Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-02 / 51. szám, szerda

,,Az űrhajós hivatása valóban romantikus. De ma már sokan tudják, hogy a világűrbe vezető út nincs rózsaszirommal le- hintve. Azok, akik erre az útra ráléptek, nem fanati­kusok, robotok, vagy a kozmikus gépezet egy­szerű csavarjai - ezek szívós és bátor em­berek...“ Juríj Gagarin Első űrhajósunk Prágában 1988-ban Krónika tíz évvel ezelőttről Mi ma már biztosabban tudjuk azt, amire az első űrhajós a fenti idézetben utal. Az űrhajósok való­ban nem emberfeletti lények, szu­perhősök, vagy beprogramozott ro­botemberek. Élők, érzők és tudjuk azt is, hogy halandók, s ha nem is hétköznapi módon bátrak és szívó­sak, de mindenképpen emberek. Közöttük ő is, aki hazánkból először látta meg saját szemével a föld­golyót. A nagy rajt előtt Huszonnégyen maradtak a piló­ták közül. Huszonnégy, nagy testi és lelki megpróbáltatások elviselésére alkalmas repülő. Még csak a legtit­kosabb belső gondolataik között bukkan fel a sejtés, hogy ez a sok és aprólékos vizsgálat, tesztek, erőpró­bák, teljesítményük feletti komoly or­vosi konzíliumok, s a homályos vála­szok arra, hogy mire való rftindez, szóval még csak sejtik azt, hogy talán legnagyobb vágyuk beteljese­désére nyílhat alkalom. De hát a huszonnégy még mindig nagy szám s további szűrővizsgála­tok következnek, a cél azonban már nem titok, az valóban a világűr. Hét évvel aze­lőtt már elindult a kozmosz felé az a rakéta, amely az első közös „szputnyikot" vit­te a Föld körüli pályára, a szocia­lista országok kö­zös űrkutatási programja, az In- terkozmosz gya­korlati megvalósí­tásának első lé­péseként. Várha­tó volt tehát az is, hogy Gagarin és a többi szovjet és amerikai űrpilóta nyomába léphet­nek az Interkoz- moszban részt ve­vő országokból is az első űrhajósok. Végül is a hu- szonnyégyböl né­gyen, majd ketten maradtak, s ez az utolsó két jelölt - OIdŕich Pelčák őrnagy és Vladi­mír Remek szá­zados, repülőtisz­tek - elutazhatott Moszkvába az űrhajósok kiképző- központjába, a Csillagvárosba. Itt NDK-beli és lengyel társaikkal együtt megkezdhetik a felkészülést a nagy útra. S nem akármilyen felké­szülést, hiszen majdnem másfél évig tart és ez alatt az is eldől, ki lesz közülük az első. az úrból jelentkezzenek újra. Csü­törtök van, 1978 március másodika, közép-európai idő szerint 16 óra 28 perc 10 másodperc - rajt! A lassan sötétedő tájba belehasít a fényes­ség, felemelkedik egy nagy tűz­gömb, hogy néhány pillanat múlva már csak távolodó kis csillagként jelezze, mely irányban tör az ég felé a Szojuz 28, fedélzetén az első csehszlovák űrhajóssal. A Remek család még Brnóban élt, amikor hatvanegyben világgá röppent a hír Gagarinról. Vlád’a ek­kor határozza el, hogy űrhajós lesz, mint akkor minden fiú, repülő- és rakétamodelleket épít és aktívan sportol, hiszen az űrpilótának egész­ségesnek kell lennie. Az érettségi előtt komoly döntést hoz - katonai pályát választ, repülő akar lenni. A felvételi sikerült, s következtek a katonai főiskola mindennapjai. Ta­nulás, szolgálat meg egy kis szabad­idő, amelyet leginkább olvasással tölt. S persze, a repülés. Parancsno­kai jó pilótának, lelkiismeretes tiszt­nek tartják, s teljesül legfőbb vágya, vadászrepülőgépben ülhet. Majd kö­vetkezett az űrhajósjelöltek kiválo­gatása, s az azóta gyorsan elrepült két év, és most itt az űrrakéta fedél­Vladimír Remek ezredes, űrpilóta, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság és a Szovjetunió hőse (ČSTK felvételek) Odafenn Vagy talán odalenn? Itt már nincs sem fenn, sem lenn. Ez már a végte­len űr, amely azonban nem üres. Ök a Szojuz 28-on is látogatóba indul­tak. A Szaljut 6 űrállomással és az ott dolgozó két pilótával, Jurij Roma- nyenkóval és Georgij Grecskóval van randevújuk. Persze a találkozás nem egyszerű, az űrállomás és az űrhajó összekapcsolását kézi irányí­tással kell elvégezni, de az alapos kiképzés és persze a jól működő berendezések megtették a magukét: az összekapcsolódás elsőre sike­rült. A fogadtatás mozgalmas. Az űrlaboratórium-személyzete éppen tornázik. A súlytalanság állapotában az izmok ellustulnak, elpuhulnak, dolgoztatni kell őket. Romanyenko és Grecsko ugrálnak és lengésbe hozzák az egész állomást a hozzá kapcsolódott űrhajóval együtt. Majd a torna véget ért, és megkezdődhet az átszállás. „Menj előre" - mondja a parancsnok a csehszlovák fiúnak. - „te vagy a vendég.