Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-21 / 16. szám, csütörtök
Lenin búcsúja Az utolsó hetekben és napokban, amikor még kremlbeli dolgozószobájában végezte munkáját, miközben megpróbálta legyűrni fejfájását, állandóan érezte: a betegség nem szűnt meg, nem szűnhet meg, csak lappang, kész bármelyik pillanatban lecsapni rá. Lenin feltehetőleg nagyjából tisztában volt állapotával. Nem véletlen, hogy az új könyveket átnézve éppen Engels Politikai végrendeletét választotta ki Már ágyhoz kötve - jobb kezét és jobb lábát nem tudta mozdítani - Vlagyimir lljics december 23-án este váratlanul azt kérte, engedjék meg, hogy diktáljon a gyorsírónőnek: mindössze öt percig! Elmondta: nyugtalanítja őt egy kérdés, és attól tart, emiatt nem tud elaludni. így kezdte diktálni Levél a kongresszushoz című írását. A levelet másnap tovább diktálta, figyelmeztetve környezetét, hogy mindezt tartsák teljesen titokban. „Ezt nemegyszer hangsúlyozta - jegyezte fel Vologyicseva a titkárok naplójában. A figyelmeztetés azonban elkésett. A lediktált első részt már az előző este leküldték Sztálinnak." „Sietni kell, nehogy váratlanul lecsapjon rám a betegség“ - mondotta egyik titkárának. Lenin feltételezte, hogy az általa diktált levelek, cikkek esetleg utolsó írásai lesznek. Ezért ezeknek az írásoknak politikai végrendelet jellegük van. Azokat az elsőrendű fontosságú dolgokat fejtette ki, melyekről a X. szovjetkongresszuson kívánt szólni, de nem tehette. A XII. kongresszuson akart beszélni - de ez már nem történhetett meg. A X. szovjetkongresszusra szánt beszédének csupán a vázlatát tudta elkészíteni. E vázlatban ez állt. „Gyorsabban (1917-1922) lassabban, (1922-1927??)“ Elérkezik a szocialista építőmunka új és hosszan tartó időszaka. Az előző időszakhoz hasonlóan lehet, hogy jóval tovább fog tartani - ezért tesz utána nem egy, de mindjárt két kérdőjelet. Immár a múlté a katonai egyenruhát öltött „kell“, helyette itt van a civil ruhás „lehetséges“, amely a bölcs fokozatosságot, az események sokoldalú elemzését igényli. És Lenin utolsó, tollba mondott írásait a szövetkezetek fejlesztésének, a kulturális építőmunkának szenteli, arról beszél, hogy soha nem szabad formálisan kezelni a nemzeti kérdést, szorgalmazza az államapparátus tökéletesítését, bár előre megjósolja mindazok ellenállását, akik „apparátusunkat továbbra is a mindmáig meglevő lehetetlenül, szégyenletesen forradalom előtti formában akarják fenntartani“. 1918 tavaszán Lenin A szovjethatalom soron levő feladatai című brosúrán dolgozott. Ekkor adott választ arra a kérdésre, hogyan kell Oroszországot kormányozni. És válaszát megadva hozzáfogott a kérdés gyakorlati megvalósításához. Most, utolsó lediktált írásaiban azt mondta: ismét elérkezett a döntő fordulat ideje, egyesíteni kell a jól megszervezett központi irányítást a demokrácia általános, minden kérdésre kiterjedő fejlesztésével a szovjetek életétől egészen a magánvállalkozóval folytatott versenyig. A kérdés, melyet Lenin utolsó, diktált írásaiban, mindenekelőtt felvetett, a kérdés, amely nem hagyta őt nyugodni, Lenin szavait idézve a következő volt: „Nagyon tanácsolnám, hogy ezen a kongresszuson hajtsunk végre jó néhány változtatást politikai rendszerünkben“ - ezt olvashatjuk az első dokumentum, a Levél a kongresszushoz első sorában. A politikában bekövetkező fordulat lehetőségét Lenin a párton belüli változásoktól tette függővé. Az átalakítást a párttal kell kezdeni. Lenin javasolta, hogy „a KB-ta- gok számát néhány tucatra, de akár százra emeljék“. Egyesekben bizonyára felmerül a kérdés, lehet-e egyenlőségjelet tenni a politikai rendszerben bekövetkező változások és a párt központi bizottsága taglétszámának a növelése közé. „Leninre - mint Krupszakaja írta- az volt a jellemző, hogy sohasem áltatta magát, bármennyire lehangoló volt a valóság...