Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-11 / 34. szám, csütörtök

krónika Csütörtök, 1988. II. 11. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 06.52, nyugszik 16.52 Közép-Szlovákia: 06.50, nyugszik 16.59 Nyugat-Szlovákia: 07.05, nyugszik 17.05 órakor AHOLD kel - Kelet-Szlovákia: 01.23, nyugszik 09.50 Közép-Szlovákia: 01.30, nyugszik 09.57 Nyugat-Szlovákia: 01.36, nyugszik 10.03 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK BERTOLD, MARIETTA - DEZIDER nevű kedves olvasóinkat • 1898-ban született SZILÁRD Leó ma­gyar származású amerikai, Nobel-díjas fizikus, biofizikus, világhírű atomtudós (t 1964). POSTÁNKBÓL IDŐJÁRÁS Napközben változóan felhős lesz az égbolt, elszórtan, főleg a magasabban fekvő helyeken hózáporra számíthatunk. Délen és délnyugaton nosszabb-róvidebb időre a nap is kisüt. A kora délutáni hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. A mérsékelt délnyugati, nyugati szél a he­gyekben megerősödik. Pénteken eleinte derült lesz az égbolt, később nyugat felől megnövekszik a fel­hőzet, időnként havazás, az alacsonyab­ban fekvő területeken eső lehetséges. Szombaton a délutáni órákban nyugat felől kissé felszakadozik a felhőzet. A leg­alacsonyabb hőmérséklet csütörtökön éj­jel minusz 3 és plusz 1 fok között, a hegy­vidéki völgyekben mínusz 5 fok körül, pénteken éjjel 0 és plusz 4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 2 és 6 fok között, szombaton a Nyugat-szlovákiai kerületben 8 fok körül valószínű. Figyelmeztetés: A hegyekben továbbra is fennáll a lavinaveszély. A MÉHÉSZEK SZLOVÁKIAI SZÖVETSÉGÉNEK szepsi (Molda­va nad Bodvou) 507 tagú alapszer­vezete eredményes munkát végzett tavaly. Saját szükségletein kívül 14 ezer kilogramm mézet adtak el a fel­vásárlóknak, továbbá 24 kilogramm propoliszt, méhpempót és méhvi­aszt értékesítettek. (Köteles Gábor) JANUÁRBAN 106 SZÁZALÉK­RA TELJESÍTETTÉK a tervfelada­tokat a gabčikovóí vízlépcsőrend­szer építői. Kihasználva az enyhe telet az egész hónapban, munka­szüneti napokon is dolgoztak. Az eredeti tervtől eltérően, mely 21 900 köbméter beton beépítését irányoz­ta elő, több mint 23 200 köbméter vasbetont használtak fel a turbina­blokkok és a zsilipkamrák betonozá­sánál. Ez az eredmény, az elmúlt évhez viszonyítva tükrözi, hogy az átállás a munkaigényesebb techno­lógiára, a kisebb problémákat leszá­mítva, zökkenőmentes lesz. (Csépi György) A FEBRUÁRI GYŐZELEM 40. ÉVFORDULÓJÁT értékes kötele­zettségvállalással köszöntik a Marti­ni Nehézgépipari Müvek losonci (Lu­čenec) üzemének dolgozói. A 27 szocialista munkabrigád kezdemé­nyezésére felajánlást tettek, hogy a selejt és anyagköltség csökkenté­sével 450 ezer, az újítások révén pedig 800 ezer koronát takarítanak meg. (Kanizsa István) A DUNA VÍZÁLLÁSA Bratislava: 210, árad Medveďov: 210, árad Komárno: 210, árad Štúrovo: 170, árad KIÁLLÍTÁS A csicsói (Čičov) művelődési köz­pont és a Csemadok csicsói alap­szervezetének rendezésében szom­baton, február 13-án 15 órai kezdet­tel kerül sor Csörgő Zsuzsa pasztell- jei kiállításának ünnepélyes megnyi­tójára a Kastély Galériában. A kiállí­tás február 29-éig tekinthető meg. (tgá) ■ Saljapin-múzeum nyílik Moszkvában, a nagy orosz basszis­ta születésének 115. és halálának 50. évfordulója alkalmából. Moszk­vában, Leningrádban és több más szovjet nagyvárosban emlékhang­versenyeket rendeznek az évforduló kapcsán és számos, Saljapin művé­szetét és életét ismertető kiadványt jelentetnek meg. Ő volt az első, akinek - hetven éve - a nemzeti művész címet adományozták. A nagy énekes egyik külföldi turnéjá­ról nem tért vissza hazájába. Mindig orosznak vallotta azonban magát, s művészetével, az orosz zeneszer­zők alkotásainak népszerűsítésével nagy szolgálatot tett az orosz kultú­rának. ■ Tizennégy halálos áldozata volt a heves esőzések okozta áradá­soknak a dél-afrikai Natal tarto­mányban. A Durban közelében fek­vő strandokon fürdési tilalmat ren­deltek el, mivel a tengerbe ömlő megáradt folyók elsordorták a háló­kat, amelyek a cápáktól védték a parti vizeken fürdózőket. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ 1988 február 11- én ünnepli 45. szüle­tésnapját Retkes János Bátorkeszin (Vojnice). E szép ünnep alkal­mából szívből gratu­lálunk, további jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk: felesége: Szerén, leánya: Diana, fiai: Zsolti és Barnuska, aki sok puszit küld az apucinak. Ú-32 ■ 1988. február 11-én ünnepli 50. szüle­tésnapját a gondos édesanya és nagy­mama, Bukta Mária Egegen (Hokovce). E szép, kerek évforduló alkalmából szív­ből gratulálnak, és további jó egészség­ben betöltött, boldog életet kívánnak: férje, lánya, fiai, menyei, unokái: Zsa- nettka, Erik, Marcell, Szabolcs és a kis Janika, akik sok puszit küldenek a nagyinak. ijf; U-103 ■ Sok szeretettel és hálával köszöntjük a dolgos kezű, jósá­gos szívű, legdrá­gább férjet, édes­apát, apóst és nagy­apát, Németh Józsefet (Moravské Kračany), aki 1988. február 11 -én ünnepli 60. szüle­tésnapját. E szép ünnep alkalmából szi­vünk teljes szeretetével kívánunk hosszú, boldog életet, jó egészséget, hogy még sokáig érezhessük jóságát ós szeretetét: felesége: Ilonka, lánya: Erzsi, fiai: Józsi, Tibor, veje, menyei és kilenc unokája. Ú-137 ■ 1988 február 11- én ünnepli 50. szüle­tésnapját a drága jó feleség, édesanya, anyós és nagy­mama, Vizi Ferencné Sipos Ilona Felbáron (Horný Bar). E szép ünnep alkalmából szívből köszön­tik, erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: szerető férje, fia, lánya, menye, veje és kis unokái: Mónika, Kristínka, Lu- cinka és Veronika. Ú-249 ■ Február 11 -én ünnepük házasságköté­sük 30. évfordulóját Kiss Béla ós neje, Szobi Ilona Százdon (Sazdice). E szép ünnep alkalmából sok boldogsá­got és jó egészséget kívánnak, valamint a szerető édesanya, nagymama 50. szü­letésnapjához szívből gratulálnak: lányaik, vejeik és unokáik: Erik és Marián. Ú-260 hír mozaik ■ Az NDK Kulturális Szövetsé­ge 268 ezer tagot számlál. Ezek 35 százaléka értelmiségi, 20 százaléka fizikai dolgozó. Sok a fiatal, 54 ezer harminc éven aluli azonosul a szer­vezet céljaival. A legfrissebb statisz­tikai adatok szerint a szövetség 1731 helyi csoportot működtet, s éh­nek 60 százalékát vidéken. ■ Ítéletidő tombolt Angliában. Az ország nyugati részén, ahol a szél sebessége meghaladta az óránkénti 150 kilométert, két ember életét vesztette a viharban. A sziget- ország déli részén, Tavistock köze­lében meghalt egy gépjárművezető, akinek az autójára egy tövestöl ki­csavart fa zuhant, az írországi Drog- hed mellett egy lezuhanó fa ugyan­csak egy ember halálát okozta. Észak-írországban számos telepü­lésben szünetel az áramszolgálta­tás, mivel a viharos erejű szél meg­rongálta a vezetékeket. ■ Latin-Amerika legrangosabb irodalmi díját a havanna-i székhe­lyű Casa de las Americas kulturális intézet az idén Hibera Conteris uruguayi írónak adományozta La Cif­ra Anonima (Ismeretlen számok) cí­mű regényéért. A további díjakat uruguayi, argentin, kubai és NDK- beli szerzőknek Ítélték. Az immár 29. alkalommal megrendezett irodalmi versenyben 28 ország 670 írója ne­vezett be műveivel. A bírálóbizott­ság tagjai között volt Hedvika Vydro- vá, a prágai Károly Egyetem munka­társa is. ■ Szokatlan módon hárítják el a lavinaveszélyt a svájci Alpokban. Négy helikopterről kisméretű bom­bákat dobnak azokra a hótorlaszok­ra, amelyek lavinát idézhetnének elő. Csak ezen a héten több mint 1,5 tonna robbanóanyagot használtak fel. Érdekes kezdeményezés Vladimír Gažovič bratislavai képzőművész alkotásaiból nyílt kiál­lítás a közelmúltban a slušovicei Ag- rokombinát Efsz kiállítótermében. A nem hagyományos megnyitó ke­retében tartott beszélgetés során a jelenlevők elmondták véleményü­ket a művész alkotásairól A beszél­getés a szövetkezet tanácstermé­ben folytatódott. A képzőművészet, a tudomány és a kultúra időszerű problémáin kívül természetesen szóba kerültek a kiváló szövetkezet módszerei és eredményei is. Azok­nak, akik Slušovicében járnak mele­gen ajánljuk az ott kiállított színes kőnyomatok és rajzok megtekinté­sét. Fero Horvat ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a felejthetetlen, drága, jószívű szülőkre, Bakó Józsefre és feleségére, Bakó Józsefnére (Érsékújvár - Nové Zámky), akiket a halál 1973. december 24-én, illetve 1987. február 11-én ragadott ki szeretteik köréből. Akik ismerték és sze­rették őket, emlékezzenek rájuk ezen a fájdalmas tizennegyedik, valamint első évfordulón. Emléküket örökké szivünkben őrizzük. A gyászoló család Ú-320 ■ Bármerre visz utunk, szemünkben könny, szivünkben fájdalom, mert na­gyon hiányzik a sze­rető feleség, édes­anya, anyós és nagymama, Szilva Jánosné Czető Anna (őrös - Strážné), akit a kegyetlen halál 1987. február 11- én, 57 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, gon­doljanak rá szeretettel ezen a számunkra oly szomorú, első évfordulón. Szerető özvegy férje, fia, három lá­nya, három veje és nyolc unokája. Ú-336 Mi Hol n Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA:'A cápa (amerikai) 15 30. 18. 20 30 • HVIEZDA: Krokodil Dundee (ausztrál) 15.30, 18, 20.30 • METRO­POL: A közvetítő (angol) 15.30, 18. 20.30 • MIER: Madonna, milyen csendes az este (olasz) szünet nélküli vetítés 9-től 13-ig és 16-tól 22-ig • MLADOSŤ: Lé­lektani dráma (szlovák) 15.30, 18, 20 30 • POHRANIČNÍK: Különben dühbe jö­vünk (olasz) 14.30, 17, 19.30 • SLO­VAN: Aki esőben ment el (szlovák) 15 • Fekete harisnya (cseh) 17.30. 20 • TATRA: Brewster milliói (amerikai) 15, 17.30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Kígyóvadász (szovjet) • MLADÁ GARDA: Sólyomlady (ameri­kai) • SLOVAN: Dzsuszregény (cseh) • ÚSMEV: Filmarchivum SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Othel­lo (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Túl merész terv (19) • KIS SZÍNPAD: Édes otthon (10, 19) • ÚJ SZÍNPAD (Dúbrav- kai Művelődési Ház): Ébredj fel, Katarina! (19) • (Szakszervezetek Háza):. A víg özvegy (19) • STÚDIÓSZÍNPAD: Egy férfi az örökkévalóságnak (19) • SZAK- SZERVEZETEK HÁZA: Átváltozás (19) • Jan Burian műsora (19.30) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Szakszervezetek Há­za): Legenda a szerelemről (19) • MA­TESZ: (Somorja - Šamorín) - Bánk bán (19) • THÁLIA SZÍNPAD: (Nagykapos - Veľké Kapušany) - Rózsa és Ibolya (11) • Fenomének (18) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosz­szon): 7.00: Hírek. 7.10: Reggeli zene. 7.30: Gazdaságpolitikánk időszerű kérdé­sei. 7.50: Hírek, sport. 12.00: Hirek 12.10: Szórakoztató zene. 12.55: Sajtó­szemle. 14.00: Hírek. 14.05: Tánczene 14 40: Gazdaságpolitikánk időszerű kér­dései (ism ). 15.00: Kedvelt dallamok. 15.30: Napi krónika TV-MUSOR BRATISLAVA 8.50: Hirek. 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.25: A világítótorony. Angol film (ism.) 11.25: A siker feltételei. Ismeretterjesztő film (ism.) 11.45: A haladó tapasztalatok iskolája. 5. rész (ism.) 12.15: A Televízió diszpécserszolgálata 16.40: Milliót érő ötletek Kisfilm 17.00: A nap eseményei pár percben 17.10: Orvosi tanácsok 17.20: Szakmunkástanulók műsora (ism.) 17.50: Közös erővel. Dokumentumfilm 18.20: Esti mese 18.30: URH-kocsival. Magazin 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Földiek. Tévéfilmsorozat. 15. rész 21.05: Szondák. Ismeretterjesztő műsor 21.45: Autósok, motorosok magazinja 22.35: Éjszakai hangverseny 23.15: Hírek II. MŰSOR 16.05: Hirek 16.10: Iskolatévé (ism.) 16.30: Pyza kalandjai. Lengyel rajzfilmso­rozat. 4. rész (ism.) 16.40: Az Isztria-félsziget képekben. Do­kumentumfilm 17.05: Tudósítóink jelentik... 17.25: Feleségem ellensége. Olasz film­komédia (ff.) (ism.) 19.00: Tévétorna 19.10: Esti mese (ism.) 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: A dohányzásról. Kisfilm 20.35: Ein Késsél Buntes. NDK revümű- sor, felv. 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárás-jelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Szembekötősdi Lengyel tévéfilm (ism.) A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor 6.35: Dokumentumfilm 6.55: Zene, zene, zene (ism.) 7.55: Hihetetlen tények. Dokumentum­film 8.55: Hírek 13.30: Hirek 13.45: Hangverseny Mozart műveiből 14.20: Az átalakítás tapasztalatai és problémái 15.15: Hírek 15.20: Tizenhat évig ós azon túl 16.05: A költészet világából 16.10: Közgazdasági alapismeretek 16.40: Ma történt a nagyvilágban 17.00: Csendes Don. Játékfilm. 3. rész 19.00: Tv-híradó 19.40: Az átalakítás reflektorfényében 19.50: Közvetítés Osztankinóból 21.20: Ma történt a nagyvilágban 21.30: Zenés műsor 21.50: Vörös kányafa. Játékfilm 23.30: Hirek 23.35: A moszkvai Kreml. 6. rész 0.05: A Nyirfácska együttes műsora BUDAPEST 8.00: Táv-adó Távoktatási sorozat. 