Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-20 / 46. szám
A krokodil és a majom Etióp mese Az Awasch folyóban sok krokodil élt. Egyikükkel összebarátkozott egy kis majom. Szép barátság volt. A majmocska banánt, kókuszdiót, narancsot hordott a krokodilnak, az pedig a hátára vette öt és úszkált vele a folyóban. ' __ Egyszer megbetegedett a krokodilok királya. Orvost hívtak hozzá, aki kijelentette, hogy a királyt csak egy fiatal majom szíve gyógyíthatja meg. A király magához rendelte a krokodilt és így szólt hozzá:- Csak te tudsz nekem ilyen orvosságot szerezni. Elszomorodott a krokodil. Mit tegyen? Áldozza fel barátját, vagy ne engedelmeskedjen a királynak? Reggel találkozott a kis majommal és azt mondta neki:- Ugorj a hátamra, ma egész nap hordozni foglak. A majmocska vidám rikoltozás közepette a krokodil hátán termett és kényelmesen elhelyezkedett rajta. A folyó közepén megszólalt a krokodil:- Nagyon beteg a királyom. Ahhoz, hogy meggyógyuljon, a te szívedre van szüksége. A majmocska igen megijedt, kis idő múltán azonban így szólt:- Igen ám, ba- rátocskám, csakhogy mi, majmok, nem hordjuk magunkkal a szivünket. Otthon őrizzük. így, ha azt akarod, hogy elhozzam neked, ki kell úsznod velem a partra. A krokodil elhitte. Ahogy a parthoz értek, a majom felugrott a legközelebbi fára és onnan kiáltotta:- Ha tudni akarod, helyén van a szivem, és jobb, mint a tiéd. Én szerettelek téged, te meg elárultál engem. Szlovák feldolgozás nyomán fordította: • Orel Éva • Székely Kati rajza Búvárok - búvárfelszerelés nélkül A tüdővel lélegző állatok - legyenek bár emlősök, madarak, hüllők avagy kétéltűek - legfeljebb annyi ideig maradhatnak a víz alatt, amíg tüdejükben elegendő oxigén van, aztán irány a felszín, egy újabb szippantásnyi levegőért. A kacsacsőrű cet 1300 méter mélységbe is lemerül, és 120 percig is kibírja egyetlen légvétellel. Az ámbráscet 1000 méterre süllyed, és 80-90 percig búvárkodik, hogy „fogásra való“ tintahalat találjon. A fókák néhány képviselője 30 percig, a rozmárok 12 percig tudnak a víz alatt maradni. A halfogyasztó búvármadarak 70 méteres mélységekbe is lehatolnak, s ha a helyzet úgy kívánja, tíz percig kibírják a tenger alatt. A vízisiklók, a mocsári teknősök hat-nyolc percig, a vízibékák hasonló ideig bírják a víz felszíne alatt. Az emberek messze elmaradnak az említett teljesítmények mögött: három-négy percnél nem bírják tovább levegő-utánpótlás nélkül. P. B. 20. A fiáker, a landauer és a többiek A XVII. század második felétől kezdődően a szárazföldi utazás - a korábbi évszázadokhoz viszonyítva legalábbis - egyre kényelmesebbé, kultúráltabbá vált. Néhány évtizeddel korábban egy német utazó még a következő feljegyzést olvashatta egy Hamburg környéki vendég- fogadó falán: ,,Jó holnap utazni, de még jobb holnapután - maradjatok, én is maradok." Meglehet, a fogadós reklámnak szánta, de ha az ember a közutak állapotára és a jármüvekre gondolt, akár nagyon is ésszerű tanácsnak vélhette. A közlekedés terén a hajdan igen csak hátul kullogó Anglia tette meg a legnagyobb lépést. A szigetországban az utak állapota lényegesen jobb volt, mint a kontinensen, ennek köszönhetően az angol mesteremberek a kocsikészítésben és -tervezésben is nagyvonalúbbak lehettek és számtalan nagyon okos ötlettel és találmánnyal gyarapították a szakmát. Sokat fejlődött például a kocsik és hinták felfüggesztési módja; a szíjakat és a bonyolult áttételeket fokozatosan a különböző alakú acélrugók váltották fel. Az utazás már nem csupán luxus és a gazdagok privilégiuma