“ A valóság pedig az volt, hogy a párt szilárdsága lényegében a központi bizottság két tagjától - Sztálintól és Trockijtól- függött. „Kettejük viszonya véleményem szerint a nagyobbik felét teszi ki ama szakadás veszélyének, amelyet el lehetne kerülni, s amelynek elkerülését szolgálná szerintem Lenin a munkások között (archív-felv.) egyebek között az, ha a KB-tagok számát nagy számban munkásokkal növelnék“ - írta Lenin. Véleménye szerint elsősorban nem olyan munkásokat kell beválasztani, „akik hosszú időt töltöttek a szovjetszolgálatban..., mert ezekben a munkásokban már kialakultak azok a bizonyos hagyományok és előítéletek, amelyek ellen kívánatos felvenni a harcot“. Lenin azt tartotta fontosnak, hogy olyanokat hívjanak meg, akikből hiányzik minden előítélet, és csak saját tapasztalataikra és józan eszükre hagyatkoznak: „... olyan munkásokat...“ akik alacsonyabb szinten vannak annál a rétegnél, amely ... a szovjet alkalmazottak sorába emelkedett, és közelebb állnak az egyszerű munkásokhoz és parasztokhoz“. Nem a második sorból kell az első sorba átültetni az embereket, hanem merészebben kell körülnézni az utolsó sorokban. A Lenin Összes Müveiben közzétett sok ezer dokumentum között nincs még egy olyan írás, mint a Levél a kongresszushoz, amelyben Lenin ennyire részletesen elemezné mindazok jellemét, személyes tulajdonságait, akik a párt vezetőségéhez tartoztak. Miért éppen ebben az írásában? Azért, mert Lenint aggasztotta, hogy a központi bizottságban igen nagy mértékben érvényesül „a teljesen személyes és esetleges körülmények hatása“. Többeket név szerint jellemez, méghozzá olyan mélyrehatóan, hogy az olvasó első pillantásra szinte fel sem fogja. Elmondja például: „Csupán arra emlékeztetek, hogy Zinovjev és Kamenyev októberi epizódja nem volt véletlen...“ Majd hozzáteszi: „kevéssé lehet ezt személyes bűnükül felróni...“ Hogy is van ez? Ha nem lehet az adott cselekményt azok személyes bűnéül felróni, akik elkövették, akkor miért vádolják őket? De öt évvel korábban, az októberi forradalom előestéjén éppen Lenin volt az, aki - miután megtudta, hogy Zinovjev és Kamenyev híresztelték el a fegyveres felkelésről hozott határozatot - követelte, hogy haladéktalanul zárják ki őket a pártból. Talán az idő múlásával tompult az ellentmondások éle, a korábbi megítélések határozottsága? Nem! Egy ember személyes bűnéről akkor beszélhetünk, ha az illető téved, meggondolatlanul, elhamarkodottan cselekszik. Zinovjev és Kamenyev eljárása viszont a forradalom előestéjén nem véletlen müve volt: tudatosan tették, amit tettek, jellemükkel megegyező módon. Ezért Lenin veleménye szerint „éppoly kevéssé lehet ezt személyes bűnükül felróni, mint Trockijnak nem bolsevik voltát“. Lenin ezzel az összehasonlítással tett pontot az ügy végére. Trockij nem bolsevik, hiszen világnézeti alapjait tekintve, tudata mélyén Trockij sohasem volt bolsevik. A vezető egyes pozitív tulajdoná- ságai nem vonhatták el Lenin figyelmét az illető fogyatékosságairól. Például Buharin „a párt legértékesebb és legnagyobb teoretikusa, joggal tarthatjuk az egész párt kedvencének is, de elméleti nézetei nagyon is kétségesen sorolhatók a teljes marxista nézetek közé, mert van bennük valami skolasztikus...“. Lenin a legkemenyeob eszmei csatákat, a legkimerítőbb politikai harcokat azok ellen vívta, akik megpróbálták az életet a propagandafrázisokhoz igazítani, az élet sokrétű gazdagságát egy bizonyos eszményi kaszárnyarendszerre redukálni. Ilyen összecsapásokra Lenin élete legvégén is sor került. Azok egyike, akiknek nézeteit sok tekintetben nem osztotta, eljárásait nem fogadta el, Sztálin volt. De mi az oka annak, hogy az ellentét éppen most éleződött ki? Sztálin csak rövid ideje, 1922 áprilisában lett a párt főtitkára. Lenin hamarosan megbetegedett, őszig Gorkiban maradt. Mindössze 74 napon át figyelhette meg közvetlenül Sztálint főtitkári tisztségében, amikor betegsége után visszatért- mindaddig, amíg ismét meg nem betegedett. Ez az idő azonban elegendő volt ahhoz, hogy Levél a kongresszushoz című írásában megállapítsa: „Sztálin elvtárs, amióta főtitkár lett, felmérhetetlen hatalmat összpontosított kezében, és nem vagyok biztos benne, hogy mindig elég körültekintően tud majd élni ezzel a hatalommal “ Közrejátszottak itt Vlagyimir lljics gyakori rosszullétei is. Már nem tudott jelen lenni - úgy, mint azelőtt- a központi bizottság, a politikai bizottság valamennyi ülésén. Azaz nem állt módjában, hogy befolyását érvényesítse az ott hozott döntésekben. Olykor meg kellett támadnia a már meghozott határozatokat, melyekkel elvileg nem értett egyet. Például „Az OSZSZSZK és a független köztársaságok viszonyáról“ szóló határozattervezetet. E határozatter- vézetet olyan bizottság dolgozta ki, melynek élén Sztálin állt. Ez a bizottság elfogadta Sztálin téziseit az „automatizálásról“: e szerint valamennyi független köztársaság autonóm köztársaságként kapott volna helyet az OSZSZSZK-ban. Csak Leninnek sikerült bebizonyítania e döntés veszélyességét. Utolsó, lediktált írásaiban erről a következőket mondta: „Azt hiszem, hogy itt végzetes szerepe volt Sztálin sietségének és adminisztrátori túlbuzgóságának, valamint a hírhedt „szociál- nacionalizmus“ miatti dühének.“ Sztálinnak ez a dühe megmutatkozott az úgynevezett grúz incidens során. Törvénytelen hajszát indítottak a grúz párt központi bizottsága tagjainak egy csoportja ellen, mely csoport egyébként nem volt mentes a hibáktól. A politikai felelősség- Lenin véleménye szerint - elsősorban Sztálint terhelte. így jutott Lenin arra a következtetésre, melyet a Levél a kongresz- szushoz című írásában is megfogalmazott: „Sztálin túlságosan goromba, és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben elviselhető körünkben, és kommunisták közötti érintkezésében, tűrhetetlenné válik a főtitkár tisztségében. Ezért javaslom az elvtársaknak, gondolkozzanak azon, hogyan kellene Sztálint erről a posztról áthelyezni... Lenin levelét a XIII. kongresszuson a küldöttségekben megvitatták. A küldöttek hittek Sztálinnak, elhitték, hogy Sztálin figyelembe veszi a bíráló megjegyzéseket. Sztálin nem ezt tette. Lenin figyelmeztetett rá: egyesek Sztálin személyes tulajdonságait „jelentéktelen csekélységnek“ látják. Csakhogy „ez nem csekélység, vagy ha igen, olyan csekélység, amely döntő jelentőségűvé válhat“. Leninnek igaza volt, tragikusan igaza volt. JEGORJAKOVLEV Az előkészületek utolsó szakaszában A CSKP KB Elnöksége az idei pártalapszervezeti évzáró taggyűlésekről, plenáris ülésekről és pártkonferenciákról hozott határozatában hangsúlyozza, hogy a soron levő tanácskozásokon a kommunisták „hatásos intézkedéseket hoznak a társadalom gazdasági és szociális fejlesztése meggyorsítása irányvonalának és az átalakítás következetes megvalósítása érdekében“. A feladat kapcsán még most, az évzárókat megelőző hetekben is időszerű felhívni a figyelmet, hogy egy-egy gyűlés lefolyása és eredményessége nagymértékben függ az előkészítéstől. A tanácskozásokon, így a kommunisták évzáró taggyűlésein is csak akkor végezhetnek hatékony és eredményes munkát, ha az elmúlt időszakot értékelő és az új feladatokat körvonalazó beszámolót gondosan, a széles pártaktíva bevonásával készítették el. Úgy ahogy azt tették például a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Ister Járási Ipari Vállalatnál. A beszámoló megírásához valamennyi pártcsoport alapanyagot adott. Ezekben azokat az észrevételeket és javaslatokat összegezték, amelyeket a pártcsoportok ülésén