9. rész 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Teledoktor 9.15: A Szépség Háza. Tévékomédia (ism.) 10.20: Anna Pavlova. Kanadai film (ism.) 11.45: Képújság 16.50: Hírek 17.00-19.30: Hazai Tükör Benne: Kívánságra 17.55: Telesport 18.15: Az ön pénze 18.35: Taps 18.55: Tévétorna 19.00: Esti mese * 19.15: Lottósorsolás 19.30: Híradó 1 20.15: Szomszédok. Teleregény 21. rész 20.45: Rossini: G-dúr szonáta - I. tétel 20.50: Hírháttér 21.35: Kortársaink képernyője. Kés van nálam, Tévéfilm 22.50: Híradó 3 II. MŰSOR 17.05: Képújság 17.10: Hírek szlovák nyelven 17.15: Szicíliai üzletek. NSZK tévéfilm 18.05: A tenger mindenkié. Holland doku- mentumfilm-sorozat. 2. rész 18.55: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor 19.25: Képújság 19.30: Hamisítások homályában. NSZK dokumentumfilm 20.10: Sportmúzeum 20.40: Szarajevó 84. Amerikai dokumen­tumfilm (ism.) 21.10: Híradó 2 21.25: Kodály: Balassa Bálint elfelejtett éneke Gazdag Erzsi versére 21.35: Hazai Tükör (Az I. műsor folyta­tása) 22.35: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) ■ Az első századból származó temetkezöhelyet tártak fel a régé­szek Lengyelországban a Tarnobrze- gi vajdaságban. A grzybówi kénbá­nyák környékén talált sírokból az emberi maradványokon kívül kések, bronzcsatok és lándzsák, valamint állatcsontokból készült dísztárgyak kerültek elő. Régészeti szenzáció­nak számit az állati maradványokat rejtő sírok feltárása. A sertéseket, teheneket, kutyákat és kecskéket valószínűleg kultikus célból hántol­ták el. Helyreigazítás Lapunk 1988. február 9-i (kedd) szá­mának 4. oldalán a Bertolt Brechtről szóló írásban az író nevét - nem a szerző hibájából - hibásan közöltük. Olvasóink elnézését kérjük. ■ Michael Jacksonnak, a nép­szerű néger énekesnek ítélte oda az 1987. Év Legsikeresebb Művésze címet a brit lemeztársaságok egye­sülete. A Legjobb Énekes címet a Wham-duó egykori tagja, George Michael, a Legjobb Énekesnő címet pedig Alison Moyet nyerte el. Az 1987. Év Legjobb Együttese az ír U2 együttes lett. ■ További húsz ember holttes­tét szabadították ki tegnap az iszaptengerből a dél-brazíliai Petro- polisban. A heves esőzések okolta földcsuszamlások áldozatainak szá­ma így 180-ra emelkedett, s mintegy 7 ezer személy maradt hajlék nélkül. A mentést megnehezítik a bűnözők, akik a tragikus helyzetet kihasználva fosztogatják az üresen maradt há­zakat. $ÚJ szú Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjanak Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes tószerkesztő Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10.. telefon: 309. 331-252, 332-301. Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság: 550-18 Sportrovat: 505-29 Gazdasági ügyek: 506-39. "TávÍró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatanak 02-es üzemében (815 80 Bratislava, Martanovičova 21 ) Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava, Jiráskova 5.. telefon 335-090, 335-091. Hirdetesi iroda közületeknek 815 80 Bratislava, Vajanskeho nábrežie 15., II emelet, telefon 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14.70 korona. A vasárnapi kiadas előfizetési díja negyedévenként 13,- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgalat, előfizeteseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelesek PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava, Index 48 011 Gottwaldovo námestie 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom