Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-16 / 63. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJA I,- EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1988. március 16. XLI. évfolyam 63. szám Ára 50 fillér Tavasz küszöbén írta: Július Varga, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere A gazdasági mechanizmus átalakításának és a szocialista demokrácia elmélyítésének kérdései a mezőgazdasági és élelme­zésügyi ágazatban is állandóan napirenden szerepelnek. Vitathatat­lan, hogy vállalataink a tervfeladatok következetes teljesítésével készülhetnek fel legjobbal} az átalakításra. A mindennapi munkában nem szabad szem elöl téveszteni, hogy ennek az igyekezetnek a középpontjában a növénytermesztés kiemelt fejlesztésének kell állnia. Szándékosan említem ezt éppen most, amikor a mezőgazda­sági dolgozók az időjárás jobbra fordulását várva, a tavaszi mun­kákhoz készülődnek. A gazdaságok vezetőinek, az agronómusok- nak és a növénytermesztési ágazat valamennyi dolgozójának tuda­tosítania kell az idei eredményekhez és az egész ötéves tervidőszak feladatainak teljesítéséhez fűződő felelősséget. Éppen ezért a tava­szi munkáknak az ágazat valamennyi szakaszán a dolgozók magas­fokú szakmai hozzáértését kellene igazolniuk. A gabonatermesztésben tavaly jó eredményeket értünk el, a ter­melési tervet - a kukoricát is beleértve - túlteljesítettük. A nemcsak európai, de világviszonylatban is kiváló eredmények arról tanúskod­nak, hogy mezőgazdasági dolgozóink jól elsajátították a gabonater­mesztés tudnivalóit. Ez azonban nem vezethet önelégültséghez, a hektárhozamokat állandósítani, az össztermelést pedig növelni kell. Jó példát mutatnak a Nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdaság' dolgozói, akik az idén a tervezettnél több gabonát akarnak termelni, hogy ezzel kiegyenlítsék a két évvel ezelőtti tartozásukat és hozzájá­ruljanak a központi tartalékalap feltöltéséhez. A többi kerületnek hasonló kötelességei vannak. Ez annyit jelent, hogy a gabonater­mesztésben meg kell ismételni a múlt évi eredményeket és az SZSZK-ban összesen 4,3 millió tonna szemtermést kell elérni. A feladat teljesítéséhez mindenütt megteremtik a kedvező feltétele­ket. Annak ellenére, hogy a vetésterületet nem írtuk szét központi­lag, az ősziek termőterülete nem csökkent, inkább nőtt. Ez azt jelzi, hogy a mezőgazdasági dolgozók helyesen értelmezik a gabonafé­léknek az élelmiszerprogram teljesítésében betöltött szerepét. Az idén a kukorica vetésterületének növelését tervezzük, így ebben az évben az SZSZK-ban 20 ezer hektárral nagyobb területen termel­nénk szemeseket, mint tavaly. Az utóbbi időben meglehetősen szeszélyes az időjárás, de ez bízvást nem lesz kedvezőtlen hatással az ősziek fejlődésére. A bio­lógiai inventarizáció eredményei szerint, az ősziek állapota jó, viszont az aránylag meleg tél a gyomoknak, a betegségeknek és a kár­tevőknek is kedvezett. Ezért a tavaszi munkákhoz több növényvédő szert kell beszerezni. A tárcán belül hatékony intézkedéseket fogana­tosítottunk az élelmiszer-ipari búza és a sörárpa minőségének javítá­sára. Ezek a fajta kiválasztásának javítására, a tápanyagpótlás, a növényvédelem és a betakarítás színvonalának emelésére irányít­ják a termelők figyelmét. A hektárhozam növelésére a szemes kukoricánál van legnagyobb lehetőség, amit az eredmények közötti jelentős eltérések igazolnak. A kukoricatermesztés színvonala az utóbbi időben jelentősen emel­kedett, ami elsősorban a termelési rendszerek