Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-17 / 28. szám
VASÁRNAP 1987. július 19. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 04.57, nyugszik 20.29 Közép-Szlovákia: 05.04, nyugszik 20.36 Nyugat-Szlovákia: 05.10, nyugszik 20.42 órakor A HOLD kel - Kelet-Sziová- kia: 00.16, nyugszik 15.17 Közép-Szlovákia: 00.23, nyugszik 15.24 Nyugat-szlovákia. 00.29, nyugszik 15.30 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük EMÍLIA - DUSANA nevű kedves olvasóinkat • 1877-ben született Ignacy PtENKOWSKI lengyel festő (t 1948). , AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI ' SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL BÍRÁLAT ÉS ÖNBÍRÁLAT NÉLKÜL NINCS EGÉSZSÉGES FEJLŐDÉS Ján Machyniak cikke AKTÍV PÁRTCSOPORTOK, EREDMÉNYES ALAPSZERVEZET Füiöp Imre írása SZÁMÍTÓGÉP- GYÁRTÁS - OTT- HONKOZELBEN Szénási György riportja A FOGYASZTÓ A MINŐSÉG SZERINT ÍTÉL Gágyor Aliz írása CSAK A HIBÁTLAN JÁRMŰ BIZTONSÁGOS Németh János riportja BÖLÉNY ÉS TEKNŐSBÉKA Péterfi Szonya írása ÚJ MÓDSZEREK, HASZNOS MEGOLDÁSOK Deák Teréz NDK-beli riportsorozatának negyedik része VELENCEI ARANYHALACSKA Jiri Brabenec novellája A 8. ötéves tervidőszak feladatainak teljesitése érdekében a Töketerebesi (Trebiéov) Járási Nemzeti Bizottság alkalmazottai a Nemzeti Front társadalmi szervezeteivel való együttműködés már bevált formáit támogatják. A múlt évben kiváló eredményeket értek el a Z-akció beruházási feladatainak megvalósításához szükséges pénzeszközök társításában. Tizennégy beruházás kivitelezésére 6 millió koronát társítottak. A járás lakossága mintegy 180 ezer társadalmi munkaórát dolgozott. A nem beruházási részben 3 300 000 munkaóra alatt több mint 34 millió korona értéket hoztak létre, főleg a környezet védelme területén. A felső képen a vojcicei bevásárlóközpont látható. A középső képen: a Z-akcióban épült Zemplinska Teplica-i 85 férőhelyes óvodában Mária Petrová foglalkozik a gyermekekkel. A lenti kép a töketerebesi fedett uszodát ábrázolja. (Jozef Vesely felvételei - CSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK Engedjék meg kedves elvtársak, hogy meggyőződésemet fejezzem ki, miszerint országaink szoros és baráti együttműködésben sikeresen teljesítik a fejlődés jelenlegi szakaszában előttünk álló feladatokat, méltóképpen hozzájárulnak a szocializmus megújításához és fel- emelkedéséhez, helyzetének megszilárdításához. A kor, amelyben élünk, bonyolult, sőt nagyon komoly kérdéseket vet fel, amelyek a világ sorsát és az emberiség jövőjét érintik. A jelenlegi világban minden olyannyira összefügg, hogy a nemzetek a sziklafalon függő, egyetlen kötélhez erósitett hegymászók csoportjához hasonlíthatók. Ezek vagy közösen haladnak felfelé a csúcshoz, vagy együtt zuhannak le a szakadékba. S hogy az utóbbi ne történhessen meg, a politikusoknak felül kell emelkedniük a szűkén értelmezett önző érdekeiken és tudatosítaniuk kell a jelenlegi helyzet tulajdonképpeni drámaiságát. Éppen ezért van olyannyira sürgetően szükség az atomkorban az új politikai gondolkodásmódra. Kizárólag ez vezetheti el a nemzetközi kapcsolatok valamennyi résztvevőjét halaszthatatlan intézkedések elfogadásához az emberiséget pusztulással fenyegető atomháborús katasztrófa elhárítása érdekében. Nem mondható az, hogy az új gondolkodás- mód eszméje nem keltett volna semmilyen visszhangot. Sót, ellenkezőleg, világszerte egyre több azoknak a száma, akik egyetértenek vele. Vannak köztük tudósok, orvosok és számos más szakma, valamint az alkotó értelmiség képviselői, s erről ismét meggyőződhettünk a közelmúltban Moszkvában az Atomfegyvermentes világért, az emberiség túléléséért jelszó jegyében megtartott nemzetközi fórum alkalmából. A nemzetközi ügyekhez való új hozzáállás megnyilvánulását abban látjuk, hogy a legkülönfélébb kérdésekhez miként viszonyulnak egyes tekintélyes nyugati politikusok és államférfiak. Ezek azonban csak az első lépések. A nyugaton eddig erősen hatnak a régi sztereotípiák, amelyek rányomják bélyegüket a külpolitikára is. Arról, hogy az új politikai gondolkodásmód reális erővé vált, csak akkor lehet valójában beszélni, ha a leszerelés ügye végre elmozdul a holtpontról. Lehet ebben reménykedni? Milyenek ma a távlatok? Egyenesen megmondom: remények vannak a háborús veszélyt csökkenteni lehet. Ez a meggyőződésünk egyrészt abból indul ki, hogy a világon erősödik az emberiség számára pusztító nukleáris konfrontáció következményeinek a megértése, másrészt azokból a lehetőségekből, amelyek Reykjavíkban mutatkoztak meg - vagyis, hogy lehetséges a megállapodás a nukleáris fegyverek legpusztítóbb fajtáinak lényeges csökkentéséről és felszámolásáról. A Szovjetunió felelősségteljesen kinyilatkoztatja, hogy a nukleáris leszerelés egész kérdéskomplexumában a kölcsönösen elfogadható megoldások keresésére törekszik. (Mihail Gorbacsov elvtársnak a prágai csehszlovák-szovjet barátsági nagygyűlésen mondott beszédéből) Az egyik fényképész ragaszkodik a tényékhez. A másiknak a tények csak arra jók, hogy átvarázsolja őket. Az egyik oly annyira belefeledkezik a valóság látványának szépségébe, hogy annak megmutatása érdekében még trükktől sem riad vissza. A másik az elmúlás előtt tiszteleg és hagyja, hogy sejtelmesen életlen legyen felvételén az alak, a kompozíció pedig bizonytalan varázsé. És persze, az egyik is, a másik is művésznek tartja magát. Ezért meglepetés amikor Prágában, a Fotóművészek Szövetsége diaporámával foglalkozó szekciójának a vezetője, Ga- ramszegi Alajos, bemutatkozáskor hozzáfűzi:- ... a bányászok fotósa. Pontos és szó szerint értendő meghatározás ez, korántsem hivalkodás, mert a szekció alig 30 esztendős vezetőjének a foglalkozása: fotós, munkaadója: a Kladnói Bányák.- A fotózásról vallott nézetem egyszerű és közérthető - magyarázza. - Aki fényképezőgépet vesz a kezébe, legyen vele tisztában, hogy a felvételével információ közlésére vállalkozik. És azzal is, hogy ennek az információnak azt kell elmondania A szerző felvétele a világról a világnak, amit érdemes. önként adódó kérdés:- És a fotós művészete?- Munka közben és akkor nyilvánul meg - közli -, amikor eldönti, hogy a felvételekből mit érdemes megmutatni a világnak és mit nem. Különben a fotósnak éppenolyan jól kell ismernie az ezüstbromidszemcsék grafikus hatását, mint az arcizmok rándulásának rejtett szépségeit. A csilléket gépiesen kezelő munkás alakjából éppúgy ki kell hoznia az álmossággal küzdő ember belső drámáját, mint a rézsűt érkező fényözönben sikló csillékből a szimbolikus erőt. Büszke rá, hogy fotós. Akárcsak arra, hogy szülei a Garam mellől (Hronská Sek) származtak Prágába.- Gimnazista koromban, a bazárban vásárolt géppel kezdtem - emlékszik. - Az első kiállításomat azoknak a pioníroknak rendeztem, akiknek a raj- vezetője voltam, az első diavetítést pedig a berlini kirándulásunkról osztálytársaim számára. Véleménye szerint ekkor tanulta meg, hogyan kell másokkal szót érteni, s így később is köny- nyen teremtett kapcsolatot bárkivel.- Nem okozott hát különösebb gondot - folytatja - amikor tanulmányaim befejezése után, öt évvel ezelőtt, Kladnóba hívtak. Csak így és ezzel magyarázza, hogy egészen otthonosan él, tavaly már meg is nősült, a bányászvárosban. Valószínű azonban, hogy a családi nevelésnek is része van ebben, hiszen édesapja, anyai nagybátyja, nővérének férje a ÓKD prágai üzemének munkásai.- Kladnóban fotóztam és mutattam be az első diaporáma műsoromat. Ez még riportszerű alkotás volt - tájékoztat. - Kezdeményezésem nyomán kezdték el a diaporáma műsorokkal való foglalkozást az agitációs központok és a művelődési házak. Ma már persze, sokkal rangosabb műsorokat készítek, melyek külföldön, a Szovjetunióban, az NDK-ban, Franciaországban is sikert aratnak. Legutóbb bemutatott alkotása A Nap születése című, melyet mind a hazai, mind a külföldi szaksajtó így minősített: ez már költészet a diaporámában.- Bányászokat fotóztam - fűzi hozzá és a műsort is nekik mutattam be legelőször. Nekem az ö véleményük a legfontosabb. Ez egyben annak is magyarázata, hogy ő, aki a fotózásért több dicsérő oklevelet és pályadijat is kapott már, miért tekinti a legnagyobb elismerésnek a SZISZ KB A szocialista nevelésért kitüntetésének ezüstérmé1 HAJDÚ ANDRÁS A bányászok fotósa új szí! 2 1987. VII. 1
