Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-12-04 / 48. szám

*/, az nem biztos, hogy aranyat lel. De t lelt, ha okosan sáfárkodik vele, iy egy ideig mentesül a korai felke­Judingfejü Wilson kiadatlan naplójából. lózsika minden áldott nap hajnalban árakor kelt. öt órára már felseperte az tóttá a konyhát (a kis kamráját nem, neki kis kamrája: a konyha zugában frissen almozta az istállót, rendbe tette indent. Ha ehhez hozzávesszük, hogy i került a csillagok feljöttével egy időben ba: ez csak olyan nyelvi fordulat, mert i egy ócska, málladozó szalmazsákon dozott lópokróccal takarózott ritkán i a fejét éjszaka tiz, tizenegy óra előtt: ást, tollfosztást, nyáron a gyümölcs, it is csak el kellett végeznie valakinek, an számológépe, könnyen kiszámíthat- Rózsika naponta mindössze öt-hat órát is így számítottam ki, s ezért aztán ek a honoráriumát a többinél is alacso- m.) Serdülő korban lévő kislány számára így aztán nem csoda, hogy valahány- iztével kihajtotta a négy tehénkét a rét- iákat a libalegelóre és leült egy percre idéző patak partjára, sovány kis hátát i vén fatörzsnek vetve, nyomban ela- >r aztán az ö számára aludt az öreg Királyné, a Bodri kutya az udvaron, cán, a kukta a konyhában - ha lett volna 3 a szakács a szomszédban. (Szakács, ics Imre, az is négytehenes gazda, sg régi haragosa az öreg Királynak.) világ. imát ne felejtsem, azt is el kell még gy Csipke Rózsika nem volt igazi király- íz öreg Király, tiszta-pusztán csak a jó ára, tiszta-puszta könyörületességböl a szomszéd faluban lakó, másik Király ásű udvarából. A két Királyt szegről- ipcsolatok fűzték egymáshoz, de egyéb 3: az egyik Királyt, azt, amelyik Csipke alt a, magához vette, módos Királynak környéken, míg a másik Királyt, akinek »ipke Rózsika bölcsője ringott, ha lett bölcsője, csak úgy egyszerűen rongyos ró Király néven emlegették. És, mert ez gfontosabb, még azt is el kell mondá­iké Rózsika, amint ezt már a nevéből is nég csak a csóró Királyék után sem volt I De nem ám, mert igazából a csóró nyhúgának, özvegy Csipke Mihályné- n gyermeke volt. Szegény Csipke Mi- islány születése előtt özvegyen maradt, :e Mihály alatt kora télidöben, nádvágás <adt a jég. Pedig váltig mondták neki enny, Mihál, nádat vágni: várd ki, amíg a tó, erősebb lesz a jég!“ De ö csak >énz! Hát csak bészakadt alatta a silány lűtötte magát, vagy mi, hiába fektette felesége, a Verőn, hiába főzött néki neghótt a Mihál, mondták a népek. Mihálynéról még ennyit sem mondtak: .kiszitta az erejét, vagy mi a szösz Öfeléhalt a szülésbe. Ó is meghótt, oszt özsika a csóró Királyék nyakába sza­iplentett az egész csóró királyi család nt boldogságot, amikor a szegény Ki- a kicsi lányt, és elbaktatott vele í pompás-rangos udvarába, sülnek majd, meglásd - biztatgatta if lányt ellátnak jó falatokkal, tejben 3nek. Náluk jó dolgod lesz. éjbe n-vajban ugyan nem fürösztötték szeretném, ha valaha is tejben kéne r a vajról ne is szóljak -, hanem ott i a büszke, úri szivattyús kút: annak jg vizsugara alatt télen-nyáron meg­akart. Sziszeghetett is hozzá kedvére JV (Nem fagyott be az a kút még olyan amikor Csipke Rózsikénak még a lelke kút volt az!)-ellátás: krumplinak a héját, csibének ,árnaponként mind az ő tányérkájára i nem: az a ludaskásába került, és az pogatta le. A munkás hétköznapokon szesült ilyen finom ínyencfalatokban, iákban Csipke Rózsika: a markába íaréj szikkadt kenyeret, hullott almát, szilvát - hát aztán, hogy férges volt! is akadt benne! Vacsorára pedig volt egész bögrényi vajalját kapott a karéj Vajalja - idegen nyelven Schriftsteller, annyit tesz, mint író. Nem tévesztendő os szótövekből származó - alja plusz kész" szóval.) hogy ezen a koszton akár meg is Csipke Rózsika, ha hajlamos lett volna . Inkább amolyan csupa láb, csupa térd, kislány cseperedett belőle, de ez csak mankósabb napokon volt szembetűnő, ikök lilás, kékes szinváltozatai miatt. V» volt