Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-31 / 30. szám
Becsüljük meg jobban a faaprólékot A fa komplex felhasználásának lehetőségei az erdőgazdaságban Ismeretes, hogy a világ nyeresanyag- szükséglete állandóan növekszik, s egyes előrejelzések szerint az évezred végére csaknem megkétszereződik. Ez a növekedés főként Európában és Észak-Amerikában elkerülhetetlenné teszi a faanyagszükséglet és a fakiter-. melés között fennálló különbségek ki- egyenlítését vagy legalábbis csökkentését. Bár hazánk erdősültsége aránylag magas fokú - mintegy 36 százalékos - és az évi csaknem 18 millió köbméter fakitermelést tekintve európai viszonylatban az élenjáró államok közé tartozik, a faanyaghiány nálunk is rövid időn belül érezhetővé válik. Ez a hiány csupán szlovákiai viszonylatban már 1990 körül eléri az évi 670 000 köbmétert, ami hazai viszonyaink között jelentős mennyiségnek számít. Erdőgazdaságunknak tehát elsőrendű feladata tudományos alapokon megvizsgálni egyrészt a fahozam növekedésének, másrészt pedig a faanyag jobb felhasználásának lehetőségeit. Ezt a célt szolgálják egyebek között a fa komplex felhasználására irányuló törekvések, melyeknek keretében a világ számos országában már eddig is figyelemreméltó eredményeket értek el. A fa komplex felhasználásával az erdei biomassza, s ezen belül a vágástéri hulladék fontos nyersanyagbázist jelent, mivel az egyetlen, bővített módon újratermelhető nyersanyag jobb hasznosítására nyújt lehetőséget. A vágástéri hulladékot főként a kitermelt fákról eltávolított gallyfélék, valamint leveles ágvégek alkotják. Ezt a hulladékot igen sok esetben még ma is egyszerűen elégetik, anélkül, hogy bármilyen haszon származna belőle. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy felhasználásuk az égetéshez viszonyítva nem is jár jelentős költségtöbblettel, s így nemcsak ésszerű, de egyben gazdaságilag is teljesen indokolt. A fejlődés jelenlegi iránya az, hogy az említett vágástéri hulladékból különböző berendezések segítségével aprítékot termelnek, melyet megfelelő technológiai folyamatok segítségével mindenekelőtt a cellulóz- és papírgyártásnál, továbbá a forgácslapgyártásban és a farostlemeziparban, valamint az energiatermelésben hasznosítanák. Jövőbeni felhasználásuk azonban kiterjedhet számos más területre, mint például takarmánylisztek előállítására, vitaminok gyártására, illóolajok, kozmetikai készítmények, gyógyszeripari alapanyagok előállítására is. A lombos fák leveleiben, fiatal hajtásaiban, valamint a fenyőfák tűleveleiben ugyanis értékes vitaminok, nyomelemek, szénhidrogének, fehérjék, valamint bioaktív anyagok találhatók, amelyek kémiai feldolgozással kinyerhetők és népgazdaságilag a fentiek értelmében előnyösen hasznosíthatók. Az említett követelmények jegyében került sor Zvolenban egy kétnapos konferenciára, melynek keretében a szlovákiai erdőgazdaság, az erdőgazdasági kutatás, valamint a felsőfokú oktatás képviselői megvitatták a fa komplex hasznosításának jelenlegi helyzetét és távlati lehetőségeit. A konferencián 8 előadás és több hozzászólás hangzott el. Mindenekelőtt rámutattak arra a tényre, hogy az erdei biomasszából nyert apríték felhasználása terén külföldön már eddig is jelentős eredményeket értek el. így például az USA-ban már a hetvenes évek második felében az évente gyártott papír, faforgács- és farostlemezeket mintegy 7 százalékban fahulladék-aprítékból nyerték. A fa komplex felhasználásának ez a formája ugyancsak elterjedt a skandináv államokban, valamint számos iparilag fejlett országban. A KGST-tagállamok közül jelenleg Lengyelország és a Magyar Népköztársaság dicsekedhet a legjobb eredményekkel. Lengyelországban például 1986-ban nem kevesebb mint 750 000 köbméter erdei apritékot dolgoztak fel. A Magyar Népköztársaságban 1980-1986 között évente mintegy 120-140 ezer köbméter erdei apríték került feldolgozásra. A fejlődés ütemét egyébként jól érzékelteti az a tény, hogy ezt a mennyiséget 1990-ig évente mintegy 500 000 köbméterre, 1995-ig pedig évi 1 000 000 köbméterre kívánják növelni. Az eddig alkalmazott aprítógépek rendszerint traktormeghajtással működnek. Óránként nem kevesebb, mint 10-35 köbméter apríték termelhető velük, attól függően, milyen gyors az adagolás. A forgódobos aprítórészre rendszerint 4 kés van felszerelve, amelyek a kívánt szemcseméretnek megfelelően állíthatók be. Az aprítógépek a legapróbb gallyfától egészen 45 centiméteres vastagságig dolgozzák fel a legkülönbözőbb minőségű faanyagot. Az apríték mérete 18-25 milliméter között mozog. A gépre szerelt fúvórész mintegy 7 méter magasságig emeli és fújja ki az aprítékot. Az egész berendezés nagyon egyszerű módon, a traktor hidraulikájával felemelve szállítható. Az aprítógép kezeléséhez három személy szükséges, akik tekintettel a gép által okozott zajra és nagyfokú vibrációra, a műszak folyamán rendszeresen váltják egymást. Az elhangzott előadásokból kitűnt, hogy hazánkban elsőként a Kelet-szlovákiai Állami Erdőgazdaság területén, 1970-ben kezdtek erdei aprólékot termelni TRELAN DL-18 típusú (külföldi gyártmányú) aprítógép segítségével. Az 1979-1986 között eltelt időszakban évente átlagosan 10 500 köbméter aprítékot termeltek. A legnagyobb teljesítményt 1984-ben érték el, amikor 13 200 köbmétert termeltek. A kitermelt apríték legnagyobb részben, mintegy 80 százalékban az istebnéi Oravai Vasötvözeti Művekben került feldolgozásra. Kisebb mértékben ugyan, de sikerült megvalósítani az erdei apríték energiacélú hasznosítását is, nevezetesen a Vranov nad Topl'ou-i Erdőgazdaságnál, ahol az üzemi épületek és lakások fűtését az aprítékból nyert hőenergia segítségével oldották meg. Jóllehet az erdei apríték értékesítése nehézségekbe ütközik, a jövőben tovább akarják növelni az apríték termelését. Ennek előfeltétele mindenekelőtt az, hogy hazánkban is megkezdődjék a korszerű, megbízható aprítógépek gyártása. 1989 végén ugyanis szükségessé válik a még 1979- ben vásárolt amerikai gyártmányú TRELAN DL-18 típusú aprítógép kiselejtezése. Ez az aprítógép rendkívül megbízhatóan működött, s így a kezelő személyzet nemcsak értékes tapasztalatokra tett szert, de egyben igényessé is vált a géppel szemben. A teljesség kedvéért szükségesnek tartjuk még megemlíteni, hogy az erdei aprítékot feldolgozó faipari üzemek jelenleg nem mutatnak kellő érdeklődést e faanyag iránt, s így jelentős anyagi értékek mennek veszendőbe. Ennek okát elsősorban a feldolgozó vállalatok nem megfelelő felkészültségében kell keresnünk. Jelenleg ugyanis sok esetben megoldatlan a raktározás és a szállítás kérdése, de problémák adódnak gazdasági téren is, mindenekelőtt az árképzés területén. Természetesen ezek a kérdések megoldhatók, amint azt több szocialista ország példája is mutatja. Ezen túlmenően jelentős szerepet játszik a feldolgozóipar bizalmatlansága is ezzel az új termékkel .szemben, amit elsősorban a szállító erdőgazdaságoknak kell jó minőségű erdei apríték- anyaggal megszüntetni. Úgy tűnik azonban, hogy a probléma igazi és legfontosabb okát másutt kell keresnünk. A már említett szocialista országok képviselőivel folytatott tanácskozások azt a nézetet igazolták, hogy fafeldolgozó iparunk még nem tudatosítja eléggé a rövidesen bekövetkező anyaghiányt, amivel pedig nálunk is feltétlenül számolni kell. Meggyőződésünk, hogy az említett nehézségek megoldhatók. Szocialista társadalmunkban minden feltétel megvan ahhoz, hogy a fa komplex felhasználásának lehetőségeit a szükséges anyagi és szellemi erőfeszítések árán is teljes mértékben kihasználjuk. KOHÁN ISTVÁN (A ŐSTK felvétele) Az erdők visszhangja