Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-22 / 17. szám, péntek

„Azt csinálom, ami a szívügyem“ Beszélgetés a hatvanéves Ludwik Korkoš érdemes művésszel Azt állítja magáról, hogy nem mestere a szónak: „A művész he­lyett beszéljenek alkotásai, azok mondják el mindazt, amit a világgal közölni akar." Ám amikor valamilyen érdekes témához érünk, felcsillan a szeme és lendületes magyarázat­ba kezd. Nem igaz, hogy nem mes­tere a szónak. Rendkívül érzéklete­sen beszél, szavai nyomán a szob­rok új életre kelnek, különös hang­súlyt kapnak olyan részletek is, amelyek különben rejtve maradná­nak a szemlélő tekintete előtt.- Látta azt a hatalmas tölgyfatör­zset a ház előtt, a kertben? Mindenki csap egy fába; mindez bennem ma­radt kitörölhetetlenül, ezt kaptam örökül, olyan szoros kötelék ez, amelyet lehetetlen elszakítani. A he­gyi emberek mentalitásukban is egészen mások, mint a sík vidéken élők, nyersebbek, szókimondóbbak, ugyanakkor líraiabbak. Műveimben minduntalan „hazatérek"; A hegyek dala, a Dal az erdőről, A szülőföld éneke, Az élet fája, a Hegyi asszo­nyok, az Emberek és hegyek - szü­lőföld, a Tátrai románc, a Balladák - ezek a szobrok mind-mind a hazai tájat, az ottani embereket, termé­szeti motívumokat idézik. A művé­felfigyel rá, aki erre megy. Ismerőse­im gyakran megkérdezik, mikor csi­nálok már végre belőle valamit. Szá­mukra bizonyára úgy tűnik, hogy már túl hosszú ideje támasztja itt a falat, pedig mi ez a rövid idő a korához képest? Gabčíkovónál került ki a vízből, a vízlépcső építői húzták ki onnan, ahol már valószí­nűleg évszázadok óta hevert A szakemberek hétezer évesre be­csülték a korát. Ismerkedem vele, simogatom, becézgetem, s közben azon gondolkodom, mit csináljak be­lőle? Van benne valami tiszteletet parancsoló, valami őserő, a föld lé­legzetét érzem benne. Már tudom, mire használom fel, az ötlet már formálódik; a szláv történelem nagy alakjaira gondoltam, azok illenének ehhez az ősrégi fához.- Milyen érdekes ez a szobor, itt a sarokban...- Ezt még az apám faragta. Azt a másikat is ó csinálta, csak úgy, kedvtelésből. Amelyik meg mellette áll, az az én gyermekkori faragá­som. Látja, egészen más, mint az apámé, nála egyszerűbbek, tömö­rebben tagoltak a formák, teljesen simák a felületek. Fából készült ez is, mint csaknem minden, ami világ­ra jöttöm pillanatából kezdve szülő­földemen, a Magas-Tátra hegyei közt körülvett. Ma is azokból az emlékekből élek, nem tudok tőlük elszakadni. Az erdők, a patakok, az egész hatalmas, csodálatos termé­szet, ahol még a villám is másképp szetben mindenki csak önmagát tudja adni; a művésznek mindent saját magából kell merítenie. Olyan vagyok, amilyen vagyok, olyanok a szobraim is. Egy tölgyből nem lesz nyírfa. Látja, még a hasonlataimat is a természetből veszem.- Gyakran dolgozik megrende­lésre. Vannak művészek, akik szinte rettegnek a megbízatásoktól, feszé­lyezi őket az a tudat, hogy esetleg csalódást okoznak a megrendelő­nek, s azt állítják, hogy ezt maga a műalkotás is megsínyli. No meg attól is tartanak, hogy a megbízatást adó netán a saját ízlését, elvárásait akarja rákényszeríteni az alkotóra.- Nem, nálam ez épp fordítva van. Engem a megrendelés még megfeszítettebb munkára ösztökél, még nagyobb felelősségtudatot éb­reszt bennem. Engem kimondottan dühít, ha valaki azt állítja, hogy meg­rendelésre dolgozni kompromisszu­mot jelent, a megrendelő ízlésének, elvárásainak feltétel nélküli kiszol­gálását. Állítom, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Michelangelo, Raffaello, Rubens és számos más nagyság csaknem kizárólag meg­rendelésre dolgozott és remekmű­veket hozott létre. Persze, nekik is meg kellett vívniuk annak idején a maguk harcát, el kellett fogadtatni­uk alkotásaikat a megbízóikkal és a közönséggel. És ez így van ma is. De ha valami kifogást hall az ember a munkájával kapcsolatban, nem kell rögtön megsértődni és vissza­adni a megrendelést. A művésznek meg kell védenie a saját álláspont­ját. Nézze ezt a szoborcsoportot, a Szlovák Tanácsköztársaság em­lékművét, amely most Prešovban áll. Szokatlan volt, voltak, akik értet­lenkedve fogadták. Akadtak, akik azt kifogásolták, hogy a szabadságot, a hazát jelképező nőalak nem igazi zászlót tart. Zászlórúd nélküli zász­ló? Ki látott már ilyet? De a zászló­rúd megtörte volna a kompozíció ritmusát. Pedig zászló ez, ha úgy tetszik, zászlók tömege, amely vo­nalaiban Szlovákia hegyeit, folyóit lidézi. S hogy a férfialakok nem felel­lnek meg a fegyvert ragadó forradal­márokról alkotott szokványos kép­nek? Én egészen egyszerű, hétköz­napi embereket formáltam meg, mert éppen az volt a csodálatos, hogy ezek az egyszerű emberek képesek voltak azonnal megérteni az adott történelmi szituációt és min­dent odahagyva harcba szálltak egy szebb és jobb világért. Meg tudtam védeni az álláspontomat, nem en­gedtem belőle egy jottányit sem, és a szobor áll. Jóllehet, több évet kel­lett várnom a realizálásával, de az idő nekem dolgozott; az elképzelés, a gondolat beért bennem, és így a szobor még jobban sikerült. A mű­termi, szabadon alkotott szobraim ugyanolyanok, mint a megrendelés­re készültek, mert, mindig úgy dolgo­zom, ahogyan érzek, csak azt csiná­lom, ami a szívügyem A szobrászat funkciója nem a puszta dekoráció, nem holmi divatos stílusirányzatok majmolása, vagy régi népi motívu­mok, elemek felelevenítése, hiszen a mában élünk, ezt a kort kell kife­jeznünk. Érzékenyen keresni, felfe­dezni, gondolatokat ébreszteni és közvetíteni - ez a feladata. A gondo­latot az anyaggal kell kifejezni; a gondolatok bele vannak kódolva a műalkotásba, el vannak benne rejtve és mindig újat mondanak an­nak, aki ezeket a jeleket megfejti.-Jan Štursa, aki az ön prágai mesterének, Josef Wagner profesz- szornak is tanítója volt, egyszer azt mondta: ,,Könnyű művésznek lenni harmincévesen, de próbálja meg va­laki hatvanéves korban! Noha ön legalább tíz évet bátran letagadhat­na a korából, az idén tölti be hatva­nadik életévét, ön szerint Štursa igazat mondott?- Nem hiszem, hogy a harmincé­ves művészeknek olyan könnyű len­ne a dolguk, hisz ók még csak keresik önmagukat, egyéni hangju­kat, s közben ott állnak mögöttük az idősebb nemzedék tagjai, akikre ha- ragusznak, olykor azok is rájuk... Másrészt a fiatalokban hatalmas vi­talitás, egészséges önbizalom van. Az idősebbek problémája a fizikai hanyatlás, mert ehhez a mesterség­hez erő is kell. Ám ha képesek megőrizni fiatalos kíváncsiságukat, fogékonyságukat és gondolatgaz­dagságukat, akkor a kor nem játszik szerepet VOJTEK KATALIN A LITERÁRNI MESÍČNÍK 10. SZÁMA A folyóirat szerkesztési, nyomdai átfu­tási idejének hosszadalmasságából ere­dően az elmúlt évi utolsó, december vé­gén megjelent tízes számba kerültek be a Csehszlovák írószövetség - múlt év májusában megtartott - III. kongresszu­sának fontosabb dokumentumai. A kong­resszus - Jan Kozák, a szövetség elnöke által