Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-27 / 47. szám
N apjaink időszerű feladata azún.szubjektív tényező aktivizálása és a gyorsítás folyamatába való mind teljesebb bekapcsolása. Ez feltételezi a tudat olyan természetű átformálását, amely párhuzamos a társadalmi lét változásaival. A szocializmust tökéletesítő reform ugyanis nem képzelhető el az egyének tudatos részvétele nélkül. Nemcsak azért, mert enélkül a történelem ismét mint vak sorsszerűség érvényesülne az egyének akaratával szemben, hanem azért is, mert a személyiség teljes kiművelése feltételezi az anyagi feltételek javítását és a szellemi szint harmonikus emelését. A feladat tehát világos mind a gyakorlati politika, mind a propaganda, mind pedig a szélesebb értelemben vett nevelés számára. A megválaszolásra váró kérdés az, hogy milyenek az összefüggések a lét és a tudat között, és hogy melyek a tudatnak azok a tulajdonságai, amelyek figyelembe vétele nélkül a tudatra való ráhatás célját téveszti, esetleg ellenkező eredményre vezet. A gyakorlati élet által felvetett kérdések ezen a ponton elkerülhetetlenül találkoznak az elmélet belső fejlődésével, és felerősítik egymást. A társadalmi lét elsőbbsége a társadalmi tudattal szemben - ez a marxista filozófia egyik alapelve. Ontológiai, gnoszeológiai és gyakorlati vonatkozásainak újragondolása és pontosítása azonban nagyon fontossá vált a fent említett okok és az elméleten belül mutatkozó egyes ellentmondások kiküszöbölése végett is. A közölt cikk - két részben - az adott probléma megoldásának egy módját kínálja. Ehhez elsősorban felsorolja azokat az ellentmondásokat, amelyek kiegyenlítése nélkül a filozófia nem folyhat be érdemlegesen a gyakorlat által felvetett kérdések megoldásába. Utána pedig a társadalmi tudat rétegeződésének és létmeghatározó tulajdonságainak egy olyan felfogását nyújtja, amely a szerző szerint jó kiindulópontot ad a további kutatások számára. LA TÁRSADALMI TUDAT ÉRTELMEZÉSÉNEK VITÁS KÉRDÉSEI A marxizmus klasszikusai a materialista történetfelfogás alapvetésénél abból indulnak ki, hogy a társadalom működésének mechanizmusát és a történelem menetét nem abból kell magyarázni, ahogy az az egyének tudatában tükröződik, hanem ahogyan az a valóságos életviszonyaikból adódik. Az idealista rendszerekkel szemben ez azt jelentette a számukra, hogy nem a szellemi összefüggések az elsődlegesek, hanem megfordítva, mindig az emberek társadalmi léte az, ami meghatározza tudatukat. Magától adódik az összefüggés minden materializmus alapelve (a tudat a lét tükröződése) és a történelmi materializmus alapelve között (a társadalmi tudat a társadalmi lét tükröződése). Csakhogy eközben nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a társadalmi lét és a társadalmi tudat kategóriái mint elvonatkoztatások a lét és a tudat gnoszeológiai viszonyára utalnak: arra az alapvető világnézeti összefüggésre, amelyben a lét független a tudattól. Amikor azonban a lét és a tudat konkrét társadalmi formáira gondolunk, kölcsönös átfedésükkel kell számolnunk és azzal, hogy a tudat mindig egy bizonyos egyénnek vagy társadalmi csoportnak a tudata. Ebben az esetben viszont nem választható el egymástól a lét és a tudat, tehát a lét sem független a tudattól. A társadalmi lét és a társadalmi tudat viszonya Ahogyan az anyag fogalma a materializmusban nem egy konkrét anyagformára utal, hanem az anyagi lét alapvető összefüggéseit és tulajdonságait jelöli, a társadalmi lét és a társadalmi tudat kategóriáit sem azonosíthatjuk egy tapasztalatilag adott létszinttel. A naturalista objektivizmus hibájába esünk, ha nem választjuk el egymástól a társadalmi tudat értelmezésének absztrakciós szintjeit, és a gnoszeológiai viszonyt valós és a társadalom életében működő összefüggésnek vesz- szük. SZÚ 3 Ez a felfogás ellenkezik a klasszikusok módszerével, akik az alapelveket tiszteletben tartva a konkrét elemzésekben sosem állították szembe egymással az anyaginak tartott létet a szellemivel azonosított tudattal. Logikusnak látszik ugyan az a gondolatmenet, amely a következő formában még ma is kísért a marxista filozófiában: ha az anyagi lét az elsődleges és a tudat másodlagos, ha az anyagi világ létében független a tudattól és ha a tudat eme objektív realitás tükröződése, akkor érvényes, hogy a társadalmi lét is elsődleges a társadalmi tudattal szemben, tőle független, és a társadalmi tudat a társadalmi lét tükröződése. Ez a „logikusság“ azonban mint skolasztikus módszer leplezödik le, ha szembesítjük a társadalom működésének legelemibb jellemzőivel. Mert nagyon ritkán nyilvánul meg a lét elsődlegessége azon az ellentmondásos egységen belül, amilyen például az egyén élete is. Még bonyolultabbá válik a probléma és kérdésesebbé az elmélet gyakorlati haszna, ha a társadalmi lét függetlenségét tételezzük fel, hiszen akkor a tudat és általában az emberek szellemi élete elhanyagolható és teljesen mellékes jelenséggé fokozódik le. Hogy ez mennyire nem így van a valóságban, elég, ha csak a hagyományok és a tradicionális gondolkodási formák óriási szerepére utalunk. Hiszen a leganyagibb (és a fenti „logikus" gondolatmenet szerint legönállóbb) összefüggés is hatástalanná válik és elsorvad, ha azt nem erősíti meg egy tudati kép, amely által az emberek az anyagit elsajátítják és magukévá teszik. Ezzel, persze nem azt állítjuk, hogy a tudati elem mindenható lenne, csak azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy nemcsak logikátlan, hanem tudománytalan is az anyagi és a szellemi szféra elválasztása egymástól a társadalom életében. Késésben van-e a tudat a léttel szemben? Az elméletben ez ahhoz vezet, hogy rejtélyessé válik a tudatnak a lét általi meghatározottsága és a tudat ún. visszahatása a létre. Már maga a visszahatás feltételezése is abból indul ki, hogy a tudat késve követi a lét változásait, tehát, hogy utólagosan tükrözi vissza azt, ami már ott végbea gnoszeologizmus egyoldalúságai kezdenek háttérbe szorulni (főként ami a kutatások módszertanát illeti), bizonyos megkövesült formái azonban máig itt kísértenek (főként a tankönyvekben és a propaganda egyes megnyilvánulásaiban). A tudat mint a megismerés tárgyiasult eredménye A hagyományos elmélet következő ellentmondása abban rejlik, hogy a tudatot önállósult alakzatokban a tudatalakító tevékenység eredményeként ún. tudatformákként szemlélte. Mi ebben a probléma? Elsősorban az, hogy a cselekvő tudat helyett bizonyos tevékenységformák munkamegosztás által elkülönült sajátságos tudatformáival találkozunk. Ezek pedig éppen jellegzetes funkcióik által olyan tárgyiasult termékek, amelyek viszonylag önállóságra tettek szert. Tehát mindig a társadalom és az egyének életének újratermelésétől elválva működnek. Ezért aztán olyan kép alakult ki a társadalmi tudatról, mint ami a társadalmi lét mellett, azzal párhuzamosan, de elkülönülten létezik. Másrészt pedig nem vált elemzés ment. A lét elsődlegessége időbeli elsődlegességével azonosul. Ennek a tételnek szinte felmérhetetlen propagandisztikus hatása volt és van is. Hiszen ha igaz a tudat időbeli lemaradása általában, akkor igaz konkrét esetekben is. Tehát a társadalmi ellentmondásokat elegendő azzal magyarázni, hogy a lét változásaival lépést nem tartó tudat tartalmaival van baj, következésképpen: a társadalmi létben minden rendben van, csak az emberek tudata fejletlen még. Azt már talán meg sem kell említeni, hogy a felvilágosító eszközök mindenhatóságába vetett hit is innét eredeztethető; ennek a másik oldala az, hogy habár a tudat másodlagos, függő helyzetű, mégis 6 válik felelőssé a meg nem valósított eszmékért. Azon túl, hogy ezek az ellentmondások nem kis mértékben a taktikai feladatok „filozófiai" indokolásából fakadtak, a fő ok elméleti szempontból a dialektikus és a történelmi materializmus tisztázatlan viszonyából eredeztethő. Sok esetben ugyanis a történelmi materializmust máig a dialektikus materializmus társadalomra való alkalmazásának tekintik. Ami annyit jelent, hogy elegendő úgy-ahogy ismerni a legelvontabb tételeket, és ezek segítségével feleletet kapunk minden felvetődő problémára. Az ilyen álláspont tarthatatlansága már gyakorlati okokból is nyilvánvaló; az elmélet szempontjából pedig arra figyelmeztet, hogy komolyan kell foglalkozni a történelmi materializmus sajátos módszereivel és kategóriarendszerével. Az ismeretelméleti szempont korlátái Ezért a társadalmi tudat elemzésénél helyére kell tennünk a gnoszeológiai szempont alkalmazhatóságát is. Az az elv, hogy a tudat a lét tükröződése, a saját határain belül módszertanilag hatásos. Kizárólagossá tétele azonban oda vezet, hogy a tudat funkcióit egyetlen szerepére szűkítjük le: a lét értelmezésére. így aztán elvesznek azok a funkciók, amelyek az irányítással, a létszférák közti közvetítéssel és a társadalmi lét önreprodukciójának biztosításával függnek össze. Nem beszélve arról, hogy így elöbb-utóbb oda fejlődött az egész felfogás, hogy a tudat az igazi tudattal azonosult. És ez ismét „logikus" eredmény, hiszen ha a tudat funkciója a megismerés, akkor ennek végcélja az igazság felderítése. Következésképpen: az elméletet is csak az a tudatforma érdekelte, amely ilyen ismeretet nyújt. A marxista filozófia semmit sem mondott azokról a tudatalakzatokról, amelyekben nem az igaz vagy a hamis kritériuma, hanem a gyakorlati felhasználhatóság a döntő. Amikor pedig a gyakorlat és a konkuráló elméletek hatására feléjük fordult a figyelme, ismét csak gnoszeológiai szempontból kezelte őket. Tehát az ún. társadalmi pszichikumot vagy a mindennapi tudatot az elméleti tudattal hozta kapcsolatba: amazoknak a megismerés sekélyességét róva fel az elméleti tudat mélységekbe való hatolásával szemben. Bizonyos mértékben értékelő szempontokat vezetett be, megelőzve ezzel a tulajdonságaik feltárását. Pedig a klasszikusok életművében nagyon komoly fogódzókat találunk arra nézve, hogyan végezzük el a tudat ontológiai elemzését. Az utóbbi időben tárgyává eme formák kialakulásának a folyamata és a társadalom élő struktúrájába való beavatkozásának létalakító jellege. A tudat ugyanis olyan élő szervezethez hasonlítható, amely állandó alkalmazkodása mellett maga is folyamatosan változik, és ezzel kialakítja saját idöiségét, miáltal az utólagos megismerés számára hozzáférhetővé válik. Ebből a folyamatból kipreparálhatók azok a tulajdonságok, amelyek mintegy kimerevítve tárják elénk a tudatot, de ezáltal kizárjuk annak a lehetőségét, hogy a lét és a tudat folyamatban megvalósuló ellentmondásos egységét ragadjuk meg. Ezen egységen belül pedig a tudat nem mint a megismerő tevékenység holt terméke, hanem mint a társadalom újratermelési folyamatának meghatározó összetevője jelenik meg. Viszonylagos önállósulása is csak ezen belül magyarázható: Ha az eddig leírtakból valaki arra a következtetésre jutna, hogy az elmélet általunk bemutatott ellentmondásai a társadalmi tudat eddigi felfogásának teljes eredménytelenségét és gyakorlati használhatatlanságát jelentenék, téved. A problémák sarkított megfogalmazásával csak arra szerettünk volna rámutatni, hogy az ún. gnoszeológiai szempont egyeduralkodása és bizonyos mechanisztikus materialista módszerek továbbélése belső ellentmondásokhoz vezet, és meggátolja a „mozgó lét" felfogásának beáramlását az elméletbe. A továbblépés lehetőségei az elméletben A megoldást tehát abban látjuk, hogy a társadalmi tudat elemzésében megérdemelt szerephez jut az ontológiai és a gyakorlati szempont; hogy nagyobb figyelmet szentelünk az ún. cselekvő tudatnak, tehát a tudat azon alakzatainak és megjelenésmódjának, amely mindennapi életünket irányítja és értelmezi; hogy az ún. tudatformák esetében is megkeressük a létüket meghatározó tér- és időjellemzöket. Végezetül, de nem utolsósorban pedig a tudatot mindig mint valakinek a tudatát tesszük elemzés tárgyává. Lét és tudat egysége ugyanis mindig és csakis az emberek életében valósul meg. Figyelmeztetnünk kell egy nagyon fontos módszertani elvre is. Betartása nélkül ugyanis az ún. durva materializmus szemlélete szüremlene be gondolkodásunkba. Ez az elv azon alapszik, hogy a meghatározásokat, amelyeket a társadalom egyes jelenségei funkcionális besorolódásuk nyomán kapnak, nem tekinthetjük a dolgok természetes tulajdonságainak, hanem csak konkrét formameghatározásoknak, amelyek a létkörülmények megváltoztása után modifikálódnak. Magyarán: a társadalmi tudatot is azon társadalmi viszonyok tükrében kell szemügyre vennünk, amelyekkel egységet alkot. Természetesen, ajánlatos elkerülni a fetisizálást is, ami az adott viszonyok kizárólagossá tételét és a jelen tudatalakzatok véglegességét jelenti. Végeredményben tehát el kell jutnunk a társadalmi tudat idójellemzőinek vizsgálatához, mert ha a kész jelenségek álláspontjára helyezkedünk - és itt mutatkozik meg a tudat mint produktum értelmezésének a buktatója - elsikI kadnak a tudatalakzatok működésének belső ellentmondásai és mozgatórugói. A tudat funkcionális magyarázata és időjellem- zóinek bemutatása az, amin az általunk ajánlott felfogás nyugszik, és amit itt adunk közre. II. A TUDAT RÉTEGEZÖDÉSE ÉS IDÖJELLEMZÖI A funkcionális szempont azon alapszik, hogy a társadalmi egész egyes elemeit nem nyugalmi állapotukban meghatározott tartalmuk szerint ragadjuk meg, hanem azon funkcióik által, amelyekkel besorolódnak a többi elem közé. A funkció az a meghatározó erő, amely bizonyos tartalmakat életre hív, másokat pedig módosít, esetleg megsemmisít. Ha tehát abból indulunk ki, hogy ontoló- giailag a társadalom újratermelési folyamatának mindenkori formája a struktúrateremtó mozzanat, akkor az általa kialakított funkciók fogják eldönteni a tudatalakzatok jellemzőit is. Magyarán szólva ez annyit jelent, hogy a lét és a tudat egysége az adott tevékenység vonzatában alakul ki, és a tudat olyan tartalmakat vesz fel, amelyek e tevékenység számára szükségesek. Ez érvényes mind a társadalom egésze, mind pedig az egyének vagy csoportok élettevékenységének a vonzatában. A funkcionális szempont lehetővé teszi, hogy a társadalmi tudatot nem eredmény-formájában, hanem a társadalom fejlődésének folyamatában ragadjuk meg. Az újratermelési folyamat ennek a fejlődési sornak a túlsúlyos mozzanata. „Közvetlen léte“ pedig mind a társadalom, mind az egyén oldalán az idő, amely eltérően strukturálódik attól függően, hogy az emberek közvetlen létfeltételeiben valósul meg, vagy pedig az emberi nem közvetett reprodukciójához