Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-22 / 17. szám, péntek
„Azt csinálom, ami a szívügyem“ Beszélgetés a hatvanéves Ludwik Korkoš érdemes művésszel Azt állítja magáról, hogy nem mestere a szónak: „A művész helyett beszéljenek alkotásai, azok mondják el mindazt, amit a világgal közölni akar." Ám amikor valamilyen érdekes témához érünk, felcsillan a szeme és lendületes magyarázatba kezd. Nem igaz, hogy nem mestere a szónak. Rendkívül érzékletesen beszél, szavai nyomán a szobrok új életre kelnek, különös hangsúlyt kapnak olyan részletek is, amelyek különben rejtve maradnának a szemlélő tekintete előtt.- Látta azt a hatalmas tölgyfatörzset a ház előtt, a kertben? Mindenki csap egy fába; mindez bennem maradt kitörölhetetlenül, ezt kaptam örökül, olyan szoros kötelék ez, amelyet lehetetlen elszakítani. A hegyi emberek mentalitásukban is egészen mások, mint a sík vidéken élők, nyersebbek, szókimondóbbak, ugyanakkor líraiabbak. Műveimben minduntalan „hazatérek"; A hegyek dala, a Dal az erdőről, A szülőföld éneke, Az élet fája, a Hegyi asszonyok, az Emberek és hegyek - szülőföld, a Tátrai románc, a Balladák - ezek a szobrok mind-mind a hazai tájat, az ottani embereket, természeti motívumokat idézik. A művéfelfigyel rá, aki erre megy. Ismerőseim gyakran megkérdezik, mikor csinálok már végre belőle valamit. Számukra bizonyára úgy tűnik, hogy már túl hosszú ideje támasztja itt a falat, pedig mi ez a rövid idő a korához képest? Gabčíkovónál került ki a vízből, a vízlépcső építői húzták ki onnan, ahol már valószínűleg évszázadok óta hevert A szakemberek hétezer évesre becsülték a korát. Ismerkedem vele, simogatom, becézgetem, s közben azon gondolkodom, mit csináljak belőle? Van benne valami tiszteletet parancsoló, valami őserő, a föld lélegzetét érzem benne. Már tudom, mire használom fel, az ötlet már formálódik; a szláv történelem nagy alakjaira gondoltam, azok illenének ehhez az ősrégi fához.- Milyen érdekes ez a szobor, itt a sarokban...- Ezt még az apám faragta. Azt a másikat is ó csinálta, csak úgy, kedvtelésből. Amelyik meg mellette áll, az az én gyermekkori faragásom. Látja, egészen más, mint az apámé, nála egyszerűbbek, tömörebben tagoltak a formák, teljesen simák a felületek. Fából készült ez is, mint csaknem minden, ami világra jöttöm pillanatából kezdve szülőföldemen, a Magas-Tátra hegyei közt körülvett. Ma is azokból az emlékekből élek, nem tudok tőlük elszakadni. Az erdők, a patakok, az egész hatalmas, csodálatos természet, ahol még a villám is másképp szetben mindenki csak önmagát tudja adni; a művésznek mindent saját magából kell merítenie. Olyan vagyok, amilyen vagyok, olyanok a szobraim is. Egy tölgyből nem lesz nyírfa. Látja, még a hasonlataimat is a természetből veszem.- Gyakran dolgozik megrendelésre. Vannak művészek, akik szinte rettegnek a megbízatásoktól, feszélyezi őket az a tudat, hogy esetleg csalódást okoznak a megrendelőnek, s azt állítják, hogy ezt maga a műalkotás is megsínyli. No meg attól is tartanak, hogy a megbízatást adó netán a saját ízlését, elvárásait akarja rákényszeríteni az alkotóra.- Nem, nálam ez épp fordítva van. Engem a megrendelés még megfeszítettebb munkára ösztökél, még nagyobb felelősségtudatot ébreszt bennem. Engem kimondottan dühít, ha valaki azt állítja, hogy megrendelésre dolgozni kompromisszumot jelent, a megrendelő ízlésének, elvárásainak feltétel nélküli kiszolgálását. Állítom, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Michelangelo, Raffaello, Rubens és számos más nagyság csaknem kizárólag megrendelésre dolgozott és remekműveket hozott létre. Persze, nekik is meg kellett vívniuk annak idején a maguk harcát, el kellett fogadtatniuk alkotásaikat a megbízóikkal és a közönséggel. És ez így van ma is. De ha valami kifogást hall az ember a munkájával kapcsolatban, nem kell rögtön megsértődni és visszaadni a megrendelést. A művésznek meg kell védenie a saját álláspontját. Nézze ezt a szoborcsoportot, a Szlovák Tanácsköztársaság emlékművét, amely most Prešovban áll. Szokatlan volt, voltak, akik értetlenkedve fogadták. Akadtak, akik azt kifogásolták, hogy a szabadságot, a hazát jelképező nőalak nem igazi zászlót tart. Zászlórúd nélküli zászló? Ki látott már ilyet? De a zászlórúd megtörte volna a kompozíció ritmusát. Pedig zászló ez, ha úgy tetszik, zászlók tömege, amely vonalaiban Szlovákia hegyeit, folyóit lidézi. S hogy a férfialakok nem felellnek meg a fegyvert ragadó forradalmárokról alkotott szokványos képnek? Én egészen egyszerű, hétköznapi embereket formáltam meg, mert éppen az volt a csodálatos, hogy ezek az egyszerű emberek képesek voltak azonnal megérteni az adott történelmi szituációt és mindent odahagyva harcba szálltak egy szebb és jobb világért. Meg tudtam védeni az álláspontomat, nem engedtem belőle egy jottányit sem, és a szobor áll. Jóllehet, több évet kellett várnom a realizálásával, de az idő nekem dolgozott; az elképzelés, a gondolat beért bennem, és így a szobor még jobban sikerült. A műtermi, szabadon alkotott szobraim ugyanolyanok, mint a megrendelésre készültek, mert, mindig úgy dolgozom, ahogyan érzek, csak azt csinálom, ami a szívügyem A szobrászat funkciója nem a puszta dekoráció, nem holmi divatos stílusirányzatok majmolása, vagy régi népi motívumok, elemek felelevenítése, hiszen a mában élünk, ezt a kort kell kifejeznünk. Érzékenyen keresni, felfedezni, gondolatokat ébreszteni és közvetíteni - ez a feladata. A gondolatot az anyaggal kell kifejezni; a gondolatok bele vannak kódolva a műalkotásba, el vannak benne rejtve és mindig újat mondanak annak, aki ezeket a jeleket megfejti.-Jan Štursa, aki az ön prágai mesterének, Josef Wagner profesz- szornak is tanítója volt, egyszer azt mondta: ,,Könnyű művésznek lenni harmincévesen, de próbálja meg valaki hatvanéves korban! Noha ön legalább tíz évet bátran letagadhatna a korából, az idén tölti be hatvanadik életévét, ön szerint Štursa igazat mondott?- Nem hiszem, hogy a harmincéves művészeknek olyan könnyű lenne a dolguk, hisz ók még csak keresik önmagukat, egyéni hangjukat, s közben ott állnak mögöttük az idősebb nemzedék tagjai, akikre ha- ragusznak, olykor azok is rájuk... Másrészt a fiatalokban hatalmas vitalitás, egészséges önbizalom van. Az idősebbek problémája a fizikai hanyatlás, mert ehhez a mesterséghez erő is kell. Ám ha képesek megőrizni fiatalos kíváncsiságukat, fogékonyságukat és gondolatgazdagságukat, akkor a kor nem játszik szerepet VOJTEK KATALIN A LITERÁRNI MESÍČNÍK 10. SZÁMA A folyóirat szerkesztési, nyomdai átfutási idejének hosszadalmasságából eredően az elmúlt évi utolsó, december végén megjelent tízes számba kerültek be a Csehszlovák írószövetség - múlt év májusában megtartott - III. kongresszusának fontosabb dokumentumai. A kongresszus - Jan Kozák, a szövetség elnöke által előterjesztett - értékelő beszámolójának legfontosabb részletei, valamint a kongresszus által megválasztott új vezetőség névsora. (Talán nem árt meg ez alkalommal újból felidézni, hogy nemzetiségi irodalmunkat Rácz Olivér képviseli a vezetőségben, a vezetőség póttagjainak sorában pedig ott van Grendel Lajos is.) Néhány aktuális irodalmi, művészettörténeti évfordulóról is megemlékezik a lap. így többek között a képzőművészként és irodalmárként is jelentóset alkotó, művei által a cseh falut a művészet régióiba emelő, gyakorlati értelemben is a nemzet művészévé lett Josef Lada születésének századik évfordulójáról. Lada a gyermekeknek című esszéjében Nadéžda Sieglová elemzi Lada ilyen jellegű, számottevő munkásságát. Ladánál tíz évvel korábban született a cseh irodalom egy másik jelentős alakja, Viktor Dyk, kinek a múlt század utolsó éveiben és a jelen század első évtizedeiben kifejtett költői és prózaírói munkássága egyaránt számottevő. Saját maga az „elveszettek" generációjának titulálta nemzedékét (Šrámek, Toman, Gellner, Neumann, Tésnohlidek, M3hen is ide sorolandó többek között), míg az irodalomtörténet és az irodalmi közvélemény a lázadók nemzedékeként tartja őket számon. S lényegében erre, illetve a Dyk személye körüli érdekességre utal a lapban az életművét, A cseh költészet Don Quijotéja címmel méltató Štépán Vlašin is. A lap további oldalain méltatják a múlt század második felét és a századelő további két - kicsit talán méltánytalanul elfeledett - képviselőjének, Teréza Novákovának és František Xavér Svobodának az irodalmi munkásságát is. Olvasható továbbá egy magyar vonatkozású megemlékezés is a lapban; József Attila halálának ötvenedik évfordulója kapcsán Jan Mészáros kíséri végig a Panoráma rovatban a költő pályáját. A szépirodalmi anyagban tizenegy cseh kortárs költő versei olvashatók, a már befutottak mellett az ifjabb generáció tagjai közül is helyet kaptak ezúttal néhányan, így például Marta Gártnerová, Milan Hrabal és Juraj Himal. A kortárs cseh prózát Miroslav Rafaj és Ota Hof- man elbeszélései képviselik. A szlovák irodalomból ezúttal Mikuláš Kováč versei és Štefan Moravčík prózája kapott helyet. Az elmúlt két év során jelent meg a cseh művészettörténet kialakulását és napjainkig tartó fejlődését összefogó, a Fejezetek a cseh művészettörténetből című kétkötetes tanulmány. Ľuboš Hlavá- ček recenzálja a művet, megállapítva, hogy első ízben készült ilyen jelentős, kimerítő összefoglalás és értékelés a cseh művészettudománynak erről a területéről. A szám Műhely rovatának végén - év végi számról lévén szó - megismerkedhetünk azoknak a fiatal irodalmároknak az életrajzi adataival, akik az 1987-es esztendőben jelentkeztek először a rovat oldalain. Ha jól számoltam, éppen harmincán vannak. Figyelembe véve az előző éveket és a kezdő irodalmárok további széles publikálási lehetőségeit, azt hiszem, jelentős számról beszélhetünk. NÉMETH GYULA A Ruszalka - hetedszer Operabemutató a Szlovák Nemzeti Színházban Habár Antonín Dvoŕák művei közül szerte a világon elsősorban szimfóniái és vonósnégyesei a legnépszerűbbek, Ruszalka című operája a cseh és szlovák színpadokon is a leggyakrabban előadott darabjai közé tartozik. Nem véletlenül ez, hiszen az opera mondanivalója időtálló, szövegkönyve (Jaroslav Kvapil munkája) kitűnő, s ami a legfontosabb: mesteri a zenei feldolgozás. Minden adott tehát