előterjesztett - értékelő beszámoló­jának legfontosabb részletei, valamint a kongresszus által megválasztott új ve­zetőség névsora. (Talán nem árt meg ez alkalommal újból felidézni, hogy nemzeti­ségi irodalmunkat Rácz Olivér képviseli a vezetőségben, a vezetőség póttagjai­nak sorában pedig ott van Grendel Lajos is.) Néhány aktuális irodalmi, művészet­történeti évfordulóról is megemlékezik a lap. így többek között a képzőművész­ként és irodalmárként is jelentóset alkotó, művei által a cseh falut a művészet régiói­ba emelő, gyakorlati értelemben is a nem­zet művészévé lett Josef Lada születésé­nek századik évfordulójáról. Lada a gyer­mekeknek című esszéjében Nadéžda Sieglová elemzi Lada ilyen jellegű, szá­mottevő munkásságát. Ladánál tíz évvel korábban született a cseh irodalom egy másik jelentős alakja, Viktor Dyk, kinek a múlt század utolsó éveiben és a jelen század első évtizedeiben kifejtett költői és prózaírói munkássága egyaránt számot­tevő. Saját maga az „elveszettek" gene­rációjának titulálta nemzedékét (Šrámek, Toman, Gellner, Neumann, Tésnohlidek, M3hen is ide sorolandó többek között), míg az irodalomtörténet és az irodalmi közvélemény a lázadók nemzedékeként tartja őket számon. S lényegében erre, illetve a Dyk személye körüli érdekesség­re utal a lapban az életművét, A cseh költészet Don Quijotéja címmel méltató Štépán Vlašin is. A lap további oldalain méltatják a múlt század második felét és a századelő további két - kicsit talán méltánytalanul elfeledett - képviselőjé­nek, Teréza Novákovának és František Xavér Svobodának az irodalmi munkás­ságát is. Olvasható továbbá egy magyar vonatkozású megemlékezés is a lapban; József Attila halálának ötvenedik évfordu­lója kapcsán Jan Mészáros kíséri végig a Panoráma rovatban a költő pályáját. A szépirodalmi anyagban tizenegy cseh kortárs költő versei olvashatók, a már befutottak mellett az ifjabb generá­ció tagjai közül is helyet kaptak ezúttal néhányan, így például Marta Gártnerová, Milan Hrabal és Juraj Himal. A kortárs cseh prózát Miroslav Rafaj és Ota Hof- man elbeszélései képviselik. A szlovák irodalomból ezúttal Mikuláš Kováč versei és Štefan Moravčík prózája kapott helyet. Az elmúlt két év során jelent meg a cseh művészettörténet kialakulását és napjainkig tartó fejlődését összefogó, a Fejezetek a cseh művészettörténetből című kétkötetes tanulmány. Ľuboš Hlavá- ček recenzálja a művet, megállapítva, hogy első ízben készült ilyen jelentős, kimerítő összefoglalás és értékelés a cseh művészettudománynak erről a te­rületéről. A szám Műhely rovatának végén - év végi számról lévén szó - megismerked­hetünk azoknak a fiatal irodalmároknak az életrajzi adataival, akik az 1987-es esztendőben jelentkeztek először a rovat oldalain. Ha jól számoltam, éppen har­mincán vannak. Figyelembe véve az elő­ző éveket és a kezdő irodalmárok további széles publikálási lehetőségeit, azt hi­szem, jelentős számról beszélhetünk. NÉMETH GYULA A Ruszalka - hetedszer Operabemutató a Szlovák Nemzeti Színházban Habár Antonín Dvoŕák művei kö­zül szerte a világon elsősorban szimfóniái és vonósnégyesei a leg­népszerűbbek, Ruszalka című ope­rája a cseh és szlovák színpadokon is a leggyakrabban előadott darabjai közé tartozik. Nem véletlenül ez, hiszen az opera mondanivalója időt­álló, szövegkönyve (Jaroslav Kvapil munkája) kitűnő, s ami a legfonto­sabb: mesteri a zenei feldolgozás. Minden adott tehát ahhoz, hogy a ví­zitündér megható, lírai története ke­letkezése után csaknem kilenc évti­zeddel is (Dvoŕák 1900-ban fejezte be az operát) elbűvölje hallgatóit. Azt, hogy Dvoŕák operái közül a Ruszalka a legnépszerűbb, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Sžlovák Nemzeti Színház opera- társulata a színház fennállása óta hetedik alkalommal vitte most színre a művet. A decemberi bemutató leg­nagyobb erényei közé tartozik, hogy a Miroslav Fischer rendező irányítá­sa alatt dolgozó művészek tiszta koncepciója a mű legfontosabb összetevőit: magát a zenét és az éneket állítják előtérbe, s hagyják ezt csengeni teljes szépségében. Külön figyelmet érdemel, hogy a ze­nei betanításra a brnói František Jilek nemzeti művészt kérték fel, aki kiváló munkájával a zenekar teljesít­ményét is nagyban befolyásolta, bár a mester betegsége miatt a fiatal, tehetséges Dušan Štefánek vette kezébe a karmesteri pálcát. A mesebeli és valós világot ötvö­ző történet középpontjában a vízi­tündér Ruszalka áll, akit az emberi szerelem utáni vágy és az emberi világból választott partnerének hűt­len árulása végül is örökre boldogta­lanná tesz. Nem szokványos mese ez, több annál. A szeretet utáni vágy és az elárult szerelem története, a jó és a gonosz örökös harca. Az egyszerűségében is hatásos színpadkép (Milan Ferenčík munká­ja), mely főleg az első és harmadik felvonásban kitűnő, valamint a jel­mezek (Ľubica Jarjabková), főleg a címszereplő, valamint a Vízimanó és az erdei tündérek találóan és egészen újszerű módon kivitelezett jelmezei, egyaránt hozzájárultak a bemutató sikeréhez. Az opera fia­tal tehetségekben bővelkedő jelené­ről tanúskodik a kettős, sőt eseten­ként a hármas szereposztás is. Na­gyon helyes az az elgondolás, mely­nek értelmében fiatal művészekre bízzák a legigényesebb feladatokat is, ha művészi képességeiket előző­leg kisebb szerepekben bizonyítot­ták már. A Ruszalkát megformáló Elena Holičková és Ľubica Rybárska közül az előbbi drámaibb előadás­módjával és a legapróbb részletekig kidolgozott színészi munkájával tűnt ki, míg az utóbbi énekesnőnél a sze­rep lírai megformálása és az árnyalt énekművészet dominált. Ondrej Ma- lachovský Vízimanója mesesze- rűbb, Peter Mikulášé visszafogot­tabb, ábrázolásában szinte emberi. Érdekes rendezői újítás volt, hogy a gonoszságot megtestesítő Idegen hercegnőt és a Boszorkányt egy­azon énekesnő személyesítette meg: első este az érett és sokoldalú Elena Kittnárová, a másodikon pe­dig Magdaléna Blahušiaková, aki­nek egyébként sajátos előadásmód­ja esetenként hangbeli túlfeszített- séghez vezetett. A herceget alakító két tenorista: František Livora és Jozef Kundiák megbízható teljesít­ményt nyújtott. Az előadás jó színvonalához já­rultak hozzá az erdei tündérek meg­személyesítői, Ágh Lívia, Ľudmila Braunová, Anna Kajabová, Anna Kľuková, Jaroslava Horská és Jitka Saparová, akik között örömmel lát­tunk többségükben fiatal, új arcokat. A kisebb szerepek közül jól sikerül­tek Anna Czaková és Jana Valáško- vá, valamint Jozef Ábel és Pavol Gábor kreációi. Az operában kisebb teret kap a kórus és a balettkar, ók is jól oldották meg feladatukat. A Ruszalka két bemutató előadá­sán látott-hallott, többségében ma­gas művészi színvonalú alakítások, az opera közérthetősége és népsze­rűsége egyaránt biztosítékai a darab széles körű sikerének. VAJDA GÉZA Ifjú matematikusoknak Változatos szakköri kiadványok Már a matematikai olimpia első tíz évében (1951-1960) megmutatko­zott, hogy