vetettek fel. Az évzáró párttaggyűlés beszámolójának elkészítése az alapszervezeti pártmunka nehéz része. Ezt e napokban, amikor az alapszervezetekben véglegesítik a beszámolót, a pártbizottság tagjai közvetlenül tapasztalhatják. Az értékelésnek a sokoldalú párttevékenység valamennyi területére ki kell terjednie és a feladatok megfogalmazásakor sem szabad egyes munkaterületekről megfeledkezni. Ez egyedül az arányok helyes betartásával lehetséges. A több időt, nagyobb figyelmet a lényegesebb kérdésekre kell fordítani, hiszen a pártbizottság beszámolója és az évzáró taggyűlés is véges. Egy bizonyos optimális terjedelem és idő mindkettőnél meghatározó szempont. A beszámolóval szemben támasztott igényeket tehát így összegezhetjük: legyen részletes, foglalkozzon az alapszervezeti pártmunka valamennyi területével, de az adott területre szánt idő (terjedelem) arányban legyen annak fontosságával. A CSKP KB Elnökségének ide vonatkozó határozatában a kommunisták arra is útmutatást kapnak, hogy évzáró tanácskozásaikon mire összpontosítsák figyelmüket. Alapvető szempont, hogy kivétel nélkül mindenütt döntő fordulatot érjenek el a kongresszusi irányvonal megvalósításában. Lényeges kérdés az alapszervezeti pártmunka tartalma, a munkastílus, -forma és -módszerek, valamint a párt kapcsolata az emberekkel. Mindez meghatározza a kezdeményezőkészséget, ez utóbbi pedig a termelés milyenségét. A politikai vezetés eszközei mellett nem kerülheti el a figyelmet a termelés irányítása és menete, a hatékonyság, a javadalmazás módja, az esetleges felelőtlenségek és hiányosságok, akárcsak a munkafeltételek sem. A párt ellenőrző és vezető szerepe lehetőséget ad, hogy értékeljék a vezető gazdasági dolgozók munkáját, elsősorban a termelés rendszeres menetének és elért színvonalának tükrében. A CSKP KB 7. ülésén elhangzott beszámoló és elfogadott határozatok, köztük a CSKP Központi Bizottságának határozata a káderpolitika minőségének javításáról, valamint a CSSZSZK gazdasági mechanizmusának komplex átalakításáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről az említett kérdések megvitatásában iránymutató dokumentumok. Ennyi kérdés, terület tárgyilagos, vitára késztető, bíráló és önbíráló mérlegelése egyetlen beszámoló keretében valóban csak az arányok ésszerű betartásával lehetséges. Az, hogy mi a fontos és mi kevésbé lényeges, alapszervezetenként változik. Tehát akkor, amikor a pártbizottság megtárgyalja az évzáró taggyűlés elé terjesztendő beszámoló végleges formáját, először a gazdaságpolitikai és alapszervezeti pártmunka egyes részleteit kell rangsorolnia. A rangsorolásban figyelembe kell vennie az egyes munkahelyek, részlegek és működési terület konkrét feltételeit, valamint a beszámoló előkészítése során a pártcsoportok ülésein elhangzott észrevételeket és javaslatokat. A széles pártaktíva észrevételei és javaslatai ugyanis iránymutatóak, hogy az alapszervezet évzáróján elhangzó beszámolóban melyik kérdésre milyen terjedelmet kell fordítani. A mondanivalójában arányos beszámolóban a kiemelt helyet a jobb munkát nehezítő dolgok és a megoldásra váró problémák kapják. A konkrét, névre szóló bírálat egyéni mérlegelésre, vitára, felszólalásra késztet. A tagok elmondják nézeteiket és javaslataikat. Ott, ahol így lesz, az évzáró taggyűlés teljesíti küldetését, a kommunisták hatékony munkát végeztek. EGRI FERENC A nezvéstícei Haladás Egységes Földműves-szövetkezetben az idén kezdik meg acélsilók, valamint olyan szerkezetek előállítását, amelyből azután a megrendelő különféle tetőszerkezeteket vagy raktárakat létesíthet. A silók összeszerelése az előkészítő munkákkal együtt összesen egy hetet vesz igénybe. A felvételen a szövetkezet tagjai szerelés közben. (Jirí Berger felvétele - ČTK) ÚJ SZÚ 4 1988. I. 21.
