Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-31 / 30. szám
Otmilliárdan vagyunk Szegénység és fegyverkezés Földünk ötmilliárdomodik lakosának megszületése kapcsán múlt heti számunkban a népességnövekedés és a fejlődő világ élelmezési gondjainak egyes vonatkozásaira hívtuk fel a figyelmet, érzékeltetve, hogy az imperializmus neokolonialista politikája, a nemzetközi monopóliumok harácsolása, a jelenlegi pénzügyi rendszer és az igazságtalan gazdasági kapcsolatok egyre mélyebb nyomorba taszítják Afrika, Ázsia és Latin-Amerika egyes országait. Tovább mélyül a szegények és a gazdagok közötti szakadék. Pedig a fejlődök számos súlyos gondja megoldható lenne azoknak az eszközöknek a törekédéból is, amelyeket ma a világon fegyverekre fordítanak. ÚJ SZÚ 7. VII. 31. Mennyi az a horribilis? Ezt a jelzőt szoktuk ragasztani a világ jelenlegi katonai kiadásainak összege mellé. A puszta felsorolás helyett vonjunk párhuzamot kétféle statisztika - a fegyverekre költött összegek és a fejlődő világ adósságai - között. Elöljáróban két dologra hívnánk fel a figyelmet: az utóbbi két évben többel költött a világ katonai célokra, mint a két világháborúban összesen, másrészt pedig megfigyelhető, hogy a fejlődök adósságai az elmúlt másfél-két évtizedben növekedtek ugrásszerűen. Az USA és a NATO legszélsőségesebb körei által szított lázas fegyverkezési verseny következtében így alakultak a katonai kiadások: 1962-ben 120 milliárd dollár, 1975-ben 300 milliárd, 1980-ban 450 milliárd, 1985-ben 800 milliárd dollár, s egyes becslések szerint napjainkban meghaladja az egybilliót is! A fejlődők adósságai: 1975-ben 180 milliárd, 1980- ban 450 milliárd, 1985-ben 970 milliárd, s jelenleg már több mint egybillió dollár. Az évi katonai kiadásokból kb. 300 milliárd jut az Egyesült Államokra (a többi NATO-or- szágot nem is említve). Látjuk, nem véletlenül állapította meg tehát az SZKP XXVII. kongresszusa, hogy egyenes összefüggés van a fejlődök adósságainak és a USA hadikiadásainak gyors ütemű növekedése között. A tőkésállamok egy kis csoportja évente több mint 250 milliárd dolláros tiszta nyereséget vág zsebre a fejlődök kizsákmányolása által, vagyis ezek, élükön az USA-val, a legszegényebbekkel fizettetik meg katonai kiadásaikat. S az sem véletlen, hogy ez a militarista politika a neokolonializmus megerősítésére minden lehetséges eszközt kihasznál E célt szolgálja az amerikai neoglobaliz- musról szóló doktrína, az ún. létfontosságú érdekszférák meghatározása az ellenforradalom exportja, az állami szintre emelt terrorizmus és így tovább. A fejlődők militarizálása Ez az egyik leghathatósabb eszköz az imperializmus kezében arra, hogy gazdaságilag és politikailag magához láncolja, ellenőrzése alá vonja, s még nagyobb mértékben kizsákmányolja őket. Hogy nem is sikertelenül, azt az utóbbi évtizedek folyamatai igazolják: szintén ugrásszerűen megnőttek a „harmadik világ“ fegyverkezési kiadásai. A túl nagy általánosítás helyett az egyes országok, régiók konkrét helyzetét mélyebben megvizsgálva arra az eredményre jutunk, hogy az okok bonyolultabbak annál, mint ahogy az az első pillanatban látszik. Minden esetben figyelembe kell venni a belső és a külső tényezőket is. Kétségtelen, szerepet játszott és játszik ebben a folyamatban, hogy a fejlődő országok a politikai függetlenség elnyerése után úgy érezték: szuverenitásuk, biztonságuk erősítése szempontjából kell fegyverkezniük. Ugyanakkor közrejátszott - például Afrikában - a bonyolult szociális és politikai helyzet, a nemzetiségi, vallási, törzsi ellentétek, ami mind hatással van egy-egy térségben, országban a fegyveres erők nagyságára. S ami rendkívül fontos: számos fejlődő országot az imperializmus agresszivitása kényszeríti fegyveres erőinek növelésére, főleg azokat, amelyek antiimperialista irányvonalat követnek, nem hajlandók alávetni magukat a fejlett kapitalista országok diktátumának. Vitathatatlan, a nemzetközi reakciónak azon igyekezete, hogy a fegyverkezési versenybe bekapcsolja a fejlődő országokat, a szegény és a még szegényebb államok számára többszörösen is hátrányos. Mielőtt e kérdést elemeznénk, idézzünk egy részt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének berlini ülésén elfogadott, A gyengénfejlettség felszámolásáról és az új gazdasági világrend megteremtéséről című dokumentumból: ,,Abból kiindulva, hogy a leszerelés és a fejlődés között szoros összefüggés van, és hogy csak a leszerelés szabadíthat fel hatalmas kiegészítő forrásokat a gazdasági elmaradottság felszámolásához, a VSZ tagállamai teljes határozottsággal fellépnek azért, hogy a leszerelés területén hozott konkrét intézkedéseket a katonai kiadások megfelelő csökkenése kísérje. Az ily módon felszabadult anyagi, pénzügyi, emberi és tudományos forrásokat az érintett országok gazdasági és társadalmi fejlődésének rgpggyorsításához, továbbá a világ különböző részein meglévő gazdasági elmaradottság felszámolásához kell felhasználni. A fegyverkezés csökkentése és a leszerelés - különösképpen a nukleáris fegyverzetek megsemmisítése - irányában teendő minden lépésnek a fejlődéshez felhasználható kiegészítő eszközök felszabadítását kell eredményeznie." Elfecsérelt milliárdok A hetvenes évek egyik jellegzetessége, hogy felgyorsult a fejlődő országokban a katonai kiadások növekedésének üteme. Szakértők szerint nem véletlen, hiszen ebben az időszakban rendkívül kiéleződött a kapitalizmus" általános válsága. S ugyancsak ebben az időszakban vette kezdetét egy újabb jelenség: néhány fejlődő ország hozzálátott a saját hadiiparának a kiépítéséhez (e törekvésnek éppen az alacsonyabb gazdasági-műszaki színvonal miatt komoly korlátái is vannak). Bár a száraz statisztika általában unalmas, esetünkben mégis nagyon sokat mondó. A hetvenes években a fejlődő világ katonai kiadásai 2,87-szer nőttek (állandó árakon számítva), s több mint kétszer gyorsabban a világátlagnál. Ebből az olajexportáló országok esetében a katonai költség- vetés megnégyszereződött. Tehát nagymértékben nőtt a fejlődők részaránya a világ katonai kiadásaiban: az 1960-as 4,6 százalékról 1975-ben már 12,6 százalékra. Két évtizedes időszakot tekintve: 1961 és 1980 között a fejlődök nemzeti összterméke háromszor, a katonai költségvetés viszont 4,5-szer nőtt, s a hetvenes évek végén már 16 millió embert tartottak fegyverben. Hadseregeik felfegyverzésében, a fejletlen ipari és tudományos-műszaki bázis miatt, a döntő szerepet a fő fegyverrendszerek importálása kapta, s ez a kapitalista világ fegyverkereskedelmének 70-75 százalékát adja. Nemrégiben közölték a New York-i ENSZ-központban az adatot: a fejlődő országok nemzeti jövedelmüknek több mint egyharmadát költik katonai célokra, s évente 26 milliárd dollár értékben vásárolnak fegyvert. E számokat abból az alkalomból hozták nyilvánosságra, hogy bejelentették: Jutó Polák karikatúrája augusztus 24-én nemzetközi konferencia kezdődik több mint hatvan ország részvételével - beleértve a Szovjetuniót és a fejlett kapitalista országok többségét - a leszerelés és a fejlődés kérdéseiről. Az amerikai delegátus viszont azt közölte, hogy Washington nem vesz részt az értekezleten, mert szerinte nincs közvetlen összefüggés a leszerelés és a fejlődés között. A fejlődő országok fegyverimportjának számos tényezője közül fontos megemlíteni, korszerű haditechnikát (például AVACS- repülögépeket) vásárolnak, s ez egyéb pótlólagos kiadásokkal is jár - pótalkatrészek kellenek, külföldi katonai szakértőket kénytelenek behívni az országba és így tovább. Tehát függésük az exportőröktől egyre mélyül. Az egyes régiók közötti sorrendet tekintve mindenképpen a Közel- és Közép-Kelet kerül az első helyre a hadikiadások növekedését tekintve. Az okokat nem kell különösebben magyarázni. Itt egy lakosra számítva 600-700 dollárt költenek évente katonai célokra, ami megfelel a NATO-országoké- nak. Két évvel ezelőtt az egész fejlődő világ katonai kiadásaiból erre a térségre 45 százalék jutott. Az egyenlítői Afrikában az évi növekedési ütem 6,1 százalékos, Latin- Amerikában az ilyen kiadások az utóbbi tíz évben a duplájára nőttek, ezen belül Közép- Amerikában négyszer lettek nagyobbak. Itt nem kis szerepe van ebben a nemzeti felszabadító mozgalom felerősödésének, például Nicaragua is kénytelen az amerikaiak agresszív politkája miatt hatalmas összegeket fordítani a forradalom védelmére. Már szó volt róla, hogy a fejlődők maguk is hozzákezdtek a hadiipar kiépítéséhez. Az említett alacsony fejlettségi szint miatt egyrészt oly módon, hogy együttműködnek a fegyvergyártó monopóliumokkal. Ez is erősíti az imperializmus gazdasági és politikai befolyását. Másrészt pedig tapasztalható náluk az önállóságra való törekvés a fegyvergyártásban, elsősorban a fejlettebb fejlődőknél. Ez azonban rendkívül költséges, ha tekintetbe vesszük az ipari-műszaki, a kutatási bázis kiépítését, s azt, hogy még mindig rászorulnak a licencvásárlásra. A fejlődők között a legismertebb fegyvergyártók, amelyek egyúttal fegyverexportőrökké is előléptek: Brazília, Argentína, India, Tajvan, Dél-Korea, Egyiptom, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld. Akik csak veszíthetnek A fejlődő országoknak rendkívül fontos gazdasági és olyan szociális feladatokat kell megoldaniuk, mint az éhezés, a nyo- , mór, a különböző betegségek felszámolása, a lakáskérdés, az iskola- és egészségügy fejlesztése stb. A katonai kiadások ezektől vonnak el hatalmas eszközöket, nem is beszélve arról, hogy a fegyvervásárlások tovább növelik az eladósodásukat. Például ötször annyit költenek katonai célokra, mint az egészségügyre, az oktatásügy viszonylatában ez az arány pedig majdnem kétszeres. Pedig ók is tudják: az írástudatlanság felszámolása, a szakemberképzés nélkül sem a mezőgazdasági, sem az ipari termelést nem lehet korszerűsíteni. Az összesített adatok szerint az írás- tudatlanok száma a fejlődő világban közel van a milliárdhoz, s másfél milliárd ember pedig még nem látott orvost. Azokkal az állításokkal sem lehet egyetérteni, miszerint az önálló hadiipar kedvezően hat a polgári célú termelés technikai színvonalára. Ez bizonyos fokig igaz lehet a fejlett országokban, de a fejlődőknél éppen a szegénység miatt kedvezőtlen gazdasági-technikai struktúrát alakít ki, s nincs további erő, gazdasági lehetőség, hogy ezt áttörjék. A tömeges foglalkoztatottságot sem biztosítja, hiszen a hadiiparban a műszaki színvonal a döntő a termelésben, nincs mód a képzetlen munkaerő alkalmazására. Pedig a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet májusban közölt adatai szerint a fejlődő országokban jelenleg 90 millió a teljes és több mint 300 millió a részleges munkanélküliek száma. A kiadvány szerint Afrika lakossága most sokkal rosszabbul él, mint a hatvanas években, Latin-Ameriká- ban pedig csak rendkívül kedvező körülmények (ez sokak szerint illúzió) esetén érik el azt az életszínvonalat, amilyen a nyolcvanas évek elején volt. Ugyanis a Latin- Amerikai Gazdasági Bizottság (CEPAL) három héttel később a következő felmérést tette közzé: A térségben jelenleg 150 millió ember él teljes nyomorban, ez a szám 2000-re 170 millióra duzzad. Rendkívül nehéz a helyzet Közép-Amerikában, ahol a lakosság 63 százaléka él a nyomorszint alatt. További hátránya annak, hogy korszerű fegyverekre törekednek a fejletlen országok: a katonai infrastruktúra kiépítése (katonai repülőterek, irányítóközpontok, radarállomások, a légelhárításban alkalmazott technika, raktárak stb.), s ez rendkívül költséges, polgári termelési célokra viszont nem tudják használni. így nemcsak az ipar szerkezete, hanem az infrasturktúra is deformálódik. S végezetül, de nem utolsósorban: a fegyverek felhalmozása a fejlődő világban is értelmetlen háborúk kirobbanásához vezethet (pl. Irán és Irak között), amiből hasznuk csak az imperialista köröknek, a fegyvergyártó konszerneknek származik. A második világháború óta a fejlődő világban közel 120 fegyveres konfliktus robbant ki, több mint 25 millió ember vesztette életét. És akik nyernek... ... azok egyértelműen a már említett fegyvergyártók és -kereskedők, s az ő szekerüket toló kormányok. Amellett, hogy lefölözik a gazdasági hasznot - s tegyük hozzá: ez a haszon óriási - politikai célokat is követnek a haladás, a nemzeti felszabadító harc feltartóztatásával, az antiimperialista irányvonalat követő országok kormányainak megbuktatására, társadalmi rendszerük megváltoztatására törekednek. (Nicaragua, Grenada, Angola, Afganisztán, Kambodzsa - hogy csak a legkirívóbb példákat említsük, mert a sort még hosszan lehetne folytatni.) S tegyük még hozzá: a hetvenes években az amerikai kormány nagyobb bevételre tett szert a fegyverkereskedelemből, mint amennyibe a külföldi katonai tevékenység került neki, az olajválság idején pedig a fegyver jó fizetési eszköznek bizonyult az importált kőolajért. Ezért is hangsúlyozta a már említett berlini dokumentum: ,,Sürgető szükség van a politikai gondolkodás és a nemzetközi gyakorlat gyökeres megváltoztatására, az igazságos nemzetközi munkamegosztás megvalósítására, a nemzeti és természeti kincsek feletti elidegeníthetetlen szuverenitás biztosítására. A fejlődő országok sürgető és összetett problémáinak megoldása, a gyengénfejlettség felszámolása reálisan csak az új gazdasági világrend megteremtésével, az összes állam gazdasági biztonságának - a nemzetközi biztonság átfogó rendszerén belül történő - megvalósításával érhető el. MALINÁK ISTVÁN Archív felvételünk az 1985-ös éhínség idején készült valahol a Szahel-övezetbe