hiányzik a megfelelő szak- irodalom. Nem tudták ezt pótolni a cseh ifjúsági folyóiratokban vala­mint a matematikai évkönyvekben megjelent feladatok sem. Hosszú ideig irigykedve figyelhet­tük, hogy külföldön, különösen a Szovjetunióban, Magyarországon és Romániában, milyen változatos szakköri kiadványok jelennek meg. Annak ellenére, hogy a szovjet kiad­ványokat a cseh, szlovák és a ma­gyar tanulóifjúság egy része fel tudja használni, mégis szükséges ilyen jellegű szakkönyveket, feladatgyűj­teményeket nálunk is megjelentetni. A szlovákiai magyar tanulóifjúság­nak nagy segítséget jelentenek Az általános és a közép-iskoiai szakköri füzetek sorozatában Magyarorszá­gon megjelenő kiadványok. Ez a tény nem zárja ki a Škola mladých matematikov (ifjú matematikusok is­kolája) sorozatban megjelenő köte­tek fontosságát. Erre nemcsak a szlovák és cseh szaknyelv jobb elsajátítása miatt van szükség, ha­nem elsősorban azért, mert ezek a könyvecskék jól hasznosítható anyagot tartalmaznak a különböző matematikai versenyekre való felké­szüléshez. Mivel a külföldi kiadvá­nyok nem jutottak el kívánt példány­számban tanulóifjúságunkhoz, ezért František Veselý kezdeményezésé­re és a matematikai olimpia központi bizottságának támogatására jött lét­re ez a népszerű ismeretterjesztő könyvsorozat. Ilyen előzmények után a prágai Mladá Fronta ifjúsági könyvkiadó a sorozat 3-4 kötetét jelenteti meg évente. Az első kötet Néhány feladat az egyszerű testek geometriájából címmel látott napvilágot. Az akkori oktatási miniszter kötelezte magát minden kötet példányai egy részé­nek az átvételére. A megvásárolt kiadványokat az iskolai könyvtárak­nak küldték meg. Ezt a kötelezettsé­get mindkét nemzeti minisztérium magáévá tette és teljesíti napjainkig, így a könyvecskék az iskolai könyv­tárakon keresztül eljutnak az érdek­lődő tanulókhoz. Mivel a sorozat kiadványai első­sorban a matematikai olimpiák résztvevői számára íródtak, ezért az első kötetek tulajdonképpen feladat­gyűjtemények voltak. E sorozatban csak később jelentek meg úgyneve­zett válogatások, amelyek az iskolai szempontokat figyelembe vevő ki­adványoktól abban különböznek, hogy meghaladják a középiskolai tananyagot és feldolgozásmódjuk­ban közelebb állnak a szokásos szakirodalmi kiadványokhoz; mivel a szöveg nagy része összefüggő magyarázatot tartalmaz, ezért né­hány illusztrációs példával és gya­korlattal van kiegészítve. Ezek a kötetek részben az orszá­gos matematikai tanfolyamok anya­gát dolgozzák fel- szerzői a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia Ma­tematikai Intézetének munkatársai. E kötetek között tallózva a legifjabb olvasók is találnak nekik megfelelőt. A Škola mladých matematikov sorozatban megjelenő kiadványok javarészt elfogytak a könyvpiacon, így ezek már csak az iskolai könyv­tárakból kölcsönözhetők. A sorozat­ban eddig 58 kötet látott napvilágot. Az utolsó 9000 példányban jelent meg, tegyük hozzá: a diákpénztár­cáknak megfelelő áron, tiz koro­náért. A sorozat újabb kötetei (a megje­lenés sorrendjében közöljük a címe­ket): Lánctörtek; A véletlenről és a valószínűségről; Egyenesek és görbék; Szimmetrikus függvények; Csaknem matematikai játékok; Mér­tani helyek a térben; Függvény­egyenletek; Háromszög-egyenlőt­lenségek; Faktoriálisok és kombiná­ciós számok; Algebra; Minden kez­det könnyű - a könyvesboltokban még bizonyára beszerezhetők. OLÁH GYÖRGY 1988. I. 2\

Next

/
Oldalképek
Tartalom