Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-03 / 26. szám
I szú 5 37. VII. 3. Korunkban az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok fejlődésének számos történelmi sajátosságát tükrözik a fejlődés úgynevezett harmadik útjának elméletei. Márpedig ezek a népek alkotják az emberiség nagyobb részét, itt megy végbe a társadalmi-gazdasági változások ugyan lassú és nehéz, de visszafordíthatatlan folyamata. Ezeknek a népeknek és államoknak a többsége kapitalista irányba tart, de a szocialista irányvonalat választó országok nem egyszerűen csak kivételek. Létezik egyáltalán valamilyen „harmadik út“? Nincs ilyen. a legújabb kori történelmi fejlődés nap mint nap ennek ellenkezőjét bizonyítja. Bár... A kapitalizmus - főleg a második világháború után - diszkreditálta magát a népek szemében, amelyek elérték a politikai függetlenséget és önálló fejlődésre törekedtek. Ezzel együtt bolygónk lakóinak többsége nem volt és ma sincs felkészülve arra, hogy elfogadja a szocializmust, mint tudományos elméletet és társadalmi gyakorlatot. Innen ered a fejlődés ún. harmadik útjainak számos keresére, ami ideológiai és politikai vonatkozásban egyaránt korunk egyik legfontosabb problémájává vált. Az új, más lehetőségek keresésére irányuló egyik elmélet a fejlődés ún. iszlám útja, amely megfigyelhető számos ázsiai és afrikai ország ideológiájában és politikájában. Nemcsak egyes muzulmán országok állami politikájában van jelen, hanem jelentős mértékben rányomja bélyegét a szociális és politikai irányzatú tömeges muzulmán mozgalmakra is:' Elsősorban az iráni iszlám forradalommal és ebben az országban a síita papság hatalomra jutásával összefüggésben került a figyelem középpontjába az ún. iszlám út koncepciója. Ám e koncepció kialakulását és társadalmi alapját legfőképpen a világméretű történelmi fejlődés objektív folyamata határozza meg. Kezdeti formáinak létrejötte egybeesik a kapitalizmus kései kialakulásával ezekben a térségekben, melyeket sajátos vonások és az objektív törekvés jellemzett, hogy kiutat találjanak az újgyarmatosító elnyomásból azok az országok, melyek csak a közelmúltban vívták ki politikai önállóságukat és függetlenségüket. Egyszerűen lehetetlen volt a Nyugat pontos kopirozása ennek a kiterjedt területnek a kapitalista fejlődésében, mivel itt óriási méretű nehézségekkel küszködtek, de nagyon eltérő volt ezek mértéke és formája is, s egyben szilárdaknak bizonyultak a kapitalizmus előtti, hagyományos társadalmi struktúrák is. Arra törekedve, hogy a kapitalizmus útján haladjanak, ezek az országok a megoldhatatlan társadalmi-gazdasági ellentmondások bűvös körébe kerültek és kerülnek. Mivel elutasítják a fejlődés diszk- reditált nyugati kapitalista modelljeit, de ugyancsak nem fogadják el a szocializmust, a populizmus mai muzulmán hívei és a különböző vallásos iszlám ideológusok ezért keresik a sajátos „harmadik iszlám utat“ és megpróbálják kidolgozni az ilyen fejlődés több variánsát. Ezek társadalmi bázisa nem egyértelmű, ami érthető is, mivel a különböző társadalmi osztályok és csoportok ideológiáját a Korán és a szűnnék könyve különbözőképpen magyarázza. Sőt, a „szent könyvek" lehetőséget adnak a legkülönbözőbb, sokszor egyenesen ellentmondásos értelmezésekre. Nem kerülhetik meg és nem, hagyhatják figyelmen kívül az iszlám hatását a széles néptömegekre a forradalmi demokraták sem, a szocialista orientációjú országok haladó vezetői. Elég, ha emlékeztetünk például az algériai Nemzeti Charta új szövegére. Valóban lehetetlen, hogy ezek az országok ne vegyék figyelembe a népi rétegek vallási érzelmeit. Ezzel összefüggésben felmerül a kérdés az ún. iszlám szocializmus elméleteiről, melyek több országban (Ipdonézia, Egyiptom, Algéria) még az 50-es években jelentkeztek és a fejlődés ún. harmadik útja koncepciójának egyik legelterjedtebb változatává lettek. Több ok eredményezte, hogy itt a szocializmus felé fordultak. Először is az, hogy a nemzeti vezetők megértették, nem lehet a problémákat a nyugati kapitalista modellek szerint megoldani. Másodszor, azok reményt fűztek a szocialista közösség részéről való támogatáshoz, hiszen a közösség országai a gyarmati uralom alól felszabadult népek természetes szövetségesei. Harmadszor pedig, erre az időre a szocializmus befolyása az ideológiára kiterjedt a muzulmán országokra is. Viszont a kapitalista modellt elutasító forradalmi demokraták a fejlődés útjainak keresésében nem voltak képesek teljes mértékben elfogadni a szocialista alternatívát, a nemzeti öntudat megerősítésére való törekvéseikben a hagyományokhoz és az iszlámhoz fordultak. Valójában az iszlám egyenlőség áll az,.iszlám szocializmus" alapjaiban. így az „iszlám szocialisták“ meg vannak győződve arról, hogy az iszlamistákat és a szocialistákat a szociális egyenlőségre való törekvés egyesíti. Az ideális iszlám közösséget a szocialista társadalom elődjének tekintik, a kollektivizmust egy vallási közösség egyénei szolidaritásával azonosítják. A szocializmus lényegét, s ugyanúgy az iszlám szociális lényegét a szegénység felszámolásában és az emberhez méltó élet biztosításában látják. Az „iszlám szocialisták" véleménye szerint ez a cél elérhető a vagyonok újrafelosztásával az iszlám által előírt áldozati és ajándékozási rendszer által, ám a magántulajdon feltétlen tiszteletben tartása mellett. Nyilvánvaló, hogy az „iszlám szocialisták" által vallott elvek számos lényeges mozzanatban ellentmondanak a tudományos szocializmus elveinek. Ezért az „iszlám szocializmus“ csak egy fajta szintézise a kollektivista-szocialista céloknak, a magán- tulajdonosi vonásokkal, az iszlám erkölcsi-etikai előírásai alapján. Hirdetői nem materialista, hanem vallási-etikai pozíciókból közelítenek a szocializmus megértéséhez. Szocialista elsősorban a terminológiájuk, kivéve azokat a aránylag ritka eseteket, mikor haladó vezetők fordulnak az iszlámhoz abból a célból, hogy a széles néptömegek számára érthető nyelven világítsák meg a szocialista gondolatokat. Másrészt azonban alá kell húzni, hogy a forradalmi demokraták sehol sem lépnek fel mint a különleges „iszlám gazdaság" stb. ideológusai. A gazdasági reformokhoz való vallási hozzáállás változatlanul a burzsoá és kispolgári nacionalisták elméleteinek alapja. Napjainkban az „iszlám út“ különböző koncepcióit egyre gyakrabban használják ki saját fegyverükként a muzulmán országokban az erősödő nemzeti burzsoázia védelmezői. Ehhez elsősorban az adott ösztönzést, hogy a gazdasági elmaradottság leküzdésében felmerülő nehézségek válságjelenségekhez vezettek. Az iszlám szolidaritás forrásait a már évtizedek óta fennálló közel-keleti válságban is keresni kell. A „muzulmán testvérek“ újabb mozgalma az „iszlám út“ jelszavával mindenekelőtt a fejlődés szocialista útját választó arab országok ellen irányult. Mindezt határozottan nem szabad úgy értelmezni - nem is lehet azt várni -, hogy az iszlám szerepe ezekben a folyamatokban hosszú távú lesz és növekedni fog. Hiszen éppen a már említett iráni forradalom tette az iszlámot a legszegényebb rétegek körében a szociális igazságosság szimbólumává, és éppen ez a forradalom volt nagy hatással a muzulmánok politikai aktivitása növekedésére is. így az „iszlám útról“ való tanítás lett az az alap, amely törvényszerűen meghatározza számos országban a tömeges tiltakozó mozgalmak jellegét. Az iráni események azt bizonyítják, hogy a vallás hatása a kapitalista modernizálás útján haladó iszlám országokban felmerült válságjelenségekkel összefüggésben mélyült el. Csak azután, hogy Iránban kirobbant a társadalmi-gazdasági válság, amely elmélyítette a szakadékot a gazdagok és a szegények között, találtak támogatásra a népi tömegekben a vallási ideológusok felhívása. Nemcsak Iránban, hanem további kapitalista orientációjú országokban is elmélyült a szakadék a nép reményei és vágyai kielégítésének lehetőségei között, önmagában a politikai függetlenség nem teszi lehetővé sem a gazdasági elmaradottság, a széles néptömegek szegénysége, a Nyugattól való függőség felszámolása problémájának megoldását, sem azt, hogy a muzulmán országok gyorsan váljanak iparilag fejlett államokká. Az urbanizáció egészségtelenül gyors növekedése, a „demográfiai boom“ felszínre hozza a rejtett munkanélküliséget is, amely társadalmi-gazdasági eredetű. Szinte mindenütt megfigyelhető a mező- gazdaság relatív és abszolút visszaesése is, kivéve egyes körzeteket. Fokozzák a politikai stabilitás hiányát is a társadalmi-gazdasági szféra világjelenségei. A muzulmán országokban például nem létezik egyetlen állandó burzsoá-parlamen- táris rezsim sem, a burzsoá politikai pártok „szabad“ konkurenciájára alapozva. Ezen a helyen feltétlenül meg kell említeni, hogy az utóbbi időben jelentősen előretört az ún. harcos iszlám és konzervatív elemeinek kihasználása az imperializmus és a reakció részéről (lásd a mai pakisztáni viszonyokat). Ha tehát a speciális „iszlám útról“ beszélünk, hangsúlyozni kell, hogy ebben az új társadalmi jelenségben nem a vallási, hanem főleg a szociális-gazdasági, politikai és kulturális problémák dominálnak. Ez az irányvonal erősödik az egyes országok nacionalista köreiben, ezt támogatja a fejlett kapitalizmus hatalmas ideológiai nyomása is, ám ez a „harmadik út“ mégis inkább azt jelenti, hogy az érintett országok felismerték a nyugati kapitalizmus agresszivitását és antihumánus lényegét. Ez az irányvonal egyben a fejlődés kispolgári és állami-kapitalista modelljei idealizálásának szubjektív okává válik, hiszen ezek a fejlődési modellek az iszlám doktrína megfelelő elméleti alapjául szolgálnak. Ebből erednek azután a már említett új fogalmak, melyek ngm találhatóak meg sem a Koránban, sem a muzulmán jogban, vagyis az olyan fogalmak, mint az „iszlám gazdaság“, „iszlám állam", stb. Kölcsönösen közelíti egymáshoz a muzulmán országokat földrajzi fekvésük, a hagyományos társadalmi rétegződés hasonlósága, a szinte azonos kulturális és vallási örökség, de még a gyarmatosítás és az imperializmus elleni harc története is. Ha azonban már alaposabban próbálnánk meghatározni a muzulmán országokat egyesítő jellemvonásokat, ez már nagyon nehéz feladat lenne. Hiszen ezek közé tartoznak a leggazdagabb, de a legszegényebb országok is, ami az egy személyre eső nemzeti jövedelmet illeti. Vannak köztük monarchiák, köztársaságok, forradalmi-demokratikus és te- okratikus rendszerek, a szocialista vagy a kapitalista irányú fejlődés útján haladó államok. A 70-es évek végén, a nyolcvanas évek elején növekedett az érdeklődés az iszlám és az iszlám jelszavakkal kibontakozó politikai mozgalmak tanulmányozása iránt. Ez éppen az iszlám jelentős politizálódásával függ össze, nemcsak a Perzsa-öböl partján és a Közel- Keleten fekvő országokban, hanem a Fülöp-szigeteken és egyes afrikai államokban is. Ma ugyan már némiképp lelassult az iszlám mozgalmak fellendülése, ez azonban nem jelenti azt, hogy a közeljövőben egy ellenkező irányú folyamat várható. Az ,,iszlám tényező“ és vele összefüggésben az ún. harmadik iszlám út koncepciói még hosszú ideig fontos szerepet fognak játszani a muzulmán államokban. P. F. VILÁGBÉKÉT Amikor megkezdődött a Téli Palota elleni támadás, Pétervárott csak egy vagy két napra elegendő gabona volt. A több évig tartó háború és az Ideiglenes Kormány tehetetlensége már a nyáron gazdasági katasztrófába sodorta az országot. Most pedig a tél és az éhség várt Oroszországra. Csökkenteni kellett a kenyérfejadagokat. A forradalom kenyeret, békét és szabadságot akart adni' az embereknek, de ezt lehetetlenné tette az éhínség, a pusztítás és a háború. Moszkvában, az Urálban és a Volga mentém megerősödött a szovjethatalom, de nyomban kirobbantak az ellenforradalmi lázadások, vér folyt Ukrajnában, a Ku- bányban, Pszkov vidékén. Eközben a bolsevikok, akik magukra vállalták a felelősséget Oroszország népeinek sorsáért, kijelölték a politikai és gazdasági átalakulás útjait. Lenyűgözőek méreteikben és gyorsaságukban azok a drámai események és óriási változások, melyeket a nagy októberi szocialista forradalom, mint a proletár- diktatúra egyik formája szült. Rövidesen az ellenforradalom igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy ez a diktatúra a demokrácia ellentéte, mivel nem akarta - és félt is - bevallani, hocy a bolsevikok a proletárdiktatúrát nem a demokráciává, helyezték szembe, hanem a burzsoázia diktatúrájával, s hogy a szovjethatalom győzhet ebben a történelmi versengésben. Lenin kezdeményezésére a köztársaság felhívással fordult az Antant és az USA népeihez és kormányaihoz, hogy kezdjenek béketárgyalásokat. Véget kellett vetni a háborúnak. 1917. december 17-én az utcákra vonult az egész éhező Pétervár. A forradalom városa lakosainak ezrei álltak a béke és a szovjet kormány külpolitikájának védelmére. Ez volt az első eset a történelemben, hogy egy ország az egész nép nevében világbékére szólította fel az emberiséget. Ot nap múlva megérkezett a „válasz": az Antant országainak párizsi konferenciáján titkos megállapodás született arról, hogy Szovjet-Oroszországot „befolyási övezetekre“ osztják: Nagy-Britannia kapta a Kaukázust, Franciaország a Krím-félszigetet, az USA és Japán Szibériát. Ukrajnát, Belorussziát és a Baltikumot Németország akarta lekanyarítani magának. Ebben a helyzetben a forradalmi kormány 1918. január 15-én (az új naptár szerint 28-án) rendeletet hozott a reguláris hadsereg létrehozásáról, amely képes lesz megvédeni a forradalmat. • Lenin katonák között (Novoje Vremja) llllllllllllllll • A forradalom védőinek felvonulása a Vörös téren (Archív felvételek) miimiiiiiiiii