érvényesülésének köszönhető. A hazai és külföldi termelési rendszerekben az idén már több mint 336 000 hektáron, vagyis a vetésterületnek csaknem egynegyedén fogunk különféle növényeket termeszteni. Ebben az ötéves tervidőszakban az olajnövények termesztésében tervezünk legnagyobb előrelépést. A termelésnek 40 százalékkal kell növeked­nie, ezért kizárólag a legjobb termőképességú fajtákat termesztjük. Sok munka vár ránk az idén a cukorrépa-termesztésben. Mint ismeretes, tavaly a tervezettnél egyötödével kevesebb cukorrépánk termett, és az sem titok, hogy hosszú évek, sőt évtizedek óta gondjaink vannak ezen a szakaszon. A hektárhozam növelésére és a cukorrépa-termesztés intenzívebbé tételére konkrét intézkedése­ket foganatosítottunk. Az új termelési rendszernek két gazdája van, a légi (Lehnice) Csehszlovák-NDK Barátság Efsz és a nemesócsai (Zemianska Olőa) Csehszlovák Néphadsereg Efsz. A minisztérium célprémiummal, gépvásárlási hozzájárulással, több melasz kiutalá­sával és a növényvédő szerekkel való ellátás javításával ösztönzi a termelői kezdeményezést, hogy az idén feltétlenül teljesítsük az állami tervet. Ehhez a közel 56 000 hektáron 36,5 tonnás átlaghoza­mot kell elérni, ami kis híján 4 tonnával több a múlt évi valóságnál. Évek óta sok a gondunk a burgonyával. Szlovákiában tavaly egyharmadávai kevesebb burgonya termett a tervezettnél. Az utóbbi években jelentősen csökkent a növény termőterülete, és romlott a termés minősége. Akárcsak a cukorrépánál, itt is anyagi ösztön­zőkkel igyekszünk fellendíteni a termelők érdeklődését. Komoly gondoknak nézünk elébe a zöldségtermesztésben. A múlt évben teljesítettük ugyan a feladatokat, de az idén több, összesen 330 ezer tonna zöldséget kell értékesíteniük a mezőgazdasági vállalatoknak, ebből a hajtatott zöldség mennyisége 8-10 ezer tonna. Igényes feladatok előtt állnak a szőlő- és gyümölcstermesztők is. Mivel a fogyasztók egyre nagyobb igényeket támasztanak a piac állattenyésztési termékekkel való ellátásával szemben, a mezőgaz­dasági vállalatoknak tökéletesen ki kell használniuk a megtermelt tömegtakarmányokat. Tavaly a vállalatok elegendő tömegtakar­mányt termeltek, viszont komoly gondot okozott a minőség. Az idén úgy kell szervezni a munkát, hogy a széna, a szilázs és a szenázs 80 százaléka megfeleljen az első és a második minőségi osztály követelményeinek. A cél eléréséhez elegendő géppel rendelkezünk, s nő a tároló kapacitások száma és befogadóképessége. Szlovákiá­ban tavaly a szénatárolók kapacitása több mint 900 ezer köbméter­rel, a silóvermeké pedig mintegy 350 ezer köbméterrel nőtt. Vajon meg tudjuk-e valamennyit tölteni? Erre, valamint a bő termés megalapozásával kapcsolatos egyéb kérdésekre elsősorban a dolgozók anyagi érdekeltségében kell keresni a választ. Vagyis az önelszámolás és a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás érvényesítésével kell aktivizál­nunk az embereket. Csakis így reménykedhetünk a tavaszi munkák sikerében és a jó terméshozamokban. Közlemény az SZLKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - Az SZLKP KB Elnöksége tegnap ülésén megtárgyalta és támogatásáról biztosította a számí­tástechnikában használt perspektív és nagy kapaci­tású memóriaegységek előállítására vonatkozó ja­vaslatot. Ez a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán megszabott követelményekből indul ki, abból az elvárásból, hogy gondoskodni kell a szlovákai elektrotechnikai ipar nagyfokú fejlődési dinamikájáról. A szlovák főváros megfelelő színvo­nalú