Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-17 / 28. szám
A moszkvai Bolsoj (Nagy Színház) aranytól csillogó fényűző termében hideg volt, mint egy jégveremben. A megjelentek le sem vetkőztek: a többség kopott kabátban, katonaköpenyben volt, de lehetett látni matrózokat viharkabátban, parasztokat daróckaftánban, s voltak néhányan bekecsben és egészen kevesen bundában is. A hatalmas színpadon Oroszország európai részének messziről is jól látható térképe függött. A térkép előtt alacsony férfi állt, magas homlokáról vörös haja hátra volt vetve. Hosszú pálca volt a kezében, és időnként azzal mutatott a térképnek hol az egyik, hol a másik pontjára. Ahová mutatott, ott kigyulladt egy kis égő. És a teremben ilyenkor enyhült a félhomály, látni lehetett a málnapiros zsöllyékben ülő emberek feszülten figyelő arcát... A szovjetek kongresszusa tartotta ülését. Ez 1920 decemberének utolsó harmadában történt. Éppen egy héttel előbb, december 15-én közölték az újságok az utolsó hírt a polgár- háború frontjainak helyzetéről. Beköszöntött a béke. A nép végre lehetőséget kapott, hogy hozzálásson a tönkrement gazdaság helyreállításához és lerakja a szocialista társadalom gazdasági alapjait. A nép képviselői a Nagy Színházban most a köztársaság villamosításának tervét vitatták meg, amelyet Lenin kezdeményezésére dolgoztak ki a tudósok. A terv 10-15 évre szólt. Ennyi idő alatt kell 1913-hoz képest megkétszerezni az ipari termelést. A mai méretekhez képest a kitűzött feladat igen szerénynek tűnik. De akkoriban ez majdhogynem utópiának hatott. Nem véletlen, hogy, mint már említettem, zavarba ejtette ,, minden képzeletet felülmúló voltával és szárnyalásával“ még a fantasztikum világában merész Herbert Wellst is. (Lenin 1920 őszen beszélt vele Oroszország villamosításának tervéről, amikor a Kremlben találkoztak.) A szovjetek kongresszusának küldöttei nagy lelkesedéssel fogadták el azt a tervet. Atekszej Tolsztoj „Golgota" című regényében az egykori szemtanúk szerint is pontos leírását olvashatjuk e történelmi jelentőségű ülésnek. ,,Hogy pár pillanatig így kivilágíthassák a térképet, a moszkavi villanyközpontnak minden energiakészletét ide kelleti összpontosítania, még a Kremlben a népbiztosok dolgozószobáiban is kicsavarták az összes villanykörtét... A hallgatók, akiknek csak a kenyérjegyre aznap kiadott maréknyi zab volt vedieti katonaköpenyük, viseltes bekecsük zsebében, lélegzetüket visszafojtva hallgatták a káprázatos, de reálisan megvalósítható tervet, az alkotás útjára lépő forradalom ragyogó perspektíváit... “- A kocka el van vetve - mondotta Krzsi- zsanovszkij emelt hangon, miközben úgy támaszkodott a pálcára, mint valami kopjá- ra. - Azért a jogunkért és a világnak azért a jogáért harcolunk, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk a kizsákmányolásnak. O roszország villamosításának lenini terve, amely GOELRO-terv elnevezéssel vonult be a történelembe, a világon az első tudományos terv volt a szocializmus alapjának lerakására. A nehézipar gyorsított ütemben történő fejlesztésének igen fontos szerepet szántak az új társadalom felépítésében. A nehéziparra várt az a feladat, hogy az országnak lehetővé tegye a korszerű technika iránti szükséglet maradéktalan kielégítését, hogy a Szovjetunió független legyen az iparilag fejlett tőkés országoktól, amelyek bármikor újabb intervenciót indíthattak. E kettős cél elérése nélkül a szocializmusról nem lehett komolyan beszélni. Ám éppen e kérdés ürügyén szálltak szembe a párttal az opportunisták, élükön Trockijjal. Először is idézzük azt, amit Lenin írt még 1914-ben: „Az oroszországi marxista mozgalom régi résztvevői jól ismerik Trockijt, nekik nem kell bemutatni. De a fiatal munkásnemzedék nem ismeri, tehát szólni kell róla... Trockij elszánt, ,,iszkrás“ volt 1901-1903 folyamán (az „Iszkra" szerkesztője akkor Lenin volt. B. K.)... 1903 végén Trockij megszállott mensevik... 1904-1905-ben eltávolodik a mensevikektól, és ingadozó álláspontra helyezkedik. 1906-1907-ben közeledik a bolsevikokhoz... 1912 augusztusában blokkra lép a likvidátorokkal (a mensevizmus jobbszárnyával,-B. K.). Most megint eltávolodik tőluk, de lényegében az ő nézetecskéiket ismétli. Az ilyen típusok jellemzők, mint törmelékei a tegnapi történelmi képződményeknek és struktúráknak, amikor Oroszországban a tömeges munkásmozgalom még szunnyadt, és bármely csoportocska minden nehézség nélkül áramlatnak tüntethette fel magát...“ Trockijt 1917-ben kérésére felvették* a bolsevik pártba. De mind az októberi forradalom előtti időszakban, mind a forradalom utáni években újra meg újra szembeszállt Leninnel, a leninizmust megpróbálta trockizmussal felcserélni. Hihetetlen ambíciók feszültek benne, bármilyen ügyben hajlandó volt addig vitatkozni, amíg be nem rekedt. De emögött nem az igazság szom- júhozása húzódott meg, hanem döbbenetes hatalomvágy, hihetetlen elbizakodottság, az adminisztratív eszközök alkalmazásának túlzott óhaja, s az a törekvés, hogy egyedül ö álljon a párt élén. Nézeteiben pedig - amelyek ultrabaloldali frázisokban fogalmazódtak meg - mindig ott volt a kispolgári tartalom. Amikor Bresztben béketárgyalásokat folytatott a németekkel, kis híján vesztét okozta a szovjet köztársaságnak. Még előbb, ha az ó álláspontja kerekedett volna felül azzal kapcsolatban, hogy mikor kell elkezdeni a forradalmat, megtörténhetett volna, hogy egyáltalán nem is megy végbe a szocialista forradalom Oroszországban. Már a polgárháború befejezése után kétségbe vonta, hogy Oroszországban győzhet a szocializmus (!). Nem véletlen, hogy Lenin a nevezetes ,,Levél a kongresz- szushoz“ (1923) cimú dokumentumban, amely a pártban mint Lenin „végrendelete“ ismeretes, utalt Trockij „nem bolsevik voltára". Trockij a húszas évek közepén újból megpróbálkozott azzal, hogy az országot letérítse a szocializmus építésének útjáról. Újból ellenzéki csoportot szervezett, s ezúttal az ország iparosításának kérdésében üzent hadat a pártnak. Trockij és hívei ellenezték, hogy gyorsított ütemben épüljön a nehézipar (Oroszország túlságosan elmaradott ahhoz, mondták, hogy önállóan megbirkózzon ezzel), azt hirdették, hogy a szocialista építés időszakában elkerülhetetlenek az osztályösszeütközések a munkásosztály és a parasztság között (és ami a legnevetségesebb a mező- gazdasági adó radikális növelését javasolták), a külügyek vonatkozásában szavakban ultraforradalmi, lényegében pedig kalandorpolitikát próbáltak rátukmálni az országra. A párt kénytelen volt válaszolni a kihívásra. Nyílt vita folyt. A központi bizottság lenini irányvonalára 738 000 párttag, a trockisták tömbjére 4000 párttag szavazott. Az ellenzék kudarcot vallott. Kizárták őket a pártból, Trockijt pedig, aki baloldali frázisokkal takarózva tovább áskálódott a szovjethatalom ellen, 1929-ben száműzték a Szovjetunióból. R ogoz munkás annak idején részt vett a hires Urálmas építésében. Ez ma Szverdlovszkban hatalmas gyáróriás, amely kohászati berendezéseket, bányagépeket, olaj- és gázipari berendezéseket gyárt. A gyár építése a szó szoros értelmében szűz talajon kezdődött el. Idézem a munkás keresetlen szavait: „Eleinte a fák alatt aludtunk, aztán ácsoltunk egy kunyhót az őrnek meg magunknak... A csoport első munkája: 12 gödör elkészítése mészoltásra, ezenkívül favágás. Utat vágtunk az erdőn a vasút számára, töltést emeltünk. A kordésok már 250 lóval dolgoztak... Megnyílt egy kis bolt is: Július 10-én további 250 ember érkezett, aztán megjöttek a gépek is...“ Nemsokára elkezdték az alapozást. És akkor feltették a réztáblát: ,,1928. július 15-én, amikor az Urát Kolcsak uralma alóli felszabadulásának 9. évfordulóját méltattuk, az Uráli Gépgyár alapkövét elhelyeztük. “ És most visszatérünk a moszkvai Bolsoj- ba. Ott megint a szovjetek kongresszusa ülésezik. De már 1929. májusát írjuk. A színpadon, mint akkor is, térkép függ, igaz, most már az egész Szovjetunió térképe. És a térképen nemcsak kis körök vannak, hanem más jelek is: téglalapok, négyzetek, háromszögek... Az előadó ugyanaz a Krzsizsanovszkij. Ö az Állami Tervbizottság elnöke. A terem fényárban úszik, a mennyezet alatt kristálycsillár szikrázik. A terem zsúfolásig megtelt. Természetesen senkin sincs kabát, köpeny. És a küldöttek sem úgy festenek, mint marcona katonák, hanem inkább mint az értelmiségi munka emberei, bár sok köztük a munkás és a paraszt. Tehát 1929 májusában vagyunk. Krzsizsanovszkij a Szovjetunió első ötéves fejlesztési tervéről beszél. Arról, hogy milyen lesz a szovjet állam 1933-ban. Igen, négy év múlva, mert már kezdődőben van a mozgalom azért, hogy az ötéves tervet négy év alatt teljesítsék. Később megszokottá válik a terv határidő előtti teljesítése. Most pedig a kongresszusi küldöttek ovációval fogadják az iparágak képviselőit, amikor bejelentik erre vonatkozó vállalásukat. A térképen nemcsak ipari üzemek vannak jelölve, hanem új városok is. És mindenki meg van győződve arról, hogy ha a ma még nem létező város ott van a térképen, holnap okvetlenül meglesz a valóságban is. Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban, hogyan született a ma már messzeföldön hires Novokuznyeck. 1929-ben Kujbisev, a szovjet népgazdaság egyik tekintélyes irányítója magához kérette Bargyin mérnököt, a későbbi világhírű tudóst. Azt mondta neki: ,,Új lapot nyitunk Szibéria történetében. Az ország holnapját fedezzük fel. Az ön munkáját nemcsak nálunk, a Szovjetunióban, hanem külföldön is figyelni fogják. Mutassa meg, mire képesek a bolsevikok. “ És Bargyin elutazott keletre. A Tom folyó partján a parányi vasútállomáson, írta később visszaemlékezésében Bargyin, „szán várt, két lóval, kocsissal. Valamilyen gödrök, kunyhók, viskók mellett mentünk aztán. Mi ez? - kérdezem a fuvarost.- Aszongyák, valami parkvárost építenek itt, aztán nincsen se város, se park..." Hát ha akkor még nem volt, ma már van. Novokuznyecknek már régóta több mint félmillió lakosa van, s a város Nyugat- Szibéria szénbányászatának és kóhóipará- nak egyik központja. Az Urálban még egy szovjet város született, a Magnyitnaja-hegynél Magnyito- gorszk. A város születésére Szmertyin munkás emlékezik vissza. Az újságban megakadt a szeme ezeken a sorokon: „Mi az a Magnyitka? A Magnyitka érc, nagyipar, és természetesen a szocializmust jelenti. A legigazibbat. “ És döntött: megy! „kiszálltunk a vagonból - írja Szmertyin -, és a csupasz, behavazott pusztaságon kívül semmi mást nem láttunk. Hó volt mindenütt - fent, lent, jobbra, balra. Sót, hóvihar. A többi vagonból is lekászálódtak az utasok, s ugyancsak tanácstalanul forgatták a fejüket. Többségükben fiatal fiúk és leányok voltak Ukrajnából, Közép-Oroszor- szágból, Belorussziából, Baskíriából, Tatárföldről... A csapatvezetők fogadtak bennünket. Záporoztak a kérdések: -Hol van Magnyitogorszk? Egyáltalán hol fogunk lakni, talán rögtön itt, a pusztában?« »Magnyitogorszk város itt lesz éppen, ahol most álltok, ami pedig a lakást illeti, egyelőre sátrakban fogtok lakni - a csapatvezető intett valamerre. - A munka viszont itt van helyben. Holnap brigádokba osztunk benneteket.