. A szerkesztőség fokozatos átépí­tése, fiatal kollégáink gyarapodó ta­pasztalata, újabb és újabb, ponto­san dolgozó külső munkatársak be­vonása tevékenységünkbe, eddigi jó együttműködésünk elmélyítése az ALFA, az SNTL, a NADAS, a KAR­TOGRAFIA kiadókkal és a prágai Pedagógiai Könyvkiadóval - mindez garancia arra, hogy az előttünk álló feladatoknak nemcsak a tankönyvek számbeli megjelentetésében tudunk majd eleget tenni, hanem kiadvá­nyaink minősége is megfelel az el­várásoknak. A tankönyvet azonban nem elég csak kiadni. A raktárakban elfekvő, milliókat érő készlet holt áru, ha nem kerül el időben tanulóink kezébe. S azért, hogy a magyar nyelven megjelent tankönyv eljusson a ma­gyar tanítási nyelvű osztályokba járó tanulók kezébe, elsősorban az isko­laigazgatók felelősek, de a tan­könyvellátás ellenőrzésével az isko­lairányító szervek is sokat tehetnek ezért. Reméljük, céljaink és érdekeink azonossága - ifjú nemzedékünk fel­készítése a szocialista társadalom­ban való életre és munkára - az eddiginél jobban ösztönzi majd a szerkesztőséget a tankönyvek idő­beni, nyelvi és szakmai szempontból kifogástalan megjelentetésére, az il­letékeseket pedig arra, hogy a „ter­mék", a tankönyv minden esetben eljusson a „fogyasztóhoz". KECSKEMÉTHY GYÓZÖ Szellemi izgalmat kínál A Nép és munka című kiállítás margójára A munka az egyetlen olyan tevé­kenység, amellyel az ember önma­ga puszta létfenntartására töreked­ve az idők során a világot is megvál­toztatja. Mára már ennek az alapve­tő filozófiai tételnek a lényege is árnyalásra szorul. Az emberi munka természetet átalakító, legyőző és megváltoztató „dicsőségéből" az ökológiai katasztrófák után igencsak kevés maradt meg. Az viszont meg­cáfolhatatlan történel­mi valóság, hogy bennünket a munka tett emberré, gondol­kodó lénnyé, változ­tatott egykor a táplá­lék után vándorló csordákon belül kom­munikáló lénnyé. Vagyis: az emberiség valamikor az egyed­fejlődés során értel­mével (de csak az­zal!) kilépett abból a biológiailag, termé­szeti törvényekkel szabályozott körfor­gásból, amelyet ma - elfelejtkezve értel­me (biológiában: agya, a filozófiában: tudata) természeti eredetéről, civilizá­ciós létével másod­percenként megbont. „Emberek, nem va­dak - /elmék va­gyunk! Szívünk míg vágyat érlel, /nem kartoték adat“ - írta József Attila elévülhetetlen Levegőt! című költeményében. Márpedig az em­berlétünk meghatározója kell legyen a munkánknak, különben csupán ér­telmetlen tetté züllik, hiányával a szív vágyainak. Nem véletlenül rendeztem többé vagy kevésbé (?) világos gondola­tokba mindazt, ami a Nép és munka című kiállítást megnézve oly pontat­lanul és zavarosan eszembe jutott. A századforduló és a huszadik szá­zad szlovákiai képzőművészetének anyagából válogatták egymás mellé azt a kétszázhúsz képzőművészeti alkotást, amelyeknek alkotói a mun­ka és az ember modern kapcsolatát igyekeztek értelmezni. így a Szlovák Nemzeti Galéria legújabb időszakos kiállítását látva, nem a hiányzó mű­vészek és alkotások foglalkoztattak elsősorban, hanem a „megfogalma­zott" gondolat. A februári győzelem 40. évfordu­lójához alkalomszerűen kapcsolódó tárlat készítői a szociális témájú és szocialista eszmeiségű alkotások mellé szinte minden képzőművésze­ti irányzatból válogattak. Med- nyánszky László, Janko Alexy, Mar­tin Benka, Jozef Hanula, Ľudovít Fulla, Miloš A. Bazovský, Bártfay Gyula, Vincent Hložník, Szabó Gyu­la, Gustáv Mallý, Jakoby Gyula, Má­ria Medvecká, Ján Kulích, Löffler Béla, Ladislav Snopek, Lőrincz Gyu­la műveivel együtt láthatók a fiata­labb képzőművészek alkotásai is. Képzőművészeti műfajok, techni­kák, a legkülönfélébb anyagok, for­mák és stílusok tükrözik a korok változásai által is meghatározott gondolatokat. Mégis a most látható festmények, szobrok, grafikák több­sége, „a munka és az ember" foga­lomkapcsolat szellemében létreho­zott reprezentatív bemutatón, felüle­melkedik a történelmi események­hez kapcsolt eddig megszokott kiál­lításokon. Nemcsak a szűkebb érte­lemben magyarázható szociális és szocialista munkaábrázolás, hanem az emberlétet általában meghatáro­zó fizikai és szellemi munka jelenik meg e műformákban. Tényszerűsé­gével és következményeivel együtt. Mindaz megérinti az érzékeny tárlat­látogatót, ami századunk emberi munkáját jellemezte vagy jellemzi. Ezért tűnhet majd annyira sokszínű­nek, gazdagnak és árnyaltnak mind­az, ami a képzőművészeti formák­ból felénk sugárzik. Feltétlen említést érdemel, hogy a fiatalabb képzőművész nemzedé­kek a pozitív érzelmi tartalmakon, a szociális értelmezésen, a témában jelentkező elkötelezettségen, a tár­sadalmi megrendelés célzatossá­Jakoby Gyula: Lámpatisztítás (olaj - 1935) gán kívül másra is figyelnek. Ezért természetesnek kell tekinteni, hogy láthatunk nyugtalanító, lelki, társa­dalmi és ökológiai kérdéseket is fel­vető alkotásokat. A világűr és az ember, a természet és az ember, a társadalom és az ember, majd önmagunk erkölcsi, lelki értékvesz­tései is témái lehettek a recenzált tárlatnak. Mennyiben kell ezt a tö­rekvést az eddig megszokottaktól különböző tárlatrendezói szemlélet­nek tekinteni? Nem kevésbé, mint a társadalmunkban most folyó átala­kítást, az elmúlt évtized gazdasági és politikai gyakorlatához képest. A munka az egyetlen olyan tevé­kenység, amellyel... ismételhetném meg recenzióm első mondatát. Ám ez a kiállítás is rádöbbenthet soka­kat arra, hogy a munkával nemcsak teremteni lehet. Jobbító, éltető erő ugyanúgy lehet, mint rontó, pusztító elem. Lényegét ilyetén a munkát végző ember tudata által irányított­sága, célja adja. Ezt is a kiállított képek, szobrok alkotói artikulálják. Mégis sokszor tekintettük a munkát egyértelműen pozitív tevékenység­nek, pedig elegendő egyetlen dolgot mélyebben átgondolni: az első atombomba „megalkotói“ mennyi munkát fektettek bele a pusztítás eszközébe. Nem véletlenül értük meg tehát azt a kort (s ezt bizonyára nemcsak magam tartom emberlé­tem nagy ajándékának), amelyben nem az eszmék adják a mértéket, hanem az emberiség maga. így az emberiség munkával felhalmozott tudására sem lehet pozitivista szem­lélettel tekinteni. A Nép és munka című kiállítás alkotásai között egy sincs olyan, amely ne minősítené a munkát. A századforduló szociális megköze­lítésű, a művésznek a kizsákmá- nyolttal szemben megnyilvánuló együttérzését is kifejező alkotások, a század első harmadának az avantgárdban is megfogalmazott forradalmisága, majd a szocialista építés pozitív munkafelfogása után következnek a napjainkban születő munkaábrázolások. Ez utóbbiak a témától indíttatva már felvetik az emberiség létének és nem létének kérdéseit is. Elsősorban ezért kínál szellemi izgalmakat ez a bemuta­tó DUSZA ISTVÁN A legtöbbet fordított szerzők Vlagyimir lljics Lenin, Agatha Christie és Walt Disney - az UNES­CO tanulmánya szerint, erre a há­rom, egyáltalán össze nem illő szer­zőre egyaránt jellemző az, hogy az ő műveiket fordítják le a legtöbb nyelvre. A tanulmány adatai szerint, 1981-ben V. I. Lenin műveit 370, Agatha Christie írásait 216, Walt Disney műveit pedig 203 nyelven közölték. Utánuk a legtöbbet fordí­tott könyv a Biblia (202 nyelv), ezt pedig Jules Verne könyvei követik (156 nyelv). Az irodalmi Nobel-díjasok közül leggyakrabban Hemingway-t fordít­ják (50 nyelv), de sok nyelven látnak napvilágot például R. Kipling (33) vagy Gabriel Garda Márquez (23) könyvei is, viszont W. Soyinka, az 1986-os Nobel-díjas müveit 1981- ben csupán 5 nyelvre fordították le. A legtöbb szépirodalmi könyvet évente a Szovjetunióban fordítják le (7200 mű). (APN) ÚJ SZÚ 6 1988. III. 3.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom