Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-09-11 / 36. szám
Ezerkilencszázhetvenhárom augusztusának második felében utaztam Chilébe. A Prága-Dakar útvonalon a repülőgépen egy fiatal afrikai orvos ült mellém. Zsebéből büszkén vette elő friss diplomáját és enyhe nosztalgiával mondta, hogy Csehszlovákiát sosem felejti el. Azután sokáig beszélt arról, hogyan fogadja majd öt annyi év után otthon szerteágazó családja. Jóízűen megitta pilzeni sörét, hátradőlt, gyerekesen mosolygott, s zavartalanul búcsúzott Prágától, s üdvözölte egyben hazáját. Dakarból Santiago de Chilébe néhány órán át „üldöztük“ a napot. Én arra az országra gondoltam, amely második otthonommá kellett hogy váljon. Nem aludtam, nem néztem a filmet, ölemben egy könyvet tartottam Chiléről. A hosszú és unalmas úttól való félelmemet a légikisasszony hangja kergette szét az Andok fölött. A repülőtéren a Chilei-Csehszlovák Baráti Társaság csoportjához tartozó egyik hölgy megkérdezte: „Compahero habla Castellano?“ Azután hozzám fordult: „Sea usted bienvenido!“ Amikor először érintettem meg Chilét, s kezet fogtam új ismerőseimmel a prágai augusztusi kánikulát felváltó késő téli szellőben, mintha a sok álmatlan éjszaka okozta gyötrelmeim egyszerre szertefoszlottak volna. A gondokra ismét nagy „hajókoffereim“ figyelmeztettek, amelyeket egyik újságíró barátom tanácsára hoztam magammal faládák helyett. „Hasznosabb lesz a hajókoffer, ha gyorsan kell majd csomagolnod“ - mondta félig viccelődve, félig komolyan elutazásom előtt. Az út a városba álmatag volt, mint a Mapocho folyó, amely nem sejtette, hogy zavaros vizének színe megváltozik, de a farizeus, „hivő“ tábornokok féiholt és halott áldozatait nem tudja majd elrejteni. ÚJ SZÚ 15 ió7. IX. 11. „MINÉL ROSSZABB, ANNÁL JOBB“ Santiago de Chile. Az egész világ ennek a városnak a nevétől volt hangos. Az emberek többsége ro- konszenvvel, reménnyel ejtette ki, mások pedig az ország arculatát megváltoztató elnöki palotát kárhoztatták. Enrique Martini, a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítója ezekkel a szavakkal fogadott: „Nehéz dolgod lesz, a jelenlegi helyzet jóval bonyolultabb és veszélyesebb, mint bármikor korábban volt Chilében.“ Az ellenzéki újságok és folyóiratok, a tévé és a rádióállomások buta hazugságokat, kiagyalt és pánikkeltő információkat terjesztettek. A józanul gondolkodó ember fennakadt azokon a személyes sértéseken, amelyekkel a törvényesen megválasztott államfőt és kormányának más tagjait illették azzal a céllal, hogy meggyengítsék a dolgozók elszántságát, szakadást, ellentéteket, félelmet okozzanak soraikban és aláássák a Népi Egység kormányába vetett bizalmukat. A propagandagépezet a maximális fordulaton működött. Gátlástalanul ócsárolta Allen... ahol rendszeresek a tüntetések dét, a tévében szégyenletes fotó- trükköket alkalmaztak, a rádióban hangját imitálták. Minden félórában közvetítették egyik beszédének részletét, amelyben azt mondta, ha a nép akarja, távozik tisztségéből. Ézt természetesen szemtelenül kommentálták. A rádióból géppisztolysorozat hallatszott és kétségbeesett női hang kiáltotta: „A kommunisták meggyilkolták fiamat.“. A bemondó ezt Így kommentálta: „Chilében is bekövetkezhetne ez, ha kommunista országgá válna.“ A reakciós El Mercurio szinte naponta írt arról, hogy Allende „orosz gyarmattá“ akarja változtatni Chilét, hogy Fidel Castro ellenőrzése alatt áll és Chilét^,vörös diktatúra“ fenyegeti. „Államosítani annyit jelent, mint elvenni... előbb államosítják munkád eredményét, aztán gondolataidat... végül gyermekeidet is ... Minden az államé lesz...“ Salvador Allende elnök egy alkaEz már Pinochet Chiléje... lommal erre azt mondta: „Már mindennel megvádoltak, talán lopással és rablással nem.“ A város tele volt különböző plakátokkal, amelyek közül a legszörnyűbben a Djakarta feliratú hatott. A közelgő vérfürdő előérzete sugárzott belőle. A dühödt kampányba az arisztokrata negyed, a Providencia „dámái“ is bekapcsolódtak. Az ismert „fazéklázadás“ példáját követték, legdivatosabb ruháikba öltözve és luxusgépkocsijaikon tüntettek a kormány ellen. A katonatiszteknek telefonálgattak, s arra szólították fel őket, „teljesítsék hazafias kötelességüket“, vagy pedig gyávasággal vádolták őket, tyúktollat vagy bárányt ábrázoló rajzokat küldtek nekik. BEZÁRT ÜZLETEK ÉS ÉTTERMEK A mindennapos felvonulások, tüntetések, nagygyűlések, a bonyolult politikai és gazdasági helyzet, természetesen, tükröződött az ország egész életében. A szükséges formalitások elintézését szándékosan halogatták, így kockáztatnom kellett, ha valahova el akartam menni. A külföldi tudósítóigazolványt például csak azért nem adták ki,-mert szocialista országból érkeztem, s így több mint két hétig kellett hajszolnom egy bizonyos hivatalnokot, aki nem volt egyetlen ellenzéki párt tagja sem. Barátaimmal együtt sok megfelelő lakást kerestem és találtam is, de amikor a tulajdonosok megtudták, hogy Csehszlovákiából jöttem, csak azt tehettem, hogy - hátra arc! A városban viszonylag biztonságosan csak délelőtt lehetett közlekedni, mert azután mindig zavargások voltak, amelyek ellen a rendőrségnek be kellett avatkoznia. Egyre gyakoribbakká váltak a gazdag családok gyermekeinek provokációi. Rendszerint egy téren vagy egy utcán vitázók kis csoportja gyűlt össze, amely egyre csak nőtt, egyszerre tömeggé változott, majd miután jött a rendőrség, rohanó lavina lett belőle. Ez az áradat mindenkit magával vitt (nemegyszer engem is). így ismertem meg Santiago mellékutcáit. Sosem tüsszögtem és könnyeztem annyit, mint ekkor a könnygázbombáktól. Az éttermek, kávéházak, üzletek és műhelyek tulajdonosai a vihar után felhúzták a redőnyt, s azok, akik nem tudtak idejében bezárni, újraüvegeztették kirakataikat vagy deszkákkal takarták be a lyukakat. Minden üzlet és étterem már néhány napja zárva tartott. A keksz már nem ízlett, de éhes voltam, viszont nem akartam megint barátaimhoz menni vacsorázni. Úgy döntöttem, a városközponttól távolabb keresek egy éttermet. Zsebeim tele voltak pénzzel, s az infláció ellenére ki tudtam volna fizetni az ebédet vagy egy vacsorát. Hosszú járkálás után végre észrevettem egy „resto- ránt“, amelyből füst szállingózott. A redőnye ugyan le volt húzva, de az ajtót ki lehetett nyitni. A kandallóban égő tűz egy apró, de ízlésesen berendezett éttermet világított meg. A konyhából áradó illatok arról árulkodtak, hogy itt főznek. A tulajdonos, amikor észrevett, az ajtó felé lökdö- sött, s kérte, hogy távozzak. Nyilván sajnálta, hogy nem zárta be az ajtót. Mutattam a pénzt, de ő hajthatatlan volt. „Menjen el, kérem, mert ha valaki itt meglátja, az éjszaka összetörik az egész éttermet. Nem akarok sztrájkolni, de kérem, értse meg...“ „Hát akkor kinek készíti a vacsorát?“ „A tiszturakat várom" - válaszolta és besietett. „MÚMIÁK“ - A CIA SZÖVETSÉGESEI Augusztus végére és szeptember elejére a helyzet Chilében veszélyesen kiéleződött. A reakció mindenáron fegyveres összecsapásokat akart kiprovokálni a Népi Egység kormányának hívei és az ellenzéki erők között. Polgárháborút akart kirobbantani és ezért igyekezett kialakítani a politikai és gazdasági káoszt, szabotázsakciókat hajtott végre, szította a bizonytalanságot és az anarchiát. A CIA és más amerikai felforgató szervezetek az International Telephone and Telegraph (ITT) társaság vezetőivel, valamint az Anaconda és a Kennecott cégekkel együtt szüntelenül uszítottak és a hazai reakciónak jelentős pénzeszközöket juttattak a kormány megdöntése céljából. Az USA santiagói nagykövetsége tökéletesen felkészült arra, hogy megadhasson minden támogatást az összeesküvőknek. A fokozódó gazdasági nehézségeket nem a kormány tehetetlensége okozta, ahogy azt a polgári sajtó igyekezett elhitetni, hanem a hazai és a külföldi reakció, vagy ahogy Chilében nevezték, a „múmiák". Augusztus 22-én sztrájkba léptek a kereskedők, az orvosok, és a teherszállítók vezetője a rádióban a sztrájk folytatására szólított fel. Miután letartóztatták Roberto Thiemet, a Haza és Szabadság nevű illegális szélsőjobboldali szervezet vezetőjét, hívei fokozták terrorakcióikat. Kijelentették, elrabolják a szocialista országok nagy- követségeinek néhány munkatársát. Augusztus 30-án kövekkel támadtak a bolgár nagykövetségre, majd a kubai és a csehszlovák kereskedelmi kirendeltségen robbant bomba. Természetesen én is kénytelen voltam korlátozni mozgásomat. Túl feltűnően követett egy férfi, a szállodában szüntelenül dörömböltek az ajtómon és állandóan telefoncsörgés zavart, összecsomagoltam, s átköltöztem egy másik szállodába. A hazai és a külföldi reakció frontális támadásáról tanúskodik a következő tény. Amikor telefonon egy másik szállodában rendeltem meg a legolcsóbb szobát, havi 90 ezer escudosban egyeztünk meg. Amikor átköltöztem, a szerződés 124 ezer escudosrói szólt és néhány nap múlva levelet találtam az ajtó alatt, amelyben közölték velem, legyek szíves tudomásul venni, a szoba ára felment 187 ezerre. Szeptember elején bizonytalan időre ismét országos sztrájkot hirdettek meg, s így minden be volt zárva. Amikor reggel találkoztam ismerőseimmel, az első kérdés az volt, nem látott-e valaki valahol egy nyitvatartó üzletet. A szállodában már nem is csomagoltam ki bőröndjeimet. A NÉPI EGYSÉG KORMÁNYÁNAK EZER NAPJA A magánfuvarozók sztrájkja már egy hónapja tartott. Sok teherautótulajdonos hajlandó volt befejezni a sztrájkot, felvenni a munkát. Aggasztották őket szövetségük vezérkarának gengszter-módszerei, ugyanis a munkába álló sofőröket gyakran felbérelt bandák támadták meg. Hogyan bírhatták ki a teherautótulajdonosok ilyen sokáig fuvarozás nélkül? Chilében már nyílt titok volt, hogy minden egyes sztrájknapért dollárban kapnak busás jutalmat. Szeptember első hetében befejezték sztrájkjukat az orvosok. Szervezetük székháza előtt ugyanis több száz fővárosi lakos gyűlt össze. Vezetőjük, egy ismeretlen pap, töbSalvador Allende. ,, Nem sejtette, hogy utolsó nyilvános beszédét mondja..." bek között kijelentette: „A szegények úgy pusztulnak, mint a kutyák, orvosi segítség nélkül, miközben a gazdagok a sztrájkoló orvosok magánklinikáin kiváló ellátásban részesülnek.“ Diákok ezrei kapcsolódtak be abba a kampányba, melynek célja az volt, hogy ellensúlyozza a reakció törekvéseit a^ ország életének teljes megbénítására. Magam is láttam izzadt, poros fiatalembereket, akik a pékségeket látták el, vagy zöldséget, gyümölcsöt szállítottak még szombaton és vasárnap is. Úgyszintén segítettek az üzemanyag és a műtrágya elosztásánál a mező- gazdasági területeken. Szeptember negyedikén - a népi erők választási győzelmének harmadik évfordulóján - Santiago öt kerületéből munkások, parasztok, tanítók, diákok és a Népi Egység más hívei felvonulást szerveztek a város központjában levő Alkotmány téren. Ez volt a legnagyobb tüntetés Allende kormánya mellett. Milliók követeltek határozott intézkedéseket az összeesküvők ellen. A megmozdulás végén mondott beszédet Salvador Allende, s többek között hangsúlyozta: „Kénytelen vagyok nyíltan beismerni, mint az önök elvtársa és elnöke, hogy meg kell őriznünk éberségünket, hűvös fejjel és forró szívvel kell állnunk a vártán. Bűnös összeesküvés tanúi vagyunk.“ Másnap, szokás szerint, a reakciós elemek szerveztek tüntetést. S ez mint mindig, most is eltért a Népi Egység híveinek felvonulásától. Résztvevői szándékosan verekedéseket provokáltak. A biztonsági erők a rend fenntartása érdekében kénytelenek voltak beavatkozni. Az egyik csendőr a levegőbe lőtt. Női hang kiáltotta: „Megsebesítették, megsebesítették...“ Nem messze álltam, s hallottam, amint egy jól öltözött férfi ugyancsak elegáns társainak mondja: „Erről a csendőrről néhány nap múlva lenyúzzák a bőrt.“ A hideg futott végig a hátamon. Salvador Allende nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó nyilvános beszéde, s hogy véget ér a Népi Egység kormányzásának ezer napja. (Folytatjuk) \ * * A szerző évekig élt Latin-Ame- rikában, a Csehszlovák Rádió tudósítójaként beutazta a kontinens országait, élményeiről, tapasztalatairól három éve könyvet is irt Forrongó kontinens (Sopeény konti- nent) címmel. A Salvador Allende vezette Népi Egység kormánya elleni fasiszta puccs idején éppen Chilében tartózkodott. Az akkori események 14. évfordulója alkalmából közöljük lapunk számára készült írását. ... no és a rendőri beavatkozások. VALENTÍN BENCAT*:
