Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-20 / 46. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1987. november 20. XX. évfolyam 46. szám Ára 1 korona A szlovák főváros egyik nyersanyag-felvásárló helye A zilinai Kovo- srot vállalatban nemcsak gyűjtik a vas- és a színesfém-hulladékot, hanem részben fel is dolgozzák Háztartási, nyersanyagfejtési és ipari hulladék - olyan fogalmak ezek, amelyek az utóbbi évtizedekben mind jobban foglalkoztathatják az illetékes szakembereket csakúgy, mint a természetvédőket és a lakosság széles rétegeit. Világszerte, főleg a fejlettebb államokban, és nálunk is. Számos sürgető probléma húzódik meg a hátterükben. A hulladék ugyanis rohamosan gyarapodik és megfelelő felszámolásának, tárolásának, illetve - jobban mondva - viszonylagos csökkentésének, sőt jelentős hányada hasznosításának alacsony fokú megoldatlansága nemcsak a természetet károsítja, hanem az egészségünket is, ezen túlmenően pedig nyersanyagszegény hazai viszonyaink között egyszerűen tarthatatlan ,.fényűzés“. Tekintsünk el ezúttal az ipari hulladéktól, amelynek mennyisége országunkban tízmillió tonnákkal mérhető, s foglalkozzunk csak a háztartási hulladékkal. Nagyobb városainkban nem is kell túlságosan gondosan körülnéznünk, hogy megállapítsuk: elszállítás előtti tárolása a házaknál, háztömböknél - a részeredmények ellenére - sokhelyütt nem felel meg az alapvető higiéniai és esztétikai követelményeknek. Ehhez nemegyszer hozzájárul a lakosok fegyelmezetlensége, a rendszeretet hiánya, de az elszállítás megannyi fogyatékossága is. Egyebek között gyakori rendszertelensége, a kukák hiánya, a céljármüvek elavultsága, hogy csak néhányat említsünk a gondok közül. Kisebb községeinkben, falvainkban a nemzeti bizottságok csak igen nehezen és távolról sem megnyugtatóan tudnak megbirkózni a háztartási hulladék elszállításának tennivalóival. Különösképpen az utóbbi években, amikor ezt nehezíti a szigorúbb üzemanyag-gazdálkodás is. Mi több, ha van is mivel elszállítani a hulladékot, annak nagyobb hányada nem engedélyezett és nem igazgatott, ún. fekete szeméttelepekre kerül. Itt azután természetesen csúfítja a környezetet, veszélyezteti a felszín alatti vizeket, hozzájárul a különféle rágcsálók, főleg a patkányok elszaporodásához s ezáltal az egészségügyi, a higiéniai helyzet romlásához. Néhány adat, amely utal a probléma méreteire. Szlovákiában a községeknek nagyjából csupán a feléből szállítják el szervezetten és rendszeresen a háztartási hulladékot. A helyi nemzeti bizottságok ezekben a falvakban sajnos gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy más megoldás híján szemet húnynak olyan tárolási formák láttán is, amelyek különben elfogadhatatlanok. Még szerencse, hogy többségük azért az adott lehetőségek keretein belül igyekszik ezt a kérdést lehetőleg a legkevesebb kárral, veszéllyel járóan rendezni. A többi községben, amelyek a szerencsésebbek közé tartoznak, szerény anyagi eszközeikkel igyekeznek rendet tartani területükön. Az ilyen nemzeti bizottságok költségvetési szervezetei például tavalyelőtt 214 millió koronát fordítottak csupán a háztartási hulladék elszállítására, ami majdnem a kétszerese az öt évvel korábban e célra fordított összegnek. Persze, ez mind kevés. Különösen annak tudatában, hogy a szilárd kommunális hulladék mennyisége az említett időszakban nagyjából megduplázódott és a Szlovák Szocialista Köztársaságban 1985-ben elérte az egymillió 880 ezer tonnát. Igaz, a fővárosban már évek óta működik a hulladékégető, amely évente mintegy 115 ezer tonnát nyel el s az is, hogy Kassán ((Kosice) épül a második hasonló teljesítményű égetőmű. Az is tény, hogy a hulladékgyűjtő vállalat évről évre mind több, a feldolgozó ipar által hasznosítható különféle másodlagos nyersanyagot vásárol fel a lakosságtól, főleg papírt és üveget) de sok minden mást is. Tavaly már 14-15 ezer lakosra jutott egy begyűjtőhelye. Érdemes intézményesen támogatni, hiszen csak az érzékeltetés kedvéért hadd jegyezzük meg, hogy egy tonna használt papír újrafeldolgozásával megelőzzük tíz élő fa kivágását, hozzávetőleg két és fél tonnát takarítunk meg erdeinknek ebből az értékes nyersanyagából. Vagy a másik példa: a vashulladék hasznosításával megtakaríthatjuk a fajlagos energia-ráfordítás 75 százalékát. Ez mind szép és szükséges. Csakhogy távolról sem elegendő. A kemény valóság ugyanis az, hogy jelenleg a szilárd_háztartási hulladéknak - becslés szerint - csupán az egyhuszad részét juttatjuk vissza népgazdaságunk vérkeringésébe. Ez pedig igencsak szerény eredmény, amellyel nincs sok okunk büszkélkedni. Ezzel a szakemberek, a népgazdaságunk hajójának kormányosai, az országot vezető politikusok is tisztában vannak. Az alapvető megoldásra megszülettek a tervek, folyamatosan gyakorlati lépések is történnek, és a növekvő általános környezetvédelmi beruházások keretében erre a területre is gondolnak. A milliárdokból ide is több jót már ma s még több a jövőben. Az ezredfordulóig el kell érni azt, hogy a kommunális hulladéknak mintegy negyven százalékát hasznosítsuk. Ehhez főleg az szükséges, hogy gyarapítsuk a lakosságtól másodlagos nyersanyagot felvásárló begyűjtőhelyek számát, növeljük a begyűjtésben és a felvásárlásban egyaránt az anyagi érdekeltséget és tökéletesítsük a munka szervezését. Világos a megoldás módja is. Elsősorban a korábbinál jóval nagyobb mértékben olyan telepeken fogjuk tárolni ezt a hulladékot, amelyek irányítottak, igazgatottak, és létesítésüknél szigorúan szem előtt tartják a természetóvó követelményeket. Ezzel párhuzamosan természetesen felszámoljuk a fekete szeméttelepeket. Továbbá, a hulladék egy részét elégetjük, mégpedig nem csak az említett két hulladékégetőben, hanem egyes tárcák hasonló rendeltetésű kisebb létesítményeiben is. Ez a program számol azzal is, hogy a következő két ötéves tervidőszakban évente egy-két olyan művet építünk, amelyekben felhasználásra osztályozni fogják a háztartási hulladékot, illetve azt részben már fel is dolgozzák az ipar számára. Egyszóval van programunk. Most csak az szükséges, hogy a rendelkezésre álló erőket és anyagi eszközöket következetes megvalósítására orientáljuk. Senki sem vár, várhat e tekintetben fordulatot egyik évről a másikra. Itt nyilván az anyagi és a kapacitásbeli lehetőségektől nem lehet eltekinteni. Az viszont joggal elvárható, hogy gyorsuljon az ütem, a cseppet sem rózsás tény- és helyzetmegállapítást folyamatosan felváltsák a céltudatos tettek, a láthatóbb eredmények. Mindannyiunk hozzájárulásával és annak jegyében, amit a környezetvédelemmel kapcsolatban a CSKP XVII. kongresszusa tűzött ki elodázhatatlan feladatként. S annak a gondolatnak szellemében is, amelyet ránk is vonatkoztathatóan Mihail Gorbacsov így fogalmazott meg: „Minden döntést, a gyakorlati tevékenységben minden lépést elsösörban aszerint kell megítélni, hogy az mit ad az embereknek, milyenek a szociális és az ideológiai következményei. Az objektív körülményekre való semmiféle hivatkozás sem igazolja az emberek szükségleteivel szembeni érzéketlenséget. Nincs és nem lehet olyan érdek, amely ellenkezhetne a dolgozó ember érdekeivel.“ GÁLY IVÁN A bra>tslavai hulladékégető évente 110—115 ezer tonna szemetet „nyel el" (Gyökeres György, CSTK és archivíelvétel) cimiiü i Hmm ?