tudományos kutatási és termelési potenciálja lehetővé teszi, hogy a csehszlovákiai számítástech­nikai és információs rendszerek fejlesztésének szer­ves részeként a Szovjetunióval és más szocialista országokkal együttműködve megkezdjék e nagy ka­pacitású memóriaegységek kifejlesztését és előállí­tását. Az elnökség egyúttal hangsúlyozta, hogy a ter­melési-műszaki alapban végrehajtandó szerkezeti változtatásoknak Bratislavában is ökológiailag ártal­matlanoknak kell lenniük, kevésbé anyag- és ener­giaigényeseknek, s az előállított gyártmányoknak meg kell közelíteniük a műszaki és a gazdasági világszínvonalat, s biztosítaniuk kell a munkaterme­lékenység növelését. A továbbiakban az elnökség jóváhagyólag tudo­másul vette a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola fejlesztésének 2000-ig terjedő időszakra szóló javas­latát. Nagyra értékelte, hogy a főiskola által a CSKP KB 1983. évi 8. ülésén és az azt követően az SZLKP KB Titkárságának 1985. évi tanácskozásán kitűzött feladatok teljesítésére tett erőfeszítések jelentős mértékben hozzájárultak számos fontos társadalmi probléma megoldásához. Megnyilvánult ez az okta­tási-nevelési folyamat intenzifikálásában, a mód­szertani eszközök és a számítástechnika felhaszná­lásában. Sikeresen kezdték meg tevékenységüket a kihelyezett munkahelyek és az új oktatói-termelési társulások. Társadalmunk átalakítása folyamatának (Folytatás a 2. oldalon) MIHAIL GORBACSOV ÉS BOSKO KRUNICS TÁRGYALÁSAI A pártközi együttműködés a kapcsolatok megbízható alapja Az SZKP KB főtitkárának mozgalmas belgrádi programja (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára jugoszláviai látoga­tásának második napján megkoszorúzta Tito sírját, majd ellátogatott a Barátság Parkba, s azután tárgyalásokat folytatott Bosko Kruniccsal, a JKSZ KB Elnökségének elnökével. Ezt követően ellátogatott az Ivó Lole Ribarról elnevezett belgrádi gépgyárba, s este a jugoszláv vezetők vacsorát adtak tiszteletére. Az SZKP KB főtitkára keddi belg­rádi programját Joszip Broz Tito sírjának megkoszorúzásával kezdte. Feleségével, Raisza Gorbacsová- val együtt tisztelgett Jugoszlávia ki­emelkedő párt- és állami vezetőjé­nek emléke előtt, s beírta nevét az. emlékkönyvbe. Érdeklődéssel tekin­tette meg az egész emlékhelyet, ahol a Tito életéről és művéről szóló legfontosabb dokumentumokat he­lyezték el. Mihail Gorbacsov ebből az alkalomból nagyra értékelte Titó- nak a Jugoszlávia fejlődésében és az ország aktív nemzetközi politiká­jában szerzett érdemeit. Az SZKP KB főtitkára ezután a Barátság Parkba látogatott, ahol békefát ültetett el. A jugoszláv fővá­ros egyik legnagyobb parkja 1961 óta a népek közötti barátság jelképe, s az ott levő fák többségét a világpo­litika kiemelkedő személyiségei ül­tették el. Mihail Gorbacsov ezután Bosko Kruniccsal folytatott tárgyalásokat az SZKP és a JKSZ tevékenységé­nek időszerű kérdéseiről, a két párt Az együttműködés ■ n #■ / * t§ | bővítéséről (ČSTK) - Ülésezett tegnap Prá­gában a nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki együttműkö­dés tanácsa Rudolf Rohlíčeknek, a szövetségi miniszterelnök első he­lyettesének vezetésével. Megvitatta a KGST-tagországok nemzetközi szocialista munkameg­osztása 1991-2005-ig terjedő idő­szakra vonatkozó kollektív koncep­ciójának, valamint a KGST európai tagországai által a Vietnami Szocia­lista Köztársasággal, a Kubai Köz­társasággal és a Mongol Népköztár­sasággal kifejtett együttműködés komplex programjának tervezetével kapcsolatos munkák