“ • Magnyitogorszk építője (Archív-felvétel) Mind kibírták-e ezt az életet? Természetes, hogy nem. Voltak olyanok is, akik kereket oldottak. Nem mindenkinek adatik meg, hogy úttörő legyen. De a többség a nehézségek ellenére maradt és dolgozott. És nem is akárhogy! A z első ötéves tervet négy év és három hónap alatt teljesítették. A nemzeti jövedelem ezalatt csaknem kétszeresre, az ipari termelés pedig több mint kétszeresre nőtt. A második ötéves tervet négy év alatt teljesítették. Ennek eredményeképpen a Szovjetunióban megteremtették a szocializmus anyagi-technikai bázisát, lerakták a szocialista társadalom alapját. Nem kevésbé sikeresen folyt a harmadik ötéves terv teljesítése, de ezt félbeszakította a háború: 1941 júniusában a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót. De Oroszország már nem az volt, mint 1918-ban. Bár a szovjet népnek ezúttal is kijutott a nehézségekből, különösen a háború elején - az ellenség váratlanul támadott -, nem csupán helytálltunk, hanem megsemmisítő csapást is mértünk az ag- resszorra. És ez egyebek között annak volt köszönhető, hogy az ország sikeresen megvalósította a párt iparosítási politikáját, amelyet Lenin kezdeményezett. Hazánk a három ötéves terv évei alatt elmaradott agrárországból élenjáró ipari hatalommá vált. 1940-ben a nagyipar termelése az 1913 évinek csaknem 12-szerese, a gépiparé és a fémfeldolgozó iparé 35- szöröse volt. Felépült és üzembe lépett több mint 6000 nagy ipari üzem. A városok száma 709-ről 1194-re nőtt. A GOELRO- tervet háromszorosan túlteljesítették. Egyébként az újonnan épített erőművek családjában az első helyen a dnyeperi erőmű, a Dnyeprogesz áll. A hatalmas folyót elreteszelő erőmű félkör alakú falának hossza 760 méter, magassága 64 méter, szélessége 44 méter. Az erőmű az eredetileg megállapított határidőnél egy évvel előbb állt munkába. Egyébként Cooper amerikai mérnök, akit konzultánsnak hívtak meg az építkezésre, amikor megtudta, hogy határidő előtt akarják beindítani az épitók az erőművet, kategorikusan kijelentette: „Ez komolytalan beszéd. Az épités befejezése olyan távoli jövő kérdése, hogy könnyelműség lenne ebben reménykedni. “ Igaz, később megváltoztatta a véleményét. Amikor pedig elkészült az erőmű, így értékelte: „A műszaki tudomány teljesítménye szempontjából a dnyeperi létesítmények a legjelentősebbek a hasonló létesítmények között, amelyeket az ember valaha is alkotott. “ És ez az „amerikai mérnök" nem akárki volt, hanem az a Cooper, aki mielőtt a Szovjetunióba érkezett, felépítette a Wilson-gá- tat, amely a legnagyobb volt az Egyesült Államokban, a vízi erőművet a Niagara- vízesésen... Herbert Wells 1934-ben másodízben is meglátogatta a Szovjetuniót. Utazott az országban, találkozott egyszerű emberekkel s az állam vezetőivel, még Sztálinnal is. Ezúttal már nem beszélt „ködben" úszó Oroszországról, nem nevezte ironikusan a szovjet vezetőket „a Kreml álmodozóinak“. Három év múlva Lion Feuchtwanger is ellátogatott Moszkvába. „....Szimpatizánsként' indultam útnak - írta utóbb. - De kezdettől fogva kétségek vegyültek szimpátiámba." Viszont amikor elutazott a Szovjetunióból, kijelentette: „Amikor a Szovjetunió tiszta levegőjébe kerül az ember, egyszerre könnyű lesz lélegeznie... Még sok a szemét a földön, és piszkosak a gerendák, de fölöttük már jól láthatóan magasodnak a hatalmas épület körvonalai... Milyen jó látni ilyen alkotást, amelyre tiszta szívből azt mondhatjuk: igen, igen, igen!“ És mintha vele folytatott volna párbeszédet, Kalinyin, akkori szovjet államfő egy külföldi munkásküldöttség fogadásakor ezt mondta: „Ez itt nem tejjel-mézzel folyó Kánaán. Nem. A mi államunk a munka, a dolgozók állama. Ez az állam a nyomorúságból sarjadt, így látott neki a munkának, ha szemléletesen akarom kifejezni magam, Robinson kunyhójával... Menjenek hát, nézzék meg... Talán sok itt a hiba. Meglehet. Talán nem azt tesszük néha, amit kell, lehetséges. De én csak egyet akarok mondani: itt a proletár világ születik. “ És tegyük hozzá: Szovjet-Oroszország ezt a világot úgy teremtette meg, hogy nem csupán leküzdötte a nehézségeket és a nélkülözéseket, nem csupán járatlan utakon haladt, hanem igyekezett versenyt futni az idővel is. BORISZ KROTKOV IfEHIENYBEHI Al IDDI/EL A villamosítás terve • Az opportunisták fellépnek az iparosítás ellen • Nem utópia - realitás!