“ Az üdvözlés viharos, de rövid, hiszen sok a fela­dat. Közöttük azok is, amelyeket a csehszlovák tudósok készítettek elő, mint a fémolvasztás a súlytalan­ságban, biológiai kísérletek bacilus- törzsekkel, fiziológiai vizsgálatok az oxigéncserével kapcsolatban és pszichológiai tesztek, amelyeket az űrhajósok saját magukon végeznek el. Az idő gyorsan múlik, s az utazás nyolcadik napján újra költözködés, a Szojuz-28 hazafelé indul. Még egy autogram a Szaljut-6 űrállomás ebédlőjének falára az előző látoga­tók neve mellé, majd még egy hosz- szú beszélgetés az űrállomás állan­dó lakóival és a búcsúköszönés: viszontlátásra a Földön. Újra otthon Begyulladnak a Szojuz-28 motor­jai, megkezdődik a leszállási manő­ver. Az űrhajó úgy áll be, hogy a fékezőmotor az útirány felé kerül­jön, majd a Csendes-óceán felett 198 másodpercre automatikusan bekapcsolnak a fékezőrakéták. Min­den a tervek szerint történik. A Föld­közi-tenger felett már csak 120 kilo­méter távolságban vannak, és érez­hető a terhelés. Hétkilométeres ma­gasságban kinyílnak az ejtőernyők, a Föld gyorsan közeledik, bekap­csolódnak a puha földetérést bizto­sító fékezőrakéták. Az űrkabint elta­karja a felkavart hófelhő. Az első nemzetközi űrlegénység, egy perc­cel korábban a tervezettnél, Földet ért. Március 10-e van, péntek, a prá­gai óvárosi téren az Orloj éppen 14 óra 44 percet mutat. SZÉNÁSI GYÖRGY A bűnözés visszaszorításáért és megelőzéséért Röviden már beszámoltunk róla, hogy e napokban az SZSZK legfőbb ügyésze sajtótájékoztatót tartott a bűnözés tavalyi szlo­vákiai adatairól és a jogalkalmazás törvényességének tapaszta­latairól. A legfontosabb közölt tény az volt, hogy az előző évhez képest a bűnözés ha csak mérsékelten is, de általában csökkent. Nagyobb mértékben vonatkozik ez a bűntettekre, kisebben pedig a vétségekre. Abszolút számokban kifejezve különféle bűncse­lekményekért előkészítő eljárás indult összesen 59 860 személy ellen, ami az 1986. évi szinthez képest 1394 fővel kevesebb. Sok ez vagy kevés? A barkochba szabályai szerint a kérdést is-issel válaszolhatnánk meg. Mert a mérsékelt csökkenés még­iscsak csökkenés, vagyis önmagában is kedvező jelenség. A második oldalon viszont, ha a bűnelkövetők számához hozzá­tennénk az úgynevezett latens bűnözésnek, vagyis az ismertté nem vált bűncselekményeknek és elkövetőiknek számát, akkor bizony a végső tétel eléggé tekintélyes lenne. E két tényező mérlegelése alapján talán a leghelyénvalóbb az olyan összegező megállapítás, hogy nincs okunk sem túlzott derűlásásra, de komoly aggodalomra sem. Hadd jegyezzük meg itt, hogy a lakos­ság létszámához mérten a törvényszegő személyeknek hányada Szlovákiában kedvezőbben alakult, mint a CSSZK-ban. Tavaly, az előző év adataival összehasonlítva, nem követke­zett be lényegesebb változás a bűncselekmények összetételé­ben és ezen belül előfordulásuk arányaiban. Az ismertté vált bűncselekményeknek csaknem négyötödét teszik ki azok, ame­lyek durván sértik az állampolgári együttélést - például az ittasság, a garázdaság, az élősködés, idegen motoros jármű jogtalan használata stb. -, valamint főleg a gazdasági, a vagyon elleni és az erőszakos bűncselekmények. Ez utóbbiak esetében ügyészségi eljárás indult 68 emberöléssel és 864 súlyos testi sértéssel vádolt személy ellen. Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmény a legtöbb. Ezen a címen például az elmúlt évben az ügyész eljárást indított több mint hétezer olyan személy ellen, akik szabad prédának nézték a szocialista társadalmi tulajdont, s ellene bűntettet követtek el. Nem volt kevés azoknak a száma sem, akik a személyi tulajdon­ban tettek kárt. Nem csekélyet, nyilván több százmillió korona nagyságrendűt. S noha erről nincsenek adataink, egészen biz­tos, hogy ez a szint lejjebb szorítható lenne, a társadalmi és a személyi tulajdon tekintetében egyaránt. S itt következik a sokat jelentő „ha“ szócska. Ha az emberek jó része kevésbé lenne könnyelmű s vagyontárgyait megfelelően védené. S ha - ami talán még ennél is fontosabb - a gazdálkodó s az egyéb szervezetekben nagyobb figyelmet szentelnének a vagyonvéde­lemnek, ha a rendészek kivétel nélkül felelősségteljesen ellátnák feladatkörüket. Továbbá, ha javulna a bizonylati fegyelem, szigo­rúbb lenne a pénzügyi és az általános ellenőrzés és így folytat­hatnánk a felsorolást. Egyszóval, a visszaéléseknek, a bűncse­lekményeknek ki tudja milyen hányadát nagyobb körültekintés­sel megelőzhetnénk. A bűncselekményeket általában visszaszoríthatnánk már csak azzal is, ha végre az eddiginél jóval hatékonyabban felvennénk a harcot a mértéktelen alkoholfogyasztással. Mert gondoljuk meg jól, vajon - enyhén szólva - nem minősül-e óva intő körülménynek, hogy tavaly a bűncselekményeknek csaknem egyharmadát követték el alkohol hatására! Mint ahogyan afölött sem lehet szótlanul elsiklani, hogy a 18-24 évesek korosztályá­hoz tartozók követték el a bűncselekményeknek csaknem az egynegyedét (ez létszámukhoz mérten aránytalanul sok) s ugyan­ilyen vonatkozásban továbbra is igen magas a cigány - ezen belül a fiatalkorú - bűnelkövetők hányada. Ezért és más okoknál fogva is állandó ügyészi feladat a bűn- cselekmények okainak elemzése és a szükséges intézkedések kezdeményezése. De az sem vitás, hogy a hatékonyabb megelő­zés nemcsak tőlük és az egyéb bűnüldöző szervektől függ, hanem ebből nagyobb részt kell vállalnia az egész társadalom­nak is. Hiszen ez további egészséges fejlődésének egyik fontos előfeltétele. GÁLY IVÁN Amikor a levélírónak nincs igaza Segélykérő levelet hozott a posta. A levélíró, az egyik járási egészségügyi intézet ápolónője - pontosabban volt ápo­lónője - arról értesített minket, hogy 25 éves munkaviszony után állásából, több alaptalan fegyelmi után, elbocsátották. Hiába tiltakozott, sőt kereste az igazát még a bíróságon is (a járásin majd a kerü­letin), 1987. január elsejével munkaviszo­nyát megszüntették, s azóta nem dolgo­zik Levelében részletesen leírta a fegyel­mi előzményeit, s tudatta, a munkafegyel­met soha nem sértette meg, munkáját rendesen elvégezte. Az ellene felhozott vádak mind a „rosszindulatú" főnővér rágalmai. A levélíró közölte, hogy ápoló­nőként csupán egy éve dolgozott - aze­lőtt, mint kisegítő nővér végezte munká­ját. Az ápolónőképzót munkaadója bele­egyezésével esti tagozaton végezte el. Felmondási ügyét igazságtalanul kezel­ték. Kikiáltották bűnösnek, pedig ő az áldozat. Amint írta, munkaadója többek között azzal vádolta, hogy nem volt követ­kezetes De ők sem azok - tiltakozott, hiszen a fegyelmiét követően alig két hónapra a járási egészségügyi intézet igazgatósága huszonöt éves munkaviszo­nya alkalmából rendkívüli jutalomban (1900 korona) részesítette. S levélben megköszönték az addig végzett munká­ját, a továbbihoz pedig sok sikert kíván­tak. Hogy is van ez akkor? - kérdezte. A levél felkeltette érdeklődésünket, ezért megnéztük, mi is van mögötte. Jár­tunk a levélírónál, a főnővérnél, de be­széltünk a kórházigazgatóval és a levélíró vagy féltucat kollégájával is. A kórház igazgatójától megtudtuk, hogy amióta a levélíróval megszüntették a munkaviszonyt, azon a részlegen, ahol dolgozott javult a hangulat, a munkahelyi légkör és kisebb a hibaarány, a tévedés (Mármint az olyan hiba, amelyről az igaz­gató is tudomást szerez. A kisebb problé­mákat helyben megoldják). Megtudtuk azt is, hogy a panaszos nem tartozott a jó munkaerők közé. A huszonöt év folyamán több részlegen dolgozott és amikor áthe­lyezését kérte, senki nem marasztalta Sőt. Hibáit, vétségeit soha nem látta be, hangerővel akarta kivívni igazát. A főnővér annak ellenére, hogy a pa­naszos rendszerint nem vette figyelembe utasításait, nem kelt ki volt munkatársnője ellen. Sajnálattal közölte, hogy szerinte a járási egészségügyi intézet is hibát követett el, amikor beleegyezett a pana­szos továbbképzésébe, akiben nincs sem szakmaszeretet, sem türelem, sem - a szakérettségi ellenére - megalapozott tudás. S ráadásul egy fikarcnyi igyekezet sem. Volt munkatársnői sajnálják panaszo­sunkat, de az igazsághoz hozzátartozik, örülnek annak, hogy már nincs közöttük. Elmondták, kolléganőjük konfliktusos tí­pus volt, hirtelen haragú és a szájától mindannyian féltek. S ráadásul dolgozni sem szeretett. Őszintén megmondták, munkájuk során vétenek ők is. Viszont hibájukat bevallják, nem hárítják másra, s igyekeznek jóvátenni, tanulni belőle. Amikor szóba került a panaszos rend­kívüli jutalmának kérdése, s annak meg- indoklása, mosolyogva közölték, hogy ná­luk a szakszervezettől ezt a sokszorosí­tott levelet kapja mindenki. A huszonöt éves munkaviszony után, a kollektív szer­ződés értelmében, ugyancsak minden dolgozó megkapja a pénzjutalmat. Hely­telenítik viszont azt. hogy a levél megszö­vegezése nem személyre szóló, az job­ban kifejezné a megbecsülést. Áttanulmányoztuk a periratokat, a jegyzőkönyveket is, s ezek alátámasz­tották a munkaadó döntésének helyessé­gét. Az ügy tehát lezárult, de a panaszos elégedetlen maradt. Mindenáron az egészségügyben akar elhelyezkedni, ké­pesítésének megfelelően. Természetesen megértjük, hogy el akar helyezkedni és dolgozni szeretne Ám a vélemények összegezése után mégsem adhatunk igazat levélírónknak. Mindenki nagyon jól tudja, hogy egész­ségügyünkben van elég hiányosság, mint ahogy azt is, hogy a beteg ember ideges és ingerlékeny. Joggal várjuk el, hogy odaadó emberek végezzék ezt a nem kevés türelmet kívánó, felelősségteljes munkát. S mindazok, akik nem ilyenek, - még ha szakképzettek is, mint levélí­rónk - jobb ha pályát módosítanak, s olyan munkahelyen helyezkednek el, ahol nem az emberszeretet, a türelem, a megértés és az alkalmazkodóképesség a legfőbb követelmény. Szerintünk hibázott a munkaadó is, hiszen szinte érthetetlen, hogy a soroza­tos fegyelemsértést miért csak most so­kallták meg. Furcsa az is, hogy engedé­lyezték, támogatták egy, a pályára nem alkalmas dolgozó szakmai továbbkép­zését Napjainkban egyre gyakrabban be­szélünk a megfontolt káderpolitika szük­ségességéről. Ez alól az egészségügy sem lehet kivétel. PÉTERFISZONYA ÚJ SZÚ 4 1988. III. 2. Azon a napon Az űrhajósok legalább két órával a rajt előtt már elfoglalják a helyüket, hogy elvégezzék az utolsó ellenőr­zéseket. Az űrkabin lezárása, a rá­diókapcsolat, az üzemanyag nyomá­sa, az űrhajósok fiziológiai funkciói s megannyi egyéb adat, miközben folyik a visszaszámlálás: készültség 60 perc... készültség 30 perc ... 15 perc... Az űrhajó parancsnoka Ale­xej Gubarov és fedélzeti mérnöke - a nyolcvanhetedik űrpilóta a vilá­gon, de az első, akinek ruháján nem szovjet vagy amerikai zászlót látni -, Vladimír Remek Csehszlovákiából. Még egyszer elbúcsúznak a földi irányítástól, hogy azután már csak zetén távolodik a Földtől. „Kissé féltem, hogy ne történjék valami, ami miatt el kell halasztani az indítást, vagy vissza kell térni a földre, de amikor legyőztük a gravitációt, meg­nyugodtam - űrhajós lettem.“ - írja visszaemlékezéseiben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom