Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-05 / 3. szám, kedd
A CSKP KB HÚSZ ÉVVEL EZELŐTTI ÜLÉSÉRŐL JANUÁR ÉS NAPJAINK Húsz évvel ezelőtt, 1968 januárjának elején a CSKP Központi Bizottsága fontos ülést tartott, amelynek feladata az akkori társadalmi fejlődés számos megoldásra érett problémájának orvoslása volt. Ezeket a kérdéseket már a CSKP KB 1967 októberi és decemberi ülése is felvetette. E törekvések közös nevezője a párt társadalomban betöltött vezető szerepének és tekintélyének megszilárdítása, a szocialista demokrácia fejlesztése és a szocializmus további erősítése volt. A CSKP KB 1968 januári ülése az évek múltán is megérdemli figyelmünket, s gondolkodásra késztet. El kell mondani azonban, hogy ellentmondásokkal teli időszak volt. Egyrészt kitűzte a további szocialista fejlődés pozitív programját. A központi bizottság tagjai a marxizmus -leninizmus elveiből kiindulva, a szocialista építés folytonosságának szükségességét védelmezve igyekeztek választ találni az időszerű kérdésekre, következetesen kiküszöbölni a múlt fogyatékosságait és hibáit, s mozgósítani az egész pártot és társadalmat a szocializmus megszilárdítására. Másrészt már a januári ülésen letrejött az a jobboldali opportunista csoport, amely a „hibák kiküszöbölése'1 ürügyén támadta a kommunista pártot, a szocializmus politikai rendszerét és a Szovjetuniót. Ezért a CSKP KB 1968 januári ülésének eredményei alapján még ma is sokan állítják, hogy „januárra nem volt szükség“, mert a párt és a társadalom válságához vezetett. Január - ezzel jelképesen a CSKP 1968 januári ülésének épp objektíve pozitív eredményeire gondolunk - azonban nem született meg sem önmagától, véletlenül, sem pedig az ellenforradalmi szocialistaellenes erők akaratából. Ellenkezőleg, betetőzése volt annak a felismerésnek, hogy a párt és a társadalom akkori helyzete, valamint a szocializmus sikeres továbbfejlesztése hazánkban olyan változtatásokat tett szükségessé, amelyek szabaddá teszik a teret a marxista-leninista tanítás alkotó érvényesítése számára, megszilárdítják a szocializmust, és megsokszorozzák erőit. Ilyen fejlődést várt és kivánt a párttagoknak a társadalmunk összes többi becsületes tagjának többsége. Ezért nem lenne helyes figyelmen kívül hagyni januárnak az okait, sem pedig következményeit. Csak átfogó áttekintéssel lehet megérteni, ami meghatározó volt az akkori bonyolult, ellentétekkel teli helyzetben, vagyis a kommunista párt szerepének jelentőségét, vezető szerepe sikeres érvényesítésének feltételeit, azt, mit jelent magára a pártra és az egész társadalom fejlődésére nézve a párt, az ország, a nemzetközi kapcsolatok helyzetének mélyreható, idejében történő marxista elemzése. Csak átfogó szemlélettel lehet megérteni azt is, milyen károkat okozhat a politikai elvtelenség, kispolgári konjunkturaliz- mus, a minden fajta szubjektivizmus és voluntarizmus, mennyire közeláll egymáshoz a dogmatizmus és az opportunizmus, mint a szocialista mozgalmakon élősködő két szélsőséges jelenség. Mindkét ellentétes, egymást azonban mégiscsak befolyásoló véglet gátolja a forradalmi erőfeszítések kibontakozását, sőt veszélyezteti az elért eredményeket. Azt is csak átfogó szemlélet alapján lehet megérteni, hogy milyen nagy szerepük lehet a politikában az adott pillanatban a mozgalom élén állók személyes tulajdonságainak, elméleti és gyakorlati felkészültségének, valamint érettségének. A válságjelenségek felhalmozódásának okai A 60-as években a szocializmus fejlődése során országunkban szükségessé vált a kommunista párt vezető szerepének érvényesítését szolgáló módszerek tökéletesítése, annak biztosítása, hogy a párt a dolgozók forradalmi élcsapataként keresse és érvényesítse a társadalmi fejlődés új útjait, az egyes osztályok és rétegek, nemzetek és nemzetiségek érdekeinek tiszteletben tartásával. Az akkori pártvezetőség, Antonín No- votný elvtárssal az élen azonban nem tudott megbirkózni a kor igényes feladataival. Nem a marxista-leninista elmélet alkotó érvényesítéséből, az objektív társadalmi szükségletek elemzéséből indult ki. Elodázta a súlyos problémák megoldását, következetlen, felszínes intézkedéseket hagyott jóvá. A felhalmozódott hiányosságok jogos bírálatára sértődötten és elutasítóan reagált. Figyelmen kívül hagyta a szocialista demokrácia szüntelen fejlesztésének szükségességét. A fokozatosan felgyülemlett hibák stagnálást okoztak a társadalom fejlődésében, s ezaltal a válság jelei alakultak ki az ország életének legkülönbözőbb területein. Számos irreális jelszó kihirdetéséhez vezetett, hogy képtelennek bizonyult helyesen összehangolni a forradalmi távlatokat a társadalmi fejlődés elért szintjével és tudományosan megalapozott, reális koncepciót kidolgozni. Azt írták és mondták: „A mi nemzedékünk már a kommunizmusban fog élni", „1980-ig megoldjuk a lakásproblémát", „A 3. ötéves tervet a mezőgazdaságban négy év alatt kell teljesíteni", „A mezőgazdaságot az ipar színvonalára kell emelni". Az ehhez hasonló jelszavak lejáratták a pártot a közvélemény szemében, aláásták a dolgozókkal való kapcsolatát és a politikájába helyezett bizalmat. Idealizálták a társadalmi fejlődest, illúziókat tápláltak a társadalmunkon belüli antagonisztikus ellentétek megszűnését illetően, mintha az osztályok és a rétegek közeledése folytán az osztályharcnak országunkban már nem lett volna létjogosultsága, mintha az osztályharc csak nemzetközi viszonylatban lett volna érvényes. Mindez a politikai és az ideológiai szempontból lefegyverezte a pártot. Ennek következménye az volt, hogy gyengült az ideológiai tevékenység, valamint a párttagokra és a többi dolgozóra gyakorolt aktív nevelő hatás, lebecsülték a proletár internacionalizmus szellemében történő nevelést, minimális volt a hatása az értelmiség körében végzett ideológiai munkának. Fokozatosan szabaddá vált a tér a polgári és a kispolgári nézetek terjedése, valamint az imperializmus ideológiai hatása számára. A pártvezetés adminisztratív, bürokratikus módszerei s az elvhüséget nélkülöző állásfoglalásai fokozatosan termékeny talajt teremtettek a jobboldali erők működése számára, főleg az ideológia és a kultúra, és a tömegtájékoztatási eszközök terén, ahol ezek az erők már 1968 januárja előtt jelentős pozíciókhoz jutottak. A párt marxista-leninista erői tudatosították, hogy a helyzet súlyos, s javulást követeltek. A párt vezetősége, amelyen belül differenciálódtak a nézetek, nem volt képes felkarolni a pártban kialakuló egészséges áramlatot, s úgy vezetni, hogy az a szocialista haladás hordozója legyen. A politikai irányvonalat elsősorban a párt központi bizottsága akkori első titkárának állásfoglalásai határozták meg. Amint már erről többször is szó volt, Antonín Novotný elvtársnak nem volt kellő érzéke a koncepciózus munka iránt, nem tudta megkülönböztetni a jószándékú bírálatot a jobboldali támadásoktól, számos intézkedést következetlenséggel vagy egyoldalú értelmezéssel gyengített. Súlyos fogyatékossága közé tartozott a nemzetiségi kérdés lebecsülése, nemzeteink és nemzetiségeink egysége megteremtésével kapcsolatos leegyszerűsített szemlélet. Ezért a kivezető út keresésére irányuló erőfeszítések arra összpontosultak, hogy távozzék a vezető párttisztségből. A kivezető út keresésére való törekvés A pártvezetőségen belüli korábban rejtett ellentétek már a CSKP KB 1967 októberi és decemberi ülésén nyíltan kifejezésre jutottak és állandósultak. A CSKP KB tagjai lényeges fordulatot követeltek a párt addigi munkájában, vezető szerepe érvényesítésének módszereiben, mégpedig úgy, hogy az megfeleljen a szocialista társadalom elért fejlődési szintjének, s tekintettel legyen a tudományos-technikai forradalom hatására, tág teret biztosítson a társadalmi aktivitás és kezdeményezés számára. Erre irányultak a CSKP Központi Bizottságának ülésén előterjesztett konkrét javaslatok és észrevételek. Abban az időben azonban a pártnak és vezetőségének munkájában fellelhető fogyatékosságok jogos bírálata kezdett összekeveredni a jobboldali opportunizmus és a revizionizmus megnyilvánulásaival. A CSKP KB 1967. december 19-21- én tartott ülése Jozef Lenárt elvtárs beszámolója alapján megtárgyalta a gazdaságpolitikával és az életszínvonallal összefüggő problémákat az 1960 és 1970 közötti időszakra vonatkozóan, s határozatot hozott, amelyet a Rudé právo 1967. december 23-i száma tett közzé. Az irányítás kérdéseiről, a központi szervek közötti viszonyok új elrendezéséről és a népgazdaság irányításának új rendszerével összhangban való tökéletesítéséről Antonín Novotný elvtárs tartott beszámolót. Az előterjesztett javaslatot azonban a hiányos elemzés és a felületesség miatt nem hagyták jóvá, hanem visszaadták átdolgozásra. A decemberi ülés résztvevői elsősorban a pártmunkára, a társadalomban betöltött vezető szerep érvényesítésére, s ezzel kapcsolatban főleg a központi bizottságnak és szerveinek tevékenységére összpontosították figyelmüket. A CSKP KB akkori elnöksége által előterjesztett dokumentumok túlságosan általános volta és a pártvezetőségnek az akkori helyzettel kapcsolatos aggodalma széles körű vitát váltott ki a pártmunkáról. Ezt a decemberi ülésen nem lehetett lezárni, s a vita a CSKP KB 1986. január 3-5-i ülésén folytatódott. Magvává a központi bizottságnak és szerveinek tevékenysége, s nemkülönben az yált, hogy a köztársasági elnöknek s a CSKP KB első titkárának tisztségét egy személy töltötte be. Hangot adtak annak a követelésnek, hogy Antonín Novotný elvtárs mondjon le a legmagasabb párttisztségról. A központi bizottság még decemberben konzultatív csoportot választott saját soraiból, valamint a kerületek képviselői közül, s ennek a CSKP KB Elnökségével egyetemben a januári ülés elé kerülő javaslatot kellett kidolgoznia, amely tartalmazta volna a legfelsőbb párt- és állami tisztség egy személy által való ellátása problémájának megoldását, a vezető szervek munkastílusára vonatkozó irányelveket, a vezető szervek egymáshoz való viszonyát, és esetleg alternatív javaslatot tett volna a CSKP KB első titkárának személyére vonatkozóan. A decemberi ülés konkrét határozatok nélküli felfüggesztése, a tanácskozás elhalasztása és az a konokság, amellyel Antonín Novotný elvtárs saját pozícióit védelmezte, a figyelmet elsősorban a pártvezetés kérdésének megoldására összpontosította. A hatnapos széles körű, nyílt és gyakran ellentmondásos vita során megmutatkozott, hogy Antonín Novotný elvtársat nem támogatja a központi bizottság többsége. Ennek alapján Novotný elvtársat a CSKP KB januári ülésének végén felmentették a CSKP KB első titkárának tisztségéből. Ezután ebbe a tisztségbe Alexander Dubčeket választották meg. Jelölése kompromisszum eredménye volt, s hatással volt rá a párt vezetőségén belüli akkori viszony alakulása és az a törekvés, hogy a választás során egységet érjenek el. Tájékozatlanság, tanácstalanság és a program nélküliség a jobboldal malmára hajtotta a vizet A CSKP KB januári ülése politikai határozatot fogadott el, amely a következő időszakra vonatkozóan tartalmazta a pártmunka programszerű irányelveit. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia a szocialista világrendszerhez tartozik, valamint a Szovjetunióval való szilárd egységet. Kiemelte a pártegység elmélyítésének, a párt vezető szerepe megszilárdításának és a pártmunka lenini normái megtartásának szükségességét. A párt figyelmét a népgazdaság fejlesztésével összefüggő feladatok haladéktalan megoldására, a hibák, fogyatékosságok következetes kiküszöbölésére, a szocialista demokrácia továbbfejlesztésére, valamint a csehek és a szlovákok szövetségének a nemzetiségi politika lenini elvei alapján történő megszilarditására irányította. A CSKP KB januári ülésének jelentőségét A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum összegezi, amelyet a központi bizottság 1970 decemberében egyhangúlag hagyott jóvá. Átfogó képet ad az akkori áldatlan helyzetről. Következtetéseit a fejlődés teljes mértékben igazolta, ma is időszerűek és érvényesek. A CSKP KB januári üléséről a dokumentumban ezt olvashatjuk: „Alapjában véve a januári plénum eredményei kifejezték a CSKP-ban megérett válság megoldásának elodázhatatlan szükségességét, továbbá azt, hogy a párt tevékenységéből s főképpen a vezetésből el kell távolítani mindazokat az akadályokat, amelyek a párt és a társadalom új aktivitásának, új fellendülésének kibontakozása útjában álltak. Ez elsősorban a párt- és társadalomirányítás lenini elveinek következetes betartására vonatkozott, továbbá a társadalmi életben a fejlődés által felvett új jelenségekre való időbeni reagálás szükségességére. A januári plénum eredményeit ebben a szellemben fogadta pártunk és népünk teljes többsége.“ Ezzel a dokumentum egyértelműen alátámasztja, hogy „Januárra szükség volt". Ezen megállapításon az a tény sem változtathat, hogy a CSKP KB januári ülésének eredményei számos tekintetben ellentmondásosak voltak, s hogy az a vezetőség, amelyet a januári program megvalósításával megbíztak, heterogén és gyenge volt, s politikailag nem volt egységes. És nemcsak ez. Fokozatosan olyan helyzet alakult ki, hogy veszélybe kerültek a szocializmus alapjai annak következtében, hogy közvetlenül a párt vezetőségében jobboldali revizionista csoport alakult, amely demagóg jelszavak leple alatt a párt fő irányvonalának revíziójára, a szocialista társadalom politikai struktúrájának a kispolgári ösztönösség javára való megbontására, valamint Csehszlovákia külpolitikai irányvonalának megváltoztatására törekedett. Ezzel teret nyitott a szocialistaellenes erők tevékenysége számára. Ezekért a fejleményekért személyesen nagy felelősség hárul Dubčekre, aki kezdetben elvtelen engedményeket tett a jobboldali erőknek, majd később éppen elvtelensége miatt a jobboldali erők zászlóvivője lett. Különösen súlyos volt az, hogy az adott konkrét helyzetben a januári ülés határozata alapján nem dolgoztak ki olyan konkrét eljárást, amely megfelelt volna az új feltételeknek, az elért eredményekre támaszkodott volna, és a viszonyok mélyreható elemzése alapján meghatározta volna a további előrehaladás világos céljait. Az egyes területeken, a gazdaságban, a szociális szférában, a kultúrában stb. ez a követelmény nem felelt meg a CSKP KB 1968 áprilisi ülésén elfogadott akcióprogramnak. Tükrözte ugyan azt a törekvést, hogy programkeretet adjon a párt és a társadalom január utáni fejlődésének, de elméleti, politikai és szervezési téren több, nem marxista meghatározást tartalmazott. Ez a program 1968 tavaszán a jobboldalnak sem