Az erdők környezetünk egyik alapvető részét képezik, faanyaggal látják el a népgazdaságot, őrzik a természet szépségét, egészséges életfeltételeket, felüdülést nyújtanak a lakosság számára. Elegendő ennyit idézni az erdőkről szóló 61/1977 számú törvény bevezető részéből, mert ez kifejezi egyik természeti kincsünk sokoldalú jelentőségét. Elég sok erdőnk van még, de minőségük fokozatosan romlik, nem gazdálkodunk velük eléggé gondosan, elnéztük, hogy a nyaralóépítők befészkeljék magukat az erdei övezetekbe, s csak akkor kongattuk meg a vészharangot, amikor ez már elviselhetetlen méreteket öltött. Erről is szó esett a Szlovák Nemzeti Tanács 6. ülésén, amely intőén figyelmeztetett az erdőkhöz való viszonyulásunk elengedhetetlenül szükséges megváltoztatására. Szlovákia területét 1 959 761 hektárnyi erdő borítja. Ez a terület azonban az ipari és vízgazdálkodási beruházások, a sífelfonók és más közlekedési létesítmények, továbbá a magán- és vállalati nyaralók építése következtében állandóan csökken. A legnagyobb veszélyt azonban az erdőállomány romló egészségi állapota jelenti, ami viszont a levegő ipari eredetű szennyeződésének a következménye. A felmérések szerint a károsított erdők jelenlegi területe mintegy 280 ezer hektár, ami az egész erdőterület 16 százalékát képezi, s amint arra Vladimir Mergetin, az SZSZK erdő- és vízgazdálkodási minisztere rámutatott, feltételezhető, hogy ez a terület az évezred végéig 617 ezer hektárra növekszik. De miért kerültünk ilyen helyzetbe, s miért nem sikerült gátat vetni az erdők károsodásának? Az SZNT képviselői saját tapasztalataikból is kiindulva olyan következtetésre jutottak, hogy az eddigi erdővédelmi intézkedések nem voltak eléggé hatékonyak, ezen a területen még mindig elég sok elnézés fordul elő, habár Csehszlovákia kötelezettséget vállalt, hogy 1993-ig 30 százalékkal csökkenti a kén-dioxid „termelését“ az 1980-as szinthez viszonyítva. A levegőt szennyező ipari létesítmények még mindig indokolatlanul sok kivételt kapnak, s az sem engedhető meg, hogy a környezet- védelmi beruházásokra előirányzott forrásokat más célokra használják fel. A helyzet csak az ide vonatkozó törvények következetes érvényesítése útján javítható, elsősorban az ipari minisztériumhoz tartozó szervezetekkel, amelyek a környezet fő szennyezői közé tartoznak. Ha meg akarjuk őrizni erdeinket, ehhez a fakitermelést is összhangba kell hozni az adott lehetőségekkel. A 8. ötéves tervidőszakban 25,3 millió m3 fa kitermelésével számolunk, ami évi átlagban 5 százalékkal haladja meg az évi mérleg egyenlegét. A népgazdaság jelenlegi szükségletei ezt megkövetelik, de a jövőben le kell mondanunk erről a rövid hatékonyságú módszerről, mert veszélyeztetnénk az erdők gazdasági és egyéb funkcióinak tartós betöltését. Tehát egyértelműen az erdőgazdasági tervek adataiból kell majd kiindulni, amelyek a valóban kitermelhető mennyiségeket mutatják ki. További fontos követelmény a kitermelt faanyag komplex és ésszerű hasznosítása. Elsősorban a faipari hulladékok hasznosításáról van szó, emellett a tervszerű és az alkalmi fakitermelés mellék- termékeit is jobban kell értékesíteni. Az SZNT 6. ülése az erdőállomány felújításának, a termesztői munkák minőségének a kérdéseivel is foglalkozott. Sok bíráló szó hangzott el a facsemeték minőségével, az erdősítési munkáknál keletkező veszteségekkel, s a fiatal ültetvények nem kielégítő gondozásával kapcsolatban. Ezen a területen az erdőgazdaság olyan intézkedéseket tett, amelyek kedvező hatása már sok helyen tapasztalható. Elsősorban a faiskolák összpontosításáról, a nagyüzemi termesztési technológiák bevezetéséről és a munkafolyamatok gépesítéséről van szó. Az erdei munka egész évi foglalkozássá vált, mert a népgazdaságnak egész évben folyamatosan van szüksége a