volt, egyre több ember számára vált létfontosságúvá. Természetesen drága hintákat és pompás fogatokat csak magas rangú személyek tudtak tartani, a szegényebb polgárnak, kereskedőnek és mesterembernek be kellett érnie a postakocsival vagy a bérkocsival. A postakocsi ókori találmány ugyan, s a XV. században is fel-felbuk- kant már, de véglegesen csak a XVII. század végén és a XVIII. század első évtizedeiben terjedt el Európa fejlettebb országaiban. A postakocsi egyébként meglehetősen zajos jármű volt. Kegyetlenül zötyögött, mert sok személy szállítására tervezték és ezért igen nehéz volt, ugyanakkor rendszabály írta elő, hogy a postakocsis, amint a kocsi megérkezett a városkapuhoz, Gyermekszínházak a Szovjetunióban Mark Twain, az ismert amerikai író, a halhatatlan Tom Sawyer szerzője mondta, legnagyobb vágya teljesülne, ha gyermekszínház alakulna. Nos, álma valóra vált. Igaz, nem az ő hazájában, hanem Oroszországban, Moszkvában, egy évvel a nagy októberi szocialista forradalom után. A fiatal szovjet köztársaságban , melyet tizennégy kapitalista ország intervenciós seregei fogtak körül, alakult meg a világ első hivatásos gyermekszin- háza. A Szovjetunióban ma több mint százhetven gyermek- és ifjúsági színház működik, melyek között sok a bábszínház is, ebben betanított állatok tucatjai szerepelnek. Dása elefánttól kezdve a Bori nevű beszélő varjúig; közönségük, természetesen, a legkisebb gyerekek. Viszont azÁllami Zenés Gyermek- színház, amely eddig az egyetlen ilyen jellegű intézmény a világon, már a nagyobbakhoz, a serdülőkhöz is szól. Ez a színház 1965-ben alakult, Moszkvában; 1979-ben új épületbe költözött. A látogatók először egy nagy csarnokba lépnek, amely tele zölddel, növényekkel, virágokkal, ágakon, lombok között madarak énekelnek; de kapható itt könyv és lemez is. A falakon különféle tréfás képek, mesehősöket ábrázoló rajzok, festmények. A színháznak két nagyterme van, az egyikben ezerkétszáz, a másikban háromszáz férőhelyes a nézőtér. Az előbbi színpadán mindenféle „varázslat" megvalósítható, lehetővé teszi ezt a korszerű műszaki berendezés; a kisebbik teremben kamarahangversenyeket tartanak, beszélgetéseket a zenéről, például a hangszerekről, a nagyobb diákoknak az olasz operáról, úgy, hogy közben részletek is elhangzanak az egyes zenemüvekből, előadók beszélnek olasz zeneszerzők életéről, életművéről. A színház - melynek repertoárja változatos, a zenés mesejátékok mellett olyan világhírű műveket is bemutat az operairodalomból, mint például Puccini Pillangókisasszonya - gyakran szerepel külföldön. - Meglepő, hogy olyan nagyrabecsült művésznő, mint ön, nem a felnőttekhez szóló művészettel foglalkozik - mondták nyugatnémet újságírók Natalja Szacovának, a színház igazgatójának és művészeti vezetőjének, mikor a társulat az NSZK-ban vendégszerepeit. - Engem meg az lep meg, hogy önök ezen csodálkoznak - válaszolta a művésznő. - A világ olyan lesz, amilyenné gyermekeink alakítják. Jó vagy kegyetlen, nemes vagy erkölcstelen. A színház sokat tehet azért, hogy csodálatos legyen. Vaierij Szkiba Fotokamerával az ellenség fölött Az első világháborúban csaknem valamennyi hadviselő fél alkalmazott postagalambokat. A németek a hírvivésen kívül megpróbálták a postagalambokat felderítési célokra is felhasználni. A galambok mellére köny- nyűfémból készült, önkioldóval ellátott, megfelelő gyújtótávolsággal rendelkező fotókamerát erősítettek. A galambok 200-300 méter magasságban, 30-40 kilométer mélységben berepültek az ellenséges vonalak mögé, és ott az önkioldós fényképezőgépek valóban „madárGIANNI RODARI Bélyeg-nyalókát! Én nem értem, hogy miért nem jobb ízű a bélyeg háta? Hátha akad, aki feltalálja: Nyalnánk egyet: íze málna! Másiké meg: földieper, ezé menta, azé szeder, narancs, citrom, ribiszke, barack, banán vagy piszke! Buzgón nyalná minden diák: „Rumosdiót! Vaníliát!