Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-20 / 46. szám
JSZÚ r. xi. 20.- Az idén valahogy tisztább a kukorica, mint más éveken - mondja Mezzei Dezső akadtam, Nyári Imre a kimondatlan kérdéseket is megválaszolja, csak győzzem jegyezni. Október 6-án kezdték az idényt, a napraforgó után alig jutott szusszanásnyi idejük a felkészülésre. Az első szállítmányok a helybeli Kék Duna Efsz-ből és a Gombai (Hubice) Állami Gazdaságból érkeztek. A B-1-15 típusú Bábolna szárító- berendezés 250 tonnás napi teljesítményre képes. Ezt a mennyiséget két műszakban kétszer engedik át a száritón, mert a termelés nedvességtartalma 35-40 százalék körüli, s ennyi vizet a szemek károsodása nélkül nem lehet egyszeri hőkezeléssel elpárologtatni. Ezt a módszert harmadik éve alkalmazzák, mert korábban, amikor egyszeri szárítással igyekeztek légszárazra szikkasztani a kukoricát, a termés jelentős része megpörkölődött, karamelizálódott, tehát minőségileg károsodott. A műszakonként huszonöt vagonnyi kukorica betakarítás utáni kezelésére alkalmas tisztító- és szárítóberendezést négynégy főből álló kezelőszemélyzet szolgálja ki. A ma éjszaka szolgáló kollektívának a rakodógépet kezelő, hatvanöt éves Kovács Jenő a legidősebb tagja. Harminchat Nyári Imre: - Két műszakban naponta huszonöt vagon kukoricát tudunk megszárítani E ste van, nyolc óra felé jár az idő, lassan elcsendesedik a város. Ám a bratislavai Mezőgazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) üzemének somorjai (Sa- morín) telepén csábítóan villognak a fények. A zakatolva üzemelő tisztító- és szárítóberendezés, a sötétben füstnek tűnő, sűrű gőzfelhő messziről jelzi, itt éjszaka sem szünetel a munka. A szárító előtt halmokban tornyosul a nedves és a „poklot“ egyszer már megjárt kukorica, körülötte emberek sürgölődnek, rakodó- és szállítógépek mozognak. Alig lépem át az éjszaka „küszöbét“, a gépház ajtajából zömök, szemüveges fiatalember indul felém.- Hát maga? - kérdezi csodálkozva, s közben a vállam fölött a kapu felé kémlel, vajon helyén-e a portás.- Kíváncsiskodni jöttem - mondom, s a rend kedvéért előhúzom az igazolványomat. Nem lelkesedik, csak biccent.- Hát csak tessék - biztat szóval is, aztán kezet nyújt. - Nyári Imre vagyok. Hivatalosan raktárnok, de tulajdonképpen én irányítom itt a munkát. Csípős, novemberi szél lengedez, felkapja, megpörgeti, majd a közeli lakótelep felé röpíti a szálítószalagról elsodort hóiét. Felhajtjuk, szorosabbra fogjuk a kabátgallért, nézelődünk egy keveset.- Két nyújtott műszakban, folyamatosan üzemeltetjük a berendezést - magyarázza a fiatalember. - A beérkező szállítmányokból mintát veszünk, azután előtisztítjuk, majd szárítjuk és helyben raktározzuk a termést, de közben a takarmánykeverőket is ellátjuk alapanyaggal. Idény után a kenyér- gabonát és a keményítóiparnak szánt kukoricát még egyszer áttisztítjuk, csak azután kerül vagonokba a szállítmány. A gépzajban nem nagyon értjük egymás szavát, ezért a szárító vezérlőtermében folytatjuk a beszélgetést. Jó riportalanyra évig dolgozott a telepen gépkocsivezetőként, példás helytállásáért, szorgalmáért több ízben erkölcsi és anyagi elismerésben részesült. Két évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, de főidényben azóta is itt találhatjuk.- Sokan azt hiszik, kizárólag a pénzért teszem - mondja a rakodógép hatalmas kerekének támaszkodva. - Mi tagadás, jól jön a nyugdíjhoz ez a kis mellékes, mert a feleségemmel együtt szeretünk országot- világot járni, ami nem éppen olcsó kedvtelés. De a munkahelyi légkör, az állandó feladat, az apró-cseprő gondok és problémák szintén hiányoznak. Úgy érzem, nélkülük nem teljes, nem lehet teljes az ember élete. Szerencsére nem házgyári lakásban élünk, így a téli-tavaszi hónapokat még csak „átvészelem“ valahogy, hanem amikor kitelik és sárgulni kezd a búza... Talán az agronómusoknál is jobban várom, hogy végre elinduljanak a kombájnok, és befút- sék a szárítókat.- Maga „eteti“ ezt a hatalmas berendezést. Nem unalmas feladat ez egy távolságokhoz szokott gépkocsivezetőnek?- Szokás és hozzáállás kérdése. Időbe telt, de megbarátkoztam a gondolattal, hogy gépkocsivezetőként már nem győzném erővel. Nem nagy dolog, amit most csinálok, számomra mégis fontos. Jó tudni, hogy tartozom valahová, hogy még hasznos tagja lehetek egy kollektívának. Fogalmazzon nyugodtan egyszerűbben, ha fellengzősen hangzik. A másik „öreg“, Mezzei Dezső huszonhét éve dolgozik az üzem somorjai telepén. Ez az első, és mint mondja, valószínűleg az utolsó munkahelye is. Az első években megfordult a fejében, hogy talán más, jobban jövedelmező munka után kellene nézni, aztán mégis maradt. Amíg a gyerekek kicsinyek voltak, a Slovnaftban műszakokban dolgozó felesége mellett nem csaphatott fel ő is ingázónak, mostanra pedig megszokta, hogy a felesége helyett olykor napokon át néhány szavas üzenet várja otthon.- Nem tanultam szakmát, kétkezi munkásként kezdtem. Hét óv után jelentkeztem gépkezelői tanfolyamra. Most már két évtizede mesterként dolgozom a tisztítógépnél. Több a pénz, de éjszakázni is kell, ha éppen ránk kerül a sor. Vagyis minden második héten, mert hetente váltjuk egymást a most nappali műszakban dolgozókkal. Ilyen munkabeosztásban öt hónap hosszú idő.- öt hónap?- Úgy bizony. Aratás kezdetétől, november végéig vagy december derekáig, amíg csak el nem fogy a kukorica. Az idén ötven napra terveztük a kukorica-idényt, de hogy valójában meddig fog tartani, azt majd az időjárás mondja meg. Kezet rázunk, a mester a toronyba indul ellenőrizni, van-e elég tisztított tengeri a szárító folyamatos ellátásához, én pedig a gépház felé veszem az irányt. A kopogtatás azonban elmarad, mert új látogató érkezik. A félhomályban csak közvetlen közelről ismerem fel Tóth Józsefet, az üzem igazgatóját. A raktáros helyett most én csodálkozom.- Főidényben rendszeres ügyeletet tartunk - magyarázza az érkező -, éjjelnappal járjuk a telepeket. És nem csupán a tisztítókat meg a szárítókat, de a takarmánykeverőket is, ahol három műszakban naponta 850-900 tonna tápot készítenek. Többet mint bárhol az országban.-Az agronómusok azt mondják, kukoricából több termett a tervezettnél. Ami nekik öröm, maguknak gond.- Az öröm és a gond közös. A tápok minősége szempontjából a jó kukoricatermésnek mi is örülünk, viszont a termés utókezelésével és tárolásával kapcsolatos gondjainkban a termelők is osztoznak. Ugyanis a termésnek több mint a felét kénytelenek maguk megszárítani, mert a mi kapacitásunk csak 67 000 tonnára elegendő. Nyolc telepünk van, mindenütt folyamatos az üzemelés, de még így is legalább ötven napig fog tartani a szárítási idény. És akkor még szóba se került, hogy jöhet egy hetes eső.- Ezen bosszankodunk mi is már évek óta - folytatja a gondolatot Nyári Imre. - Ha felállíthatnánk még egy ilyen szárítót, megduplázhatnánk a teljesítményt, s közben nem kellene a szárítóból az udvarra kiöm- leszteni, majd onnan a tisztítón keresztül még egyszer az immár kisebb hőfokon üzemeltetett szárítóba juttatni a termést. A mezőgazdasági vállalatoknak is kevesebb lenne a gondjuk, de nekünk sem kellene majd két hónapon át éjszakai műszakot tartani. A gépházban az igazgató belelapoz a száritómester naplójába, szót vált az emberekkel, aztán ismét felém fordul:- Nem tudom, hogyan csinálta, de jól választott. Ebben a körzetben a legjobb a felvásárlók és a mezőgazdasági üzemek közötti együttműködés. Ennek az idén különösen nagy jelentősége van, mert a termés nedvességtartalma szinte parcellánként változik. Itt a kölcsönös megegyezés alapján a gazdaságok ötnaponként váltják egymást a szállításban, így elkerüljük, hogy az esetenként 42 százalékos nedvességtartalmú kukoricához 30-35 százalékos nedvességtartalmú szállítmány keveredjen. Ezzel biztosítjuk az egyenletes üzemelést, s minimumra csökkentjük a szárazabb szemek károsodásának veszélyét. Trsztyán József kitanult lakatos, hat évig a Doprastav nemzeti vállalatnál dolgozott. Járt Líbiában, ahol gépkocsivezetőként utakat, felüljárókat, víztározókat épített. Jól keresett, de hiányzott az otthona, és az egészsége is megsínylette a „pénzhajhá- szást". Itthon visszafogta a tempót, hogy élni is fussa az idejéből. Negyedik éve dolgozik a terményfelvásárlóknál mint szárítómester. Áll a vezérlőpultnál, gombokat nyomogat vagy csavargat, aztán fogja a literes forma bádogpoharát, s ellenőrző körútra indul.- A körülményektől függően óránként vagy félóránként mintát veszünk és ellenőrizzük a nedvességtartalmat - magyarázza. - Az eredményt bejegyzem a naplóba, hogy a következő műszak ehhez igazodva állíthassa be az optimális hőfokot. Az első szárítást végző műszak 105-fok körüli hőmérséklettel dolgozik, s 40-ről 20-22 százalékra csökkenti a termés nedvességtartalmát. A második műszak hozzávetőlegesen 90-fokos hőmérsékleten szikkasztja tovább a kukoricát, egészen 13,5-13,6 százalékos nedvességtartalomig. A szabvány ugyan 14 százalékot ír elő, de ezzel a berendezéssel ilyen pontossággal lehetetlen dolgozni.-Tehát a másodszori szárítást végző csoport munkája a nehezebb.- Igen, ott már nagyon kell ügyelni a hőmérsékletre, mert könnyen károsodhat a szem. Ezért is igyekszünk úgy irányítani a munkát, hogy az utószárítást mindig a nappali műszak végezze, amikor a nedvességtartalmat próbakemencében is ellenőrizni tudjuk a laboratóriumban. A kollektíva negyedik tagjával, Józan János gépkocsivezetővel az udvaron beszélgetünk. Mintha csitult volna a szél, a gépház közelében kellemes az idő, és a levegő sincs tele hópiheként lebegő hőiével.- Gondoltam, engem kihagy a sorból.- Lenne rá okom?- Hát, későre is jár... meg aztán, a „főnökök“ biztosan szóltak, hogy válófélben vagyunk.- Mármint az üzemmel?- Ühüm. Én mondtam fel, de tulajdonképpen még gondolkodom az egészen. Ha csak egy kicsivel jobban megfizetnék az embert... De itt nagyjából az éjszakai műszakban is csak annyit keresünk, mint a nappaliban.- Korábban hol dolgozott?-Az akkor még önállóan gazdálkodó békéi (Mierovo) szövetkezetben voltam gépjavító. Nyolcvanban léptem át a felvásárló üzemhez. A légi (Lehnice) központból öt éve jöttem erre a telepre, mert itt kaptunk lakást. Most a Jenő bácsi helyett nyergelem az ifát, és főidényen kívül a rakodógépet is. Kovács Jenó már nyugdíjas, de a főidényt még most is munkával tölti Más ugyan rá nem ül, mert nincs megfizetve, én viszont kénytelen vagyok rakodni, ha fuvarozni és keresni akarok.- Ráunt?- Főleg az egész nyarat az őszt kitöltő éjszakázásokra Amikor mások kirándulni, munka után fürödni, pecázni járnak, én napokon-heteken át éppen csak „összefu- tok“a feleségemmel meg a gyerekekkel. Tudom, sokan élnek Így, de ez engem nem vigasztal. Főleg, hogy tudjuk, változtatni lehetne a dolgokon: növelhetnénk a teljesítményt és nem kellene ennyit éjszakáznunk. De még csak nem is Ígérik, hogy megpróbálják megoldani ezt a problémát. Milyen a véletlen: ha korábban találkozunk, megkérdezhettem volna az igazgatót ... Józan János pillantása a kapuig, a gépek dohogása azon túl is elkísér. Vajon minként fog dönteni...? KÁDEK GÁBOR Trsztyán József: - A termés nedvességtartalmát rendszeresen ellenőrizzük (A szerző felvételei) Éjszakai műszak a somorjai (áamorín) terményszárítóban Munka nélkül nem teljes az élet