faanyagra. Ez a körülmény is szükségessé teszi a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását, hogy a kitermelés neösszpontosuljon a könnyebben hozzáférhető területekre. Annak ellenére, hogy növekvő mértékben használják ki a különböző hazai gyártmányú és külföldről behozott hidraulikus rakodó és anyagmozgató berendezéseket, az erdei kerekes traktorokra szerelt ágvágókat, a nagy teherbírású drótkötélpályákat, a kitermelő és a szállítóeszközökre szerelt különböző adaptereket, még mindig elég sok nehéz fizikai munka marad az emberekre is, mindenféle időjárási viszonyok között. Az erdőgazdaság már évek óta a szakemberek hiányával küzdő ágazatok közé tartozik. Az erdőben végzett nehéz fizikai munkának nincs vonzó hatása. Naponta több mint 22 700 embert kell elszállítani az elszórt erdei munkahelyekre. Egyetlen más ágazat sem szállít saját eszközeivel annyi dolgozót a munkahelyre, mint az erdőgazdaság. Ráadásul erre a célra olyan gépkocsikat, különböző autóbuszokat, teherautókat, szekrényes AVIA- kocsikat használnak, amelyek 30 százalékát már ki kellett volna selejtezni, s amelyeket nem alakították át ilyen célra. Az erdei munka feltételei a dolgozók étkezésére is kihatnak. Az évek folyamán ez nem sokat változott, habár tavaly már 9453 dolgozó használta ki az üzemi étkeztetés különböző formáit, a többieknél továbbra is a hagyományos kenyér, szalonna és hagyma szerepel az „étlapon“. Ugyanis fagyasztott ételekből nem rendelkezünk megfelelő választékkal, az egyes munkahelyek elszórtan és nagy távolságokban vannak, s így az ételek eljuttatása sem olcsó dolog. Az emberekről azonban gondoskodni kell, s az ágazatnak meg kell találnia a módját, mert máshol jobb ellátást tudnak biztosítani, főleg a fiatal dolgozók számára. Ez a keresetekre is vonatkozik. Igaz ugyan, hogy a bérrendszer átalakításának második szakasza után növekedett az órabér, főleg a termesztői munkáknál, de ez nem elég a dolgozók megtartásához. Ez is oka annak, hogy az erdőgazdaságból sokan mennek el, főleg gépkocsivezetők és gépjavítók a mezőgazdaságba vagy az iparba. Az erdőgazdaság a lakásellátás területén is hátul maradt a többi ágazathoz viszonyítva. Az elmúlt évben a tervezett 112-ból felépült ugyan 99 lakásegység, amellett 23,5 millió korona értékben kölcsönöket is folyósítottak lakások építéséhez és korszerűsítéséhez, de mindez nem jelent elegendő ösztönzést ahhoz, hogy az emberek tartósan viszonyuljanak az erdei munkához. Talán valamit javíthatna a helyzeten, ha megfontoltabban válogatnák ki a tanulókat a szakközépiskolai és a főiskolai tanulmányokra. Az érdeklődés elég nagy, többszörösen meghaladja az adott lehetőségeket, a felvételi vizsgákon való jó szereplés azonban még nem garantálja az iskola sikeres befejezését. A korábban kiváló minősítésű tanulók közül ugyanis a második-harmadik évfolyamban sokan lemondanak a pályáról, amikor már közelebbről is megismerték az erdei munka nehéz feltételeit. Ugyanakkor az erdőgazdaságban foglalkoztatott családok gyermekei közül sokan a közepes teljesítmény miatt nem jutnak át a felvételi vizsgán, jóllehet az iskola befejezése után hűek maradnának a szakmához. Nagyobb gondot kellene fordítani az erdészeti dolgozók munkavédelmi ellátására is. Elsősorban jó minőségű munkaruháról kellene gondoskodni. Az utóbbi időben kifejlesztettek ugyan egy munkaruhatípust erdőmunkások számára, de ennek az ára többszörösen meghaladja a külföldről behozot- tét. Érthető, hogy a gazdaságok részéről nincs iránta érdeklődés, és erre ismét csak a dolgozók fizetnek rá. Sikeresen és gyorsan be kellene fejezni az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat az érdekelt szervezetek között, de az érdekek és vélemények ütköztetése során nem szabad megfeledkezni magáról az emberről sem. (Pravda) úja e 1987. \
