Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-30 / 43. szám
al- Ahogy teltek-múltak a napok, Kanáknak úgy :e- apadt a jó kereset iránt táplált reménye, képzeleté- ka ben egyre távolabbra került a hűtőszekrény, sző- Eje nyeg. Hogyan valósítja meg mindazt, amit otthon rőt fiatal feleségének olyan gyakran ígért, kárpótlásul a sok-sok heti távollétért. Végül is azért jött az ti- építkezésre, hogy több pénzt keressen, hogy kicsit nn összeszedjék magukat, de eddig még semmi jó tilt melóhoz nem jutott. A csoportvezetője nem vált be, ez a helyzet. Pavelecben volt minden reménye... ilt! Kanák mérgében nagyot rúgott egy száraz goim röngybe, hogy csak úgy porzott. így próbálta levelit. zetni a dühét. Elég sokszor volt mérges, ilyenkor az 3- aztán rendszerint ivott. Elsősorban ezért nem kell st Pavelecnek. Fél, nem akar kellemetlenséget. 1- Csakhogy Kanák szintén dolgos, s ezt mindenképy! pen tudnia kéne a csoportvezetőnek, lg Pavelecék a kocsmában körülülték a hosszú in asztalt, Durdik kötényben forgolódott körülöttük ii. egy koszorúnyi söröskorsóval. A „tizenkét apósig tol“! Minthacsakazövéklenneakocsma.Észresem í- vették, ahogy Kaöák belépett. A „Janik“, gondolta és odébb tolt egy széket a szomszéd asztalnál, m Pavelec végighúzta a tenyerét a pohár élén, jót ja ivott, majd kihúzta magát, és szemeit kajánul Kahákra meresztette. Kaöák szinte érezte leki- 5- csinyló tekintetét. Nehezen viselte ezt a megalázta- ik tás. A csoportvezető mintha megértette volna, ik fitymálva fújt egyet, s rekedtes hangján rámordult: 5- - Ide ülj! - s már mozdult is széles termetével, íz hogy helyet adjon neki. - Gyere,,elintézünk valamit! t. - tette hozzá, látva Kanák tétovázását, d - Jó estét! iy - Neked is! Ülj le! Fiúk, nézzétek, itt ez a mulya a alak, az én gyilkosom! Jól nézzétek meg! A gyilkosom lehetett volna, ha időben félre nem ugróm, s Igazam van? Mutassam meg a hátam? i- Kaöák elvörösödött. Hát ezért hivta Pavelec ide az asztalukhoz! Provokálja, nevetségessé akarja s tenni. Nagyokat nyelt.- Én nem akartam, elnézést is kértem mind- >• járt... i- -Halljátok, elnézést kért... s együtt dolgozni e velünk, azt akarnál? Mondd, hadd hallják a többiek is a véleményed. Pavelec arcán sanda mosoly villant át. Ha rábólint, ha bevallja - vesztett. Kinevetik. Kanák szinte olvasott a tekintetükben.- Végeredményben úgyis magán múlik. Az én véleményem teljesen fölösleges - mondta kitérően. Az „apostolok" fogták korsóikat, annak jeléül, hogy tetszett a válsz. Jól felelt a csoportvezetőnek. Se így, se úgy.-Jó, hát ha rajtam múlik, barátocskám, előbb a fájdalomdíjat. Nem tudom, ki hogy van vele, de én úgy vélem, hogy a hátam megér - tanakodott magában Pavelec, mintha csak az évgyűrűket számolná - mondjuk tizenkét üveg pálinkát. A csoport minden tagjának egyet. Azt mondják, úgy szoktál itt fizetni, mint valami gróf - az egész kocsmának. Ehhez mérten elég olcsók vagyunk, igaz-e fiúk? - nézett körül az asztaltársaságon Pavelec, hogy bizonyítva lássa szavainak helyességét. Kaóákot elöntötte a forróság. Érezte, mint kezd izzadni a homloka. Ez közönséges zsarolás. Meg akarja alázni, tönkre akarja tenni. Tizenkét üveg pálinka! Mibe is kerülhet? Nyolcszázba biztosan. S neki alig van ötszáz koronája. Ugyanis szombaton haza kell mennie, márcsak Alenka miatt is. Születésnapja lesz. Ezt a megalázó fájdalomdíjat, ahogy a rosszmájú Pavelec elnevezte, visszautasítja. Nincs itt semmiféle gróf. Az igaz, hogy lökött néha, fizet fúnek-fának. Azt szeretné, ha a többiek megértenék: Kanáknak megvan a keresete a ti rabló csoportotok nélkül is.- Főnök, ez nem ért csehül. Nem birizgálja a lelkiismerete. Agyon is csaphatta volna magát, főnök - szólalt meg egy izgága hang az asztal csücskénél, mindenki ránézett: - Igen, Kaöák, te csaknem agyoncsaptad. A főnökünket, az eltartónkat, aki mindig tud rendes melót szereni a munkatársainak.- Én... én akkor itt most elnézést kérek Pave- lectől... - motyogta kis idő múlva Kanák.- Elnézést kér, hallja?! S maga ezt akarta elsejétől a csoporba venni... Ilyen pancser alakot! Jól hallott? Pavelec be akarta venni a csoportba? Azok után, ami történt? Akkor ez azt jelenti, hogy már beszéltek róla, s a fájdalomdíj csak ürügy. Világos, belépőt kell fizetnie! Erre természetesen inni kell. Kanák a pénztárcájáért nyúlt a kabátja zsebébe. A mozdulatban világosan benne volt: áll az alku!- Na mi lesz, mire várunk, kiszárad a torkom- szólalt meg Pavelec, mintha észrevette volna Kanák előbbi mozdulatát.- S mit kóstál az a fájdalomdíj?- Egy rekesz pálinkát. A sört mindenki maga fizeti. Kanák félretolta a széket és indult, hogy a főnökkel elintézze a hitelt. A kocsmáros megértő volt az ilyen ügyekben. Az öreg Pavelec hátára ittak most. A „tizenkét apostolok“ elnyűhetetlennek bizonyultak.- Tudod, elsők a munkában, elsők a pijában is!- böffentett a csoportvezető és hátbavágta Kaná- kot. - Tán göthös vagy, vagy mi a szösz?- Nem szoktam az ilyen tempót... Maguk tönkretesznek engem - motyogta elérzékenyülten Kanák.- Hogyhogy tönkreteszünk?- Megint fuccs mindennek. Oda a hűtő, a szőnyeg, a fehér háló, s Alenka meg hajasbabát akart... - csóválta a fejét Kanák, mintha a józanság utolsó pillanatában csinálna számvetést életéről. Mennyi tervük volt! Az új lakásba mindenből a legjobbat veszik meg, ami csak fellelhető. Bútort végtére is csak egyszer, legfeljebb kétszer vesz az ember. Nem sietnek, takarékoskodni azonban kell. Addig elalszanak az öreg heverön, hálót azonban fehér színűt vesznek. Ilyenről álmodoztak az asz- szonnyal, s hogy álmukat majd a lipnicei gát valósítaná meg. Megvalósítaná...- Mit motyogsz itt a babáról? - szakította félbe ábrándozását Pavelec.-A lányomnak, Alenkának. Itt írja ni, látják?- keresgélt Kaöák a zsebében. A maszatos levelet mindig magánál hordta. Pavelec a keze fejével kisimította a füzetlapra írt levelet,és olvasni kezdte: „Kedves Apuka, szeretettel üdvözöllek és örülök, hogy hazajösz a szünnapomra. Anyuka tortát Ígért gyertyákkal és azt mondta, ha jó leszek, meghozod hekem azt a nagy fekete hajú beszélő babát. Ezért én mos ígérem Neked, hogy jó leszek.“- Hogy menjek most haza? - vette vissza Kaöák a nagy, gyerekes betűkkek írt levelet.- Még mindig jobb így, mint a dutyiban.- Miféle dutyit emlegetnek?- Hát az eltört hátgerincért. Ma megint felöntve mégy fel az állványzatra, legközelebb már rendőrségi ügy lehet belőle, te lüké. És ne igyál többet! Pavelec ezzel kivette kezéből a poharat, felvetette borostás áltát, körülhordta tekintetét a társaságon, hogy kísérőket jelöljön Kaöák mellé. Két férfi nyomban felállt az asztaltól. xxx A légnyomás hirtelen süllyedni kezdett, feltámadt a szél és vészterhes, sűrű fellegeket hajtott maga előtt. Vihar közeledett. Mintha megérezték volna, már reggeltől úgy szédelegtek, mint ősszel a legyek. Kaöáknak a gyomra fájt. Mihez kezd majd, ha esik a hétvégen? Haza nem mehet, arról szó sem lehet. A vihar tulajdonképpen még jól is jönne neki. Heves zápor, felhőszakadás... Igen, amolyan vízözönféle, amit még a rádió is bemondana. Hogy az asszony higgyen a táviratnak: Készültség van. Stop. A helyzet rossz. Stop. Ne várjatok - Martin. Egy húszasa még van táviratra. Különben egy fityingje sincs. És ötszázassal tartozik. Tán valaki kölcsönözne neki. De ki? Mindenképpen haza kéne mennie. Az „apostolok“ kerülik, a köszönését is alig fogdják. Pavelec úgy vitette haza a buli után, mint valami dögöt. Most meg mintha nem is ismerné Kaöákot. Ma nem is látták az építkezésen. Állítólag a városba ment. Dzsippel. Az úr autóval furikázik, neki meg vonatra se futja... Szakad az eső, a villámok szüntelenül cikkáznak. Az ablakon át nézte az eső paskolta tájat. Belül szorongást érzett, fájdalmat, minden összeomlott benne. A fiúk már csomagolnak. Mintha megrendelésre jött volna az eső, mehetnek az első busszal, mára már vége a melónak. Valaki odakint túrázta az autóját. Ez is szerepelt a távlati tervben. Berendezik a lakást, aztán az erőmű meghozza még a Skodára valót is.- Csak igyekezned kell, Martin, hogy rendes munkát kapj... - szinte hallotta az asszony hangját, és ez csak fokozta fájdalmát. Igyekszik, az igaz, mint most is... A dzsipp fényszórói megvillantak a munkásszálló falán. Kanák ki akart hajolni, de homlokával az ablaküvegbe üközött. Ki jött? Pavelec! Dehát mit akar ez itt, hisz a vezérkaron van a szállása. Vagy tényleg a készültség kihirdetésére készül?- Mit bámulsz úgy? Én vagyok! - rontott be kopogás nélkül telgaggatva csomagokkal. Ledobta a kalapját, és a meglepett melósra nézett.- Csomagolj! Ha jól tudom, otthon lenne a helyed. Ja, meg aztán ki nem állhatom az adósságot. Nesze, itt van egyelőre ez az ötkilós. A többit majd fizetéskor. Mi ugyanis mindig a magunk pénzén mulatunk, te pancser! Ha éppen futja rá... És nesze... - rántott egyet a vállán Pavelec -, nesze, itt a baba a kislánynak! Még kacsint is, és fekete a haja - amilyet akart. Add át neki, s mondd, hogy a csoportvezetőd is csókoltatja...!- Dehát... ezt mégsem... már megint minek... - hátrált zavartan Kaöák, mintha félne ettől a behe- mót alaktól, aki pillanatokon belül eltűnik.- Eridj, pajtás! És meg ne ismételd az öreg Pavelec hibáit, aki tönkretette a családját..., és magára maradt. Eridj, eridj tüstént haza...! A férfi ősz feje megrándult, aztán görcsbe merevedett. Csak a súlyos munkáskeze simított végig a csomagon, mintha enyhíteni akarná a régi fájdalmas emléket. VÉRCSE MIKLÓS fordítása (gy feleltem:- Az, aki Mario Pietro Gonsalez di Rimiót capja, még nem született meg. Aztán, ősrégi hagyomány szerint, a földköptem, és elindultam. x Két évig tartott a vadászat. Végül Diego rranót egy kis városkában találtam meg. t ült egy postahivatal egyetlen ablaka igött. Táviratot tettem elé szülóvárosom- , az apámnak címezve: „DIEGO FIZETNI FOG. CSÓK. RIMIO“ Megszámolta a szavakat és mondta, gy mennyit kell fizetnem. Amikor a pénzt je raktam, láttam, hogy az ujjai remeg- t. Ez jó - gondoltam. \ postával szemben egy kis családi pan- oan vettem ki szobát a magasföldszin- , fürdőszobával. Órákon át ültem az aknái és álmodozva néztem a az utcát, go a postahivatal ketrecében reszke- . Minden délelőtt meglátogattam. Mélyen zemébe néztem és mosolyogva kértem:- Legyen szíves egy bélyeget, Diego úr! Minden alkalommal belesápadt. Engem mmel töltött el, hogy láttam napról napra oan magváltozni. Lassan olyan lett, mint ' citrom. /olt időm. Minden este, pontosan fél nckor, beültem a fürdőkádba és ponto- harminc perc múlva fejeztem be a für- t. Aztán nyugodtan lefeküdtem és ol- tam az esti lapokat. í panzió ebédlőjében étkeztem. Egyik id után a háziasszonyomtól akaratlanul >ompás ötletet kaptam. Olyat, amelyre ta vártam, hogy bátyám gyilkosát meg- Itam. Olyat, amely nekem pompás alibit psitott.-ön a megtestesült pontosság... - mondta háziasszonyom. - Az órát lehetne ahhoz igazítani, amikor pontosan kilenc órakor kiengedi a fürdőkád vizét... Másnap vásároltam egy fürdöhömérőt és különféle apróságot. Ha feltaláló az ember, legyen találékony! Alig három órányi koncentrált gondolkodás után rájöttem a megoldásra. Viaszból olyan fürdődugót készítettem, melyet egy meghatározott mennyiségű, 50 fokos víz úgy olvaszt el, hogy 30 perc múlva a kád kiürül. Természetesen, mindent, még a levegő várható hőmérsékletét is figyelembe vettem. Egy literes üveggel pontosan kiszámoltam a szükséges víz- mennyiséget, az ötven fokot pedig könnyűszerrel beállítottam. Másnap meggyúrtam a viaszdugót. Este pontosan fél kilenckor elkezdtem a műveletet. Kipróbáltam, tökéletesen, számításaim szerint történt minden. Pontosan fél óra múlva a kád üres volt. Az alibi tökéletes hátterét biztosítottam! Még egy héten át az eddigi ritmus szerint éltem: délelőtt séta, bélyegek. Diego megrettent arca, zavaros tekintete, majd este a fürdő, a kád kiürítése, pontos időben. Diego lakását rég kinyomoztam. Ő tudta ezt is, bizonyosan számított rá, hogy én a számlát maradéktalanul ki akarom egyenlíteni! Végül, egyik este elhatároztam magamat. Kevéssel fél kilenc előtt bedugtam a viaszdugót a kádba, ötven fokos vizet csináltam. Elzártam a csapokat és elsiettem az ablakon keresztül. Diegóhoz nem volt nehéz bejutnom. Egyébként is, nincs az a zár, amely a kis Rimiónak ellenállhatna! Diego nem volt otthon. Ügy vártam rá, revolverrel a kezemben. Teltek a percek, sőt a negyedórák. Kilenc óra is elérkezett. A viaszdugó minden valószínűség szerint elolvadt, a kád lármával kiürült. Ettől kezdve minden másodperc az alibimet veszélyeztette. Fél tíz! Szegény Diego, talán elmenekült félelmében - gondoltam. De nem időzhettem tovább. Vissza kellett térnem a lakásomba. Tervem végrehajtását másnapra halasztottam. A legnagyobb óvatossággal távoztam, meg ne lássanak. A panzió kis kertjén gyorsan átfutottam, egy ugrás, és a szobámban voltam. Hirtelen zseblámpa fénye villant, láttam, hogy két robosztus csendőr ragadja meg a karomat.- Befutott a csapdába - mondta az egyik. A fénysugár végigpásztázott rajtam, majd le a lábamhoz, a fürdőszoba ajtajához, ahol a padlón elnyúlva, feküldt Diego - az inge csupa vér...- Nem voltam itthon. Nem én tettem... - nyögtem a szavakat, nyugalmat erőltetve.- Valóban? - hangzott gúnyosan. - Az ön szobaasszonya más véleményen van. Ö hallotta az ön fürdőzését és amikor a kádból lefutott a víz! Akkor történt a lövés!- De... - szóltam ismét, a halottra mutatva - nézze, kezében a fegyvert! A csendőr felnevetett.- Na persze; ön megpróbálja úgy álcázni, mintha öngyilosság lenne... De ön intelligens ember és be fogja látni, hogy ez a verzió nem állja meg a helyét. Az ön pechje ez, hogy a szobaasszonyának jó füle van... Pillanatok alatt megfejtettem a rejtélyt. Diego rémülten, az öt fenyegető esemény hatására elhatározta, hogy végez velem. Nem talált itthon. És akkor, lezúdult a fürdőkád vize. Nem birja tovább idegekkel és helyettem önmagát lövi agyon... Nem volt alibim. A csendőrök ezt hamar felismerték. És végül is, mit mondtak az előbb? „ön intelligens ember...“ Ez a legfontosabb!-Rendben van... - mondtam. - A nevem Mario Pietro Gonsalez di Rimio és én vagyok a családban a legintelligensebb... ANTALFY ISTVÁN fordítása ISTVÁN Mindenhol Amerre járok, semmi sem idegen nekem. Ismerős minden táj, bokor, s szavaidon néha elrévedezem. Csavargó lennék? Nem tudom, hiszen velem vagy mindenhol, s otthon érzi magát szívem ott is, ahol nap süt vagy éj honol. Szinte bún, ahogyan én szeretlek, hogy ismerjem magam, mindenkiben ismerőst keresek. S ha kezet fogott velem, s elzokogja bánatát, már ott állnék sóhajának hídja alatt, még köröttem gondja jégtáblái zajlanak... SEBŐK ÁRPÁD Cinkosom, a szél Óceánok ölén álmodozva, kitárulkozik a vitorlás messzeség. Pókháló-ruhád omlik porba, hajadat befonja cinkosom, a szél. Éjszaka Éjszaka: fekete porcelán szobádba téved holdsugár ablakod üvegén éled kis csokor jégvirág tólem MAURICE ROLAND - GERALD LUCAS sKmMhöET mMím Ms jfm /iUv