ahhoz, hogy a vízitündér megható, lírai története keletkezése után csaknem kilenc évtizeddel is (Dvoŕák 1900-ban fejezte be az operát) elbűvölje hallgatóit. Azt, hogy Dvoŕák operái közül a Ruszalka a legnépszerűbb, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Sžlovák Nemzeti Színház opera- társulata a színház fennállása óta hetedik alkalommal vitte most színre a művet. A decemberi bemutató legnagyobb erényei közé tartozik, hogy a Miroslav Fischer rendező irányítása alatt dolgozó művészek tiszta koncepciója a mű legfontosabb összetevőit: magát a zenét és az éneket állítják előtérbe, s hagyják ezt csengeni teljes szépségében. Külön figyelmet érdemel, hogy a zenei betanításra a brnói František Jilek nemzeti művészt kérték fel, aki kiváló munkájával a zenekar teljesítményét is nagyban befolyásolta, bár a mester betegsége miatt a fiatal, tehetséges Dušan Štefánek vette kezébe a karmesteri pálcát. A mesebeli és valós világot ötvöző történet középpontjában a vízitündér Ruszalka áll, akit az emberi szerelem utáni vágy és az emberi világból választott partnerének hűtlen árulása végül is örökre boldogtalanná tesz. Nem szokványos mese ez, több annál. A szeretet utáni vágy és az elárult szerelem története, a jó és a gonosz örökös harca. Az egyszerűségében is hatásos színpadkép (Milan Ferenčík munkája), mely főleg az első és harmadik felvonásban kitűnő, valamint a jelmezek (Ľubica Jarjabková), főleg a címszereplő, valamint a Vízimanó és az erdei tündérek találóan és egészen újszerű módon kivitelezett jelmezei, egyaránt hozzájárultak a bemutató sikeréhez. Az opera fiatal tehetségekben bővelkedő jelenéről tanúskodik a kettős, sőt esetenként a hármas szereposztás is. Nagyon helyes az az elgondolás, melynek értelmében fiatal művészekre bízzák a legigényesebb feladatokat is, ha művészi képességeiket előzőleg kisebb szerepekben bizonyították már. A Ruszalkát megformáló Elena Holičková és Ľubica Rybárska közül az előbbi drámaibb előadásmódjával és a legapróbb részletekig kidolgozott színészi munkájával tűnt ki, míg az utóbbi énekesnőnél a szerep lírai megformálása és az árnyalt énekművészet dominált. Ondrej Ma- lachovský Vízimanója mesesze- rűbb, Peter Mikulášé visszafogottabb, ábrázolásában szinte emberi. Érdekes rendezői újítás volt, hogy a gonoszságot megtestesítő Idegen hercegnőt és a Boszorkányt egyazon énekesnő személyesítette meg: első este az érett és sokoldalú Elena Kittnárová, a másodikon pedig Magdaléna Blahušiaková, akinek egyébként sajátos előadásmódja esetenként hangbeli túlfeszített- séghez vezetett. A herceget alakító két tenorista: František Livora és Jozef Kundiák megbízható teljesítményt nyújtott. Az előadás jó színvonalához járultak hozzá az erdei tündérek megszemélyesítői, Ágh Lívia, Ľudmila Braunová, Anna Kajabová, Anna Kľuková, Jaroslava Horská és Jitka Saparová, akik között örömmel láttunk többségükben fiatal, új arcokat. A kisebb szerepek közül jól sikerültek Anna Czaková és Jana Valáško- vá, valamint Jozef Ábel és Pavol Gábor kreációi. Az operában kisebb teret kap a kórus és a balettkar, ók is jól oldották meg feladatukat. A Ruszalka két bemutató előadásán látott-hallott, többségében magas művészi színvonalú alakítások, az opera közérthetősége és népszerűsége egyaránt biztosítékai a darab széles körű sikerének. VAJDA GÉZA Ifjú matematikusoknak Változatos szakköri kiadványok Már a matematikai olimpia