nyújt teret. Mivel pedig a tudat ennek az alapvető kétfajta újratermelési folyamatnak belső alkotó eleme, sosem törheti át azok idóösszefüggéseit. Az idő főként akkor nyeri el létmeghatározó szerepét a tudattal szemben, amikor nemcsak annak a cselekvésmódnak a formájaként jelenik meg, amelynek a tudat az összetevője, hanem amikor magának a tudatnak az önreprodukciójában is mint előfeltétel és fejlódéshorizont működik. Az első esetben a cselekvés időjellemzöi szinte változás nélkül mennek át a tudati szférába; a másik esetben viszont a viszonylagosan önállósult tudatformák kialakítják saját idöiségüket, és emancipálódnak attól az alapzattól, amely életre hívta őket, és amely önértelmezése és működése optimalizációja érdekében utólagosan magába olvasztja azok eredményeit. Végeredményben két tudatalakzatot különböztethetünk meg a társadalom reprodukciós folyamata és a munkamegosztás szempontjából. E két szempont ugyanis egyazon társadalomtörténeti tény két oldala. A közvetlen létfeltételek újratermelési folyamatán belül létrejön egy pont, ahol a munkafolyamatot kísérő és a produktumban megtestesülő idő mellett felszabadul egy bizonyos rendelkezésre álló időmennyiség. A történelem minden fokán ettől az időtől függ az adott társadalom civilizálódási módja és minősége. Ez az idő a társadalom szempontjából a temelésen kívüli idő, a egyén szempontjából pedig a szabad idő; mindkét minőségi történelmi szükségszerűség. Ez az idő továbbá a nem termelő munka ideje, tehát azé a tevékenységé, amely közvetve teszi lehetővé a társadalom és az egyének fejlődését. Ebből a szempontból a közvetlen reprodukciós folyamatba zárt tudatalakzatok - mivel a termelésnek és az öt megformáló társadalmi viszonyoknak az idejében léteznek - magukra öltik annak jellemző tulajdonságait. A közvetett újratermelés - a tudat szempontjából: „a természet szellemi elsajátítása (Marx) - viszont felszabadult a természeti szükségszerűség alól, és ezért kialakítja mind egészében, mind a tudat számára a saját idóformát. A termelés idejének és a termelésen kívüli időnek a szétválasztása magával vonja a munka- megosztás betetözödését, a fizikai és a szellemi munka egymástól való elválását és ellentmondásos fejlődését. Az egyének szempontjából ez azt jelenti, hogy a munkamegosztás által az egyik vagy a másik szférába sorolt ember eltérő módon viszonyul a tudat „termeléséhez" és tartalmainak felhasználásához. A két tudatalakzat létszerű sajátosságai a társadalmi viszonyok antagonizmu- saiba kerülve maguk is ellentétekké válnak. Fejlődésük eltérő idótempójának természetessége értékszempontokat vesz fel, és a funkcionális kettéválás az érdekekkel összefonódva az alap és a felépítmény intézményesített különbségévé válik. A közvetett újratermelést szolgáló tudatformák már nem természeti szükségszerűséggel kapcsolódnak az egyének életviteléhez. Legtisztább megjelenésükben - a művészetben, a tudományban, a filozófiában - annyira felülemelkedhetnek a mindennapokon, hogy már-már „luxustermékekének tűnnek. Hogy ez mennyire nem így van, és hogy az ellentét köztük nem sorsszerű, sőt, újraegyesítésük az egyénben történelmi szükségszerűség - ezt szeretnénk bemutatni a továbbiakban; feloldva ezzel az eddigi fejtegetés viszonylagos elvontságát is. MÉSZÁROS ANDRÁS kandidátus (A cikk befejező részét á következő vasárnapi számunkban közöljük) XI. 27. ÍSSm8 fSX. * ^^WplipiSH ' BfPr|relflfe ‘V y; |Íkt;T> m 1111B v í* p 11 «AAlBCÉÉÉÉiiBifllÉI-. i mwfflmwm mg , « 1 f a | W *\ J a ■ Tab' rWlTi llníHÍHllHi^M ^^^^HwééIéééééééééé^HI Ipm ilöV IHI'im IJ 2 I éTm • VI f *1 j • í*W‘n s I ■ fl
