Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-23 / 42. szám
D któber 30-án az összes petrográ- di ezredek küldöttei határozatot adtak el: ,A petrográdi helyőrség mától fogva n ismeri el az ideiglenes kormányt. 7/ kormányunk: a Petrográdi Szovjet, ik a Petrográdi Szovjet Forradalmi onai Bizottsága által kiadott pa- csoknak engedelmeskedünk. “ \ helyi katonai alakulatokat utasitot- i hogy parancsokat csak a Petrográdi >vjet katonai szekciójától fogadjanak í l/lásnap a Központi Végrehajtó Bi- tság gyűlést tartott, főleg tisztek rész- slével; a Petrográdi Katonai Körzet kével való együttműködés megszi- Kfsára bizottságot alakítottak, és az ■jtVárosrészek élére katonai bizott- Bfat állítottak. november 3-án a Szmolnijban tartott ^szabású katonagyúlés határozati- kimondta: Petrográdnak és környékének a helyörsé- örömmel üdvözli, hogy a Munkás- és snaküldöttek Petrográdi Szovjetje mellett galakult a Forradalmi Katonai Bizottság, és is támogatásáról biztosítja a Forradalmi inai Bizottságot, minden olyan lépésében, ily arra irányul, hogy a forradalom érdeké- szorosabb egységbe fogja össze a frontot i hátországot. i helyőrség ezenkívül kijelenti, hogy rervezett proletariátussal együtt gondosra fog Petrográdban a forradalmi rend itartásáról. A kornyilovisták vagy a bur- izia minden zavarkeltö és rendbontó pro- icióját könyörtelenül elfojtja. “ t Forradalmi Katonai Bizottság, most ■ ereje tudatában, azt követelte, hogy etrográdi Katonai Körzet törzse ves- alá magát rendelkezéseinek. Minden mdának eljuttatta azt a parancsát, iy láttamozása nélkül nem nyomhat semmiféle felhívást vagy kiáltványt, lyveres biztosok rengeteg fegyvert őszért foglaltak le a kronwerki fegy- aktárban, és feltartóztatták a Novo- rkasszkba, Kalegyin föhadiszállásá- ányított, tízezer puskából álló szállít- lyt. i kormány hirtelen veszélyes helyzetkerült és büntetlenséget ígért a For- almi Katonai Tanácsnak, ha önként szlik. De már késő volt. November n éjszaka Kerenszkij maga küldte el evszkijt a Petrográdi Szovjetbe, fel- ílva, hogy képviseltesse magát etrográdi Katonai Körzet törzsében, orradalmi Katonai Bizottság elfogad- de egy órával későb a megbízott lügyminiszter, Manyikovszkij táborvisszavonta az ajánlatot. ■Jovember 6-án kedden reggel egy agasz hozta izgalomba a város lakó- iz aláírás: „A Munkás- és Katonakül- tek Petrográdi Szovjetje mellett múló Forradalmi Katonai Bizottság. Petrográd lakosságához. ’olgártársak! Az ellenforradalom felütötte ös fejét. A kornyilovisták mozgósítják eröi- hogy eltiporják az összoroszországi szov- ongresszust és meghiúsítják az alkotmá- zó gyűlést. Egyszersmind fennáll a ve- iy, hogy pogromlovagok Petrográd utcáin argást és vérontást próbáinak majd kirob- tani. . Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi vjetje magára vállalja a forradalmi rend Imát az ellenforradalmárok és pogromlo- ok merényleteivel szemben. ’etrográdi helyőrsége nem túr meg semgómagot árultak. Az egész Nyevszkijen a sűrű ködben az emberek mindenütt közelharcot vívtak a legfrissebb lapokért, vagy a falragaszok, közlemények előtt tolongtak. A Központi Végrehajtó Bizottság, a parasztküldöttek szovjetjei, a „mérsékelt“ szocialista pártok, a hadseregbizottságok mind fenyegetőzve át- kozódva kérlelték a munkásokat és a katonákat, hogy maradjanak otthon, támogassák a kormányt. Egy tülkölő páncélautó lassan fel-alá cirkált az úton. Minden utcasarkon, téren csődület; vitatkozó katonák meg diákok. Lassan sötétedett, kigyúrtak a lámpák, de a tömeg továbbra is ide- oda hullámzott. Petrográdban mindig így volt ez vihar előtt... A városban robbanásig telt feszültséggel a légkör. Minden élesebb hangra megrezzent. De a bolsevikok nem mutatkoztak: a katonák a kaszárnyákban maradtak, a munkások a gyárakban. Elmentünk egy moziba, a Kazányi Székesegyház közelében. Vérfagyasztó olasz filmet mutattak be, tele szenvedéllyel, intrikákkal. Az elülső sorokban néhány katona és matróz gyerekes kíváncsisággal bámulta a vetítővásznat. Nem értették, mire való ez a sok izgalom, vérontás. A moziból a Szmolnijba siettem. A 10. számú szobában állandóan ülésezett a Forradalmi Katonai Bizottság, egy La- zimir nevű tizennyolc éves lenszőke fiatalember elnökletével. Amint elment mellettem, szinte félénken szorított velem kezet. De hangjából öröm csengett:-A Péter-Pál-eröd már átállt hozzánk. Éppen most kaptuk a hírt egy ezredről, amelyet a kormány Petrográd- ba vezényelt. A katonák gyanút fogtak, hogy valami nincs rendjén. Gatcsinában megállították a szerelvényt, és küldöttséget menesztettek hozzánk. „Mi történt? - kérdezték. - Mit tudtok mondani? Minden hatalmat át kell adni a szovjeteknek?“ A Forradalmi Katonai Bizottság ezt felelte: „Bajtársak! A forradalom nevében köszöntünk benneteket. Maradjatok ott, ahol vagytok, és várjátok be a további utasításokat.“ - Elmondta még, hogy az összes telefonvezetékeket elvágták. De a katonák a kaszárnyákkal és a gyárakkal tábori telefonon biztosították az összeköttetést. Futárok és biztosok járkáltak szakadatlanul ki-be. Az ajtó előtt tucatnyi önkéntes futár álldogált, készen arra, hogy a híreket, parancsokat eljuttassák a város legtávolabbi pontjaira is. Az egyik közülük, egy cigányképű hadnagy, franciául azt mondotta:- Minden készen áll. Csak egy gombnyomásra van szükség... Láttam Podvojszkijt, egy sovány, szakállas, civil ruhás férfit, a felkelés stratégáját; Antonovot, borostás állal, piszkos gallérral, szinte kábultan a sok virrasztástól; Krilenkót, a mosolygós, széles arcú, folyton beszélő és hevesen gesztikuláló katonát, és Dibenkót, az óriási termetű, szakállas, nyugodt matrózt. Ók voltak a jelen és a jövő emberei. NYILAS VERA fordítása miféle erőszakos és garázda cselekményt. A lakosságot felszólítjuk, hogy a banditákat és feketeszázas agitátorokat tartóztassa fel és kisérje be a legközelebbi katonai alakulathoz a Szovjet biztosai elé. A sötét elemek legelső olyan próbálkozására, hogy Petrográd utcáin zavart keltsenek, fosztogassanak, késelést vagy lövöldözést provokáljanak ki, a bűnözőket elsöpörjük a föld színéről. Polgártársak! Arra kérünk benneteket, hogy őrizzétek meg a nyugalmatokat és önuralmatokat. A rend és a forradalom ügye erős kezekben van. (Aláírás: azoknak az ezredeknek a felsorolása, ahol a Forradalmi Katonai Bizottságnak biztosai vannak.)“ November 3-án zárt ajtók mögött történelmi jelentőségű ülést tartottak a bolsevikok vezetői. Minthogy Zalkind figyelmeztetett rá, a folyosón, az ajtó előtt várakoztam, hogy megtudjam, a tanácskozás eredményeit. Amikor Volodarszkij kijött a helyiségből, tájékoztatott róla, hogy mi is történik odabent. Lenin azt mondta: „Október 24-én (november 6-án) túlságosan korai lesz még cselekedni: a felkeléshez országos bázis kell, márpedig 24-ig (6-ig) még nem érkezik meg minden küldött a kongresszusra. Másrészt, október 26- án (november 8-án) túlságosan késő lesz cselekedni: addigra a kongresszus megszerveződik, egy nagy szervezett gyűlés pedig nehezen tud gyors és határozott lépéseket tenni. Október 25- én (november 7-én) kell cselekednünk - a kongresszus megnyitása napján, hogy ezt mondhassuk majd a kongresz- szusnak: Itt a hatalom! Mit csináltatok vele?“ A felső emelet egyik helyiségében hosszú hajú, keskeny arcú férfi ült, egy matematikus és sakkozó, aki cári tiszt volt valamikor, majd forradalmár lett, és hosszú éveket töltött száműzetésben. Bizonyos Ovszejenko, akit a mozgalomban Antonov néven ismernek. Bár matematikus és sakkozó volt, most belemerült a főváros elfoglalására irányuló tervek kidolgozásába. A kormány sem tétlenkedett. Feltűnés nélkül a fővárosba rendelte a legmegbízhatóbb ezredeket, amelyeket az egész fronton szétszórt hadosztályokból válogattak össze. A Téli Palotában had- apródiskolás tüzérség rendezkedett be. Az utcákon a júliusi felkelés napjai óta először újra feltűntek kozák járőrök. Pol- konyikov egyik parancsot a másik után adta ki, s azzal fenyegetőzött, hogy minden engedetlenséget a „legkíméletlenebbül“ megtorol. Kiskin közoktatás- ügyi minisztert, a kormány leggyúlöltebb tagját a petrográdi rend védelmével megbízott rendkívüli kormánybiztossá nevezték ki. Munkatársául két nem kevésbé népszerűtlen politikust jelölt ki, Rutenberget és Palcsinszkijt. Petrográdban, Kronstadtban és Finnországban kihirdették az Ostromállapotot, amire a polgári Novoje Vremja ironikusan megjegyezte: „Mire való az ostromállapot? A kormány már nem hatalom többé. Nincs sem erkölcsi tekintélye, sem az erőszak alkalmazásához szükséges apparátusa... A lekedvezőbb esetben csak alkudozhat azzal, aki hajlandó tárgyalásba bocsátkozni vele. Ennél tovább nem terjed a hatalma." NovembeX 5-én, hétfőn reggel elmentem a Mária Palotába, hogy körülnézzek, mi történik az Oroszországi Köztársaság Tanácsában. Heves vita Tyerescsenko külpolitikájáról. A Burcev -Verhovszkij-ügy visszhangja. Ott van minden diplomata, az olasz követet kivéve, akit a hírek szerint teljesen lesújtott az Isonzói katasztrófa. Amikor a terembe léptem, Karelin, egy baloldali eszer, felolvasta a londoni Times vezércikkét, amely szerint: „A bolsevizmus ellen egy orvosság van: a golyó!“ A kadetok elé fordulva így kiáltott:- önök is úgy gondolják?- Úgy! Úgy!- Hát igen, tudom, hogy önök is úgy gondolják, csak nincs hozzá bátorságuk - mondta erre hevesen Karelin. Az ápolt szőke szakállt viselő, göndör hajú, piperkőc külsejű Szkobelev mentegetőző hangra váltott: a szovjettől kapott utasítást vette védelmébe. Ezután Tyerescsenko következett. A baloldal „Mondjon le!“ kiáltásokkal fogadta. Tyerescsenko annak szükségességét hangoztatta, hogy a kormány és a Központi Végrehajtó Bizottság küldöttei a párizsi konferencián egységes álláspontot képviseljenek - természetesen az ó álláspontját. Végül néhány szót szórt arról, hogy a hadseregben helyre kell állítani a fegyelmet, hogy a háborút a végső győzelemig kell folytatni. Általános volt a zajongás, de a Köztársaság Tanácsa a baloldal lármás tiltakozása ellenére, áttért a következő napirendi pontra. A bolsevikok padsorai üresen tátongnak. Mennyi élet tűnt el innen kivonulásukkal! Amint lefelé mentem a lépcsőn, az motoszkált a fejemben, hogy az iménti heves viták ellenére ezeken a falakon nem hatolt be a külvilágból semmiféle eleven hang, és hogy a háború és a béke kérdésén az ideiglenes kormány ugyanúgy zátonyra fog futni, ahogy ezen bukott meg Miljukov minisztersége. A portás felsegítette a kabátomat.- Csak azt szeretném tudni, mi lesz már ezzel a szegény Oroszországgal. Mensevikek, bolsevikok, trudovikok... Ukrajna, Finnország, a német imperialisták, az angol imperialisták. Negyvenöt évet megértem, de soha ennyi beszédet nem hallottam - mondta közben. A folyosón találkoztam Sackij professzorral, egy patkányképű emberrel; elegáns felöltőt viselt. Mivel tudtam róla, hogy a kadét pártban nagy befolyása van, hallani akartam a véleményét a bolsevikok felkeléséről, amelyről olyan sokat beszéltek. Gúnyos mosollyal vállat vont:- Ezek barmok! Csőcselék! Meg sem merik próbálni, de ha mégis megpróbálják, majd szétverjük őket. Nekünk ez nem is lenne rossz, mert ebbe belebuknának, és az alkotmányozó gyűlésen nem lenne befolyásuk... De engedje meg, uram, hogy felvázoljam önnek egy új kormányforma tervét, amelyet az alkotmányozó gyűlés elé fogok terjeszteni. Én ugyanis elnöke vagyok egy bizottságnak, amely a Köztársaság Tanácsának és az ideiglenes kormánynak a megbízatásából alkotmánytervezetet dolgoz ki. Ugyanúgy, mint önöknél, az Egyesült Államokban, nekünk is kétkamarás törvényhozó testületünk lesz. Az alsóház a választott helyi képviselőkből áll majd, a felsőház a szabad pályák, a zemsztvók, a szövetkezetek és a szakszervezetek képviselőiből. Az utcán nyirkos, hideg nyugati szél süvöltött, a lucsokban teljesen átázott a cipőm. Hosszú köpenyben két századnyi hadapródiskolás fordult be a Morszkaján, dübörgő léptekkel, régi cári katonanótákat énekelve. A legközelebbi utcakeresztezödésnél láttam, hogy a milicistákat lóra ültették, derékszíjukon vadonatúj pisztolytáska virított. Egy kis csoport némán bámulta őket. A Nyevszkij sarkán megvettem Lenin „Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?“ című brosúráját, s az aprópénzt helyettesítő bélyeggel fizettem. A villamosok csak cammogtak. Mind zsúfolt volt, a lépcsőkön is lógtak az utasok. A járdán katonaszökevények - egyenruhában - cigarettát, naprafor* Az amerikai munkásmozgalom harcosára, az íróra és újságíróra emlékezünk, születésének 100. évfordulója alkalmából. Török Elemér Fények és árnyak Lehullt a nyár kék végtelennel múló éveim utolsó levele szelíd mezőknek kosarába hull zizegését már szunnyadó csöndje ó gyermekkor te hó keringi be álmaim hagytam csillag-messzeség a hűvös égről itt mindörökre tücsökzene itt köd csüng le mélyen megyek itt ma is nékem zeng-e még s szétterül szürkén barátok nélkül fussatok csak a Pusztaréten fent az ég csípős vonatos nappalok hányszor mentem itt hidegtől kékül versenyt veletek gyermekként régen vetkőző fák közt úgyse futhatok barátaimmal csendben ballagok mi a több rajtam tündöklő fényben pengnek a szélben fény vagy az árnyék álmodozva a villanyhuzalok úgy tűnik mintha Latorca fele őszt pillant szemem már télben állnék kísért bennünket ködménen vágtat delelő napom víg tücsökzene nyurgulnak felém fénye bár fogytán órákig ültünk húvösló árnyak telet azért még a vén fűz alatt földre hanyatló idő ne hozz rám lestük az ezüstdérverte rózsák jó lenne egyszer csendű halakat szirmaikat már visszahozni még túl a Füzerön a szélnek szórják azt a nyarat és az llhó mögött madártalanul mindent ami szép az ég komor hallgat a határ emlékként kísért hegyeket tükrözött hova lett hova ötven éven át a határ mint a az a régi nyár s hinni újra hogy hullámzó tenger minden szép emlék csak szép a világ összeolvadt a láthatatlanul B®B®aB®BBa®a®B®aaBaaaaBaB®B®as®BBa®®®BfflBaB®Baa®®®aaaa®®aaa®®aBBBaB®®®B®®®BBBB®BBaaB®a®BEBBBBa®B®aBBBBHeaaaa®a®®a® John Reed* Tíz nap, amely megrengette a világot AZ ELŐESTÉN (Részlet) Nagy László felvétele
