Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-09-04 / 35. szám

y»

J*

Joan Eicken

Születésnapi

csodák

Minden gyerek türelmetlenül várja a születésnapját, amikor megajándékozzák, összegyűlnek barátai, és mindenki vidám. Jeanette születésnapja egy kicsit szomorú volt. Mégpedig azért, mert a mama elment a nagymamát ápolni, a papa pedig munkába indult. Ő mozdonyvezető, aki messze-messze viszi a vonatot. Mielőtt elment, ünnepi vacsorát tálalt Jeanette elé, aztán lefektette őt.- Légy okos kislány! - mondta. - Hunyd be a szemed és aludj! Mire felébredsz, már reggel lesz, akkorra én is hazaérek.

A papa elment. Jeanette engedelmesen behunyta a szemét. Aztán kinyitotta, mert nem szeretett egyedül lenni.- Milyen kár, hogy mines kivel játszani! - sóhajtotta.

Ekkor az ajtó mögül furcsa hangot hallott, top-top, slop-slop, tuk-tuk. Kiugrott az ágyból és lábujjhegyen az ajtóhoz ment. És mit látott? az új könyvek, amelyeket a papától kapott, kinyíltak, s a mesehősök ott sétálgattak a szobában. A tündérek kecskebakot ugrottak és bemásztak a tálalóba. A sellök a fürdőkádban úszkáltak, a pingvinek parfét ettek a hűtőszekrényből, a fókák a konyhai mosogatóban pancsoltak.- Hát ti miért jöttetek ki a könyvekből? - kérdezte Jeanette.- Meglepetést akartunk szerezni neked, mert tudtuk, ma van a születésnapod.

Jeanettnek még soha nem volt ennyi barátja, ilyen vidám társaság, önfeledten játszani kezdett velük.- Hát én senkinek nem kellek? - hangozott egy panaszos hang.

A kislány egy nagy bajuszú, hosszúirrkú tigrist pillantott meg.- No, várjatok csak, mind elkaplak termeteket.

Ijedten futkárezni kezdtek a pingvinek, fókák, tündérek.- Menj vissza a könyvedbe! - kiabálták- Én vagyok a világon a leggyorsabb. Ha kiengedtek az utcára, nem foglak el benneteket.- Rendben van! - mondta a tigrisnek Jeanette de én is veled megyek, hogy ne rakoncátlankodj.- Akkor ülj a hátamra és legyezgess engem! - kérte a tigris.

Jeanette felült, s villámgyorsan végigszáguldottak a városon. Találkoztak egy emberrel, akinek a szél lesodorta a kalapját. A tigris elcsípte, és visszaadta az embernek. Majd egy síró kisfiú futott feléjük. Nagy sárkány üldözte. A tigris öt is a hátára ültette és hazavitte. A sárkány még üldözte őket egy darabon, de belátta, ilyen gyors tigrissel nem bírja a versenyt. Ekkor Jeanette meglátta a vonatot, melyet a papája vezetett.- Gyerünk gyorsan haza, a papa keresni fog, ha előbb ér haza.- Ne félj! Az ilyen vonat nekem meg se kottyan - mondta a tigris. - Csak legyezz szorgalmasan!

Folyók, tavak, erdők, hegyek suhantak el Jeanette szeme előtt, míg végre feltűntek az ismerős utcák. A tigris behuppant az ablakon. Bent még mindig vidáman játszadoztak társai.-Gyorsan vissza a könyvekbe! - kiáltotta a kislány mindjárt itt a papa. Majd este játszunk megint.

Jeanette mindegyiknek segített visszabújni a könyvekbe. Csak a tigrissel volt baja. Nagy termete miatt. Aztán bebújt az ágyba és elaludt. Mire ismét kinyitotta a szemét, a papa már elkészítette a reggelit. A kislány megette, aztán a szobába ment a varázslatos könyvekhez. Most minden csendes volt. És ha nem maradt volna egy parányi lábnyom a könyvespolcon, egy kis arany halpikkely a mosdótálon, egy apró tollacska a hűtőszekrényben, szőröcskék a kandallón, Jeanette soha nem hiszi el ami vele történt tegnap este a születésnapján.

ÁTÁNYI LÁSZLÓ fordítása

MEDDIG MEHETÜNK LE A FÖLD

FELSZÍNE ALÁ?

A franciaországi Gouffre Ber- ger-barlang kutatóinak 1122 méter mélységig sikerült lejutniuk. A dél-afrikai aranybányászok 4000 méternél mélyebb tárnákat is vájtak. De sokkal lejjebb már nem juthatnak a lenti forróság miatt.

Lefelé menet a föld kérge is mind tüzesebb lesz. Az említett aranybányák igen szerencsés fekvésűek, de még ott is 8-10 fokkal nő a meleg minden 1000 méteren. Másutt átlagosan 30 fokkal; 3000 méter, vagyis három kilométer körül már eléri a 100 fokot.

Ez nehezíti a kutató mélyfúrásokat is; tíz kilométerig sem könnyű lejutni a fúrófejekkel. Húsz kilométerig lehatolni: egyelőre a jövő reménye. Pedig hol van ez a 6370 kilométerhez?!

V. A.

UDUD ISTVÁN:

HANGYA

Nekünk senkivel nincs bajunk, ne bolygasd, kérlek a bolyunk.

Minden vagyonunk itt ez a halom, no meg a példás hangyaszorgalom

MEGFEJTÉS

Az augusztus 21-i számunkban közölt feladatok megfejtése: 62 m; retek, keret, kert, teke, erek, terek (például). Nyertesek: Jancsó Szilvia, Farkasd (Vlőany); Horváth Zsuzsanna, Guta (Kolárovo); Majoros Mónika, Safárikovo; Németh Katalin, Nagyölved (Veiké Ludince); Balogh Tamás, Érsekújvár (Nővé Zámky).

Emlékeznek-e a lovak?

Régen az öregek sokat meséltek a „kiszolgált“ katonalovakról. Már évek óta a földeken dolgoztak, s mégis, amikor a közelben gyakorlatozó katonák sorakozóra szóló kürtjét meghallották, fejüket felkapva, ekével, szekérrel rohantak árkon-bokron át a trombitahang irányába...

Az sem számított ritkaságnak, hogy a vásárról hazatérő, bóbiskoló gazdát épségben a ház elé vitték az utat kitűnően ismerő lovai.

Persze, a lovak nemcsak az útvonalat tanulják meg, hanem azt is megjegyzik, hogy mikor, hol kell megállni, sőt még a forgalomra is figyelnek. „

Egy katonalónak állít emléket a Bábolnai harci mén elnevezésű bronzszobor. A napóleoni háborúk idején, 1809-ben a győri csatába vitte el a gazdáját, ahol az a harcban elesett. A ló ezután több napon és éjszakán keresztül bolyongott, amíg soványan, sárosán, legyengülve vissza nem ért a bábolnai ménesbe, ahonnan tíz hónappal korábban elindult.

De derűsebb történetek is akadnak. Sokáig mosolyogtak egy kisváros jogászán, aki nősülni készült, s hogy a menyasszony családjának tetszését kivívja, vásárolt egy tetszetős lovat, könnyű kocsival. Ezután elvitte a jövendő anyóst és apóst sétakocsikázásra. Alig zötyögtek néhány percig, amikor a kövesút első kocsmájánál a szép ló megállt, majd mintha varázsütés érte volna, könnyű léptekkel folytatta útját. Ezután a másik kocsmánál is ugyanígy tett. Miután ez a jelenet a kisváros szinte minden kocsmájánál megismétlődött, az anyósjelölt dühösen rángatni kezdte a jövendőbeli após kabátját, hogy azonnal hagyják itt ezt a kocsmatöltelék fiskálist. A menyasszony sírt, a vőlegény pedig tajtékzott a dühtől. Sok időbe tellett, amíg a jámbor jogász be tudta bizonyítani, hogy a ló előző gazdája egy sörkihordó volt.

Szidnainé Dr. Csete Ágnes

Gondolkodom, tehát...

KI KIT VISZ?

Dezsőt ketten viszik, Pali fogja a vállát, Jancsi a lábát. Aztán helyet cserélnek, most Jancsi emeli a vállát, Pali pedig a lábánál. Később Jancsi, majd Pali kerül ilyen kényelmes helyzetbe. Hányféle változat lehetséges, ha senki sem marad ki egyik helyzetből sem?

VÉGEREDMÉNY

Hová keli kitenni három plusz (+) és egy mínuszjelet (-) a számjegyek közé, hogy az egyenlet eredménye végül 100 legyen?

1

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

í

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

Az ókori világ egyik leghatalmasabb és legjobban szervezett birodalmát a rómaiak hozták létre. A császári Róma fénykorában akkora terület fölött uralkodott, amelyen kényelmesen elfért volna fél Európa. A birodalom határai északon a mai Nyugat-Németország és Anglia területén, délen pedig Afrika Földközi-tenger menti részein húzódtak. Ugyanaz a személy parancsolt Hispániában (ma: Spanyolország) és Pannóniában (ma: Magyarország nyugati fele), Germániában és a Közel-Keleten elterülő Syriában.

Ilyen roppant kiterjedésű államot az Itália szívében fekvő Rómából nem volt könnyű feladat irányítani, rátermett hivatalnokok és erős katonaság nélkül nem is ment volna. S még valami kellett hozzá: egy jól kiépített és folyamatosan karbantartott úthálózat. Semmi túlzás nem volt tehát a címül is választott mondásban: ,,Minden út Rómába vezet“, hiszen a birodalom útjai valóban Rómából indultak és oda is irányultak. Az Appenin-félszigeten már a rómaiak előtt is fejlett kultúrájú népek éltek, közülük a legnevezetesebbek az etruszkok voltak, akik tulajdonképpen elkezdték az itáliai úthálózat kiépítését. Amikor Róma leigázta őket, kultúrájukat és alkotásaikat is magáévá tette, s az etruszk utak is az egyre jobban terjeszkedő új birodalom szerves részévé váltak. Természetesen ez az úthálózat még korántsem volt olyan, mint amilyennek a később élt történetírók Róma útjait leírják. Az első, mind máig legnevezetesebb múút, a Via Appia építéséhez csak i. e. 310 táján fogtak hozzá, s több évszázadnak kellett eltelnie addig, amíg kialakult az egész Római birodalmat behálózó utak rendszere. Kezdetben vagyonos magánszemélyek építettek utakat, természetesen nem egészen önzetlenül, hiszen birtokaik terményeinek gyorsabb szállítását kívánták lehetővé tenni, ugyanakkor a köz javára hozott anyagi áldozatokat különböző, nagy jövedelmeket is biztosító tisztségekkel jutalmazta a város. Az utakat az építtetöröl nevezték el, s ezek az elnevezések évszázadokkal később is éltek, sót a történetírók jóvoltából mi is ismerjük őket.

A múút építése mind anyagi, mind mérnöki szempontból igényes vállalkozás volt. A rómaiak a lehető legegyenesebb utak építésére törekedtek, ezért gyakran kellett hidakat emelniük, alagutakat fúrniuk, sót sokszor mocsaras területeket is kiszárítaniuk, hogy elképzelésüket megvalósíthassák. Az utakat kellő szélességűre tervezték,

hogy elegendő hely maradjon a szembejövő forgalomnak is, de legfőképp azért, hogy a hatalmas létszámú katonaság akadályok nélkül vonulhasson, s minél hamarabb célba érhessen. A római útépítők alaposságát és szakértelmét mi sem bizonyíthatná jobban, mint az a tény, hogy a több mint

• A Via Appia szinte átszelte az Appenin- félszigetet. Némely szakasza máig épségben megőrződött.

(Gyökeres György fotoreprodukciója)

kétezer esztendővel ezelőtt készült utak néhány szakasza mind a mai napig épségben fennmaradt és közlekedni is lehet rajta.

A római múút - amelyet via stratának neveztek - építése a következőképpen történt. Kijelölték az útvonalat, a kívánt szélességben (általában 5-8 m) és mélységben (kb. egy-másfél méter) kiásták a helyét. Legalulra mintegy 30 cm vastagságban ök- lömnyi nagyságú köveket raktak és jól ledöngölték. Erre mésszel kevert kőtörmeléket szórtak (vastagsága megegyezett az alatta levő rétegével), ezt is alaposan ledöngölték. A következő réteg durva kavicsból, kőzúzalékbó! állt, amelyet úthengerrel vagy nyeles bunkókkal addig tömörítettek, amíg teljesen szilárdá nem vált. A széleinél enyhén lejtett, hogy az esővíz elfolyhasson. Sokáig ez volt a múút legfelső rétege, később szabálytalan kőlapokkal is befedték, s a kövek közötti hézagokat kötőanyaggal (caementum) töltötték ki. Ez a „cement“ három résznyi kavicszúzalékból és egy résznyi mészhabarcsból állt. Itália hegyeiben sok a mészkő, így nem volt nehéz meszet találni. A korabeli leírások szerint ezen az útfelületen olyan simán és zökkenések nélkül haladtak a kocsik, hogy a kiváló természettudós, az idősebb Plinius utazás közben még diktálhatott is az írnokának.

Az utak építtetése és javítása már akkor is nagyon költséges volt, ezért többnyire a császárra hárult a kivitelezés gondja. A történészek becslése szerint a teljes római úthálózat több mint 90 000 km hosszú

v0,t LACZA TIHAMÉR

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

k

tm

■

1987. IX. 4.

I