Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-10-23 / 42. szám

Lettország a nagy október 70. évfordulójának esztendejében - III. i (.23. L ettországot az elmúlt évszázadok so­rán nem véletlenül nevezték a „Balti­kum műhelyének“. A cári Oroszország egyik fő iparvidéke volt már a kapitalizmus kezdeti korszakában is. Ilyen jellege a múlt század második felében még tovább foko­zódott, s ezzel együtt nőtt a lett munkásság ereje is, s amikor a század utolsó évében kitört a rigai lázadás, a harcolók soraiban már ott voltak az 1895-ben - a cári Oroszor­szágban másodikként - alapított rigai va­gongyár munkásai is. Igaz, akkor a vagon­gyár jelentősége - néhány száz fős „sze­mélyzetével" - még nem lehetett túlságo­san nagy, hiszen a következő század ipari fejlődésében szántak neki fontos szerepet. Amikor ez év szeptemberében - a válla­lat megalapításától eltelt több mint kilenc évtized múltán - látogatást tettünk a gyár­ban, megállapíthattuk, hogy a vagongyár alapítóinak szándéka valóra vált, még ha azok eredetileg másképp is képzelték... Viszont az azóta eltelt 92 év viharosnak is nevezhető - akárcsak Lettország (sőt Euró­pa) huszadik századbeli történelme. Viharos múlt- Egyre nagyobb szükség volt a cári Oroszországban is a vasútra, vasúti kocsik­ra, ezért a gyár rohamosan fejlődött. - tájé­koztatott bennünket Viktor Jefimovics Zsiv, a gyár nemzetközi osztályának vezetője, aki nemcsak a jelenlegi időszak ügyes-bajos számos nyugdíjas is újra munkába állt, illetve sokan a nyugdíjjogosultak közül nem éltek e jogukkal és - maradtak. Az átlag­életkor így is aránylag alacsony, körülbelül 40 év körül van, a dolgozók szakmai minő­sítése nagyon magas, s ennek megfelelően az átlagjövedelem is: 500-600 rubel között mozog. Úgy tervezik, hogy a jelenlegi rekonst­rukció során mintegy 40—45 millió rubel értékű új gépi berendezést szerelnek be. A korszerűbb géppark pedig majd korsze­rűbb vasúti szerelvények gyártását teszik lehetővé. Ami a gyárudvarra lépve azonnal föltű­nik, az a mindenütt uralkodó tisztaság, pe­dig - mint azt már hangsúlyoztuk - a gyár­ban rekonstrukció folyik. Igaz, a tisztaság a lett fővárosra különösen jellemző vonás, ami az odaérkező idegen számára tüstént szembeötlő ,,nevezetesség“-ként rögzí­tődik. Ahogy haladunk a kapun belüli széles aszfalton, az utat övező sűrű zöld cserjék, díszbokrok sorát itt-ott megszakítják a leg­jobb dolgozók tablói, majd egy, mifelénk- gyárudvaron - merőben szokatlan létesít­mény: emlékmű következik. Talapzatán és a rajta elhelyezett emléktábla mellett frissek a virágok. „Azbukával“ írt és latinbetűs feliratának szószerinti magyar fordítása: „A csatában elesettek tovább élnek.“ Alatta- ismét csak két nyelven - húsz név követ­A gyárudvaron. Balról Viktor Zsiv, Popov fő­mérnök, és kísé­rőnk, Szergej Uganajev, az APN hírügynök­ség munkatársa- Jóval több csarnok lesz, mint eddig volt - mondja a főmérnök - ezáltal lényegesen csökken szállító partnereink száma, igaz, az elektrotechnikai elemek túlnyomó részét továbbra is Tallinból kapjuk, dízelmotorokat és az aggregátokat pedig Leningrádból. Negyvenöt új gépsort állítunk üzembe folya­matosan, míg az idei 85 millió rubeles termelési tervünknél már jövőre is többet akarunk produkálni, pedig a beruházási munkák java még hátra van. i va^ongyári felújítás „elve rnmm Jeleld médiát...!” gyárak megrendelése alapján panelformá­kat készítenek. A következő csarnokban mozdonyok al­vázát, futóművét szerelik - ezúttal más gyárak részére, tekintve, hogy itt csak rész­leges kapacitással gyártják a vasúti kocsi­kat, szerelvényeket. Exportra Persze, a vagongyártással sem lehetett teljesen leállni, még ha rengeteg külföldi megrendelést le is mondtak, illetve még a tárgyalások során kénytelenek voltak elutasítani. Néhány partner igényeit azon­ban továbbra is maradéktalanul teljesitik. Például Bulgáriába eddig 79 teljes elektro­mos vonatszerelvényt szállítottak, Jugo­szláviába harminchatot. Ebbe a két ország­ba továbbra is folyamatosan érkeznek majd Rigából a rekonstrukció ideje alatt is az új vasúti szerelvények. Egy közülük lassan útrakelhet Jugoszlá­viába; hiszen a szerelvényen azóta már az utolsó simításokat is elvégezhették. Ottjár- tunkkor már csaknem a teljes szerelvény összeállt, a csarnok végén a sínen szerel­A szovjet villany- és motorvonat-gyártás „fellegvára“ • Új csarnokok - gom­bamódra • Kapcsolatok - az út elején • Sportcsarnok a gyárkapun belül dolgainak alapos ismerője, hanem a gyár történetének is, ami egybeesik a lett mun­kásmozgalom történetével, jelentős szere­pet vállalva abban. Jelentős volt a fejlődés az első világhá­borút megelőző időszakban, igaz e fejlődés magán viselte az oroszországi kapitalista fejlődés jegyeit. A vagongyár egyre szapo­rodó munkássága tevékenyen vett részt a szovjethatalom létrehozásában, még ha az rövid időre is következett be. Majd ami­kor Lettország burzsoá köztársaság lett, folytatódott a gyár korábban megszabott termelési irányvonala, s 1929-ig, a világ- gazdasági válság bekövetkezéséig mozdo­nyokat, vagonokat, vasúti szerelvényeket gyártottak itt még exportra is. Amikor 1929-ben bekövetkezett a világ- gazdasági válság, a gyár addigi három és fél ezer munkásából kétezer került az utcá­ra. Később, a harmincas évekre a munká­sok száma mintegy nyolcszázra csökkent, és a gyárkapu fölé akár más cégtáblát illeszthettek volna, mert megszűnt a vagon­gyártás. Mozdonyok, vasúti kocsik helyett kisgépeket, egyéb berendezéseket, zárakat gyártottak. Ezt követően a FORD-művek részére vállaltak szerelési munkálatokat, majd amikor 1940-ben - az akkorra fasizá- lódott Lettországban - újra győzött a szo­cialista forradalom, ismét tervek születtek a vagongyártás felújítására, de arra a né­met megszállás miatt már nem került sor. Koncentrációs táborrá alakult a gyár te­rülete a német megszállás idejére, amikor is a Wehrmacht gépeit szerelték és javították a gyár berendezésein, egészen 1944. októ­ber 13-ig, Riga felszabadításáig. Ezután valósult meg az 1940-ben terve­zett vagongyártási program, s immár 43 éve ismét vasúti járművek készülnek a gyárban. Sőt, időközben változott a gyártási profil: villany-, dízel-, illetve dízelelektromos vas­úti szerelvényeket gyártanak a rigai vagon­gyárban. Sőt, a motorvonatok gyártásában az egész Szovjetunió területén eegyedülál- ló ez a gyár, amelynek fennállása óta az első nagy rekonstrukciót 1950-1958 között hajtották végre. Annak következménye volt- a fentebb említett szerkezetváltás. A máso­dik felújítás beruházási munkálatait a közel­múltban kezdték meg, így alkalmunk nyílt arra, hogy megtekintsük, miként is folyik egy vagongyári rekonstrukció. Új csarnokok árnyékában Amikor e célból felkerekedtünk, csatlako­zott hozzánk Jevgenyij Sztyepanovics Po­pov, a gyár főmérnöke. Elmondotta, hogy mintegy ötezer dolgozója van jelenleg a gyárnak, s tekintve a munkaerőhiányt, kezik. Találomra néhányat fölírok jegyzetfü­zetembe: Rendnieks, Balodis, Leibcsz, Po- merancev, Druka, Venskip, Suneps, Caks- tins... lettek, észtek, grúzok, oroszok. A gyár egykori dolgozói közül azok, akik 1941-1945 zivataros éveiben életüket ál­dozták.- Mindig is soknemzetiségű volt a gyár - fűzi hozzá Viktor Jefimovics, aki akár krónikása is lehetne a gyár történetének (ehelyett „csak" élő lexikona...) - jelenleg is kilencvennél több nemzetiség fia dolgozik a gyárkapun belül. Már vagy 100 métert haladtunk a gyár „föútján“, amikor a múltat idéző régi csar­nokok, egyéb építmények feltűnnek az út- kanyarulaton túl. Legelőbb egy régi vízto­rony, amely a felújítást követően „nyugdíj­ba" vonul. Nem úgy a régi csarnokok. Azok az újak felépítése után kerülnek sorra, s a tatarozást követően ismét „szolgálnak" majd. Jelenleg még csendben őrzik a régi technológiai berendezéseket, a dolgozók közül sokan egy időre átpártoltak az építő­iparba, és az új csarnokok építésén serény­kednek. Új csarnok épül a gyár kompresszorállo­mása mellett is, éppen annak vázát szere­lik, pontosabban hegesztik. Kissé arrébb, ahol ugyancsak új szerelőcsarnok lesz, most a szabad ég alatt tárolják azt az építőanyagot, aminek nem árt az időjárás. Póttevékenység... Véletlen, hogy éppen ebédszünetkor jár­juk a gyárudvart, de egyúttal jó is, mert így talán észre se venném a fák között a röp­labdapályát, ahol három építőmunkás ép­pen aktívan pihen az elfogyasztott ebéd után... A pályát fák övezik. Fák, mindenütt fák, s efölötti örömöm nem is palástolom. A főmérnök sajnálattal magyarázza, hogy túl sok fát kellett kivágni a rekonstrukció miatt, éppen ezért azokat, amelyeket nem kellett feltétlenül azonnal „halálra" Ítélni - még ha ideiglenesen is - mindaddig meghagyják, amíg csak lehet, még akkor is, ha esetleg útban vannak. Mutat is egy fehér nyírfát, amelyik koronájának átmérője alig nagyobb, mint azé a betoncölöpé, amely­nek tövében áll. Bokáig érő porban haladunk a főmérnök­kel, hogy megtekintsük a leendő központi raktárépület alapjainak lerakását, és az alagsor szigetelését. Nemrég kezdhették, és erre nemcsak a munkák állásából lehet következtetni, hanem abból is, hogy egy lánctalpas kotrógép kanalán hozza a drót­kötéllel ráerősített bádog bódét, amire fehér festékkel írták: öltöző. Mellette a régi csarnokból hangfoszlá­nyok és munka zaja hallik. Ezúttal kísérleti műhelyként szolgál azok részére, akiknek más munkát nem tudnak adni. Ök a ház­-K, sí- ■ I 'S ' „f. « , /' $v ' 8 I Csak a végsó esetben vágnak ki fát (A szerző felvételei) ték egyik mozdonyának energiaszolgáltató rendszerét. A DR 1A-típusú dízelelektro­mos mozdonynál egyébként nagyobbakat sehol sem gyártanak. Motorját Leningrád- ban, generátorát Harkovban gyártják. Elmondta még a főmérnök, hogy megtör­tént a kapcsolatteremtés a Poprádi Vagon­gyárral is műszaki szakemberek cseréjéről, automatikus vezérlőmű közös gyártásáról, de az együttműködés még kezdeti stádiu­mában van. Azt reméli, hogy az új vállalati törvénytervezetek életbelépése után roha­mosan javul majd a helyzet. Közben elhaladunk a festőcsarnok mel­lett is, s az iménti színhelytől vagy fél kilométerre tapasztalom, hogy a gyárudvari zöldövezet jóval kiterjedtebb annál, mint azt addig föltételezhettem. Fás sétányok szelik keresztül-kasul a gyárudvart, itt-ott rende­zett polisztirénhegyek, korrózió által nem veszélyeztetett anyaglerakatok mellett visz­nek el. Füzek, gesztenyék, fehér nyírfák váltják egymást. Az egyik út egy „gyanús" épület mellett vezet. Nem tévedtem: Sportcsarnok! A gyárud­varon. Hogy á dolgozók minél kisebb idő- veszteséggel sportolhassanak, ha erre ked­vük támad. Most éppen a csarnok fűtésé­nek szerelési munkálatai folytak. Belső terét úgy alakították ki, hogy minden teremsport számára alkalmas legyen. Rövid nézelődés után egy hosszú jege­nyesor övezte sétányon indulunk vissza az adminisztrációs épületbe. Kellemes közér­zettel. Őszintén bevallhatom magamnak, hogy amikor a vállalati rekonstrukció fényé­ről értesültem, és gyárszemlére indultunk, másra számítottam. Ez - ráadásként - felért egy kiadós természetjárással. MÉSZÁROS JÁNOS Már csak az utolsó simítások vannak hátra ezen a dízelelektromos vonatszerelvényen, majd útrakelhet Jugoszláviába

Next

/
Oldalképek
Tartalom