Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-03 / 26. szám
I 'SZÚ a J7.VII.3. Amikor 1985 márciusában Brazíliában húsz év után véget ért a katonai diktatúra, nyilvánvalóvá vált, hogy a brazilok nem akarják és nem fogják új történelmüket az éhség és a nyomor nyomása alatt megírni. Az új köztársaság első lépéseit drámai körülmények között tette meg. Tancredo Neves, akit az első polgári elnöknek választottak meg, és aki a brazil társadalom különböző rétegeinek mély tiszteletét és támogatását élvezte, még azelőtt elhunyt, hogy hivatali esküjét letehette volna. Akkor Nyugaton sokan arra számítottak, Nevessel együtt sírba száll az a remény is, hogy a demokratikus elveket visszaállítják Brazíliában, és az ország önálló gazdasági és külpolitikai irányvonalat követ majd. Annál is inkább, mert a katonák uralma idején Brazília külső adóssága hússzorosára nőtt. Ezek a számítások azonban nem igazolódtak be. Jósé Sarney alelnök, aki az alkotmány értelmében az ország államfője lett, 1985 októberében a következőket jelentette ki: „Brazíliában demokratikus kormány van, amely csak végrehajtható megállapodásokat fog aláírni... A Nemzetközi Valuta Alappal (IMF) és a hitelező bankok konzorciumával folytatott tárgyalásokon a számunkra elsődleges fontosságú pontokban nem fogunk engedményekettenni. A legfontosabb a gazdaság tervezett évi 5 százalékos növelése. Még gondolni sem szabad a zéró növekedés lehetőségére, valamint az agrárreform megvalósítására fordítandó összegek, az egészségügyi kiadások, az aszály sújtotta északi és keleti államok fejlesztését szolgáló pénzeszközök csökkentésére... “ így Brazília első ízben mondott erőteljes ,,nem“-et az IMF diktátumára, amely-mint ismeretes - azt követelte az adós országoktól, hogy mondjanak le a szociális programok megvalósításáról, ismerjék el a magánszektor feltétlen elsődlegességét, korlátlan mértékben engedjék be a külföldi tőkét az országba, és tegyék lehetővé a profitok minden ellenőrzés nélküli külföldre vitelét. A brazilok azonban jól tudják, hogy mihez vezethetne mindez. Nem véletlenül olvassák a Nemzetközi Valuta Alap portugál nyelvű rövidítésének betűit - FMI - az „éhség, nyomor és infláció" fogalmak kezdőbetűiéként. Ma már a geopolitikusok vitatkoznak azon, hogy Brazíliát változatlanul a fejlődő országok között kell-e számon tartani, vagy ideje lenne a fejlett kapitalista országok kategóriájába sorolni? Brazília valóban hét- mérföldes léptekkel halad előre, a gazdasági fejlődés ütemének rekordjait döntögeti. 1985-ben az ország bruttó termékének növekedése majdnem nyolc és fél százalék volt - a legnagyobb az egész kapitalista világban, az ipari termelés bruttó volumene vonatkozásában pedig Brazília a nyolcadik helyre jött fel, és a vezető kapitalista hetesnek a sarkában jár, amelyhez az Egyesült Államok, az NSZK, Franciaország, Anglia, Kanada, Japán és Olaszország tartozik... Az Óriás és problémái Brazíliának rövid idő alatt sikerült a korszerű információs és számítástechnikai eszközök gyártásában is az első helyek egyikét elfoglalnia a világon. Az országban felépült az ,,Angra-l“ nevű első atomerőmű Rio de Janeiro közelében, és újabb két ilyen erőmű építése van folyamatban. Új gyárak, tengeri kikötök, vasútvonalak épülnek, fejlődnek az ország városai. Egyszóval Brazília kétségtelenül óriássá nőtt, ennek az óriásnak azonban mégis nehéz az élete. Körülbelül 31 millió brazil a létminimumnál kevesebbet keres, a lakosság 50 százalékának pedig a nemzeti jövedelem mindössze 3 százaléka jut. Brasilia város határához egészen közel, ahonnan még jól láthatók a légkondicionált kristálypaloták, új favellák, furnér- és bádoglemezekből összetákolt viskótelepülések alakultak ki, amelyek minden komfortot nélkülöznek. A főváros kellős közepén olyan meztelen kisgyermekeket láttam, akik még csak most tanultak járni, de már tudták, hogyan kell koldulni. Angolkóros lábaikkal a vakító szépségű kereskedelmi központ mellett botorkáltak, várva, hogy az épületbe betérők közül valaki aprópénzt vessen oda nekik. Támadás az infláció ellen Az 1986. március 1-ére virradó éjjelen Sarney elnök rendeletet írt alá a nemzeti valuta stabilizálásáról, mivel ez a pénz már lejáratta magát mind az országon belül, mind pedig a külpiacokon. A cruseiro dollárhoz viszonyított ingatag paritása ugyanis páratlan méretű spekulációhoz vezetett, és a pénz kiáramlott a gazdaság termelő ágazataiból. Ennek következtében az infláció erőteljesen növekedni kezdett, a munkabér pedig állandóan csökkent. A dolog odáig fajult, hogy az infláció mértékét a kormány háromhavonta kénytelen volt kiigazítani. Most az elértéktelenedett cruseiro helyett Brazíliában új pénzegységet vezettek be. a crusadót (1 crusado = 1000 cruseiro). Ezzel a pénzügyi műveletek természetesen jóval egyszerűbbé váltak. A legfontosabb azonban az, hogy meghatározták a crusado és a dollár tartós arányát. Nem kisebb jelentősége volt annak a döntésnek, amely- lyel az áruk és a szolgáltatások árát befagyasztották. Nem sok időnek kellett eltelnie annak megértéséhez, hogy ez a reform fájdalmas csapást mért a spekulánsokra. Ugyanakkor lélegzetvételnyi szünetet biztosított azok számára, akik saját munkájukkal keresik a kenyerüket. Különböző városok üzleteiben sok olyan brazilt láttam, akik vásárlás előtt összehasonlították az árcédulákon szereplő árakat az elnöki rendeletben meghatározott értékekkel. Árdrágítás esetén minden vásárló a legközelebbi rendőrhöz fordulhat, akinek nemcsak joga, hanem kötelessége is a törvénysértőt anyagi, sót büntetőjogi felelősségre vonni. Mint elmondták nekem, már több ezer kereskedelmi vállalatot büntettek meg, sokat pedig - köztük több külföldit is - egyszerűen be kellett zárni, és ügyüket átadni a bíróságnak. .. A ,.crusado“ az ökölvívók zsargonjában „horgot" jelent. így a reform igen fájdalmas „horogütés“ volt mind az infláción korábban korlátlanul meggazdagodó sok külföldi cégre, mind pedig arra, hogy Brazíliát adóssága révén rabszolgaságba döntsék. A kormány a gazdasági helyzet javítására irányuló széles körű programját kidolgozva az IMF megkerülésével kölcsönös egyetértésre tudott jutni több külföldi bankkal és halasztást kapott adósságainak törlesztésére. Ez lehetővé tette, hogy ne kelljen leszállítani az ország gazdasági fejlesztésének szintjét, sót azt is, hogy már most az állami költségvetés mintegy 10 százalékát „szociális beruházásokra“ fordítsák. A „kedves“ folyó kincsei Az amazonasi indiánok ősidők óta Rio Dosé-nak hívják az Amazonast, ami kedves folyót jelent. Nem tudhatták azonban, hogy az őket tápláló folyó a szó szoros értelmében arany partok között folyik. Erre a felfedezésre a geológusok alig több mint két évtizeddel ezelőtt jutottak, amikor az Amazonas keleti vidékén a mangán, a nikkel, a réz, a bauxit, az arany, az urán és a drágakövek igen gazdag lelőhelyeire bukkantak. A Para államban lévő Karajasban a felszín közvetlen közelében található a 80 százalékos vastartalmú érc, s ha évente 50 millió tonnát aknáznak is ki belőle, a készlet akkor is 500 évre elegendő. Ehhez vegyük még hozzá magának az Amazonas folyó- nak és a medencéjéhez tartozó többi folyó- nak a szinte kimeríthetetlen vízenergia-potenciálját. Számítsuk még hozzá a nagy erdőségeket, amelyek nagy nyereséget hoznak és viszonylag könnyen pótolhatók a meleg és nedves éghajlati viszonyok között. S még a sok-sok millió hektárnyi termékeny földterületet... Az Amazonas folyó keleti medencéje természeti erőforrásainak kiaknázásával most már a legnagyobb brazil állami vállalat, a Compania Vale de Rio Dósé foglalkozik. Az áthatolhatatlan erdőkön keresztül vasútvonalat fektettek le és az érccel rakott szerelvények Sao Luizba, az ország atlantióceáni partvidékén épített új kereskedelmi kikötőbe tartanak. Egyébként a vagonokat menet közben bőségesen locsolják vízzel, hogy az ércpor ne rakódjon rá a buja, azonban a szennyeződéssel szemben védtelen amazonasi flórára. Az új vízi erőművek energiájával működtetett vasútvonal mentén nyersanyag-feldolgozó üzemeket építettek. Állandóan nő a szövetkezeti ültetvények száma, ahol fantasztikus a gabonafélék, a zöldségek és a gyümölcsök terméshozama az erdőtől és szavannától megtisztított területeken. Itt olyan tudományos központok jöttek létre és tevékenykednek, amelyekben együtt dolgoznak a növénynemesítök, a geológusok, a botanikusok és a meteorológusok. Vagyis az Amazonas vidékének a felfedezése csak most kezdődik... Vérrel keveredő arany Történészek szerint a jelenlegi Brazília területén a portugálok odaérkezése előtt 5 millió őslakos élt. Ma az indiánok száma mindössze 200 ezer. A további fejlődés vajon megkegyelmez-e nekik? Brazília számára ez az egyik legégetőbb és legaktuálisabb kérdés. A Rio Dósé Társaság a hozzá tartozó területeken minden lehetőt megtesz azért, hogy a civilizációval való szembesülés elkerülhetetlen sokkhatása minél kisebb mértékben viselje meg az indiánokat. Jól berendezett lakóházakat építenek nekik, megtanítják őket a számukra eddig ismeretlen földművelési és építkezési fogásokra, az ismeretlen nyelvre. Végül pedig orvosi kezelésben részesítik őket... Teljesen más azonban a sorsa azoknak • Brasilíaban, az ország fővárosában nincsenek közlekedési dugók az indián törzseknek, amelyek az Amazonas folyó belső részén élnek, távol az ipari terjeszkedés övezeteitől. Területeiken háború dúl. A „vad“ aranyásók igazságtalan és kegyetlen háborúja ezeknek a földeknek az eredeti tulajdonosai ellen. 1986 januárjában Brazíliát a szó szoros értelmében megrázta a borzalmas hir: Manaus várostól 1800 kilométerre északnyugatra, a kolumbiai határ közelében egy garímperos csoport („garimpo" - „aranymezó") puskákkal, géppisztolyokkal, sőt még géppuskákkal is felfegyverkezve 60 olyan tucano indiánt mészárolt le, akik íjakkal és botokkal elkeseredetten próbáltak védekezni a betolakodókkal szemben. Ennek a véres gaztettnek az ügyében külön vizsgálatot indítottak és vita folyt róla a parlamentben is. A feltárt tények újólag azt bizonyították, hogy az aranyásók mögött - akik teljesen megvadulnak, ha az indiánoknak a földjükhöz és kincseihez való jogáról van szó - a Gold Amazon nevű nagyhatalmú korporáció áll. Ez a nagyvállalat tartja és látja el élelmiszerekkel, fegyverekkel és a szükséges cikkekkel azoknak a hivatásos gyilkosoknak az egész hadát, akiknek az az elve, hogy „egy maréknyi arany többet ér egy maréknyi indiánnál". Egyébként az angol „goid" szó nem véletlenül szerepel az arany portugál neve, az „oro" helyett ennek a multinacionális vállalatnak a nevében, hiszen a vezető szerepet benne az USA és a Dél-afrikai Köztársaság tőkéje tölti be... Az Amazonas-vidék és ...Szibéria- Brazília nem légüres térben él - nyilatkozta nekem Jósé Frajelli, a szenátus elnöke. - A bennünket körülvevő bonyolult világot azonban nem elég csak megérteni. Mindig az évszázad követelményeinek szintjén kell állni, tevékeny és felelősségteljes álláspontot elfoglalva. Az Önök kongresszusát az újságok távolról sem teljes jelentései alapján követtem nyomon, mégis megértettem, hogy ez az esemény kiemelkedő jelentőségű. Különleges benyomást tett rám, hogy olyan merészen vetették föl az egyes népgazdasági ágazatok termelőtevékenysége tervezésének és szervezésének átalakításával kapcsolatos■ kérdéseket.-Az önök elgondolásai - egyenesen megmondom - vakmerőek. Ugyanakkor reálisak és megalapozottak is. Erre a dolgok megközelítésének igen önkritikus jellegéből következtettem. A pangás tehetetlenségi erejének leküzdésére törekedve önök nem félnek nevükön nevezni a dolgokat. Önöket pedig az egész világ figyelemmel kíséri, így Brazília is, bár mi nemcsak egy másik féltekén élünk, hanem más politikai rendszerben is.- Napjainkban az a legfontosabb - folytatta Jósé Frajelli -, hogy tudatában legyünk minden ország és nép sorsközösségének. Ezért számunkra szuperfontosságúnak tűnik az a szovjet terv, amelynek értelmében 2000-re az emberiségnek meg kell szabadulnia az atomfegyverektől, tehát az atomháború fenyegetésétől is. Ezenkívül más szempontból is jónak látjuk ezt a tervet. Arra a lehetőségre gondolok, hogy sok fejlődő ország fegyverkezési kiadásainak csökkentése révén megoldhatná a problémáit. Ezek a pénzeszközök nekünk nagyon kellenek a békés építésre, az olyan súlyos szociális problémák leküzdésére, mint a nyomor, a betegségek és az írástudatlanság.- Brazília az ipari fejlettség igen magas szintjét érte el - mondotta Frajelli. - Ezért a gazdasági szerkezetek minden különbsége ellenére országaink sokban hasonlítanak is egymásra, azt is mondhatnám, hogy sok vonatkozásban rokon jellegűek. Például nálunk van Amazonas-vidék, a nagy víz, a vad szavanna, a kegyetlen napfény vidéke. önöknél Szibéria, a jég vidéke. Az Amazonas vidékének a kiaknázása ugyanolyan nehéz, mint Szibériáé. Meg vagyok győződve arról, hogy az ideológiai különbségek miatt nem kell megtagadnunk egymást. Brazília amúgy is felhagyott az előítéletekkel terhes antikommu- nizmusnak azzal a koncepciójával, amely az elmúlt húsz évben meghatározta külpolitikánkat, amikor az országot katonák irányították. Nem könnyű leküzdeni a nyugati gazdaság felé való egyoldalú orientálódást, Brazíliának azonban saját útján kell haladni. S ezen az úton járva igen hasznosak lesznek a jó kapcsolatok a Szovjetunióval. Az egyik brazíliai városban láttam egy kis teherautót, amelyre tulajdonosa a következő feliratot pingálta: „Élek futásban, hogy ne haljak meg adósságban." ^Ugyanez mondható el magáról Brazíliáról is, amelynek egyelőre „futásbán“ kell élnie, hogy kolosszális adósságait az uzsorásoknak kifizethesse. Hogy ne haljanak meg az éhezők. Hogy teljesíthesse kötelességét a parasztok iránt, akiknek még nincs saját földjük. A favellák lakói iránt. Az indiánok iránt. A mostani és a jövőbeni nemzedékek iránt. Hogy megfelelhessen saját történelmi elhivatottságának. 9 VIKTOR COPPI, a Novoje Vremja különtudósitója