“ Sok új bélyegbörze nyílna: „öt meggyet ér három szilva!“ Bélyeggyűjtők kiabálnák: „Köszmétéért adok málnát!“ Tóthfalusi István fordítása távlatból" készítettek felvételeket az ellenséges vonalakról. A második világháború idején a francia katonai hírösszeköttetés jó hasznát vette a postagalamboknak. Az angol légierő később több ezer postagalambot helyezett ki a megszállt Franciaország területére, és az itt tevékenykedő ellenállócsoportok részben ezek segítségével tartottak összeköttetést Londonnal. A jól felszerelt amerikai hadsereghez 54 ezer postagalamot „hívtak be“ a második világháborúban. I. GV. Gondolkodom, tehát... SZÓKERESŐ A következő öt szó közül melyik hasonlít legkevésbé a többihez: A - néhány B - semennyi C- több D - legtöbb E - kevés Betűrejtvények Mindhárom betürejtvény megfejtése egy-egy szólásmondás. MEGFEJTÉS A november 6-i számunkban közölt feladatok megfejtése: B - Le- ningrád; Majakovszkij. Nyertesek: Mező Erika, Galánta (Galanta); Majoros Mónikat Safarikovo: Vámos Tímea, Losonc (Lucenec); Takács Tímea, Stúrovo; Nagy Erzsébet, Pozsonyeperjes (Jahodná). fújni kezdje a postakürtöt mindaddig, amíg a kocsi befut a postaállomásra. Angliában kitalálta valaki, hogy a személyszállítás egy városban is kifizetődő lehet, ezért útjára indította az első bérkocsikat, amiket hackney-kocsikank neveztek. Párizsban egy Sauva- ge nevű úr néhány évtizeddel később, a XVII. század derekán szintén létrehozta a bérkocsi intézményét. Mivel egy olyan házban lakott, amelynek homlokzatán Szent Fiacrius alakja volt látható, a franciák fiacrenak vagyis fiákernek kezdték nevezni a bérkocsit. A címben is említett landauer - az elnevezés eredete bizonytalan - egy olyan hintó volt, amelynek a tetejét le- és felhajthatták. A városlakók réme volt a könnyű és igen gyors cabriolet, mert lépten-nyomon félre kellett előle ugrálniuk a gyalogosoknak. A közlekedést akkoriban még nem szabályozták, a kocsik ott és úgy közlekedtek, ahol és ahogy tudtak. Ezért gyakori volt az ütközés és a felborulás is. Egyszer Voltaire, a híres francia író és filozófus elhatározta, hogy sportkocsit vesz magának, lóval és lovasegyenruhával egy árverésen. Miután szert tett az értékes holmikra, felfogadott egy kocsist, aki úgy hálálta meg a filozófus kegyét, hogy néhány száz méteres kocsikázás után felborította a járművet. Voltaire már másnap visszavitte a kocsit és a vételár feléért túladott rajta. Többé nem is vett magának semmiféle járművet. A nagyúri körökben azonban elképzelhetetlen lett volna a társasági élet drága fogatok és hinták nélkül, szinte egymást túllicitálva igyekeztek a felcicomázott, rafináltan díszített járművekkel, a pompás paripákkal és a tarka egyenruhába öltöztetett lakájokkal és kocsisokkal felhívni magukra a figyelmet. A pöffeszke- désben természetesen az uralkodók jártak elöl példával, amint azt képünk is elárulja. A közúti és a szárazföldi közlekedésben lényegében a XIX. század hatvanas-hetvenes éveiig az állatok'vontatta járművek: a szekerek, a kocsik, a hinták, az omnibuszok játszották a főszerepet. A gözmozdony és a vasút megjelenésével természetesen sok minden megváltozott, de a közlekedésben az igazi forradalmat a motoros járművek megjelenése jelentette. LACZA TIHAMÉR