első tíz évében (1951-1960) megmutatkozott, hogy hiányzik a megfelelő szak- irodalom. Nem tudták ezt pótolni a cseh ifjúsági folyóiratokban valamint a matematikai évkönyvekben megjelent feladatok sem. Hosszú ideig irigykedve figyelhettük, hogy külföldön, különösen a Szovjetunióban, Magyarországon és Romániában, milyen változatos szakköri kiadványok jelennek meg. Annak ellenére, hogy a szovjet kiadványokat a cseh, szlovák és a magyar tanulóifjúság egy része fel tudja használni, mégis szükséges ilyen jellegű szakkönyveket, feladatgyűjteményeket nálunk is megjelentetni. A szlovákiai magyar tanulóifjúságnak nagy segítséget jelentenek Az általános és a közép-iskoiai szakköri füzetek sorozatában Magyarországon megjelenő kiadványok. Ez a tény nem zárja ki a Škola mladých matematikov (ifjú matematikusok iskolája) sorozatban megjelenő kötetek fontosságát. Erre nemcsak a szlovák és cseh szaknyelv jobb elsajátítása miatt van szükség, hanem elsősorban azért, mert ezek a könyvecskék jól hasznosítható anyagot tartalmaznak a különböző matematikai versenyekre való felkészüléshez. Mivel a külföldi kiadványok nem jutottak el kívánt példányszámban tanulóifjúságunkhoz, ezért František Veselý kezdeményezésére és a matematikai olimpia központi bizottságának támogatására jött létre ez a népszerű ismeretterjesztő könyvsorozat. Ilyen előzmények után a prágai Mladá Fronta ifjúsági könyvkiadó a sorozat 3-4 kötetét jelenteti meg évente. Az első kötet Néhány feladat az egyszerű testek geometriájából címmel látott napvilágot. Az akkori oktatási miniszter kötelezte magát minden kötet példányai egy részének az átvételére. A megvásárolt kiadványokat az iskolai könyvtáraknak küldték meg. Ezt a kötelezettséget mindkét nemzeti minisztérium magáévá tette és teljesíti napjainkig, így a könyvecskék az iskolai könyvtárakon keresztül eljutnak az érdeklődő tanulókhoz. Mivel a sorozat kiadványai elsősorban a matematikai olimpiák résztvevői számára íródtak, ezért az első kötetek tulajdonképpen feladatgyűjtemények voltak. E sorozatban csak később jelentek meg úgynevezett válogatások, amelyek az iskolai szempontokat figyelembe vevő kiadványoktól abban különböznek, hogy meghaladják a középiskolai tananyagot és feldolgozásmódjukban közelebb állnak a szokásos szakirodalmi kiadványokhoz; mivel a szöveg nagy része összefüggő magyarázatot tartalmaz, ezért néhány illusztrációs példával és gyakorlattal van kiegészítve. Ezek a kötetek részben az országos matematikai tanfolyamok anyagát dolgozzák fel- szerzői a Csehszlovák Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének munkatársai. E kötetek között tallózva a legifjabb olvasók is találnak nekik megfelelőt. A Škola mladých matematikov sorozatban megjelenő kiadványok javarészt elfogytak a könyvpiacon, így ezek már csak az iskolai könyvtárakból kölcsönözhetők. A sorozatban eddig 58 kötet látott napvilágot. Az utolsó 9000 példányban jelent meg, tegyük hozzá: a diákpénztárcáknak megfelelő áron, tiz koronáért. A sorozat újabb kötetei (a megjelenés sorrendjében közöljük a címeket): Lánctörtek; A véletlenről és a valószínűségről; Egyenesek és görbék; Szimmetrikus függvények; Csaknem matematikai játékok; Mértani helyek a térben; Függvényegyenletek; Háromszög-egyenlőtlenségek; Faktoriálisok és kombinációs számok; Algebra; Minden kezdet könnyű - a könyvesboltokban még bizonyára beszerezhetők. OLÁH GYÖRGY 1988. I. 2\