egy csepp sem a gazdag Kirá- tT ruhácskát, szoknyát, réklit nem volt Csipke Rózsikénak. Jó volt ez így is: tt, rossz szoknya, szakadozott pendely, endó mindig akadt a ládafiában. Nem ta tél: eddig még minden esztendőben akadt, ha eljött az ideje. in annál szebbek voltak a sugaras 1, meleg nyári napok! Madárcsicsergés, színes, rétillatú, tarka virágok! Hát még iszéle! Olykor suttyomban még epret, itett csemegézni az erdőben, később - ez volt ám az élet! Az a kis munka meg - oda se neki! Attól erősödik a kar, izmosodik a hát! Valakinek az istállót, a jószágot is csak rendben kell tartania! Fogadott napszámos a két szemét is kilopná az ember fiának! Jól volt ez így. Az a néhány nyakleves, hátbávágás, kemény szó meg mit számít? Idővel ezt is meg lehet ám szokni, ha a köteles háládatosságot is hozzá számítja az ember! ,,Ez a hála, amiért felszedtünk a nyomorúságból, a koldus sorból?“ Meg: ,,Ne aludj mán, te istenátka; nem látod, hogy futni készül a tej?! Ha oda talál kozmálni, meglásd, a hátadhoz verem a lábast!" Vagy: Ne cicomázd mán magadat egy örökkévalóságig annál a kútnál, te béka! Minek pocsékolod azt a drága vizet?! Azt hiszed, a te kedvedért fúrattuk azt a kutat?!" Vagy csak úgy, morogva: „Ennek biza nem elegendő a szent vasárnap, hogy megmosdjon - még megéljük, hogy este is mosdani kívánna! Szólj mán te is rá, ember!1* De az ember nem szólt rá, csak legyintett és csuda mérgesen nézett. Királyok nem szoktak vesződni a cselédnéppel. Meg még ez is: ,,Te, ha nékem béfagy ott a kút környéke, oszt el találok csúszni rajta, hát megnéz- hedd magad.“ No, erre az egyre sohasem került sor, mert vízért egyesegyedül csakis Csipke Rózsika járt a kútra, RÁCZ OLIVÉR ö pedig kiismerte magát a vízhordásban, akár be volt fagyva a kút környéke, akár nem, ojjé! No, teltek, múltak az évek, a négy tehénke mellé ötödik is került, csipke Rózsika is nagyobbacska lett, de azért valahányszor titokban elszunnyadt a halkan csobogó kis patak partján, mindig csak arról álmodo­zott, hogy egyszer majd eljön érte a mesebeli herceg. De a herceg nem jött: katonák jöttek. Elsőbb csak olyan honbéliek; megaludtak a csűrben, pajtában, egy tiszt úr is volt velük, annak a tiszta szobában vetettek ágyat, meg is vendégelték tojásrántottával, tejjel, vajjal. „Mit tátod itt a szádat, te béka?! Mosdóvizet hozz a kancsóba a tiszt úrnak, de ezen nyomban! Oda állítsad a sámli mellé! A mosdótálat meg kisúroljad, de ragyogjon!“ A tiszt úr meg is fizetett a szállásért gavallérosan, Csipke Rózsikénak pedig jóságosán megcsipkedte az arcát. A katonák nem csipkedték meg; azokra egy igen szigorú morcos-bajszos őrmester ügyelt. Szép élet volt ez is: ára lett a jószágnak, baromfinak, sertésnek. Aranyért kelt el a tej,'vaj, tojás. Hat lett a tehénkék száma, a lovaké kettő. Igaz, az egyik kimustrált kato­naló volt, de azért pompásan illett a hámba. Hanem aztán újabb katonák jöttek; azokkal már beszélni sem tudtak öreg Királyék, merthogy máskép­pen ejtették a szót. „Schnell! Schnell! Meg „Herrgott!“ Meg „Krucifix!“ Meg: „Zig, Hájl!... Zíg! Hájl!“ — ilyene­ket kiabáltak, és ettől Csipke Rózsika mindig megijedt egy cseppet. Úgy hangzott, mintha valami kegyetlen, villogó bárd csapna le az ártatlan, védtelen jószág nyakára. Ezek a katonák ugyan fizetni nem fizettek, de Csipke Rózsikénak a két idegen tiszt úr is megcsipked­te az arcát. Sőt, az idősebbik még egy tábla csokoládét is nyomott a markába, de azt az öreg Királyné utóbb elszedte Csipke Rózsikétól. „Még mi nem kéne a ben- dödbe, te telhetetlen?!“, sziszegte az öreg Királyné tiszta-puszta jóindulatból, mert bizonyára attól féltette Csipke Rózsikét, hogy még meg talál szuvasodni a szép, fehér foga a szokatlan édességtől. Na, mindegy. Ez is elmúlt, meg még sok minden egyéb is. Odakint, a világban, valahol háború zajlott, véres háború, legalábbis ezt mondták a népek. Meg azok is tanúsították, akiket rendre behívogattak kato­nának - már amelyikük visszatért a véres háborúból, mert hát sokan ott is maradtak. Az öreg Királyt nem hívták be, még segédszolgálatra sem: a királyokat nem szokták bevonultatni. Aztán, hosszú évek múltán, megint másféle katonák jöttek, de ezek nem azt kiabálták, hogy „Zíg! Hájl!“, hanem azt, hogy „Fasisztyi?! Germanci?!... Nyet?“, aztán már robogtak is tovább. A tisztjeik sem szállásol­ták be megukat öreg Királyéknél, így aztán Csipke Rózsika arcát sem csipkedte meg ezúttal senki, öreg Királyék azonban egészben véve valahogyan mindig csak gyarapodtak. (Idővel hét lett a tehénkék száma: a lovak maradtak.) Csipke Rózsika pedig időközben csak egyre Izmo­sodott, erősödött, sőt, csodálatosan meg is szépült a sok munkában, dologban. Csak hát az alhatnékja, az volt a bűne még széplány korában is. Aludt volna akár száz esztendeig is. Mindössze annyit tehetett, hogy egy szép, nyárelejei napon - akkorra már a véres háborúnak is vége szakadt -, amikor nem bírt már az alhatnékjával, egy óvatlan pillanatban kilopakodott a házból, ki a patak partjára, ott elomlott a zsenge fűben, és már aludt is. Még talán a mai napig is aludna, ha álmában az a különös - és nem is kellemetlen, inkább nagyon is kellemes - érzése nem támad, mintha valaki gyengé­den megpuszilta volna a két lehunyt szemecskéjét. Na, erre aztán ébredezni kezdett Csipke Rózsika, s nicsak, mit lát? Egy deli szép, ifjú legény állt ott előtte. Nem éppen aranyozott sarkantyújú, piros szattyánbör csiz­mában, hímes palástban, csak amolyan egyszerű, erős, barna félcipőben, barna kordbársony nadrágban, hajadonfött, a vállán panyókára vetve a kiskabát. Csipke Rózsika a legény láttán tétován beárnyékol­ta a tenyerével a szemét.- Te vagy a herceg? - kérdezte, még egyre álomit- tasan.- Igenis. Herceg Pista, szolgálatodra - válaszolta a legény készségesen. - Innen, a hatodik faluból. Csipke Rózsika illendően elrendezte a lába szárán a felcsúszott szoknyácskáját. - Az én nevem Csipke Rózái - mondta szerényen. - örvendek a szerencsé­nek, herceg. Noha én mindig úgy gondoltam, fehér lovon, kócsagtollas, ezüst forgójú sisakban jelensz majd meg előttem... Hanem a legény csak Csipke Rózsika nevére figyelt fel:- Te vagy az a Csipke Rózsika? - kiáltotta örömmel.- Hallottam ám már a híredet! Hetedhét faluban csak rólad mesélnek a népek! A szépségedről, ügyességed­ről, szorgalmadról, jóságodról! Hát a hétfejú sárkány mit csinál? - kérdezte aztán aggódva. Csipke Rózsika felkacagott.- Ja, a Király nénit gondolod, herceg? Az bizony a Bodri kutyát hajkurássza az udvaron, merthogy a Bodri elcsente az asztalról a kolbászt. Elsőbb engem vádolt vele a Királyné asszony, hogy én loptam volna el, de aztán meglátta, hogy a kalbász - a kolbász- javította ki magát illendően -, a kolbász fele még mindig kilóg a Bodri szájából... A legény ezen el is mosolyodon, de utóbb el is gondolkodott erősen.- Azt mondod, azzal gyanúsított, te csented el a kolbászt?- Azzal hát. Nem olyan nagy baj az. Megtörtént már máskor is. Pedig nem nyúltam én soha egy ujjal sem olyasmihez, ami nem az én tulajdonom... A legény még jobban elgondolkozott.- Aztán mi a te tulajdonod, Rózsika?- Hát - nem is tudom... Talán a rajtam lévő holmi- pillantott végig a sok mosástól kifakult ingvállán, összevissza foltozott szoknyócskáján. - Meg ez itten, ni - mutatott rá a szép, fehér karjának egy mindent magához ölelő mozdulatával a csobogó patakra, a lombos fákra, bokrokra, a patak partján nyíló, sze­rény kis virágokra.- Ez is valami - bólintott rá a legény megértőén.- Aztán nagyon bánkódnál, ha mindezt itt kellene hagynod? Nem a fákat, virágokat, patakot; ez mind a tied maradhat ... A hétfejú sárkányra gondoltam, meg az öreg Király büdös pipájára... S mert Csipke Rózsika szemlátomást nem tudta, mit is válaszolhatna erre a váratlan kérdésre, a legény tovább faggatózott:- Hallottál te már valaha valamit a villanyerőmúről, Rózsikám? Olvastál már arról a nagy - nem fejezte be; az olvasás szótól ő maga is megijedt. Csipke Rózsika elbiggyesztette a szép, piros ajkát:- Ha arra gondolsz, hogy talán nem tudok olvasni, hát igenis, hogy tudok - mondta méltatlankodva. - Jár­tam én oskolába is: a második, harmadik meg a negye­dik osztályba! Elsőbe nem jártam: akkor még nem eresztett az öreg Király. Hanem a tanító úr szólt a jegyző úrnak, a jegyző úr pedig igen cifrán tudott káromkodni, ha megharagították, hát aztán az öreg Királynak mégis el kellett engednie oskolába. Iskolába. Amikor a negyedik osztályt is kijártam, írni, olvasni, számolni megtanultam, az öreg Király küldött egy szép süldő malacot a jegyző úrnak, egy hízott libát a tanító úrnak, s attól kezdve nem kellett iskolába járnom. Ami pedig azt a hosszú nevű villany-izét illeti, hát igenis, hogy arról is hallottam! Mi az a villany-izé, Pista herceg, - kérdezte kíváncsian.- Herceg Pista, ha nem haragszol - javította ki a legény szelíden. - A villany, az olyan dolog, hogy este nem kell mécsest, petrollámpát gyújtani; egysze­rűen odasétálsz a falhoz, elfordítasz vagy felkattintasz egy kis kapcsolót, és olyan fényesség támad a szobá­ban, akár fényes naopal.- Bolondokat beszélsz, Pista herceg - kacagta el magát Csipke Rózsika. - Este? Nappali, fényes vilá­gosság? Az én szobámban? Hát volt nekem valaha is szobám? Persze, azt hiszed, ostoba, tudatlan lány vagyok, azért beszélsz ilyeneket - mondta szemrehá­nyóan. - Persze, azt sem hiszed, Pista herceg, hogy ismerem a betűket. Pedig ismerem, bizony. Egyszer az öreg Király Kincses Kalendáriumát is végigböngész­tem egy csücsre, amíg a városban jártak valami dologban, de abban sem olvastam olyan csudáról, amilyenről te beszélsz, Pista herceg...- Herceg Pista, ha megkérhetlek - javította ki a le­gény szelíden. Csipke Rózsika tagadóan megrázta a fejét.- A Kincses Kalendáriumban nem úgy volt - mondta komolyan. - Igaz, hogy ott nem Pistának hívták a her­ceget, hanem Adalbertnek - Adalbert herceg meg Pomádé herceg -, ez volt a hercegek neve... Ugye, hogy bolondozol velem, herceg? - kérdezte aggódva.- És most már azt a hosszú nevű villany-izét sem hiszem - horgasztotta le a fejét bánatosan.- Ha nem akarod, hát ne hidd - mondta a legény egykedvűen, aztán keményen a magasba emelte az állát, s szilárd hangon így szólt: - Száz szónak is egy a vége. Csipke Rózái! Hát én most megkérdezem tőled kerek-perec: eljössz-e velem? Én abba a hosszú nevű villany-izébe állok be holnaptól dolgozni, innen valami harminc kilométernyire, merthogy az az én kitanult szakmám, mesterségem. Az a villany-izé. És most válaszolj a kérdésemre, Csipke Rozália: eljössz-e velem abba a villany-izébe? Abba a községbe, arra a telepre, abba az üzembe? Igen, vagy nem? Csipke Rózsika hitetlenül, szédelegve pattant fel a patak partjáról.- Igazán nem bolondozol te velem, Pista herceg?- kérdezte lángba borult arccal, mert minél tovább nézegette, hallgatta, szemlélgette a félig lehunyt szem­pillái alól, annál jobban kezdett megtetszeni neki a le­gényke. A legény erre már nem is válaszolt. Kinyújtotta az erős tenyerét, Csipke Rózsika pedig pirulva, mámoro­sán beléhelyezte a magáét. így indultak útnak, kéz a kézben, szótlanul, bol­dogan. És így történt, hogy Csipke Rózsikéból, a hajdani mostoha kis Király-lányból végül mégis valódi, igazán­di, boldog Hercegné asszony lett. Még ma is élnek, még ma is élnek, még ma is élnek. JÓZSEF ATTILA* ARS POETICA Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és további Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku - én hadd legyek boldog! másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogóm, e század: rám gondol, szántván, a paraszt: engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! ‘ ötven évvel ezelőtt, december 3-án hunyt el\ a költő.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom