Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-09-11 / 36. szám

*

• Viliam Galaba mérnök, a lévai Szlovák Köipa- ri Vállalat igazgatója: „Az akadozó nyersanyag- ellátás ellensúlyozására a legelőnyösebbnek a mesterséges konglomerátumok hazai gyártásának növelése tűnik."

M

iközben csodáljuk impozáns középületeink szebbnél szebb márványlapokkal borított falait, padlózatuk ragyogóra csiszolt gránitkockáit, aligha jut az eszünkbe elgondolkodni azon, hogy vajon honnan és milyen áron kerültek rendeltetésük helyére ezek a gyönyörű kövek. Mert szinte mindannyian a legtermészetesebb dolognak tartjuk, hogy takaros kis bolygónkon kőből is van temérdek. Az építészet által évszázadok óta felhasznált hatalmas mennyiség is ezt igazolja.

Csakhogy a természet fittyet hányva az emberiség által kijelölt országhatárokra - mint annyi más kincsét - a hasznosítható kőzeteket is egyenlőtlenül osztotta szét földünk egyes tájain. Csehszlovákia ugyan nem szűkölködik szépséges hegységekben, de bizony már hosszabb ideje behozatalból kénytelen fedezni az építészeti és dekorációs célokat szolgáló kőszükségletének jelentős hányadát.

A munkatermelékenység és a minőség kérdései a hazai kőiparban

Ez a tény a hazai köipar szempontjából nem túlságosan kedvező, de nem is jelenthet különösebb gondot - gondolhatnánk, hiszen elég nagyvonalúan bánnak még a nemesebb fajta kőzetekkel is építészeink.

Ám amikor a lévai (Levice) Szlovák Köipari Vállalat helyi üzeme kömegmunkáló részlegének munkásaitól afelől érdeklődöm, hogy szerintük miként lehetne növelni munkahelyükön a termelékenységet, az emberi tényező meg a géppark elégtelensége mellett többek között a rendelkezésükre bocsátott nyersanyag, vagyis a kőtömbök nem megfelelő minőségéről szólnak legtöbbet, s a legtöbben.

Lehotkay Zoltán és Ján Hancko kőfaragók, valamint Miroslav Gajdos köcsiszoló nem győzi felsorolni a drága pénzen vett márványtömbök minőségi hibáit. Mutatnak is több megmunkálásra váró, repedésekkel tarkított kőtömböt, amelyekből természetesen nem lehet annyi jó minőségű burkolólapot készíteni, amennyit a norma előirányoz.

Frantiéek Komenda, a részleg vezetője szerint a nyersanyag nem megfelelő minőségén kívül a termelésben kerékkötő az is, hogy a vállalat külföldi partnerei gyakran nem tartják be a szerződésben megszabott szállítási határidőt.- Persze, nem lenne helyes, ha a kőipari termelés hatékonyságának jelenlegi szintjéért csupán másra hárítanánk a felelősséget. Tartalékok vannak saját házunk táján is. Például ilyen a márvány- és a travertinohulladék másodlagos feldolgozása. Erre vonatkozóan már vállalatunk ki is dolgozta a kivitelezés tervét. Azonban amíg a vállalaton belül az egyes üzemek, üzemrészlegek munkatervét éppen az akadozó anyagellátás borítja fel, addig nehéz hathatós intézkedéseket foganatosítani a munkaszervezésben - vélekedik a részleg vezetője.

A szállítók-megrendelői kapcsolatban nálunk sajnos nem csupán a köipar ütközik lépten-nyomon ilyen nehézségekbe. Helyzete azonban rosszabb a többi vállalaténál, mert a késlekedő szállítópartnerei általában külföldiek, amelyekkel körülményesebb az együttműködés. Mindezek tudatában még a kívülállóban is felmerül a kérdés, vajon mittesz, mit tehet az ilyen helyzetben levő vállalat, annak vezetősége? Ölbe tett kézzel kénytelen nyugtázni az adott körülményeket!-Szó sincs róla! - fogad irodájában Viliam Galaba mérnök, a vállalat igazgatója. - Vállalatunk számára termelési és gazdasági problémákat okoz, hogy külföldi partnereink nem küldik folyamatosan számunkra a nyersanyagot, és ezt nem nézhetjük tétlenül. Hiszen az általunk készített termékekre nagy szükség van népgazdaságunkban. Az akadozó nyersanyagellátás ellensúlyozására a legelőnyösebbnek a mesterséges konglomerátumok hazai előállításának növelése tűnik. Ejzek a mesterségesen előállított nyersanyagok nem mások, mint a természetes kőzetek feldolgozása közben keletkezett hulladékanyag, zúzott kő és szervetlen kötőanyag keverékei. 1978 óta kőiparunk már 1,7 millió négyzetméter talaj- és falburkoló lapot gyártott belőlük. A jelek szerint az alapanyag-behozatalt kénytelenek leszünk a jövőben tovább csökkenteni.

Ezt az elkövetkező időszakban csak a raktározási feltételek javításával, a félkész termékekkel való elővigyázatosabb bánásmóddal - mind a kömegmunkáló műhelyekben, mind az építkezéseken - s a konglomerátumgyártás fokozásával, illetve mintegy évi 70-100 ezer négyzetméter műmárvány előállításával érhetjük el. Ha az elmondottakra kellő hangsúlyt fektetünk, akkor nemcsak a behozatalszükséglet csökken majd lényegesen, hanem egyenletesebbé, tehát hatékonyabbá válik vállalatunknál a termelés is.

Az említett program megvalósítását illetően konkrét elképzeléseink, helyesebben terveink vannak. A főszerepet elsősorban vállalatunk műszaki fejlesztési részlege kapja, amely részt vesz a konglomerátumgyártás növelését elősegítő feladatok megoldásában. Mégpedig úgy, hogy kidolgozza a gyártási technológiát, és előállítja a szükséges gépeket. E részleg dolgozói már a múlt évtől kezdve igyekeznek eleget tenni ennek az igénynek, s munkájuk első kézzelfogható eredménye a tuhári termelőrészlegen, az öntött konglomerátumból készült falburkoló lapok és talajburkoló mozaikok gyártásának bevezetésekor mutatkozik meg ez év utolsó negyedévében. A konglomerátum gyártásának bevezetését vállalatunk saját fejlesztési alapjából származó anyagi eszközökből fedezi. 1987-ben 1,6 millió, koronát fordít erre a célra - fejezi be magyarázatát Viliam Galaba.

Nos, ami a Szlovák Kőipari Vállalat terveit illeti, mindenképpen dicséretes törekvésekről tanúskodnak. Egy-egy hazai iparág behozatalszükségletének csökkentésére irányuló igyekezetét népgazdaságunk szempontjából pozitívan kell értékelnünk. Különösen akkor, amikor az a munkatermelékenység növelésére, a minőség javítására is kiterjed. Annál érthetetlenebb viszont annak az építészeti irányzatnak az elterjedése, amely az utóbbi években - sok esetben háttérbe szorítva a célszerűséget - úgy használja fel díszítőelemként a drágán vásárolt kőzetanyagok legkülönbözőbb fajtáit, mintha bőségesen volna belőlük az országban. A félreértés elkerülése végett: nem a szép ellenzője e sorok írója! Csupán a józan gondolkodás fontosságára szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik egy-egy építészeti alkotás koronában kifejezett értékétől teszik, tették függővé elsősorban a tervezői munkáért járó anyagi juttatást. így egyik tervezőnek sem érdeke a szépet a lehető legolcsóbban megalkotni. Éppen ellenkezőleg.

BARANYAI LAJOS

VÁLLALATI

TÖRVÉNYTERVEZET

A Holíci Len- és Kendergyár sládko- vicovói üzemében a termeléssel és a termékszerkezettel kapcsolatos kérdések, problémák száma az utóbbi években a remélt csökkenés helyett inkább gyarapodott. A berendezések fokozatosan elöregedtek, a gépek karbantartását és javítását állandó alkatrészhiány nehezíti. A kenderkóc iránt egyre csökken a kereslet, egyedül a kenderszál az, amelynek még keletje van. A másik termék, a pozdorjalemez ugyan keresett áru, de alapanyag hiányában ennek gyártása körül is problémák vannak.

A nehézségek köre még ezzel sem teljes, hiszen közismert, hogy a mező- gazdasági üzemek a kendertermesztéstől idegenkednek, ha lehet, csökkentik a vetésterületét. Jellemző a gondokra, hogy azok megoldásának módjára a sládkovicovói üzem máshol nem kereshet példákat, hiszen egyedüli Szlovákiában, amelynek termékszerkezete e hagyományos alapanyagra épül. Testvérüzemei a lenhez és kenderhez ugyanis már csak a nevükkel maradtak hűek.

Az elmondottak alapján érthető, hogy az állami vállalatról szóló törvénytervezet az üzem munkásait az országosan tapasztalható nagyarányú érdeklődésnél is jobban foglalkoztatja. A törvény tervezete olyan gazdálkodási és termelési hatékonysággal számol, amelyet a jelenleg nyereséges és határozott termelési célokkal rendelkező vállalatok kollektívái is csak újszerű, messzemenően fegyelmezett munkával tudnak majd elérni. Mi tehát a teendő olyan helyen, mint a siádkoviőovói üzem, ahol veszteséges a termelés, elavult a géppark és a környezetvédő beruházások is nagyon időszerűvé váltak.

Erről beszélnek, vitatkoznak az üzemben a törvénytervezet kapcsán, miközben helyenként aggályaikat is kifejezik. így volt ez az augusztusi párt- taggyűlésen is, amelyen az üzem kommunistái a vállalati törvény tervezetével foglalkoztak. A jelenlevők többsége alaposan felkészült, voltak, akik a törvény- tervezet újságokból kivágott szövegét magukkal hozták, és kisebb, két-három tagú csoportokban már a taggyűlést megelőzően tanulmányozták egyes rendelkezéseit.

A gazdag és élénk vitához Sebők Szilveszter pártelnök és Daniel Bednár mérnök, üzemigazgató bevezetője szolgált alapul. A pártalapszervezet elnöke elsősorban a törvénytervezetnek az üzemet érintő rendelkezéseit boncolgatta, az igazgató pedig a hét hónap termelési eredményeit ismertette. Nyíltan beszélt a problémákról is, többek között arról, hogy a halaszthatatlan kazánjavításhoz csak minimális segítséget kapnak. A munkákat nagyrészt maguknak kell elvégezniük. Azt is elmondta, hogy a nyersanyagszükséglet bebiztosításához a hazai termelők 3200 tonnás kínálata kevés, ezért Magyarországról ezer tonna kendert vásárolnak. A száz kamionnyi mennyiségből azonban a szállítás megkezdése óta naponta csak öt-hat kamion érkezik.

Talán ez utóbbi tény késztette Botló Róbert darukezelőt, hogy elsőként kérjen szót. Nem érti, hogy amíg a külföldről vásárolt kendert egyenesen behozzák az üzembe, addig a környéki szövetkezetekben termesztettet előbb a fel- sószeli (Horné Saliby) gyűjtőhelyre viszik. Reményét fejezte ki, hogy a törvénytervezet rendelkezései sokat segítenek majd a gyakorlati problémák megoldásában. Szerinte az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben ahhoz a vállalathoz tartozzanak, amely pozdorjaleme- zeiket késztermék formájában nyereséggel hasznosítja, s így a gyártás korszerűsítésében s fejlesztésében is közvetlenül érdekelt.

Lényegében ez utóbbi gondolatot folytatta Varga László, a pozdorjaleme- zeket gyártó részleg lakatosa. Megkezdték a tisztítóberendezés nagyjavítását, de a javítást nehezítő gondjaik megoldásában a felettes vállalattól, ahonnan a tervmutatót kapják, aligha várhatnak segítséget. Pedig szerinte az alkatrészek beszerzésében a nagyobb tekintély és a vállalat által megrendelhető nagyobb tétel az alkatrészeket forgalmazók számára is ösztönző lenne. Érdekes gondolatokat mondott el a mesterekkel kapcsolatban. E munkakör ellátására általában és náluk is csak a kezdő, fiatalabb munkásokat tudják meggyőzni, akik szakismeretek és gyakorlati tapasztalatok tekintetében a régi szakikat aligha múlják felül. Ez utóbbiak, akik megfelelő szakértelemmel tudnák szervezni és irányítani a munkát, nem vállalják a mesteri beosztást, mert akkor az érvényben levő előírások szerint csökkenne a keresetük.

Milan Klokner, a kenderáztató részleg vezetője is az adott helyzetből indult ki. Felhívta a figyelmet, ha a kamionokkal érkező bálák leemelésére korszerűbb gépeik lennének, a feladatot kevesebb munkaerővel és gyorsabban tudnák megoldani. A jövőre gondolva feltette a kérdést, hogy miként fejleszthetnek ott, ahol a gyártott termékek iránt egyre kisebb az érdeklődés. Mi lesz a részlegükkel? Ez közöttük napirendi téma. Ilyen jellegű kérdések eldöntésében mennyi joga lesz a dolgozókollektíva gyűlésének és a tanácsnak? Többet tud majd tenni, mint a mostani felettes vállalat?

Kérdések sorát említette Takács Imre is, a fuvarozó részleg vezetője, a pártalapszervezet alelnöke. A törvénytervezet egyes fejezeteit háromszor is áttanulmányozta. A leírtakat úgy értelmezi, hogy a szakszervezet és a pártalapszervezet egyes feladatait átveszi a dolgozókollektíva gyűlése, illetve a tanács. Jelenleg, ha baj van a tervteljesítéssel, természetes dolog, hogy a pártalapszervezet gazdaságpolitikai tevékenysége keretében is intézkedni kell. Viszont ha a 29. cikkely harmadik pontja szerint a dolgozókollektíva gyűlése „megtárgyalja a pártalapszervezet, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, vagy a Nemzeti Frontban tömörült más társadalmi szervezetek illetékes szerve által előterjesztett kezdeményező javaslatokat“, akkor a termelési tervek teljesítéséért kié lesz az elsődleges felelősség? '

A törvénytervezettel kapcsolatosan felszólalók sorát Bondor László részlegvezető zárta. Részben hasonló kérdések foglalkoztatják, mint kollégáit, de a feltett kérdéseket újabbakkal is megtoldotta. A törvénytervezettel messzemenően egyetért, de a leírtakat majd csak akkor tudja az üzemmel kapcsolatban is összekötni, ha ismerni fogja a termelési célkitűzéseket. Eddig például az üzem és a vállalat kasszájából korszerűsítésre, környezetvédelemre nem futotta. Ezután majd telik mindenre? És mennyi, ha ráfizetéses lesz a termelés?

A párttaggyűlésen elhangzottak egyértelműen bizonyítják, hogy az üzem munkásai, élükön a kommunistákkal a törvénytervezetet támogatják, helyesnek, jónak tartják, és ha felmerülnek is kérdések, elsősorban azért, hogy ne legyen semmi, ami a rendelkezések életbe léptetését megakadályozná. Fontos tanulság az is, hogy a taggyűlésen elfogadott határozat értelmében a vitát folytatni kell. Termelési értekezleteken, a szocialista munkabrigádok tanácskozásain és személyes eszmecserék formájában, hogy a pártonkívüliek is elmondhassák nézeteiket és javaslataikat.

A javaslatokat és észrevételeket a járási pártszervek gondosan tanulmányozzák és hasznosítani fogják. Erről biztosította a jelenlevőket zárszavában ‘l-auko Stefan, a járási pártbizottság ipari osztályának munkatársa. Elmondta, hogy a járási pártszervek foglalkoznak az üzem jövőjével, az illetékesek bevonásával kidolgozzák a fejlesztési programot. Ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy amikor megkezdődik ennek valóra váltása és életbe lépnek a törvénytervezet rendelkezései, az üzem munkásainak, élükön a kommunistákkal az újszerű feladatok teljesítésére kellően fel kell készülni. Ilyen összefüggésekben az ésszerű munkaerő-gazdálkodásról, a munkatermelékenységről, a munkaidő kihasználásáról és a technológiai fegyelemről beszélt. Mindebben a jelenleginél magasabb színvonalat és nagyobb hatékonyságot kell elérni.

E

EGRI FERENC 1987.

• Ján Hancko, kőfaragó: „A rossz minőségű nyersanyag hátráltatja a munkatermelékenység növelését ..

A szerző felvételei