Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-08-07 / 31. szám

■

ÚJ szú

3

1987. Vili. 7.

A társadalmi és gazdasági fejlődés meggyorsításának stratégiája megköveteli a gazdasági mechanizmus átalakítását. Ez a politikai rendszer minden összetevőjét érinti, beleértve a nemzeti bizottságokat is. A CSKP KB 5. ülésén újra hangsúlyozták: „Rájuk is vonatkozik a tevékenységük demokratikus alapelveinek megszilárdítását és fejlesztését célzó követelmény, s nem engedhető meg, hogy a választott szervek helyett az apparátus döntsön. Mindenütt érvényesülnie kell annak az alapelvnek, hogy tevékenységük súlyponti részének mindennapos kapcsolatban kell lennie az emberekkel. Ez megköveteli, hogy meghallgassák nézeteiket, rugalmasan reagáljanak igényeikre, ösztönözzék aktivitásukat ... Keresnünk kell, mit lehet tenni, hogy minden szinten jobban működjenek és aktívabban hassanak politikailag.“ A nemzeti bizottságok előtt - hasonlóan, mint minden más területen - a feladatok jobb teljesítését elősegítő változtatások kiterjedt és összetett programja áll, az átalakítás programja, amelynek célja a munkaminőségnek a mai és holnapi szükségletek szintjére való emelése.

A fejlődés útja nemcsak az új munka- módszerek keresését és a jelenlegiek tökéletesítését jelenti: nem korlátozódhat erre. Különféle akadályokat kell leküz- denünk: a tehetetlenséget, beidegzödött szokásokat, a múltból fennmaradt sémákat, amelyek korábban esetleg pozitív szerepet is játszhattak, de ma már nem elégségesek, elavultak és fékezőerővé váltak. Az átalakítás követelményei az előrehalaladást nehezítő, régóta tapasztalható negatív jelenségeknek a keményebb és megalkuvás nélküli bírálatát igénylik.

A nemzeti bizottságok számára a Kassai Kormányprogram, Klement Gottwald beszédei és a CSKP KB programja sok máig érvényes, markánsan megfogalmazott alapelvet tartalmaznak. A népi önigazgatás valódi'szerveinek kell lenniük, az államhatalom hordozóinak és érvényesítőinek, egységes, rugalmas szerveinek, a nép érdekeit védő, a népi kormányzat új típusú szerveinek. A népuralom érvényesítéséhez így nemcsak megfelelő jogokkal kell rendelkezniük, hanem - elsősorban kötelességeik vannak, és fokozott felelősségtudatot vár el tőlük népünk. A közösség - nép, nemzet és állam - szolgálatára a nép legjobb, legtisztességesebb és legtehetségesebb képviselőiből alakultak.

A CSKP XVII. kongresszusa után tartott

6. központi bizottsági ülés hagyta jóvá a munkájuk színvonalának fokozatos, céltudatos emelését célzó programot, amely megfelel az egyre növekvő teljesítményigényeknek, az államigazgatás hatékonyságával szemben támasztott új, magasabb minőségi szintű követelményeknek. Ennek a programnak a megvalósítása bizonyos haladáson és sok tapasztalaton kívül azt a felismerést is eredményezte, hogy a nemzeti bizottságok tevékenységének problémakörét mélyrehatóbban, következetesebben és koncepciózusabban kell vizsgálni. Az ország társadalmi és gazdasági fejlődése meggyorsításának stratégiája őket is érinti. Az előrelépés alapvető feltétele, hogy növekedjék szerepük egyrészt a közigazgatás színvonalának emelése, másrészt a szocialista demokrácia elmélyítése terén.

M

it jelent ez a gyakorlatban? Az a cél, hogy általuk minden területegységben egységesen értelmezett törvények szerint, egységes szellemben, a CSKP, a Nemzeti Front és szocialista államunk politikai irányvonalának egységes értelmezésével folyjék a'közigazgatás.

A nemzeti bizottságok azonban nemcsak végrehajtó szervek, nemcsak a központi szervek határozatainak, rendelkezéseinek a teljesítését biztosítják. Egyúttal képviselő- testületek is, amelyek választóik akaratát képviselik, érdekeit és igényeit toitnácsol- ják. E két összetevő egyesítésében rejlik a szocialista társadalmi rend ereje és^elö- nye. A megfelelő összhang elérése lehetetlen két szélsőségnek a kiküszöbölése nélkül. Ezek egyike a városok, falvak, járások és kerületek életének adminisztratív eszközökkel, hatalmi pozícióból hatósági szemlélettel s kizárólag a tisztséggel járó jogkörre támaszkodva történő irányítására való törekvés. Az ilyen felfogás nemegy esetben az apparátusnak a választott szervek, az adminisztratív utasításoknak a közvetlen szervező- és nevelötevékenység s a papírnak az emberek megnyerése fölé való helyezését eredményezi.

A minden szintű nemzeti bizottságok munkájában gyakran tapasztalhatók bürokratikus torzulások természetesen nem fedhetik el e testületek pozitivszerepét, pótolhatatlan, érdemdús tevékenységét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bürokratikus megnyilvánulásokat alábecsüljük, és enge* dékenyek lehetünk kritikáját és a javulás előmozdítását illetően. Néha találkozunk azzal az elképzeléssel, hogy a bürokratizmus kizárólag egy-egy központ betegsége, s csupán abból ered, hogy nagyon áttételes az élettel, gyakorlattal való kapcsolata. Természetesen az irányításban a legfelsőbb szervnek több olyan vezetési csapdát kell

elkerülnie, amely ilyen módszereket eredményez, de nem egyedül ezeket fenyegeti a bürokratizmus veszélye. Ezt nyíltan meg kell mondani, már csak azért is, mert van egy sor elképzelés arról, hogy a központi szervek számának egyszerű csökkentése vagy jogkörük ilyen vagy olyan szűkítése megoldaná az egész problémát. Arról, hogy ez nincs így, nemegy tapasztalatot szerezhettünk az alsóbb szintű nemzeti bizottságokkal kapcsolatban, melyeket megtámadott a bürokratikus szemlélet kórja.

M

ost egy irányítási rendszerről egy másikra térünk át; egy túlnyomó- részt adminisztratív vezetési módszerről egy túlnyomórészt gazdaságira, extenzív tendenciájú döntéshozatalról intenzív tendenciájúra, a mennyiségre való irányulásról a nagy hatékonyságot és minőséget előtérbe helyező szemléletre. Ez a tény erősen kiélezi a bürokratikus akadályok bírálatát. Az SZKP XXVII. kongresszusa kulcsfeladatként jelölte meg az emberekkel szembeni fensóbbséges magatartás, a kritika elfojtása, az állampolgári közösségek valódi munka helyett töméntelen határozattal, terjedelmes beszámolókkal és rengeteg, az általánosságokon túl nem menő határozattal való takaródzásának megszüntetését.

A bürokrácia lényegében a bürokraták állampolgárok fölötti embertelen uralmának rendszerét jelenti, a szónoklatoknak és papíroknak az élet követelményei fölé való helyezését, a jogoknak a dolgozó ember gyötrésére, sőt érdekeit sértő, szociális szempontból igazságtalan és jogellenes bánásmódra való felhasználását jelenti. Ilyen élesen azért állította szembe a dolgokat Lenin, hogy rámutasson, milyen összeférhetetlenek és ellentétesek a bürokratikus munkamódszerek a munkások osztályérdekeivel, s a szocializmus lényegével és céljaival. A szocializmus fő előnye a tömegek alkotó aktivitása fejlesztésének képessége. Ez nem mások, hanem a saját érdekükben történik, s nem ideiglenes, hanem állandó jellegű. Nem dísznek van, és nem formálisan kell tenni, hanem belső szükségletként, és alapvető fontosságú. A gazdasági mechanizmus átalakításának - beleértve maguknak a nemzeti bizottságoknak a működési mechanizmusán eszközölt változtatásokat is - egyik célja a dolgozók széles tömegei alkotó aktivitásának az előmozdítása. Ezért a mechanizmus megváltoztatása nem technokratikus és szűk értelemben vett szervezési probléma, hanem tartalmi és módszertani vonatkozásaival politikai kérdés. Alapvető célja a nemzeti bizottságoknak az állampolgári aktivitás inspirálására, egyesítésére és szervezésére való képességének fokozása. Ezért kell mindazon dolgok gyökerét feltárni, amelyek e folyamatot akadályozzák, s amelyek a bürokratikus munkamódszerekhez vezetnek.

Néha a bürokratizmus első pillantásra szembeötlő külső jegyek alapján felismerhető, mint például a rengeteg papír, határozat és megtárgyalt beszámoló, a formális munkamódszerek, amelyekkel elkedvetlenítik az embereket azáltal, hogy figyelmen kívül hagyják törekvéseiket, és alábecsülik ítélőképességüket. Az ismert hivatalnoki szemléletről van természetesen szó, amelyet annyiszor bíráltak már. Az ilyen módszereket joggal nevezzük lélektelennek, céltalannak és fölöslegesnek. Ebben az irányban az utóbbi években sikerült némi változást elérni, megszüntetni sok fölösleges kimutatást és jelentést, csökkenteni a szükségtelen pecsétek és engedélyek számát s eltüntetni egy-két olyan dolgot, amelyre semmi szükség. De a következmények elleni harc - amely magukat az okokat nem tárja fel következetesen és elvszerúen - csak korlátozott, rövid ideig tartó és részleges hatást érhet el.

E

zért került előtérbe az irányítási rendszer átalakításának feladata. Olyan folyamatról van szó, amely a társadalmi élet minden területére kiterjed, mégpedig elválaszthatatlan egységben gyakorolva hatást rájuk. Ennek sorában az első helyre a kádereknek az alkalmassága kerül: felkészültségük a helyes politikai gondolkodásra, megfelelő döntéshozatalra s az állampolgároknak a választási programok teljesítésére történő megnyerésére való képességük, az emberekkel való bánásnak, megnyerésüknek, meggyőzésüknek, tanításuknak és a tőlük való tanulásnak, a minden formalitástól mentes vezetésnek, valamint a lakosság nézetei és szükségletei állandó szem előtt tartásának a képessége. Az ilyen tulajdonságok nemcsak a tanulás vagy gyakorlat időtartamának függvényei, hanem sok tekintetben függenek az ember általános képességeitől és jellembeli tulajdonságaitól is. Csak az olyan emberek, akik elegendő felelősségtudatot éreznek polgártársaik iránt, s megvan az arra való képességük, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk, érzéseiket és gondolkodásukat illetően egyaránt, az olyan emberek, akik nem törekszenek mindenáron arra, hogy hasonlítsanak a többiekhez, de nem is zárkóznak el fensóbbséggel, akik jó érzékkel, nyílt beszéddel és igazságérzettel szereznek megbecsülést maguknak, lehetnek a szocialista közösség, államunk és állampolgárai jó képviselői.

Az új gazdasági mechanizmus és a nemzeti bizottságok munkájának neki megfelelő rendszerét azért kell kialakítani, hogy gyorsan eltűnjenek a negatív jelenségek, fogyatékosságok, s teljes mértékben kihasználjuk a szocializmus lehetőségeit és előnyeit. Nem remélhetjük azonban, hogy egy jobb mechanizmus bármit is megfog oldani az emberek helyett, alapvető változást idéz elő nélkülük, s átveszi az ember szerepét. Ez illúzió volna és az emberi tényező szerepének alábecsülése. Az irányítási rendszeren azért eszközlünk változtatásokat, hogy egyik vagy másik láncszemének a rossz működése esetén az embereknek ne saját aktivitásukkal, rendkívüli igyekezettel kelljen helyreállítaniuk azokat a károkat, amelyeket az elavult vagy hibás előírások, mutatók okoztak. Ha az irányítási rendszer erősebb nyomást fog gyakorolni minden megnyilatkozás hatékonysága céljából, és szilárdabb gátakat épít a formalizmus megfékezésére, a kezdeményező és felelősségtudattól áthatott dolgozóknak több idejük és lehetőségük marad arra, hogy tehetségüket hasznosabb dolgokra fordítsák.

De távolról sem csupán a hivatali dosz- sziékba kerülő anyag tömörsége a cél. A nemzeti bizottságok munkájának a pozitívumai és gyengéi a legmarkánsabban - jóval meghaladva minden mást - az állampolgárok aktivitásában s az embereknek a nemzeti bizottság munkájáról alkotott véleményében tükröződnek. És ez a legfontosabb mutató, mert a hivatal van az emberért, nem pedig az ember a hivatalért. Ott, ahol ez az alapelv csorbát szenved, szükségszerűen politikai károkkal, valamint gazdasági és erkölcsi veszteségekkel kell szembenézni; ott virágzik leginkább a bürokrácia, és ott a legnehezebb az ellene való harc. Ezért a bürokratikus torzulások helyrehozásának ma is a fő garanciája és eszköze a demokratikus jogok szélesítése és elmélyítése.

átalakítás során a nemzeti bizottságoknak is három alapvető, egymással szorosan összefüggő, egymást feltételező irányban kell egyidejűleg haladásra törekedniük: a közigazgatási tevékenység hatékonyságának lényeges növelésére s a társadalmi élet demokratizálásához és a munka minőségének javításához való aktívabb hozzájárulásra. Ezek segítik elő a gyorsabb előrehaladást és a bürokratikus akadályok minden fajtájának a felszámolását. A konkrét központi határozatokat sematizmustól, sablonosságtól mentesen kell megvalósítani. Saját jogkörünknek a fentiek szellemében történő érvényesítésével elejét vehetjük annak, hogy másokra kelljen bíznunk magunkat s a passzív kivárásnak és a döntéshozatalkor megnyilvánuló alibiz- musnak. A szükséges hatékonysággal végzett érdemi munka segít abban, hogy elkerüljük az adminisztratív módszerek, prokla- mációk és felhívások hatékonyságának a túlbecsülésében rejlő veszélyt.

Fontos az állampolgárokkal a nyílt politika és idejében történő sokoldalú tájékoztatás légkörében folytatott közvetlen kapcsolat fejlesztése. Ennek a törekvésnek az esetében a közös nevező a fent és lent egyaránt követett egységes eljárás, amely a lehető legnagyobb számú ember s az alkotóerő mozgósítására, a hiányosságok bírálatára és kiküszöbölésére irányul. Ahhoz, hogy a kongresszusi irányvonal megvalósításához tág tér nyíljék, szükség van a közös központi és helyi erőfeszítésekre, a tisztségviselők és a többi állampolgár egy célra irányuló törekvéseire.

Jlftí ROZSYPAL

T

örténjék bármi hazánkban, belpolitikai életünkben vagy külpolitikánkban. Nyugaton mindig akadnak olyanok, akik kiforgatják mind eredményeinket, mind pedig bajainkat. Itt volt például az SZKP XXVII. kongresszusa, amely elfogadta a hamarosan hetvenéves társadalom gazdasági és szociális életviszonyainak átalakítására vonatkozó programját, máris megszólaltak ezek a nyugati értelmezők, s azt kezdték találgatni, vajon miért kellett ez a program, mi is van ezzel a társadalommal, mi is történt a szocializmussal.

Ha az eljövendő korok történetírói az idő szárnyán visszaröppennének a mi időnkbe, feltétlenül észre kellene vegyék, hogy a Szovjetunióban nemcsak a termelés üteme és a munka termelékenysége nő (ezt ugyanis lehetetlen nem meglátni), de feltétlenül érzékelniük kellene, hogy az egy esztendővel ezelőtti XXVII. kongresszus elindította az erkölcsi megtisztulás és újjászületés folyamatát is, s ez az, ami igazán lényeges.

Két alapvető és mély értelmű szó vert gyökeret és honosodott meg tartósan életünkben, úgymint: átépítés és gyorsítás. Az előbbi arra irányul, hogy mélyreható szerkezeti átalakításokat végezzünk a gazdaságban, a politikai és a szociális szférában. A gyorsítás pedig nem egyszerűen csak ütemet, nem egyszerűen csak növekedést jelent, hanem új minőséget is, amelynek gyors ütemben kell növekednie. Mi az, ami ebben érthetetlen? Arról van szó, hogy az állami szervezet, ha nem a múltba mélyed, szükségképpen önmegújító és öntökéletesítö kell legyen. Mennyire Így van ez akkor, ha arról az államról van szó, amely a világon elsőként intézett kihívást a régi rend címére és indult el töretlen úton.

TÖRTÉNT VALAMI A

SZOCIALIZMUSSAL?

Hadd emlékeztessünk arra a tényre, hogy a szovjet hatalom fennállásának első öt évében kétszer változott a gazdaságpolitika és mindkétszer ugyanannál az oknál fogva. A változtatás abból a világos felismerésből következett, hogy a szocializmus épül az emberért, nem pedig az ember van a szocializmusért.

S micsoda zenebona támadt akkor. Még párthű emberek is akadtak, akik eleinte nem értették meg a NÉP, az új gazdasági politika lényegét, az „ellenségek“ persze megértették, csak szokás szerint ellenkező értelmet magyaráztak bele A New York Times azt írta, hogy „Lenin kidobja a kommunizmus ballasztját“, s Winston Churchill, aki már akkor is az anti- kommunizmus vizein hajózott, csak éppen nem szerzett vele még akkora hírnevet, mint később, kijelentette: „A szocialista és a kommunista elmélet tökéletes kudarcot vallott".

Már törvénybe van iktatva és megvalósításra vár jó néhány olyan elképzelés, amelyek kijelölik a gazdaságirányítás megváltoztatásának útját. Azt sem nehéz elképzelni, miket mondtak és írtak Nyugaton, midőn a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa törvényt hozott az egyéni vállalkozásról. Netán egy új NÉP kezdődik?

Egyáltalán nem. Soha fel sem merült és most sem merül fel az az eshetőség, hogy „kevesebb szocializmust“, ellenkezőleg: éppenséggel többet belőle! Akár a munkáskollek- tivák gyűléseit hallgatjuk, akár tudósok, alkotó értelmiségiek tanácskozásait, mindenütt és egybehangzóan arról beszélnek, hogy több szocializmusra van szükség. A benne rejlő lehetőségeket kell kibontani és számukra tágabb teret nyitni, becsületesen és elkötelezetten kell feltárni, mik az akadályai annak, hogy eredményesen haladjunk előre. Ez vonatkozik a Legfelsőbb Tanács imént említett törvényére is, amely az egyéni munkatevékenységről rendelkezik. Van-e ország, amelyet ma a munkanélküliség gyötör, ne lelkesítene ez az adat: 700 ezer betöltetlen munkalehetőség. Már pedig a szovjet ipar most ennyit kínál. Bennünket azonban mégsem örvendeztet meg, hiszen a Szovjetunióban nincs munkanélküliség, viszont a gépek kihasználtsági mutatója még alacsony. S nincs másként a szolgáltató ágazatban sem. Ezt a hiányt be lehet tölteni például nyugdíjasokkal. Azokkal természetesen, akik erre készek.

Nos tehát, történt-e valami vagy mi történt a szocializmussal? Nem az, amit a mi rosszakaróink szeretnének. A szocializmus mára kezd gazdaságosabDan számolni, határozottabban és merészebben cselekszik, s demokratikusabb, mint tegnap. Mi több: nem hagyja, hogy élősködjenek rajta társadalmunk ama tagjai, akik szeretnének különösebb munka és fáradozás nélkül élni és mindent megkapni. Helyükbe olyan emberek lépnek, akik elvileg új megoldásokra képesek, és akik tudnak nem szabványosan cselekedni.

A nép maga a mostani átalakításokat forradalminak nevezi. Időigényes változásokkal van dolguk. Ám hazánk lakói akarják és kívánják, hogy ezek végbemenjenek, s ez nem csekélység. - Szputnyik fa. 'l.ijr , -iS . m I-