menetét. Diplomata Vasil Bil’aknál (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában fogadta Zsang Dákét, a Kínai Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét diplo­máciai megbízatásának leteltével kapcsolatban. és a két ország közötti együttműkö­dés fejlesztésének távlatairól, vala­mint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű problé­máiról. Az SZKP KB főtitkára hangsú- (Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba látogat a román kormányfő (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök meghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban Cons­tantin Dascalescu, a Román Szo­cialista Köztársaság miniszterel­nöke. A Lysá nad Labem-i Efsz-ben ezek­ben a napokban meggyorsítják a burgonyagumók csíráztatását. Au­tomatizált csíráztató berendezésük viszonylag gyors és alapos kezelést tesz lehetővé. Tekintettel a csapa­dékos időjárásra, az ültetés meg­kezdését március végére tervezik. A képen Michaela Budnáková mér­nök és Miroslav Bejbl a vegyszerek­kel kezelt vetóburgonya minőségét ellenőrzi. (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČTK) Csehszlovák-szovjet megbeszélések (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövet­ségi miniszterelnök tegnap délelőtt Prá­gában fogadta Vlagyimir Guszevet, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnök- helyettesét. A találkozón a felek megállapították, hogy a jelenlegi gazdasági reform és társadalmi átalakítás elengedhetetlen fel­tétele a szocializmus megvalósitásának. Vlagyimir Guszev bírálóan szólt a vegy­ipar fejlődésének elmaradásáról. Megál­lapította, hogy a vállalatok közvetlen kap­csolataiban sem születtek jó eredmények, s eddig egyetlen közös vállalatot sem hoz­tak létre. Ľubomír Strougal rámutatott a vegyipar integráló szerepére a gazda­sági fejlődés szempontjából, s kiemelte, hogy a közeljövőben közösen kell olyan új alapanyagokat kifejleszteni és előállítani, amelyekre a csehszlovák és a szovjet gépgyártásnak egyaránt szüksége van. Bernben ma nyílik meg a Jazov-Carlucci találkozó A szovjet honvédelmi miniszter nyilatkozata (ČSTK) - Bernben ma találkozik egymással Dmitrij Jazov hadseregtá­bornok, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, szovjet honvé­delmi miniszter és Frank Carlucci amerikai hadügyminiszter. Az első ilyen szintű megbeszélésen a Szovjetunió és az Egyesült Államok katonai doktrínájának alapelveit vitatják meg és hasonlítják össze, s áttekintik a fegyverzetkorlátozás kérdéseit. A szovjet honvédelmi miniszter, aki már tegnap Svájcba érkezett, a történelmi jelentőségű találkozó előtt nyilatkozatot adott a TASZSZ munkatársának: Kérdés: A Nyugaton szenzáció­ként tálalják a szovjet honvédelmi és az amerikai hadügyminiszter első találkozóját. Milyen gyakorlati ered­ményeket hozhatnak a tárgyalások? Miben látja a találkozó jelentőségét a szovjet-amerikai párbeszéd fejlő­dése szempontjából? Válasz: A találkozóra a szov­jet-amerikai párbeszéd egészét vé­ve tekintünk. Általánosan elismert, hogy a két nagyhatalom viszonya a nemzetközi biztonság és a világ sorsa szempontjából meghatározó jelentőségű. Már 1985 novemberé­ben Genfben, az elsó szovjet-ame­rikai csúcstalálkozón elfogadott kö­zös nyilatkozatban hangsúlyt kapott, hogy a Szovjetunió és az USA kö­zötti bármilyen konfliktus katasztro­fális következményekkel járhatna, ezért alapvető jelentőségű a két or­szág közötti háború megakadályo­zása - legyen az nukleáris vagy (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom