Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-10-09 / 40. szám

A _ utóbbi hetekben a világpolitika nagy r\L horderejű kérdéseire összpontosító sajtóban kissé háttérbe szorultak egyéb, olyan fontos területek, mint a Kambodzsa körüli problémák, bár az idei nyáron és az első őszi hetekben élénk diplomáciai tevé­kenység zajlott Délkelet-Ázsiában, fontos ál­lásfoglalások és javaslatok hangzottak ott el. A térségből érkező hírek három fő témakör köré csoportosulnak: az első az indokínai országok és az ASEAN még mindig rendezet­len viszonya, a másik a Kambodzsai Népköz- társaság kormányának nemzeti megbékélési programja, a harmadik pedig a népi rendszer­rel szemben álló ellenzék pekingi tárgyalásain ismét meghirdetett (látszat)egység. USA - ASEAN Legelőször is arra kell emlékeztetni, hogy két magas rangú amerikai politikus: Shultz külügyminiszter és Weinberger hadügymi­niszter júniusban járt a térségben, s mindket­ten a nagybácsi szigorával két dolog miatt feddték meg az ASEAN (Délkelet-ázsiai Álla­mok Szövetsége, tagjai: Indonézia, Thaiföld, Szingapúr, Malaysia, Fülöp-szigetek és Bru­nei) tagországait. Az egyik: az ASEAN-kül- ügyminiszterek a térség atomfegyvermentes övezetté nyilvánításáról tárgyaltak. A másik: az indokínai országokkal, vagyis Vietnammal, Kambodzsával és Laosszal szemben mindig is legkeményebb álláspontot képviselő Thai­föld és Szingapúr külügyminisztere is tett olyan kijelentést, hogy a korábbinál kedvezőbbek a rendezés lehetőségei. Tehát Washington­nak egyáltalán nem érdeke, hogy az ASEAN realisztikusabban közelítse meg az indokínai államokhoz fűződő viszonyt, sokkal inkább nukleáris bázisainak (Fülöp-szigetek) és más katonai támaszpontjainak a megőrzésére tö­rekszik. Ezért érdeke a regionális feszültsé­gek fenntartása. Nem felhőtlen az ASEAN és Washington viszonya sem, főleg ami a gazdasági kapcso­latokat illeti. AZ USA - a hatok egyik legna­gyobb kereskedelmi partnere - protekcionista intézkedéseket léptetett életbe, különböző védővámokkal, árustoppal igyekezve korlá­tozni az amerikai piacra beáramló délkelet­ázsiai termékek mennyiségét. KÖZELEDÉS...? Fontos megállapodást ért el július 29-én az indokinai országok képviseletében Vietnam, illetve az ASEAN-országok nevében Indoné­zia külügyminisztere. Megegyeztek abban, hogy a szembenálló kambodzsai erők kezdje­nek kötetlen, nem hivatalos, minden előzetes feltételek nélkül megbeszéléseket, s ezekbe később fokozatosan bekapcsolódhatna min­den érdekelt fél, beleértve Vietnamot is. A há­rom indokínai fővárosban ezt úgy értékelték, mint első lépést, amely megteremti a problé­ma rendezésének lehetőségét. Nem sokkal később az ASEAN visszatán­colt ettől a javaslattól, a vietnami külügymi­nisztérium augusztus végi nyilatkozata rámu­tat: Az ASEAN bangkoki találkozóján elfoga­dott közlemény a hanoi megállapodás lénye­ges revíziójára törekszik. A két kambodzsai fél párbeszéde helyett azt szorgalmazza, hogy az egyes kambodzsai ellenzéki csopor­tok és Vietnam kezdjen dialógust, s ennek feltételeként teljességgel elfogadhatatlan ja­vaslatokat ajánl. A probléma politikai megol­dását az ilyen megközelítés zsákutcába ve­zeti. Hozzá kell tenni, hogy Bangkokban az ASEAN a vietnami csapatok szakaszos kivo­násával sem értett egyet. Éppen ez a vissza­lépés teszi indokolttá a közeledés megkérdő­jelezését. Remélhetőleg a kérdés még nem zárult le, az egyes ASEAN-országok is felis­merik, hogy az előrelépés, vagyis a hanoi megállapodás szellemének és betűjének megtartása az egész térség békéjét szolgálja. 3. A külföldön élő kambodzsaiak hazafias érzéseire számítva a kambodzsai kormány felkéri őket, járuljanak hozzá az ország építé­séhez és védelméhez, s azok, akik vissza akarnak térni, e hozzájárulás mértékében fontos pozíciókat is kaphatnak. 4. A phnompenhi kormány azokat, akik a túloldalon vannak, a reakciós erők áldozata­inak tekinti. Felkéri őket, mielőbb térjenek haza és álljanak munkába. Minden hazatérő­nek szavatolják az állampolgári jogokat, bele­értve a szavazáshoz és a megválasztható- sághoz való jogot is. 5. Hasonló bánásmódban részesülnek a fegyveres ellenzék tagjai is. Ha esetleg a Kambodzsai Népköztársaság oldalán akar­ES Ummern Zárójelben emlékeztetni kell még arra, hogy az egyes vietnami csapatkontingensek foko­zatos kivonása már két éve tart, és 1990-ig - ezt többször is hangsúlyozták - mindenkép­pen befejeződik. A NEMZETI MEGBÉKÉLÉS PROGRAMJA Augusztus 27-én tették közzé a kam­bodzsai kormány nemzeti megbékélési prog­ramját. Kong Korm külügyminiszter a külföldi újságírók előtt kijelentette: A társadalmi előre­haladás, az újjáépítés nem képzelhető el az egész khmer nép részvétele nélkül, beleértve a külföldön élő vagy fegyveresen is harcoló khmereket. A dokumentum hat fő pontja a következő: 1. A közmegegyezési program hosszú táv­ra szól, az igazságos, haladó társadalom felépítését szolgálja, egyesíteni kívánja az egész khmer népet a nagy cél érdekében. A programban minden kambodzsai részt, vehet. 2. A phnompenhi vezetés kész találkozni az ellenzékben levő khmer csoportok vezetői­vel - kivéve a népirtó Pol Potot és legközeleb­bi cinkostársait -, hogy soha többé ne történ­hessen meg a Pol Pot-rezsim által elkövetett népirtás, az ország lerombolása. nak harcolni, ezt a lehetőséget az illetékes szervek megvizsgálják. 6. A Kambodzsai Népköztársaság felhívja a thaiföldi hatóságokat és a nemzetközi szer­vezeteket, tegyenek intézkedéseket, hogy a thai területen lévő menekülttáborokat a to­vábbiakban ne használják fel a kambodzsai nép ellen. Továbbá a menekülteket ne soroz­zák be erőszakosan a reakciós erők, ne fosszák meg őket a humanitárius segélyektől, s e táborokat helyezzék a nemzetközi huma­nitárius szervezetek felügyelete alá. A kor­mány kész megvitatni a menekültek hazatele­pítésének részletes menetrendjét, lehetővé teszi számukra, hogy visszatérjenek család­jukhoz. Phnompenhben ugyanakkor hangsúlyoz­ták, hogy üdvözölnek minden javaslatot, ame­lyet e program szellemében terjesztenek elő. Kong Korm szeptember elején Moszkvában tartott sajtóértekezletet, s kijelentette, ha a nemzeti megbékélés politikájának eredmé­nyeként rendeződik a kambodzsai helyzet, a vietnami csapatok még 1990 előtt kivonul­hatnak. Az ASEAN bangkoki nyilatkozatáról azt szögezte le, kísérletet akarnak ezzel tenni arra, hogy a népirtó rezsim képviselői vissza­térjenek Kambodzsába. Az ország népe ezt viszont sosem engedi meg. A TORZSALKODÁSOK TÖRTÉNETE... E sajtóértekezlet napján a kínai fővárosból jelentették, hogy a kambodzsai kormánnyal szemben álló fegyveres ellenzék vezetői „egységnyilatkozatot“ tettek közzé. (Nem először, s talán nem is utoljára; az idézőjelet az indokolja, hogy éppen az egység az, amit az ellenzéknek sosem sikerült tartósan dekla­rálnia.) Norodom Szihanuk herceg, egykori államfő (1970-ben döntötte öt meg az Ameri- ka-barát Lon Not) ezek szerint ismét átvette az ún. demokratikus Kambodzsa koalíciós kormányának vezetését, miután májusban éppen az ellentétek miatt lemondott. Kik is találkoztak most Pekingben ennek a látszatkormánynak a „rendszeres évi ülé­sén“? A három frakcióvezető közül kétségkí­vül Szihanuk a legismertebb személyiség, az ő feladata, hogy tekintélyt adjon az egész ügynek. A polgári szárnyat Son Sann (egykori kormányfő) vezeti, a polpotistákát, vagyis a hírhedt Vörös Khmereket pedig most, Pol Pót lemondása után, a volt vezér jobbkezé­nek tartott Khieu Samphan. Ha valaki megírná a „koalíció“ történetét, az kétségkívül a torzsalkodások krónikája lenne. Szihanuk enyhén szólva nem szívleli a polpotistákát, akik a több mint hárommillió emberrel együtt az ö családjának sok tagját is megölték, s gyakran megvetéssel nyilatkozott Pol Pót személyéről. Miért vállalta most ismét, hogy e társaság élére áll? Amikor megérke­zett Pekingbe, állítólag kijelentette, hogy nem kíván tárgyalni „koalíciós“ partnereivel. Ké­sőbb fogadta ót a kínai vezetés első emberé­nek tartott Teng Hsziao-ping, s ezt követően Szihanuk elmondta: Teng azt kívánta tőle, hogy legyen ismét aktív vezetője a kambod­zsai ellenzéknek. Kína nyújtja a legnagyobb segítséget e fegyveres csoportoknak, s arra is emlékez­tetni kell, a szovjet-kínai viszony - bár az utóbbi években jelentősen javult - rendezése egyik akadályának Pekingben ma is a vietna­mi csapatok kambodzsai jelenlétét tartják. S tény az is, hogy a józan ésszel ellentétben az ENSZ-ben még mindig a „koalíció“ képvi­selői bitorolják a kambodzsai nép törvényes kormányának helyét. A külső és belső érdekek, erőviszonyok szövevényes labirintusa ez, a kiútkeresést évek óta következetesen szorgalmazzák az indokínai országok. A nemzeti megbékélés programja Ariadne fonala lehet, ha az érde­kelt felek hajlandóak követni. A lehetőség adott, s ha van lehetőség, akkor remény is van, S bár a tájékoztatás nem részletezte, hogy az ellenzék Pekingben megvitatta-e a megbékélési programot, nem valószínű, hogy nem vett volna róla tudomást. Befejezé­sül ismét ki kell emelni: fontos, előrevivő gesztus a kambodzsai vezetés részéről, vagy Szihanuk és Son Sann csoportjával hajlandó tárgyalni, s megbocsát azoknak a polpotista fegyvereseknek is, akik nem tartoztak a veze­téshez. MALINÁK ISTVÁN Alekszej Alekszejevics Ignatyev gróf, tábornok (1877-1954) külön­leges figura Oroszország - mind a régi, cári, mind az új szovjet ország - történetében. Apja magas rangú tisztviselő volt, főkormányzói tisztet töltött be Szibériában és Ukrajnában, a birodalom Államtaná­csának tagja, a cár főszárnysegéde, ő maga pedig, ahogy ma mondanánk, ,,munkás életét" a cárné apródjaként kezdte. Azután szolgált a gárdában, lovassági gárdatiszt lett, tanult a vezérkari akadémián, utána pedig Oroszország katonai attaséja lett Párizsban. Ebben a beosztásban volt 1917-ben, amikor a februári forradalom megdöntötte a Romanovok monarchiáját, majd pedig elkövetkezett az októberi szocialista forradalom. A reakciós emigráció nagy szörnyülködéssel és felháborodással fogadta a hírt, amikor Ignatyev gróf, tábornok kijelentette, hogy szakít osztályával, és átáll a szovjethatalom szolgálatába. Sőt, mint aki az prosz állam párizsi bankokban elhelyezett 225 millió aranyfrankjával egyedül rendelkezett törvényesen, ezt a pénzt nem az ellenforrada­lomnak adta át, amely igényt tartott rá, hanem a forradalomnak, amely nem is gyanította ennek az összegnek a létezését. Ó pedig közben szegénységben élt. Miután a Szovjetunió és Franciaország között helyreállt a diplo­máciai kapcsolat, Ignatyev szerény tisztségeket töltött be a párizsi ' szovjet kereskedelmi képviseleten. A 30-as évek közepén visszatért hazájába, a Vörös Hadseregben ismét megkapta tábornoki rangját. Rendkívüli népszerűséget szerzett neki ,,A cárné apródja voltam“ című emlékirata, amelyet a szovjet ifjúságnak ajánlott. E könyv első szerkesztője Viktor Fink író volt. Ezúttal ő emlékezik vissza a tábornokra, találkozásaikra. SZÚ Mj vonzott és vonz még ma is IVII Ignatyev emlékirataiban? A rengeteg különféle részlet, adat, amely igen értékes forrásmunkává avatja azok számára, akik az utolsó cár uralkodásának és az első világ­háborúnak a történetét tanulmá- nyozzáj<. Igen, természetesen ez is. De a legfontosabb, hogy ez a könyv, amelyben az orosz cári udvarról, a francia elnökről, Mukdenröl és Koppenhágáról, Párizsról és Cha- tillyról, tábornokokról, miniszterekről és üzletemberekről olvashatunk, végeredményben az orosz ember hazafiságáról, a nemzeti becsület­ről, a hűségről, mint egy egész élet értelméről és tartalmáról szól. Turgenyev írta: ,,Igyekezz élni! Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. “ Ignatyev azok közül való volt, akik számára Turgenyev szavainak az volt az értelme, hogy mindenkor, minden pillanatban a legjavát adni abból, amihez természeti adottságai és neveltetése révén az ember hoz­zájutott. Ignatyev gyakran volt beteg. Hol tüdőgyulladás, hol köszvény döntöt­te ágyba egy vagy két hónapra. Szerencsének tartották, amikor két botra támaszkodva járkálni kezdett a szobában. De nem tűrte, hogy betegségéről beszéljenek.- Vigye az ördög a köszvényt. Foglalkozzanak vele az orvosok. Tudja, én minden orvosi könyvet áttanulmányoztam, és látom hogy az én nyavalyáimmal csak egyet tehetek: éhgyomorra főbe löhetem magam. - Ez volt a válasz, amikor egészségéről faggatták, és más té­mára terelte a beszélgetést. Járatos volt a zenében, zongorá­zott, szerette Beethovent. Hangja kellemes bariton volt, szépen éne­kelt, ilyenkor gitáron kísérte magát. Kiválóan értett a szakácsmúvé- szethez.- Szörnyű ember, higgye el! - mondta a felesége, Natalja Vlagyi- mirovna. - Bármit csinál, mindent a legjobban akar elvégezni. Ha megtennék házmesternek, az ő ud­vara lenne a legtisztább a városban. Ignatyevnek nagy tehetsége volt hozzá, hogy beszélgessen az em­berekkel. Bámulatosan tudott me­sélni. Órákon át elhallgatta az em­ber, és nem vette észre, hogy múlik az idő. Amit leírt visszaemlékezései­ben, váratlanul kiegészítette szóbe­lileg valamilyen sziporkázó részlettel vagy intonációval, mimikával, gesz­tussal, pózzal, és ebből máris új elbeszélés kerekedett. Például arról, hogy milyen különös esetek történ­tek vele az egykori grófi cím miatt. Lelke mélyén egyszer s minden­korra lemondott osztálya kiváltsága­iról, amelyhez születése szerint so­hasem tartozott. De mindvégig népe fiának, Oroszország gyermekének, nehéz és nagyszerű sorsa örökösé­nek érezte magát. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, megkérdeztem Igna- tyevet, hogy szerinte meddig tarthat a háború.- Ez egyismeretlenes egyenlet - felelte. - Nem tudjuk, hogy a szö­vetségesek megnyitják-e a második frontot vagy sem. Pedig ettől sok minden függ.- De elvégre nem gondolja, hogy nem nyitják meg?- Tegyük fel, nem gondolom. Te­gyük fel, megnyitják. De mikor nyit­ják meg, hol nyitják meg, milyen általános helyzetben és milyen erők­kel? Legalábbis nem fognak sietni. A háború nehezét egészében meg­hagyják nekünk. Mindenben ránk tá­maszkodnak. Ők pedig akkor jelen­nek meg, amikor már érik a győze­lem, és csak meg kell rázni a fát, hogy megtöltsék a kosarakat gyü­mölccsel. Milyen látnokinak bizonyultak ezek a háború első napjaiban ki­mondott szavak! A tapasztalt diplo­mata jól tudta, kikkel van dolgunk, és mit várhatunk tőlük. Egyszer feltettem neki a kérdést:- Míg gondol Alekszej Alekszeje­vics, milyen nagy lesz a Szovjetunió presztízse a háború után? Borúsan válaszolt: - Ezt nem fog­ják nekünk megbocsátani a mi igen dicső szövetségeseink. Nem abban reménykednek, hogy növekedni fog a Szovjetunió dicsősége és presz­tízse. 1953 második felében Ignatyev beteg lett, 1954-ben pedig már jófor­mán fel sem kelt az ágyból. Fájdalmas volt látnom, hogy tehe­tetlen, egyik oldaláról a másikra sem tud megfordulni. De nem adta meg magát, nem akarta mutatni, milyen súlyos beteg, élcelödve beszélt te­hetetlenségéről, érdeklődött minden iránt. De ez már senkit sem téveszthe­tett meg. Mielőtt meghalt, elvesztette esz­méletét. Agyában bizonyára ifjúko­rának képei jelentek meg. Fennhan­gon vezényelt:- Harmadik század, hozzám! (Szputnyik) 7. X. 9.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom