Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-14 / 32. szám
A szovjet kormányintézmények között van egy, amely különösen gyűlöletes az antikommunisták és a Szovjetunió egyéb ellenségeinek szemében. Elnevezése az idő múlásával változott, de fó feladata mindenkor változatlan maradt: a szovjet állam pajzsának és kardjának szerepét töltötte be. Lenin azt mondta: „Oroszországi és külföldi tőkés urak! Mi tudjuk, hogy önök ezt az intézményt sohasem fogják megszeretni. Hogyan is szerethetnék! Mindenkinél jobban el tudta hárítani intrikáikat és cselszövéseiket, mégpedig olyan helyzetben, amikor önök fojtogattak bennünket, amikor minden oldalról ránk törtek, amikor belső összeesküvéseket szerveztek, és semmilyen gaztettől sem riadtak vissza, hogy meghiúsíthassák békés munkánkat. Erre nincs más válaszunk, mint annak az intézménynek a válasza, amely az összeesküvők minden lépéséről tud, és nem kérlel, hanem haladéktalanul lesújt. Ilyen intézmény nélkül nem állhat fenn a dolgozók hatalma, amíg lesznek a világon kizsákmányolok. A forradalom utáni első években ezt az intézményt Összoroszországi Rendkívüli Bizottságnak, (orosz rövidítésben VECSEKA, CSEKA), nevezték. Amikor a polgárháború véget ért, a CSEKÁ-t átszervezték Állami Politikai Főigazgatósággá (orosz rövidítésben GPU), amelynek hatáskörét a politikai feladatokra korlátozták. A harmincas években a GPU funkcióit átruházták a belügyi népbiztosság (NKVD, mai fogalmaink szerint: belügyminisztérium) egyik osztályára. Ma ennek az osztálynak az utódja a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsága (KGB). Alább az ellenforradalom néhány „leglátványosabb" akciójáról lesz szó, amelyeket a CSEKA, illetve a GPU göngyölített fel. Végéhez közeledett 1918 januárjának első napja. Lenin előzőleg beszédet mondott a petrográdi vörösgárdisták egyik osztagánál, s útban volt haza, a Szmolnijba. A gépkocsiban mellette ült nővére. Marija lljinyicsna és Fritz Platten svájci szocialista. Élénken beszélgettek, amikor váratlanul eldördültek a terroristák lövései. Platten abban a szempillanatásban tenyerével elfedte Lenin fejét, és gyors mozdulattal oldalra lökte Lenint. Platten keze fejét rögtön elöntötte a vér: ebben a tört másodpercben csak Platten tenyere választotta el Lenin fejét a golyótól. A CSEKA néhány óra múlva elfogta a terroristákat. Hárman voltak, mind egykori cári katonatiszt. A CSEKA már egy ideje felfigyelt a moszkvai körökben jól ismert Lanszkaja grófnőre és szeretőjére, egy Bari nevezetű gyárosra, aki amerikai állampolgár volt. A nem túlságosan gazdag és főleg zsugori grófnő egyszer csak nagy pénzekkel jelent meg az üzletekben, s rengeteg ruhaneműt és élelmiszert vásárolt. De az rejtély volt, hogy hová lett mindez. Nyomozni kezdtek. Kiderült, hogy a grófnő a Novinszkij bulváron levő családi villájában afféle fódhadiszállást rendezett be, itt toborozták a régi hadsereg tisztjeit a szovjethatalom elleni harcra. A beszervezett tisztek itt ruhát, élelmet, útiköltséget kaptak, majd délre utaztak, ahol az ellenforradalmár tábornokok és külföldi tanácsadóik lázadást szerveztek. Lanszkaja a pénzt a gyárostól kapta, akit 1918. március 26-án a CSEKA szervei letartóztattak. De az Egyesült Államok moszkvai konzulátusa rögtön beavatkozott. Kezességet vállalt érte, és kérte, hogy Barit a tárgyalásig helyezzék szabadlábra. Ez meg is történt, és a gyáros rögtön „olajra lépett“... Ezért a hamarosan megtartott tárgyalás során a bíróság távollétében ítélte el az összeesküvő amerikai gyárost. Az olvasók már tudnak arról, ami 1918. augusztus 30-án történt: újabb merényletet követtek el Lenin ellen. Egy terroristanó, Kaplan, súlyosan megsebesítette Lenint. Néhány héttel ezt megelőzően pedig Lockhartnak, a moszkvai brit misszió vezetőjének lakásán a következő jelenet játszódott le. Két lett lövész jelentkezett Lockhartnál. Felmutatták Cromynak, a petrográdi angol követség tengerészeti attaséjának ajánlólevelét. Az attasé, mint Lockhart később megírta „Vihar Oroszország felett“ című, gyónással felérő visszaemlékezésében, ebben a levélben úgy ajánlotta a letteket, mint akiknek a szolgálatai „hasznosak lehetnek nekem“. A lettektől - akik közül az egyik a Kreml őrségét ellátó osztag parancsnoka volt - azt követelték, hogy a Népbiztosok Tanácsának ülése idején fogják el a bolsevik vezetőket. Lenint pedig a helyszínen lőjék agyon. A Kreml őrségét ellátó lövészek megvesztegetésére és egyáltalán az akció végrehajtására Lockhart és ügynöke. Sidney Raily, az angol hírszerzés hadnagya összesen 1 200 000 rubelt adott át a letteknek. Azt is megmondták nekik, hogy az összeesküvésben részt vesz az Egyesült Államok és Franciaország főkonzulja is. Ezért ez az ügy mint a „három követ összeesküvése“ került be a történelembe. Csakhogy a lettek a CSEKA emberei voltak, s titkos feladatot hajtottak végre. A CSEKA már jó ideje értesüléseket kapott a külföldi diplomaták felforgató tevékenységéről. Most ezt a társaságot tetten érték. Cromy angol attaséra nézve tragikusan végződött a história: életét vesztette a tűzharcban, amikor le akarták tartóztatni. Lockhartot elfogták, de később kicserélték azokra a szovjet képviselőkre, akiket az angolok bosszúból letartóztattak Londonban, mert felbőszítette őket az akció kudarca. Sidney Railynek sikerült kereket oldania. A nyomozást természetesen érdekelte, hogy Kaplan milyen szoros kapcsolatban volt Lockharttal. Augusztus 31-én, miután letartóztatták, feltették ezt a kérdést Lockhartnak. Ó azonban diplomáciai mentességre hivatkozva megtagadta a vallomástételt. Nem nyilatkozott Lockhart egy másik fontos kapcsolatáról. Tyihon pátriárkáról sem. Viszont az angol „diplomata“ fiának a könyvéből ma már tudjuk, hogy Sidney Raily 1918 augusztusában Lockhart titkos alapjából 5 millió rubelt adott át Tyihonnak, aki éveken át a szovjethatalom ádáz ellensége volt. A többi közt arra adta „áldását“, hogy az összeesküvők szovjetellenes puccsot hajtsanak végre. 1919 tele. Közép-Ázsiában nyugtalan idők járták. Turkesztánban nagyszabású szovjetellenes összeesküvést szerveztek, amelynek központja Taskent volt. Az összeesküvés élén az úgynevezett Turkesztáni Katonai Szervezet (TVO) állt, amelynek vezető csoportjában egyesültek egykori cári tábornokok, a helybeli kozák osztag parancsnokai, a megdöntött burzsoá kormány képviselői, helybeli feudális elemek. A CSEKA emberei azt is megállapították, hogy az összeesküvésben dicstelen szerepet játszik a Taskentbe érkezett angol misszió, nevezetesen George Mac- Cartney, kasgari brit konzul és Ph. Baity ezredes. A helyi hatóságok azonban nem merték letartóztatni a misszió tagjait, csak jelentették Moszkvának a rendelkezésükre álló adatokat, és utasításokat kértek. Hamarosan megkapták az engedélyt a letartóztatásra. De már késő volt: az angolok megérezték, hogy sűrűsödnek fejük fölött a fellegek, és sürgősen Indiában távoztak. Baily pedig eltűnt. Már a második világháború után India Országos Levéltárában viszont előkerült egy érdekes dokumentum, ez az ezredes titkos jelentése volt Szovjet-Turkesztán területén végzett tevékenységéről. Kiderült, hogy az ezredes még egy évig Taskent környékén élt, s állandó kapcsolatot tartott fenn az ellenforradalmárokkal. Amikor azután meggyőződött róla, hogy az összeesküvés végleg kudarcba fulladt, Perzsiába szökött. Miután a Vörös Hadsereg és a CSEKA osztagai vereséget mérlek a banditákra, maradványaik Afganiszánban kerestek menedéket. Ezek a „nép védelmezői“, ahogyan magukat nevezték, Afganisztánból egészen a harmincas évek közepéig támadásokat intéztek a határkörzetek ellen, és leírhatatlan szörnyűségeket követtek el. Az még 1922- ben történt, hogy Os városban bíróság elé állították az ellenforradalmárok egyik vezérét, Muhetdint, és a banditák által feldúlt falu életben maradt lakosai a tárgyaláson így vallottak: „A mi törvényeink szerint a terhes nő szent. De Muhetdin szemében semmi sem szent, Muhetdin kiirtott mindenkit. A terhes nők hasát felvágták, a magzatot kidobták, és szalmát tömtek a helyébe. A gyermekek fejét szétverték a szekér kerekén, vagy darabokra tépték őket. A foglyul ejtett vöröskatonákat (akik a raktárakat őrizték - B. K.) máglyán égették el... “ 1921 végén a CSEKA emberei egy illegális szervezet nyomára bukkantak. Mint később kiderült, ez a szervezet Közép-Oroszország Monarchista Szervezete (MOCR) volt. A csoport néhány tagját elfogták. Az ö vallomásaik alapján felgöngyölítették, és ártalmatlanná tették az egész szervezetet. De ezt olyan ügyesen és annyira csöndben sikerült végrehajtani, hogy a MOCR felszámolásának ténye nem került nyilvánosságra. Ekkor született az a határozat, hogy ezen a szálon behatolnak a külföldi ellenforradalmi központokba. Ez az akció, amely a „Tröszt“ elnevezést kapta, öt évig tartott. Az akció során horogra kerültek politikai analfabéták a monarchista emigráció soraiból, mint például Nyikolaj Nyi- kolajevics nagyherceg, aki igényt tartott az orosz trónra, és igen veszélyes kalandorok is, mint például Borisz Szavinkovés a már ismert Sidney Raily. Igen, ugyanaz, aki 1918 nyarán merényletet tervezett a Kreml ellen, majd pedig megszökött Moszkvából. Szavinkov Oroszországban ismert terrorista volt. Kezdetben a cárizmus ellen harcolt, majd szembefordult a néphatalommal. Szov- jet-Oroszországba küldött ügynökei olyan gaztetteket követtek el, amelyek alig maradtak el a közép-ázsiai ellenforradalmárok által véghez vitt szörnyűségek mögött. A CSEKA emberei azt a feladatot kapták, hogy Szavinkovot és pártfogóját. Railyt csalják a Szovjetunióba. Kihasználták Szavinkov hiúságát. Elhitették vele, hogy nélküle a MOCR nem megy semmire sem. Szavinkov eleinte ingadozott, talán érezte, hogy lebukás vár rá. De aztán mégis döntött, és a lengyel Vkf 2. osztály segítségével átlépte a határt. Néhány óra múlva letartóztatták. Szavinkov gyorsan felmérte a helyzetet, s kijelentette: „Egész életemet elhibáztam. A szovjethatalom a nép hatalma, és én hajlandó vagyok elismerni ezt a hatalmat. “ Őszinte megbánását figyelembe véve a halálbüntetést 10 évi börtönre változtatták. Miután Raily értesült Szavinkov lebukásáról, elhíresztelte, hogy abbahagyja a hírszerzői szolgálatot, az Egyesült Államokba utazott, és gyapottal kereskedő céget alapított. De a kereskedelem csak újabb álcázás volt. Mint kiderült, Raily nem szakította meg kapcsolatait az orosz fehérgárdista körökkel, s naplójában „szerényen“ feljegyezte: „A korzikai tüzérhadnagy a francia forradalom füzéből nőtt ki. Miért ne lehetne az angol hírszerzés ügynöke... Moszkva ura." Úgy gondolta, hogy célját csakis diverziók, terror révén érheti el. Barátainak kijelentette: „Azt mondom magamban, hogy ez az ügy a legfontosabb az életemben, és kész vagyok szolgálni ezt mindennel, amivel csak tudom. “ A CSEKA emberei értesültek ezekről a fenyegető kijelentésekről, és levonták a következtetést: amíg Raily életben van, nem hagyja nyugton a szovjet népet. Ezért elhatározták: el kell csípni Sidney Railyt. Ezt az akciót is a „Tröszt" keretében hajtották végre. Railyt a Szovjetunióba csalták, lehetővé tették, hogy Leningrádba utazzon. Itt összehozták egy „ellenzéki érzelmű munkással, a moszkvai szovjet képviselőjével“, akinek a szerepét egy csekista meggyőzően alakította. Szóba került köztük, hogy pénz kellene a „Tröszt“ tevékenységének finanszírozására. Raily kijelentette, hogy pénzt most nem lehet szerezni egyetlen európai kormánytól sem. „Mindenkinek ég a háza... Pénzt Oroszországban lehet találni. Oroszországban vannak roppant értékes műalkotások, világhírű mesterek festményei. Külföldön korlátlan a kereslet az ilyen műkincsek iránt.“ Raily még másik ötletet is adott, hogyan lehet pénzt szerezni: kémkedjenek az Intelligence Service javára, az értesülésekért az is jól fizet. Amikor a csekisták Railyt letartóztatták, a „Tröszt“ fenntartása érdekében heves tűzharcot imitáltak a határon. Néhány nap múlva az angol sajtóban megjelent a hír, hogy Raily, a királyi légierők századosa a szovjet határőrökkel folytatott tűzharcban életét vesztette. (Raily addigra már feltornázta magát erre a rangra. - B. K.) De Raily akkor még élt. Készségesen vallott, hogy megmentse életét. Sőt felajánlotta szolgálatait a szovjet elhárításnak. De javaslatát természetesen elutasították. 1927-ben és 1928 elején a csekisták letartóztatták a Donyec-medence szénbányáinak sok szakemberét, akik kapcsolatban voltak a fehéremigráns körökkel. Az ügyészség közleményében az állt, hogy „az ellenforradalmár szervezet gálád szabotázstevékenységet végzett, titokban dezorganizálta a munkát, nagy károkat okozott a szénbányászatnak ésszerűtlen építkezésekkel, fölösleges tőke- beruházásokkal, a termékek minőségének rontásával, az önköltség növelésével, valamint bányák, gyárak közvetlen lerombolásával..." A szabotórök arra törekedtek, hogy a munkásokat fellázítsák a szovjethatalom ellen, s ezért megsértették a munka törvény- könyvét, a biztonságtechnikai szabályokat. Ez az eset nagy tanulság volt a szovjet nép számára. Kiderült ugyanis, hogy a burzsoázia nemcsak a fegyveres terror, az államellenes összeesküvések módszereivel harcolhat a proletárállam ellen, hanem gazdasági szabotázs, gazdasági diverziók révén is. Hasonlóképpen tanulságos volt az az adócsalás is, amelyet nem sokkal ezután derítettek fel a GPU szervei az Alsó-Volga körzetében (Asztrahany) a pénzügyi és kereskedelmi apparátusban. Vezető tanácsi alkalmazottak ahelyett, hogy a népgazdaság társadalmasított szektorának érdekeit védelmezték volna, rendszeresen pénzt fogadtak el magánkereskedőktől és -iparosoktól, és ennek fejében tudatosan eltorzították a szovjet állam adópolitikájának osztálytartalmát és az országnak sok millió rubel veszteséget okoztak. Az asztrahanyi ügyben 129 embert állítottak bíróság elé. Közülük 13 vádlottat halálra ítéltek és agyonlőttek, köztük volt a területi szovjet adóbizottságának elnöke. Nehéz és bonyolult volt a harc az ellenforradalom, a szovjetellenes illegális tevékenység ellen. De az ellenforradalom szétforgá- csolódott, vereséget szenvedett. A vereség fő oka az volt, hogy nem talált támaszra a dolgozó lakosság tömegeiben. Az imperialisták, a fehéremigránsok és belső ügynökeik a következő években is többször megpróbálkoztak azzal, hogy a Szovjetunió területén kiépítsék a szervezett ellenállás hálózatát, de próbálkozásaik rendre kudarcba fulladtak. A Szovjetunióban a második világháború idején már nem voltak ellenforradalmi illegális szervezetek, s ez egyik fontos előfeltétele volt annak, hogy a Szovjetunió győzött a hitleri Németország elleni háborúban. Egyékbént Sulgin, a monarchisták vezetője, a fehérmozgalom egyik szellemi vezére, annak idején kapcsolatban állt a MOCR-ral, azt írta, hogy ez a háború sok mindenre felnyitotta a szemét. Akkoriban Jugoszláviában élt, és őszinte beismerése szerint Így gondolkozott: „Csak jöjjön a háború! Csak adjanak fegyvert az orosz nép kezébe! Majd a szovjethatalom ellen fordítja azt! És megdönti!“ De aztán elkezdődött a háború, írta emlékirataiban Sulgin, és éppen fordítva történt. A nép fegyvert kapott, és „nem döntötte meg a szovjethatalmat, hanem felsorakozott mögötte, és hősiesen áldozta életét az ádáz harcokban". És Sulgin megértette, hogy „ezek az emberek hazájuknak tartják a Szovjetuniót, a szovjethatalmat pedig a saját hatalmuknak tekintik". És akkor az egykori monarchista így vonta le a konklúziót: ,,Ámikor erre rádöbbentem, tragikusnak és nevetségesnek láttam a szovjethatalom megdöntésére tett erőfeszítéseinket " BORISZ KROTKOV A szovjetellenes illegális szervezetek kudarca MERÉNYLET JANUÁRBAN • „A KÖVETEK ÖSSZEESKÜVÉSE“ FOLYTATÓDIK • A KÖZÉP- ÁZSIAI ELLENFORRADALMÁROK TERRORJA ÉS A GAZDASÁGI DIVERZIÓK Mihail Szkolov festménye: „Merénylet Lenin ellen 1918. augusztus 30-án"
