Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-26 / 47. szám, péntek
Közlemény a szövetségi kormány üléséről (ČSTK) - A szövetségi kormány tegnapi ülésén egyetértését fejezte ki a csehszlovák külpolitika idei céljaival. A fő feladat továbbra is kedvező külső feltételeket teremteni a gazdasági és a szociális fejlesztés meggyorsitását célzó stratégia megvalósításához és a társadalom átalakításához. Nagy súlyt kell helyezni a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal való együttmüködés megszilárdítására. A továbbiakban a kormány jelentést vitatott meg a Helmut Kohl. az NSZK kancellárja által január végén hazánkban tett hivatalos látogatás lezajlásáról és eredményeiről. Megállapította, hogy a megbeszélések kedvező feltételeket teremtettek a két ország kapcsolatainak további fejlesztéséhez. A kormány a nemzetközi szocialista gazdasági integráció fejlesztése terén fontos lépésnek tekinti a közvetlen kapcsolatokkal összefüggő számlázás során a nemzeti valuták használatáról szóló csehszlovák-szovjet kormányközi egyezmény aláírását. A megállapodást a külkereskedelmi tevékenység kifejtésére jogosult csehszlovák és szovjet vállalatok számára a közvetlen termelési és tudományos-műszaki kapcsolatok területén, valamint a közös vállalatok és társulások számára lehetővé teszi a kölcsönös fizetés nemzeti valutában való számlázását. Ezután a kormány a polgári, a családi, és a büntetőjogi ügyekben nyújtott jogsegélyről szóló csehszlovák-NDK szerződés tervezetével foglalkozott. Tanácskozásának napirendjén ezt követően az arra vonatkozó javaslat szerepelt, hogy további szervezeteket vonjanak be a gazdálkodó szervezetek önállóságának és hatékony fejlődésért vállalt felelősségének növelését célzó komplex kísérletbe. Ezt követően a szövetségi kormány a hazánk fejlesztésének 2000-ig terjedő hosszú távú tervével kapcsolatos munkák menetét is áttekintette. Négy hónap elteltével Ronald Reagan sajtóértekezletet tartott (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök szerdán a Fehér Házban négy hónap után első ízben tartott sajtókonferenciát. Mint mondotta, épp előzőleg tájékoztatta öt George Shultz külügyminiszter moszkvai tárgyalásairól, melyek eredményeit kedvezőnek minősítette. Az elnök szintén azon meggyőződésének adott hangot, hogy a szovjet-amerikai tárgyalásokon haladást kell elérni a béke megőrzése és a regionális konfliktusok megoldása érdekében. George Shultz elutazásával kapcsolatban Reagan elnök részletesen foglalkozott a közel-keleti helyzettel. Kijelentette, itt az ideje, hogy a konfliktus résztvevői megszabaduljanak az immár elavult régi elképzelésektől és hozzáállástól és így megkezdődhessen a tárgyalások és a megbékélés folyamata. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy e folyamatnak figyelembe kell vennie Izrael biztonsági érdekeit. Részleteket mellőzve rámutatott arra is, hogy a palesztinok érdekeit szintén szem előtt kell tartani. Az elnök ezek után szólt a képviselő- ház döntéséről. Mint mondotta, csalódást okozott számára, hogy nem fogadták el a nicaraguai ellenforradalmároknak szánt katonai segély tervét. Hangsúlyozta, a „Közép-Amerika biztonságát veszélyeztető" sandinista kormányra állandó nyomást kell gyakorolni. Ezzel kapcsolatban elismerően nyilatkozott a demokrata párti képviselők javaslatáról, melynek értelmében az ellenforradalmárok mégiscsak kapnának 30 millió dolláros „humanitárius“ segítséget. A palesztinok emberi jogai megtartásával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Egyesült Államok tárgyalt erről az izraeli kormánnyal és a palesztin vezetéssel. Mint mondotta, Washington igazságos megállapodásra törekszik. Felvetődött, hogyan viszonyul az Egyesült Államok a dél-afrikai fajüldözők legújabb drasztikus intézkedéseihez. Az elnök közölte, a külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a dél-afrikai kormánynyal. Kijelentette, Washingtonnak nem áll szándékában segítséget nyújtani az apartheid ellen harcolóknak. Az újságírók visszatértek az Irangate- botrányhoz is. Reagan lényegében megerősítette, hogy a fegyverüzlet célja az iráni belpolitikai helyzet befolyásolása volt. Elnöki jelentés a leszerelési tárgyalásokról (ČSTK) - A Fehér Ház szerdán elküldte a Kongresszusnak évi jelentését, amelyet a Fegyverzetellenőrzési és Leszerelési Ügynökség dolgozott ki. A jelentés elsősorban a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítésé/ól szóló szovjet-amerikai tárgyalások fejleményeit elemzi. Ronald Reagan elnök a képviselőkhöz intézett kísérő üzenetében hangsúlyozta: az egyezmény elsősorban az ellenőrzés terén hozott előrehaladást. Az elért ellenőrzési eljárások a leqátfoqóbbak a fegyverzetellenőrzés történetében. Ezeknek példaként kell szolgálniuk a további tárgyalásokon. Reagan továbbá hangsúlyozta, az ellenőrizhető megállapodások politikailag és gazdaságilag előnyösek az Egyesült Államok biztonsága és az életszínvonal emelkedése szempontjából. Az évi jelentés elemzi továbbá a stratégiai támadófegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló genfi szovjet-amerikai tárgyalások jelenlegi fejleményeit is. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ Február 26-án ünnepli 93. születésnapját a jó édesanya, özv. Radi Istvánné Habenicht Irén Ekecsen (Okoč). E szép ünnep alkalmából gratulálunk, s a további évekhez jó egészséget kívánunk. Lánya: Mária férjével, unokái, dédunokái és ükunokái, akik szeretettel csókolják. Ú-401 ■ Szivünk teljes szeretetével köszöntjük a drága férjet, édesapát, apóst és nagyapát, id. Bugris Gézát (Vágfüzes - Vŕbová nad Váhom), aki 1988. február 28-án ünnepli 60. születésnapját és egyben nyugalomba vonulását, valamint február 25-én ünnepelte névnapját. E szép, hármas ünnep alkalmából szívből gratulálnak, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: felesége, fiai, menyei és unokái: Janika, Adrián, Dettike, Ricsi, Krisztián, akik sok puszit küldenek. Ú-432 ■ Szívünk teljes szeretetével köszönt|ük a drága jó édesanyát, özv. Kovács Juliannát (Somorja - šamorin), aki 1988. február 26-án ünnepli 85. születésnapját. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálunk, és még nagyon hosszú, boldog életet kívánunk szerettei körében. Az egész család és a sok kodves ismerős Ú-789 MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a drága édesanyára, nagymamára és dédmamára, Csizmadia Andrásné Sebák Borbálára (Kürt - Strekov), akit a kegyetlen halál 83 éves korában, 1983. február 28-án ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá e szomorú, ötödik évfordulón. Emlékét örökre szivében őrzi: a gyászoló család. Ú-299 ■ Az idő múlik, de a fájdalom megmarad. Megtört szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, apósra, nagypapára és dédpapára. hír mozaik Péntek, 1988. II. 26. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 06.25. nyugszik 17.16 Közép-Szlovákia: 06.32, nyugszik 17.23 Nyugat-Szlovákia: 06.38, nyugszik 17.29 órakor AHOLD kel - Kelet-Szlovákia: 10.41, nyugszik 03.21 Közép-Szlovákia: 10.48, nyugszik 0328 Nyugat-Szlovákia: 10.54, nyugszik 03.34 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK EDINA - VIKTOR nevű kedves olvasóinkat • 1808-ban született Honoré DAUMIER francia festő és grafikus (t 1879) • 1898-ban született Konstantin BIEBL cseh költő, író (t 1951). IDŐJÁRÁS Napközben jobbára borult lesz az égbolt, sokfelé havazás, a síkságokon havas eső vagy eső lehetséges. A kora délutáni hőmérséklet 0 és plusz 4 fok között. Az élénk északi szél délnyugaton és keleten viharossá fokozódik. A hót végén eleinte borult lesz az ég, és szórványos havazásra számíthatunk Vasárnap nyugat felöl fokozatosan felszakadozik a felhőzet, s már csak elszórtan valószínű hózápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és mínusz 5, szombaton éjjel a hegyvidéki völgyekben mínusz 8 és mínusz 12, a legmagasabb nappali 1 és 4, Észak-Szlovákiában 0 és mínusz 2 fok között alakul. A DUNA VÍZÁLLÁSA Bratislava: 160, apad Medveďov: 165, apad Komárno: 175, árad Štúrovo: 140. változatlan Csehszlovákiai magyar írók tanácskoztak (Tudósítónktól) - Tegnap Bratislavában a Csemadok nagytermében tanácskozott a Szlovákiai írók Szövetségének magyar szekciója. Tözsér Árpád bevezető szavai után, amelyekkel a februári győzelmet és az utána következő társadalmi fejlődést méltatta, a jelenlévők Sze- berényi Zoltán előadását hallgatták meg. Az ismert irodalomtörténész irodalmi tudatunk változásait tekintette át. Ezután Duba Gyula ismertette a szekció múlt évi tevékenységét. A tartalmas vitában tizennégyen szólaltak fel. Szervezési kérdéseken kívül szó volt irodalmi közéletünk állapotairól, a különböző díjak odaítéléséről, a Fiatal írók Köréről és kiadói kérdésekről. (d-n) Vászondi Istvánra (Tešedíkovo), akit a kegyetlen halál 1987. február 28- án, 77 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, első évfordulón. Emlékét örökké szívükben őrző: felesége, fiai, lányai, vejei, menyei, unokavejei," unokamenyei, tizenhat unokája és hat dédunokája. Ú-343 ■ Könnyes szemmel, szomorú szívvel emlékezünk a drága fiúra, édesapára, férjre, testvérre, sógorra, Győri Lajosra (Csicsó - Čičov), akit a kegyetlen halál búcsúszó nélkül, 1987. február 26-án, 40 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá, és szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Emlékét, jóságát és szeretetét örökké szivünkben őrizzük. Szerető felesége, kislányai: Hilduska, Matildka, testvérei, sógorai, sógornői, anyósáék és az egész gyászoló család Ú-424 rssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss. HIRDESSEN ON IS AZ ÚJ SZÓBAN! Mi Hol fi Mikor 1 MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Árulás és megtorlás (kínai) 15 30, 18. 20.30 • HVIEZDA: Krokodil Dundee (ausztrál) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Karen Silkwood (amerikai) 15 30. 18, 20.30 • MIER: Az elvarázsolt dollár (magyar) szünet nélküli vetítés 9-től 13-ig és 16-tól 22-ig • MLADOSŤ: Hibernatus (francia-olasz) 15.30, 18, 20 30 • POHRANIČNÍK: Az elsószülött (amerikai) 14.30, 17, 19.30 • SLOVAN: Meneküljünk már! (szlovák) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Különben dühbe jövünk (olasz) 17, 19.30 • TATRA: Vad és gyönyörű (francia) 15, 17.30. 20 KOŠICE • DRUŽBA: Ján Petro visszatér (szlovák) • HORNÁD: Kigyóvadász (szovjet) • TATRA: Diszkósztori (cseh) • ÚSMEV: A cápa (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA • STÚDIÓSZÍNPAD: Párbaj (19) • IRODALMI SZÍNPAD (Darnica): Tagosítás (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Zenés, szórakoztató műsor (17.30, 20) • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Közbeszólás (19.30) • MATESZ: (Komárom - Komárno) - Szerelmem, Elektra! (14) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosz- szon): 7 00; Hírek 7 10: A Csehszlovák Rádió tánczenekara játszik, közben 7.30: Levelezőink irják. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 12.55: Sajtószemle. 15.00: Táncritmusban. 15.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.50: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.15: Körhinta. Zenés, szórakoztató gyermekműsor (ism.) 9.55: Földiek. Tévéfilmsorozat. 21. rész (ism.) 10.55: Aki á-t mond... Szórakoztató vetélkedő (ism.) 11.35: XV. Téli Olimpiai Játékok, összefoglaló 12.35: URH-kocsival. Magazin (ism.) 15.05: A testmozgás egészség' 15.10: Alkotás és személyiség. 7. rész (ism.) 15.30: A tudomány és technika jövője. Szovjet dokumentumfilm 16.10: Csehszlovákia felszabadítói. Riportfilm (ism.) 16.55: Á nap eseményei pár percben 17.05: XV. Téli Olimpiai Játékok, összefoglaló 17.35: Négy szocialista ország közös tévéműsora 18.05: Az ötöt a negyvenből számainak sorsolása 18.20: Esti mese 18.30: Mezőgazdasági jegyzetek 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Szitakötők. Finn természetfilm 20.25: Polip- II. Olasz tévéfilmsorozat. 