felelt meg, hatalmi céljainak fokozása során már nem volt szüksége erre a programra és bomlasztó tevékenységében pedig nem tartotta megfelelőnek. A további fejleményekben fontos szerepet játszott az a tény, hogy nem hozták nyilvánosságra a januári ülés határozatát (először 1969-ben a Tribúna közöltél), hogy a pártot és a közvéleményt nem tájékoztatták idejében és részletesen a központi bizottság januári üléséről. Ez lehetővé tette, hogy a jobboldali erők az események saját magyarázatát terjesz- szék. 1968 márciusában tájékoztatták az alapszervezeteket, de az a tájékoztatás már nem befolyásolhatta az eseményeket, sem pedig annak önkényes magyarázatát, amit a jobboldal „januári programként" terjesztett. A szocializmus leépítése A jobboldali revizionista csoport, amelynek a CSKP Központi Bizottságában a legharciasabb képviselői közé tartozott O. Šik, F. Kriegel, J. Špaček, V. Slavik. J. Smrkovský, F. Vodsloň, V. Bo- rüvka, V. Prchlík, Č. Cisaŕ és mások a januári ülés után hatalmi harcot indított a pártban és a társadalomban. Erre a célra használta ki a tömegtájékoztató eszközök többségét, mindenekelőtt a televíziót és a rádiót, egyes központi napilapokat és folyóiratokat, amelyekben már előzőleg jelentős pozíciókat szerzett és amelyeket a párt és a szocialista állam elleni támadásokban fő támadófegyverként használt fel. A jobboldal szóvivői nyilvános beszédeikben és a tájékoztató eszközökben az ilyen típusú demagóg jelmondatok mögé rejtőzködtek: „Emberarcú szocializmus", „demokratikus szocializmus“ stb. „Prog- resszíveknek" nevezték magukat, míg ellenfeleiket, a szocializmus, hűséges híveit „konzervatívoknak" bélyegezték, sőt végül „a haza árulóinak". A szocializmustól való elhajlást, gyakorlati aláásását a szocializmus „megújhodásának“, a szocializmus „új modelljének“ nevezték. Ezzel számos becsületes embert félrevezettek, dezorientálták a közvélemény nagy részét, amely hitt hamis jelmondataiknak. Lélektani terrort alkalmaztak sok becsületes emberrel szemben. A kommunistaellenes, nacionalista és szovjetellenes uszítás következtében a marxista-leninista erők elvesztették azt a képességüket, hogy hatékonyan ellent tudjanak állni. Fokozatosan megbénították és aláásták a szocialista állam hatalmi szerveit - a biztonsági szerveket, az igazságszolgáltatást, a hadsereget - amit a szocialista rendszer hazai és külföldi ellenségei teljes mértékben saját céljaikra használtak ki. A Nemzeti Front és számos szervezete is a jobboldali opportunista erők befolyása alá került. Különféle demagóg jelszavakkal az országban kialakultak a régi politikai struktúra csírái - mint amilyen Csehországban az agrár párt, Szlovákiában pedig a klerofasiszta párt volt -, új reakciós politikai szervezetek is létrejöttek, mint az ún. KAN (Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja) és a K 231 (a Köztársaság Felforgatásáért Elítélt Személyek Klubja). Ezek agresszív antikommumstákat tömörítettek, akik közvetlen célja az volt - amint leplezetlenül hirdették is -, hogy megtorolják 1948 februárját, s visszatérjenek nemcsak az 1948 előtti, hanem valójában a müncheni árulást megelőző időkhöz, felújítsák a polgári demokratikus rendszert. Kihirdették a „Kommunisták nélküli szakszervezeteket'", „Kommunisták nélküli munkástanácsokat!", „Semlegességet!" jelszavakat, követelték a Varsói Szerződésből való kilépést, az államosított ipar újbóli magánkézbe juttatását. A tömegtájékoztató eszközökkel visszaélve antikommunista és szovjetellenes légkört teremtettek, s hivatalosan a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szakítás irányvonalát követték. A szocialista politikai rendszer alapjai elleni támadásban a kormányzó pártban levő jobboldali revizionisták összefogtak a volt kispolgárság soraiból származó, szemmelláthatóan ellenforradalmi rétegekkel, főleg azokkal, amelyek nem törődtek bele a termelőeszközök magántulajdonát megszüntető forradalmi intézkedésekbe és politikai pozíciójuk elvesztésébe. Kialakult a jobboldali revizionisták és az antiszocialista erők politikai tömbje. Ennek egyes alkotóelemei ugyan ideológiájukban és taktikájukban különböztek, de egységesek voltak a marxista-leninista párt, a szocializmus és a Szovjetunió elleni döntő támadásba lendülésben. Ezért ezt a politikai tömböt a nemzetközi imperializmus sokoldalú politikai, erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette, mert lehetővé vált számára azon célok elérése Csehszlovákiában, amelyeknek a megvalósítására az egész szocialista közösség elleni globális stratégiája szellemében már hosszú ideje készülődött. Ezek az erők hasonlóan, mint az 1956. évi magyarországi ellenforradalom idején arra számítottak, hogy ha terveik ellenállásba ütköznek, nemcsak erkölcsi terrort indítanak a szocializmus ügye iránt odaadó állampolgárok ellen, amit már meg is tettek, hanem fizikai terrort is. Az ellenforradalmi erők egyik szellemi vezére - Václav Černý azzal a cinikus kijelentésével vált hírhedtté, hogy „ez tehát már egészen a lámpavasakig megy", vagyis a magyar ellenforradalmárok módjára folytatott gyilkolásokig. Közben előre elhatárolta magát az ilyen tettektől, amikor kijlentette, hogy az emberek kivégzését a tömegekre bízzák... 1968 nyarán Csehszlovákia az ellen- forradalom peremére sodródik. Azok a politikai erők, amelyek szembe tudtak volna vele szállni, már ázétforgácsolód- tak. Az öt szocialista ország 1968 augusztusában nyújtott internacionalista segítsége azonban megakadályozta a jobboldali és az antiszocialista erők céljainak elérését, s olyan átmeneti feltételeket teremtett, amelyek lehetővé tették társadalmunk szocialista erői számára a szocializmus politikai rendszere szerkezetének felújítását, a szocialista törvényességnek és rendnek, az ország nyugalmának helyreállítását az anyagi és kulturális értékek további gyarapítása érdekében. Programunk - az átalakítás és a demokrácia további fejlesztése Teljesen új történelmi feltételek között emlékezünk a 20 év előtti eseményekre. Országunk nagy utat tett meg attól a pillanattól, hogy a pártnak és társadalomnak sikerült kilábolnia a válságból. Új feltételek alakultak ki, a párt és a társadalom előtt új feladatok állnak a szocializmus további fejlesztése érdekében. A CSKP Központi Bizottságának közelmúltban megtartott 7. ülése jóváhagyta a változások komplex programját. A lényege ezeknek a társadalmi változásoknak, amelyek élén a kommunista párt jár, a gazdasági reform, további lényeges változások végrehajtása az irányítás rendszerében, a szocialista demokrácia elmélyítése, a zömmel adminisztratív irányításról a zömmel gazdasági irányításra való áttérés, a berögződött elavult módszerek, az extenzív gazdálkodási módra jellemző gondolkodási és cselekvési sztereotípiák felszámolása. A CSKP KB nemrég tartott 7. ülése átfogó programszerű jelleget adott ezeknek a változásoknak. Ezen erőfeszítések során joggal támogatjuk mindazokat a pozitív dolgokat, amelyek kapcsolatban állnak pártunk és társadalmunk tapasztalataival, valamint a 20 évvel ezelőtti események komoly tanulságaival. Ezek az azzal kapcsolatos tanulságok, hogy a párt kötelessége alkotó módon fejleszteni és érvényesíteni a marxista-leninista elméletet, idejében és elvhüen reagálni a fej- (Folytatás a 6. oldalon)