5. rész 21.30: Kedvelt melódiák a Televízió műsoraiból 22.00: XV. Téli Olimpiai Játékok, összefoglaló 22.30: A szép kurtizán. NDK tévéfilm 23.45: Morva népdalok 0.15: Hírek II. MŰSOR 15.50: Hírek 15.55: Utak Dokumentumfilm 16.15: Metronóm. Zenei magazin (ism ) 16.55: Ismeretterjesztő műsor fiataloknak 17.25: Fiatalok Tévéklubja 18.25: XV Téli Olimpiai Játékok, felváltva: női műlesiklás; jégkorong - a döntő csoport mérkőzése és biatlon 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárás-jelentés 22:00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Pár perc könnyűzene 22.30: XV. Téli Olimpiai Játékok, jégkorong - a döntő csoport mérkőzése A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor 6.35: Viktória. Játékfilm (ism.) 8.00: XV. Téli Olimpiai Játékok, 20 km- es női sífutás 9.30: Dokumentumfilm 9.45: Hírek 13.30: Hirek 13.45: Dokumentumfilm 14.10: Szimfonikus hangverseny 14.40: A Gorkij tévéstúdió műsora 15.40: Hirek 15.45: Miért és minek. Gyermekműsor 16.15: Tartalék 16.20: Filozófiai beszélgetések 17.05: Ma történt a nagyvilágban 17.25: A briliánskezü. Tévékomédia 19.00: Tv-híradó 19.40: Az átalakítás reflektorfényében 19.50: XV. Téli Olimpiai Játékok, biatlon 21.00: Négy szocialista ország közös tévéműsora 21.35: XV. Téli Olimpiai Játékok, jégkorong - a döntő csoport mérkőzése 23.30: Huszárballada. Játékfilm 1.15: Az Alekszandrov-együttes műsora BUDAPEST 8.55: Képújság 9.00: Tévetorna nyudijasoknak 9.05: Vaszilij Kandinszkij és az absztrakt művészet felfedezése. Francia dokumentumfilm (ism.) 9.55: Nótaszó 10.15: Szomszédok. Teleregény. 22. rész (ism.) 10.45: Mozgató 10.55: Képújság 17.05: Hírek 17.10: Három nap tévéműsora 17.15: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 17.45: Téka. Közhasznú információk 18.00: Ablak 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1 20.05: Telefere. Vitray Tamás műsora 21.20: Elysium. Tévéfilm 23.20: Gondolatok az Elysiumról. Sükösd Mihály jegyzete 23.30: Híradó 3 II. MŰSOR 17.20: Hírek szerbhorvát nyelven 17.25: Új mamát keresek. Bolgár film 18.20: Körmönfontoló. Matematikai vetélkedő. 4. rész 18.50: Képújság 18.55: A budapest Big Band a „Pori Jazz 1987" fesztiválon 19.30: Kirgiz motívumok. Szovjet rövidfilm 19.40: A téli olimpiáról jelentjük..., lesiklás: jégkorong; műkorcsolya; biatlon Közben 21.30: Híradó 2 23.00: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombat. Témák a 8 órától hallható Szombat reggel címú publicisztikai magazinból: A szolgáltatások mesterei; Az olvasótáborok hasznáról; Kinek nem luxus az ötszobás lakás? 10 óra 15 perces kezdettel Dvorak IX., Újvilág szimfóniája hangzik el. 11 órakor Mikrofonközeiben: Bocsek Zsuzsa színpadi jelmeztervező. A déli hírek után Slágermúzeum. 12 óra 55 perckor Anyanyelvűnk. 13 órakor Fiatalok a mikrofon előtt. A szerkesztő a dubovái téli előkészítő táborban katonai középiskolákba jelentkező fiatalokat kért mikrofonja elé. 14 órakor Tíz perc irodalom, összeállítás a februári győzelem 40. évfordulója tiszteletére. 14 óra 10 perctől magyar nótákat közvetítünk. Vasárnap. 8 órakor Barangolás Zeneországban. A zenei szerkesztő Alexander Moyzes februárról szóló műveit ismerteti. A 9 órakor hallható Rádióegyetem témája: Szocialista mezőgazdaságunk fejlesztési távlatai az új szövetkeze- titörvény-tervezet tükrében. 9 óra 15 pertől részleteket sugárzunk Kálmán Imre Cirkuszhercegnó címú operettjéből. 10 órakor Egy hazában. A műsorban egyebek között elhangzik Batta György könyv- ismertetése Vojtech Kondrót új fordítás- kötetéről. 10 óra 20 perctől Verdi, Gluck, Bizet és Muszorgszkij operáiból hangzanak el részletek. 11 óra 10 perckor Fiatalok stúdiója. A kínálatból: Február és a fiatalok; Vendégünk: a Dialóg szovjet rockzenekar. Könyvespolcon: Saint-Exu- péry csodálatos élete. 13 órakor Fáklya. A tartalomból: A Csemadok és a Madách Kiadó közös könyvkiállítása; Csemadok- élet örömökkel és gondokkal; A néprajz és a fiatalok. 14 órakor Az én zenei világom. Beszélgetés Balogh Csaba zenepedagógussal. (th) &ÚJ szú Index 48 011 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss Józsel, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10., telefon: 309, 331-252, 332-301. Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság 550-18. Sportrovat: 505-29. Gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava. Martanovičova 21). Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek 815 80 Bratislava, Vajanského nábrežie 15., II emelet, telelőn: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként 13,- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.